Az utóbbi időben mintha elmélyült volna a bevándorlással, bevándorlókkal kapcsolatos problémakör hazánkban és Európában.
De miért is probléma ez, ha az európai országoknak ott van az elöregedés és a népességfogyás is problémaként?
Mégis megtelt a vén kontinens? Nem tudjuk magunkbaolvasztani, asszimilálni, befogadni a menekülteket? Miért van ez és kiken múlik ez?
Magyarországon ugyanaz a helyzet kicsiben, mint Európában? Most nem tudnánk olyan telepesfalvakat létrehozni, mint pl. annakidején a görög menekülteknek Beloianniszt?
Hol lennének ma az amerikai Indiánok a telepesek és bevándorlók nélkül? Hol lenne Afrika, ha annak idején a Homo Sapiens nem terjed el onnan a világ többi részére? Ki Tudja? Jobb lett volna, vagy rosszabb? Ezeket utólag nem lehet egyértelműen megítélni. A mai nemzeteket és országokat ezek alapján ítéljük meg?
"Hát olyan értelemben igen, hogy az antiszemitizmus valóban ismeretlen, olyan soha nem volt Németországban."
Ha-ha-ha!!!
Antiszemitizmus és pogromok mindig is voltak szerte nyeurópában és benne természetesen Németországban! A zsidók kifosztása és elkergetése bevett gyakorlat volt! Némi gyilkolászással megfűszerezve!
Hitler is épp ezt tette; kiirtotta, elkergette a zsidókat Németországból.
De a háború után megkezdődött a visszaszivárgás és a merkellmutter muszlim segítséggel felmelegíti a hagyományokat!
"Gondold meg, hogy hol lenne pl. Kanada bevándorlás nélkül!"
Hát ez is a tőled megszokott csúsztatás!
Ugyanis Kanada már rég nem engedi be a szemetet!
A derék cigány honfitársainkat – akik az üldöztetés (és a törvény) elől menekültek Kanadába – bizony pár hónap multán kib...k, mint macskát szarni! És a pakinigger fehérjehulladékra sem tartanak igényt, mert nácirasszisták!
Germanistanban egyre nagyobb lesz a nacizmus es a zsidogyulolet,mivel odaimportaltak egy halom moszlimot,akik koztudottan hitler jokomai voltak ....kedelyesen osztottak a nezeteit a "kozos ellensegukrol" !
Hol lenne Egyiptom az arab hóditók nélkül, hol lenne a Erdély a román bevándorlók nélkül, hol lenne Dél Afrika a zulu bevándorlók nélkül, hol lenne Haiti a néger bevándorlók nélkül, hol lenne Libanon a palesztin menekültek nélkül. Ezek a releváns kérdések.
Lehet, hogy már nincs. De biztos, hogy előtte volt. Hogy miért nincs már? Mondjuk az európai bevándorlók miatt. Vagy pedig megváltozott az eredeti identitásuk, pont ez miatt. Szerinted amikor a rómaiak bementek Britanniába, akkor az ott élő embereknek megváltozott az addigi identitásuk? Nem. Max. néhány ottani törzsfő "romanizálódott". Tógában jártak, beköltöztek a városba stb. Ezek kényelmi és anyagi szempontok voltak. Pedig több száz évig ott voltak a rómaiak.
Tizenötben ezen a fórumon is azt lökte néhány hülye, hogy németországban a nácizmus, a zsidógyűlölet, a rasszizmus kiveszett! Szerintem máig nem jött rá, hogy mekkora baromságot mondott!
Hát olyan értelemben igen, hogy az antiszemitizmus valóban ismeretlen, olyan soha nem volt Németországban.
A nácizmus már zavarosabb eszmeiség, itt uoljára 1944. ben jött egy magát hangsúlyosan nemzetinek deffiniáló kormány ami az idegenrendészetére és a keresztény hazánk határának betolakodók elleni megvédésére alapozott viszonylag eredményes propagandát.
Nyilván a bevándorlás előtt olyan, hogy "kanadai identitás " nem létezett. Az akkor ott élő népeknek megvolt a saját identitásuk pl.: algonkinok vagy irokézek stb. Francia és angol telepesek alakították ki Kanadát, mint államot. Az angolom elég szar, úgyhogy nem sokat értettem. Ettől még a lényeg, az lényeg marad.
"Pontosan azt teszem, ami Afrikában és Ázsiában napi gyakorlat és Európában, Amerikában is az volt 1-2évtizeddel ezelőttig."
Nos, ma is az!
Tizenötben ezen a fórumon is azt lökte néhány hülye, hogy németországban a nácizmus, a zsidógyűlölet, a rasszizmus kiveszett! Szerintem máig nem jött rá, hogy mekkora baromságot mondott!
Szóval szerinted az identitástudat egy idejét múlt, káros dolog, aminek semmi jelentősége sincs?
De, volt is mindég, de most semmi nincs. Eredetileg a vallás, uralkodóház ilyesmi volt amit a 19. századra felváltott a nemzet
Most szerintem visszarendeződés van, de nem tudjuk még hová merre. Jelenleg nincs semmi, az biztos, ide ne is integrálódjon már senki, de nem is tud, nincs mibe.
Szerinted létezett kanadai identitás a bevándorlás előtt?
Ma viszont már létezik, és azok, akik manapság vándorolnak be, többségében azonosulnak ezzel.
In defining a Canadian identity, some distinctive characteristics that have been emphasized are:
The bicultural nature of Canada and the important ways in which English–French relations since the 1760s have shaped the Canadian experience.
Canada's distinctive historical experience in resisting revolution and republicanism compared to the U.S., leading to less individualism and more support for government activism, such as wheat pools and the health care system.
The relationship to the British parliamentary system and the British legal system, the conservatism associated with the Loyalists and the pre-1960 French Canadians, have given Canada its ongoing collective obsession with "peace, order and good government".
The social structure of multiple ethnic groups that kept their identities and produced a cultural mosaic rather than a melting pot.
The influence of geographical factors (vast area, coldness, northness; St. Lawrence spine) together with the proximity of the United States have produced in the collective Canadian psyche what Northrop Frye has called the garrison mind or siege mentality, and what novelist Margaret Atwood has argued is the Canadian preoccupation with survival.[8] For Herschel Hardin, because of the remarkable hold of the siege mentality and the concern with survival, Canada in its essentials is "a public enterprise country." According to Hardin, the "fundamental mode of Canadian life" has always been, "the un-American mechanism of redistribution as opposed to the mystic American mechanism of market rule." Most Canadians, in other words, whether on the right or left in politics, expect their governments to be actively involved in the economic and social life of the nation.
De vajon az identitásuk és a gondolkodásuk is olyanná válik, mint a befogadó országé?
A mabefogadó országoknak, mondjuk úgy inkább társadalmaknak, mert a határoknak se sok már a jelentősége, ma már
SEMMILYEN
identitásuk, gondolkodásuk nincs. Ezért nem integrálódnak mert nincs mibe. Ez a szögesdróttal körbe kerített keresztény kutura, a munka társadalma kultura itt se az, ez semmi, se identitás, se kultura, se gondolkodás mód, hanem egy aggónia, vergődés