Airwheel, Fastwheel, Inmotion, IPS, Ninebot, és minden más elektromos egykerekű. Vásárlás, tapasztalat, élmények/kudarcok, műszaki adatok miegymás. Tulajdonosoknak, vásárlás előtt állóknak vagy csak szimplán érdeklődőknek.
Szia persze benne vagyok . Igen néha már kicsit sokat írtam csak mindenhol azt olvasom hogy mindenki milyen faszan gurul de arról nem sokat látok hogy valaki azt írja le hogy egyedül menet közben milyen is a tanulási folyamat. Ezt próbáltam ki tölteni.
Közben megvolt az első városi túrám 11 perc volt be érni vele a munka helyre ezt vártam el tőle de ez is úgy sikerült hogy 25km/h korlát benne volt ha feloldom meg lesz a 10 perc alatt is símán nagyon elégedett vagyok. Ami még nagyon tetszett végre nem görcsöl szana széjjel a lábam meg a talpam ezen is túl sikerült lépni érzem még persze de már nem olyan erősen hogy zavarjon. Már csak a szitálást kellene elmulasztani de azt elvileg az idő hozza .
Következő nagy célom a másik meló helyre elmenni vele ami jóval messzebb van és csinálni egy akku tesztet ami azt jelenti hogy nálam hogy 20 % alá nem megyek vele hanem azt elérem nekem az a nulla várhatóan ez olyan 25km fog jelenteni amit tudok vele menni de ez majd kiderül .
Amugy olvasgattam vissza felé és jól mondtátok hogy v5f et könnyebb kezelni mint a v8 at és tanulni vele de a v8f még a nála is nehézkesebb az elején . Ezért haladtam kicsit lassan a tanulással .
Uhhh.. szépen elintézted magad. 52 Km/h még kétkerekű bringával is sok, nem, hogy egykereküvel. Merre történt ez? (Csak azért kérdem, mert én is DH-ba valósi vagyok :) )
Én a "Megérdemlem kategóriába tartozok" Ipari részen új aszfalt 0 forgalom,röviden tilt back kikapcsolva,csuklóvédő volt(Érdekes,hogy a kézfej sérült nem a tenyér) bukó,térdvédő otthon.
52 km/h -nál kikapcsolt a vas. Eredmény némi bőrhiány,agyrázkódás,orrcsonttörés.
100% az én hibám!...bár nem terveztem száguldozni,de elkapott a lendület.
Nekem egy komolyabb esésem volt, a buszmegállóban álló gyalogosokat kerültem a járdán amikor a jobb pedál elakadt egy kerítés lábazatból kilógó kőben. Az hagyján, hogy bepördült alattam a kerék én meg repültem előre, de balszerencsémre a térdemmel pont egy kiálló aknafedél sarkára estem. Pár napig nem volt őszinte a mosolyom...
Nyilván nincs két egyforma ember, van akinek pár óra elég, valaki hónapok alatt sem tanul meg rendesen egykerekűzni. Ez van, el kell fogadni. Az is dícséretes, ha valakinek nezhezebben megy de nem adja fel.
A sebességgel meg úgy vagyok, mint az autó vs. motorbaleseteknél. Ami autónál egy kis karosszériás munka az egy motorosnál már jó esetben is traumatológia. Egykerekűnél meg hiába veszel fel hiper-szuper motoros protektort, az is csak kisebb sebességnél véd rendesen. Ha gyorsan vész védtelenebb vagy a motorosnál is, mert előtte ott a kormáynés az első kerék, ami fékezi a becsapódást. Egykerekűnél semmi ilyen nincs. Szóval lehet száguldozni, de a hirtelen lassulás ellen semmi sem véd. Még a protektor sem, mert veled együtt lassul.
Az elmúlt napokban rengeteget dolgoztam alig tudtam gurulni . De megvolt az első bevássárló járatom . meg ugye a városligetbe a géppel gurulok ki gyakorolni .
Még a zebráknál balfaszkodok néha és be égetem magam hogy ha nehézkesen indulok de nem érdekel.
Olvastam azért vissza a topikot és láttam hogy ilyen száz km ről írtok hogy szabad kimenni hát én 30 km mentem eddig kb és nyomom.
Kedvencem mikor hösök terén free roamozok.
20 km fölé még mindig nem engedem a gépet tudom hogy szoknom kell néha már annyira erőszakosan nyomom tovább hogy 23 km/h is elérem de alapvetően maradok ez alatt.