Keresés

Részletes keresés

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2019.11.14 0 0 7209

Az alább idézett Óh! amikor alszom című Hugo-verset magyarul is megtaláltam. A régebbi Lányi Viktor-fordítás után Nemes Nagy Ágnestől:

 

.

.


                   Ó! MIKOR ALSZOM

Ó! mikor alszom, lépj nyugvóhelyemhez,
mint Petrarcához Laura hajdanán,
s lehelleted ha rajtam futva repdes...
Meglásd, te kedves,
nyílik a szám!

Ha homlokom nehéz álomcsatákon
elkomorul, rémkép gyötör talán,
szemed csillagként homlokomra szálljon.
S meglásd az álom
fényt hint reám!

És csókolj szájon, ott dereng szünetlen
a tiszta vágy a szerelem után,
az angyalból az asszony lángja keljen...
S meglásd a lelkem
fölébred ám!

.

Előzmény: [fidelio] mindegy (7205)
[fidelio] mindegy Creative Commons License 2019.11.13 0 0 7208

Ma van A Magyar Nyelv Napja.

 

    Megmérgeződtek

.

Tűzhelyem ágyam asztalom

ott készül nálad a tiéddel

nyugvásom étkem italom

néked is gyűjtöm az enyémmel

.

Nyelvünk e rossz tolmács ha rest

hogy amit talpunktól hajunkig

kiáltana buzgón a test

föl-föllebben de elhanyatlik

.

kimondani nyelvünk ha rest:

bízzuk a szemre kézre lábra

mik kezdetétől az időnek

.

elindultak kellő irányba

tudták és látták a helyest

hanem lassan megmérgeződtek

.

/Csorba Győző/

 .

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2019.11.11 0 0 7207

Az idei kamara.huhatodik, egyben utolsó előadása november 17-én este lesz, és az alábbi műveket az ÉJFÉL körébe sorolták:

.

Schubert: a-moll („Arpeggione”) cselló-zongora szonáta, D. 821
Brahms: a-moll klarinéttrió, op. 114
.

                ---

.
Wolf: Um Mitternacht
Wolf: Verborgenheit
Wolf: Nimmersatte Liebe
Dvořák: 3. (f-moll) zongoratrió, op. 65

.

Itt is hiányzik a Wolf-dalok háttere (szövegíró, magyar cím), emiatt pótlom: Hugo Wolf 1860 és 1903 között élt, és a Mörike-dalokat 28 éves korában írta a nála 54 évvel korábban született, és valamivel fiatalabb Eduard Mörike verseire. 53 dalt írt 1888-ban, négy füzetbe sorolva azokat.

 

 

A műsorba kiválasztottak: Éjfélkor (a II. füzet 7.dala); Visszavonultság (I/12.); Beteljesületlen szerelem (I/9.).

Az első részletesen, a többihez nem találtam fordítást:

.

.

           Um Mitternacht

.

Gelassen stieg die Nacht ans Land,
Lehnt träumend an der Berge Wand,
Ihr Auge sieht die goldne Waage nun
Der Zeit in gleichen Schalen stille ruhn;
Und kecker rauschen die Quellen hervor,
Sie singen der Mutter, der Nacht, ins Ohr
Vom Tage,
Vom heute gewesenen Tage.
.
Das uralt alte Schlummerlied,
Sie achtet’s nicht, sie ist es müd;
Ihr klingt des Himmels Bläue süßer noch,
Der flüchtgen Stunden gleichgeschwungnes Joch.
Doch immer behalten die Quellen das Wort,
Es singen die Wasser im Schlafe noch fort
Vom Tage,
Vom heute gewesenen Tage.

.

.

.

.

.

                     É j f é l

.

Megjött az éj, s merengve áll
a hegynek támaszkodva már,
s a nagy idő aranyló mérlege,
nem leng. Egyenlő súllyal van tele.
.
    S hetykén duruzsolnak, - a hold kiragyog, -
    anyjuknak, az éjnek, a friss patakok 
        a napról,
    az elpihenő mai napról.
.
Egy ős gyerekdalt döngicsél
a víz, de únja már az éj,
a csengő égi kék, az vonzza őt,
azt kedveli, az illanó időt.
.
    S álmos, patakok medreiken
    tovább duruzsolnak azért szelíden
        a napról
    az elpihenő mai napról.

.

/Radnóti Miklós fordítása/

.

.

https://www.youtube.com/watch?v=NqmVPEQk7bA, alatta a Verborgenheit szövege

 

https://www.youtube.com/watch?v=ccgvlwe6mIU

 

Előzmény: [fidelio] mindegy (7206)
[fidelio] mindegy Creative Commons License 2019.11.10 0 0 7206

November 15-én is lesznek dalok Kolonits Klárával a kamara.hu-n, és akkor Bellinitől válogattak, a Tizenöt dal 6. (Torna, vezzosa Fillide), 14. (Per pietà bell'idol mio) és 15. (Ma rendi pur contento) dalát, de itt is hiányos a közlés... A második és a harmadik dal szövegét Pietro Metastasio írta, és ezek a Hat arietta között is szerepelnek.

 

Jöjj vissza bájos Fillidehttps://www.youtube.com/watch?v=OZ1TwLcrIT8

 

Sajnálom gyönyörű bálványomhttps://www.youtube.com/watch?v=veUVK_2R-oY

 

De boldoggá teszlekhttps://www.youtube.com/watch?time_continue=4&v=g6w60ErgwRc&feature=emb_logo 

 

Micsoda hangok! 

Előzmény: [fidelio] mindegy (7205)
[fidelio] mindegy Creative Commons License 2019.11.09 0 0 7205

Jövő hét közepétől a végéig rendezik meg az idei kamara.hu fesztivált, amelynek témája a már említett Utas és holdvilág, Szerb Antal több mint nyolcvan éves regénye.

 

Minden napra egy vagy több koncert kiváló szerzők különleges műveivel, és persze remek előadókkal.

A november 14-i műsorból a Liszt-dalok tartoznak ide, de sajnálatosan  - ahogy később is - egyes címeket nem közölnek magyarul, és lemarad a megzenésített vers szerzőjének neve is...

 

Pl. az ismert Óh! Amikor alszom ...

.

.

Oh ! quand je dors

.

Oh ! quand je dors, viens auprès de ma couche, 
Comme à Pétrarque apparaissait Laura, 
Et qu'en passant ton haleine me touche... – 
Soudain ma bouche 
S'entrouvrira !
.
Sur mon front morne où peut-être s'achève 
Un songe noir qui trop longtemps dura, 
Que ton regard comme un astre se lève... – 
Soudain mon rêve 
Rayonnera !
.
Puis sur ma lèvre où voltige une flamme, 
Éclair d'amour que Dieu même épura, 
Pose un baiser, et d'ange deviens femme... – 
Soudain mon âme 
S'éveillera !

.

/Victor Hugo, 1939/

.

.

A banális tartalmú vers eredeti megzenésítése, majd átdolgozása sokkal értékesebb: https://www.youtube.com/watch?v=iVBsTY-LWqY

.

.

A Mignon című Goethe-vers az alábbi, és ezt korábban Schubert, később pedig Hugo Wolf is megzenésítette.

A Liszt-féle változat (Mignon dala címmel): https://www.youtube.com/watch?v=bPl2t71cpIM

.

.

 

Kennst du das Land, wo die Zitronen blüh'n,

Im dunkeln Laub die Goldorangen glüh'n,

Ein sanfter Wind vom blauen Himmel weht,

Die Myrte still und hoch der Lorbeer steht,

 

Dahin! Dahin

Möcht' ich mit dir, o mein Geliebter, zieh'n.

 

Kennst du das Haus? Auf Säulen ruht sein Dach,

Es glänzt der Saal, es schimmert das Gemach,

Und Marmorbilder stehn und seh'n mich an:

Was hat man dir, du armes Kind, getan?

Kennst du es wohl?

.

Dahin! Dahin

Möcht ich mit dir, o mein Beschützer, zieh'n.

 

Kennst du den Berg und seinen Wolkensteg?

Das Maultier sucht im Nebel seinen Weg;

In Höhlen wohnt der Drachen alte Brut;

Es stürzt der Fels und über ihn die Flut.

Kennst du ihn wohl?

.

Dahin! Dahin

Geht unser Weg! o Vater, laß uns zieh'n!

.

.

.

Tudod a hont, a czitrom szép honát,
Hol sárga narancs gyúl a lombon át,
Hol kék egekről szellő lágyan ér,
Mirthus lehel s magaslik a babér?
Tudod e hont?
                          Azt keresem!
Oh oda vígy magaddal, kedvesem!

.

Tudod a házat? Oszlop tartja fenn,
Fény van tetőjén, fény van termiben,
És márvány képek néznek kérdve rám,
Mit tettek véled, te szegény leány?
Isméred azt?
                         Ha ház, ha rom,
Vigy oda engem, oh védangyalom!

.

Tudod a bérczet útvesztőivel?
Az öszvér is csak bajjal éri el.
Ős sárkányfajzat él odúiban,
A kő reped, a hegyi ár zuhan.
Tudod a szirtet?
                          Oldalán,
Visz a mi útunk! Oda vigy, atyám!

.

/Dóczi Lajos fordítása/

.

.

A harmadik is ismert vers, Heinétől, és ennek eredetije és fordításai már szerepelnek e témában, ahogy a sellőt más költő is megidézte később...

https://www.youtube.com/watch?v=yGznFa_FzRo, így nagyon várom a nagyszerű Kolonits Klára ételmezéseit!

.

Előzmény: [fidelio] mindegy (7201)
[fidelio] mindegy Creative Commons License 2019.11.03 0 0 7204

 

                                Ó D A 

.

Nyelv, sugárzó anyanyelvem,
szavak mélyen csendülő hangversenye,
te húsosan gömbölyű, már-már tapintható anyag;
olyan vagy, mint a zsírral és fűszerrel-teli étel,
mint a legnemesebb ital, - szellemünket s vérünk
ritmusát életrehívó!
Néked hódol most a költő, e kor senkifia!
A költő hódol neked, a büszke és alázatos, ki
belőled formálja, önti szoborba a düh és
öröm kitöréseit, ünnepi torokkal kiáltván;
nincs ami szebb, izgatóbb s illattal-telibb volna nálad!
Hasonlatos vagy a fiatal szerelemhez, melynek
üde zamata van még s mely csupa indulat, ellágyulás,
ébredezése az éhes gerjedelemnek.
A lobogó képzelet, mely veled él, veled hal, együtt
lélekzik a lélekzeteddel; érzi fenségességed hatalmát!

.

                                           *

.

Nyelv, te döngő, néha ízesen ledér, máskor szelíd zene,
nehéz szavak vidám és szomorú önkívülete, mit mondjon,
mit zengjen rólad a gyarló szándék, mely dícsérni akar?
Mit mondjon a jámbor, ha észbekap: szebb káromkodni, akár
ördöggel parolázni húrjaidon, mint gyönge imát mormolni hiába.
Ki gibircs csak s tudomány nélkül sorvad e világban: nem
érti ezt, nem érti mire a mélyen konduló harang, nem tudja,
mit szagol s nincs izlelése, ha jó ital olajozza
dalrazendülő torkát. -
Én tudom még; mit adsz te nékem, mily bő jutalomban
részesítsz engem, hű gyermekedet, ki emlődön nőtt fel
s nem felejti el soha, hogy nem voltál rest szárnyat adni az
újjongó képzeletnek; fényed és árnyékod örök sugaraiba
emelni ingatag kedvesem hömpölygő hullámait, mikor ócska
ribancok s nyegle úrfiak riógása ült lakodalmat, s én,
mint olthatatlan szomjúság, úgy dúdoltam dallamod
dicső diadalmát - mely időn és téren át ragyog -, akár
a rekkenő nyár a termő életet, mely nem alszik ki soha,
míg ember él e gyarló, földi világon.

.

/Berda József, 1939/

.

.

.

 

                              B. B.

 

A szeretet szétszaggat majd örömében, mikor
még égibb hangon zendül fel szavad,
hogy harsogd a hálát a veled érző néppel
Mária országa végre már szabad.

.

/Berda József, 1944/

 

(B. B.: Bartók Béla)

.

.

.

                        K O D Á L Y

.

Egyre fiatalabb s még egetverőbb lendületű
leszel századi zenénk irányt mutató katedráján,
legemberibb s legmagyarabb megszólaltatónk!
A haza holtig hű fia maradsz te mindig; oly erős,
mint az ég és a föld! Harcukban bölcs
öregek s előrelátó fiatalok forradalmának
vigaszaként jöttél e világra hetvenhárom
évvel ezelőtt. - Légy öröme hát mindnyájunknak
hosszú időkig még műveiddel, egyre élőbb
életeddel s a nép, a nemzet nem
marad soha magára!

.

/Berda József, 1955. december/

.

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2019.11.02 0 0 7203

.

          A halottak folyói

.

Ott hömpölyögnek, kanyarognak,

ahol sohasem jártunk, te meg én,

rőzsetűzfényű estéktől lilák,

vagy kékesfeketék és görcsösek,

mint erek egy vénember kézfején,

fölöttük tarfejű madár rikolt,

s úszik rajtuk seregnyi holt,

tátott szájjal bámulva fölfelé,

s mindegyik oly bambán kedveszegett,

mintha nem látott volna még eget.

Már-már ocsúdnak, szemüket kinyitva,

s képek születnek emlékezetükben,

egy város, egy házsor, egy nő szeme,

s úgy hatol a víz füljárataikba,

mint formátlan, de ismerős zene,

s mikor már kép a képpel összeállna,

s a zenéből kihallanék a dallam,

rájuk a folyók zsarnoka, a szél csap,

hogy az emlékszövevényt szétzilálja,

s szétfoszlik a ritkás, semmicske fátyol,

mert a holtak emléke annyit ér csak,

mint hóemberek álmai a nyárról.

.

/Kálnoky László, 1968/

.

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2019.11.01 0 0 7202

Devecseri Gábortól, akinek születési és elhalálozási éve ugyanazzal a három számmal (1, 7 és 9) írható le:

.

.

         Minden, ami van
.
Minden, ami van, versre méltó
és ami nincs, az is.
Az esti szélben fodrozódó kék tó,
a lányok ajka is,
a köd, a kés, az alma is,
a dombok halma is;
s mi meg sem álmodottként száll az éjben,
mind úgy eseng, hogy édes dalba térjen,
ha belehalna is!
A föld beszéde zúg az árban,
ez szól a dalban is.
Szívünk egy kis szívet visel magában,
mely hű, ha ő hamis,
vigyáz a fényre alva is,
zenél hallgatva is,
csak őt sebzi meg a szerelmes ének;
minden, ami van, fáj a szív szívének
és ami nincs, az is.

.

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2019.10.30 0 0 7201

Így mutatta be a Nyugatban a kritikus Szerb Antal új regényét, az Utas és holdvilágot:

.

Szerb Antal az a furcsa elitíró, akinek vágyálma, hogy mesterember legyen. Valósággal szégyenli erényeit, nagy tudását, amelyről szűkebb rétegnek szánt finom tanulmányai tanúskodnak, egyszerre túlzottan játékossá, erőltetten könnyeddé szelídíti, ha a nagyközönség felé fordul; bár fölényével gyűrhetné le, elfogódva tiszteli az ismeretlen olvasót. Költészetét, néhány fiatalkori novellájának barokkos zsúfoltságából is tisztán kihangzó életérzését, el nem múló szorongását a lét titkai fölött, naív örömét érzéki formákban és szépségekben: érett fővel gondosan elrejtette a szemek elől, legfeljebb megint a tanulmányok egy-egy kiviruló, vagy sötét távlatokra nyíló részlete leplezte le, hogy még mindig a gyermek csodálkozik és ijedezik a koravénnek látszó íróban. Legfeljebb szentimentális mert lenni, vagy az érzelmeit ősi recept szerint jó-rossz tréfákkal elütő, nehogy vallomásokkal terhelje a közönséget, vagy éppen untassa és megsértse a magafogalmazta romaneszk követelményt: a szórakoztató kalandot. Pedig a szerelem és a halál bonyolult násza is ott szerepelt ezek között a követelmények között, de inkább mint hangoztatott jelszó, mint megéreztetett hangulat. Annál örvendetesebb, hogy új regényében, máig legjobb művében, felszakadt végre, mint a homok alól előtörő forrás, vágy és emlék, múltnosztalgia és halálborzongás, a fiatalság felidézésének ürügyén gátlás nélkül kitáruló líra, őszinte és meggyőző éreztetése a sorsunkba játszó irreális hatalmaknak.

.

Nem mintha teljes és végleges volna a felszabadulás. Aki sajnos az ő hibájából megokolt bizalmatlansággal olvassa, akár meg is állhat a kínálkozó felületeken, a toldalék második cselekvényen, a feleség párisi kalandján, amely semmi másra nem jó, minthogy előírás szerint regényszerűbbé tegye a regényt, a hajánál fogva előrángatott perzsán, aki szereplésével feleletet ad a híres kérdésre; azért perzsa, hogy érdekesebb legyen, mindazon a mesterkélt, olvasmányokból tanult és olvasmánycélt szolgáló fogásokon, melyek nagy igyekezettel ellenpontozzák a férje, a főhős visszás és nyugtalanító életmenetét. De a lényeg mégis csak az utóbbi! Mihály a nászútján megszökik feleségétől, hogy a gyermekkorból felmerült szerelmi fantómnak üldözésére induljon, aki nem a révbeérést és biztonságot jelentette, hanem az áldozatot, szenvedést, a halál mélységbevonzó szédületét. A velencei sikátorok az első csábítók, kerítő titokzatosságukkal; egyik éjszakáján magányosan beléjük vész, ide nem kísérheti, ezt meg nem értheti a feleség. «Mi volt ez a furcsa bűvölet és extázis, ami elfogta itt e sikátorok közt, miért érezte úgy magát, mint aki végre hazaérkezett?» Csakugyan hazaérkezett sötétjükben, az Ulpius-ház kamaszkori, nyomasztó-édes élményébe, Ulpius Tamás és Éva zűrzavaros testvéri életébe, az őrjöngő játékokba, amik kicsiny társaságukban folytak, a barátkozás szenvedélyébe, a főleg Éva megmagyarázhatatlan bűvkörébe, mely a pusztulás felé sodort minden közelében állót. Az egész felejthetetlen atmoszférába, amelyről ott hiábavaló beszámolni a feleségnek, aki nem vett részt benne és amely szétbomlásában is igazibb úr teste-lelke fölött, mint asszonya. Az ulpiusi színjáték, a Cocteau-emlékezésen túl egyéni élménnyel és igazi művészettel ábrázolva, egyik fénypontja a regénynek, a másik az olasz keresztelő jelenete, az éjszakai halálos szorongással, amely alapjában az élet számára menti meg az átélőt. Idegállapotok rajzában kitűnő, az idegek bomlása az igazi területe, a kezdődő lázé, a valószínűtlenné válni kezdő világé. Lélektanát elmélyíti őszinte és éléslátó elemzése, amellyel a kikívánkozás mögött megkeresi az alapjában polgári nyugalmat, a tények ellen lázadásban a rendre nevelt s fegyelmezett lélek erőfeszítését. «Ami neki (az Ulpiusoknak) természetes szabadság volt, nekem nehéz, görcsös lázadás... Ha néha hősiesen rászántam magam, hogy Tamással együtt iskolát kerüljek, egész nap gyomorgörcseim voltak.» Végül fel kell adnia a harcot, az öngyilkosságba már képtelen követni Tamást, a tények erősebbek, megszökni nem lehet, győz az apa, aki visszahódítja az életnek, a mindennapiságnak. A megtalált Éva újból a halál ajándékát kínálta, de az ő sorsa nem a végső leszámolás, mint Tamásé, hanem a halogatás, szívenütő félelmek és új meg új megalkuvás, nem menekülés a halálba, hanem az élet vállalása; ő a gyáva, ki százszor rosszabbul jár, mint az elszánt, mert képzeletében, vágyaiban, a lélek valóságában szenvedi el a pusztulást.

.

Erzsinek, a feleségnek is megvan a jó órája, a visszatérés és az új nász biztos kézzel vezetett jelenetében. Asszonyi fölény dominál itt, amikor leinti a lázasan vallót és ügyetlen lázadót: «a világ nem tűri, hogy az ember átadja magát a nosztalgiának». Kívánatos teste jut pillanatnyi győzelemre a lelket erotizáló Éva felett; boldog egymásra találásuk mégis már magában hordozza a végső kiábrándulást. «Mihály az éjszaka folyamán felébredt. Kinyújtotta kezét Éva után, és csak mikor megfogta a takarón fekvő kezet, eszmélt rá, hogy Erzsié és nagyon rossz lelkiismerettel engedte el... Erzsi kívánatos és jó és okos és minden, de hiányzik belőle a misztérium.» Éva viszont maga a titok és természetesen addig a legjobb, míg nincs a színen, míg a mások szenvedélyében kel életre, amíg fel-feltűnő kisértetként hajszolja maga után a férfit. Írója hatásvadászó jóvoltából néha giccses kisértet is, amikor például a londoni ismeretlen házban szobáról-szobára kergeti árnyékát szerelmese. «Életünk tele van értelmetlen koincidenciákkal», halljuk a következtetést; ugyan ki hisz ilyen jelenet után efféle bölcsességben? A keresztelő éjjeléhez nem kellett kommentár, a mellünkön ült s fojtogatott a borzalom.

.

Olasz városokon át folyik a hajsza az eltünt után, amelyek maguk is nosztalgiát ébresztők, valószerűtlen szépségeikkel megzavarják a nyugodt idegállapotot. Finom képekben villan fel Velence nyüzsgő lakosaival, «azzal a különös hangyaszerűséggel», ami a járkálásukat jellemzi, Umbria, a paraszti, ősi táj, hegyi városaival, «a franciskánus föld». «Vajjon miféle ősi ellenség képe élt az alapítók idegzetében, micsoda iszonyat elől menekültek mindig felfelé a meredek sziklák oltalmába? Siena meseszerű, vidám, a dóm, «mint egy tréfás, zebraszerű tornyos Zeppelin lebeg fölötte, Róma komor, benne minden a végzetesség jegyében áll, a paloták, a romok, a gettó, a temető, benne Keats sírjával. Aki ilyet tud, attól már rossz néven vesszük a tréfát, az ezer év óta kitartóan hanyatló Ravennáról; nem a frivolitás zavaró, csak a stílustörés: egész jó viccei vannak, de rendesen a legrosszabbkor mondja el őket.

.

Egyelőre még a stílusérzék körül van valami baj, kihagyás és tisztázatlanság. Egyébként kitűnő író; párbeszédei színesek, érdekesek, fordulatosak, ha kedve van hozzá, nagyon élő epizódfigurákat is lábra tud állítani, mint a bölcs és hiú, szenvedélyes dolgozó és szenvedélyes nőbarát Waldheimet, van cselekményfantáziája is, több mint nem egy kortársának, művelt, okos és ért a hangulatok felidézéséhez. Amit kamaszélményként tudatosított magában, a dolgok, a hétköznapi apró események szimbolikus jelentőségre emelését, meg tudja valósítani az író is, sötét, érzelmi árnyékot vet nem egy jelenete. A veszendőségérzést, a gyermek terméketlen ijedelmét hazugság nélkül hasznosítja a felnőtt művész. Miért kell mégis időnkint menthetetlenül kizökkenünk a magukat átengedésből, miért kell szinte inzultusként elszenvednünk a pongyolaságokat, a csinált, hamis hangot, amit látszólag oly könnyen elkerülhetne, miért esik rosszul neki, ha bízunk benne? Nem kívánhatjuk, hogy komolyan vegye a világot, ha nem akarja, de vegye legalább komolyan önmagát.

.

/Halász Gábor, 1937/

.

.

A regényből film, majd színpadi mű is készült.

 

Előzmény: [fidelio] mindegy (7200)
[fidelio] mindegy Creative Commons License 2019.10.30 0 0 7200

 

Az előzmény nem más, mint a tavalyi kamara.hu témájára, annak kihirdetésekor beírt néhány vers, és azok jutottak eszembe az alábbi költemény kapcsán:

.

.

                           átlátszó

.

apa üveggyöngy.

anya üveggyöngy.

apa sötétzöld. anya kék.

kopognak a parkettán gyorsuló ütemben.

elszakadt a nyakék.

.

játszok a gyöngyökkel. rám kiabálnak.

kérlek ne zörögj kisfiam.

apa sötétzöld. anya kék.

piros nincs. nem vagyunk annyian.

.

/Korányi Mátyás, 2010/

.

.

.

És már az idei őszi kamarafesztivál is a nyakunkon van, témája az Utas és holdvilág:

https://zeneakademia.hu/kamarahu                                            https:// zeneakademia.hu/kamarahu_2019_utas_es_holdvilag

 

.

.

.

                 SZŐLŐHEGYEN

.

                                                                                              Hamlet: Nincs semmi, amit szívesebben adnék, mint 
                                                                                                           az életem, az életem, az életem.

.

Most nagy fekete virággá nőtt meg a sötétség magja.
Óriások a nap után még fáklyákkal rohannak ijedten,
A világ szeme aztán végleg elborul.
Eszméletem pedig határain már túlröpül,
Mint mikor éjszakai ragadozó fészkét elhagyja,
Ha este élni kezd s az alkonyi fény szemébe tolul,
Előbb csöndesen neszez s pihenten néz körül,
Végül a sötétbe zajtalan ívbe' kilebben.

.

És otthonosan a naptalan, de fénylő szürkületben
A denevérekkel csapongott, majd szertelen mélybe s szörnyű magasba
A szellemem szállt, szállt: mígnem gödörre leltem
A sötét föld színén és lyukra a tökéletes mennynek boltozatján:
Hol is, ha ügyesebb és fürgébb, a túlvilágra besiklik a lelkem,
A túlvilágra becsúszik: ám már vége, vége volt, a könnyű búcsút elszalasztám,
Míg tűnődtem: melyik az én utam s az igaz út e ez, míg késlekedtem,
Örökre szememből őket elveszítem s maradtam szörnyen egymagamba!

.

Te örökre eltűnt csöndes este,
Csöndes, tiszta tükre életemnek,
Mézédes derű, ó régi ünnep,
Ki elmúltál és vissza nem jöhetsz!

.

Nagy voltam és elmúlt: elfeledtem.
Elfeledtem hogy' volt: válogattam.
Válogattam s közben semerre se mentem.
Nem mentem és ó most itt maradtam.
Lemaradt utas én élek s halni nem tudok, de ülök
Bambán nézvén: az égen a nyílás merre, merre tűnt,
Melyen lemegyek, e földön hagyva mindent: vidám erényt és nehéz szörnyű bűnt.
Melyen át e földről a közömbös mennybe fölrepülök!

.

/Füst Milán; a Nyugat 1909. évi 18. számából/

.

Előzmény: [fidelio] mindegy (7011)
[fidelio] mindegy Creative Commons License 2019.10.27 0 0 7199

.

Kimaradni a rablóbandából 

.

A Velencei Köztársaság polgára 
vagyok. A világot hercegségek, 
királyságok, kalifátusok szorongatják. 
Mi itt csak élni akarunk. 

.

A kereskedéssel fölhagytam
egy ideje. A bolt az öcsémé,
a szárazföldön levő szőlőimet
bérlők művelik. Én itt csak élni akarok.

Szabad ember vagyok, dózse 
sosem lesz belőlem, de hajnalonta 
a halpiacon beállok a zsákmányt 
kipakolni, nem a pénzért,
hanem hogy megismerjem
az igazságtalanság arcát.
Még a cápák szemében is van 
bánat. Ők csak élni akartak. 

.

A templomi zenekarban hegedülök, 
egyedül a próbákon érzem úgy,
hogy kimaradhatok a rablóbandából, 
hogy nem kell kalózok és haramiák 
társa legyek. Nem vagyok jó hegedűs, 
egyszerűen csak élni akarok.

. 

Este a várost járom. Maszkos alakok 
jönnek szembe. A gondolákon fekete 
köpenybe burkolózó szerelmespárok. 
Vagy kést rejtegető összeesküvők. 
A nyomukban rendőrök. 
Ékszertolvajok, gondolatcsempészek, 
kölcsönből élők és pénzbehajtók,
a jólét és a nyomor haszonélvezői. 
Én egy hídról figyelem őket.
Nem hinném, hogy csak élni akarnak. 

.

/Vörös István, 2016/

.

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2019.10.26 0 0 7198

.

Esti Kornél másik éneke

.

Nyomás, te dal,
Légy más, de hal
Ne legyél, hanem, csak ha már
Mondom, akkor majd sas madár,
Se-lát-se-hall.

.

Kapj kósza röptbe,
Vájj szemet, ha látásod
A pimasza köpte,
Másod.

.

Cikázz, ne, mint fénycsóva, villám,
Hanem, mint titkos rebbenés a pillán,
Csendes hangzavar, te törj fülekbe,
Mert a vézna suttogás elill’ ám,
De hosszan visszhangzik, mi túrva tör be,
És félregyúrva fülzsírt, dalol, kántál
Fülkagylódban, feji kurta, görbe
Építményedben, s behatol, plántál.

.

Te légy most moszkitó,
Csipkedve mozditó,
Dünnyögő szúnyogfajzat,
Sápatag vérszívó rovar,
Mi fülekbe szúrva ajzat,
S odabenn tovább kavar,
Elméd bográcsában,
Hol fövő brácsád van.

.

S légy füttyös kedvű sírásó,
Idegen táncoló dallam
A szenvedés lantján: halljam,
Hogy táncolnak a sírástól
Csontváz-forma kárhozottak,
És csörögve tagjaikkal,
Száll a véres altatódal
Erre, hol felriasztottak

.

Kis dalomat költögető
Álmom víg felhőiből,
Hogy az álom összedől,
S romjain ott öltöget ő
Nyelvet rám: a röpke dal,
Véres lepkeszárnyival.

.

/Tarcsay Zoltán, 2009/

.

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2019.10.22 0 0 7197

Talp alá való versek a néptáncos, koreográfus zeneszerző 2010-ben írt Hat hegedűduója ihletésére:

.

.

.

A bohóc táncai

.

                                              Könczei Árpád zenedarabjai elé

.

.

1.

.

Induló

.

Voltam voltam

ember ember

Ki nem hiszi

az is ember

Az is ember

aki megver

Kékre csókol

a november

A kezembe’

semmi fegyver

Egy szél egy dal

egy-két reggel

.

.

2.

.

Ugrándozó

.

Kedvesem

meglesem.

Annyit keresem:

szinte elesem.

.

De régen,

de várok!

.

Ne hozz,

ne hozz nekem,

ne hozz virágot.

.

Mért maradozol el?

Ha várlak.

.

Ki hegedül

egyedül

egy üres szobának?

.

.

3.

.

Szomorú valcer

.

Azt lihegi

Azt rebegi

Táncaidat

Nem szereti

  Jaj szomorú

  Valcer a bú

  Eléd szór egy

  Üres laput

Láng levelét

Írja vakul

Szél üzenet

Tépi kezét

  Táncol-e más

  Holt fű helyén?

  Csak te meg én!

  Csak te meg én.

.

.

4.

.

Sánta csárdás

.

Fejünk

fölött az

ősmadár:

hányszor

hussan el

a halál?

.

Nekem

vakon kell

élnem itt:

őszöm

elhagyja

fényeit.

.

Medve

nem falja

föl bocsát.

Múltam

nem marad,

nem bocsát.

.

.

5.

.

Fáradt tangó

.

Ha mind lepergett

a lassú permet,

majd átkutatjuk

az őszi kertet.

.

Tavasz ha tárul:

nem tud magáról.

A földre csúszunk

anyánk hasából.

.

Testünkbe töltve

a nyár gyümölcse:

a szél s az álom

egymást kiköltse.

.

.

6.

.

Dühöngő

.

Élek élek

nem eleget

Megharapnám

a szeleket

Hiába

.

Belefuvom

a hegyeket

a teremtés

fiába

.

Ne kérdjed

mi bajom:

dühömből

dühömbe

– az ágról a majom –

repülök

.

zuhanok a

világba!

.

.

/Balla Zsófia/

.

.

.

Könczei Árpád több művét pedig más költők verseire írta (Kányádi Sándor, Szőcs Géza, Iancu Laura, Plugor Magor). A fenti vers 2. táncának címe: Banális ugráló  

 

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2019.10.18 0 0 7196

.

        Mese a csendről

.

Ahol nem lehet nem meghallani

 

                Az őserdei sűrüségbe

             fulladó bombazuhogást

.

                Árva ágyakban forgatott

                lapok kietlen zizegését

.

                Földrengések és árvizek

                távolság párnás ajtói mögé

                zárt rituális dobverését

.

                A vasreszelék-társadalmak

                új alakzatait pedzegető

                mágneses gitárpendüléseket

.

                Bordaközt kereső kések és

                egymást kereső nemiszervek

                tapogatózó neszeit

.

                A világ egész fülsiketítő

                s fülünkig mégsem hatoló

                nonstop monstre-zenekarát

 

Ahol meg lehet hallani

 

                A létezést mely minden percben

                egyenként hetvenötöt dobban

                a vérkörök őserdő-sűrüjén

.

/Somlyó György; a Kőkörökből/

 

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2019.10.15 0 0 7195

Az Álló vitorlák /és más szélmalmok/

utolsó tétele:

.

.

       6. Összevétések

.

Zene szólal meg a vetélkedőben

(„tévéző munkanélküli”jeli-

gére). És fordul egyet körülöttem

.

idő és tér. A Skót szimfónia!

Szpéró üzen! Ő hallgatta kicsiny

madár korában. Aztán tisztul a

hang-kép. Dehogy a Skót ez!

.

Az ilyen rádöbbenésekre jó lesz

jobban figyelni. (Jön Totyi.

Rá is. Összeütközött az előbb

a mutatóujjammal.) Smetana:

.

Moldva. És Szpéróhoz semmi köze.

Vagy mégis Sok ilyen zenét

hallgattunk egykor.

„Egykor”. A redőny

résein már: a késő délután.

.

"Ha majd öreg lesz ön…”

Tíz éve halt meg

(Szpéró.) Elköszön-

ni. Összevétések. Pörög madár,

idő, tér. Köd. Leáll – és visszaáll

.

akkor-se-oly-eredeti alakja.

Ekkor maradsz tényleg magadra.

.

/Tandori Dezső/

.

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2019.10.14 0 0 7194

Arión énekeiből:

.

.

                 Második mese rólad

 

A kályha amelytől a táncos elindul

Az út a tengerhez a városokhoz

    A tenger amely értelmet ad az útnak

           A rejtekút titkaim felé

.

A kulcs amely a dolgok ajtait kinyitja előttem

    A violinkulcs amely zenévé igazítja a hangokat

Az orsó amelyre összegubancolódó időm felgombolyítható

Az egyenlet amellyel napjaim ismeretlene kifejezhető

       A térkép amelyen eligazodom

A kutatóárok emlékeim eltemetett fosszíliáihoz

Az egyetlen nyelv amelyre életem lefordítható

.

(vagy)

.

A kályha amely csak magától engedi elindulni a táncost

    Fal amelybe a táncos belebotlik

        Száguldásaim tilos-táblája piros-lámpája

    Kallódásaim profilakszisa

        Váratlan keresztút előttem

    Zár amely feltörhetetlen

A nyelv amelyet sohase fogok tudni megérteni

.

/Somlyó György/

.

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2019.10.09 0 0 7193

A most már 46 éves Csehy Zoltán részletekben jelentette meg a színekkel kapcsolatos verseit, a fehértől a feketéig. A 27 részes Színek könyve tavaly jelent meg, ebből idézek:

.

.

                                                              17.

.

 

Kandinszkij szerint a tökéletes zöldet a hegedű
középső hangfekvésű hangjai fejezik ki a legjobban.
Szerintem a La donna lombarda című olasz dal.
Maga a legtökéletesebb, hatnyolcados zöld,
a hatodik századtól datálható ősi árnyalat:
| : Laggiù nell’orto del signore padre, : |
| : che c’è un serpèn. : | Ez az én kertem zöldje,
Dungeness zöldje az atomerőmű árnyékában,
ahogy a dal is mondja, az olasz dal, az atyaisten
kisugárzásában, a kúszó kígyó irányába, aki maga
nem mer belekóstolni a fa felkínált portékájába.
Kandinszkij hegedűje dolgozik kertben, epében,
az atommag, a kígyó, az édenkerti almafa zöldjében,
az ütés, a marás, a harapás múló foltjaiban is egy ideig,
de a zöld spontánabb ösztönlény annál, hogy
megmaradjon a középső hangfekvésnél, vagy a szabályos
hatnyolcadnál, a zöld örök nyelvkurzusra jár,
szegfűt hord a gomblyukában, mint Oscar Wilde,
hogy terjessze a megértés esélyét, a gyanús testvériséget, miközben végtelen
szellemességét fitogtatva minduntalan a különbségeken
lovagol. A zöld nem csak a hangszer húrjait,
de a kottavonalakat is benövi:

.
úgy fut föl a violinkulcsra, hogy többé sosem látsz a szívéig.

.

.

.

A Lombard nőről szóló népéneknek több változata van. Az idézet ebből való:

.

.

– Donna lombarda, perché non m’ami?
Donna lombarda, perché non m’ami? –
– Perché ho marì.
Perché ho marì. –
– Se ciài il marito, fallo morire,
se ciài il marito, fallo morire,
t’insegnerò;
t’insegnerò:
Laggiù nell’orto del signor padre,
Laggiù nell’orto del signor padre
che c’è un serpèn
che c’è un serpèn
Piglia la testa di quel serpente,
piglia la testa di quel serpente,
pestàla ben,
pestàla ben.
Quando l’avrai bell’e pestata,
quando l’avrai bell’e pestata,
dagliela a be’,
dagliela a be’
Torna il marito tutto assetato,
torna il marito tutto assetato:
chiede da be’,
chiede da be’.
– Marito mio, di quale vuoi?
Marito mio, di quale vuoi?
Del bianco o il ne’?
Del bianco o il ne’? –
– Donna lombarda, darmelo bianco.
Donna lombarda, darmelo bianco:
ché leva la se’
ché leva la se’.
Donna lombarda, che ha questo vino?
Donna lombarda, che ha questo vino
Che l’è intorbé,
Che l’è intorbé?
– Saranno i troni dell’altra notte,
saranno i troni dell’altra notte,
che l’ha intorbé
che l’ha intorbé
S’alza un bambino di pochi mesi,
s’alza un bambino di pochi mesi:
– Babbo non lo be’
che c’è il velen
– Donna lombarda, se c’è il veleno,
Donna lombarda, se c’è il veleno,
lo devi be’ te,
lo devi ber te’.

.

 

.

.

.

                                                       23.

 

Mindig marad valami. Lehetőleg magnak,
magára, vagy csak úgy ott.
Mint ebben a Cimarosa-operában
az előadás után ottfelejtett, még meleg kárpitú kék szék.
Mozart szobájába már nem illene, de itt még otthonos.
A zenében kényelmesebb, kifinomultabb székekre
vágyunk. Néha hintaszékbe, vagy a kifeszített
kottavonalak nyugágyába.
A hangokat, szavakat, metaforákat selejtezik.
Idővel kifelejtik. Otthagyják.
A művészetet rendszeresen szellőztetik.
A klasszikus egyre tisztább, egyre rendezettebb,
egyre – kevesebb.
Pedig úgy kell
bele a por, úgy kell az ott-felejtés, mint
a nagy, prebarokk konditermébe
a férfiszag.

.

.

.

.

.

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2019.10.07 0 0 7192

.

Rachmaninov Amerikában

.

Mért égnek úgy az őszi éjszakák?

Az észrevétlen vágtázó napok?

A rozsdaszínű nyírfasor, melyet

a nappal fejszeéle megcsapott?

.

Mért fáj, ahogy az utolsó levél

lassan a balkon legszélére ül?

Mi lesz az ablak: gát vagy védelem,

ha a zene marad meg egyedül?

.

Ó, Mozart, nem látom a sírodat,

Beethoven, nem tudom a kedvesed,

Chopin, egy körvonal csak a hazád,

Schubert, a Rémkirály van teveled –

.

s velem ki van? úgy érzem itt magam,

mint hegygerincre tévedt álruhás,

lentről s föntről is ugyanaz a szó

visszhangzik folyton: hazaárulás.

.

Mit kértek számon? egy körvonalat?

milyen legitim hatóság perel?

Az éjszakában ég a Rémkirály.

A zenét soha nem árultam el.

.

/Gergely Ágnes, 2013/

.

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2019.10.06 0 0 7191

.

       Lacrimosa

.

                                                             Villányi Lászlónak

.

Ha újra születnék

a bábjáték-por felett,

három napig csak nézném

a csillagos eget.

.

Ha újra élhetném

a teljes életet,

ablakomon kiszórnám

a gonosz lelkeket.

.

Ha újra járhatnám

a sosem járt utat,

kerülném, mint a kolerát,

hibáimat.

.

Ha újra érezném

a vétkeim patkószegét,

a szakadékba tartanék,

ahogy a setét.

.

Ha újra hallanám

a régi hangomat,

felderülnék John Eliot Gardiner

keze alatt.

.

Ha újra szólóznék,

míg Gardiner pálcája üt,

azt gondolnám, mégiscsak jó volt

mindenütt.

.

Ha újra lehetnék

kórustag legalább,

vagy az Angol Barokk Szólisták közt

fújnám a fuvolát,

.

ha újra lélegezhetnék

a fuldoklás alól,

míg Mozart Requiem-jéből

a Lacrimosa szól,                                     (a 2:16-tól)

.

ha újra láthatnám

az angyal könnyeit,

nem bánnám, hogy a zene egyszer

elrepít.

.

/Gergely Ágnes, 2011/

.

.

.

A költő Villányi László 66 éves, egyik verse:)

.

.

                           A műélvező

 

 

Az első tétel alatt párhuzamosra igazítja műszempillája
szálait, a második tétel elegendő műkörmei állapotának
szemrevételezésére, a harmadik éppen olyan hosszú,
hogy kiszámítsa, mikor menjen kozmetikushoz,
fodrászhoz, a negyediknél már reménykedve sóhajt,
sejti a véget (azt már megtanulta, a szünetekben
nem szabad tapsolnia, bár nem érti miért), lapozgatja
a műsorfüzetet, a zeneszerző botrányairól olvasva
mondaná: végre valami izgalom, lopva a párjára sandít,
nála hülyébb képet csak a zongorista vág, gondolja,
csak kérje meg végre a kezét, ha a felesége lesz,
majd ráveszi, ne ilyen hervasztó zenét szponzoráljon cége.

.

/2015/

.

.

.

A Dies irae (A harag napja) utolsó két versszaka:

.

.

Lacrimosa dies illa,
qua resurget ex favilla
iudicandus homo reus.
.
Huic ergo parce, Deus:
Pie Jesu Domine,
dona eis requiem. Amen.

.

.

Többek közül Sík Sándor fordításában:

.

Könnyel árad ama nagy nap,

Hamvukból ha föltámadnak
A bűnösök s számot adnak.

.

Uram, nekik adj jó véget,

Kegyes Jézus, kérünk téged,
Add meg nékik békességed. Amen.

.

.

.

Mások Rekviemjeinek egy részleges gyűjteménye, mert hirtelen eszembe jutott egyik kedvencem, a Mozarthoz hasonlóan rövid életű

Jean Gilles műve, amit a szerző temetésekor adtak elő először: https://www.youtube.com/watch?v=8e0xH3cggYQ

Egy másik francia zeneszerző rekviemje is ide illik, az 1890-ben befejezett Fauré-mű: https://www.youtube.com/watch?v=NaIq8M47TvY, de ezek csak példák.

.

 

 

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2019.09.25 0 0 7190

Holnap lesz Bartók Béla halálának 74. évfordulója, és most közvetítik a Bartók Rádióban a Müpá-ból az emlékműsort, zárószámként A kékszakállú pódium-változatát. Csodálatos zene, egészen rendkívüli előadással (Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Hamar Zsolttal az élén), de sajnos Judit szövegét többnyire alig érteni, pedig a herceg minden szava tökéletesen megformált, kifejező a különleges zenével. Óriási csalódás ez a Judit, pedig szép a hangja, és át is éli a szerepet, csakhát ez az egyetlen opera, ahol a zene és a kellően kevés szöveg tökéletes egységben kell legyen mindkét szereplőnél (Palerdi András, Komlósi Ildikó), akik érthetően magyar anyanyelvűek kell legyenek! De ha..., akkor már inkább legyen mindkét szereplő német, mint a Fricsay-féle előadásban! 

http://www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/12801/kekszakallu-herceg-vara-opera/libretto-zeneszoveg.html 

 

Az opera különben lenyűgöző!

.

.

   A kékszakállú herceg vára

.

Nem ad esőt az ég (mondom), nyomorult

az ember (a te várad fala véres).

Vigyorogva bámulja testét (nem láthatod,

hol vagy), saját mocskát nyeli (saját

mocskát nyeli).

.

Boldogabbak a földben

a bogarak: amit találnak, fölfalják

(ez a váram rejtett kertje), és amit

fölfalnak, létezik (ugye szép nagy ország).

.

De fölkelünk (és Fanni várna szőkén),

daloljuk: legyőzetett a halál (emberfejek,

emberfejek), hogy semmi sem élő és semmi

.

 

sem holt (kürtök, fagottok, trombiták) -

nyomorult az ember, hisz ez sem való (lásd,

akiket én szerettem), megtelt dallal a vár.

.

/Schein Gábor, 1995/

.

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2019.09.25 0 0 7189

.

  Oroszlán, ősz, aréna

.

Bágyadt bársony, ártó boroszlán,

borostyánszín

felborzolt szőrű erdő,

csörög a forró fűtekercs, lohol

mint kigyúlt esőfelhő;

facsont és pergő hangszemek,

a kerítésen hangszerek,

érett violák, gardonyok,

barna virágméz csorog belőlük,

klarinét, fagott,

körtekürt, sörényes vonó

partravetve, tátogva,

fölaggatott

szőlőfürt, fürtös ikra a parton,

átlép a tajték-hullámos ősz fölötte,

feszül a kemény lég,

reccsenő üveglap,

tenger és ég éle összeér,

két áttetsző kék tenyér;

kigyúlt díszlet forog, lángoló karton,

piros lomb, hegyoldal, forró fűcsomó!

Benne bársonyoroszlán, porcelán fogakkal,

szájában sok-sok dinnyemag-repesz.

Sötét acéllemez a tenger, a porond, a tó.

A bársonyfakó oroszlán előtt néma,

vértelen bábu: külön-külön hever

minden rongydarabka,

a széttépett levélcsomó.

.

/Balla Zsófia/

.

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2019.09.24 0 0 7188

         

            Légy áldott 

 

Mint izzó máglya, már olyan a lég.

Kék lángja vibrál s ízes illatok

gomolyba főnek, ámde jő a szél

és válogatva szárnya felragyog,

amint behozza fürgén: készen ám

a bárányfarkú-körte kinn a fán.

.

És új hírrel mozdul megint a lomb!

Így bontja szét a szél a táj ízét.

A szilva jó! S az érő erjedés

az ég falát tág gömbbé fújja szét,

és benne, mint zenés burok alatt,

úgy döngicsél, táncol a méhcsapat.

.

A vágott nád s a vén mozsár öle

a darazsak jó csárdázó helye,

s az ősz libegve csúcsról-csúcsra,

a völgy üstjébe cukrot szór bele.

A fény, a hő, a tündér levegő

együtt dolgozva villannak elő.

.

Patak-malmunkba öntsétek búzánk!

A présbe szőlők cukros fürtjeit!

A zsák, a hordó és az asztalok

hadd nyögjenek a régi rend szerint!

Az ég s a föld bő násza mit fogant,

csurogjon hegyből, völgyből boldogan.

.

A cséplés álmos bőgőző dala

nem leng, de jobb cigány a víg szüret:

magán kacag, de mást is tűzbe ránt,

és mustba fürdik szoknya, szürkület.

Aztán a szél, a fürge és deli,

ezt is dúdolva köddé lengeti.

.

Szép ősz! Kék tűzben ért ezüst-kehely,

sehol sem fénylesz úgy, mint ép nekünk.

Dús gyantaszag s ciklámen-illatú

a hegy, amint a nyáj után megyünk.

Nap és a víz lábunknál versenyez!

Ez lombra színt, gyümölcsbe ízt szemez;

.

az kék fátyolba mártja völgyeink

és bajszos harcsákat hálónkba csap!

Mint kertész és halász perelnek ők,

melyik munkája szebb és hasznosabb.

Döntsétek el hát, költők és papok,

tündérek járnak itt vagy angyalok?

.

Mert itt lengsz, bár szép testté vált titok,

de hol van az, ki otthonodba lép,

és csengő rím dalába fonja majd,

hogy olvad eggyé égi jó s a szép!

Hiába ülsz, ragyogsz az ajkakon,

titkod csak nézzük szótlan és vakon.

 

Kék ősz, légy áldott! Dolgozók s henyék,

magtárak, kamrák téged áldanak.

S hogy szóljak én? – Mint gyűlő fecskeraj,

úgy jőjjetek tollamra, szép szavak!

Hadd küldjem ezt, mert szótlan lépsz tova,

szemednek hamvad édes mosolya!

.

/Takáts Gyula, 1941/

.

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2019.09.20 0 0 7184

...

Az alábbi vers vége helyesen törve:

.

Szégyen bizony, de titkolom, mert jól mondja a rommani,

A Carmen nyelve: en retudi panda naszti abela

Mása, vagyis hogy fogd be szád, nem száll bele

A légy. Ki tudná ezt, ha nem mi, magyarok?

Hát mondjuk együtt: ne szólj szám, nem fáj fejem.

.

 

Előzmény: [fidelio] mindegy (7183)
[fidelio] mindegy Creative Commons License 2019.09.20 0 0 7183

 

              Carmen-változatok

.

Katonák, csempészek, cigányok, cifra, hetyke

Bikaölők – volt-e valaha igazi

Szerelem ezek nélkül? Ha te nem szeretsz,

Szeretlek én s ha én szeretlek, jól vigyázz.

.

Ha én szeretlek, jól vigyázz – kimondva, kimondatlanul,

De mindig így jött, szája szögletében kasszia-

Virággal, táncot járva piros kordován-

Cipőben, mindig oda kellett hagyni érte

Mindent, mindig meg kellett ölni érte azt a tisztet

És cigány csempészekkel vonulgatni a hegyekben.

.

De vége már az andalúziai szép napoknak.

Don José végre letöltötte börtönbüntetését.

Carmencitából nem maradt meg, csak az édes althang.

Ezúttal Micaéla melléből mered ki kés.

No de ki bánja Andalúziában Micaélát?

Csempészeknek nincs mit csempészni tenger és hegyek között.

Nincs többé „föl, toreádor”, fölsült a toreádor:

A térdre rogyott bika férfiasságába döfte szarvát.

.

És mégis a piacon szól megint a habanéra,

És csípőjét riszálva táncot jár szégyentelent,

A lábain piros szattyánbőr cipő piros pántlikákkal,

Egy piros kassziavirággal szája szögletében,

Ha nem szeretem, ő szeret, s ha ő szeret, hát jól vigyázzak.

.

Szégyen bizony, de titkolom, mert jól mondja a rommani,

A Carmen nyelve: en retudi panda naszti abelaMása, vagyis

hogy fogd be szád, nem száll bele

A légy. Ki tudná ezt, ha nem mi, magyarok?

Hát mondjuk együtt: ne szólj szám, nem fáj fejem.

.

/Vas István/

.

.

Kapcsolódva a Baráti Kristóf téma párhuzamos beírásába (2039), egy kis Carmen fantázia, szintén-től:

https://www.youtube.com/watch?v=Vm1MBeIMcAs

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2019.09.17 0 0 7185

.

             Sirató

.

                                                      Nagy László emlékének

.

.

                   1

.

Hűvös fényű kaszával

láthatatlan suhintás,

érzem, megcsap szelével:

időnk hidegre fordult.

Gyorsan fogyó kalászok,

egymásra ráborulunk.

Hagyod, hogy szertehordja

hajadnak színezüstjét

a tolvaj, kapkodó szél?

Hagyod csontig lerágni

felejthetetlen arcod?

Szóm rajtad nem segíthet.

Szód rajtam nem segíthet.

.

.

                   2

.

Sosem látott mezőkön

fekszel zöld fűbilincsben,

arcodon állatoknak

langyos leheletével.

A csöndet nem törik meg

melledből messze hangzó,

piros harangütések.

Csak bordáid törékeny

üvegcimbalma pendül

játékos szélfúvásban.

Csak a sárgás halánték

behorpadt völgye mélyén

üt ki lopva a sziksó.

.

.

                  3

.

Amit te cselekedtél,

sosem teheti azt más.

Amit egyszer te mondtál,

sosem mondhatja azt más.

Zenére fölfigyeltél,

sosem hallhatja azt más.

Itthagyott lábnyomodba

más sohasem taposhat.

Edényed összetörted,

más nem ihat belőle.

Amit te elfeledtél,

nem juthat más eszébe.

Mert voltál, aki voltál.

.

/Kálnoky László, 1978/

.

.

.

Nagy László számos versét megzenésítették:

pl.: az ismertebbek közül - Sebővel: https://www.youtube.com/watch?v=sMMpE1yJrX8  vagy a https://www.youtube.com/watch?v=4Hc8ya02dzw

Kocsár Miklóstól: https://www.youtube.com/watch?v=uhyJHiv7oqQ a Hét női karból; A jövő vacogása (u.onnan); Tűzciterák stb.

 

Utóbbiak egy régebbi fórumbeírásból... N.L. további versei és műfordításai számolatlanul kerültek még be e témába, kezdve éppen aznindító beírással, Bartókról.

.

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2019.09.07 0 0 7184

Hallgatva az Új Zenei Újság mai adását, benne beszámolókat sokat és keveset játszott darabokról, és a Bartók Fesztiválról is, eszembe jutott egy ide már beírt különleges, Bartók emlékre írt Bertók-vers.. Megismétlem

.

.

Berajzolunk egy pici almafát

.

                                        Bartók Béla emlékének

.

A gyökér hallgat, dolgozik,

köp a plecsnire, nem akar

levél lenni, sem virág,

fogja a vizet, sót, vasat,

küldi fölfelé, hogy menjen

a világ,

fönn minden emberi,

keresi, öli önmagát,

más lenne folyvást,

gyökér soha,

bár ezt nem mondja ki,

sőt, fejtetőre áll,

rokkát ültet virágcserépbe,

öntözgeti,

és várja, hogy kihajt,

s mivel a hazug büntetése

nem az,

hogy nem hisznek neki,

hanem, hogy ő nem hisz másnak,

elhíreszteli,

hogy már a rokka is becsapja,

pedig ő különb, mint nagyapja,

és hallja a gyökér,

hogy kívül a kerítésen,

neki húzzák a szerenádot,

és várják, hogy világot

gyújtson, jelezve,

hogy meghallotta, s el van telve

örömmel,

hát kérem, álljunk meg a rímmel,

van, ugye, a gyökér,

alatta, belül, legközelebb

a léthez,

első forrásból tudja,

ha zenélnek,

és van, aki lement,

mert emlékezett a zenére,

és alázattal végigjárta,

s kötötte lovát

almafához,

hogy megfordult a fa,

lett a gyökérből korona,

az ágakból gyökér,

s van, hogy azóta

a semmi semmit ér,

tehát a gyökér nem jelez,

furakszik még mélyebbre

hitér, tiszta vízér,

s mi történik, uram,

itt fönn, az 1981-ben

érvényes címerekben,

ha a csönd az egyetlen,

ami zenél?

berajzolunk egy pici almafát,

gyökérrel fölfelé.

.

/Bertók László; az 1985-ben megjelent,

Hóból a lábnyom című kötetéből/

.

.

.

A népdalgyűjtő Bartókra való utalásról INNEN

Bartók 1914 és 1918 között írta zongorára a 15 magyar parasztdalt, az elején Négy régi keserves éneket, kezdve a Rubatóval a tárgybeli, Megkötöm lovamat kezdetű népdal alapján. A parasztdalokat átiratban is hallhatjuk, pl. fuvola-zongora változatban, de fuvolára és vonószenekarra is átírták.

.

A teljes Bartók-sorozat pedig itt hallható.

.

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2019.08.30 0 0 7183

.

Vendégségben Kiss Benedeknél

.

Fellegek bokra mögül kacsingat,

leskel a Nap. Hevíti kocsinkat.

.

Sajog Badacsony nyílt sebe, lüktet,

tücsökzenekar fogad bennünket.

.

Fűzfák csöndjével színültig a völgy,

örvend Szent György-hegy kakukkja, köszönt.

.

Nagybüszkén el is lépünk a tetőt

megszállva tartó tőkehad előtt.

.

Odabent a ház asszonya süt-főz.

Távol a tó vize eget tükröz.

.

Hegyek szoknyáján megpihen, méláz

a sok hegymászó picike présház.

.

Fácán kukorít, fürj pitypalattyol.

Kék a harangszó, kék, mint az alkony.

.

Patak szunyókál. Álmát őrzik-e?

Idejár inni szarvas, őzike.

.

Vonatkürt harsan. Hozza szerencsénk.

Görgeti maga előtt az estét.

.

Mióta nem láttalak, mióta!

De nagyra nőttél, derék diófa!

.

Alattad jobban esik az óbor.

Szigliget csonkja csillagot csókol.

.

/Utassy József, 2004/

.

.

.

A behívható képek egyikét kinyitva, arról az egész sorozat végiglapozható.

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2019.07.02 0 0 7182

               

                   ÜZENET, B-MOLL

 

A mozdulatot befejezettnek nyilvánítod. 
A mozdulatot befejezettnek nyilvánítod, 
mondtad korábban, évekkel ezelőtt, és most 
megismétled. Befejezett tény a mozdulat, 
mondtad korábban, és most megismételted, 
mikéntha befejezett tényt. A mozdulatot 
befejezettnek nyilvánítottad, befejezettnek 
a mozdulatot, és mint befejezett tényt 
említed, emlegeted. Befejezett tény ez 
a mozdulat, elmúlt üzenet, teszed hozzá, 
nyugtalan szemekkel magyarázatot keresel, 
de hiába. Hiába keresel magyarázatot: 
befejezett tény ez a mozdulat, és 
mozdulataid általában és általánosan: 
befejezett tények. Hiába keresel 
magyarázatot: mozdulatod emléke is régmúlt 
üzenet csupán, apró emlékfoszlány soha-
nem-volt, szomorú időkből. Befejezett tény 
a mozdulatod, elfúló lélegzettel próbálsz 
emlékezni, természetesen sikertelenül. 
Emlékezni próbálsz, és mosolyogsz közben, 
nevetni szeretnél, de tudod, hamisan 
csengene nevetésed, nevetésed hamisan 
csengene.
A mozdulatot befejezettnek nyilvánítod. 
A mozdulatot befejezettnek nyilvánítod, 
befejezett ténynek. Befejezett tény ez 
az üzenet: mozdulatodat emlékeidben 
emlékfoszlánynak nevezed, nyugtalan 
mosolyoddal mintegy felülbírálod önmagad. 
A mozdulatot befejezettnek nyilvánítod. 
Pjotr Csajkovszkij b-moll zongoraverseny
szól a rádióból. Opus 23-as, mondta előtte 
a bemondónő, kellemes, fátyolos hangján, 
és nem tudta, nem tudhatta, hogy te 
mozdulatlanul ülsz a foteledben, 
rezzenéstelen arccal, üveges tekintettel. 
A bemondónő kellemes, fátyolos hangja 
megnyugtat némileg, mentesít a cselekvés
kényszere alól. Szvjatoszlav Richter
zongorázik, mondta néhány pillanattal 
korábban a kellemesen fátyolos hangú 
bemondónő, és nyugalom áradt szavaiból: 
szavaiból megvesztegethetetlen bizalom 
sugárzott. Csajkovszkij b-moll 
zongoraversenye szól a rádióból. A hangok 
dinamikája betölti a szobát, szinte 
tapinthatóvá teszi a légteret, érzékelhetővé 
a mozdulatlanságot. A hangok a magasba 
szöknek, majd alázuhannak, és ismét, és 
újból, magasba, alá. Szvjatoszlav Richter 
zongorázik. Mozdulatlanul figyeled 
Szvjatoszlav Richter zongorajátékát. Erőt 
és bizonyosságot sugároz, a zene erőt 
és biztonságot közvetít, önmagából. 
Bizonyosságot és erőt sugároz a zene, 
önnönmagából, biztonságot és nyugalmat. 
A mozdulatot befejezettnek nyilvánítod. 
A mozdulatot befejezettnek nyilvánítod, 
befejezett tény a mozdulat, mondod magadban, 
mintegy önmagadnak. A rádió zenét közvetít, 
te mozdulatlanul figyeled Richter 
zongorajátékát. Moccanatlan, fejed lehajtva, 
már-már végtelen ideje ülsz a foteledben, 
legfeljebb kezed remegése, szempillád 
olykori-ritkuló verdesése az, ami elárul 
téged. Életjelt nem adsz, telefoncsörgésekre 
nem reagálsz, lakásod ajtaján hiába 
kopogtatnak. A hangok dinamikája megtölti 
a szobát, tapinthatóvá teszi a légteret, 
mondtad korábban, és most megismételted. 
Rezzenéstelen arccal figyelsz önmagadra. 
A mozdulatot befejezettnek nyilvánítottad, 
elmélyülsz önmagadban, egyéb mozdulatokkal 
nem foglalkozol, jelzésekre, jelekre nem 
reagálsz. Önmagad vagy, és ebben a pillanatban 
ez a felismerés megnyugtat téged. Önmagad 
vagy, mondod, önnön hallgatásod a zene 
dinamizmusában olvad fel, azzal azonosul. 
A felismerés megnyugtat végre. Kezed remegése 
egyik pillanatról a másikra megszűnik, 
tekintetedben csöndes öröm, kiegyensúlyozott 
vidámság bujkál. Mozdulatlanul figyelsz: 
önmagadra. Magadra mozdulatlanul figyelsz. 
A mozdulatot befejezettnek nyilvánítod. 
Befejezettnek nyilvánítod a mozdulatot, 
moccanatlanul figyelsz arra az üzenetre,
amit a zene közvetít saját magadból. 
Megnyugtatott a felismerés, a magadra-ismerés 
öröme megnyugtat téged, saját üzeneted 
figyeled, Csajkovszkij zongoraversenyét 
hallgatod. Üzenetedre koncentrálsz, ez az 
üzenet a tiéd, mondod, ez a te üzeneted, 
mondod, miközben Csajkovszkij b-moll 
zongoraversenye szól a rádióból. Ez az én
zongoraversenyem. Ez az én üzenetem, mondod, 
és hallgatsz, fejed lehajtva, mozdulatlanul. 
Nem veszek tudomást semmiről, körülvehetnek 
engem, nem érdekel a jelenlétük, a jelenlétük 
nem érdekel. Ez az én üzenetem, ez az én 
zongoraversenyem, mondod, és moccanatlanul 
figyeled önmagad apró rezdüléseit. A zene 
erőt és bizonyosságot sugároz önmagából, 
erőt és biztonságot. A hangok dinamikája 
betölti a szobát, szinte tapinthatóvá teszi 
a légteret. Önmagad üzenete vagy, a légteret 
megtöltik a hangok, végtelen harmónia, 
végtelen nyugalom. Magába olvaszt ez a 
bizonyosság, szédítő mélységet, 
lélegzetelállító magasságot látsz önmagad 
előtt. A mélység, a magasság magába szív. 
Magába olvaszt a bizonyosság. Örökké tart 
majd a zuhanásod. Magába szív a magasság 
és a mélység. A zuhanásod, miként egy 
végtelen lassú mozdulat, végtelen filmként 
pereg. Végtelenített filmszalag lesz majd 
a legelső mozdulat. A legelső mozdulat, 
miként egy végtelenített film, lassan és 
megállíthatatlanul pereg.

 

/Petőcz András, 1990/

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2019.06.30 0 0 7181

.

       A múlt-idő arany-ága

.

Arany-vonóját csönd-húrokra helyezte

a barna némaság, s huzigálni kezdte.

A gyásztücsök-testű rágörnyedt a csöndre,

piros-tenyerű kék kezét fölemelve,

s fölébredt a sok hang a nagy arany-ólban,

s fölzendült a lila mélyhegedű-szólam:

hártyás topogással, csőrös csacsogással,

véres borzongással, nyirkos suhogással.

.

Nyálazik a hajnal pirosan felbőgve,

harmatot csöpögtet elburjánzott tőgye,

a gyönge csöcsöket fejik növény-ujjak,

kürt-szemű virágok is inni tódulnak,

harmat-tejtől fénylik eres szirom-bögre,

inni jön az őslét vak kocsonya-ökre,

Szűzmária-szemű lepke-harang mellett

barna borongású tigris lefetyelget.

.

Mocorog a kis tó, ébred a halacska,

bőrrel bevont kagyló-pofáját mozgatja,

nyílnak-becsukódnak kopoltyú-érmecskék,

benne virágoznak rubint-legyezőcskék:

a kopoltyú-szárnyak piros-tollú csokra

élni liheg lágyan, legyezget kígyózva.

Sikló redőzik el, sziszegve szerényen,

.

s rebbennek vértövű uszonyok serényen.

Fordult egyet a föld, s szétzihálva szárnyát

kezdte a némaság bíbor muzsikáját,

s hömpölyögtek lila mélyhegedű-hangok,

moccantak a barnát ásító barlangok.

Piros ujjacskái a vonót riszálva

fölcsalták a párát a virág agyára:

játszott a fekete angyal vonójával,

s bekente a rétet édes boci-nyállal.

.

Ez volt a gyerekkor? Annak csak egy ága,

a kín-gubanc-fának arany-ágacskája.

Mert az iszony-fa volt, bánat-fa, sírás-fa,

Rémület-országban sarjadt jajgatás-fa.

Vérző lombjait a könnyes kőhöz verve

nyögött, gomolygott míg aranyát letörte,

ág-Hamupepejkét nem tűrte a gyász-fa,

s lehullt a füstölgő, emberevő lápba.

.

Úgy heversz ágacskám, őz-korom kis tornya,

mint Madár-királynő elhullatott tolla,

mint dzsungelben Buddha-szobor arany-térde,

rothadó orrszarvú koponya-tüskéje,

mint király-kard népet-elnyelő mocsárban,

mint gyűrűs lábszárcsont földbe-sűllyedt várban,

mint nem-oszló holttest sóvirág-oltáron,

mint isten hajszála a hulló világon.

.

Levedlett koporsóm, gyermek-szívem bőre,

gyíkbőr-ürességed néz a múlt-időre:

a pikkely-koponya torkig-tátott szájjal,

a test farkig fújva üres csillogással,

a hártya-arc szaru-buborék szemekkel,

a négy szaru-kesztyű a köröm-helyekkel.

Mint celofán-ruha a múlt hártya-zsákja,

látszik sejt-virága, pórusa és ránca.

.

Ott zörög zord éjem szikláin lebegve,

talán az a tejút, az isten fény-inge.

.

/Juhász Ferenc, az 1965-ben megjelent,

Harc a fehér báránnyal című kötetéből/

[fidelio] mindegy Creative Commons License 2019.06.24 0 0 7180

Újabb ismétlés közel kilenc évvel ezelőttről, mert az ismétlés sosem elég.

.

Mivel éppen Somlyó György-verseket olvastam újból, hivatkozom kettőre. Látható, hogy a művészetek sokszor együtt érvényesülnek, ahogy egy zenemű előadásakor a zeneszerző és az előadó együtt okoz élményt a hallgatónak.

.

1. Bartók hallgatása közben (1956).

 

2. A másik is kortárshoz, Anton Webernhez, kötődik, és itt kapcsolódok a Képzőművészet és zene fórumtémához is, hiszen a Webern-zene aláfestésére Schönberg-képeket választottak a nagyon érdekes Schönberg Center archívumából. Schönberg ugyanis képzőművész is volt, és hogy újabb zenei kapcsolatot említsek, 1915-ben készítette az alábbi képét, Gustav Mahler temetése címmel.

Az 1911-ben elhunyt Mahler sírja manapság így néz ki. 

 

 

Előzmény: [fidelio] mindegy (4934)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!