Legyen üdvözölve az összes Istefán névutód. /Jelentése: virágkoszorú/
Vagyis az összes István, Stephan /Steff?/, Stefán, Sztephanosz.
Becézve akár: Isti, Ista, Pisti, Pista, Pesta, a bolond és a nem bolond Istók, Pistika, Pistike, Pistóka, Pityu, Pityus és Pityuri, Pintyő és Pintyőke, /pityokos/ Pityó és a józan is, no meg a Csicsa.
Végül a csak versből ismert Pistuka:
ISTVÁN ÖCSÉMHEZ
Hát hogymint vagytok otthon, Pistikám?
Gondoltok-e ugy néha-néha rám?
Mondjátok-e, ha estebéd után
Beszélgetéstek meghitt és vidám,
Mondjátok-e az est óráinál:
Hát a mi Sándorunk most mit csinál?
És máskülönben hogy van dolgotok?
Tudom, sokat kell fáradoznotok.
Örök törődés naptok, éjetek,
Csakhogy szükecskén megélhessetek.
Szegény atyánk! ha ő ugy nem bizik
Az emberekben: jégre nem viszik.
Mert ő becsűletes lelkű, igaz;
Azt gondolá, hogy minden ember az.
És e hitének áldozatja lett,
Elveszte mindent, amit keresett.
Szorgalmas élte verítékinek
Gyümölcseit most más emészti meg.
Mért nem szeret ugy engem istenem?
Hogy volna mód, sorsán enyhítenem.
Agg napjait a fáradástul én
Mily édes-örömest fölmenteném.
Ez fáj nekem csak, nyúgodt éltemet
Most egyedűl ez keseríti meg.
Tégy érte, amit tenni bír erőd;
Légy jó fiú, és gyámolítsad őt.
Vedd vállaidra félig terheit,
S meglásd, öcsém, az isten megsegít.
S anyánkat, ezt az édes jó anyát,
O Pistikám, szeresd, tiszteld, imádd!
Mi ő nekünk? azt el nem mondhatom,
Mert nincs rá szó, nincsen rá fogalom;
De megmutatná a nagy veszteség:
Ha elszólítná tőlünk őt az ég...
E néhány sorral érd be most, öcsém.
Én a vidámság hangját keresém,
És akaratlan ilyen fekete
Lett gondolatjaimnak menete;
S ha még tovább fonnám e fonalat,
Szivem repedne a nagy kín alatt.
Más levelem majd több lesz és vidám.
Isten megáldjon, édes Pistikám!
/Petőfi Sándor, 1844. július - Pest/
Jól hiszed! Valamicskét javítottál, ill. magadat!
95: mindig tanul az ember, én is. Pedig Győri bácsit nem is ismerem.
A titokzatos korod pedig be van lőve. Nem én!
:-))
A 91. bejegyzés 3. versszakának végén persze nem Áj lona /Nylon A?/, henem Ilona van! Emiatt is a következő vers, de főként azért, hogy ma a születésnapokról is megemlékezzünk!
Ma ünnepli születésének 141. félévfordulóját Korondy György tenorénekes.
Neki is szól stílszerűen az alábbi:
IRTÓZTATÓ CSALÓDÁS
Elvégezém az én szivemben,
hogy magamat adnám borita.
/BIBLIA/
A lelkem is sir!... - És miért?
O mert roppant bÚbánat ért!
Fogalmatok sincs róla, mi
Gyászos, költőnek hallani:
Hogy verse hitvány, verse rosz,
S egy kukk dicsőséget se hoz...
És én hallottam ezeket,
És szívem ketté nem repedt!
Mi több: mely verseim felett
Mondának ily itéletet?
Szép bordalok, jó bordalok!
Tirólatok, tirólatok
Hallottam ezt.... pedig hivém,
Hogy a hir kakasüllején
Anakreon. Vitéz Mihály
S Béranger már alattam áll,
Alattam áll általatok
Szép bordalok, jó bordalok!
S im szép hitem tündérhona
A magasból lepottyana.
Amen hát! amint van, legyen;
Meghajtom a sorsnak fejem,
És tűrök türedelmesen -
Nem zengem többé sohasem,
Nem zengem én a bort... csupán
Torkomba öntöm ezután.
/Petőfi Sándor,
Pest, 1844. április/
ILONA-nap: sokáig kiemelt szerepet kapott gyermekkoromban, mert tihanyi nyaralásaim mindig magukba foglalták augusztust, és a szomszédban Kéry Ilona /Borsos Miklós felesége, múzsája, jó néhány művének tárgya, "társszerzője"/ lakott férjével; szép megemlékezések voltak!
Most meg rá /is/ emlékezem, köszöntve e zenélő név használóit "zenélő" verssel /legyenek akár bizonyos nick-ek mögött, mint pl. Szitakötő, villamos, Steff, csigabiga, hüje, na mindegy, tovább nem sorolom... :-)))
ILONA
Lenge lány,
aki sző,
holdvilág
mosolya:
ezt mondja
a neved,
Ilona,
Ilona.
Lelkembe
hallgatag
dalolom,
lal lala,
dajkálom
a neved
lallázva,
Ilona.
Minthogyha
a fülem
szellőket
hallana,
sellőket,
lelkeket
lengeni,
I lona.
Müezzin
zümmög így:
"La illah
il' Allah",
mint ahogy
zengem én,
Ilona,
Ilona.
Arra, hol
feltűn és
eltűn a
fény hona,
fény felé,
éj felé,
Ilona,
Ilona.
Balgatag
álmaim
elzilált
lim-lom a,
távoli,
szellemi
lant-zene,
Ilona.
Ó az 'i'
kelleme,
ó az 'l'
dallama,
mint ódon
ballada,
úgy sóhajt,
Ilona.
Csupa 'l',
csupa 'i',
csupa 'o',
csupa 'a',
csupa tej,
csupa kéj,
csupa jaj,
Ilona.
És nekem
szín is ez,
halovány
kék-lila,
halovány
anilin,
ibolya,
Ilona.
Vigasság,
fájdalom,
nem múlik
el soha,
s balzsam is
mennyei
lanolin,
Ilona.
Elmúló
életem
hajnala,
a lkonya,
halkuló,
nem múló
hallali,
Ilona.
Lankatag
angyalok
aléló
sikolya .
Ilona,
Ilona,
Ilona,
Ilona.
/Kosztolányi Dezső/
De Játsszunk is!
Szeretném hallani, mit jelent a hallali?
Ma az Ibolyák napja van. Sok-sok BOLDOG NÉVNAPOT!
Zenélni nem tudok, de köszöntöm őket egy kis Weöressel:
A "Holdbeli csónakos" 12. képében, "A labirintus"-ban Vitéz László női ruhában jelenik meg, majd egy rövid időre leleplezi magát.
Idomeneus, krétai király belépésekor viszont újra fátylat borít magára, mire a király udvarolni kezd, viszont-udvarol magát kéretve. Elmeséli, hogy éjjel Idomeneusról álmodott:
"Nagy sivatag közepén féllábon ugráltál és közben valaki aprókat ütögetett a fejedre, te meg ezt daloltad": /Énekel és lánccsörgéssel kiséri./
Ibolya, ibolya plem, plem,
szerelem hasogat engem,
elhervad a zsibavirág,
engem meg a nyavaja rág,
plem, plem, plem -plimm!
Ennek hatására a király sajátkezűleg leplezi le a bajszost, aki épphogy el tud menekülni...
/A hiv. kalandos játékot nem tudtam végignézni, amikor a gyerekeket kisértem, inkább sétáltam egy nagyot./
Nekem még megvannak a manduláim, de ha egyszer ki kell szedni, akkor most már tuti, hogy Dr. Balázs Boglárkához megyek majd! Isten éltesse, szerintem is! :)
A világ bármely táján élő JUDITOKNAK egy olyan Weöres Sándor verset küldök nevenapjukra, amelyet Halász JUDIT énekelt gyermekeinknek, és ezáltal mi is megszerettük /őt is/:
Buba éneke - a Rongyszőnyeg c ciklusból
Ó ha cinke volnék,
útra kelnék,
hömpölygő sugárban
énekelnék -
minden este
morzsára, buzára
visszaszállnék
anyám ablakára.
Ó ha szellő volnék,
mindig fújnék,
minden bő kabátba
belebújnék -
nyári éjen,
fehér holdsütésen
elcsitulnék
jó anyám ölében.
Ó ha csillag volnék
kerek égen,
csorogna a földre
sárga fényem -
jaj de onnan
vissza sose járnék,
anyám nélkül
mindig sírdogálnék.
Ugyan végigolvastam az eddigi bejegyzéseket, de nincs hozzáfűzni valóm.
Viszont kerestem egy fórumot, hogy az Annákat köszönthessem.
Természetesen verssel, de abban a rovatban most másokon a sor.
(Feltenném az 552-es JSB klavírozta "Szent Anna" prelúdium és fúga egy részletét vagy más Annás zenét, akár Kareninát, de technikailag nem megy még.)
Juhász Gyula az ő Annáját "örök"-ítette meg, így én is azt idézem:
ANNA
Én öreg barátaimról beszéltem,
A szobában az alkony vert tanyát.
Ő ott hordozta csodamély szemében
A fáradt mának minden bánatát.
Klavírok sírnak néha úgy a csöndben,
Muskátlis, rácsos ablakok mögött,
Mint az én árva panaszom, amelybe
Most szerelem és részvét költözött.
És ekkor Anna szemeit lecsukta
És ekkor szép lett minden, ami fáj
S finom, fehér lett a sors durva ujja
S mint várvavárt és derűs déli táj:
Az üdvösség tűnt föl az esti csendben,
De én partjára lépni elfeledtem!
Jókívánság .
Jó-kívánság.
Jót kívánni.
Kívánom a zöldcitromos Milkát.
[69-72] Melegen köszöntlek MOST. Úgy tűnik nem egyszerre vagyunk ébren és nem egyszerre alszunk. "Mögtalállak még..." Térdedre vigyázz.
[68] :-DDD ha már hosszabb retúr nincs...
[65] - ásít -
- vakarózik -
begy, egyre inkább engem ismételsz... hát persze, hogy minden hozzászólásunkkal rajzolunk a jellemünkön, pont ezt magyaráztam. Már megint föltaláltad a homokot. A konklúziók meg csak a tieid. Szeretettel üdvözöl a Fórum szégyene
Na jó... ezt megjegyeztem. Legközelebb nem lesz ilyen egyszerű a dolgod. Ha legközelebb hidegen mered hagyni a köszönésemet, megtalállak és személyesen intézzük el a dolgot, hogy ott térdencsúszás lesz és indulat.
