Keresés

Részletes keresés

midnight coder Creative Commons License 2015.05.16 -1 1 852

A gyarmatosítás előtt nem volt rend Afrikában?

Végül is, ha azt rendnek nevezzük, hogy az egyik nyamnyam megeszi a másik nyamnyamot akkor rend volt. De most is csak ez van.

 

A gyarmatosítás alatt miféle rend volt ott?

A gyarmatosítók rendje, ami konkrétam a gyarmatosítók érdekeinek kiszolgálására létrehozott felépítményt jelentette.

Meg azt hogy volt arrafelé kaja, meló, és általában 100x jobb életfeltételek a négereknek is mint most.

 

Aztán a rablókorszak után ottmaradtak a szerencsétlenek egy totálisan szétzilált társadalommal, általuk már nem irányítható folyamatokkal, nem voltak vezetőik, nem volt saját termelésük, saját arcuk, saját akaratuk és már lehetőségük és tudásuk se semmire.

 

Dehogynem voltak vezetőik. Az, hogy olyanok voltak amilyenek... Ők akartak önállóságot, megkapták. Ha nagykorú vagy, akkor az nem csak jogokkal jár, de felelősséggel is önmagadért. Afrikába a fehérek vitték a civilizációt. Nem kellett. Azt mondták, hogy szabadok akarnak lenni és menjenek a gyarmatosítók a fenébe. Megkapták. Aztán szépen megtízszerezték a létszámukat pár generáció alatt. Most meg nyivákolnak, hogy milyen szar nekik, és jönnének ide.

 

A gyarmatosítók évszázados, közös ősbűne üt visszamost vissza, de elemi erővel.

Ezek a gyarmatosítók előtt is a fákon ugráltak és egymást hajkurászták. Ma is ezt teszik, csak ma már nem dárdával, hanem Kalasnyikovval. Ami akárhogy is nézzük, fejlődés.

 

Ha lezárják Európát, akkor azt is áttörik, mert nincsen más lehetőségük.

 

Erre a problémára találták ki az atombombát.

 

Hacsak el nem kezdik egymást felfalni.

Így meg minket esznek meg. Aztán, ha elfogynak a fehérek, akkor ismét csak egymást.

Előzmény: Törölt nick (849)
Törölt nick Creative Commons License 2015.05.16 0 0 851

Ugyan, úgy kell nekik, mint az ablakos tótnaka a hanyattesés, gyűlölik őket, mint a varjú a rohadt tököt.

 

Csak most ennek mentén lehet -nem, nem bírálni- ész nélkül ócsárolni és köpködni, akkor nosza!

Ezeknek mindegy.

 

Biztos, hogy úgy akarják a sok bevándorlót, mint azt, hogy Győzike legyen a szomszédjuk!

 

Vajon Orbánt dícséretből cigányozzák?

Előzmény: _Bolhás_ (850)
_Bolhás_ Creative Commons License 2015.05.16 0 0 850

"azóta is a gyomorgyörcsig fajuló, mélységes undor fog el, ha ezekre a férgekre gondolok."


Ezek erőltetik a kontrollálatlan bevándorlást, ha hiszed, ha nem.

Előzmény: Törölt nick (843)
Törölt nick Creative Commons License 2015.05.16 -1 0 849

Afrikában utoljára akkor volt rend, amikor még megvoltak a gyarmatok. Aztán jött a függetlenség, afrika az afrikaiaké. Ok, legyen. De oldják is meg a problémáikat házpn belül.

 

 

Azért ez a probléma ennél összetettebb.

A gyarmatosítás előtt nem volt rend Afrikában?

 

A gyarmatosítás alatt miféle rend volt ott?

A gyarmatosítók rendje, ami konkrétam a gyarmatosítók érdekeinek kiszolgálására létrehozott felépítményt jelentette.

Ugyanakkor az akkorra kialakult társadalmi fejlődésnek megfelelő berendezkedés erőszakos megszüntetését és az őslakosság totális kizsákmányolását.

 

Aztán a rablókorszak után ottmaradtak a szerencsétlenek egy totálisan szétzilált társadalommal, általuk már nem irányítható folyamatokkal, nem voltak vezetőik, nem volt saját termelésük, saját arcuk, saját akaratuk és már lehetőségük és tudásuk se semmire.

 

A gyarmatosítók évszázados, közös ősbűne üt visszamost vissza, de elemi erővel.

 

Biztos lehet benne mindenki, hogy ez csak a kezdet.

Ha lezárják Európát, akkor azt is áttörik, mert nincsen más lehetőségük.

Hacsak el nem kezdik egymást felfalni.

 

Ennek ilyen tétje van, de az EU bürökratákat irányító érdekcsoportok seggéig még nem érrtek el e lángcsóvák, még a lányaikat nem erőszakolták halálra azok, akik tisztában vannak azzal, hogy milyen sors vár rájuk, akiknek minden nap egy ajándék, amit szabadlábon és nem éhezve tölthetnek el.

Előzmény: midnight coder (848)
midnight coder Creative Commons License 2015.05.16 0 0 848

De szabadna. Mi is nyomorognánk, ha százmillióan élnénk itt Talán nem kellene csinálni 10 gyereket ott ahol egyet sem tudnak eltartani. Afrikában utoljára akkor volt rend, amikor még megvoltak a gyarmatok. Aztán jött a függetlenség, afrika az afrikaiaké. Ok, legyen. De oldják is meg a problémáikat házpn belül.

Előzmény: Ollie a Réhm (821)
FRANKY(KR) Creative Commons License 2015.05.16 0 0 847

sok zsidó szavazott a kettősállampolgárság ellen

Előzmény: Törölt nick (843)
FRANKY(KR) Creative Commons License 2015.05.16 0 0 846

Aztán az is érdekelne. hogy rinyálnak itt hétágra a "négymillió a mélyszegénységben"-ről,

 

ilyenkor nincs mélyszegénység az országban

Előzmény: cipóstarisznya (842)
cipóstarisznya Creative Commons License 2015.05.16 0 1 845

Akkor már ketten vagyunk.

Előzmény: Törölt nick (843)
baculum Creative Commons License 2015.05.16 0 0 844

Csak nem Dömneh a neve ? :-) :-) :-) :-)

Előzmény: Never Man (837)
Törölt nick Creative Commons License 2015.05.16 0 1 843

A mikor a magyar hivatalosan leköpte a magyart.

Én ettől lettem rosszul és azóta is a gyomorgyörcsig fajuló, mélységes undor fog el, ha ezekre a férgekre gondolok.

Előzmény: cipóstarisznya (842)
cipóstarisznya Creative Commons License 2015.05.16 0 0 842

http://index.hu/velemeny/2015/05/15/igy_lettem_nagyon_szomoru_az_allami_idegengyulolettol/

 

Aha.

Érdekelne, hogy a mocskos hikálja sírt-e krokodilkönnyeket, amikor a fajtája a magyarok ellen lázított 2004 december 5-én.

A kérdés persze szónoki.

 

 

Aztán az is érdekelne. hogy rinyálnak itt hétágra a "négymillió a mélyszegénységben"-ről, aztán ránk uszítanák a kecskepásztorhordákat, akiknek a leszármazottaik a változatosság kedvéért csak az ingyenélők további millióit szaporítanák és tennék tönkre a kialakult társadalmat végleg. Hogy a terrorizmusról ne is beszéljek.

 

Lásd például Franciaország. Vulkánon ülnek, és a kitörés már zajlik.

Vagy Anglia. Londonban lassan már nincs is angol.

 

Nem normálisak.

Mert ezen a fán ők is rajta ülnek.

Az ágat viszont veszettül vágják maguk alatt is!

 

 

bcisuper Creative Commons License 2015.05.16 0 0 841

Nagyon ütős: Kossuth és a sivatagi megélhetési.

 

Előzmény: Beretta Sound (840)
Beretta Sound Creative Commons License 2015.05.16 -1 1 840

lavendeer Creative Commons License 2015.05.16 0 0 839

Érdekelne, hogy a Magyarországon működő albán pékségek "ügyvezetőit", főpékeket, kispépeket mért hívják szinte mindenhol Cocajnak? Fiktívek ezek a nevek? Mert ugye senki nem hiszi, hogy többszáz pék mind rokon? Hogyan kezdenek ezek itt vállalkozásokat, milyen "hivatalos" papirok alapján? Vagy a veszik az útleveleket? 

Sejtésem szerint ha kárt okoznak a társasházakban a törvénytelen működésükkel, akkor elérhetetlenek, behajthatatlanok a követelések, nem véletlen, hogy szinte mindnél NAV-eljárás van folyamatban

eper200 Creative Commons License 2015.05.15 0 0 838
Never Man Creative Commons License 2015.05.15 0 0 837

Ennek a török verziónak különösen örülök, tekintve, hogy két éve már van török a rokonságban:)

Előzmény: baculum (835)
anyul2 Creative Commons License 2015.05.15 0 0 836

És ha ehhez még figyelembe vesszük, amit a dánok mondtak, hogy a bevándorlók kb 3%-a munkaképes, akkor tán megalakítható a Mókus őrs:)

Előzmény: egy hazafi (832)
baculum Creative Commons License 2015.05.15 0 0 835

Na és mi van a vallásszabival:-) :-) :-) , meg minden 200 éve hogy joga van, meg rgyenlőség, testvériség ...ezt nyomja a haladó szellem, meg a forradalmi eszme:-)

 

Emberi jogok, meg a minden:-)

Majd ha jönnek a kis szekták, akkor kell odafigyelni :-) , mint a többinél, :-) ez a török verzió még ha minden igaz....:-)

 

 

Előzmény: Never Man (834)
Never Man Creative Commons License 2015.05.15 0 0 834

Lehet, hogy a Vezér tévedett.

Előzmény: mivvann (833)
mivvann Creative Commons License 2015.05.15 0 0 833

kedves-erettsegizo-te-mit-gondolsz-a-veszelyes-bevandorlokrol....

 

 

Orbán Viktor: Európa keresztény lesz, vagy megszűnik

 

 

A Frankfurter Allgemeine Zeitungnak beszélt a miniszterelnök koronáról, önbecsülésről, történelmi Magyarországról, és Istenről az alkotmányban.

 

a miniszterelnök, aki ugyanakkor annak a meggyőződésének adott hangot, hogy Magyarország, Európa a jövőben vagy keresztény lesz, vagy nem fog létezni.

Látványterv készült a rejtélyes budapesti óriásmecsetről

Megvan a látványvideó és a tervezőiroda is. Állítólag a Fehér úton lesz, és török pénzből épül. A követség nem kommentál, az önkormányzat elismerte, hogy tavaly megkeresték a törökök. Tovább »

forrás: Index.hu

Előzmény: Törölt nick (816)
egy hazafi Creative Commons License 2015.05.15 0 0 832

Háromszáz(valahány)an, mint a spártaiak! :-)

Előzmény: anyul2 (830)
FRANKY(KR) Creative Commons License 2015.05.15 0 0 831

http://www.welt.de/politik/ausland/article140966376/Europa-uebersieht-gewaltige-Fluechtlingswelle.html

 

 

Europa übersieht gewaltige Flüchtlingswelle

 

 

 

Orbán megmondta!!!!!

anyul2 Creative Commons License 2015.05.15 0 0 830

Mind a 300 valahányból akiket ránk akarnak sózni?

Előzmény: egy hazafi (829)
egy hazafi Creative Commons License 2015.05.15 0 0 829

Jó ötlet, hogy a gyarmatosítók fogadják be a gyarmati időkben elkövetett kegyetlenkedések arányában a menekülteket, de azért maguk az ottani lakosok is sárosak abban, hogy nem képesek élhető országokat teremteni maguknak, holott lenne milyen erőforrásokra alapozniuk.

És erről mi a véleményetek:

http://www.gyakorikerdesek.hu/politika__hadsereg-hadvezetes__6798068-lehetne-a-bevandorlokbol-szervezni-egy-magyar-idegenlegiot-amely-aztan-harcolna

Előzmény: Ollie a Réhm (821)
baculum Creative Commons License 2015.05.15 0 0 828

:-)  a többinek még nincs csúzlija:-) :-) :-) ,

Ideje megindítani a FÉG-et :-) , amd kompakt női változatban az otthonmaradó háziasszonyoknak :-) 

Fizetnek kakaóbabbal, kávéval, faanyaggal, szinesfémmel, nyersgumival stb :-) :-) :-) 

Előzmény: herwest (823)
nagyanyo5:0 Creative Commons License 2015.05.15 0 0 827

Ja, így nem ér:DDDDD

Előzmény: Ollie a Réhm (821)
nagyanyo5:0 Creative Commons License 2015.05.15 0 0 826

Mártikának nem!!!! Mártika szerint a tiltakozás csupán kampány, a nép szimpátiájának elnyeréséhez!!! Bezzeg, amikor anno ők tiltakoztak a minimálbér megemelése ellen, akkor az a nép érdekében történt:DDDDD

herwest Creative Commons License 2015.05.15 0 0 825

http://444.hu/2015/05/15/hetszaz-menekult-szenvedett-hajotorest-indonezia-partjainal/

 

Működő megoldás ha hajóközelben elsüllyesztik a hajót, mert akkor nem tudják visszafordítani őket.

gitana19 Creative Commons License 2015.05.15 0 0 824

http://rt.com/news/258741-nato-admits-libya-fail/

 

"Bájos" hozzáállás. 'Mi arra kaptunk engedélyt, h bombázzunk. Innentől nem a mi dolgunk, oldja meg más'

herwest Creative Commons License 2015.05.15 0 0 823

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!