Az utóbbi időben mintha elmélyült volna a bevándorlással, bevándorlókkal kapcsolatos problémakör hazánkban és Európában.
De miért is probléma ez, ha az európai országoknak ott van az elöregedés és a népességfogyás is problémaként?
Mégis megtelt a vén kontinens? Nem tudjuk magunkbaolvasztani, asszimilálni, befogadni a menekülteket? Miért van ez és kiken múlik ez?
Magyarországon ugyanaz a helyzet kicsiben, mint Európában? Most nem tudnánk olyan telepesfalvakat létrehozni, mint pl. annakidején a görög menekülteknek Beloianniszt?
Ez megy az ellenzéki véleményfasizmusban már 10 éve. Majmost'.. majmost', de aztán valahogy nem jön el. Sőt! Valamiért folyton éppen az ellenkezője igazolódik.
Tegnap egy csónak állítólag "megérkezett" Leszboszra, vagyis majdnem, 100 méterre járt a parttól amikoris ÁLLÍTÓLAG egy kötél végén majd a török vízen találták magukat, persze már motor nélkül.
Csak nagyon naívak gondolják, hogy az Index tönkretételét nem Orbán határozta el, és nem fideszes megbízottak hajtották végre.
A kígyószisz nicknevű haverinád levezette, hogy az Index az alapítása óta fideszes/joboldali kezekben van, ide kötődő üzletemberek tulajdonolják, adják-veszik.
Alagúthatás: a migráncsok embercsempészek nélkül, spontán kerülnek át Tunéziából Szicíliába! Ballib fizika, maguk a ballibek mondták, hogy eredményesen léptek fel a csempék ellen, mégis több a migró.
Nálunk, ezen a fejletlen környéken az ilyesmihez tényleg kell alagút is.
Ha az Euban létezne a szolidaritás, a török határt már rég lezárták volna, amig Erdogán abba nem hagyja a migráns pongot. Szerintem 24 órán belül lenne eredmény.
és vannak olyan pofátlanok, hogy az ilyen dolgokat is a szólásszabadság eltiprásának tudják be, pedig csak a rá való pénzt herdálták el jó kommunista módjára, utána meg másra mutogat......
A legnagyobb közéleti napilapban 27 százalékot meghaladó részesedése volt az MSZP által létrehozott Szabad Sajtó Alapítványnak.
Az akkor éppen MSZP-s politikusok által irányított szervezet azonban 2015-ben túladott a paketten. Méghozzá jóval olcsóbban, mint amilyen értéken nyilvántartották a részesedést. Az alapítvány beszámolója alapján úgy tűnik, hogy 100 millió forint lehetett a vételár, amivel 260 milliót buktak*.
Nem kellett volna a pártodnak eladni a részét, kekszes, hanem megvenni a többit...
A szí-áj nevű migrancstaxiztató gittegylet közben a daliás időkön hüppög.
2017-ben, amikor teljes kiépítésben működött az ingyenes migrancstaxiztató vállalat (voltak ráhordók és behordók), az akkori szí-áj nevű ócskavas (azóta lecserélték egy fiatalabbra, az alig 70 éves alan kurdi nevű ócskavasra) 4 nap alatt majd 1500 rendkívül elkötelezett dájmler gazdasági-csoda bányászt pakolt át más, nagyobb hajókra. (A "legendás" aquariusra meg sophia hajókra).
A fotókon még feltűnik a seefuchs, ami szintén ráhordó volt akkoriban.
A rencer úgy működött, hogy a kisebb hajók a partközelben, gyakran látótávon és parti víz határán belül bezsákoltak 3-400 migrancsot majd ezeket 10-20 mérföld megtétele után átcuccolták a nagyobb hajókra. 2017 októberében pl. ~32E migrancsot taxiztak így be Szicíliába, egyetlen hónap alatt.
Egyedül az Égei-tengeri útvonal csendes(ebb) most. De ettől még a görög szigetek is folytonosan nagyon nagy nyomás alatt vannak, amit a török partiőrség tart fenn egyébként.
Bar mar jocskan benne vagyunk a trutyiban ,es meg mindig vannak akik szerint vagy nincs is hordalekinvazio.
Aztan a masik fele meg melyseges tudatlansagaban,valoban menekukteknek tartja az invazios sereget.
Komoly diplomas emberrel beszelgettem eppen Melonirol .... valaki krealmanyan,eppen eltorzult arcat mutatjak es utalkoznak rajta.....
en meg megkerdeztem,hogy lehet e tudni,miert is ordit ,mert szerintem eppen contet osztja ki,amiert megint beakarja zarni az olaszokat a jarvany miatt,mikozben 60-70 % os fertozottseggel hordjak be a hordat!!
megvehették volna a balliberálisok is... Ja, ők ilyenekre nem adnak pénzt, csak hisztériáznak hogy megszűnik a szólásszabadság, mert az kifizetődőbb a számukra, mint egyáltalán megmentenék a lapot.....