Régi nóta amúgy. 1879-ben volt a szegedi nagyárvíz, akkor Európa országai is segítettek újjáépíteni a várost. Megmozdultak a franciák, de odahaza valahogy indokolni kellett a buzgalmat. Azért toltak nagy lóvét, mert tán mi fogadtuk el elsőként a (írói?) szerzői jogokkal kapcsolatos törvényt. De ez vagy 150 éve történt, na nem is megyek bele mik vótak azóta.
Ennyi erővel elsétálhatsz néha pl. diszkók előtt, hátha valaki beszívva elejtette a pénztárcáját. Nem naponta, csak, ha a környéken jársz. Ha találsz, akkor felveszed, és elviszed (a pénzt elköltöd), ahelyett, hogy leadnád, de nincs igényed rá, hogy valaki mindig otthagyja. Tiszta sor.
Én nem tévedek, ez belefér abba, amit írtam. Igényed van a tartalomra, még ha ritkán is. Nem csak torrentről lehet filmet tölteni, tele a net linkekkel. Megnézed, és ha van lehetőséged, akkor letöltöd. Ez maga a lopás.
Akkor ezzel az erővel ellophatnál bármi mást is. Elvégre ott van, és hülye lennél fizetni érte.
Ezek után senki ne kárhoztassa a politikusokat sem, hogy lopnak. Elvégre ti is azt teszitek."
Igazad van. A jogdíjas tartalmak jogosulatlan letöltése lopás, még, ha az egyszeri proli magyar nem is tekinti annak, hiszen így szocializálódott.
(by they way, az átkosban a Star Wars képregények után sem fizetett jogdíjat a kiadó, meg általában minden szart kiadtak jogdíj fizetés nélkül... nem tudták behajtani rajtunk)
Egy kicsit fals a példa minden olyan lopás esetében, ahol fizikai valójában lopják el a cuccot, mert a digitális másolás nem fosztja meg a tulajdonost az eredetitől. Kb. mint lemásolni a Mona Lisát. Viszont természetesen csökkenti az előállító hasznát, ez épp elég.
Viszont azért zseniálisan jó a politikusos hasonlat, mert pont ott húzódik a határa a lopás eltűrésének, mint a filmek esetében. A lopás addig mehet, amíg nem veszélyezteti jelentős mértékben az eredeti célkitűzéseket.
Tehát, ha realizálódik a haszna a producernek, akkor eltűri a torrentezést, és nem balhézik, és ha megvalósítja a politikus, amivel megbízták, és tűréshatáron belül simliskedett, akkor újraválasztják.
Mindenféle médiát fizikai valójában átvenni az eladótól... már a XX. századi, magunk mögött hagyott technológia. A papik és mamik még molyolnak a CD-kkel, DVD-kel, könyvekkel, a mi generációnk már nem akar.
"Nem, beszelve arrol (pl. Magyarban) hogy az uj star wars sorozatot 2021-ig nem is lathatnad, ha meg akarnad varni a streamelot, mert a Disney+ addig nem is megy be az orszagba ... persze vpn-t felteszed es kijatszod az egeszet dehat mar az is rossz, igaz???"
Képzeld már el, hogy az agyonfejlett Nyugat-Európában is csak március 31-én indul a Disney Plus.
Ha valaki SW rajongó, 1 hetet sem vár az official premierig. A németek, franciák, angolok, olaszok mind torrenteznek, mint a mucsai magyarok. Zongorázni lehet a különbséget... oh wait, ja, éppen nem.
Amúgy ebben a netes "szerzésben" liberális vagyok mint a tizen- huszonévesek. Olyan mint a levegő, rendelkezésre áll (kb ingyen) és beszívom amennyire szükségem van. Azért lophatták az adataimat, böngészési szokásaimat, tolják a reklámokat (többször tartalmat kitakarva) , másik vonalon meg cukorhegyi sem szent...
Volt amikor megérdemelték a kiadók amit kaptak, a 90-es években amikor még nem volt elterjedt a zenei letöltés, hihetetlen haszonréssel árulták a zenei cédéket, több ezer forintot kértek egyért és akkor még többet ért a forint mint most.
Legyen ez a legnagyobb oromuk az életben. Én inkább arra forditom az időm, hogy megkeressem azt a pénzt és ne kelljen felmegoldasokkal beernem, ki tudjam fizetni az árát.
Nálam olyan is volt, amire nem pár hónapot kellett volna várni (de az is elég sok tud lenni), hanem éveket. Most, amikor már nem jelent gondot, hogy legális forrásból beszerezzem, mert van rendes és megfizethető legális forrás, költök rá. Amíg meg nem tudtam legális forrásból beszerezni, és távolról sem a saját hibámból kifolyólag, részben addig is költöttem (is) rá, csak nem legális forrásra.
Most akkor mi vagyok? Egy sunyi tolvaj, vagy csak egy ügyfél, aki hosszabb távon térül csak meg az eredeti tartalomgyártónak, de lehet, hogy akkor már duplán sőt akár triplán is?:)
Itt a helyi gumigyárban volt annó egy jókedélyű szemfüles fickó. 80-as években volt egy bérstop, de a meló csak szaporodott.. Az alapanyagok szerszámok stb meg rendelkezésre álltak bőséggel, hát lehetett hazavinni módjával sokmindet. Szállóigévé vált itt a mondása: "Gyerekek most az van, amelyik nap nem lopok haza valamit akkor úgy érzem aznap engem loptak meg!"
Szerinted például a tartalomgyártók minden ötletért vagy inspirációért perkálnak az illetékeseknek? Nem. Emberekkel beszélgetnek úgy, hogy az ellenszolgáltatás maximum a büszkeség, hogy valaki viszontlátja a saját történetét egy filmen vagy könyvben, vagy még annyi sem. Emberekkel beszélgetnek, olvasnak, ne adj Isten egyenesen lenyúlnak dolgokat egy az egyben olyan helyekről, ahonnan nem várható, hogy fel fognak lépni ellenük. És mi meg örülünk, ha ebből a folyamatból valami nagyon jó sül ki, mert van ilyesmire példa bőven. Csak a tündérmesékben nem hiszünk már. Ez van.:)
Igen, a torrentes letöltéseket lehet úgy is nézni, hogy a tartalomgyártó az elszenvedett veszteségeket lényegében piackutatásra használja, és talán a piaci árnál jobb áron, szóval végső soron nem veszít annyit rajta vagy egyáltalán nem veszít.
Ja, én töltöttem már le olyan dolgokat is többször az évek során, amikkel elvi síkon megkárosítottam az eredeti szerzőt/tartalomszolgáltatót, valójában viszont olyan dolgot loptam el, amit legális forrásból vagy nem tudtam volna megszerezni, vagy csak irreálisan drágán.