Látod, megint magasról beszél, miközben nem tudod a leírt szöveget értelmezni. Miért nincs lehetőséged (nem neked, hanem több moderátornak együtt) hidat képezni az üzemeltető és a felhasználó közt? Van lehetőségetek csak nem tudjátok hogy hogyan. Aki pedig segíteni akar, mondjuk úgy hogy elmondaná mit tehettek, csuklóból lekezelitek. Ezért mondom hogy te és az összes eddigi modi aki itt megszólalt, alkalmatlanok vagytok rá.
Hozhatnék pár példát arra hogy hogyan tudott moderátor/admin olyan bugyrokba is beférkőzni amikre te most azt mondanád hogy lehetetlen, és egyébként én sem várom el. De ne piszkáljuk azt ami elmúlt. Persze ettől még vannak páran akik emlékeznek rá, mint ahogy arra is emlékezünk páran hogy miért lett egyáltalán kategorizálva a kertészet, miért lett +/- stb.
Következetesen az egyszerűbb utat választjátok. Nem lehet, mi nem tudjuk, és egyént is így a jó. Mars haza mindenki. Ameddig ez így van, valóban semmi értelme beszélgetni róla, úgy sem fog történi semmi.
(azért holnapig kikereshetnéd az értelmező szótárból mi a különbség az alkalmatlan és a nincs-lehetősége között.. és ha meg is értenéd egyből előbbre volnánk!)
Jó, én megyek inkább kártyázni a lovammal, annak több értelme van. Majd szóljatok ha lesz egy csillagos pajzsos aki meg akarja oldani és elmondom neki hogyan tudja. Azt visszavonom hogy ti tudnátok segíteni a kapcsolattartásban, mert a jelek szerint teljesen alkalmatlanok vagytok rá. (ez nem sértés, hanem tény)
Csak hajtod ezt a lovas témát de megint elmondom türelmesen: Nincs igazad, nincs lekezelő stílusom, csak már most tudom, hogy falra hányt borsó és ha már fal akkor verhetem bele a fejem miért kezdtem el ezt a partalan vitát hiszen akkor sem engedsz rögeszmédből egy jottányit sem hogy mi vagyunk itt a megváltók és a bölcsek kövének birtokosai..és tudom, úgy fogsz tenni mintha le sem írtam volna, de már ezt is megszoktuk.
Lehet sértegetni minket de hát nektek igazatok van mindig.. bólogatunk, persze a mi hibánk, hogy nem ez a dolgunk és még lehetőségünk sincs, persze a mi hibánk, ha te mondod!
.. minél többet hajtogatod hogy a mi hibánk annál igazabb lesz!
.. és abban is igazad lehet hogy nem akarunk segíteni, mi csak vagyunk, szórakozásból törölgetünk, néha ha rosszabb a kedvünk kiosztunk egy-két büntit majd alig várjuk a következő napot hogy megint jöjjön egy ilyen kuncsaft mint te aki felnéz ránk mert lovon ülünk és lehordhat mindennek mert ..neki igaza van..
Minek ez a topik? jó a kérdés... ezt viszont eltakaríthatnánk ....végre...
Szerintem ez nem vers elemző topic. Nagyon jól tudod , hogy a szavaimat ki lehet forgatni, de én egyszerűen csak két egymásnak ellentett attitűdöt írtam meg. Ennyi.
Ha nem tudod miből él a fórum, honnan tudod hogy miből nem?
De, magas lovon ülsz! Olvasd el miket írsz és milyen lekezelő stílusban!
Én sosem mondtam hogy ti oldjátok meg a dolgot, pontosan tudom mihez van hozzáférésetek és mihez nincs. Én mindig azt mondtam, legyetek kapocs. Segítsetek a felhasználóknak hogy az óhajuk eljusson az üzemeltetőhöz, úgy ahogy az üzemeltetőnek segítetek hogy az óhaja eljusson a felhasználókhoz. És ezt meg tudjátok tenni, tudtok tenni érte. Ja, hogy nem tudjátok hogy hogyan... Nos, ez nem a mi hiányosságunk, de szerintem ez a topik arra lenne való hogy ezt megbeszéljül.
Most pedig ujra mondom, egy admin joggal rendelkező, munkával ugyan, de meg tudja oldani, programozás nélkül is hogy a jelenlegi osztott lista is meglegyen, és az ömlesztett is. Egy megfelelő hozzáféréssel rendelkező indás meg nagyjából percek alatt meg tudja oldani. Hogy ti nem tudjátok hogy hogyan... Nos, ez szintén nem a mi hiányosságunk. Én tudom, és szívesen el is mondom. Vagyis csak mondanám, csak senkit nem érdekel. Ás itt zárult is a kör. Nem akartok segíteni, ennyi. Csak akkor tényleg nem tudom minek ez a topik...
A régi - eredeti fórum olyan volt mit egy folyamatosan íródó újság. Imádtam ide járni ! Mindig legelöl voltak a friss csemegék. Olvastuk és írtuk. Haladós volt, jó volt. Egymást hergeltük , mindig volt valaki, aki az aktuális témához hozzá tudott tenni valami pluszt. Most csak akkor jövök ide, ha már minden egyéb lehetőséget kimerítettem és nincs jobb ötletem. De akkor is csak a kedvencekbe kiszedett tocsikokba nézek be és mit látok? SEMMIT!!Ülnek a kedvenc topicjaim, mert épp valahol másutt pattant ki egy szikra éppen , amiről sajnos fizikai okok miatt nem tudok tudomást szerezni. Szóval állóvizet csináltatok egy szép nagy folyóból és ebben a posványban csak a papucsállatkák büdösítik a punnyadó szénával keveredő létyót.
Egy takarítónő sajnos nem ül magas lovon.. tériszonyunk van!
Komolyan gondolod, hogy tudjuk mi mennyibe kerül, mennyia jövedelem és a kiadás? vagy miből gondold hogy ez egyáltalán érdekel bennünket?
A kiöntött kávé, ez eldobott cigicsikk, a kiborult papírgyűjtő.. van nekünk elég dolgunk, minthogy lovagoljunk! :)
valamit nagyon félrenézel, bár visszatérve az alapokhoz nektek mindig igazatok van!
Ha eddig nem esett volna le neked: a Megoldást nem mi fogjuk véghezvinni! Nem vagyunk még a közelében sem a lehetőségeknek, de ezt már évekkel ezelőtt elmondtuk.. de nálatok van a felejtés bónuszgombja és mindig rendszeresen elő tudtok ezzel ugrani, mintha most beszéltük volna ki ezt először..
Szorgalmazzuk viszont hogy legyen világbéke, meg kevesebb nyílonzacskó.. de abban sem hallgat ránk senki..
Mivel nem a dolgunk amit te mindenképpen velünk próbálsz meg véghez-vitetni, ezért megkötöm kibomlott fejkendőmet, feljebb húzom harisnyagumimat és tolom a taligámat a következő sorra...
Ne haragudj, de egy kicsit magas a paci amin ülsz. És pont ez a probláma.
Szerinted a fórum milyen pánzből van üzemeltetve?
%... Olyan liberális gondolkodásmód ez. Aki nem szól, annak minden jó. Hány % mondta azt hogy jóbb így?
Az a legnagyobb baj hogy még véletlenül se a megoldást keresitek, hanem a meglévő rendszer torkonlenyomását szorgalmazzátok. Szerintem egy mezei admin is meg tudná ezt az egészet oldani, ha lenne rá jelentkező, azt is leírom hogyan. (minden programozás nélkül)
..hogy az ember lejött a fáról, mert látott egy tetszetős botot..
..valami kötsög újító kitalálta a kőbaltát..a fadurungosnak persze nem tetszett mert .. mert jobbat nem tudott kitalálni..
..aztán jöttek a bronz.. majd a vas szerszámok..
..hol is tartunk most?
Ford papát lehordták mindennek mert kitalálta a futószalag gyártást.. abbahagyta pár szidalmazó véleményére hallgatva?.. nem, ezért bámuljuk most azt a képernyőt mindketten ami ilyen módszerrel készült..
"A fórum egy szolgáltatás... "
és mennyit fizetsz te vagy én ezért a "szolgáltatásért"? :) ezt gondold át újra!
A szolgáltatót tulajdonost érdekli a többségi vélemény mindenképpen! Hol is vagytok százalékban a több 10ezernyi fórumozóhoz képest akik vígan fórumozgatnak? :) ezen is lehetne picit elmélkedni
"...Naponta több 10-100 ezren (!!!) járnak az áruházba évek óta. Bemennek vásárolnak, kimennek, és nincs gondjuk. "
Igazad lehet mert én sem hallottam soha a pénztáraknál kifelé menet a vásárlóktól, hogy: dejó hogy mindent megtaláltam, dejó, hogy friss a hús, dejó hogy mindent lehet kapni... A teóriád szerint minden megjegyzés nélkül kilépő vásárló elégedetlen lehet az áruházak állapotaival... :)
Maradjunk annyiban hogy az eredeti rendszer lett önkényesen megváltoztatva. Nyilván nem a moderátorok változtatták meg, de ők lehetnek a kapocs a felhasználók és az üzemeltető között, hogy helyre legyen hozva a dolog. Szerintem a kettős funkciót kicsit sem nehéz megoldani. Ami azt illeti, már meg is van oldva. A fórum kezdőlapján van egy lekérdezés, ahol a topikok az aktivitás sorrendjében jelennek meg. Ebbe a lekérdezésbe kell beletenni egyetlen feltételt, hogy csak a kertészeten belül keressen. A fórum egyébként egy szolgáltatás. Ha a szolgáltatót nem érdekli a felhasználók véleménye, az nem egy jó szemlélet. (akkor hiába a tarhálás is)
Az igen! 500 valahány hozzászólás után és PC-guruként (!) letakarítózni a moderátorokat, és egy csettintéssel megoldani egy sokszáz témás forum beosztását! Vakmerö versenyzö lehetsz.
Aztán statisztikákat olvastál-e már? Tudod, olyan elötte-utána fajtát. Hányan forumoztak (vásároltak nálad metszöollót) a beosztás elött és után?
Nekem kimaradhatott néhány kör, mert én még olyan userrel nem találkoztam, aki a csoportbarendezés mellett tört volna pálcát. A csoportok maguk vannak rosszul definiálva, de nehéz megmondani, hogy mi lenne jobb.
Mivel kertészet a téma egy érdekes történetet osztok meg..
Bemegy valaki egy KERTÉSZ áruházba, hogy vegyen egy metsző ollót.
Hova visz az útja? A térkövekhez? A ragasztókhoz? .... Nem, mert van esze és mivel csoportosítva vannak a dolgok, megcélozza kézi-szerszám osztályt? És csodák csodája hamar meg is találja. Mint a többi több ezer vásárló!
Majd jön egy pár ember (kb, 5, de lehet sokat is mondtam...) és követeli az áruháztól, hogy ezt a hujeseget szüntessék meg és mindent hordjanak középre egy kupacba, mert igenis az a normális, hogy turkálnak és nagy ívben letojják az olyan árukat amik nem érdeklik őket és jó az ha azok alulra kerülnek és már nem is látszódnak a kupac alatt..
Illetve nem is az áruházat baxatják, hanem az eladókat és a takarító személyzetet.
Az áruház vezetése megvizsgálja a dolgot.
Naponta több 10-100 ezren (!!!) járnak az áruházba évek óta. Bemennek vásárolnak, kimennek, és nincs gondjuk.
A tiltakozók kitalálják hogy legyen 2 áruház! Maradjon a bevált és legyen külön nekik egy ömlesztett!
A tiltakozók tovább csesztetik a takarítókat hogy csak hozzáállás kérdése lenne , miért nem cselekednek.
A takarítók türelmesen elviselik ezt is, mert már évek óta megszokták, meg úgy is ingyen társadalmi munkába takarítanak és az ilyen kedvesség csak mindennapi felüdülés a rohanó vad világ gondjaihoz képest! Sóhajtva gondolnak olyan országokra ahol nincsenek is Áruházak! Mit tennének ott, hova tudnának bejárni?...
Természetesen mint minden áruházban itt is elkeveredhet egy-egy szerszám... A takarítók ha megtalálják a helyére teszik.. semmi bonyolultság, semmi melodráma...
Természetesen az elégedetlenkedőknek ez sem elég.... hiszen nekik igazuk van..
Emlékeim szerint ezt a témát már nagyon sokszor körüljártuk, és eljutottunk oda hogy van akinek a csoportokra osztott, és van akinek az ömlesztett topikrendezés tetszik (úgy mint régen volt). Egyetlen jó megoldás van, meghagyni ezt, és feltenni az ömlesztettet is. Technikailag simán megoldható, egyetlen plusz lekérdezés az adatbázisból. Azt is megbeszéltük hogy mit tehet ennek érdekében egy moderátor. Csak akarni kell. De ha nem akarjuk, akkor beszélgetni is fölösleges.
Bocs, hogy belefolyok, eddig csak olvastam. Pár topik áthelyezésének mi értelme? Attól nem lesz nagyobb rend a kertesben. A gond ahogy én látom az, hogy boldog-boldogtalan hozhat(ott) létre témát, és ezzel szétforgácsolódott az egész. Vannak ismétlődő, tök ugyanazzal foglalkozó topikok, meg olyan is, csak a felrakóját érdeklő, amiben a juj, fotóztam ma ezt, mi ez? a téma kb. két hozzászólással. Ezt kis káoszt pedig csak az újrarendezéssel lehetne megszüntetni. Csixy adott javaslatot, ami többek szerint (szerintem is) jó.
Ha tudsz néhány topikot áthelyezni, akkor mindet át tudod, ergo akkor a senkit nem érdeklőket beletehetnétek a komposztba, a többit meg meg, akkor is hasonló a témája, a saját fő csoportjába. Ez persze melós, de ha valaki fórumot üzemeltet, annak erre is készülnie kell.
A másik témához: miért népszerűbb az FB? Nem okvetlenül mert jobb a szerkezete, hisz nem az, mivel ott ömlesztve jelennek meg a dolgok, aztán ha épp nem vagy fent, nem is látod, ha esetleg olyan is kerül fel kedvenc csoportodban, de mivel nem tudsz róla, nem is keresed... Ami nagy vonzereje: napi szinten látogatják a résztvevők, és nem csak magyarok. Ez egy növényes csoportban fontos, mert így könnyebben be lehet szerezni amire vágysz, és ha felesleged van, azt hamarabb elviszik a nagyobb tagság miatt.
Ez egy jó fórum, mármint használhatóság szempontjából (szerintem), de aki először téved ide, annak tényleg káoszos. Egy rendezettebb csoport- és topik beosztás jót tenne neki.
Köszönöm szépen; én is nagyjából így gondolnám, de asszem ez az, ami valamiért nem megy. Hogy pontosan miért, én sem értem.
A szerintem optimális fölosztás így nézne ki, ha már muszáj fölosztani:
1. Kert, növények
2. Növényvédelem
3. Kerti gépek
4. Komposzt
Látható azonban, hogy ilymódon a témák kb. 80%-a így megint egy kategoriára összpontosulna, amit a moderátorok valamiért nem akarnak.
A növényvédelem és a kerti gépek kerülhetnének külön, elöbbi viszonylag élesen körülhatárolható témája, utóbbi viszonylag élesen elkülönülö célközönsége miatt.
Addig marad a témák ide-oda tologatása, amihez továbbra is várjuk ésszerü javaslataitokat. Ezt azt teszi majdnem reménytelen vállalkozássá, hogy a témák logikailag-rendszertanilag ésszerü besorolása az épp jelenleg meglevö kategoriákba jóformán lehetetlen, vagy legalábbis állandó vita forrása lenne. De még ha valaki pengeéles érveléssel meg is valósítaná, hol van az megírva, hogy az egyszeri user is ismeri és követi ezeket az érveket, és nem fog holnapután a szobanövények között banántopicot nyitni, vagy még rosszabb, a Facebookra vándorolni.