Nehogy valaki félreértse: a most folytatott beszélgetés előéletét említve világos kell legyen, hogy itt a Fidelio alatt a fórumról van szó. az akkori gondos gazda (zsd) is Fidelio néven reagált a felvetésre, így se nem róla, személy szerint, se az online Fidelióról nem jelenthettük ki a sommás véleményt.
A médium él és virágzik, követve a technikai fejlődést, aminek a fórumozók is érezték az előnyeit, de a növekedésnek a hátulütőjét is. Ez sem lenne elég a kijelentés aktualizálására, ha a fórumozók nem maradtak volna el, vagy nem változtak volna meg, kivéve néhány őskövületet :)
Van sok más, hogy az olvasók közül a célszerű felületkezeléssel ki hogy él: valaki a koncertprogramokat keresi csak (lehetne pontosabb, teljesebb!), valaki az elérhető zenéket élvezi, bizonyára sokan olvassák az érdekes cikkeket, mit sem törődve egyesek nyelvtanári, lektori, korrektori stb. belepofázásával, és így az olvasótábor óriási többsége megtartja a véleményét, ha van egyáltalán.
A néhány megátalkodott pedig itt vezeti a naplóját vagy idéz belőle, van aki blogozik, és van még néhány érdeklődő, aki hozzászól az engedélyezett cikkekhez, mert olyan is van, ahol még ez sem lehetséges. Az első hozzászólókat itt vitaindítóknak nevezik, ami néha furcsa, gondoljunk csak a Fidelio szerk. eredményközléseire saját játékaiban, vagy az eleinte jóindulatú, de figyelmen kívül hagyott apró javításokra, amiken legtöbbször nincs mit vitázni, legfeljebb bosszankodva visszatérni a túl figyelmes olvasó(k) figyelmes megjegyzéseire, hátha javul a helyzet.
Igazi beszélgetés nincs már, se rövid szóváltásokkal (ütésváltásokkal) jellemezhető, se hosszabb, gondolkodjon ezen el minden érdekelt! Kinek is van ideje sokat olvasni, írni, vitázni manapság? Nekem időnként van, egyre gyorsabban megy egy hozzá(m)szólás :-)
Észlelésemre készítettem egy kis statisztikát a művelt fórum november 6. és 14. közé eső forgalmáról, ami a Címlap és a Klasszikus fejezetett érinti, mert a máshol még megjelent témák itt is megtalálhatók.
A kiválasztott időszakban voltak témaindítások is, és a két területen-felületen összesen 21 téma élt, összesen éppen 100 hozzászólással. 8 nap alatt, benne két szombat és egy vasárnap, ami nem sok; nagyon kevés.
Elemezve e beírások jellegét, rögtön levonhatók az én vers-rovatom saját beírásai (9), mert az említett besorolás szerint ez inkább egy blog, amit általában naponta művelek ilyen élményeim rögzítésére. Az ebben lévő 6412 beírás, amit érdekes módon eggyel többnek számol a Fidelio fórumjegyzéke(?) ennél több verset tartalmaz, amibe élvezettel lapozok vissza, főleg ha nem vagyok biztos egy kiválasztott vers korábbi említésében. A másik naplószarű témát magam indította, és ez nem nyelvhasználati hiba, mert egy ilyen nevű fórumozó is volt/van, és az 5s fantázianevű téma parsifal hendrix szinte egyszemélyes felülete, sok-sok érdekességgel (11 magához szólás). Nem tudhatom, hogy összesen hányan olvassák ezt a kettőt, de az említett beírásainkat levonva mindössze 80 hsz. marad, ami átlagban napi 10! Hű, de pezsgett itt a fórum 8-10 éve!
A maradék 19 témában a hozzászólások száma 1 és 17 közötti, részletesen: 17, 10, 8, 5, 5, 4, 3, 3, 3, 2, míg a többi 1 beírást jelent.
Az itt kiugrónak számító (17 hsz.) elsőt igazi vitának lehetne nevezni, ha nem éppen az Alföldit és Orbán Viktort egy címbe bulvározó idétlen szavazás és fideliós tálalása lenne mögötte.
A Virtuózok 10 találata talán a helyén van, míg az Ezért marad el a Kurtág-opera bemutatója 8 beírása is a várt reagálásokat generálta. A hibajelzés ellenére máig sem teljesen javított Megvan az idei év a Dvořák-díjas karmestere téma 7 hozzászólása sem egészen a téma fölötti beszélgetésről szól, tehát ez nem is számít.
A többi szinte semmi: megerősítve e téma címét, a fórum halottá nyilvánítását :-) R.I.P.
A hozzászólókat vizsgálva: 13 személytelen személy, a fele régebbi, de közülük is csak néhány aktív, és ha az említett verses beírásaimat és a Fidelio szerkesztői szerint parsi fórumboxba sem illő sorozatát kiveszem, alig értékelhető vitának az a nyolc napos termés. További hozzászólásaink száma: 1x6, 1x5, 4x4, 4x3, a többi 2 vagy 1.
Az említett beírások egy része nem is számít annak, mert egy hangulatjel, egy saját hiba javítás stb. statisztikailag elhagyható. Az egymásra való hivatkozás sem túl sok, így néhány témától eltekintve az itteniek már alig jellemzőek egy igazi fórumra.
Marad a téma címe: Fidelio halott, pont nélkül a pontosítás után, de ez nem kell végleges legyen, feltámadhat halodó poraiból! Ki-ki levonhatja a követleztetéseit a fentiekből. Magam is, magam is, ha még eléri ez stb.
A kedves és lekes, itt ifjonc talizmán már felvetett javaslatokat, lehet csatlakozni, de lehet vitatkozni is megállapitásaimmal!
Utolsó bekezdésedet nem értem. ...aktivak ....folytassák..... Mert a mai már halott! Élesszék fel, úgy gondoltad?
Lehet, hogy a megszabott témák miatt távolodtak el egyesek.
Van egy sebhely is rajtunk, a nyári időszakból, szerintem.
Nem árt néha pihenni sem...
Manapság mindenkinek ezerféle fontos elintéznivalója lett, úgy tapasztalom,kevés idő marad a naprakész elmélyülésre vagy csevegésre.
Mégis, a fő ok szerintem a fidelio sürgető, esztétikus, tartalmas,naprakész, érdekes és kulturális igényességű megújítása. Helyes magyarsággal megfogalmazott, vizuálisan érdekes, szép képekkel illusztrált cikkek, pergő ritmusban. Én így látom, ez hiányzik a legjobban most itt, a motiváció. Engem például a te verseid, linkjeid vezetnek ide, többnyire, 387.t is el fogom olvasni!
Lehet, hogy sokan nem akarnak bejelentkezni, de olvassák az oldalakat, fórumokat. Ez még inkább indokolja a megújulást. Lehet, hogy már dolgoznak is rajta? :-)
Fidelio óvatosan tiltakozott: 2006.05.23-án 00:59-én küldte el magának első tartalmas reakcióját, miszerint
"Ami az itteni internetes közösség épülésének (leépülésének? nem hiszem) folyamatát illeti, szerintem egy köztes állapotban vagyunk. A kezdetben mindenki newbie volt - nemcsak itt, hanem zömmel a "fórumozás" műfajában is. Most kezd kialakulni egy "kemény mag" - néhányan itt élik ki exhibicionizmusukat is -, s a hosszabb ideje jelenlévő, aktív nickek mögött "emberek" születnek. Fiktív, ám itt "létező" személyiségek."
Hm!? Hol van már zsédé-Fidelio is? (F)elvitte az Isten a dolgát, nagy sajnálatunkra.
"Köztes állapot", amiből mára szinte teljes leépülés lett, már a vég(e) felé: a kemény mag, néhány ősrégi exhibicionista maradvány rosszvoltából, köztük én is, megszokásból, mert szeretem (szerettem) a Fideliót és Fideliót is, de ez már valóban nem beszélgető közösség.
Parsi naplózik, én napi verseimből válogatok vagy egy itt megismert hegedűszseni fellépéseit követem, de van itt még bögyös jómadár - nyelvművelő, és persze a játékos Jeulény vagy Zsölény, no meg néhányan még.
És persze a döntnök, a cenz ura, aki csak a saját cikkeihez enged szólni, és ez volt az egyik legfőbb indíték, hogy a fészek jó része átpártolt a fészekklubba stb.
A médium persze technikailag sokat fejlődött, színesedett, de a bővüléssel higult is, bulvárosodott (bull város?), az olvasószerkesztő alszik, bezzeg a moderátor néha felriad, és vaktában megnyomja az Állj! gombot.
Egyelőre ennyi, megy a focimeccs, a tévesen várt tehetségkutató helyett, mert elnéztem, amiért elnézést! Akiket kihagytam az aktívak közül, ne haragudjanak, folytassák a régi jó Fidelio kedvéért, hogy a "köztes állapotból" a másik irányba lépjen ki ez a fórum, de ami például ennek a húje-témának az elején volt, az sose tér már vissza, néhány hét alatt közel 400 beírás, adok-kapok, ahogy egy igazi fórumhoz illik.
Der Tod war vieler Dichter und Denker letztes großes Wort. Warum bedienen wir uns dieser Gedanken nicht öffentlich? Ein schöner Goethe-Vers sagt: "Der Mensch erfährt, er sei auch, wer er mag, / Ein letztes Glück und einen letzten Tag." Der Italiener Giacomo Leopardi diktierte 1837 - angeblich zwei Stunden vor seinem Tod - die Zeilen: "Und für das Dunkel der Nacht, / in das alle Zeiten entweichen, / schufen die ewigen Götter das Grab zum Zeichen." Der Wiener Ur-Feuilletonist Ludwig Speidel wusste 1897: "Verloren! Das Wort ist nicht auszudenken." Müsste das nicht auf vielen Steinen stehen? Der Kritiker Lajos Hevesi notierte 1899: "Eine wirkliche Persönlichkeit ist nur einmal und nicht wieder." Jules Renard konnte sich drei Jahre vor seinem Tod 1910 seine Büste am Friedhof mit folgender Inschrift vorstellen: "Jules Renard / seine gleichgültigen Landsleute." Dann kam das Mirakeljahr 1914, und Karl Kraus lieferte ein Epitaph, das gegenwärtig in Syrien und im Nordirak brennende Aktualität besitzt: "Aber es gibt noch Verstorbene - immer seltener auch sie ..." Reißen Sie diesen Text aus der Zeitung, verwahren Sie ihn unter den persönlichen Papieren, damit Ihre Hinterbliebenen die Anregungen auf dem Weg zum Bestattungsunternehmen gleich zur Hand haben.
1934 notierte der italienische Philosoph Andrea Emo: "Von Anfang an zu wissen, dass gar nichts ist ... Diese Ruhe." In der Nacht vom 1. auf den 2. Oktober 1968 verstarb Marcel Duchamp. Er hatte in seinem Testament verfügt, es solle keine Trauerfeier geben. Seine Asche wurde auf dem Cimetiere Monumental de Rouen neben Familiengräbern beigesetzt. Den Text hatte er selbst entworfen: "Im übrigen sind es immer die anderen, die sterben."
Der Essayist Thaddäus Troll hat einmal einen kriegsuntauglichen Generalfeldmarschall erfunden, auf dessen Grabmal zu lesen ist: "Ich habe niemandem Furcht eingeflößt." Etwa zur selben Zeit formulierte Stings berühmter Englishman in New York, der homosexuelle Exzentriker Quentin Crisp: "Ich sehe mit aller Klarheit, dass mein Leben nur ein unkluger Sturmlauf zwischen Wiege und Grab war."
Manchmal genügt es vielleicht schon zu wissen, wie Stars die Welt sehen. Ein 81-jähriger Münchner Feinkost-Gastronom hat sich am Ostfriedhof der Stadt - im Grab seiner Eltern - bereits vorab verewigen lassen. Dort steht jetzt in Goldzügen zu lesen: "Der bayerische / Tafeldecker / Gerd Käfer / kommt einmal / hier zur Ruhe." Diese Ankündigung langte der Klatschpostille Gala im September immerhin für eine ganzseitige Abbildung. Im Internet wird heute auf 1000 Zeichen gedichtet, in Workshops wird auf Biegen und Brechen geslammt und gesimst, warum also nicht auch bei der "Großen Chance" auf dem Friedhof?
"Ihr fehlt mir, seit ich gestorben bin", könnte da stehen. Oder: "Was ich erlebt habe, fühlt sich an, als ob es für fünf Leben gereicht hätte." Oder "Zwischen zwei Nichtsen." Oder: "Stehe nicht an meinem Grab und weine; ich bin nicht da. Ich wollte nicht sterben."
1, ez a hüjje elindított egy topikot évezredekkel ezelőtt -és mennyire élő(sic!) manapság!
2, ha már halál, halottság, (írottság)
::::
Ich sag mal "Guten Tag!", Herr Tod
"Der Verlust einer umfassenden Artikulationsfähigkeit durch haltloses Telefonieren und übermäßigen Medienkonsum wird heute nirgends so deutlich wie auf dem Friedhof."
Im 20. Jahrhundert haben mehr Menschen den Tod als eine unüberwindliche Grenze des Daseins akzeptiert als in jeder anderen Epoche. Symbole und Epitaphe mussten das Ableben nicht auf mehr auf verleugnende Art aufheben, sie traten mehr aus dem Intellekt und nicht aus dem Gefühl und dem Glauben hervor.
Natürlich kann man mit Bibelversen immer noch Originelles sagen. Der Sozialphilosoph Max Horkheimer ließ am jüdischen Friedhof in Bern den schlichten Vers 1 von Psalm 91, der sich dort auf der Grabplatte seines Vaters Moritz befindet, genau symmetrisch durch Vers 9 auf seinem Grab ergänzen. So kehrte der große Marxist im symbolischen Jenseits in die Familientradition zurück.
Meist aber sprechen religiöse Worte auf Friedhöfen ins Leere. Der Feuilletonist Louis-Sébastian Mercier zog die Konsequenz vieler Humanisten und dichtete seinen Grabspruch selber: "Menschen aller Länder, beneidet mein Geschick: / Zur Welt gekommen als Untertan / Liegt mein Grab in einer Republik." Die Worte "Nun, o Unsterblichkeit" stehen auf Heinrich von Kleists Grabstein. Sie stammen aus den Abschiedsversen seines Prinzen Friedrich von Homburg in dem gleichnamigen Schauspiel, und zwar unmittelbar vor der Hinrichtung.
Gewesener Riese
(Óriás a komolyzenei portálok között)
Meist aber sprechen religiöse Worte auf Friedhöfen ins Leere. Der Feuilletonist Louis-Sébastian Mercier zog die Konsequenz vieler Humanisten und dichtete seinen Grabspruch selber: "Menschen aller Länder, beneidet mein Geschick: / Zur Welt gekommen als Untertan / Liegt mein Grab in einer Republik." Die Worte "Nun, o Unsterblichkeit" stehen auf Heinrich von Kleists Grabstein. Sie stammen aus den Abschiedsversen seines Prinzen Friedrich von Homburg in dem gleichnamigen Schauspiel, und zwar unmittelbar vor der Hinrichtung.
Gelegentlich blitzte auch im 19. Jahrhundert der Humor noch einmal auf. "Wandrer, zieh doch weiter, / denn Verwesung stimmt nicht heiter", dichtete der 1854 an der Cholera verfallene Niederösterreicher Ferdinand Sauter in eigener Sache. Der Riese von Lengau wiederum fürchtete vor seinem Tod 1887 nichts mehr, als dass seine Leiche verkauft werden könnte und sein außergewöhnlich langer Körper noch post mortem als Belustigungsobjekt in Varietés dienen müsse. Das Schicksal blieb ihm erspart; das 2,58 Meter lange Grab ziert ein Kreuz mit der Aufschrift: "Franz Winkelmeier, gewesener Riese".
Gewesen ist auch die Wiener Volksschauspielerin Josephine Gallmayer, die sich nach 46 Nahtoderfahrungen "armer Hund, genannte Pepi" nannte und lediglich in Anwesenheit eines Priesters und der vier Leichenträger anonym bestattet werden wollte. Die Wiener taten ihr den Gefallen gleich zweimal nicht. Bürgermeister Lueger ließ nach 22 Jahren den Sarg aus der braunen Erde wühlen, die grandiose Aufschrift "Die arme Pepi" verschwinden, und verpasste der parodistischen "Knallmeyer" ein zweites Ehrengrab, diesmal am Zentralfriedhof.
1919 wurde der bayerische Anarchist Gustav Landauer ermordet. Auf dem 1933 von Nazis zerstörten Obelisken am Münchner Waldfriedhof war Folgendes aus Landauers berühmten Aufruf zum Sozialismus von 1911 gestanden: "Es gilt jetzt, noch Opfer anderer Art zu bringen, nicht heroische, sondern stille, unscheinbare Opfer, nun für das rechte Leben ein Beispiel zu geben."
Der Zweite Weltkrieg begrub die ganze Kunst der Epitaphien, seither trauern Hinterbliebene verloren in monotonen Steinwüsten. Der Denkerin Simone Weil wird mit dem gestelzten Satz gedacht: "Ihre Schriften etablierten sie als eine der bedeutendsten modernen Philosophen."
Lediglich die Avantgarde verspürte den literarischen Verlust. Auf Kurt Schwitters' Grabstein meißelte man 1948: "Creator of Merz". Und der "Arschmaler" Friedrich Schröder-Sonnenstern, der wünschte sich am Berliner Zwölf-Apostel-Friedhof Brennnesseln am Fußende, damit er in der Ewigkeit immer warme Füße hätte, und einen Blechkranz, damit er "die Engel pinkeln hören kann". In den gemeinsamen Stein von Zelda und Francis Scott Fitzgerald ist der dramatische Schlusssatz aus The Great Gatsby gemeißelt: "So rudern wir gegen den Strom, unaufhaltsam der Vergangenheit entgegen." Der Universalgelehrte Richard Buckminster Fuller wird mit "Call Me Trimtrab" erinnert. Der Trimtrab ist ein kleiner, aber entscheidender Teil des Rudermechanismus am Schiff und am Höhenruder von Piloten. 1972 hatte Fuller dem Playboy anvertraut, dass selbst der kleine Mann mit der richtigen geistigen Bewegung das Raumschiff Erde steuern könne.
Im September 2002 erhielt der US-Rockmusiker Warren Zevon die Diagnose Lungenkrebs. Der trinkfreudige Wüterich vom Sunset Boulevard brauchte sechs Monate, um sein Vermächtnisalbum The Wind einzuspielen. Zeitlebens ein Spötter des Todes, sang Warren nun zwei Minuten und 48 Sekunden lang ein herzergreifendes Keep Me in Your Heart für die Nachwelt, "behalte mich noch eine Weile in deinem Herzen".
(maderfaker)
Auch andere Musiker haben Passendes für ein modernes Memorial geliefert. Am Grab des Rock-'n'-Roll-Terroristen G. G. Allin in New Hampshire steht: "For my mission ends in termination / vicinity of death." Und Love Will Tear Us Apart - "Liebe wird uns auseinanderreißen" findet sich als Referenz auf das gleichnamige Lied von Joy Division auf dem Stein des 1980 verstorbenen Sängers Ian Curtis. Jeder Tote fordert sein eigenes Erinnern, und die Toten lohnen die richtigen Worte. Der Songwriter Doc Pomus bekniete zwanzig Jahre lang erfolglos Label für Label, um eine Platte mit Little Jimmy Scott zu produzieren. Als er 1991 starb und Jimmy an seinem Grab Someone to Watch Over Me sang, wurde diesem noch auf dem Friedhof der Plattenvertrag vorgelegt
Zene és Bornemissza Péter parafrázis
- amelyben a bűnről elmélkedik hüje
A bűn az olyan ronda madár,
olyan, mint egy tyúk.
Szárnya gyenge, alig repül,
fekete hattyúk.
Ha befészkel a csücskibe
a szívednek,
őtet onnan ki nem vered,
bűnhödöl, hagyjuk!
Kedves mószer, nem vonnék le olyan sarkos következtetést, hogy nem nőttünk még fel. Hosszan lehetne sorolni itt a fórumon a nagyszerű, érett, bölcs embereket, akik higgadtan, megfontoltan mondanak véleményt, sokszor igen derekasan rácáfolva a korukra. Ők vannak többségben. Vedd észre őket is, ne csak a zsibongást.
A moderálás a szabályokat nem ismerők vagy nem tisztelők szavainak kioperálása, ami, ha időben történik, arra jó, hogy a dolog nem gennyed el. Jó esetben szilárd normák érvényesítése, igazodási pont. Ennyi az értelme, semmi több. Egészséges lelkű-szellemű emberekre általában visszatartó erővel bír, nem akarják ismételni a tévedéseiket. A többség ostor nélkül is elvan, nem érez kísértést kihágásokra.
Én jól vagyok, köszi. Otthon nyaralok, bent a hűvös szobában. Néha kimegyek a szép kertbe, megnézem, van-e tetű a rózsáimon, ellenőrzöm a macskalétszámot, megdögönyözöm őket, aztán vissza a szobába. Megnézem a borműsort, beteszek valami zenét (talán Gilelsz, Bach-kantáták, Stravinsky/Stravinsky), Balzacot olvasok, belenézek az elődöntőkbe. Szóval szép nap ez, akár az összes többi.
