"Tevan csütörtökön bent járt a szerkesztőségben, és nyilatkozott is arról, hogy miért vállalta el a posztot. Most viszont azt írja, rájött, hogy az új vezetés „nem az a profi csapat, amely megcsinál egy új Indexet”. A baj szerinte a Bodolai László-Szomathy Pál-Sztankóczy András hármassal, vagyis az igazgatósággal van.
„Az igazgatósági tag hétfőn hívott föl, ma péntek van, azóta odáig jutottunk, hogy egyetlen embert, engem lehetett bejelenteni az új csapatból. -thy és -czy azóta se tudta eldönteni (legalábbis nekem ezt mondják) azt a viszonylag alapvető kérdést, hogy melyikük a főszerkesztő. Hogy kinek lennék a helyettese ugye” - írja Tevan, akit azt is zavar, hogy Bodolai László állandóan arról nyilatkozik, hogy a szerkesztőség ármánykodott ellene."
Rászántam öt percet arra, hogy azon tököljek, ki lehet az a Remy Danton, mert ismerősen hangzik, de nem ugrott be, úgyhogy utána kellett néznem. Pedig az egy jó figura volt a sorozatban.:) Viszont még mindig nem bírtam rávenni magam arra, hogy megnézzem a Spacey nélküli részeket.
Helyes. Pedig a patkányt még meg is próbálták mosdatni a köztévén. Ha a nő nem vállalta volna a nyilvánosságot, és nem lett volna közfelháborodás az ügyből, talán még sikerült is volna nekik.