A 12. századig kizárólag Bizáncon keresztül terjedt el a nyugati kereszténység területén. A kettős kereszt címerpajzson először III. Béla király (1172-1196) ezüst dénárán fordul elő, 1190 körül. Az általános vélemény szerint ezt a jelképet ő hozta magával a bizánci udvarból, ahol fiatal kora óta nevelkedett. A bizánci császár után a második ember, a deszpotész volt, majd 1165-ban ünnepélyesen a Bizánci Birodalom trónörökösének nyilvánították és eljegyezte a császár Mária nevű leányát. Pajzsára a kettős keresztet festette. Valószínűleg ezzel a bizánci jelképpel is ki akarta fejezni a bizánci uralkodóval való egyenrangúságát.
Dehogynem. Tudod hány kategória van súlyemelésben és boxban? Kisebb kategórában jó az alacsonyabb Koko, nagyobb kategóriához már magasabb Klicskó kell.
Az íjászok mindenütt alacsony származásúak voltak a középkori keresztény királyságokban. Árpádkori Magyar Királyságban is éhenkórász harcosok voltak, akiknek nem volt pénzük nehézlovas harcmodorhoz szükséges felszerelés beszerzésére
Ez kb. olyan, mint amikor a vízen járóra azt mondják, hogy még úszni sem tud.
Milyen pofán csapni? Talán jó messziről biztonságos távolságban nyilazgatni... ezt akartad írni? Ez nem hadvezéri tehetség, hanem innováció nélküli ősrégi nomád harcmodor ami változatlan volt ezer éveken át. Ha kiismerik akkor már nem ér sokat.
"Nem éppen férfias harcmodor volt ez a középkori mércével."
:))) dehogynem!! Túljárni az ellenség eszén? Csapdába csalni? Elhitetni vele hogy győzhet és utána jól pofán csapni? Ott csatára kényszeríteni ahol nem akar? Ott csapni le rá, ahol a leggyengébb?
Bezony ezek mind-mind dicsőséges tettek voltak. Igazi hadvezérhez méltók...
NEm hiszem hogy túlbecsülték legalábbis a középkorban biztos hogy nem. Egyszerű paraszt harcosok voltak, akik megfutottak ha közelharcra került sor, lásd: a százéves háború végének francia győzelmeit.
Még rosszabb volt a helyzet... nemhogy lövöldöztek, de sánc meg árok mögül, beásva. Gyáva angolok. :)
(egyébként az angol hosszú íjászt meg jellemzöen túlbecsülik, a lóról leszállított lovagok, meg az eleve nehézgyalogosként odavonultak legalább olyan, ha nem fontosabb eleme voltak a gyözelemnek... hogy önmagában mennyit értek az íjászok, amikor nem elökészített terepen nehézgyalogság védelmében harcoltak azt Patay elég jól megmutatta)
Figyelmedbe ajánlom az Iliász és az Odüsszeusz hőseposzokat! Ott is mindenki használta az íjat harcban. És ezek után mindenki eldöntheti, hogy Odüsszeusz, aki íjjal győzött az gyáva volt e, vagy valóban hős!
Vagy gondolj csak az angolok középkori győzelmére a franciák ellen, amikor a hosszú íjjal felfegyverzett (és többek között az erdőben szépen elbújtatott) íjászok szépen lelövöldözték a francia lovagokat. Mond még ma is az angolok szemébe, hogy ezek a fickók az erdőben nem voltak hősök!
Hát nyilván nem akkorák mint egy germán harcos, de a mongolok között is akad szép szál gyerek, de legyen igazad, a lényegen nem változtat. Nagyon hatásos volt, viszont amikor agyonpáncélozott frank lovagokkal kerültek szembe a Szentföldön, olyan hatástalanok voltak azokkal szemben, hogy 300 fős frank "szőke óriás" lovag szétzavart több ezer fős muszlim hadat. Nagyon féltek tőlük.
Pici, gyenge fizikumú emberek? Szerintem ez részedről általánosító előítéletesség csupán és a régészeti leletek alapján -a honfoglalók esetében- nem is igaz.
Lovasíjász nomádok általában pici gyenge fizikumú keleti emberek voltak. Jobb opció volt nekik a lovasíjjászkodás... (Mint az 50 kilós cicababáknak az olimpiák íjjászversenyein)
"A hős bátor győztes és elengedhetetlenül túlélője is volt az összecsapásoknak."
Hát akkor csak hősök voltak azok a lovasíjászok is ;) Egyébként nem csak jellemzősen ezt a harcmodort használták a nomádék sem. A türkök legkedveltebb fegyvere a dárda volt.
Hősi halottak.... a világháború előtt nem volt nagyon ilyen fogalom. Aki meghalt az áldozat volt vagy ha szent ügyet szolgált akkor mártír. A hős bátor győztes és elengedhetetlenül túlélője is volt az összecsapásoknak.
Nem hősies, hanem hatásos volt. A harcban meg ez volt a lényeg. A hősök a csatamezőn vérbe fagyva végezték. A háborúban meg ugye katonák kellenek, nem hősök.
Mondjuk ettől függetlenül értem a topic indítás valódi lényegét, mondandóját.
Az íjászok mindenütt alacsony származásúak voltak a középkori keresztény királyságokban. Árpádkori Magyar Királyságban is éhenkórász harcosok voltak, akiknek nem volt pénzük nehézlovas harcmodorhoz szükséges felszerelés beszerzésére, egyféle segédhad.
Másrészről tényleg nem kellett nagy erő sem hozzá. Gondolj csak az olimpián az 50 kilós női íjász cicababákra...
A lovasíjász harcmodort lehetséges hősiesnek/férfiasnak tekinteni középkori mércével? Szerintetek a lovasíjász harcmodort lehetséges hősiesnek tekinteni a középkorban?
Nyilazgatunk elfutunk, visszatérünk nyilazgatunk egyet újra... No de ebbe hol marad a bátorság,és a férfiasság, az erő?
Az íj csak un. távolbaható fegyver (ranged weapon), tehát úgy lehet használni hogy elkerüljük vele a közvetlen fizikai konfliktus lehetőségét, a kézitusát, ráadásul lóval gyorsan el lehet vágtatni ha meleg a helyzet...és újra visszatérni.
Elgondolkodtatok azon hogy vajon a Vikingek pusztításait kemény harcmodorát és teljesítményeit(gyalogos harc) mindenütt nagyra tartják, pedig ugyanúgy pusztítottak törtek zúztak öltek Európában mint a lovasíjász nomád népek, köztük a Magyarok ősei is.
A szemtől szembe való kemény harc, a kézitusa kardal vagy szálfegyverekkel sokkal férfiasabb, ott test-test elleni fizikai küzdelemről van szó, ahol nagy szerep jut az erőnek is. A Vikingeket valószínűleg utálták akár a kalandozó magyarokat a pusztítások miatt, azonban az előbbiek kapcsán az európaiakban tisztelettel félelemmel vegyült a gyűlöletük haragjuk, addig az utóbbiaknál (elvágtató majd visszatérő távolból íjjazgató lovasíjászok) pedig csak dühvel vegyült. Tudjátok ez a tipikus "kerüljön csak a kezeim közé egyszer az a kis szerencsétlen" dühös érzés hatotta át őket.
Nem véletlen hogy középkori krónikáink képeiben is a lovagok viszik a főszerepet (hősiesség férfi erő szimbólumai), a lovasíjjászokat nem vagy csak nagyon ritkán jelenítik meg.
Nézzétek meg ezt 1080p HD-ra állítva ezt a rövid videóbejátszást (3. perc 32. mp-től), és megértitek: