Ma reggel AI KP-616 végezte a Jász-Plasztik - Újszász járatot, céges matricával, de eredetvizsgán nem járt, nem tudom, mi a tulajdonjogi koncepció. A helyi céghez a SEI-hez nem érkezett semmi, pedig Jászalsószentgyörgön van külső telephelyes buszuk, illetve Berénybe is kell járnia valaminek. Ott pedig új műsor jött létre: augusztus elejétől 2 busszal végeznek szerződéses járatokat a Signal-Printhez. Nagykátáról és Jászárokszállásról (Jászágón, Pusztamonostoron, Jászfényszarun át) vannak céges buszok, az egyik ma NCS-616 öreg Setra volt a nagykátai Fakó Kft.-től.
Kb. másfél éve jött szembe Attalán (Dombóvár melletti falucska) egy Valeos táblás Intouro. Tele is volt, szóval ha az egy létező szerződéses járat arról a környékről Veszprémbe, akkor az is erősen rekorder lehet.
Köszi szépen a választ! Nagyjából így gondoltam én is, azért ezt senki nem utazná végig... mondom én, de sajnos olyan szintű a munkanélküliség és szinte sehova máshova nincs céges busz se például Kunhegyes környékéről, hogy simán vannak annyira kiszolgáltatott emberek, akik a napi ~4.5 óra ingázást is vállalnák akár. Mondjuk egyszer már volt is téma a fórumon, emlékeim szerint a rekorder a Denso-Dombóvár volt, nem kifejezetten sokkal lemaradva tőle a Samsung-Debrecen. Azt inkább el tudom képzelni, hogy a kiválasztás napjára ezekről a településekről viszik az embereket, és aztán szállást biztosítanak a dolgozóknak.
Az a C1 gyanítom inkább az ezt sikerült kiadni a csuklós helyett műsor része lehetett. Amúgy ezen kívül már csak néhány reggeli KFKI-s járatot ad a BKV, mint szerződéses járat. A Szerencsejátéknak volt még valami Örs - Fehér úti ipari parki járata, de amióta felpörgött ott az építkezés megszűnt. Nem tudom lesz-e még a jövőben valaha.
Nem néztem még ott célzottan műszakváltást, de sokat járok arra, lényegében bármilyen napszakban előfordultam már ott.
Ez az egyike a nagyon kevés üzemnek, ahová még a BKV (is??) jár, általában csuklóssal, de most a szabadságolások alatt a héten szóló C1-es Citarót láttam reggel. Az Árpád hídi metróhoz jár a BKV, én nagyobb rajzást ott nem szoktam látni, fordultam már meg műszakváltás körül is arra, se buszparkolót, se konvojban járó buszokat/furgonokat nem láttam még.
Nem valószínű, hogy valaha meg fogom nézni a III. kerületi Festo műszakváltását, így akinek esetleg jobban útba esik, az meg tudja mondani, hogy ez a hirdetés ezekkel a járatokkal valós-e? 3 műszakban a felsorolt települések bármelyikéről Budára bejárni azért nagyon vad lenne, még akkor is, ha a vélhetően Ford Transit belét is kitapossák.
Srácok, szeptember közepén Brazíliából (!) érkezik ide egy úr, aki annyi Marcopolo felépítményes gépet szeretne lőni, amennyit csak lehetséges, de elsősorban a volános példányok és az MWF-913 érdeklik. Ha utóbbiról van friss információ, hogy hol/kinél van (a Vozinál még mindig?), azt nagyon megköszönném. Mindegyik Andare/Viaggio/stb. bódé érdekes, tehát főleg a nagybuszok. Előre is köszönöm!
Hát pont ez a baj, hogy hivatalosat nem találok én sem, csak volt dolgozók kommentjeit, például az accelles posztok alatt is, meg néhány pletykát hallottam még. :/
Az Aundéről van bármi hivatalos infód? Engem érdekelne, és akkor a médiában is lehetne erről valami. :) De sajnos nem találok semmi közleményt vagy hasonlót. Jöhet privátba is akár mailben, és köszi, ha van bármi!
Az Accellnek annyi, tegnap bejelentették a csődöt, ma már nem is láttam az irodai buszokat sem, gondolom, műszakba se mentek már dolgozni. Április 27-én néztem meg utoljára célirányosan a céget, akkor ezek a buszok jöttek.
1 Szolnok - PSD-252 MB Intouro II 2 Szolnok - PSD-253 MB Intouro II 2K Szolnok - PSD-265 MB Intouro II 3 Szolnok - PSD-259 MB Intouro II 4 Cegléd - AE JM-124 MB Intouro II 5 Törtel - AE JM-076 MB Intouro II 6 Jászladány - AI BG-796 Renault Master III (ismeretlen kth.) 6K Alattyán - AE GL-463 Renault Master III (Jászdózsán, Jászberényben és Jászjákóhalmán is láttam három különböző kisbuszt ezzel a táblával) 7 Jászkarajenő - PSD-266 MB Intouro II 8 Lakitelek - AE LQ-424 Renault Master III (ismeretlen kth.) 9 Kenderes-Bánhalma - AA ES-291 MB Intouro II (Fegyvernek th.) 9K Törökszentmiklós - AE GL-467 Renault Master III (Kengyel kth.) 10 Mezőtúr - AE KP-857 MB Intouro II 11 Cibakháza - AE KP-346 MB Intouro II 12 Tiszasüly - AI CG-487 Renault Master III (Szolnok th.)
A szolnoki irodai járatokról AE KD-861 és NVH-151 Masterek voltak nekem felírva, de ezek viszonylag gyakran cserélődtek. Úgy tudom, az Aunde is teljesen bezárt, nem véletlenül nem láttam céges járatot, de az nem vitte át a fősodratú média ingerküszöbét, mert azóta se olvastam egyetlen cikket se róla.
(A hozzászólásomban egyébként írtam egy PBT-312-ről, ami azóta AO LM-745 MB Intouro II ME, és nem az Ottawához, hanem a Segurához jár, Karcagról, csak épp se tábla, se cégjelzés nem volt látható helyen.)
Isaszegen az AE-ET-438-ból AO-SO-850 lett, de az AI-MC-464 rendszám se él már az informátorom szerint.
Abból pedig AO-SO-822 lett.
OFF érdekesség: a Székelyföldön vonatpótlásba futottam bele, Csíkszereda és Brassó között két busszal pótolták a Pestről jövő gyorsvonatot. Az egyik egy New Récréo (HR 11 XWI ex CY-274-SK), a másik egy Crossway (HR 13 PIT ex AP-684-BA), utóbbin utaztam, mindkettő a One Impex busza. Ezeket korábban sose láttam Csíksomlyó kapcsán sem.
Talán túlzó lenne azt állítani, hogy életem legjobb fotója, de reprezentálni megfelel, hogy hogyan pózolt 2018. 08. 28-án Szentandráson.
Ez meg csak érdekességképpen egy kapáslövés két hónappal ezelőttről. Ez a jászapáti kiskocsi. Bár... őszintén szólva abban sem vagyok 100%-ig biztos, hogy ezekkel utasokat is szállítanak-e egyáltalán, vagy csak valakik hazajárós céges autói. :)
Azóta egyébként már semmilyenek. 9 fős egyterűek járnak, amikből egy Opel alszik Apátiban, meg mintha VW Transportereik lennének még nekik. Korábban Jászszentandráson lakott a NOD-209 Intouro, ami nincs meg, de még a helye is üres. Ellenben 6 maszek kintalvóst találtam a településen, sőt még a pár száz lelkes Jásziványban is van egy Giant-szerződéses, az mondjuk poénos a maga nemében.
A Citaro elvileg Állampusztára visz dolgozókat reggelente, viszont azon amellett még nem láttam mást, csak egy Ford Transitot, viszont lehet hogy délután ez jár. Illetve a Citarot láttam az után is, hogy régebben ezt is