Az, akit a számítógépes játékokon meg esetleg 1-2 "fiús" filmen kívül az égvilágon jóformán semmi más nem érdekel. De lehet, hogy manapság már könnyebb a gyógyegerek sorsa, nem tudom.
Ezzel egyetértek ez is benne van. De ezt írtam is. (Lásd az emberek szerint ki vállal sok gyereket, vagy a munkahelyem teljesítményértékelési vitája.)
Off amúgy, de erről eszembe jutott, hogy ma azért sokkal józanabb hangú e-mail váltások voltak a témában, csak attól tartok a sok érv, meg javaslat a kukában fogja végezni és az lesz, amit kitaláltak.
Egyébként is: a kutya hűséges és barátságos állat, az ember legjobb barátja, miért pont ennek az állatnak a nevét használják a dehonesztálás kifejezésére?
"Szerintem ez lenne az egyik kulcsa a gyerekvállalás segítésének, nem az, hogy engem képes eltartani a férjem a gyerekekkel együtt is."
Hát..a skandinávoknál azért ez a dolog teljesen más szinten jár, mint nálunk, és ott is a bevándorlók húzzák felfelé a születési számokat, úgyhogy ez sem lehet annyira komoly összetevője az egésznek. Talán ha általában családcentrikusabb lenne a nyugati világ, és sokkal kevésbé fogyasztáscentrikus, ha könnyebben meg lehetne élni, kevesebb munkával, kevesebb bizonytalansággal, talán akkor...
Hát...nem feltétlenül jó dolog külső alapján profilozgatni, de az a csoport azért eléggé gyógyegér-gyanús.:) Harmincsok fiúval voltam együtt a középiskolában, és a gyógyegér típusúaknak nem sikerült becsajozniuk, de a saját tapasztalataim alapján ebben jelentős szerepet játszhatott az erősen beszűkült érdeklődési körük is, nem csak a külsejük. Aztán hogy azért is szűkült be az érdeklődési körük, mert nem voltak elég jó külsejűek, az már más kérdés.
Ezt szerintem már korábban is írtam valamikor, de ez a bankos környezet szerintem torzít. Úgy értem, a nők kétségkívül kutyák, de egy ilyen bankos-pénzügyes környezetben, ahol esetenként nagyon nagy pénzek röpködnek, valszeg sokkal anyagiasabb is mindenki, nők és férfiak egyaránt, szóval a teljes lakosságra nézve nem a legjobb minta.
Ahogy Vili leírta azokat a kapcsolatokat nem úgy tűnt, hogy bármelyik is a megállapodás irányába ment volna. Még azt is megkockáztatom, hogy akkoriban Vili sem lett volna készen arra, hogy apa legyen. Egy gyerekvállalás ugyanis egy krízis helyzet egy kapcsolatban, ha már a "sima" együttélés sem megy, akkor annak úgy is lőttek.
De összességében. Szerintem itt nem lehet ezt az egészet a nőkre fogni. Egyszerűen csak így alakult az élete, amiben sok rossz dolog történt, de ennek nem a női nem az oka. Van, amikor nem jön össze és senki sem hibás benne.
Hát lehet mi kivételek voltunk, de elég hamar szóba került a kapcsolat jövője. És ebben szerepelt a gyerekvállalás is, az is, hogy mikor.
Inkább a nők szoktak reménykedni, hogy pasi majd igent mond a gyerekre meg a családra...A viszonylag szűkebb családban 3 ilyen nő is volt, akik 7-10 évig reménykedtek ebben, mire szakítottak. És csak egyiknek lett aztán végül gyereke mástól.
Most is ugye elég hamar tisztáztuk a gyerekkérdést, csak most másik irányban. :)
Aha. Akkor így tényleg más az arány, bár ez nyilván nem vigasztal így utólag, sőt lehet, hogy így még rosszabb, mert lehet azon agyalni, hogy ebből a szempontból teljesen máshogy is alakulhatott volna az életed.
" ha nagy kan vagy, azért megnéznek, még csúnyán is."
Fagyis kérem, ott a pont. Mint mindenért, ezért is dolgozni kell.
- jó két éve jársz ide. Ugyanez idő alatt alfahimmé gyúrhattad volna a tested. Ma, azt számolnád, hogy a hét végére melyik lányt lenne érdemes elvinni.....
Ez a titka. Sanyargasd most a tested, hogy kicsit később sok örömmel ajándékozhasd meg.
Mindig olyan a fogadjisten, mint amilyen az adjonisten....
Hát persze, hogy lehet velem beszélgetni - is.
Magára az általad vázolt problematikára nekem nincs okos válaszom, mert látom ugyan az ellentmondást, de a jelen nyugati típusú társadalmaink jobban megbecsülik és a karrierista nőket, mint a családanyákat és innentől fogva törvényszerű a gyermekvállalás és népesség fogyás.
Az Élet adta válasz az - mert az Oroszlánkirály óta tudjuk, hogy az Élet az Úr - hogy a népesség ott nő, ahol a nők kissé hátrébb vannak sorolva, és a hagyományok otthon tartják őket.
Ezt persze én nem támogatom, csak az tény, hogy az világban az un. "fejlődő országok" szegényei szaporák, a nyugati világ gazdagabb részei pedig fogynak.