"Az Indexen, illetve egész pontosan a blog.hu-n egy csomó fontos szervezetnek és csoportnak működött oldala. Közülük sokan érezték úgy, hogy a főszerkesztő eltávolítása után nekik sincs maradásuk, és többen jelezték, hogy a 444-nél szeretnék folytatni."
Kicsit uncsi már ez a vidékezés attól függetlenül, hogy ténylegesen ők a mérleg nyelve. Budapest visszahódítása ide vagy oda, a fővárosban is túl erős a bázisuk még mindig, leszámítva a XIII. kerületet.
De szembe kell nézni vele, hogy ez k8sebbségi vélemény.
Az igazi magyar azt szereti, ami most van. Már 3 egymást követő alkalommal mindig támogatták azt, ami neked gyomorforgató.
És van még egy iszonyú kemémy dolog.
Európa is támogatja. Diadalmasan jött haza Brüsszelből, ahol kiderült, azt csonál, amit akar, Európa ezt boldogan még finanszírozza is. Európa adózói támogatjàk úkabb 6 évig Lőrinc barát boldogulását. Ezek a tények, ÁM. Itthon tàmogatja a magyar vidéo, kint meg a brüsszeli politika.
Az én jovedelmem csökkent, mert a piacról élek. Ha mindenkinek szar, és az emberek elszegényednek, akkor nálam is kisebb lesz a bevétel. De ha nem lennék érintve, akkor is zavarna, ami megy. Jóérzésű embernek kifordul ezektől a gyomra.
Az ütésállóság egy érdekes és összetett dolog. Vannak olyanok, akik egy ütéstől nem nagyon mennek le, de ha kapogatnak egy keveset, akkor már nem olyan gyorsak, élesek, aztán vannak olyanok,
akik egy-egy ütéstől néha kifekszenek ugyan, de ha túlélnek valamit, a következő menetben már "egész jól érzik magukat", aztán vannak olyanok, akiket minden
meccsükön leütnek kétszer, könnyen lemennek, de mindig könnyen felpattannak, és soha nem voltak kiütve, és vannak olyanok, akik minden legyintéstől eldőlnek,
Én nem értek a gazdasági dolgokhoz sem, meg a dátumokat sem tudom, ezért kérdezem, hogy amikor időben eltolódva történik a pusztítás a különböző országokban, akkor van értelme
ilyen rövid intervallumon nézegetve a számokat nagyon bezzegezni? Nem jóval hosszabb távon kellene ilyenkor hasonlítgatni? Nem is tőled kellene ezt kérdezni most, csak a többiekhez
nem merek szólni. Meg vannak, akik még nem is írtak, még friss, ugye.
Miért nem a vezetés hibája? Ok loptak el a pénzt, amiből ki kellett volna segíteni a gazdaságot, hogy atveszelje ezt az időszakot. Rosszul koltottek el az EU támogatásokat is, megint a saját zsebuket toltogettek, miközben az ország összeomlik.
Jól látod::, 5000 körüli betegszám, és kb 600 haláleset nem 8ndokolja a magyar gazdaság ilyen nagyságrendű megtérdelését. Ráadásul a turizmus nem is akkora tétel, mint a tengerpartos országoknak...