Az utóbbi időben mintha elmélyült volna a bevándorlással, bevándorlókkal kapcsolatos problémakör hazánkban és Európában.
De miért is probléma ez, ha az európai országoknak ott van az elöregedés és a népességfogyás is problémaként?
Mégis megtelt a vén kontinens? Nem tudjuk magunkbaolvasztani, asszimilálni, befogadni a menekülteket? Miért van ez és kiken múlik ez?
Magyarországon ugyanaz a helyzet kicsiben, mint Európában? Most nem tudnánk olyan telepesfalvakat létrehozni, mint pl. annakidején a görög menekülteknek Beloianniszt?
A Föld lakossága keveredik. Korábban európaik mentek a gyarmatokra, most pedig a fejlődő országok lakosságának egy kis része a fejlett nyugati országokba (de pl. Kínába is).
De ettől még Európa lakosságának többsége fehér marad.
Amúgy a Salvini ügy az egyáltalán nem olyan eccerű ahogy ezt a glavingó-féle provokátrollok próbálják láttatni. Kezdjük azon, hogy ez már a második mentelmi-jog felfüggesztés a 3 kísérletből, az előző ha jól emlékszem olyan egy éve volt. És mi történt eddig az ügyben? Igen, konkrétan a nagy semmi, most éppen októberre van halasztva az első meghallgatás, októberről meg majd márciusra, de amúgy az se biztos, hogy ténylegesen konkrétan egyáltalán bíróság elé kerül az ügy.
Amúgy a mostani szélbalos qúrmánykoitusz közben elérte azt ami Salvininek nem sikerült: nincs egyetlen migrancstaxi se a Földközi-tengeren és egy jó darabig nem is lesz. Az más kérdés, hogy közben a csürhe Tunéziából kezdett el özönleni, de a líbiai útvonalat marginalizálták.
Miért örülsz annak, hogy lecserélik az európai őslakosságot? Neked nincsennek gyerekeid, unokáid? Szeretnéd, ha olyan világban nőnének fel, mint Szudán vagy Afganisztán?
Mert arra már korábban is rájöttek a bölcsek, hogy ha apró lépésekkel közelítenek az elérni kívánt célhoz, akkor azzal nem nagyon törődnek. Így vannak ezzel az ngo-k is.
Mert ugye kezdetben volt a gomicsónak, amin néhány migri evickélt és egy épp arra járó hajó a fedélzetre vette őket. Akik elsősorban ugye háború elől menekülő nők és gyermekek. És akiket ugye nagyon kell sajnálni és majd úgyis hazamennek.
Aztán a gumiladikok egyre nagyobbak lettek, az utasok száma is nőtt-növekedett és már nem csak az épp arra járó teher, vagy halászhajók vették a fedélzetre őket, hanem u.n. civil szervezetek hajói is. Aztán még repülők is bekapcsolódtak és a kezdeti pár menekültből lassacskán százak és ezrek lettek!
Na de a hülye társadalmak úgy viselkedtek, mint a békák a fazékban; a víz lassan felmelegedett, amit a békák nem érzékeltek és megfőttek.
A hülye digók sem törődtek a gendervalahány karoláékkal, nem vették őket komolyan.
Mostanában a görögök is ilyesmit csinálnak. De 2015 óta nagyon megváltozott a világ, már lehet.
Az olaszok a líbiai partiőrséget támogatták meg, hajókkal, képzéssel, pénzzel, hordják is vissza mostanában szépen a cuccot. Van is balhé éppen megint. A "Ras Jadir" hétfőn ~270 migrancsot vitt vissza, ezek egy része viszont a kiszállás után a buszon megvadult, úgyhogy tán kettőt, más források szerint hármat, állítólag mind szudáni állampolgár, a helyszínen agyonlőttek meg van pár sebesült is.
A görögöknél idáig még nem terjedt ki a helyzet, ott nagyjából az az eljárás, hogy "szabadcsapatok" maszkos emberekkel, villámgyors speedboatokkal, lehetőleg még a török oldalon, rávetődnek a migrancsok gumicsónakjaira, szétverik a motoron a tankot, elszakítják a gyertyakábelt majd huss eltűnnek, utána jön vagy a vontatás, ha már görög vízen van, vagy a migrancs-pong erős hullámokkal jáccott verziója. Egyes híresztelések szerint egyébként a "szabadcsapatok" szintén a partiőrség emberei, ami nem lehetetlen, mert volt már olyan eset is ahol nem fárasztották magukat álcázással hanem odamentek szépen a jelölt és feliratozott hajóval és úgy verték le a motort a gumicsónakról.
Olyasmi is elő szokott fordulni, hogy a törökök "találnak" pár tucat migrancsot a török vízen meghajtás nélküli mentőtutajokban. Ezeknek valszín sikerült "megérkezni" Leszboszra aztán meg mégse. De "találtak" már a törökök migrancsokat lakatlan szigeten is.
Erre 2015-ben az ajrópajjijúnijótól habzószájú fasistanácizás járt volna (a görögök akkor még nem annyira, de mi meg is kaptuk vastagon), az idén meg 750 mio jajró. Szal változik a világ.
Ja, és a görögök Moria tábort egy 250 hektáros ZÁRT táborrá fogják alakítani.
Franciaország és macron más kategória, ők sérthetetlenek. Hiába dokumentálták videókkal is az olaszok továbbra is nyomják vissza a migráncsokat, akár hamis papírokkal is.
Tehát az ILLEGÁLIS határátlépés az rendjén van, az ILLEGÁLIS visszatoloncolás már nem...
Akkor vajon a franciákat miért nem csesztetik, akik rendszeresen visszacsapják a papír nélküli-magukat-azonosítani-nemtudókat az olasz határnál ????
A világ nem hordott a hátán ilyen szemét bandát, mint ezek az NGO-k.
Most már tényleg komoly pénzügyi és jogi - törvényi szankciók kellenek ellenük, éppen olyan nagyságúak, amilyen szinten ők akarnak az államok fölött az állam dolgaiban beleszólni --- antidemokratikus és senki által meg nem kérdezett módon.
Nem, már régóta stabilan a Liga a legnagyobb támogatottságú párt.
Persze még nem a parlamentben, csak a valóságban. A jelenleg legnagyobb qúrmánypárt az 5(ágúvörös)csillag lényegében megsemmisült mindkét a közelmúltban még megtartott tartományin. A többit elhalasztották.
A helyben PD-nek ("demokrata párt") nevezett kommunista párt nem képes a 20-25%-ról kimozdulni, bár a kreténrenzi új, szélsőkommunista pártja(italia viva) pár százalékot elvitt, de az nem számottevő, ellenben a parlamentben van annyi képviselője amivel szét tudja rombolni a kormánykioituszt.
Jelentős csökkenés az előző héthez viszonyítva, van is ajvékolás a noborderes gittegyletek felől és a török propahanta is ezerrel nyomja.
A napi 110-120 a kontinensre betaxizott majd szélnek eresztett muszlim csürhetag is stabilan megvan, szal. a nyugat-balkáni útvonalon továbbra is nagy lesz a nyomás, sőt, egyre nagyobb. (Lásd pl. az Idolmeninél a vasúton átszökdöső csürhét, amit a görög hatóságok nem nagyon akarnak valahogy észrevenni.)
Ez csak a jéghegy csúcsa, az olaszokat és Máltát legalább 2 tucatszor jelentették már fel úgynevezett "nemzetközi" szerveknél, csak az idén. (Amúgy Görögországot is).
De pl. Máltát swedistan caliphatból perli néhány csilliárd jajróra 2 úgynevezett "menekült" állítólagos rokonai (azon az alapon, hogy ezt a 2 példányt is visszavitték Líbiába). Az ilyen eseteknek lényegében se szeri se száma, és még akkor ott van az olaszoknál a belső hazaárulók által indított (zömében Salvini ellen) perek tucatjai.
"Soros és Rockefeller által támogatott egyesületek feljelentették Olaszországot, Líbiát és Máltát az Egyesült Nemzetek Emberi Jogi Bizottsága előtt állítólagos " ismétlődő jogsértések " miatt."
"2019. október 18-án két szomáliai férfi és 50 másik ember menekültek Líbiából . Amikor a máltai Sar térségben vannak, " nagyon közel Lampedusához, segítséget hívnak.
Sar kéri Málta és Olaszország beavatkozását, A nemzetközi jog szerint illetékes hatóságok, de egyik hatóság sem végez semmilyen mentést, miközben órákon át várakoznak az ún. líbiai parti őrség érkezésére, ami elfogja a hajót, és visszaviszi a fedélzeten lévőket Líbiába. A használt járőrhajó a "Fezzan". amelyet az olasz kormány nyújtott a líbiai embereknek ".
Líbiában a két szomáliai nem kap semmilyen védelmet, fogvatartási központokba zárják őket, megkínozzák,... sokáig kellett próbálkozniuk, hogy elhagyhassák Líbiát
A két feljelentő társaság szerint ez az epizód valójában a Líbiával összhangban elkövetett illegális visszatoloncolások gyakorlatát szemlélteti.
Úgy érzem, hogy nagy erők fogtak össze Olaszország kicsinálására és minden aljasságot bírnak gyomorral.
A szigorú belépési korlátozások miatt a nálunk tanuló mongol fiatalok nem tudnak hazatérni, noha tanulmányaik végeztével már ösztöndíjat sem kapnak. Hiába tüntettek a nagykövetség előtt, nem kaptak választ arra, hogy meddig kell itt maradniuk.
Pártunk és qúrmányunk helyében én ezeknek a fiataloknak (a cikk szerint 78 érintett van) megajánlanám a letelepedést Mo.-n, akár egy jelentős kezdeti megtámogatással. Fiatalok, férfiak-nők vegyesen, magyar diplomájuk van, ismerik az itteni viszonyokat, de alapvetően is kompatibilis kultúrkörből valók, ha már Mongóliának nem kellenek nekünk nyereség lehetne.
A frissen betaxizott (tegnap hoztam linket is rá) 33 rendkívül motivált dájmler nyuggerbányászból 19 covid-pozitív.
Egy szűk 500E-s lakosságú szigeten ez nemzetbiztonsági kockázat, arról nem beszélve, hogy Málta gazdasága nagyon turizmusfüggő, egyszer már elfojtották a covid-kitörést, ha a betaxizott migrancsok miatt megint megszaladnak a számok és újabb korlátozásokat kell bevezetni az újabb nagy kiesést jelent a gazdaságuknak.
Ja, a valettai bíróságon tán ma van újabb forduló az elhiblu1 kereskedelmi hajó személyzetét megtámadó nemkalóz deviszont terrorista migrancsok ügyében. Gondolom a máltai sajtó majd ír róla, viszont nemrég a digóknál egy szinte kísértetiesen hasonló ügyben nagy fordulat történt, ott a vos nemtomhány hajó volt a szereplő, annak a személyzetét is megtámadta az agresszív muszlim csürhe és az elsőfokú olasz bíróság önvédelem(!!!!!!!!!!!!!!) címszó alatt felmentette a perbe fogott alig 3 csürhetagot, viszont 1-2 hete egy palermói fellebbviteli bíróság ezt az ítéletet megsemmisítette és kiosztott a csürhének asszem 3-5 év fegyházat per/kopf, úgyhogy Máltán se várnék mást.