A befektetett edzésekhez és magamhoz képest egész jól. 3:13:42 lett. Öt hét felkészülés (17 km) előzte meg. Inkább a teljesítések számára gyúrok most, nincs annyi időm eddzeni, mint a korábbi években volt.
Köszi, az augusztusira készülök. Nem azt mondom, hogy nem menne két hét múlva, de azért nem erre készültem. Illetve úsztam 25-ös medencében is idén, és nagyon rossz volt, szinte "csak bukókból" állt. Illetve jó lenne a heti úszóedzés számot felemelni 3-4-re. Mondjuk így is hozom a 10K-t heti szinten.
12-én van úszóverseny, és per pillanat aznapra más versenyre is be vagyok nevezve.
Visszakerestem, tavalyhoz képest még emeltek egy ezrest (ápr. 22-ig 18 500, júli 23-ig 19 500 - spuri kártyával 2 ezer kedvezmény). De legalább nincs sok különböző nevezési határidő, van a kedvezményes, meg a normális.
Bár tavaly azt írtam, hogy örökre kiszállok, azért a kisördög ott van. Már csak azért is, mert mintha kiléptem volna az egy helyben toporgásból, és lehet hogy gyorsulok is valamennyit. Még addig bőven kiderül hogy tényleg-e, nem sietem el ha véletlenül neveznék.
Sajnálom, hogy nem néztem fel az üzenőfalra korábban.. az őszi Cetrend most volt vasárnap.
Évente 3 alkalommal kerül megrendezésre Nagyatádon.
Áprilisban és októberben a városi uszodában (25 méteres medence), nyáron az ExtremeMan triatlonverseny betétszámaként a strandfürdőben (50-es nyitott medence) tartják.
Facebook-on van egy csoport "CETREND 10 km-es úszáspróba" néven. Ott szokták közzétenni a versenykiírást illetve a nyilvános oldalon.
Saját elképzelés szerint folyóban a vihar csak akkor gond, ha villámlik vagy árad, ezért nem igazán értem, meg azt is írod, hogy vihar nem volt, csak eső.
Plusz akkor legyen itt tőle a valós információ. Forrás az ő FB oldala:
"Nem szoktam mások véleményével foglalkozni, de most egy kissé rosszul esett ez a bejegyzés. A tegnapi Tiszai Challenge úszásom miatt érkezett egy hozzászólás, ezért ezt szeretném Veletek is megosztani.Az illető tényfeltáró bejegyzése érdekes: Az biztos nem fotelhuszár, mert állítólag a helyszínen látott és Ő is ázott az esőben. Úszni nem látott, mert Ő gondolom 3 óra 37 percet várt rám a kikötőben és látta, hogy engem egy csónakkal hoztak be. Így nyilván nem is úsztam. Az igazság azonban másképp néz ki, mint ahogy Ő azt gondolja. A cél közelében jártam, mikor a rendőrség viharos időjárás miatt beszüntette a rendezvényt. Kértem Öket had ússzak ki a beúszóba, mivel nincs lábam nem tudok kiszállni másképpen, és már csak 20 percre voltam a végétől.Nem engedték, és addig ügyködtek míg beemeltek a csónakba.Amikor a kikötőbe értünk visszaugrottam a vízbe, kiúsztam a feljáróra.A tegnapi teljesítményem 8747 méter 3 óra 37 perc 54 másodperc ( 2. Kép), amit teljesítettem! Ha a sodrást hozzáadjuk akkor kb. 600 méterem volt hátra, mikor lefújták a kihívást.Az úszás utáni rendezvényen mindenki megkapta az oklevelét, érmét. (Ez nem verseny!)"
Cs. Pista: Ha azt írta akkor biztos kiszedték. Hol írta, melyik oldalon? Olvasnám azt az oldalt is. Előtte láttam, hogy ott van, utána már nem. Szurkoltam neki, de utána nem tudtam megkérdezni tőle hogy milyen volt.
Köszönöm és gratulálok, jó ki úszás lehetett nehezített pályán. Akkor a "kiszedést" illetően félreértettem valamit (de Patkás sporttárs írta, hogy őt biza kiszedték, bár a rendőrök meglepődtek, mivel sajnálatos módon ő paraúszó (alsó végtagok nélkül) és a lábai a parton várták a segítőjénél), szóval elnézést nem akartam dezinformálni, örülök, hogy minden rendben volt.
Én voltam a Tiszai challangen. 30 perccel később indult a rajt az általad írt rendőrhajó miatt. Szerintem jó volt, de (gondolom az alacsony vízállás és a kisebb sodrás miatt),az én időm (3:30) 15 perccel rosszabb lett mint tavaly. Még egy valaki idejét tudom, neki 30 perccel lett rosszabb. Balaton-átúszási tempóval számolva kb. 7,5 km az úszás és 2,5 km a sodrás. Kb. 6 km-től kezdett esni az eső, de vihar nem volt és szó sem volt róla hogy lesz. Én nem tudok arról, hogy bárkit kiszedtek volna a vízből, igaz voltak páran akik feladták.
A CetRend óriási élmény volt. 4.06.48. PB. És csodás találkozások Tomával és a többi sporttárssal, szép idő, forró nyári nap, új pályacsúcs az ExtreMan-en. És fantasztikus vadpörkölt ami pótolta az elhasznált energiát. Rengeteg folyadékot kellett inni közben is. Nagyatád jegyzője adta át az érmeket, 2019-ben meg a polgi :-). Ez volt a harmadik teljesítés. Jól sikerült a felkészülés ezek szerint, a nyílt víz nem csal, illetve az is számít, hogy kb 8 kilóval könnyebb voltam, mint 5 éve. Volt egy kis görcsölés, de a folyadék és mg pótlás után elmúlt kb 5-6 km között.
Porecbe nem tudunk menni, bár tervben volt, de a hétfői iskolakezdés miatt nem oké az időpont. A fészbukon olvastam, hogy a Tiszai challange nem sikerült jól időjárási szempontból, mert sokaknak félbe kellett szakítani az úszást a közelgő vihar miatt. pl Patkás 'Rocky' Tominak is - a rendőrök kiparancsolták a vízből, itt történt a komp-kötél vs. rendőrhajó baleset is :-(.
Nem álltam le a cet után sem, úsztam jó párat Fonyódon 2-3 km-ereket, és pl egy BÁ-t is. Fantasztikus a víz, bár volt hogy túl meleg volt 27-29 fokos, és persze valahonnan mindig szembe jön a tó, de az meg jó kis edzés.
Kedves Toma, sajnos a CET könyvet nem találtam meg az interneten illetve az FB-n, szóval segítséget kérnék a feltalálás módját illetően.
Gratulálok Nektek! Jó volt olvasni a beszámolótokat!
@Blicca, én is jártam már így úszószemüveggel. Néha medencében is előfordult már, hogy elrugaszkodásnál befolyt a víz. Nálam az volt a gond, hogy nem a fejem búbjáról lecsúszott a pánt, meglazult és ez már elég is volt a bosszankodáshoz. :)
Nekem váratlan volt ez a rengeteg giz-gaz a vízben, különösen a víz alatti tüskéseket nehezményeztem. Nem ismertem föl ezt a víz tetején hatalmas telepekben úszó növényt, bizalmatlan voltam velük, kerültem őket ha tudtam. Így aztán az órám 3.6 helyett 4.1 km-t mért.
Két éve Tatán jártam úgy mint itt, hogy nem sikerült a szemüveget vízbiztosan fölvenni, időnként ki kellett öntenem belőle a vizet. Eleinte idegesített, aztán beletörődtem, legföljebb nem úszom jobbat mint tavaly. Nem is. Ma kipróbáltam uszodában, hibátlanul szuperált szóval csak packázott velem, még nem dobom ki.
Közben volt egy Tisza tó átúszás, Blicca is ott volt, lehet ír is valamit. Vicces ez a tó, sok a vízinövény, ami talán egyedül nekem tetszett, mert ez adott egy vad jelleget az úszásnak.
Azt néztem, hogy legalábbis Abádszalóknál versenyen kívül nem nagyon lehet biztonságosan úszni, mert tele van motorcsónak/banán/jetski/miegyéb cuccokkal, nagy az elütésveszély, szerintem láthatósági bójával is.