Az utóbbi időben mintha elmélyült volna a bevándorlással, bevándorlókkal kapcsolatos problémakör hazánkban és Európában.
De miért is probléma ez, ha az európai országoknak ott van az elöregedés és a népességfogyás is problémaként?
Mégis megtelt a vén kontinens? Nem tudjuk magunkbaolvasztani, asszimilálni, befogadni a menekülteket? Miért van ez és kiken múlik ez?
Magyarországon ugyanaz a helyzet kicsiben, mint Európában? Most nem tudnánk olyan telepesfalvakat létrehozni, mint pl. annakidején a görög menekülteknek Beloianniszt?
Tekintettel arra, hogy az ország közpénzből kevesebbet költ, mint 500 milla, nem hiszem, hogy ez megrengetné a költségvetést. ( 4 mrd az unió finanszírozása.) Ha az elbírálás gyorsabb lenne, még spórolni is lehetne rajta.
Igen lehet, hogy segélyvárományos, de ugye a dolgoztatás költségeit még jótékony homály fedi.
Csakhogy itt soknyelvű embertömegről van szó:)) A kaptárban nem lehet őket foglalkoztatni, tehát ki kell engedni őket a nép közé:)) A munka díjazása? Vagy ők még a közmunkások alatt fognak elhelyezkedni?
A riporter felvetésére, hogy befogadásuk, ellátásuk költségeinek megtérítése érdekében ingyenes közmunkára fognák a táborokban élő bevándorlókat, a szakember elmondta: Dániában egy hasonló kísérlet során heti 10 óra közmunkára köteleznék a bevándorlókat, ám egyes számítások szerint alig 3 százalékuk munkaképes, ezért ez a javaslat aligha jelenhet megoldást a problémákra."
Aki dolgoztani akarja a színesbőrűeket, az náci. Ők is a munkára hivatkoztak a lágerkapuk fölötti "Arbeit macht frei" feliratokkal, s lám mi lett a vége?
Fel fognak menni az élelmiszerárak a sok fogyasztó miatt, megnő a konkurencia. A betelepítettek aktívan nem fognak hozzájárulni a társadalmi sokszínűséghez. A sokszínűség nem az arcok sokszínűségét kellene hogy jelentse, hanem a munkáét. Na az nem lesz. Viszont meg fog nőni a bűnözés. Az eleve kudarcra ítélt integrációs kísérletek sokba fognak kerülni, és libsik generációinak fognak biztos megélhetést nyújtani, a társadalom más eleminek rovására.
Tiltsuk. Én a vérrokonaim nagy részével se vagyok jóban, de hát az ember sajnos nem választhatja meg kik legyenek a rokonai. Hálistennek nem kell velük laknom, távolabbi rokonokra meg végképp nem vágyom.
De lehet Isten is antiszemita, ha a maga képmására, és hasonlatosságára teremtette az embert és ő maga nem volt zsidó. Ha viszont az volt, akkor mindannyian zsidók vagyunk.
Krisztus kegyesen megbüntet fügefát, ha szavára nem ad neki termést, érettet, mielőtt kivirágzana lombja szegénynek... (Márk, 11/12.13.14.20. - alapján)
Csak egy kérdés című írásában Matthias Krupa úgy vélte, hogy a konzultáció "gonosz szatírának" tűnik, de Orbán Viktor "halálosan komolyan gondolja". A kormány kezdeményezését tekintve "merész előrejelzésnek" tűnik a Financial Times című lap minapi megállapítása, miszerint a populizmus Európában átlépte a csúcspontját, mindenesetre "Magyarországon megfigyelhető, hogy miként megy pocsékba egy ország és a politikai kultúrája, amikor egy kormány levetkőzi minden gátlását" – írja a szerző.
"A bevándorlók ügyében maga Netanjahu miniszterelnök is megszólalt, szerinte az afrikai menekültek "fenyegetik Izrael társadalmi szerkezét." Eli Yishai belügyminiszter szerint az afrikai bevándorlók nagy része bűnöző, egy rádióinterjúban pedig úgy nyilatkozott, csak a börtön, vagy a deportálás tántoríthatja el őket attól, hogy Izraelbe jöjjenek."
;-),Majd csak figyed meg, a decameronék mekkorát fognak kaszálni rajtuk, amikor benyújtják a számlát és a média tele lesz, hogy mencsetekmeglelkeinket :-) :-) :-) save our soul :-) :-) :-) , ... Már látom a következő lehúzást, a davizahalál után:-)