Újabb 2 fogadóiroda került fel a NAV listájára. Ezzel 7-re emelkedett azoknak az online fogadóirodáknak a száma, amelyek hamarosan nem lesznek elérhetőek. Közöttük a legnagyobbak is.
Akkor halt meg a magyar foci, mikor nem helyezték amatőr alapra ha már komoly pénz nincs benne, ha az állam nem tesz bele. Mert az állam ne tegyen bele, mert az nem hoz semmi eredményt, csak a jelenlegi helyzetet konzerválja. Itt még azok a reklámok, amelyek látszólag cégesek, azok is állami nyomásra kerülnek a fociba. Most a Groupama elnevezésű stadion is jó példa erre. A cégben az OTP részvényes, az OTP-ben meg az állam, meg a MOL ami nem kis részben szintén állami tulajdon. (Arról nem is beszélve, hogy vajon erkölcsileg helyes e, hogy az a cég aki az egész bajnokságot szponzorálja, annak egy klubját még külön is súlyos pénzekkel szponzorálja, egy résztulajdona alapján. Ez sok kérdést felvet.) Üzleti alapon nem fizetnének évi milliárdot egy fociklubba sem, mert egyszerűen nem éri meg. Pártíz millert esetleg, és akkor szép lassan talán elindulna valami fejlődés, de így csak ezt a szar helyzetet konzerválják. Ahogy látjuk évtizedekre.
És még a tanulságot sem vonják le. Azt hiszik még több állami pénz kell a fociba, mert szarul szerepel. Hát, szólok a még többtől sem fog jobban szerepelni.
Már a sorsolással sem volt szerencséje a fradinak ,hisz a nagynevű máltai csapatot kapták! Ennek ellenére jól tartották magukat volt tartás a csapatban. A fradi már megtette a tőle elvárhatót!Nagyon küzdöttek a fiúk és a futó mennyiséggel sincs baj! A máltai csapat mindent bevetett a győzelem érdekében!Meleg volt amire a fiúk nem készülhettek fel és a hazai tábor is nyomás alatt tartotta a fradit. Félelmetes hangulatban a fiúkat a fradiszív átsegítette a nehézségeken és erre az eredményre fel kapják a fejüket Európa szerte! A világbajnokságon a Braziloknak levetítik a meccset,hogy lássák hogyan kell küzdeni! A visszavágón a zsúfolásig megtelt Puskás arénában meglehet a továbbjutás!
Ez a Keletnémet faszkalap tönkretette a tavalyi csapatot ezzel a sok SELEJT új légióssal. Ilyen Kukorica Jancsikkal,meg a Regional Ligás Nagy ??? akárkivel, stb. HULLADÉK CSAPAT!!! Lauth is úgy jár, mint Tuijp. Pedig Lauth JÓ játékos! De ha sem Ő, sem Böde nem kap labdát???!!! HOL VAN JENNER és HOL VAN LEONARDO!!! ...ÉS HOL VAN A CSAPAT??? T. Kubatov és Orosz urak??? Még, hogy bajnokcsapat!!!??? Ezzel a kuka társasággal sehol sem leszünk!!! Undoritó!!! SZÉGYEN és GYALÁZAT T. focistának titulált hulladék emberek!!! Aztán lehet tovább hazudozni és hülyének nézni a SZURKOLÓKAT Kubatov és Orosz elvtársak!!! Ha most van vér a pucájukban, akkor összeültetik Dollt és Leot!!! Mert ebből LÓSZAR sem lesz!!! Ezek az emberek SZÉGYENT hoztak a FERENCVÁROS névre és MAGYARORSZÁGRA!!! Gyalázat!!!
Ez nagyon gyenge volt..Sajnos már tavaly is látszott a kupacsapatainkon , hogy ennyire gyenge az NB1 színvonala félő idén se lesz csapatunk Augusztusra! Miért nem tudunk egyszer végre úgy gondolkodni mint a svájciak, az osztrákok, belgák...12 csapatos rájátszásos Nb1, illetve a külföldi tehetséges fiatalok honosítása..( lásd Svájc válogatottjának mai mérkőzése..) Kubatovék nagyot hibáztak.., nem először az igazolásokkal!!!! Leonárdot elküldeni szakmai barbárság volt! Kiemelkedett a tudása ebből a gyenge bajnokságból ( remélem látjuk még öt valamelyik nb1 es klubban ahol értékelik a játékát) ! Mindenhol a világon vannak olyan játékosok akik egyéniségek a pályán és azon kívül , de ha tehetségesek ezt " elnézik " nekik lásd Ibra a PSG -ben de sorolhatnám.. ha például Ö a fradiba játszana Kubatov öt is elküldené? Nem azon kellene cirkuszolni a fradi vezetőségének ., hogy késet, hanem azon Inkább , hogy Böde miért nem fogyott 5 kilót ! A fradinak nincs egy szervező kreatív gyors középpályása ( pl. Leonárdo), nincs jobb oldali védője, és nincs csatára(i)! Lauth semmit se csinált,( 2 gyors gólerős csatár kellene) Böde pedig nem csatár hiába erőltetik, Őt picit hátrébb kellene tenni mint anno Pakson tették ! Persze Kubatovéknak minden szép és jó, mint az MLSZ-nek CSányival az élen ! Egy kutyák ezek!
tehát vagy kitalálják hogy lehet a játékosoknak is ez egy bulizós-sörivós 2x 20 perc, vagy továbbra is arról szól, hogy kell a rohadt sok pénz a zsebikémbe, cserébe néha futok meg cselezek egy picikét. De csak azért, nehogy azt higgyék hogy egy nyugdíjas állt be focizni, akarom mondani sétálgatni a szép füves gyepen egészségügyi okokból.
A magyar foci fénykorában mindig volt -illetve csak az volt - állami pénz. Csak akkor szakemberek irányították a szakmát, nem Kubatovok és Orosz Pálok. Kik ezek az emberek, hol tanulták, játszották a futballt? Dilettánsok, nagy pofával.
A labdarúgó Európa-liga első selejtezőkörében a Ferencváros 1–1-re végzett a Sliema Wanderers vendégeként. A döntetlen a magyar csapat számára hízelgő: a hazaiak a kapufát is eltalálták, valamint kihagytak egy tizenegyest.