"Igyekezzünk minden lélegzetvétellel mondani: Uram, Jézus Krisztus irgalmazz nekem; magasztallak Téged Uram Jézus, siess segítségemre." (Egyiptomi nagy Makáriosz (†390)
"A nagy Makáriosz apát tanítja: „Ha kimondjuk ajkunkkal a mi Urunk, Jézus Krisztus nevét, töredelmes szívvel fordítsuk Őrá figyelmünket, hogy jelen legyen lelkedben, és nehogy hiába vedd Őt ajkadra. Buzgón gondolj erre a felkiáltásra: Uram, Jézus Krisztus, irgalmazz nekem! Akkor majd álmod felett az Isten virraszt, és a belső ember elnyeri Ádám tisztaságát, melyet a paradicsomban birtokolt. Áldott legyen az a név, amelyet szent János evangélista ezekkel a szavakkal illetett: Világ világossága, kifogyhatatlan édesség, élő kenyér!” (Filokália)
„Irgalmazz nekem, Isten!” — ennek az imának minden szavát hallja a Mindenható, és teljesíti is (ez a tapasztalat), amennyiben szívből mondják. (Kronstadti Szent jános)
A Jézus-ima a lélekmélyből, bűnbánatból forrásozó, Istent kereső fohász.
Tisztelettel kérem a topik olvasóit, hogy Istenkereső botladozásaimat felfedezvén is hagyják meg ezt a topikomat is a maga elvarázsolt vitanélküliségében...
A bűnbánó ember Isten irgalmáért esedezve belátja, hogy Isten nélkül semmire sem megy... vaksötétben tapogatózik.
Az irgalomért való esedezés újfajta lelkiállapotot teremt. Az ember elfogadóvá válik. Bármi történjen, az Istenbe vetett bizalom elfogadóvá tesz... a sors bármit mérjen az emberre, okkal történik az, okulni kell belőle.
Alázattal, Isten irgalmában bízva, elfogadva az Úr akaratát, szvsz így jó élni...
A Jézus-ima egy csodálatos tulajdonsága szerintem, az én megtapasztalásom szerint, hogy miközben a csotkin, a fűzéren csomóról csomóra haladunk, rátapintunk a lelkünkben lévő fájdalmas pontokra is... ezeket a sebeinket Isten gyógyítani akarja...
Miközben a fűzéren haladunk, és lelkünk rendeződik az imádság hatására, szanaszéjjel lévő szétszórt, kapkodó, bizonytalan érzéseink is Isten elé kerülnek. Összeszedetté válunk, nohát...kell is ebben az én életemben egy kis összeszedettség:(((((
A Jézus-ima hatására megtalálhatjuk magunkban az Istentől való lelki erőnket...A Jézus-ima számomra egy csoda....nem is tudom, hová lennék nélküle:(((((((((
Nemrég azt olvastam a Jézus-imáról, hogy amikor kimondjuk: Jézus, érdemes mindenképp egy kicsit elidőzni... gondolkodtam ezen, hogy ez mi mindenre jó. Jó arra, mit olvastam, hogy tudatosítjuk magunkban Jézus jelenvalóságát.
De jó még szerintem másra is: ilyenkor talán eszünkbe jut, kicsoda számunkra jelen pillanatban, jelenlegi élethelyzetünkben Jézus. Betegségünk orvoslója, erős támaszunk, stb. Ezt mindenki maga érzi, maga tudja...
Mint arról a Süllyed a hajó c. topikban mostanában sűrűn írok, szorongató lelki helyzetbe, élethelyzetbe kerültem, szívemet-lelkemet most észrevehetően megpróbálja az Úr.
Törekszem a mindennapi imádságra.
Amikor sikerül Jézus-imát mondanom, olyankor talán valóban kinyílik a lelkem Isten felé és ő erőt és biztonságot ad. Keresem az életemben a kiutat, a megoldást. Lelki egyensúlyomat próbálom fenntartani, meg kell tartani. Megoldást kell az életemben találni. Tudom, hogy mindenre Isten a megoldás, és minden azon múlik, mennyire tudok az ő szándéka és akarata szerint élni, mennyire tudom megvallani magamban és az életemben Őt, és bizonyságot tenni arról, hogy Istené vagyok.
Ma reggel ezt a Jézus imát mondtam: Jézusom, megváltóm.
„Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved; Jöjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma; És bocsásd meg vétkeinket; miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; És ne vígy minket kísértésbe; de szabadíts meg a gonosztól! Ámen.”
Meg kell mondjam, hogy a Miatyánk – ezen jelenlegi mai formájában, – a legmesteribb fokon megalkotott imák közé tartozik;
Olyasvalaki keze munkája, aki valóban ismerte az imádkozás művészetét!
Ha ugyanis jobban megnézzük, észrevehetjük, hogy ennek az imának minden egyes sora kérés vagy óhajtás:
„Ne vígy minket kísértésbe...” „Szenteltessék meg a te neved...”
A kérés révén pedig minden egyes sor egy úgynevezett „lelkiismereti visszacsatolást” tartalmaz az elmondója felé: A kérő felelősségét.
- Őszinte-e a kérésem?
- Én, magam megfelelek-e magam részéről ezeknek a kéréseknek?
Önvizsgálatra kényszerít.
Ily módon pedig magára az imádkozóra is komoly hatással van:
Őszintén törekszem e arra, hogy...
„Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved;”
(Őszintén törekszem e arra, hogy életemmel és bensőmmel megszenteljem az Atya nevét?)
„Jöjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is.”
(Valóban akarom-e az Ő akaratát? És valójában az Ő országának evilági megvalósulásán munkálkodom-e?)
„Mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma;”
~ Életünk minden napjának helyes útmutatását, add meg nekünk fiad példájában és tanításában! ~
(Valóban akarom-e én ezt a kenyeret önmagam táplálására? Valóban be akarom e fogadni az életembe?)
„Bocsásd meg vétkeinket; miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek;”
(Őszintén törekszem e szívemben a másoknak való megbocsátásra?)
„És ne vígy minket kísértésbe;” (negatív értelemben)
(Itt valóban törekszem-e arra, hogy – ha már ilyet kérek, – mindennapi életem során önmagamat se vigyem rendre kísértésbe?)
„...de szabadíts meg a gonosztól!”
(De közben valóban ügyelek-e, és törekszem-e arra, hogy magamat is megszabadítsam – a lelkemet is megtisztítsam – vétkeimtől, és ne tápláljam továbbra is magamban azokat?)
Ha pedig elértük, hogy imánk szavai már valóban egybecsengenek szívünk valódi törekvéseivel, akkor az már a szív imádsága lesz.
A Jézus-ima, mint gondolom minden jó ima egyfajta időtlenségbe emel. Észreveszem, hogy lelassulok, miközben mondom, másként telik az idő, vagyis nem is számít az idő. Időnként kapkodva kezdem mondani, mert épp valamilyen kapkodásban vagyok a feladataim miatt. Aztán észreveszem, hogy már lassabban mondom, már nem sietek sehová, már nem siettetnek a mindennapok, mert itt és most imádkozom és ez vált a legfontosabbá. Persze hamar kizökkenek, mert a mindennapok foglya vagyok...
A légzésmóddal kapcsolatban is észrevettem valamit. A Jézus-imáról szóló irodalom szerint egyesek, de nem mindenki, figyelnek a légzésmódra is közben. Ezek szerit én az egyesekhez tartozom. Mindig nagyon gyorsan kezdem: Uram Jézus segíts! Darálom gyorsan, minden fohász egy levegővétel. Aztán lelassulok. Uram - levegővétel - Jézus - levegővétel - segíts! - levegővétel.
Voltaképpen ezért imádkozunk, hogy éljünk, hogy igazi levegőhöz jussunk Isten által, miközben tudatosítjuk magunkban, hogy kinek is köszönhetjük létezésünket. Persze mindez csak szvsz.
Folytatva a Jézus ima szavainak szláv etimológiai értelmezését, leírok egy lengyel érdekességet. Vagyis kettőt.
Paniezmiłuj się nad nami - ez lengyelül a Gospodi pomiluj, azaz Uram irgalmazz, könyörülj rajtam.
Az egyik érdekesség, hogy lengyelül többes számban imádkozzuk, ami kifejezi a lengyelek erőteljes közösségi érzéseit. Még az irgalmat is többes számban, többekre nézve kérik:)
A másik, hogy szerintem magyarul ez a lengyel kifejezés szó szerint fordítva úgy hangzik: könyörülj felettem.
Ami szerintem csodás kifejeződése annak, hogy Isten a könyörületben lehajol hozzánk. Hiszen Ő felettünk való.
A Jézus-ima egyik gyümölcse a belátás. Segít felismerni korlátainkat, segít belátni, hogy Isten segítségére szorulunk. Hogy csak bizonyos pontig múlnak rajtunk a dolgok: az emberi tartományokban.
A Jézus-ima távlatokat nyit. Az életünk, a sorsunk, az események láncolata túlmutat önmagán, egy nagyobb összefüggés része. Ez valahol félelmetes és szédítő, hogy nem tarthatjuk a kezünkben az irányítást. Hogy kiszolgáltatottak vagyunk.
Megnyugtató a helyzete annak, aki Isten kezébe tudja tenni a maga sorsát.
Fontos kérdés szerintem: mi az imádság célja, mit akar vele elérni az ember...
A Jézus-ima tudatosítja az emberben Isten jelenvalóságát, mely létünk minden pillanatára kihat. A könyörülő Isten nem egy távoli ködfelhőkbe rejtőzött mindenhatóság. A könyörülő Isten a segítség, az állandó lehajlás, mely elesettségéből emeli fel az embert.
Van egy ima, amivel nem tudok mit kezdeni (magamban). Ez pedig Jézus éjszakai imája a Getsemáni-kertben. Jézus az Atyához imádkozik. Hitünkben (katolikus) Jézus, az Atya, és a Szentlélek - "alkotják" az egy Istent. Jézus tehát "önmagához" imádkozott, miközben tisztában volt azzal, hogy Ő ki is valójában ?
