Egyébként is: a kutya hűséges és barátságos állat, az ember legjobb barátja, miért pont ennek az állatnak a nevét használják a dehonesztálás kifejezésére?
"Szerintem ez lenne az egyik kulcsa a gyerekvállalás segítésének, nem az, hogy engem képes eltartani a férjem a gyerekekkel együtt is."
Hát..a skandinávoknál azért ez a dolog teljesen más szinten jár, mint nálunk, és ott is a bevándorlók húzzák felfelé a születési számokat, úgyhogy ez sem lehet annyira komoly összetevője az egésznek. Talán ha általában családcentrikusabb lenne a nyugati világ, és sokkal kevésbé fogyasztáscentrikus, ha könnyebben meg lehetne élni, kevesebb munkával, kevesebb bizonytalansággal, talán akkor...
Hát...nem feltétlenül jó dolog külső alapján profilozgatni, de az a csoport azért eléggé gyógyegér-gyanús.:) Harmincsok fiúval voltam együtt a középiskolában, és a gyógyegér típusúaknak nem sikerült becsajozniuk, de a saját tapasztalataim alapján ebben jelentős szerepet játszhatott az erősen beszűkült érdeklődési körük is, nem csak a külsejük. Aztán hogy azért is szűkült be az érdeklődési körük, mert nem voltak elég jó külsejűek, az már más kérdés.
Ezt szerintem már korábban is írtam valamikor, de ez a bankos környezet szerintem torzít. Úgy értem, a nők kétségkívül kutyák, de egy ilyen bankos-pénzügyes környezetben, ahol esetenként nagyon nagy pénzek röpködnek, valszeg sokkal anyagiasabb is mindenki, nők és férfiak egyaránt, szóval a teljes lakosságra nézve nem a legjobb minta.
Ahogy Vili leírta azokat a kapcsolatokat nem úgy tűnt, hogy bármelyik is a megállapodás irányába ment volna. Még azt is megkockáztatom, hogy akkoriban Vili sem lett volna készen arra, hogy apa legyen. Egy gyerekvállalás ugyanis egy krízis helyzet egy kapcsolatban, ha már a "sima" együttélés sem megy, akkor annak úgy is lőttek.
De összességében. Szerintem itt nem lehet ezt az egészet a nőkre fogni. Egyszerűen csak így alakult az élete, amiben sok rossz dolog történt, de ennek nem a női nem az oka. Van, amikor nem jön össze és senki sem hibás benne.
Hát lehet mi kivételek voltunk, de elég hamar szóba került a kapcsolat jövője. És ebben szerepelt a gyerekvállalás is, az is, hogy mikor.
Inkább a nők szoktak reménykedni, hogy pasi majd igent mond a gyerekre meg a családra...A viszonylag szűkebb családban 3 ilyen nő is volt, akik 7-10 évig reménykedtek ebben, mire szakítottak. És csak egyiknek lett aztán végül gyereke mástól.
Most is ugye elég hamar tisztáztuk a gyerekkérdést, csak most másik irányban. :)
Aha. Akkor így tényleg más az arány, bár ez nyilván nem vigasztal így utólag, sőt lehet, hogy így még rosszabb, mert lehet azon agyalni, hogy ebből a szempontból teljesen máshogy is alakulhatott volna az életed.
" ha nagy kan vagy, azért megnéznek, még csúnyán is."
Fagyis kérem, ott a pont. Mint mindenért, ezért is dolgozni kell.
- jó két éve jársz ide. Ugyanez idő alatt alfahimmé gyúrhattad volna a tested. Ma, azt számolnád, hogy a hét végére melyik lányt lenne érdemes elvinni.....
Ez a titka. Sanyargasd most a tested, hogy kicsit később sok örömmel ajándékozhasd meg.
Mindig olyan a fogadjisten, mint amilyen az adjonisten....
Hát persze, hogy lehet velem beszélgetni - is.
Magára az általad vázolt problematikára nekem nincs okos válaszom, mert látom ugyan az ellentmondást, de a jelen nyugati típusú társadalmaink jobban megbecsülik és a karrierista nőket, mint a családanyákat és innentől fogva törvényszerű a gyermekvállalás és népesség fogyás.
Az Élet adta válasz az - mert az Oroszlánkirály óta tudjuk, hogy az Élet az Úr - hogy a népesség ott nő, ahol a nők kissé hátrébb vannak sorolva, és a hagyományok otthon tartják őket.
Ezt persze én nem támogatom, csak az tény, hogy az világban az un. "fejlődő országok" szegényei szaporák, a nyugati világ gazdagabb részei pedig fogynak.
Ez így van, természetesen az általános az, amikor velem azonos méretű ( vagy alacsonyabb ) csajokra mentem, de volt olyan is, hogy egy egy magasabb csajra rákattantam, és levadásztam.
Hogy mennyire nem csupán a külső számít: akinek mond valamit az a név, hogy Dixi, az tudhatja, hogy ő sem gazdag, se szép ember nem volt.
Ellenben megvolt benne az a valami, amit a nyafizók nem ismernek, vagy tagadnak.
Nos, Dixi "gyűjteményében" igen minőségi nők is szerepeltek....
Amúgy nem lehet látni. Én pl. csak két gyereket akartam eredetileg, eszembe nem jutott, hogy nekem nagy családom legyen. De olyat is ismerek, aki sok gyereket akart, aztán azt mondta az első után, hogy egy pont elég. Meg meg lehet előre beszélni egy csomó dolgot, hogy majd így csináljuk, hogy ebből esetleg látod hajlandó-e erre, vagy arra, aztán sokszor kiderülhet, hogy totál nem úgy csináljuk. :)