Diese Oper ging in Wagners Schatten ein wie eine Primel
Im Juni werden in Cardiff erste Auszüge aus Franz Liszts vergessener Oper „Sardanapale“ uraufgeführt. Warum der Komponist die Arbeit daran frustriert abbrach und was Richard Wagner damit zu tun hatte.
Man muss wissen, wann es vorbei ist. Sang- und klanglos ließ Liszt seinen „Sardanapale“ in der Schublade verschwinden und verlor nie wieder ein Wort darüber. So geht’s, wenn man erkennen muss, dass man nicht auf jedem Sektor musikalische Avantgarde ist. Im Schatten von „Tannhäuser“ und „Lohengrin“ ging „Sardanapale“ 1851 ein wie eine Primel.
Es handele sich um eine einzigartige Mischung aus italienischem Pastiche und harmonischer Innovation, sagt David Trippett, ein Musikwissenschaftler von der Uni Cambridge, der sich zwei Jahre lang mit dem Fragment beschäftigt hat.
Allerdings ist nicht ganz ausgeschlossen, dass ihm die Liebe zum Detail den Blick aufs Große und Ganze verstellt. Immerhin ist ein Kollege, der schottische Liszt-Spezialist Kenneth Hamilton, bereits vor 20 Jahren zu dem vernichtenden Urteil gelangt, „Sardanapale“ sei „stilted, wooden and remarkably old-fashioned“. Man wird sehen. Beziehungsweise hören.
Irgendwie lag jedenfalls kein Segen auf dem Unternehmen. Im Grunde hatte Liszt die Komposition einer großen, dreiaktigen italienischen Oper 1845 ja auch nur ins Auge gefasst, weil er darauf spekuliert hatte, den armen todkranken Donizetti als Hofkapellmeister in Wien beerben zu können. In einem Akt der Selbstüberschätzung. Fünf Jahre hat er an der Adaption von Byrons Tragödie über den libidinösen König der Assyrer herumgedoktert. (Die – by the way – auch schon kein Bühnenknaller gewesen war!) Quasi bar jeder Erfahrung. Begreifend, dass in der Oper mit Richard Wagner eine Moderne angebrochen war, die die italienische Oper mehr oder weniger wie Konfektion aussehen ließ
Letztlich scheiterte der Opernnovize Liszt – die Jugendoper „Don Sanche oder Das Schloss der Liebe“ zählt nicht wirklich – also am Operngenie Wagner. Und seine Niederlage musste sich Liszt bittererweise ausgerechnet in Weimar eingestehen, das er durch seine „Tannhäuser“-Serie und die Uraufführung des "Lohengrin" für Wagner „zu einem feuerherd des ruhmes“ gemacht hatte, wie Wagner dankbar konstatierte.
Man weiß nicht, ob Wagner die „Sardanapale“-Skizzen kannte. Aber der Schon-Freund und Noch-nicht-Schwiegersohn muss um Liszts verzweifeltes Ringen gewusst haben. Im Oktober 1850 legte er ihm auf seine bekannt taktvolle Art nahe, sich doch besser "Wieland der Schmied" vorzunehmen – ein Libretto, das er selbst im Zuge seiner Beschäftigung mit dem Siegfried-Stoff hatte fallen lassen. Wagner trug seinen Vorschlag über Bande vor. „Ich bin reicher an entwürfen, als an kraft sie auszuführen“, schrieb er an Liszts neue Flamme, die Fürstin von Sayn-Wittgenstein. „Ich ersuche Sie, Liszt zu vermögen, die musikalische Ausführung des Wiland für mich zu übernehmen.“ Die Dichtung, so Wagner in schöner Selbstbesoffenheit weiter, sei auch schon vollständig ausgeführt! „Nichts bleibt an ihr zu thun übrig, als eine einfache versification, die jeder halbwegs geschickte versmacher ausführen kann: Liszt wird ihn leicht finden.“
Tatsächlich fand Liszt Wagners Vorschlag wohl eher beleidigend. Jedenfalls fühlte sich Wagner – vermutlich durch die Fürstin – dazu veranlasst, direkt auf die Angelegenheit zurückzukommen. „Mit meiner bitte, Dir meine Wiland-dichtung anzueignen“, schrieb er Liszt sechs Wochen später, „hast du mich, wie es scheint, nicht ganz richtig verstanden: sie ist ganz aufrichtig als bitte und wunsch zugleich gemeint …“
Liszt, sichtlich gekränkt, ließ Wagner erst mal zappeln. „So groß die Lockung für mich auch ist, an Deinem Wiland zu schmieden“, antwortete er Wagner dann im Januar 1851 ins Zürcher Exil, „so kann ich doch nicht umhin, meinen Entschluß, nie und nimmer eine deutsche Oper zu componiren, festzuhalten.“ Germanien sei ja nun mal Wagners „Eigenthum“! „Und Du sein Ruhm.“ Für ihn, so Liszt weiter, sei es hingegen „viel zweckmäßiger und bequemer“, eine italienische Oper zu schreiben. Die Uraufführung seines ersten dramatischen Werks – „wahrscheinlich im Frühjahr nächsten Jahres, 52, in Paris oder London“ – sei ja auch nicht mehr fern …
Das war das Letzte, was man von „Sardanapale“ hörte. Vermutlich hat Liszt die Lektüre von Wagners Essay „Oper und Drama“ – „Der Erzeuger des Kunstwerkes der Zukunft ist niemand anderes als der Künstler der Gegenwart, der das Leben der Zukunft ahnt, und in ihm enthalten zu sein sich sehnt …“ – 1852 den Rest gegeben
Lám mikre akadhat az ember, ha pld. egy levéltárban kutakodik, ezért nem ártana egy-két "zenész" hasonló helyekre is. Pld. többször tapasztalom, h archiváláskor ejtenek apró, de kínos hibákat, gondolok itt az egyre népszerűbb digitalizálásra, video, koncertfelvételekre. Pld Hungaroton, Nava.hu....
A műsor kitűnő, Liszt zongoraművészetét sokoldalúan világítja meg. Ezúttal R. Fülöp B-A-C-H fantáziáját és fúgáját is lehet hallani (a Belvárosi Templom akusztikájában egyetlen lebegő hangmasszává gombócosodott). A "szokásos" szimfonikus költemények a viszonylag kedvező akusztikában igazi erejükkel hatottak, de a fénypont ezúttal is a Via Crucis volt.
- második: péntek, Átok. Bartók Terem
Várjon Dénes bravúros előadását Keller kíséri, ritkán hallott darab, fogadni mernék, Richard Strauss ismerte, még a vidámabb "verzió" komponálása előtt (Burleszk). A két Lehnau-epizód fergeteges, a választás is kitűnő. Mahler: csillagos ötös alá. Keller hatalmas erővel fogja össze a zenekart. Az V. szimfónia első tétele szokatlan lassúságával is kitűnik, de végülis "nem rossz ötlet". A mély vonósok kidomborítását már az idős Abbado is elkezdte Luzernben, ez is önkényes, de kitűnő ötlet. Egy-két bizonytalankodás becsúszott a rezekben, de nem a "kiemelt" helyeken.
- harmadik: szombat, Liszt-ház, Faust
Ez is "szolgálat" a Ránki házaspártól: a kiadatlan változatot lenyűgözően játszották a forróra felfűtött, egyre levegőtlenebb terem magaslati pódiumán (bizonyára még melegebb volt ott, mint a nézőtéren). Ez tette fel a koronát a három napra.
. Diese Neuaufnahmen sind, mit einem Wort, sinnlos. Ohne Sinn. Es gibt ältere, bessere.
(most sikerül szöveg másolás -eddig üresjáratra sikeredett)
Liszts Klaviermusik sei so zu spielen wie ein totes Tier
Längst haben die Liszt-Biographen, allen voran Alan Walker, hat auch die Musikwissenschaft damit begonnen, das alte Gerümpel abzutragen. Nur, dass es heutzutage immer mehr junge Interpreten gibt, die vor lauter Klavierüben keine Bücher mehr lesen.
Ein trauriges Beispiel dafür ist der hochbegabte Lang Lang, eines der Quotenwunder des klassischen Musikbetriebs (allzu wunderbar (Ez nyilvánvalóan téves. Lang Lang azért tanult meg magyarul, hogy Pándi Marianne könyveit olvassa - én is forgattam lelkesen , de én tudtam valamennyire magyar nyelv)
Jótékony célú hangverseny a Ciszterci Szent Imre templomban (XI. Villányi út 25.) a délvidéki, muzslyai Emmausz magyar kollégium javára 2011. október 2-án, vasárnap 19.00 órakor Liszt: Esztergomi mise vatikáni változat Matkócsik Éva szoprán, Bakos Kornélia alt, Molnár András tenor, Tóth János basszus Budapesti Kórus Belvárosi Főplébániatemplom kórusa Belvárosi Vonósok Virágh András Gábor orgona vezényel Virágh András, Liszt-díjas vendégünk: Kalapis Sztoján szalézi szerzetes A XI. ker. Önkormányzat támogatásával. Ház, amely befogad, iskola, amely az életre nevel – a Délvidéken, a Nagybecskerek melletti Muzslyán muködo Emmausz kollégium munkatársainak bátor szívu vállalása, hogy helyet, lehetoséget ajándékozzon azon szórványban élo magyar fiataloknak, akik az anyanyelv vonzásában szeretnének növekedni. Megmaradni, megtartani, öntözni az elodök által ültetett fát, ápolni fiatal hajtásait. Ezen szavak és az általuk hordozott, gyakran nehezen megélheto tartalom a Bánságban élo kisebbség mindennapi küzdelme az anyanyelv és a méltóság jogáért. Aki vet, az arat is – vallja Kalapis Sztoján szalézi szerzetes, az éppen 10 esztendeje szolgáló Emmausz ház alapító-igazgatója, aki életpéldájával, lendületével, kitartásával egyike azon elkötelezetteknek, akik útjelzoi a békés együttélés lassan formálódó reményének. Egyházközségünk hagyományosan jótékony célú hangversenyét ez évben ezen intézmény további lendületét erosítve rendezzük meg, jelezve ezzel, hogy szukebb pátriánk és a Délvidék távolsága csak a térképen jelentôs. Hisszük, hogy az összefogás erejébol való, lelket nemesíto szándék és a ritkán megszólaló Liszt muzsika az adakozónak is tartalmas estét kínál. Kedves Olvasó, kérjük tisztelje meg jelenlétével törekvésünket. szerkesztő: Csányi Tamás karnagy
Saint-Saëns, Liszt nagy csodálója mutatott rá találóan: "... makacsul a nagy zongoraművésznek nevezik, csak el ne kelljen ismerni, hogy ő korunk egyik nagy zeneszerzője". (Rácz Judit fordítása)
hogyan hidalható át a fiatal és az idős Liszt radikálisan eltérő stílusa közötti szakadék. Stravinsky-ig kell elmennünk, hogy találjunk még egy olyan zeneszerzőt, akinek ilyen gyökeresen megváltozott a zenei nyelve.
- bár amíg zenei portálon ilyen bulvár bulvár bulvár címmel jelenik meg egy cikk, addig túl sok biztatót nem látunk, akámilyen Liszt zenét is hallgatunk.
Tudom, hogy az időpont nem ideális, de ha van olyan Liszt (és zongora) rajongó, akinek május 29-én vasárnap 13 órakor ebéd helyett Lisztre fáj a foga, annak ajánlom egy ifjú zeneakadémista Liszt zongora koncertjét a Bartók Béla konzi Ferencsik termében.
Ezt jobb jeltt volna egy új topikba tenni (pl."Magyarnak lenni"), de ebben a válságos időben spórolni kell mindennel - így a topikokkal is. Tehát ide teszem:
egy havarom az őskorban elment a házhoz, ahol Bartók New Yorkban élt, ( http://www.youtube.com/watch?v=TVBJ9khrs3k ) és a tábla alatt kérdezgette az embereket, hogy ugyan ki volt ez az ember? Persze nem
tudta senki.
Persze az Amerika. És Pest? Néhány hete unatkoztva várakoztam a Liszt múzeumtól kb. 100 méterre, ahol van egy újságos. Megkérdeztem tőle, hogy ugyan hol lehet az a fránya Liszt múzeum? (Egy újságos ugye mindenről tud a környéken). "Liszt múzeum?" nézett rám megrökönyödve.....
Akkor 50 méterre megkérdeztem egy öreg nénit, aki legalább 8o év élhet a környéken (és nem koldus volt). Nos neki rémlett valami, de azt mondta, hogy az még az opera után van.....
Magyarnak lenni és komolyzenésznek - kétszeresen is hátrányos helyzet. Szinte leküzdhetetlen.
Persze erről a rasszizmusról a nemzetközi zenei/film és politikai (stb.) életben szakmailag és erkölcsileg etalonnak számító Tagesspiegel mélyen hallgat.
(Persze lehet, hogy Liszt sok millió ismerője és rajongója éppen a Népstadionban és környékén hullámzott lufikkal és medve- és vattacukorral a Liszt Társaság kutyafuttában összekürtölt röpgyűlésén. )
Na ez a Liszt év is jól kezdődik! Németországban imádják a magyarokat. - félek a németektől, még ha ünnepelnek is! Vagy nem. Ebben is a pajeszosok keze van! Ők félnek Liszttől mint ördög a tömjénfüsttől.
Mikor fog Jeruzsálemben Liszt társaság alakulni? Az semmi, hogy Wagner társaság alakult - hisz az olyan mintha haza járnának! Majd ha Lisztet hallgatják. Pl. a Via Crucist! Vagy mikor adják elő ott a Christust?
-én teljesen titokban Czifrára szavaztam. (Ha már máskor nem szavazok, akkor legalább Liszt esetében kivételt teszek, még ha a Szerelmi álmokról is van szó)
Pár évvel ezelőtt játszott a Fidelio találkozón, hogy mit, azt már elfelejtettem - talán Bachot?
A felvételen nem egy "kiforrott" művész játszik, és hirtelen ötlettől vezérelve úgy véltem , hogy talán ennio valamelyik ifjúkori próbálkozása került elő.
Annyit "tanacsolok" az illeto eloadonak, hogy neha ne szegyelljen elovenni egy metronomot es legalabb nagyjabol nezze at, hogy mennyire siet. A kotta alapos tanulmanyozasat is javasolnam ahelyett, hogy mindenfele eloadasokban hallgatja. Persze engem sem kell komolyan venni.
) mit csinálni.
)
)