Komoróczy Géza: "Dél-Mezopotámia mezőgazdasága – a csatornázó öntözéses földművelés – főként növénytermelésen alapult. A föld rendkívüli termékenysége folytán a terméktöbblet páratlanul magas volt. Egy hektár föld mintegy 2,5 tonna árpát termett, ami a jó európai termésátlagnak felel meg; vetőmagszükséglete ugyanakkor lényegesen alacsonyabb volt az európai átlagnál: mintegy 30 liter/hektár. Egy hektár föld megművelésének »önköltsége« (a vetőmag és az igásállatok takarmányának összessége) mintegy 0,2 tonna volt, ehhez járult a munkások bére, átlagban 0,2–0,3 tonna/hektár, vagyis a tiszta termés (a többlettermék) megközelítette a hektáronkénti 2 tonnát. Sumer 3. évezredi virágzásának ez a gabonafelesleg volt az alapja.
Hasonló volt a helyzet a kertészetben is. Az állattartás viszont főként az önellátást szolgálta (igásállatok; tejgazdaság); termékfelesleg főként gyapjúban és kecskeszőrben volt, ezt ugyancsak kivitelre dolgozták fel. A hússzükségletet leginkább hallal elégítették ki.
Eleinte a gabona volt Dél-Mezopotámiában az általános értékmérő (az elemi tömeg- és pénzegység neve egyaránt »gabonaszem«), a 3. évezred közepére azonban ezt a funkciót általában az ezüst vette át, amely ily módon a pénz szerepét töltötte be.
A csatornázó öntözés a vizet az altalajhoz juttatja el; laza szerkezetű talajoknál, amilyen a dél-mezopotámiai allúvium is, ez nem tudja a víz elosztását finoman szabályozni. Ezért a földek általában túlöntözöttek voltak. A túlöntözöttség: magas talajvízszint, s ez az itteni allúvium agyagtalajánál a talajvízzel mozgó – a folyami hordalék szilikátjainak mállásakor felszabaduló – nátriumsókat a talaj felszínére hajtja. Az erőteljes párolgás folytán egyre magasabbá válik a talajfelszín nátriumsó-tartalma. Dél-Mezopotámia lecsapolása lehetetlen volt, ezért az öntözés következtében az alföld egyre jobban elszikesedett. A 0,5 százalékos sótartalmú szikes talajban a búza nem terem meg, és az igénytelenebb árpa is csak egy határig (1 százalékos sótartalom). A 3. évezred közepén a búza és az árpa vetésaránya délen már 1 : 5 (az évezred elején még 1 : 1) volt, s ettől kezdve a búza néhány évszázad alatt a területen kipusztult. Az árpa termésátlaga is észrevehetően csökkent, 2000 táján Lagas területén már csak mintegy 1,4 tonna/hektár volt. Vagyis az öntözéses gazdálkodás egy-másfél évezred alatt lényegében tönkretette Mezopotámia legdélibb részeinek talaját. A földművelés súlypontja ekkor fokozatosan északabbra tevődött át; itt a magasabb fekvés folytán alacsony talajvíz-szintet találunk. Ezzel párhuzamosan azonban a déli városállamok gazdasági-politikai súlya csökkent: Sumer lassan elveszítette a jelentőségét."
Nem sokkal dolgoztak kezdetlegesebb eszközökkel, mint a budapesti metró 1950-es, 60-as évekbeli építkezésein. Mindenesetre iszonyatos mennyiségű anyagot használtak fel. I. Enannatum egyik felirata arról számol be, hogy az említett lagaši király a Lumagimdu csatorna zsilipjéhez 2592 hektoliter bitument olvasztatott fel. Fiának, Entemenának újabb 2649.6 hl aszfaltra és 6 millió 480 ezer agyagtéglára volt szüksége a felújításhoz. Egy másik lagaši király, Urukagina (Uruinimgina) újabb zsilipet építtetett 2649.6 hl aszfaltból és 432 ezer téglából. Ezek mellett szinte eltörpül a girszui zsilip a maga 68500 téglájával.
Helyesebben szólva a tarkulluma zsilipkapu gerendája lehetett (tsz. masc. tarkullī, tsz. fem. tarkullātim), amit egymás fölé lehetett rakosgatni. Vagyis hasonlóan szabályozták a kapu magasságát, mint amikor lovas ugratásnál vízszintesen egymás fölé fektetik a póznákat, ezzel variálva a feladat nehézségét.
De Genouillac és Parrot a sumér Girszu város 1929-32. évi ásatásai során tárt fel egy zsilipet Gudea lagaši király idejéből. A zsilippel az Euphratész egyik mellékágából, az Id-Nina-gená-ból lehetett átereszteni a vizet kelet felé egy csatornába. Ezt az öntözőművet Kimah-nak nevezték, ami ugyanaz lehet, mint a Gilgamešben atarkullátum. Működési elve nagyon egyszerű: az átfolyó szakasz elején és végén keresztben egymásra fektetett gerendákkal tudták szabályozni az áthaladó víz mennyiségét, vagyis hol leemeltek, hol visszatettek egy-két-három gerendát, ahogy a szükség megkívánta. A szigetelésre nagy gondot fordítván, a zsilip tégláit aszfalttal ragasztották, és még az aljzat nádrétegeit is kikenték bitumennel, arra helyezve a kiégetett agyagtéglákat.
Ahogy a környező hegyekből ereszkedünk le, a csapadék úgy válik egyre szegényesebbé. A Folyamköz lakosságának ezért valamiképpen pótolnia kellett az éltető vizet, ha fenn akarta tartani a környező esőzónában megszokott életvitelét. A sangirok (sumérok) ezt a gátak és csatornák rendszerével oldották meg. A gátak nemcsak arra szolgáltak, hogy megfelelő időben és mértékben árasszák el földjeiket, hanem a dühöngő folyók, a zabolázhatatlan Idigina (Tigris) és a nagy vízszint-ingadozású Buranu (Barana, vagyis az Euphratész) áradásaival szemben is védelmet jelentettek.
A šangiregyesek szerint akiengir ún. szatem változata, ahogyan például Šuruppak város nevének is létezik Kuruppag variánsa, illetve olvasata.
Though sometimes identified with the Babylonian Šumer, the connection of Shinar with that name is doubtful. The principal difficulty lies in the fact that what might be regarded as the non-dialectical form šingar (which would alone furnish a satisfactory basis of comparison) is not found, and would, if existent, only apply to the southern portion of Babylonia. The northern tract was called Akkad, after the name of its capital city (see ACCAD). The Greek form Sen(n)aar shows that, at the time the Septuagint translation was made, there was no tradition that the ‛ayin was guttural, as the supposed Babylonian forms would lead us to expect. As the Biblical form Shinar indicates the whole of Babylonia, it corresponds with the native (Sumerian) Kingi-Ura, rendered “Sumer and Akkad,” from which, by changing K into Sh(found in Sumerian), Shinar may have been derived, but this explanation is not free from difficulties.
Az írnokiskolát édubbá-nak nevezték, szó szerint 'a tábla házá'-nak
e2-dub-ba-a
e2-dub-ba
Az egyik költemény mindenfajta köntörfalazás nélkül előadja, hogyan "kenték meg" az egyik diák szülei az oktatót, hogy fiuk átcsusszanjon a vizsgán. A tanárok már valószínűleg akkor is a pénzre mentek, próbáltak minél többet kisajtolni a szülőkből.
A tábla házának fia
„A tábla házának fia: hová jársz réges-régóta?” „A tábla házába járok.” „A tábla házában mit csináltál?” „Tábláról tanultam, leckémet faltam.
Mikor táblámmal végeztem: leírtam s befejeztem. elém tették a gyakorlat tábláját, délután elém tették a lecke agyagját. Mikor a tábla háza bezárt, hazamentem; beléptem a házba – ott ül apám, apámnak felmondom a feladott szakaszt, s táblámról tanulok: apám elégedett. Odaállok apám elé: ’Szomjas vagyok – vizet adj innom, éhes vagyok – kenyeret adj ennem. Mossátok meg a testem, vessétek meg az ágyam: gyorsan az ágyba! Reggel jókor keltsetek, nehogy elkéssem: megverne mesterem!’
Reggel jókor kelek, ránézek anyámra, mondom neki: ’Add ide szám falatját, hadd indulok a tábla házába!’ Anyám a kemencéből két cipót adott: szeme előtt oltottam éhemet; anyám a kemencéből két cipót adott: a tábla házába mentem.
A tábla házában a felvigyázó rám szólt: ’Miért késtél el?’ Megijedtem, hevesen vert a szívem, mesterem szeme elé kerülve földig hajoltam. A tábla házának atyja kikérdezte a táblám, elégedetlen volt vele, és megütött. Majd a leckével buzgólkodtam, a leckével kínlódtam. Mikor a mester a tábla házának rendjét ellenőrizte, a nádpálca embere rám szólt: ’Az utcán körül kell nézni: ruhád nem szabad elszaggatni!’ – és megütött. A tábla házának atyja teleírt táblát tett elém, a tanterem embere ránk szólt: ’Írjátok!’ Táblámat kézbe vettem, táblámat írtam, de volt, amit nem értettem rajta, amit kiolvasni se tudtam. Ekkor a felügyelő rám szólt: ’Engedélyem nélkül miért beszélgettél?’ – és megütött; A felügyelő rám szólt: ’Engedélyem nélkül miért hajolgattál?’ – és megütött; A szabályzat embere rám szólt: ’Engedélyem nélkül miért álltál fel?’ – és megütött; A kapu embere rám szólt: ’Engedélyem nélkül miért mentél ki?’ – és megütött; A bot embere rám szólt: ’Engedélyem nélkül miért nyújtogattad kezed?’ – és megütött; A sumer nyelv embere rám szólt: ’Hibásan mondod a sumert!’ – és megütött; mesterem rám szólt: ’Kezedet nem jól tartod!’ – és megütött;
Az írnoksorsot megutáltam, az írnoksorsot meggyűlöltem.
(Apám!) A mesterem nem [osztja meg] velem tudását,
erős karja [elzár] engem az írnoki tudástól, a tudás határától, hogy kis-írnok maradjak: nem [engedi], hogy a tábla házában felsős testvér legyek.
Add meg hát a díját, hogy ezzel út nyíljék előttem, hogy a kikérdezés, leckéztetés elmaradjon; mikor a tábla házának tudását számba veszi, a tábla házának fiai között vegyen számba engem is.”
Amit a tábla házának fia mondott, apja a szót meghallgatta. A mestert elhívták a tábla házából. Mikor a házba lépett, leültették támlás székre, a tábla házának fia szolgálta ki; majd eléje állt, s amit az írnoki tudásból megtanult, apjának előadta.
Apja szívét boldogság tölti el, s a tábla házának atyjához boldog hangon így mondja a szót: „Az én emberkém markát tárja: hullajts belé bölcsességet! Tanítsd a írnoki tudásra, a mesterség minden fogására, a számolás, összeadás-kivonás műveletét tárd fel szeme előtt, s az osztás homályos tudományát világítsd meg neki!”
„Finom sört töltsetek neki: asztalt terítsetek! Hátára, hasára jó olajat kenjetek! S én hadd adok új ruhát reá, hadd adom meg a díját, karjára hadd húzok ékes karkötőt!”
Finom sört töltenek neki: asztalt terítenek! Hátára, hasára jó olajat kennek! s ő új ruhát ad reá, megadja díját is, karjára ékes karkötőt húz.
A mester szívét boldogság tölti el, nyelve így mondja a szót: „Ez az emberke nem fordul el szavamtól, el sem veti: megszerzi hát az írnoki tudást, elejétől véges-végig! Kezembe oly sok mindent adtál, szinte zavarba hoztál; díjam nagyobb, mint fáradtságom érdeme, megtisztel a kitüntetés!
Niszaba legyen Oltalmazód, az Oltalmazó úrnő! Írjon szépen a metszett nádad, leckéd agyagtábláján hiba ne maradjon! Előzd meg testvéreid, légy az első barátaid között, légy a legerősebb, légy az élen a tábla házának fiai között, legyen elégedett veled a királyi házból jövő látogató! Emberke, ismered apádat – nos, őutána én következem, hozzád intézett szavam a sorsod szabja meg. Anyád, apád igaz keze ügyed támogatja. Niszaba dolga épp olyan, mint az istened dolga: áldozatokkal kell hódolni neki; a mester dolga épp olyan, mint az apád dolga: tisztelettel kell adózni neki. Ha tiszteled a mestert, s felsős testvéreid, akiktől tudásod kaptad, viszonzásul az ifjú emberek majd téged is tisztelni fognak!”
A tábla házának követelményeiben kitűnt, tudós lett belőle, s Niszaba, a tudomány földjének úrnője, dicsőséget rendelt neki. Ó, Niszaba, tied a dicséret!
(Komoróczy Géza fordítása)
„Fénylő ölednek édes örömében…” (A sumer irodalom kistükre)
Összeállította, sumer eredetiből fordította, az előszót és a jegyzeteket írta Komoróczy Géza
Második, bővített, javított kiadás, Európa, Bp., 1983. 333–6., 469.
Biztosan tudunk viszont egy Šubad nevű előkelő hölgyről, akinek sírját Woolley tárta fel 1922 és 1934 között Urban. A leletek elsősorban az ő és szolgálói ékszereiből állnak, közülük is kiemelkednek a nő aranylevelekből összeállított fejdísze, fülbevalói, nyakékei és karkötői. A fejdísz arany tölgyfalombja fölé arany virágok nyúlnak, a fülbevaló nagy méretű félhold. A sírban a temetés alkalmával feláldozott lányok holtteste, valamint egyetlen férfi, egy hárfás maradványa is volt. Az említett húros hangszer és egy játéktábla biztosította a túlvilági szórakozást. Sőt egy arany szívószálat is elhelyeztek a közelében, hogy az úrnő frissítőt ihasson, valamint finomlisztből készített drága kenyeret is. Mellkasán egy aranykupak segítségével feltűzött pecséthengert találtak, de adtak mellé egy bőrtömlővel szegélyezett, telikerekű szekeret is. A felfedezés megdöbbentette a feltárókat, mert sem önkéntes, sem kényszerű emberáldozatokról nincs adat egyetlen írott forrásból sem. Az eljárás hasonló az egyiptomi protodinasztikus kor áldozati szokásaihoz.
Nevét a NIN jellel írták, melynek első fele egy női szeméremtestet formáz (gal4):
Érdekességként említem Schedel Andor cikkét a Kutya c. folyóirat 1969. jún. 6-i számából, amelyet már másutt is idéztem (pl. a sumér nyelvi topik 91. hsz.-ában). Egy 12,5 cm magas, 15 cm hosszú fehér szobrocskára hivatkozik írásában, melyet Friedrich Müller és Martin Tellmann talált 1882–87 között Eriduban végzett ásatásai során. Ez az állítólag pulit ábrázoló kisplasztika Tar-mor-ur sumér uralkodó Il-du vagy Il-di nevű 8-10 éves leányának sírjából bukkant elő – írja Schedel.
Körmére néztünk ennek a bizonyos Ildikó nevezetű királylánynak:
A folyó felőli volt az a-igi (víz + szem = szemközti kapu)
a-egir4
e2-dub-ba-a
e2-dub-ba
