Tehát ha beteszem egy ovónő nyilt levelét, melyben lefesti a hazai kilátástalanságot, az annyit jelentene, hogy pontosan tudom, melyil nyugati országban milyen az ovónők helyzete?
Ezek régebbi dolgok, egyik sem lakik már itt. Most járvány idején hazakeveredtek pár hétre. Kerülgettem a sok kölköt az úton, nem is volt kedvem szóbaállni velük.
Most napok óta marnak a szúnyogok, az a dolgom hogy rinyáljak. A kapor is elsárgult, szted csinál galuskát ( kapros túrógomboc helyett) a Császárnő a harcsapaprikás mellé? 😎
Az anyósom második felesége volt az apósomnak. Az első nem tudott neki gyereket szülni, ezért a család nyomására apósom elvált tőle, és feleségül vette az "itt ez a nő, dolgos, szül neked gyereket" anyósomat, született is négy gyerek. Négy fiú.
Egyébként meg egyik ismerősöm mondta mindig, hogy "szép nőt akárki meg tud dugni. a csúnyák, na ahhoz kell a répa".
A nők választójogáért és a férfiak általános választójogáért a küzdelem eléggé egy időben folyt, ugyanis a férfiak élete se volt mindig is ilyen, 100 éve sincs a férfiaknak se általános választójoga. Az, hogy egy akármilyen férfi csak úgy szavazhasson - aggályosnak minősült, még a két világháború közt is, féltek attól, hogy milyen galibát okoz majd a politikailag - és egyéb módon is képzetlen - tömeg.
Jelzem, hogy Spengler A Nyugat alkonya c. könyv első része 1918-ban jelent meg.
Mindenki élete, lehetőségei nagyon megváltozott, elsősorban is fogyasztói társadalom van. Nincs örökül hagyás motiváció. Nem is lehet, a technikai fejlődés olyan gyors, hogy nincs mit örökül hagyni, három év múlva elavul, nemhogy 30 év múlva... Nemhogy céget nem tud senki az utódaira hagyni, de neki magának is egy életen belül több dolgot kell megtanulni, csinálni, stb, hogy mindig naprakész lehessen, az új kihívásokkal fel tudja venni a versenyt.
Ebből az egészből azt gondolni, hogy a férfiak mindig ilyenek voltak - hát nem voltak.
De ez így nem igaz, találtál olyan nőt, aki családot akart veled.
Az elvégzett kutatások szerint pedig a nők és férfiak gyerekvállalási hajlandóságában minimális különbség van, méghozzá a nők javára. A nők szeretnének valamivel több gyereket. A te "érzésedet", vagy mit, hogy a nők miatt van kevesebb gyerek, nem támasztja alá empirikusan semmi. Nem az jön ki, hogy a férfiak 10 gyereket szeretnének, a nők meg semmit.
100-150 éve se azért volt 6-10 gyereke az embereknek, mert ők 6-10 gyereket szerettek volna.
Természetesen más teljesítmény elvárások vonatkoznak a különböző kategóriákra, csak így aztán az is simán előállhat, hogy igazából nem éri meg átlépni egy magasabb kategóriába bruttó 40-50 e Ft fizetésemelkedés miatt, ha az előző kategóriában kiváló teljesítményt érő mutatóid a következőben már gyengének számítanak és összességében kockáztatod az állásodat.
Plusz véleményem szerint a tudományos munka, vagy kutatás értéke nem számolható pusztán létrehozott publikációk számában.
Plusz nagyon nem mindegy, hogy egy kutatóintézet minden forrással rendelkezik és a kutatók feladata pusztán a kutatás, vagy (mint pl. nálunk) a kutató feladata az egész intézményének fenntartása is, így olyan munkákat is kénytelen elvállalni, amik esetleg kevés publikációt hoznak, ellenben jól fizetnek, inkább tanácsadó jellegűek, és fedezhető belőle rezsi (nagyon sok kutatási pályázatból pl. nem fedezhető).
Plusz azért az is tegyük hozzá, hogy itt bruttó 220 és 280 e Ft közötti fizetésekről van ám szó. :)) Miközben a semmilyen teljesítményértékelésen át nem eső központi adminisztrációban bruttó 540 e Ft körül keresnek.
Az egész átstrukturálja az egész stratégiát, amiben valaki eddig dolgozott, nem biztos, hogy olyan irányba, ami összességében a társadalom számára hasznos. Most akkor el kéne dönteni, hogy piaci alapon működünk, piaci teljesítményértékeléssel, de akkor piaci béreket is kérünk. Mert eddig ilyen vegyes cuccos van, ahol egymásnak feszülnek az eltérő szempontok és követelmények. Plusz megint megtoljuk az amúgy is teljesen piacosodó publikációs ipart, ahol neked kell fizetned, hogy "kontentet gyártasz" folyóiratoknak, plusz ingyen van dolgoztatva egy csomó ember (pl. lektorok).
Meg még sorolhatnám és sorolhatnám, de mindegy, a lényeg ugyan az marad, ebben a rendszerben egyértelműen előnybe kerül az, akinek nincsen gyereke, nincsen lyukas éve, és nincsen más kötelezettsége. (lásd részmunkaidősök hátrányba hozása, vagy gyerekkel otthon töltött évek értékelése).
"Az mondjuk igaz, hogy akkor már a férfiak is még jobban felelősek lennének, de azt hiszem, gyerek így se lenne."
Szerintem se.
De az teljesen természetes, hogy senki szabadságjogait nem birizgáljuk.
Éés jó lenne kicsit kinyitni a szemeket és távolabbra látni, mint az általunk élt évtizedek. És tudomásul venni, hogy nem csak a nők lehetőségei változtak, hanem a férfiaké is, az iparosodással, városiasodással.
Itt (400 méteres közelkörzet) a szép parasztlányok kitolták a valagukat angolnak, olasznak, németnek, osztráknak, franciának. Ami maradt az nagyon nem szép! :))pp
"Ez az egyik lehetséges megoldás, amit te javasolsz. Tartok tőle, hogy nem egy könnyű."
Hát hogy ha valaki úgy akar gyereket, hogy közben belehalna, ha egyszer is ki kéne törölnie annak a gyereknek a szaros seggét, vagy akár csak néhány hónap GYES-be belehalna, mert azt méricskélné közben, hogy az alatt mennyi pénztől esne el a család (mintha csak a pénzen múlna a gyereknevelés), meg hogy mennyire ki kell lépnie a komfortzónájából, akkor tényleg nem könnyű. Csak akkor már felmerül, hogy esetleg valójában ő is a társadalmi elvárásoknak akar megfelelni, és nem is igazán akar gyereket.
"A férfiak mindig is ilyenek voltak, mindig is fontos volt a karrier, vagy a karrier is, a férfiak viselkedése nem változott szignifikánsan."
Hát ez nem igaz.
Egészen sokáig a férfiak nagy része a földet túrta vagy csatában esett el.
A karrier nem a férfiak, hanem a nemes férfiak kiváltsága volt.
A tanulás is.
Szóval rengeteg férfi viselkedése változott szignifikánsan, beleértve, hogy nem óhajtanak csatába menni és meghalni mondjuk egy erős harminc százalékban.
Úgy van, gyereket vállalni nem olyan megbecsült, mint mit tudom én, főosztályvezetőnek lenni.
Ez így van, ez is s társadalmi változás része.
Voltam olyan előadáson, ahol ki is fejtették, hogy a mai társadalom erősen munkára nevelt társadalom.
A legtöbb ember sokkal jobban kezelni a munkáját, mint a magánéletét, sokkal jobban erre vagy felkészítve.
Például a legtöbben sokkal jobban kezelik a munkájuk elvesztését, mint ha szakít velük a párjuk.
Vagy általában a munkában előálló helyzeteket sokkal jobban kezelik az emberek, mint a magánéletieket.
Sokkal alkalmazkodóbbak az emberek például a munkahelyen.
Bár a fene tudja...
De a lényeg, igen, ma senki nem nagyon érdekel, hogy anyuka vagy-e, legfeljebb engem, de nem akad ki senki, ha negyvenéves nőnek nincs gyereke, de igazgató. Nagyon megbecsülik, mint igazgatót.
Én azt szoktam mondani, hogy meg kell különböztetni a munkakört és az embert, aki abban a munkakörben ül.
Mert az két külön.
Az, hogy mennyit ér az adott munkakör, az lehet egy alap.
Tehát pl mondhatom, hogy van junior kutató, kutató, senior kutató, meg master kutató.
És mondhatom azt, hogy a master kutatótól elvárható az, hogy q1 folyóírtban vigyen rovatot, vagy mit tudom én, a normál kutatónak meg más standardjai vannak.
Aztán még azt is lehet mondani, hogy a fizikus kutatónak más a standard, mint a magyar irodalmárnak.
Persze ez azzal jár, hogy a munkakörök értéke is más és más lesz.
De ha a szervezetnek fontos a középkori irodalom is, akkor tegye azt a munkakört is magas szintre.
És csak most jön az, hogy Lelkes Géza és Szorgalmas Katalin vagy OKos Tóbiás ül az adott munkakörben.
És az ő teljesítményét az adott munkakörben kell nézni.
Tehát kaphat Lelkes Géza master kutatóként rosszabb teljesítményértékelést, mint Szorgalmas Katalin junior kutatóként, még ha az előbbi nevesebb lapokban és többet is publikált, mert a saját munkakörén belül kell értékelni.
És nem összehasonlítható Szorgalmas 29 éves Katalin és Lelkes 56 éves Géza, mert nyilván az utóbbinak erősebb a múltja és előrébb tart. A teljesítménye ettől még lehet nagyon jó a Katalinnak.