Azért tegyük hozzá, Fischer Annie legfeljebb Haskil mellett tűnik robusztusnak. Haskil átszellemült finomsága rám gyakran hat a kimódoltság erejével-gyengeségével. Természetesen Schumann legintimebb pillanataiban felejthetetlen.
Jedenfalls ist in allen Fasern von Haskils Spiel offenkundig, dass ihr Schumanns Poesie ein Herzensanliegen ist. An leise lächelndem Charme ist sie kaum zu übertreffen, das hier erinnert nicht an den Schumann des Carnaval oder der Symphonischen Etüden, sondern der Kinderszenen. Man vergleiche sie mit dem jüngst erschienenen Mitschnitt der wunderbaren ungarischen Pianistin Annie Fischer und des Kölner Rundfunk-Sinfonie-Orchesters unter Joseph Keilberth von 1958. Fischer spielt ihren Schumann ungleich robuster, drängender, emphatischer. Fischer, die Zuchtvolle, zeigt ihre Sehnen, Haskil, die Nachdenkerin, zeigt ihren tiefen Blick. Das Kuriosum dieser Haskil-Aufnahme aus Kopenhagen: Ihr fehlen zwei Minuten, die wurden aus Haskils Aufnahme mit dem Dirigenten Paul Kletzki aus dem Jahr 1953 geborgt. Man merkt den Fremdimport auch dann nicht, wenn man von ihm weiß.
Kedves pigor, én, mint válóperes ügyvéd, egyetértek Önnel - pl. a Beethoven d-moll utolsó tételének harminckettedjeit senki nem játszotta úgy, mint Schnabel.
Kedves Mullerbach, Cziffra Györgyért érdemes regisztrálni, de azért, hogy CGy ürügyén leszóljon egy másik kitűnő zongoristát, azért nem! Fischer Annie-nak éppúgy helye van a nagy előadóművészek között, mint Cziffrának. Ízlés dolga, ki kit kedvel. Én speciel Beethovennél maradok Schnabelnél és Kempffnél, a Liszt magyar rapszódiáknál Cziffránál, egyéb Liszteknél Arraunál, Richternél, Andánál vagy Brendelnél, Mozartnál jöhet Fischer Annie...
Nem értelek, igenis megéri Cziffra Györgyért regisztrálni, a világ egyik legnagyobb művésze, hazánkban mai napig kevesebb elismerést kap, mint a mostani zongoristák, akik meg sem közelitik!
Megérdemli a mester!
Mindenkinek ajánlom figyelmébe a megjelent 40 cd-s összekiadást! Beethoven szonáták, Barokk darabok...elképesztőek!
Hogy kerül a csizma az asztalra? Egy napon emlegetni eme két előadót? Csak akinek van kis bátorsága magával szembenézni értheti Cziffra zongorajátékát. Én nem hiszem, hogy hasonló egyed Fischer Annie előadásában mást mint a kellemkedést és a közhelyek zuhatagát ismerné fel.
GEORGES CZIFFRA 'the great wizard 'live' at SENLIS!, May 5, 2001
By Alan Albeson Thorpe (London) -
This review is from: Live at Senlis (Audio CD)
In 1973 Georges Cziffra purchased the ruined shell of the Royale Chapelle St. Frambourg at SENLIS {France} to create his FONDATION CZIFFRA which enshrined the Auditorium Franz Liszt - a grand memorial to his great compatriot. It is now a `Temple of the Arts' dedicated to helping aspiring young musicians and continuing where the `Concours Cziffra' {established in 1968 at Versailles} left off - Cziffra thus fulfilling his promise to Marguerite Long to ensure his knowledge was passed onto young pianists. Cziffra's programme is a compilation of two recitals given at the Fondation Cziffra in 1978 and 1981 {a few months before the tragic house fire that killed his only son György Cziffra Jr. making Cziffra become a recluse}. Ravel's `Jeux d'eau' , the first of two fountains in this recital, is played with very little pedal, dazzling articulation, and with a sense of mysterious undercurrents in the music as is Liszt's ` Les jeux d'eau a la Ville d'Este' which erupts in a cascade of dazzling splendour - the tremolandos in the latter piece scintillating and onomatopoeic. Liszt's 3rd Liebestraume sweeps to a soaring impassioned climax and with a poetic contemplative ending, while the Etude `Appassionata', which is scorchingly frenetic, brings forth cheers from an enraptured audience. Gnomenreigen is a very demonic scherzo in Cziffra's hands - the gnomes {critics?} sound wicked and positively spiteful! Cziffra's Chopin deepened as he matured; the Polonaise in A flat no longer sounds lean and somewhat dandified but given a very powerful performance which is orchestral in conception. The Polonaise-Fantasie too has weight and depth with a nice improvisatory feeling; the `piu lento' middle section in B major very expressive like a Nocturne. Chopin's Fantasie Impromptu fairly ripples along building to a yearning impassioned climax - the famous melody of the middle section tenderly expressive; and the Variations Op.12 {not so often played in recital} are performed with great improvisatory style, teasing caprice and brilliant finger work - Cziffra's final thunderclap eliciting an enthusiastic ovation. Saint - Saëns `Etude en forme de Valse' with its concoction of fearsome technical hurdles - double notes, octaves, rapid scales and arpeggios - all intrepidly surmounted by Cziffra, is an ideal final show stopper. For all those listeners who never had the opportunity to hear Cziffra, the ultimate Lisztian virtuoso `live' - well, now here's your chance. Perhaps everything isn't quite as astoundingly effortless and mesmerizing as it was when I heard him `live' in 1959; but it is still pretty impressive.
Cziffra György, a huszadik század egyik legzseniálisabb zongoraművésze, elhatározta, hogy egy művészeti központot kellene létrehozni, zenei és képzőművészeti központot, fiatal művészek számára. Akkor már Franciaországban élt. Élete tele volt magyar vonatkozású szimbólumokkal, hadd említsük meg, hogy gyötrelmes háborús évek után, majd börtönéveket, büntető-tábort, kőtömb-szállítást, kényszermunkát követően, tönkretett kezekkel képes volt visszatérni a zenei életbe, persze csak bárzongoristaként. 1956-ban aztán az történt, hogy az őszi zenei ünnepségek szervezői elő szerették volna adatni Bartók második zongoraversenyét, amelynek az volt a híre, hogy alapjában véve lejátszhatatlan. Egy híres kínai pianistát kértek fel a koncertre, aki hat hónapig tartó próbálkozás után lemondott az előadásról. Ekkor már nyár volt, és valakinek eszébe jutott Cziffra. Előrángatták az éjszaka homályából, és Cziffra bravúrosan, tomboló siker mellett eljátszotta a művet. 1956. október 22-én este a Zeneakadémián. Nem telt el huszonnégy óra, és kitört a forradalom. Ennek leverése után Cziffra nyugatra menekült és nemsokára már Párizsban koncertezett, majd rövidesen a legismertebb előadóművészek egyike lett.
xxx
Cziffra Györgyről és egy rózsaszálról
Sok évvel később André Malraux-val, a francia kulturális miniszterrel találkozván, megemlítette neki, hogy egy összművészeti központot tervez létesíteni. Malraux javaslata az volt, hogy ezt ne Párizsban hozza létre, hanem a 30-40 kilométerre fekvő Senlis városkában, amely Franciaország történelmi bölcsője. Ott ebek harmincadjára jutott az ország legrégebbi gótikus temploma, amelyben az első Capetinget koronázták meg. A nagy forradalom alatt feldúlták, aztán kinevezték az Ész Templomának, majd kovácsműhely, katonai raktár (ez Nagyváradról ismerős), lovarda, tűzoltókaszárnya és garázs működött benne, s így jutott el az összeomlás állapotáig.
Malraux gondolata – a régivel, a régiben, a régi által újat teremteni – lenyűgözte Cziffrát és elhatározta, hogy megmenti a templomot. Ám a miniszter aggodalmasan azt kezdte tudakolni, van-e ehhez megfelelő tőkéje, kedves George. „Igen, feleltem hirtelen felvidultan, és rátettem a két kezemet az övére. Malraux rögtön kapcsolt. Szóval – kérdezte dermedten a művészt – ezzel a tíz ujjával akarja újjáépíteni romjaiból a királyi kápolnát? – Igen – felelte szerényen Cziffra, amire Malraux már csak annyit mondott: ez aztán mindennek a teteje, hogy „Attila egyik leszármazottja jöjjön vissza Franciaországba és állítsa helyre első királyunk kikiáltásának kápolnáját!”
„Újjáépíteni azt a vallási kegyhelyet, amelyet kifosztottak, megerőszakoltak és elárultak, újjávarázsolni Liszt Ferenc tiszteletére, ez több mint hódolat a mester előtt, ez invokáció” – összegzi Cziffra vállalkozása értelmét. (Itt hadd említsük meg, hogy 1956 októberében, még a Bartók-zongoraverseny előtt, Cziffra egy fellépésén tízszer játszotta el ráadásként Liszt Rákóczi-indulóját: a termet végül a rendőrség üríttette ki.
Játszhatta volna az Egmont-nyitány zongoraátiratát is.)
Cziffra Senlisban megvalósult álmában sokszoros metaforát látok. Kezdve a romokat újjáépítő, a romoknak új értelmet kölcsönző szándéktól, át a tíz ujjal is templomot és országot építeni képes akarat csodáján, egészen odáig, hogy az európai kultúrát nemcsak Budapesten lehetséges gyarapítanunk, hanem még Párizs környékén is (mellesleg nem is túl messze Trianontól). A magyar földönfutó, „Attila unokája”, vagy ha úgy tetszik, Batu kán pesti rokona éppen ezt tette, talpra állítva a lezüllesztett szakrális és históriai kegyhelyet. Azt nem tudjuk, megtörtént-e, amit Malraux így fogalmazott: ha Cziffrának sikerülne ezt a szépséget újra feltárni, Franciaország gyertyát fog gyújtani a tiszteletére. A miniszter szavát adta erre, és talán nekünk sem kellene sajnálnunk egy gyertyát Cziffra emlékére. Három nappal ezelőtt, november 5-én töltötte volna be 88. életévét.
Senlis környékét leírva Cziffra – a francia olvasónak! – egy Radnóti Miklós-verssel zárja emlékiratait. A vers címe: Emlékeimben…, és azt idézi fel, amit a Senlis felé vezető úton látott a költő egy esős alkonyatban, amikor egy pillanatra elfogta őt a boldogság:
Az Ermenonville felőli nyíres, mint fehérszoknyás kislány fut be a tájképbe, s az út fordulójában egy katona áll. A költő szeme rögzíti azt, ami szokatlan azon a katonán: Foga közt rózsaszál.
Cziffra azzal a gondolattal fejezi be emlékeit, hogy életében vissza-visszatérő fenyegetés volt a szellemi halál, amely abban az órában, amikor minden veszni látszik, művészi feltámadásba változik át.
És azt is mondja, az újjáépítés boldogságának élményével kibővítve Radnóti metaforáját, hogy mindenkinek, aki Senlist meglátogatja, rózsaszál legyen a fogai közt.
Jegyezzük meg ezt a képet, mint a szellemi halál helyett a művészi feltámadást választó élniakarás szimbólumát.
(A továbbiakban Szőcs Géza magáról tesz említést, és mindezt a Kecskeméti Lapok által szervezett kecskeméti konferencián a magyar filmvagyon védelmében 2009. novemberében.)
xxx
És ha már szóba került a Ma Cheri nevű presszó a Bartók Béla út elején, ez a cikk is oda kötődik.
Jól írta meg, hangulatos, érzékeltet valamit a korból.
Vásárynál Cziffra a Kedves nevű, Váci utcai presszóban, Fáy szerint a Ma cherie nevűben zongorázott, ami Kedvesemet jelent ugye, de a Bartók Béla úton volt. Nincs itt valami zavar? Vagy nem lehet, hogy egyikük mégis kommunista? (Nem Cziffra.)
"A kor kiváló zongoristáit, Fischer Annie-t, Cziffra Györgyöt is igen jól ismerte. Gyurival jó barátok voltak, róla több története is van.
- Amikor mesélték, hogy a Váci utcában egy Kedves nevű presszóban játszik a Gyuri, egyszer este elmentem meghallgatni. Megyek be a presszóba, ahol rengeteg ember volt. Odamentem a főnökhöz, és mondtam neki, hogy itt vagy két zongorista játszik egy hangszeren, vagy két zongorista két külön hangszeren, és az egyikük Cziffra György. Erre azt mondja a főnök, hogy itt csak egy ember zongorázik. Összebarátkoztunk Gyurival. Néhányszor szabadnapján el is jött hozzám a Kresz Géza utcába. Kitettem egy üveg whiskyt és egy üveg vodkát a zongorára, amire az elfogyott, olyan éjszaka háromra, annyira berúgott, hogy ujjai lelassultak, és már le lehetett lesni, hogy mit játszik. Nemcsak rendkívül technikás volt, kiválóan rögtönzött, a lassú részekben lírai volt a játéka. Pletykálták, de az nem igaz - teszi hozzá -, hogy a pályáját Fischer Annie bármiben is gátolta. Ferenczi György akadémiai tanárnak beszéltem róla, ő is meghallgatta Cziffrát, később úgy beszélt róla, mint a saját felfedezettjéről, pedig egy ideig cirkuszi bohócnak tartották, nem akartak neki pódiumot adni. Én akkoriban nagy nehézségekkel végeztem a Zeneakadémiát, hiszen nálamnál idősebbekkel jártam együtt. Kodály Zoltán tanított, később asszisztense lettem, de jártam Weiner Leóhoz, Szabolcsi Bencéhez, nagyon sokat kivett belőlem az akadémia. Náluk nem volt mese, rettenetesen sokat kellett tanulni - ráadásul megfelelő repertoárom sem volt.
Fischer Annie volt annak a korszaknak a sztárzongoristája, ennek ellenére akadtak kritikusai is szép számmal.
- Sokan kritizálták a játékát akkoriban, mondták, keni a hangokat, de nekem tetszett"
pigor, taplóságod szánalmas és lenyűgöző egyszerre. Rajtad az se segítene, úgy tűnik, ha Cziffra könyvét kétszer olvasnád. Fogalmad sincs, hogy ezt a topicot miért indítottam. Ne is kérd, hogy elmagyarázzam, rád több szót nem vesztegetek. Pont.
Haydn feje nem ugyanarra a sorsra jutott. Az tudtommal nincs az íróasztalomon. (Bár néha magam sem igazodok ki a rumliban, úgyhogy az is lehet, hogy tévedek.)
