Nem sok pontgazdag meccs volt eddig a selejtező során... Kanada most verte meg Szenegált 3 ponttal, 58-55-ös végeredménnyel... A horvátok is eléggé szenvednek Tunézia ellen, vagy inkább fordítva, 17 perc után még csak 22-18 az állás szomszédaink javára. Ők egyébként tegnap sem játszottak valami kosarakban gazdag mérkőzést, 60-67-re maradtak alul a házigazda olasz válogatottal szemben.
A csehek 42-29-re vezetnek Japán ellen, és szerintem kijelenthetjük, hogy az ázsiai alakulat már most búcsút mondhat az olimpiáról szőtt álmainak.
Azóta az olaszok és a lettek már megnyerték a saját csoportjukat, és első helyen jutottak az elődöntőbe. Az olaszok ráadásul a horvátokat győzték le, megint a 3. negyedben roppantották meg az ellenfelüket, tegnap 22-2, ma 21-12 volt a 3. negyed. Most két nap pihenőjük lesz, és pénteken egy elvileg könnyebb ellenféllel (valószinűleg Mexikóval) elődöntőznek, és van egy olyan érzésem, hogy lesz még egy olasz horvát szombaton, persze az a horvát-görög kemény lesz....
Maradva az olaszoknál, Messina zseniálisan osztja be eddig őket, senkire nem rak nagy terheket, senkiken nem kell extrát hozni, mégis jönnek az eredmények még úgy is hogy a sztárok közül mindig van 1-2, akinek abszolút lukas napja van, a csk. Datome például mind a két eddigi meccsen nagyon halovány volt. Messina felfedezte a 22 éves Stefano Tonutot, aki ugyan U20-as Európa bajnok még 2013-ból, de az idei szezon alapszakaszában csak 12 perces és 3.8 pontos cserejátékos volt a Veneziában, és nagy meglepetés volt hogy a klubjaikban nagyszerűen teljesítő és alapembernek számító Della Valle (Reggio Emilia) és Abass (Cantú) helyett őt nevezte a 12-es keretbe, de az élet eddig Messinát igazolta, ahogy abban is hogy minek kellett Bargnani mögé két "fakezű" és inkább csak a védekezésben használható "toronydarut" (Cervi és Cusin) a keretbe tenni.
A horvátoknál csak Bogdanovic hozta magát, igaz ő nagyon, és náluk a kispadot és vékonyabbnak érzem (emiatt lehetnek gondjaik a görögök ellen), a kezdő ötösön (Ukic, Bogdanovic, Simon, Saric, Planinic ) kívül csak Bilan és Hezonja volt az aki érdemben bevethető volt ma, a többiekben nem hiszem hogy lenne komoly meccset eldöntő plusz.
Japán nagyon nem volt ma topon. Eleve egy nagyon gyenge válogatottról beszélünk, de hogy 40 ponttal ki tud kapni Lettországtól... Kíváncsi vagyok, mit fognak majd Satoranskyék ellen művelni. Annyi szent, hogy kibérelték maguknak a harmadik helyet csoportjukban.
Görög-Iráni meccstől többet vártam. Konkrétan Irántól vártam többet. Szerintem ha kicsit jobban összeszedték volna magukat Haddadiék, lényegesen szorosabb lett volna a vége. Azt nem mondanám, hogy nyertek is volna, de szerintem nincs ekkora különbség a két csapat között. A helléneknél Antetokounmpo brutális volt egyébként.
Ja, meg Marcelinho Huerta és Raulzinho Neto is, akik ugyancsak NBA-játékosok, plusz három ACB Ligás ember. Konkrétan egy játékosuk sem lesz ott a mostani keretükből az olimpián. Eléggé B-válogatottal készültek erre a dél-amerikai regionális tornára, bár szerintem még így is ott lehetnek a legjobb 4-ben.
Már megijedtem, hogy a brazilok ezzel a keretükkel vágnak neki az olimpiának... Egy Ecuador ellen persze elszórakozgatnak, de egy ilyen kerettel nem sokra mennének egy komolyabb világversenyen. De, mint kiderült, a riói kerethez csatlakozik Leandro Barbosa, Nené, és Anderson Varejao is.
Igazad van, rosszul emlékeztem. Kanada egy baromi jó válogatott lenne, nem mondom, hogy felvehetnék a versenyt az amerikaikkal, de ha tényleg sok NBA-játékos összegyűlne náluk, nem sokkal lennének tőlük elmaradva.
Briteknél ez egy jó pont a mi szempontunkból. :) Nagyon várom már az augusztusi-szeptemberi selejtezőket, kíváncsi vagyok mit fogunk játszani ellenük. Én kicsit félek, főleg a londoni mérkőzéstől, mert továbbjutásunk szempontjából talán az a legfontosabb találkozó. Luxemburgot oda-vissza verjük, ez nem kétséges, a macedónokkal meg szerintem ugyanolyan meccseket játszunk, mint tavalyelőtt Csehországgal.
Britekkel nálam két opció lehetséges:
1. Mivel a legutóbbi selejtezőben elég gyatra, 0-4-es mérleget produkáltak, s kihasználják azt, hogy egy olyan válogatottat kaptak a 2. kalapból, amelyik nem kvalifikálta magát a kontinensviadalra, ezért most összeállítanak egy életképesebb keretet, hogy a 2017-es Európa-bajnokságon már ott lehessenek.
2. A már említett 0-4-es mérleges selejtező után arra lehet következtetni, hogy a britek már nem olyan erősek, mint régen voltak, így most se fognak extra teljesítményt nyújtani.
Velük az az óriási probléma, hogy óriási homály fedi az idei keretüket, mert bőven választék brit játékosból, nagyon sok brit állampolgárságú játékos játszik világszerte (Nagy-Britannián kívül Egyesült Államok, Olaszország, Spanyolország, Franciaország, Németország...). Macedónia meg Luxemburg esetében nem nehéz kikövetkeztetni, kik lesznek kerettagok, (sőt előbbinél már azt is tudjuk, hogy az Antic-McCalebb duó nem áll idén a válogatott rendelkezésére), mert kis országokról van szó, és nem macedón meg luxemburgi játékosok neveitől hangosak a kosárlabda-bajnokságok.
Macedóniánál talán Vlado Ilievskire kell figyelni, aki azt hiszem Perl Zoltán csapattársa, meg ha csatlakozik a válogatotthoz, a honosított Richard Hendrixre. Még Vojdan Stojanovski lehet húzóember.
Ugye a kanadaiaknak nem Olaszországot, az olaszoknak nem Kanadát kell majd megvernie, más selejtezőcsoportban vannak. Az olaszoknál tegnap nem volt Bargnani és Belinelli sem.
A kanadai válogatott meg kb olyan mint a brit, sosem fog az összes nba menőjük egyszerre a válogatottban szerepelni,pedig egy teljes csapattal minimum éremesélyesek lehetnének minden világversenyen.
Érdekes, ez a nem túl acélos Kanada 74-71-re verte az olaszokat. Olyan nagy nevek nélkül, mint Tristan Thompson, Cory Joseph, Kelly Olynyk, Joel Anthony... Bár Anthony nem tudom, mennyire lenne hasznára a válogatottnak, ő már inkább csak levezet Detroitban. Ez csak egy felkészülési mérkőzés volt, élesben, 16 000 olasz nézővel már más lesz.
Anthony Bennett egyébként még a Raptors a D-League-ben szereplő fiókcsapatánál is megfordult a szezon során.
Nem rossz a keret, de a legnagyobb ászok mind hiányoznak, elvileg nem okozhatnak nagy gondot a franciáknak, de majd meglátjuk.
Legjobbjuk tegnap az a Brady Heslip volt, aki a Cantúval majdnem kiesett a Serie A-ból. Heslip kiváló dobó, de hullámzó a teljesítménye, és egyáltalán nem jó védő.
Melvin Ejim a napokban hosszabbított a Velencével, ő is Serie A játékos.
Anthony Bennett talán a legnagyobb név, de az idei szezonja nagyon harmatos lett, már a szezon első szakaszában kiszorult a Raptors-ból.
Tyler Ennis is elvileg NBA játékos, de nagyon peremember.
Shim Bhullar is inkább a 226 centijével meg a 165 kilójával feltűnő, mintsem a játékával.
Levon Kendall ACB játékos, szerintem ő lehet még vezér az idei formája alapján.
Khem Birch lehet a meglepetésemberük, ő pár hete írt alá az Olympiakoszhoz, egy nagyon komplex fiatal magasember
Ez igaz, de déli szomszédainknál is vannak elég komoly nevek. Három NBA-játékos (Mario Hezonja, Bogdan Bogdanovic, Duje Dukan), Euroligás, ACB Ligás, Adria Ligás csapatok játékosai... Meg egy ex-NBA játékos Roko Ukic személyében. Igaz, csak két szezont töltött a profiligában, és nem váltotta meg a világot. Viszont tapasztalt játékosról van szó, bejárt már egy csomó európai sztárcsapatot (Tau Cerámica, Panathinaikos, Fenerbahce, Barcelona).
Bár tavaly is hasonlóan erős keretük volt az EB-n, mégis a torna meglepetéscsapata, Csehország 80-59-re verte őket. Az olaszok tényleg nagyon jó keretet raktak össze, a Bargnani-Datome-Belinelli-Gallinari kvartett bizony, nem gyenge. :) És persze nagy előny számukra, hogy hazai környezetben játszathatnak. Ettől függetlenül nem tartom valószínűtlennek, hogy a horvát válogatott tavalyhoz képest összekapja magát, és meglepetést okoz.
Kanadai keretről mit lehet tudni, hogy már ma felkészülési mérkőzést játszanak? Én néztem az usbasket.com-on, Wiki-n, a szövetség hivatalos honlapján, különböző kanadai portálokon, de mindenhol a 2015-ös keretük van még fenn, és csak azokról lehet olvasni, akik nem csatlakoztak idén a válogatotthoz.
Azt ne feledd hogy az egyik olimpiai selejtező Torinóban kezdődik alig másfél hét múlva, és ott az olaszok mögött 16 ezer néző fog állni, úgy hogy minden idők egyik legerősebb olasz kerete körvonalazódik, egy Hackett - Belinelli - Datome- Gallinari- Bargnani ötös mögött ott lesz Gentile, Aradori, Melli, vagy olyan új-hullámos játékosok mint Della Valle vagy Abbas, akik szerintem most fognak berobbani a nemzetközi élvonalba, és persze az edző Ettore Messina is garancia lehet a sikerre.
Az olaszok tegnap gyakorlatilag kivégezték ( 49 ponttal is vezettek...) a Brooklyn Nets centere Andray Blatche által húzott és szintén olimpiai selejtező házigazdájaként próbálkozó Fülöp Szigeteket, ma pedig Kanadával játszanak a bolognai felkészülési tornán.
Az amerikai válogatottnak 2010-ben sem volt túl acélos kerete, mégis meg tudták nyerni a tornát. Ott is volt sok hiányzó, köztük James, Bryant, talán még Anthony is. Durant akkor kerettag volt, s ha jól emlékszem, Curry is, bár utóbbi még csak a szárnyait bontogatta. Veretlenül lettek világbajnokok, egyedül a brazilok tudták őket megszorongatni (70-68) az egyik csoportmérkőzésükön.
Egyébként az idei keret nem olyan rossz, de nagyon sajnálom, hogy nem láthatom se Curry-t, se Jamest, se Westbrookot a válogatott színeiben. Egy ilyen bombasztikus szezon után szívesen megnéztem volna, mit produkálnak a nemzeti csapatban. Annak viszont örülök, hogy Kyrie Irving ismét magára öltheti a Team USA mezét. :)
Szerintem egy jó, izgalmas olimpiának nézünk elébe kosárlabda szempontjából. Az A csoportban még van két kiadó hely, szerintem ezt a két helyet Szerbia és Franciaország fogja megkapni a selejtezős küzdelmeket elnézve. Bár ki tudja, lehetséges, hogy Kanada jut be a franciák helyett, tavaly óta elég jól összekapták magukat az elmúlt évek sikertelensége után (2014-ben még a VB-re sem jutottak ki, és 2010-ben is katasztrofális teljesítményt nyújtottak). Az idei keretükről azonban még semmit sem tudok. A franciák viszont elég komoly kerettel készülnék, Tony Parker még 34 évesen is vállalja, emellett ott van Alexis Ajinca, Joffrey Lauvergne, Boris Diaw és Nicolas Batum, akik ugyancsak NBA-játékosok. Az Euroligából Nando De Colo és Thomas Heurtel is csatlakozik. Nem lesz könnyű dolga Kanadának, az biztos, de előtte még meg kell verniük a törököket és Szenegált. Az afrikaiak nem jelentenek szerintem veszélyt a számukra, de elnézve a törökök keretét, nagyon ők sem. Az NBA-triójukból egyedöl Ömer Asik van keretben, Ersan Ilyasova és Enes Kanter sehol, emellett elég sok is a fiatal játékos. De azért még így sincs rossz keretük.
Szerintem az A csoportban USA mindenkit agyonver, nem kérdéses, hogy csoportelsők lesznek, viszont Kína, Ausztrália, Venezuela valamint a két selejtező útján bejutó csapat között elég nagy csata lehet a még maradék három helyért.
A B csoportban már csak egy kiadó hely van, szerintem az olasz-horvát-görög trióból lesz ott valaki, úgy gondolom, a horvátok a legesélyesebbek. A mexikóiak totál esélytelennek tartom, hiába nyerték meg az idei Centrobasketet, pocsék a csapatuk idén. A Bahama-szigetektől is közel 15 ponttal kaptak volna ki, de a végére összeszedték magukat, és sikerült 3 ponttal győzedelmeskedniük. Ráadásul a Real Madrid húzóembere, Gustavo Ayón nem áll a válogatott rendelkezésére. De ki tudja, lehet, hogy tudnak meglepetést okozni. Iránt meg Tunéziát szerintem hagyjuk, nekik nagyon kevés esélyt adok. :)
A B csoport talán nem lesz annyira izgalmas, mint az A. Én Brazíliát meg Nigériát biztosra veszem, hogy nem jut tovább. Ha jól tudom, a braziloknak jelenleg 9 NBA-játékosuk van, abból jelenleg egy sincs benne a nemzeti csapatban. Olyan szempontból viszont izgalmas lehet, hogy 1-4. hogyan lesznek a helyezések. Spanyolokat tartom a legesélyesebbnek, de talán a litvánok okozhatnak meglepetést, viszont azt sem tartom kizártnak, hogy a selejtezőből továbbjutó csapat szerzi meg az első helyet, akik szerintem a horvátok lesznek. Az argentinok idén nem készülnek valami erős kerettel, nincs se Luis Scola, se Andrés Nocioni... De talán még így is jobbak lesznek Brazíliánál.
Hát megint lemondta a többség. Ettől függetlenül nem gondolnám hogy ez az amerikai válogatott, ha nagyon akarja, ne tudná díszlépésben megnyerni az idei Olimpiát.
Nekem volt szerencsém 2014-ben a spanyol VB-n az akkori amerikai válogatott utolsó három meccsét (negyeddöntő, elődöntő, döntő) élőben látni a helyszínen, azt a csapatot is leírták előtte a rengeteg hiányzó miatt, sőt a VB alatt is folyamatosan kapták az "ívet", elsősorban a spanyoloktól, de a nemzetközi sportsajtó nagyobbik része is beállta abba a sorba, akik egyfolytában B vagy C csapatozták Hardenéket, és a sajtótájékoztatók kérdéseinek nagy része is arról szólt hogy miért nincs itt Kobe, James vagy Durant, és milyen érzés őket pótolni. Ez szemmel láthatóan is kurvára febaszta az amerikai játékosok agyát, ehhez még rátett egy lapáttal hogy a spanyol közönség jó része folyamatosan fütyülte őket. Emiatt pedig az a válogatott olyan motiváltan játszott, és a zseniális Mike Krzyzewski úgy összerakta őket, hogy szerintem a 92-es Dream Team óta, ez volt a legjobb amerikai kosárlabdacsapat a sportág történetében. Pedig Steph Curry akkor még maximum a nem túl gusztusos fogvédő rágcsálásával, és azzal hívta fel a figyelmünket, hogy a döntő után majdnem összetörte az egyik tv társaság kameráját... :)
Kyrie Irving Kyle Lowry DeMar DeRozan Klay Thompson Draymond Green Kevin Durant Carmelo Anthony Paul George Jimmy Butler Harrison Barnes Deandre Jordan DeMarcus Cousin
Bőven vannak hiányzók... Hol van Westbrook, James, Curry? Esetleg még Dwyane Wade.
Elég jól játszott a Puerto Ricó-i válogatott, voltak szép megmozdulásaik ezen a mérkőzésen. Bár azért meg kell hagyni, ez a kubai csapat nem képvisel valami magas színvonalat. :)
Kezdetét vette a 2016-os Centrobasket, ami a közép-amerikai illetve a Karib-térségi országokat érinti, szám szerint 10-et. Ez a torna egyben egy selejtező is, melynek az első öt helyezettje kvalifikációt nyer a 2019-es világbajnokság selejtezőjének "A" Divíziójába, valamint a 2017-es FIBA Americupra és a 2018-as Centrobasketre.
Eddigi eredmények:
Nicaragua - Kuba 50-98
Panama - Antigua és Barbuda 103-48
Virgin-szigetek - Bahama-szigetek 82-74
Costa Rica - Dominikai Köztársaság 58-79
Kaposváron egyébként volt korábban egy bahamai válogatott, ő most nincs ott a tornán.
Ha valaki tudna live streamet a mérkőzésekhez, nagyon hálás lennék! Már tegnap is néztem volna a mérkőzéseket, de nem találtam sehol se online streamet.
A spanyolok már ki is hirdették bő keretüket idén nyárra. Ha jól számolom, minden NBA-játékos benne van a keretben, Ricky Rubio-tól kedzve Pau Gasolig.
A spanyol-német meccsre nagyon kíváncsi leszek. Ha a németek megverik a spanyolokat, és a törökök megverik Izlandot (utóbbi szerintem 100%), akkor Gasolék nem jutnak tovább a legjobb 16-ba, ami elég nagy visszaesés lenne a spanyol kosárlabda számára. Viszont a németek részéről elég szomorú lenne, ha hazai pályaelőnyük ellenére nem jutnának tovább...
Egyébként a B csoport eléggé pocsékul lett összerakva... Szerintem Izlandot kivéve mindegyik csapatnak a legjobb 16-ban a helye. Olaszok, spanyolok, németek, szerbek, törökök... A D csoport ennek pont az ellentettje: Litvánián kívül egy olyan csapatot sem tudnék mondani onnan, amelyik ott lehetne a nyolcaddöntőben. Esetleg Belgium vagy Lettország, de inkább előbbi. No de Csehország? A magyar válogatott is elverte tavaly 83-68-ra! Ukrajna? Tavaly kinn voltak a VB-n (hogy mi módon jutottak oda ki, fogalmam sincs), de ezen a tornán rémesen gyengék, és pár évvel ezelőtt EB-pótselejtezőben a magyar válogatott 93-67-re (nem biztos, hogy ez volt a hivatalos végeredmény, de én úgy emlékszem, kb. 6 éve ekörül vertük őket) verte! Észtország? Litvániát sikerült megszorongatniuk, de ezt leszámítva nem egy szuper csapat.