Airwheel, Fastwheel, Inmotion, IPS, Ninebot, és minden más elektromos egykerekű. Vásárlás, tapasztalat, élmények/kudarcok, műszaki adatok miegymás. Tulajdonosoknak, vásárlás előtt állóknak vagy csak szimplán érdeklődőknek.
Érdekes bár ez nem igazi "önegyensúlyozó"' jármű. Van benne egy nehéz "búgócsiga" azaz lendkerék ami mindenféleképp szeretné megtartani a forgás-síkját.
Akkor már érdekesebb a Kettering Bug ami egy giroszkóppal vezérelt pilóta nélküli repülőgép volt az I világháború idején. Amerikában fejlesztették, többek között az első "igazolt" motoros repülőgépet építő Orwill Wright bevonásával. A technikusok a földön beállították a cél helyétől, a szél iránytól és erősségtől függő paramétereket (természetesen mechanikusan), majd katapulttal kilőtték a gépet. Amikor a cél környékére ért, egy szintén mechanikus időzítő egyszerűen "ledobta" a szárnyakat és a gép szabadon eső bombaként zuhant a célra.
Az 1900-as évek elején találta föl Brennan a giroskópos kocsit. Épitett egy ilyet mint ami a képen látható és a saját kislányát ültette bele. Vásári mutatványként kifeszitett drótkötélen járt ide-oda.
Lehet hogy ez sem az első giroszkópos jármű, de érdekes mindenesetre. Készítettek motort is, meg egysínű vasutat is ezzel a technologiával, de jött a háború és a motort elásták (később megtalálták). Érdekes történeteket lehet olvasni korabeli írásokban. Ennek a Brennan féle járműnek a modelljét újra építették, valahol múzeumben ki van állítva. Erről is rakok fel képet.
Most vasárnap akkor elmegyek az Által-ér kerékpárút túrára az e-barátikör haverokkal. Ha van kedve ezúttal is valamelyikötöknek csatlakozni, akkor a 9.55-ös Tatabányai vonattal megyek le a Kelenföldi pu-ról.
Azért egy műszaki múzeumban helye lenne... Asszem az első giroszkópos járgány, ez segített az el-nem-esésben. Meg az első, amelyet előre-hátradőléssel kellett vezérelni... Tehát ő volt az "első, aki oda elvezetett" ! Ma már teleszkópos szörnyedvény EUC-k kerülnek forgalomba, lassan a súlyuk is eléri a Segway súlyát is...
Természetesen a mobilvilág történései is alapvető érzelmi földrengéseket idéztek elő bennem. Az első mobil: még bele az autóba, kivehetetlenül! Amikor az első adásvételi szerződésemet intéztem valahol Bécs és Graz között az autóban, hát Bill Gates-nek éreztem magam! A GSM világban is azonnal Westeles lettem, az első pár hónapban még nem is kellett fizetni a telefonálásért! :) Azt hiszem, nincs olyan mobilgyártó márka, akinek valamelyik készüléke nem lett volna nekem... Nem is emlékszem már a márkanevekre. Nemtom, hogy csajokból volt-e több, vagy mobiltelefontípusokból... :)
Kicsit olyan, mint a mobiltelefonoknál. Annyi konkurrens cég kezdte el gyártani, hogy a "feltalálóknak" már nem érte meg fejleszteni. Hol van már a Motorola, Nokia, Siemens? Pedig egész jó mobiljaik voltak. Az egyik kedvenc "ős" telefonom egy Siemens SL10D volt. Abban az időben nagyon menőnek számított lekerekített formájával és elcsúsztatható fedőlapjával.
Én nem sajnálom. Túlment rajta a világ. Amikor megjelent, szerelmes voltam bele, de milliós volt a vételára, ezért reménytelen volt számomra. később már kinevettem, és azt tartottam róla, hogy japán nyugdijasoknak való "extrém" eszköz. (Szinte lehetetlen volt leesni róla.) Egy párszor vittem külföldieket várostnézni vele, mondjuk az jó fun volt. Béke poraira.
a Tbánya-Dunaalmás út összesen 22,5 km. Azt kibírja bármelyik gép. Az eredeti bicikliút csak érinti a tatai tavat, és megy tovább. Minek kerüljük meg, ha már voltunk?
Beletrafáltál. Ha hiszed ha nem, épp egy hete írtam levelet szeretett EinradFührerünknek, hogy az Által-ér Tata-Tatabánya szakaszára ki kéne írni egy gurulást. És képzeld, nen zárkózott el tőle. :)
1 órája értem "haza" és már rá is ugrottam egy körre. Fantasztikusan jó, stabil gép. Na meg a 3x-os erő, ami lakozik benne. Úgy visz fel az emelkedőn, mintha húzná valami. :)
Köszönöm, hogy még a vasárnapodból is áldoztál rám! Egy igazán remek embert ismertem meg benned.