Keresés

Részletes keresés

cs.tündi Creative Commons License 2016.08.25 -1 0 1502

Folytatva P. Kendétől a prédikációrészletet írásom elején a Biblia Szól Gyülekezet által: "Kérkedők: az emberi teljesítményre büszkék Isten nélkül. Én a keresztre kapaszkodom, azért mert tudom, hogy mindent Istentől kaptam. Isten nélkül semmik vagyunk. Rágalmazó: Az Atyafiak vádlója, akiben az ellenségnek, vagyis az ördögnek szellemisége van. Következő csoport, azok, akikben nincsen önuralom, és nem engedik , hogy a kegyelem célhoz érjen az életükben, nem engedik, hogy Isten belépjen az életükbe, és foglalkozzon olyan területekkel, amelyek gondot okoznak nekik. Uram, átlátszó vagyok, végezd a munkát az Ige szikéjével.".../... Szellemi gondolataim: Az újjászületett hívő, amikor az Úrral jár, akkor az Istentől már őbelé helyezett isteni tudása egyre inkább ragyogni kezd, amit a büszke emberek a saját maguk tudásának tulajdonítanak. Ez nem ismeret-megszerzés oktatási rendszerben, mint például az unión belül a bolognai egyetem által a bolognai folyamat, mely az Európai Felsőoktatási Térség létrehozását célzó független, kormányközi reformfolyamat, ahol az alapvető keretrendszer három szintre tagolódik, három egymásra épülő oklevéllel (diplomával), amelyek bachelor (alapképzés), masters (mesterképzés) és doktori fokozathoz vezetnek. Ezzel szemben Isten, amikor megteremtette az embert, akkor az emberbe helyezte az Ő isteni ismeretét, isteni tudását, hisz az ember Istenből származik. Ahogy az újjászületett hívő az ő megigazultságában jár, igazságban, az Úrral, akkor ez az isteni ismeret a szíve értelmében egyre fényesebben ragyog, mint amikor egy csiszolt gyémánt tündököl a szív értelmében, és ez sugárzik ki az emberből. A gyülekezetet tekintve például én felnézek a Ritára és a Beára, akik számomra olyanok, akikhez bármikor fordulhatnék adott esetben testvéri tanácsért, és ők, - és most a személyiségük mellett az isteni ismeretükről szólók -, használják az Istentől őbeléjük helyezett isteni ismeretet, tehát engedik ragyogni szívük értelmében az isteni ismeret gyémántját, és nem takarják azt le a saját tudásuk ismeretének leplével, ami nem engedi ragyogni az isteni ismeretet a Szent Szellemtől eredően. Ez a Bea és a Rita isteni ismerete, őbennük, ami nem azonos az intelligenciával, külső forrásból megszerzett oktatási tudással, hanem engedik a Szent Szellemnek, hogy elvezesse őket az Igazsághoz, Jézus Krisztushoz, és engedik ragyogtatni a Szent Szellem által szívük értelmébe helyezett isteni ismeret gyémántját. Ezáltal ők olyanok lesznek, akik a Tekintély-ből élnek, szólnak, gondolkodnak, cselekednek, és Krisztust tükrözik vissza a környezetüknek, a világnak, ami által más testvérek is keresik a társaságukat. Ragyog belőlük a szeretet és az Isten igazsága. A büszke ember azonban azt mondja magáról, hogy: ez az én megszerzett diplomám, ez az én elért eredményem, én kimentem Baltimore-ba, áldoztam erre, gürcöltem, ez az én megszerzett tudásom, ami által rendelkezem az isteni ismerettel. Tehát saját maga megszerzett eredményének, és saját magának tulajdonítja az isteni ismeretet. Így gondolkodva sötét leplet borít szíve értelmében az Istentől őbelé helyezett isteni ismeret gyémántjára, és ez azt okozza, hogy a Szent Szellem már nem tudja vezetni őt, mivel a saját gondolatait fogadja el igazságnak, isteni igazságnak, azt mondva, hogy ő elvégzett 5 év teológiát, ezeket ő tudja, és egyre felfuvalkodottabb lesz, ami azt eredményezi, hogy a saját igazsága szerint jár, és nem Isten igazsága szerint. Mindent Istentől kapunk, az isteni ismeretet is, ami nem papír. Ezzel nincs tisztában szíve értelmében a Hajni, ha szíve tiszta lenne a gondolkozása által, akkor nem lenne sem tudatlan, sem gonosz, sem öntelt és önigazult, irigy, és nem járna hamisságban, bűnben. A világi papír szintje a belőlünk fakadó tudás szintje. Egyéb iránt, a fentiekhez visszatérve, a bolognai folyamat a Bolognai Nyilatkozatról kapta a nevét, amelyet huszonkilenc európai ország felsőoktatásért felelős minisztere írt alá az olaszországi Bologna városában, 1999. június 19-én. Mára negyvenhat ország csatlakozott hozzá, amelyek mindegyike aláírója az Európa Tanács Európai Kulturális Egyezményének is, és elkötelezett az Európai Felsőoktatási Térség céljai mellett... A Hajni árnyék-tenisz-mérkőzést játszik, ahol például egy salak-borítású teniszpályán mérkőzik az őszerinte hatalmas nagy problémával. A teniszpálya egyik oldalán Hajni, a másik oldalán a helyzet, azaz a probléma. Oldalt, középen a hálónál, a pályán kívül a magas bírói szék helyett a kereszten történt Bevégzett Munka által Jézus Krisztus, a Bíró ül, a kereszt feltámadási oldalán. Én nem mérkőzöm, pályán kívül vagyok, de többször figyelmeztetem a Hajnit, hogy én a Bevégzett Munkában vagyok, és én ott már győztes vagyok. A győzelmem biztos, mert a kereszten már el lett rendezve ez az ügy Jézus által, ami megváltozhatatlan és megdönthetetlen, hisz Isten sem változik soha, Ő soha nem gondolja meg magát. Miközben a Hajni el van szállva az 5 év teológiai iskoláját bizonyító papírtól, még azt sem tudja, hogy a szellemi hívő nem lép át a testi erőbe Jézus erejéből, és Jézus erejére támaszkodva Jézus erejéből és hitéből él, valamint Isten harcolja a harcainkat, mi nem lépünk át a cselekedeti rendszerbe, a régit nem keverhetjük az újjal. Minden aszerint történik, ahogyan Isten azt elrendezte már a kereszten, és az igazságos. Isten ott van a helyzetben, de Hajni a saját önigazultságától csak a saját igazságát látja, ami által nem látja az Igazságot, Aki a Jézus Krisztus, vak lett, szellemi sötétségben. A teniszpályán Hajni minden egyes adogatása, szervája egy-egy saját igazság, amire azt gondolja, hogy ha megüti, akkor azzal lépést tett az ügy érdekében, miközben nem tett semmit, csak süllyed lefelé. Isten akarata szerint történik minden, de Hajni saját ámokfutásba kezd, amiben a bűn mint szurok fénylik, hisz a szurok is tud fényleni a napsütésben, mint a friss aszfalt az utcán, ahogy feketén megcsillogtatja a nap, de az a világosság angyalának, a hazugság atyjának, Sátánnak hamis fénye, nem pedig a Szent Szellem általi megvilágosítása a szíve értelmének, az isteni ismeret ragyogó gyémántjának tündöklése. Szellemi vakságában azt sem látja, hogy amit ellenem próbált nyilakat kilőni, az mint bumeráng effektus, vissza szállt őreá, és semmilyen ördögi támadása nem ér célhoz immáron 2012 óta, azért, mert engem, bennünket Isten védelmez, és mi vagyunk Isten akaratában. A Példabeszédek 15:29 írja: "Távol van az Úr a bűnösöktől, de az igazak imádságát meghallgatja."... /Hajni Kedves. Ugye Te is vallod az előző bibliai igevers valóságát? Visszatérve a tegnap írtakhoz, ha majd írsz az Ari Kormi-nak, Aki egyébként nekem is itt az ismerőseim között van, akkor a sok hazugságod mellé azt is írd oda, hogy amit írsz, az csak a Te saját igazságod és saját ön-igazságod, mert az Isten akarata ez a hármas vezetői szövetség, és Te úgy tálalod mindezt, hogy a Te saját hamis elgondolásod tűnjön igaznak, hisz teljesen egyértelmű, hogy Isten védelmez bennünket, ez Isten akarata, az Adél és a Te mocskos dolgaidat soha nem támogatja Isten, hisz Isten ellenetek áll, nem áldja meg az imáitokat. Bűn-halmaz amit művetek. Ezt Te elfelejted vagy nem akarod közölni az emberekkel. Mint írtam, a kitelepítés után betelepítést fogunk tenni a gyülekezetbe, és mivel az egész szellemi gyülekezet az épülettel együtt Pajó tulajdona, ezért butaság azt gondolod, hogy nekünk probléma a Te ember-kereső bűnszövetkezeted kitelepítése, akármennyien is vagytok, hisz mint királyság által is, Pajó által is, rengeteg új kedves testvér fog jönni a gyülekezetbe...Teljesen mindegy hány embert kell elküldenünk és az is, hogy kiket, mert betelepítés fog történni. Ezért felesleges embereket keresned, hisz teljes létszámotokkal a bűnszövetkezetet kiemeljük, kitesszük az utcára, és betelepítés fog történni, sok új hívő érkezik a gyülekezetbe. Miért lenne gond mindez a készenlétieknek is a rendőrségtől és tőlünk? Hisz Pajó által betelepítést végzünk. Nem foglalkozunk veletek, csak a betelepítéssel. Amit csinálsz, az már a BTK és a PTK, találkozni fogunk a bíróságon, és ez nem vicc. Attól, hogy a kegyelem rendszerében élünk, attól még a társadalmi törvényeket be kell tartania minden embernek. Ezek már komoly bűncselekmények. Te összekevered a klubot a gyülekezettel, mert a gyülekezet mint Krisztus Teste, nem egy klub, hisz a klubban a klubba járók formálják a klub eseményeit, a szabályokat, a klub történéseit, ahol számít az ember véleménye, az amit ő gondol jónak, sőt, a klubban megköszönik, ha valaki a saját elgondolásait, véleményét megosztja a többiekkel, de ez egy gyülekezet, ahol csak és kizárólag az Ige igazsága van érvényben, ez pedig azt jelenti, hogy nem számít az emberek véleménye, nem számít, hogy ki mit gondol a gyülekezetben, mert ha Te olyan okosnak tartod magad, akkor tudnod kéne, hogy csak egy akarat lehet, az Isten akarata, és csak az Ige, a Biblia, az Élő Ige igazsága az egyetlen igazság. Isten nem kéri senkinek a véleményét, és ezért nekünk csak a Szent Szellem vezetése a lényeg, valamint az Ige igazsága. Semmit nem érsz el azzal, hogy emberek véleményét hozod fel, akiknek hazugságot mondasz, mert csak Isten véleménye és igazsága a fontos. Mint mondtam, Pajó által betelepítés lesz, ezért akármennyien vagytok, kiteszünk benneteket, a bírósági eljárás folytán pedig felfüggesztjük a teológiai diplomáitokat is, mivel a Biblia Szól Gyülekezet a bűneitekhez, társadalmi bűncselekményeitekhez nem adhatja a nevét, ami Isten neve. A gyülekezetnek meg kel őriznie szellemi tisztaságát, a szentségét. Ez eddig 5 nőre vonatkozik, először a diplomátok felfüggesztése történik, majd miután a bíróság helyt ad a vádnak, és elítél benneteket, akkor teológiai diplomátok bevonása, törlése, megsemmisítése fog történni. A diplomák ideiglenes felfüggesztése a Fővárosi Törvényszék, a Pesti Központi Kerületi Bíróság által (1055 Budapest, Markó u. 25.) névre szólóan kipostázott levél átvételének napjától kerül a Biblia Szól Gyülekezet (1089 Budapest, Golgota u.3) vezetősége által érvényre. Indoklás: A későbbiekben névvel is megnevezett 5 nő az Isten Igéje (Biblia) és a társadalmi törvények szerint (PTK és BTK) is többszöri figyelmeztetés valamint felszólítás ellenére folyamatosan bűnt, bűnöket követ el. A bírósági ítélettől és eljárástól, valamint a hölgyek viselkedésétől, szívbeli megnyilvánulásaitól függően állítjuk vissza vagy nem állítjuk vissza a diploma érvényességét, senkit nem szeretnénk igazságtalanul az ő számára kedvezőtlen helyzetbe hozni... /.../Kedves Mónika. A letöltendő börtönbüntetéssel járó büntető eljárás a Te ügyedben is hamarosan elindul, de előtte egy utolsó felszólítást fogsz kapni tőlünk, amit majd vegyél komolyan. Ez az utolsó lehetőséged, lassan három éve folyamatosan szólítottunk fel, Neked jót akarva. Köszönöm a figyelmet.../...Más témával folytatom. Olvastam egy agyról szóló cikkben: "Ahhoz, hogy egy magasabb szférát el tudjunk képzelni, léteznie kell bennünk valaminek, ami ennek a magasabb szférának megfelel, azaz rendelkeznünk kell olyan magasabb energia szintű testtel, ami egy magasabb energiaszinten létező szférához tartozik. Egy kétdimenziós lény nem képes fogalmat alkotni egy háromdimenziós világról, mert az a bizonyos harmadik koordináta az ő "agyában" nem létezik. Ugyanígy mi sem tudnánk elképzelni magasabb kozmikus szférákat, ha létünk a földi világ hullámtartományára lenne korlátozva. Az emberi agy rendkívül bonyolult, de végső soron viszonylag alacsony energiaszintű, egyszerű, "földi" anyagból áll. Amennyiben létünket és lehetőségeinket agyunk viszonylag alacsony frekvenciái, azaz az agyunkat alkotó anyag határozná meg, akkor egyáltalán nem nyílna lehetőségünk arra, hogy bármit is felfogjunk, vagy feltételezzünk ezen a frekvenciasávon kívül."...Szellemi értelemben szólva, amikor a világban az agyat kezdik vizsgálni, és látják, hogy földi anyagból áll, akkor kezdenek tovább vinni kutatásaikat elméleti szinten, hogy honnan származhat a gondolat, az érzékelésünk, a belső lelki folyamatok, és egy értelemben minden ember érzékelheti a magasabb szellemi szférát is, az Isten világát, csak nem tud róla. Én folyamatosan kapok az Angyali szférából gondolatokat, szellemi gondolatokat, amik szívem értelme úgy jelez, hogy azok szellemi, Istentől, angyaloktól kapott gondolatok. Amikor az ember szembesül a rejtélyessel, a kikutathatatlan Istennel, alázatban kell megnyitnia szívének értelmét, hogy a Szent Szellem megvilágosíthassa szívének értelmét és elvezethesse Őt az Igazsághoz, megismertesse azt, Akiben ő el van rejtve, mert a hívő el van rejtve Krisztusban.../Folytatva a történetemet: Miután megbeszéltem a találkozót a rektor úr kedves feleségével, elmentem abba a virágüzletbe, ahova még a közös evangelizáció előtt betértem, és a virágkötő hölggyel beszélgettem, aki újjászületett, de előtte felhívtam a virágüzlet tulajdonosát megkérdezni, hogy lehet-é az üzletében keresztény szórólapokat terjeszteni, amire ő igent mondott. A virágüzletben a virágkötő hölgyet elhívtam Istentiszteletre a Biblia Szól Gyülekezetbe, amit elfogadott. A pultnál állva virágok közt próbáltuk közösen összeállítani a szórólap szövegét, amit egyedire terveztünk, mivel az Éden kertjére, a helyreállításra, Jézus Krisztus és a kereszt által a helyreállításra szeretnénk hivatkozni, az Éden kertjére a virágok által, mert a virágüzlet jelképesen most az Éden kertje. Jézus a bukás előtti állapotra állította helyre az ember szellemi életét. Sokat beszélgettünk is, megkínált friss nyári mentás üdítővel, a menta a virágok között adva volt. Míg bement poharakért, a virágok között sétálva Cseri Kálmán kertje jutott eszembe, és a tegnapi prédikációjának folytatása: "Barnabás azonnal látta, hogy itt Isten munkálkodik. Itt ugyanaz történik a pogányok között, ami elkezdődött pünkösdkor Jeruzsálemben a zsidóság között. Kilépett az evangélium a választott nép szűk köréből. Ezek ugyanolyan hiteles, elkötelezett Krisztus-tanítványok, mint akiket ő az otthoni gyülekezetben ismert. Sőt, ezek ráadásul sokkal bátrabban misszionálnak. Aki megismerte Jézust, már mondja is tovább másoknak. Ezért nő ilyen dinamikusan a gyülekezet. Neki is be kell állnia ebbe a csodálatos ébredésbe, segíteni kell őket. Segítette is, és egy idő után látta, hogy ő kevés. Kellene még segítség. Kit lehetne hívni? És akkor Isten Szentlelke eszébe juttatta Sault. Az ám, Saul. Hova tűnt a megtérése után? Tudomása szerint Tarzuszban, a szülővárosában tartózkodott. Nem volt éppen közel Tarzusz Antiókhiához, de azért nem volt a világ végén sem. Kétszáz-kétszázötven kilométerre volt onnan, és olyan egyszerűen olvassuk itt az információt: "Barnabás aztán elment Tarzuszba, felkereste Sault, és amikor megtalálta, magával vitte Atiókhiába." Többször gondolkoztam azon, hogyan találhatta meg? Tarzusz is nagy város, kétszázezer körül volt a lakosainak a száma, ami soknak számított akkor. Hogyan lehet a gombostűt megtalálni a szénakazalban? Hogyan lehet Sault megtalálni egy Barnabás számára teljesen ismeretlen világvárosban? Csak úgy, ahogy mi is tapasztaljuk sokszor családlátogatás során, meg amikor szórványban szolgáltam és tanyákat látogattam, hogy Isten úgy vezeti az embert, hogy odatalál. Megáll az előtt az ajtó előtt, amelyikre az a név van kiírva. Pedig nem tudtam, hogyan találok oda, mert nem volt kit megkérdezni sem. Ahova Isten Lelke küld, oda Isten Lelke elvezet és elkísér. Lényeg, hogy megtalálta Sault, rávette, hogy segítsen neki, és így olvassuk a folytatást: "Egy teljes esztendeig együtt dolgoztak a gyülekezetben, és igen nagy sokaságot tanítottak." Micsoda kiváltságos gyülekezet volt Antiókhia! Saul meg Barnabás egy évig tanítottak ott. A tanítás nagyon fontos. A tanítás megerősíti és elmélyíti a hitet. Ha a hitre jutottak tanítása elmarad, könnyen elsekélyesedik a hit, és szekták áldozatává válhatnak a hívők. Ezért tanították őket, és a tanításuk központi gondolata ezt volt: állhatatos szívvel maradjanak meg az Úrban. Vagyis mélyüljön egyre jobban az élő Krisztussal való hitbeli közösségük. Éljenek együtt Jézussal. Tanuljanak meg az Ő irányítása alatt élni. Ismerjék meg Őt egyre jobban, nemcsak az Ő tanításait, hanem Őt magát. Vele legyen személyes kapcsolatuk és így legyenek jelen a pogány közegben. És állhatatosan maradjanak meg ebben, mert sok minden támadja majd azt, hogy megmaradjanak az Úrban. Ezek után megnyugodtak-e vajon a Jeruzsálemben aggódók? Majd mindjárt mondom, de előbb egy még nagyobb ívű hidat építettek Barnabásék, most már Saullal együtt. Hidat a népek, a pogányok közé. Ezt olvassuk itt a 13. rész elején: "Antiókhiában, az ottani gyülekezetben volt néhány próféta és tanító: Barnabás, Simeon, akit Nigernek is hívtak, cirénei Lucius és Manaén, aki Heródes negyedes fejedelemmel együtt nevelkedett, és Saul. Egyszer, amikor ezek az Úrnak szolgáltak és böjtöltek, ezt mondta a Szentlélek: "Válasszátok ki nekem Barnabást, és Sault arra a munkára, amelyre elhívtam őket." Akkor böjtölés, imádkozás és kézrátétel után elbocsátották őket." (ApCsel 13,1-3). Ők tehát nekiindulnak a nagy ismeretlennek pogányok közé, viszik az evangéliumot. Bejárják egész Kis-Ázsiát, és mindenütt kis keresztyén közösségeket hagynak maguk mögött. A világmisszió tehát elindul egy világvárosból, ahol egy-két évvel korábban még semmi nem volt. És innen, ebből a városból híd ível ki a nagyvilágba. Beteljesedik, amit Jézus mennybemenetelekor mondott tanítványainak: "Maradjatok Jeruzsálemben, amíg erőt kaptok, mert a Szentlélek eljön reátok és tanúim lesztek Jeruzsálemben, Júdeában, Samáriában, és a Föld végső határáig." Először Jeruzsálemben, aztán a Jeruzsálemet körülvevő kis tartományban, Júdeában, aztán a szomszédos tartományban, a félpogány Samáriában, aztán az egész pogány nagyvilágban. Ezeken a koncentrikus körökön át haladt kijjebb az evangélium, és itt olvastunk arról, amikor kilépett a nagyvilágba. Híd épült tehát a választott nép és a pogányság, a szent város és a világvárosok között. Azok között, akik régóta ismerték Istent, és azok között, akik akkor hallottak róla először"...Foyt.köv.../Ma, a Szent Szellem, a gyülekezeti ügyre tért, és a kezeimet bekente kézkrémmel, és miközben a kézkrémmel bekentem, a következő kifejezés helyeződött gondolatimba: "megszentelt igazság". Ezt követően a két kezemet kinyújtva a hátam mögött összekulcsoltam, mint aki nem tud cselekedni, a háta mögött bilincsbe van összefogva. A Szent Szellem nem engedi tovább cselekedni azt aki rombolja Krisztus Testét, bekeni szellemi igazságával, amiben nincs saját testi erő általi cselekedet-program, tenni két kézzel az ügy érdekében. Amit ezzel a Szent Szellem megakadályoz, azt igevers által a Bibliából üzente meg, ahol kinyitottam, Márk 12:8 - "És megfogták, megölték, és kivetették a szőlőn kívül."... Ezt akadályozza meg a Szent Szellem..

cs.tündi Creative Commons License 2016.08.21 -1 0 1501

P. Kende prédikációjából idézek mai írásom elején a Biblia Szól Gyülekezet által: "Amit meg kell tanulnom: felemelni a megfelelő, felemelő dolgokat az életemben. Helyén kezeljek bizonyos dolgokat. Itt nem felemelni, hanem kezelni. Meg kell tanulnom bizonyos dolgokat lerázni. Nincs helye az életemben. Ne másszon rám. A II.Pt 1:1 írja: "Simon Péter, Jézus Krisztus szolgája és apostola, azoknak, akik velünk egyenlő drága hitet nyertek a mi Istenünknek és megtartónknak Jézus Krisztus igazságában."...Péter ezt mondja: "Drága hitet nyertem."...A hited drága, nagyértékű, hatalmas kincs. Drága vér. Emeljük fel. Fentebb mint a bukást, fentebb mint a múltat, fentebb mint a tapasztalatot. A Róma 7 arról ír, amit nem kell felemelni, a Róma 8 pedig arról, amit fel kell emelni.".../... Mielőtt írni kezdek, mindig imádkozom, és kérem a Szent Szellemet, hogy helyezze szellemi gondolatait a szívemre. a prédikációrészlet Felülről való szellemisége felkavarta a belső újjászületett életem szellemi életét, és ahogy forgattam szívemben, az van bennem, hogy amikor szívinfarktust kap az ember, mellkasi szúró fájdalmai vannak, amit okozhat túlhajszolt életmód is, de okozhatják tudat alatt olyan dolgok, helyzetek, emberek, ügyek is, melyeket helytelenül kezelünk a szívünkben, vagy rossz helyre helyezzük azokat. Amikor a szívemet jelképesen a kezemmel lefelé nyomom, ami a dolgaink szőnyeg alá söprését vagy fájdalmas dolgok elnyomását jelenti a szívben, akkor szívünk állapota kibillen a Szent Szellem által beállított szívritmusból, szellemi pozícióból Krisztusban, szívbeli állapotból, és ez az életemben is zavart okoz, a gondolkodásomban, szellemi tudatomban. Amikor helytelen dolgokat emelek fel a szívemben, például egy olyan ügyet, ami nem Isten akarata, nincs az Ő tervében, vagy ami Isten előtt taszító, esetleg bűn, illetve bálványimádás, gonosz szívből jövő, felfuvalkodott, büszke szívből jövő dolgok, saját akaratom által elrendelt célok, akkor azt Isten lenyomja, és ez fájdalmas is lehet, mivel Isten kénytelen lenyomni azt a szívet, ami felülkerekedik Isten akarata fölé, és Isten fölé. Ezáltal Isten beállítja a már Krisztus uralta szívet a belső szellemi emberünkben oda, ami a Krisztussal való egység-tudatosságunkat adja, a szív helyzeti pozícióját Krisztusban. Vannak dolgok, emberek, melyeket le kell ráznunk magunkról, mert Isten előtt azok hamisak, nem tiszták, és ezek mindig bűnös úton, bűnös forrásból, Isten előtt nem kedves céllal, a hívő emberre akarnak csimpaszkodni, és démoni erővel meggyőzni a hívőt, hogy az igaz, és válassza azt, de ilyenkor a Szent Szellem a segítségére van a hívőnek, és a Szent Szellem által undorodni fog ezektől a dolgoktól, emberektől, amit a Szent Szellem munkál ki az ember szívében, mert a Szent Szellem elválasztja egymástól a szentet és a közönségest, az igazat és a hamisat. Lerázni dolgokat, melyek nem tartoznak hozzánk, és Isten szellemi tudtára adja a hívőnek szíve értelmében, hogy ha a múltban hozott egy rossz döntést, akkor azt is rázza le az életéről, mert Isten előtt az nem kedves, nem Istentől való, és csak akadályoztatja a hívőt szellemi életében Isten útján. Nem szent célok vezérlik, hanem éppen a szent céloktól akarja távol tartani a hívőt, de ezt Isten nem engedi. Lerázzuk magunkról azt ami a porhoz tapad, ami óemberi és mocsok, démoni. Ezáltal Isten kitakarítja a szívünket, kiporszívózza a szívből a port, a világ porát, a démoni befolyás okozta hamis dolgokat, embereket, az óemberi természetünk és énünk mocskát. Ezt a gondolkozásunkban teszi a szív értemében, mivel szellemünk már tiszta Jézus Krisztus helyreállítása okán, és ez szentség-tudat, Jézus drága vérének tudata mi bennünk, ami mennyeien tiszta és tökéletes, nem romlandó, és ezért a szívünkből önként fogunk undorodni dolgoktól, emberektől, melyeket nem az Atya vonzza hozzánk. Ennek okán hiába erőlködik egy testi nő azon, hogy válassza a férfi őt, az soha nem fog megtörténni, mert a férfi a Szent Szellem vezetése alatt van, és szíve Krisztusé, tehát Krisztus motiválja a férfit szívében mindenre, amivel a férfi önként egyetért, mert egység-tudatossága van Krisztussal. A férfi akarata egyben Isten akarata, ez az egység-tudatosság Krisztussal... Hajni Kedves. Ha ezt megértettétek szívetek értelmében, akkor azt is vegyétek tudomásul, hogy P. Kende soha nem fog az ördöggel kompromisszumot kötni, és soha nem enged a Sátánnak, a démoni befolyásnak, azaz Nektek. És ez a Krisztussal való egység-tudatosságából, önként fakad,. Inkább meghalna mintsem Sátánnak engedjen. Tehát soha nem tér le Isten útjáról, mert ez a szövetség a vezetőségben Isten akarata, és ezt minden szellem hívő tudja rajtatok kívül. Mi lelkeket akarunk nyerni Istennek, és nem emberi érdekekből fakadó, ocsmány, démoni dolgoknak engedni. P. Kende kapott egy csodálatos szellemi látást Istentől, sokat imádkozott, és Istennek terve van a gyülekezettel, növekedést és áldást, újjászületett hívőket ad. Ezt választja P. Kende, és soha nem enged Sátánnak, aki Isten munkáját akarja szétrombolni, és nem veszitek észre, hogy Sátán épp benneteket használ fel erre a célra. Sátán mindig Isten munkája ellen megy... Netán még ezt sem tudjátok?... Nézzük a szív néhány tulajdonságát, utána folytatom, Hajninak is utána: A szív nyomásgrádienst generál, mely a vér áramlási irányát meghatározza. A szívizomrostoknak két típusa létezik. Az egyik úgynevezett munkaizom rost, mely a szív összehúzódásáért felelős. A másik, az ingerület képzésért és ingerület vezetésért, azaz a szívritmusért felelős. A szívben normál körülmények között a jobb pitvarban, a felső nagy véna beömlésének közelében elhelyezkedő sinuscsomóból indul ki az ingerület, ez az elsődleges ingerképző központ. Általában percenként hetvenszer készteti a munkaizomrostokat összehúzódásra. A sinus-csomóból mindkét pitvaron keresztül a kamrákra jut az ingerület."... Szó volt a vér áramlási irányáról és az ingerületről a szívben, és ez szellemi értelemben Jézus drága vérének áramlási iránya a szellemi életünk minden területére, ami mennyei ingerületet, impulzust generál a hívő szívében, és ezáltal azt cselekszi ami az Úr akarata. Az Úr plántált be vágyakat, célokat, érzéseket, gondolatokat a hívő szívébe. Mily balgaság az életünk egyes területeitől megtagadni Jézus drága vérét, mert azzal a területtel saját célunk, saját tervünk, saját elgondolásunk van, amit az Úr nem fog tűrni, és beáramoltatja a szent Vért arra a területre, ami felbolygatja az életünket, és azt a területet a szívünkben, az életünkben, melyhez ragaszkodunk. Ekkor az Úr amit elkezdett, azt be is fejezi, a szentet örökre elválasztja a közönségestől. Ebből tanulnia kell a hívőnek, mindig Isten akaratában kell járnia. Én keresztény családból származom, és Anyám mindig hozzáteszi a jövővel kapcsolatos mondataihoz, hogy: "... ha Isten is úgy akarja..."... Mert Isten akarata határoz mindent, és nekünk abban járni, az a jó nekünk, amit az Úr már előre tud a mi életünkben. Hajni Kedves. Én a Biblia Szól Gyülekezetben vidéken is szolgáltam, Ajkán, szombatonként Ajkára jártam P. Borci csapatával, ahol az utcai evangelizáció mellett gyermek-szolgálatot is vállaltam Istentisztelet alatt, valamint családokhoz is mentünk. Időnként szolgáltam Székesfehérváron is, a főtéren evangelizáltam P. Kende csoportjával, és volt amikor az ajkai szolgálat csatlakozott a székesfehérvárihoz, ami által P. Borci és P. Kende közös vezetésével közös evangelizációkat tartottunk, és még falvakba is ellátogattunk. Én 1995 óta vagyok a gyülekezetben, és ez idő alatt több szolgálatom is volt, a nyugdíjas klubban is szolgáltam, valamint az Úrvacsora Kórusban is énekeltem. Budapesten is több helyre mentem evangelizálni, főként az akkor még Moszkva térre és a Blahára, de most nem sorolom fel ezeket. Visszatérve az új épület-komplexumhoz, teljesen mindegy, hogy Neked mi a véleményed erről, mert mi Isten akaratában járunk, és Isten segíti az Ő ügyét. Az, hogy kinek teszik és kinek nem, az lényegtelen, mivel ez nem kívánságműsor, és a gyülekezet nem klub, ahol az emberi saját akaratok, kívánságok lennének a lényegesek. Ismét csak saját magatokra gondoltok az érdeketek mentén, mivel lényegtelen az, hogy Nektek kell-é vagy sem az, amit Isten elrendelt, mert itt Isten akarata és az emberek szeretete a fontos, ami Nektek nincs meg. Ezen túlmenően P. Thomas Schaller a barátunk, Akivel szoros a kapcsolatunk, és ez már az Ő ügye is, ugyanis ez a GGWO Európai Központ is lesz, ami azt jelenti, hogy P. Schaller is adhat iránymutatást az új épületre vonatkozóan, de a gyülekezeti része nagy valószínűséggel olyan lesz mint amiről már írtam, kerttel, Isten kegyelméből. Isten a szívemre helyezte a szegény embereket is, és szeretnénk olyat is, hogy mi hárman, a gyülekezet vezetőségének három tagja, csak mi hárman, minden hónapban elmegyünk úgy evangelizálni a szegény emberek felé, hogy közben igazi kemencés kenyeret is osztunk Isten Igéjével együtt, és úgy beszélünk Jézus Krisztusról, hogy közbe kemencés kenyeret osztunk szét. Istené a dicsőség, hogy az Ő munkájának részesei lehetünk, és nagyon áldottak vagyunk, mindhárman Jézus békességével, örömével, boldogságával ebben a közös szövetségben, amit az Úr védelmez, mert terve van velünk. Csak meg kell nyitni szívünket Isten tervei előtt, és Isten egy csodálatos közös munkába hív bennünket bele Ővele, Istennel. Ez nagy kiváltság, sokat is imádkozunk, a szívünkön van minden egyes ember Krisztus Testében. Bármit tesztek, azt az Úr ellenetek fogja fordítani, mert bennünket Isten védelmez. Az ApCsel 4:33 írja: "És az apostolok nagy erővel tettek bizonyságot az Úr Jézus  feltámadásáról és nagy kegyelem munkálkodott mindnyájukon.".../Folytatva a történetemet: Cseri Kálmán dolgozószobájában kötetlenebb, magán jellegű beszélgetés is volt Andrással, ez nem hivatalos látogatás volt. Miközben Cseri Kálmán a régi teáskannából öntött a csészékbe, a következőről beszélt: Ez a teáskanna akkor került hozzám, amikor Budahegyvidéken szolgáltam segédlelkészként, és azóta mindig a lelkészi hivatalomban használom teafőzésre. Innen, a budahegyvidékiektől hívott meg lelkipásztorának a pasaréti gyülekezet Dr. Joó Sándor lelki pásztor halála után, 1971-ben."  Azáltal, hogy régi teáskanna volt, nem volt személytelen, rideg, modern, és mennyi emlék is fűződhet hozzá, sokmindent megélt. Töltés közben néhány teacsepp a régi fényes tálcára csöppent, és ennek kapcsán, ami üzenet a bűnszövetkezetnek is, Jézus verejtékezéséről beszélt a Gecsemáné kertben, ahol Jézus az Atyja akaratának rendelte alá magát, és az alábbiakról is beszélt, amely valóban Cseri Kálmán prédikációjából való, küldöm Hajniéknak: "A korinthusiak közül többen kétségbe vonták, hogy Pál valóban Jézus Krisztus apostola, hogy az Ő küldetésében jelent meg Korinthusban, és amit mondott, azt valóban az Úr Jézus üzeni a gyülekezet tagjainak. Megvádolták azzal, hogy uralkodni akar a gyülekezetben, azért írta elő olyan pontosan és határozottan, hogyan kell Jézus tanítványainak, a keresztyéneknek házasságban élniük, mi legyen az istentisztelet rendje, az úrvacsora rendje és így tovább. Bántó, gonosz rágalmakat is szórtak az apostolra. Jellemző, hogy ő nem sértődött meg, nem indított becsületsértési pert, nem kezdte védeni a maga hitelét, de nem is fordított hátat a gyülekezetnek, hogy ha ilyenek vagytok, többet nem jövök hozzátok, hanem megírta nekik egyebek között ezt: "Csekély dolog az, hogy ti mondjatok ítéletet rajtam, sőt még én magam sem ítélem meg magamat. Aki engem megítél az Úr az." Pál szerette és tisztelte a gyülekezet tagjait, de azt mondta: aki igazán ismer engem és hitelesen meg tudja mondani, hogy ki vagyok, mit teszek, az az én gazdám, a megváltó Jézus Krisztus, és akinek Ő minősít, én az vagyok. Ezért nem keseredett el, ezért nem hagyta abba szolgálatát, ezért nem volt dühös a korinthusiakra, továbbra is szeretettel hirdette nekik Isten igéjét. De ezt hangsúlyozta, hogy ő nem a korinthusi gyülekezet szolgája, hanem a Krisztus Jézus szolgája. Ő nem egyéni vállalkozó, nem a saját elhatározásából ment Korinthusba. Oda őt Jézus küldte. Minden lépése Jézustól függ, minden szót, amit továbbmond tőle vár, és minden tettéért Jézusnak érzi magát felelősnek. Neki fog elszámolni. Ő egyszer és mindenkorra teljesen kiszolgáltatta magát urának és megváltójának Jézus Krisztusnak, és éppen ezért teljesen szabaddá vált minden olyan erőtől, ami gátolhatná a szolgálatban. Szabaddá lett a saját félelmeitől és érdekeitől, a saját vágyaitól és gyengeségeitől, de szabaddá lett egészen az emberek igényeitől és szeszélyeitől is, sőt az éles és gonosz nyelvüktől, az intrikáiktól, és mindezek fölé emelkedve egyedül Jézusra figyelve végzi a szolgálatot ezeknek az őt rágalmazó embereknek az érdekében. Mindenkitől függetlenül egyedül és teljesen Jézus Krisztustól függ. Ez a Jézustól való teljes függés és az ebből egyenesen következő teljes szabadság minden idegen erőtől, ez az egyik olyan üzenet, ami ebben a rövid szakaszban megszólal. És ha valaki nagyon szenved amiatt, hogy olyan sok mindenre és sok mindenkire tekintettel kell lennie döntéseiben és cselekedeteiben, és még sem tud eleget tenni mindenkinek, és emiatt állandóan sokféle feszültség van, akkor vizsgálja meg őszintén, hogy mennyire függ az élete Jézustól. Mennyire szolgáltattuk ki már magunkat Jézusnak?".../...Ma, a Szent Szellem, egy kis imádkozó angyal szobrocskát vett a kezembe, majd egy fonott ajándékkosár fölé vitte, és magasból elengedte a kezemből, ami által a fonott ajándék-kosárkába esett. Ezt követően a Bibliából üzent, ami magyarázat, 68. Zsoltár 29-32: "Istened rendelte el a te hatalmadat erősítsd meg, oh Isten, azt, amit számunkra készítettél. A Te Jeruzsálem felett álló hajlékodból királyok hoznak majd Néked ajándékokat. Fenyítsd meg a nádasnak vádját, a bikák csordáját a népek tulkaival egybe, akik ezüst-rudakkal terpeszkednek; szórd szét a népeket, akik a háborúban gyönyörködnek. Eljőnek majd a főemberek Egyiptomból, Szerecsenország hamar kinyújtja kezeit Istenhez."

cs.tündi Creative Commons License 2016.08.20 -1 0 1500

Ma egy olyan P. Kendétől való prédikációrészlettel indítom írásomat, amit több részben fogok közölni, a Biblia Szól Gyülekezet által: "II.Tim.3 - ez az allergiáink listája. Olyan dolgok, melyek ellene vannak a kegyelem egyszerűségének. Ilyenek például a káromkodók. Pedig olyan sok építő szó van, melyek rendelkezésre állnak. Nem negatív szavakat szólok, hanem olyan szavakat, amelyeket a Trónról hallottam, Jézus Krisztustól hallottam. A nem megbocsájtó ember, aki visszautasítja, hogy helyreálljon, hogy kibéküljön. Ha elbukunk, van Szószólónk az Atyánál, Jézus Krisztus. Van helye, hogy őrizgessem a sebeimet? Nincs. Uram, itt a bűnöm, itt a bukásom. És már eltűnt. Nem kell önsajnálatban élnem, élhetek örömben, szabadságban, a Szent Szellem boldogságában.".../... Szellemi gondolataim Istentől: Ha valaki teremtett ember létére visszautasítja Teremtőjének, az Istennek a helyreállítását, akkor marad egy olyan saját maga által felállított rendszerben, amiben minden halálra van ítélve, hisz Jézus Krisztus volt az Egyetlen, Aki a halál állapotából kimenekített minket, és ez nem csupán a szellemi életünkre vonatkozik, hanem a földi életünk minden részletére is, hisz a halálból soha nem állott még elő élet, csak az Élet szülhet életet. Az ember nem tudja meggyógyítani saját szellemi életét, rendbe tenni az életét, és szellemi áldásokat sem kaphatunk meg a szellemi sötétség oldalában élve. Az az ember, akinek kell ugyan egy szellemi dolog Isten útjáról, de nem hajlandó rátérni Isten útjára, hanem inkább nyomorult és sötét állapotában az úton kívülről próbálja megszerezni azt ami Isten útján van, az olyan mint egy prérifarkas, aki nem megy fel az útra, hanem az úton kívül egy bozótból akar ráugrani az úton kiszemelt áldozatára, és azonnal kirohanni azzal az útról, visszaugorva a bozótba, maradva prérifarkas-identitásúnak. Mily nagy szellemi sötétség kell ehhez, az ilyen ember nem szereti Jézus Krisztust, a kereszten történt Bevégzett Munkát pedig nem csak hogy nem értékeli, de leköpi, és köp egyet Jézus arcára is, folyik le Adél nyála Jézus Krisztus arcáról, Hajnié is, Jézus fejéről. Isten soha nem engedi, hogy a sötétség, az Isten útjának tagadása, az Ige kikerülésével bárki is az Ő gyermekeit és szellemi dolgait megkaparintsa, de ha például megengedné, akkor azon nem lenne Isten áldása, mert Isten sötétséggel borítaná be azt a zsákmányt, és szárazságot, kietlenséget, szenvedést adna arra a dologra áldás helyett, de Isten nem teszi meg, mert Ő inkább megóvja és védelmezi az Övéit, szárnyai alá veszi. Áldások csak Isten útján vannak, Jézus Urunk kezéből. Nincs más út, csak a kereszt. A Krisztus-követő hívő élete nem csak abból áll, hogy eljárunk Istentiszteletekre, ott ülünk, és szolgálunk hetente egyszer valamelyik téren szórólapokat osztogatva, aztán visszamegyünk pletykálni a büfébe elterpeszkedve, hanem Isten megpróbálja a hitünket, mert a hitünk nagyon drága, és Isten megvizsgálja mi lakozik az ember szívében, amivel szembesíti a hívőt is, és ehhez teremt helyzeteket, ami által mindent rá kell helyezni a keresztre. Vannak helyzetek, melyek valóban nem könnyűek, de épp attól válnak könnyűvé, hogy ráhelyezem a keresztre. Mivel keresztényként nevelkedtem, ezért van nekem egy falra akasztható feszület fából, egy kereszt, melyet, amikor keresztre helyezem az ügyeimet, kezembe veszek, és állva imádkozom, majd a szívemből, őszintén azt mondom Mennyei Édesapámnak, hogy azt adott ügyemet, helyzetemet, embert, nehézséget rá helyezem a keresztre, és jelképesen ilyenkor a kezemben lévő keresztre helyezem, ami csak jelképes. A legfontosabb, hogy mindent helyezzünk rá a keresztre, és adjuk oda Istennek, tegyük le Isten kezébe. Átadni Istennek. Amikor ezt megteszem, akkor én mindig valahogy megkönnyebbülök, és egy nagy kő esik le a szívemről, mert tudom, hogy Istennél van a legjobb helyen az ügyem. Nem nálam, nem embereknél, nem barátoknál, és nem a saját testi erőmben, cselekedet-programomban, a saját terveimben, akaratomban. Gyakran sírok is ekkor, de szellemi hatással egyfajta boldogságot is érzek, ami egyben Isten nyugodalma. Ekkor Isten nyugodalmába is belépünk, megpihenve Isten tökéletes tervében, rendezésében, időzítésében, cselekedeteiben. Igazi békességünk csak Krisztusban van. A prédikáció-részletben szó volt a káromkodókról, és csak elgondolkodtam ezen a magyar szavunkon, hogy "káromkodik", mivel ebben benne van, hogy ha nekem károm van, valamiféle károm, akkor káromkodom, és van ebben a témában egy dal is, melynek szövege utal a keresztre: "A varjú azt mondja, kár mindenért Kár, kár, kár, ám meg kell halj, hogy igaz legyél."...Tehát ne sajnáljuk az óemberi természet jogait és az óember életét, és ne károgjunk mint a varjúk, mert a kereszten kell először meghalnia nekünk is, valamint az ügyeinknek, helyzeteinknek is ahhoz, hogy az megszentelődve életet nyerjen mindörökre. Mindennek át kell mennie a kereszten. Ha nekem károm van, hisz ebből a szóból tevődik össze a káromkodás szavunk, akkor tegyük fel a kérdést, hogy ez az egóm kára, vagy pedig a belső szellemi emberem kára, hisz ha az óember sajnálkozik, akkor tegye, de ne hallgassunk rá, mert semmiért nem kár amit a keresztre tettünk meghalni, mivel Isten abból szentet, még csodálatosabbat hoz ki abból, az Ő tökéletes akarata szerint. Amikor valaki ronda szavakkal káromkodik, akkor az az óember mocskos sajnálkozása, káromkodása valamiért, mert a ronda beszéd nem a Krisztus uralta szívünkből jön elő, és méltatlan is a hívőhöz.../ Hajni Kedves ! Fontos dolgokról írok Neked. A Te viselkedésed, szóhasználatod és cselekedeteid, szívbeli megnyilvánulásaid végképp nem Krisztus természetét tükrözik. Jó ha tudod, hogy Pajó nem üzletember, hanem egy olyan nemes, Akinek vagyona hatalmas, és ez nem csak néhány milliót jelent, hanem sok milliárdot, a milliárd pedig nem millió, és mivel teljesen törvényes minden, az Ari Kormi sem tudna semmit ellene tenni, milliomosként, de egyébként sem, ha Őt hazugságokkal etetnéd be. Ez egy királyság, komoly és normális királyság, aminek nevét még nem írhatom ide, de fogom közölni. Mi nem üzletelünk, rengeteg milliárdról van szó, amit keresztény célokra, Isten dolgaira fordítunk, Istent hirdetjük. Az új helyen, ahol a gyülekezet lesz, ott Vöröskereszt részleget is tervbe vettünk felállítani, külön kis épületben, ahol egyszerre történik evangelizáció és segítségnyújtás. Célunk Isten Igéjének hirdetése, segítségnyújtással együtt. A Vöröskereszt által is egyszerre tudunk evangelizálni és segítséget nyújtani rászorultakon. Mindezt a szívünkből tesszük, csak ennek van értelme, hogy tegyük, minden más hiábavalóság lenne. Úgy fogunk segíteni embereken, betegeken, és szegényeken, gyermekeken, időseken, hogy közben evangelizálunk is Nekik, hirdetjük Jézust, valamint segítjük Őket a gyógyításban, étkeztetéssel, ételosztással, gyermekeken is segítünk, adományokkal, orvosi segítséggel, eszközökkel. Természetesen mindezt ingyen. Gondolom egyetértesz azzal kedves Hajni, hogy mivel ez Istentől való, nemes célokkal, biblikus, Krisztus természetével, és törvényes, ezért ha egy üzletember mindezt támadná, akkor az csakis irigységből történne. Ugye? Csakis irigységből segítene Neked egy üzletember, és azért is, mert hazugságokat hitt el. Tisztában vagyunk azzal, hogy a későbbiek folyamán is egyre több lesz az irigykedő ember, üzletember, rossz akaró, de velünk van az Úr, és mi az Ő szent világában élünk, így nem hat ránk ez a negatív légkör. Van olyan üzletember is, aki azt mondja: jaj de kár, hogy nem én voltam az aki segít, de akkor azt kérdezném Tőle, hogy miért nem tette eddig? Azért, mert csak saját magára és a saját érdekeltségeire gondolt, és mindezt előbb kellett volna tennie, ugyanakkor ehhez kevés néhány millió, sőt, egy milliárd is kevés, ehhez minimum 5 milliárdra van szükség, amit valóban csak egy királyság tud megtenni, de a mostani épület fenntartásában tudott volna segíteni. Ezt adóssággal nem lehet létrehozni, a mi építkezésünk mögött Isten áll, és nem üzlet. Nincsenek adósságaink. Isten ennyire tiszta utat adott. Nem kárhoztatunk senkit, csak elmondjuk emberek hozzáállásait. Egyéb iránt Adél mindenképp el lesz küldve, de nem csak a gyülekezetből, hanem P. Kendétől is, külön válnak, de ebbe azonban én nem szólok bele, mert ezt Kendének kell lerendeznie Isten útmutatásával, én csak ennyit írnék erről, és még azt is, hogy ez Isten akarata, ami mindenképpen megtörténik, Kende nem élhet bűnben. Természetesen Adélnak minden pásztori és gyülekezeti segítséget megadunk, mi azt tesszük amit Isten mond nekünk. Azért hibáztatni bennünket, mert Isten útján a Szent Szellem vezetésében járunk, sötét szellemiségre vall. Figyelmeztetem a bűnszövetkezet tagjait, hogy rendőrségi beavatkozás fog történni a készenléti rendőrségtől vagy bevetési csoporttól, ha erőszakhoz és egyéb bűncselekményhez folyamodnak. Hajni és társa ellen polgári eljárás már folyamatban van.../ Imádkozva a hajnali harmat került a szívemre, és lesz szellemi mondanivalója is, de nézzük meg először, hogy mi is valójában a harmat, a dér, és a zúzmara: A harmat vízcseppek, esetleg összefüggő vízréteg formájában jelentkező nem hulló csapadék, amely a földfelszínen, illetve felszínközeli, szabadban lévő tárgyakon, főként növényzeten figyelhető meg. Rendszerint éjszaka vagy hajnalban alakul ki, amikor a földközelben harmatpont alá hűlő levegő vízgőztartalma kicsapódik. Fűszálakon, fák, cserjék stb. levelein a legáltalánosabb, ezek közelében ugyanis a lehűlő levegő a növények által elpárologtatott vízgőz miatt hamarabb túltelítetté válik; a fűfélék levelein található folyadékcseppek azonban a növény cseppkiválasztásából is származhatnak. Amennyiben a levegő és egy adott felület hőmérséklete egyaránt 0 °C alatti, a harmat megfagy, ez esetben dérről beszélünk. Ez utóbbi nem tévesztendő össze a zúzmarával, mivel a harmat és a dér álló, míg a zúzmara mozgó levegőből csapódik ki. A talajban is keletkezhet harmat, ha a talajban a levegővel együtt áramló vízgőz hidegebb rétegekhez ér és kicsapódik, ez a föld alatti vagy talajharmat. A harmatnak a csapadékszegény időszakban nagy a jelentősége, mert pár órán keresztül megállítja a párolgást és csökkenti a növény vízveszteségét.... Szellemi értelemben: A hajnali harmat számomra az újjászületésre, és az azt követő víz általi bemerítkezésre utal, azt hirdetve, hogy már kora reggel ébredjünk szentség-tudatban, ami szentség-tudatosság a belső szellemi emberünkben, az újjászületésünkre utalva, és arra, hogy kik vagyunk Krisztusban, alá merültünk Jézussal a halálba, és feltámadtunk Jézussal örök életre, szentségre. A dér az, amikor a hajnali harmat megfagy, és erre térnék ki, mivel amikor a gondolkozásunk által nem élünk az Ige gondolkozási rendszerében és nem élünk az újjászületésünk tudatosságával, szentség-tudatossággal, akkor ez a hajnali harmat megfagy szívünk értelmében, és dér, egyfajta szellemi dér képződik szívünk értelmén, szinte látom ezt a dért, ahogy befedi a szívet. Ekkor a gondolkozásunk által nem Jézus drága vére fedezi be szívünket, hanem dér. Minden a gondolkozásunkon múlik, mivel a mi szentségünk biztos az újjászületésünk által, és az egységünk is biztos Krisztusban, Aki örökre egy velünk, soha nem hagy el, csak mi eshetünk ki ebből, de csak a gondolkozásunkban. Amikor szellemi dér lepi el szívünket, akkor lefagyasztjuk Jézust, hogy munkálkodjon, és ezért az óemberi természet gondolkozása kezd élni a gondolkozásunk által, mi éltetjük azt. Ekkor szellemi zúzmara képződik, ami a mozgó levegőből csapódik ki, azaz a testi cselekedet-program mozgása. Ez minden esetben bukással végződik.../Folytatva a történetemet: Mikor hazaértem, a parkolóban láttam, hogy szól a telefonom, felvettem, Cseri Kálmán lelkész úr volt az, Aki csak érdeklődött, hogy minden rendben van-é, hazaértem-é, mivel hatalmas vihar volt amikor elmentem Tőle. Elmeséltem Neki amik történtek velem a világítótoronyban, ami hosszú téma, de próbáltam röviden összefoglalni, mert bár a telefonhívás Cseri Kálmán szívbeli érdeklődése és áldozata, de nem akartam nagyon megnövelni a telefonszámláját. Azt mondta minderre, hogy Isten még ebben az idős korában is tudja őt használni, mert valóban nem volt véletlen az összefutásunk. Isten mindenkit tud használni az Ő szent céljaihoz. Megbeszéltük, hogy folytatjuk majd a beszélgetést. Otthon felhívtam a rektor úr kedves feleségét, mert haladnunk kell az árvaházak evangelizációjában is. Azt javasoltam, persze ha ő is elfogadja, hogy mivel két árvaházat találtam Budapesten, - az egyikben már voltunk -, mindkettőbe menjünk el evangelizálni, majd tartsunk egy összevont evangelizációt is, egyszerre mindkét árvaház gyermekeinek. Örült a hívásomnak a rektor úr felesége, majd azt mondta, jó, hogy ezt felvetettem, mivel a másik árvaház számára is gyűjtött játékokat, ruhákat a gyermekek részére, amit el kéne együtt vinni oda, csak nem merte ezt még kérni tőlem, mivel folyamatosan kint vagyok a közös evangelizáción. Örömmel mondtam igent erre. A beszélgetés után Cseri Kálmán prédikációit olvastam, ebből idézek:  "A Szentírás még néhány akcióját említi Barnabásnak, amikor hidakat épített. Kettőt szeretnék ma ezek közül elmondani. Az egyiket két gyülekezet között hozta létre, mert az egyik gyülekezet görbe szemmel, gyanakodva nézett a másikra. A múltkor olvastuk az Apostolok Cselekedete könyvéből, hogy István kivégzése után kiűzték a keresztyéneket Jeruzsálemből. Ez jót tett a missziónak, mert mindegyikük mint egy misszionárius ott, ahova került, hirdette a Krisztusról szóló evangéliumot, ami akkor még teljesen ismeretlen volt abban a térségben. Egészen messzire is elkerültek emberek, például Szíria akkori fővárosába, Antiókhiába. Antiókhia volt a római birodalom harmadik legnagyobb városa Róma és Alexandria után, fél millió lakossal, ami akkor rendkívül soknak számított. A tengerparttól mintegy 35 km-re feküdt, fontos kereskedelmi útvonalak találkozásánál. Pezsgő, gazdag város volt, ahol mindenféle nemzetiségű, műveltségű, vallású ember összeverődött. Itt kezdték hirdetni az evangéliumot, és az a hír járta, hogy ha egy ideológia megveti a lábát Antiókhiában, az kisugárzik az egész környékre. És az evangélium itt megvetette a lábát. Először csak néhány Krisztusban hívő tanítvány beszélt erről másoknak, de olvastunk itt egy sokat mondó kijelentést: "Ők pedig hirdették az evangéliumot és az Úr keze velük volt." Amikor a Biblia ezt az antropomorf (emberszabású) kifejezést használja, hogy az Úr keze, karja, néha még azt is említi: jobb keze, akkor mindig Isten erejét és hatalmát akarja szemléltetni. Vagyis miközben egyszerű hívők bizonyságot tettek arról, hogy ki nekik Jézus, aközben Isten hatalmasan munkálkodni kezdett. Megnyitotta a szívét sokaknak és igen sokan lettek hívőkké. Ebben a nagy városban tehát rövid idő alatt létrejött egy nagy létszámú, erőteljes gyülekezet, amelyikben mindenféle ember helyet kapott, még színes bőrűek is voltak, említ egy Niger melléknevű gyülekezeti vezetőt is a Szentírás, és erőteljesen misszionált ez a gyülekezet. Meghallották ezt Jeruzsálemben az apostolok és elkezdtek aggódni. Micsoda új dolog ez? Hogyhogy ott a pogány tengerben? Tiszta tanítást mondanak ott? Nem keveredik az evangélium pogány elemekkel? Nem fogja magához ragadni a gyülekezet vezetését néhány hozzá nem értő akarnok? Jogos volt ez az aggodalom és szükséges volt ez az éberség, csak nagy baj lett volna, ha megállnak itt. De nem álltak meg, és most ütött ismét Barnabásnak az órája. A gyülekezet vezetői jól ismerték kinek-kinek a kegyelmi ajándékait, és úgy látták, hogy ide Barnabás kell. Ezt olvastuk az igében: "amikor eljutott a híre az antiókhiai gyülekezetnek a jeruzsálemiek fülébe, kiküldték Barnabást Antiókhiába." Barnabás előítéletek nélkül érkezett meg oda. Szerette volna látni, mi történik ott. És mit látott? "Amikor megérkezett, és látta az Isten kegyelmét, megörült, és bátorította mindnyájukat, hogy állhatatos szívvel maradjanak meg az Úrban." Barnabás azonnal látta, hogy itt Isten munkálkodik. Itt ugyanaz történik a pogányok között, ami elkezdődött pünkösdkor Jeruzsálemben a zsidóság között. Kilépett az evangélium a választott nép szűk köréből. Ezek ugyanolyan hiteles, elkötelezett Krisztus-tanítványok, mint akiket ő az otthoni gyülekezetben ismert. Sőt, ezek ráadásul sokkal bátrabban misszionálnak. Aki megismerte Jézust, már mondja is tovább másoknak. Ezért nő ilyen dinamikusan a gyülekezet. Neki is be kell állnia ebbe a csodálatos ébredésbe, segíteni kell őket. Segítette is, és egy idő után látta, hogy ő kevés. Kellene még segítség. Kit lehetne hívni? És akkor Isten Szentlelke eszébe juttatta Sault. Az ám, Saul. Hova tűnt a megtérése után? Tudomása szerint Tarzuszban, a szülővárosában tartózkodott. Nem volt éppen közel Tarzusz Antiókhiához, de azért nem volt a világ végén sem. Kétszáz-kétszázötven kilométerre volt onnan, és olyan egyszerűen olvassuk itt az információt: "Barnabás aztán elment Tarzuszba, felkereste Sault, és amikor megtalálta, magával vitte Atiókhiába." Többször gondolkoztam azon, hogyan találhatta meg? Tarzusz is nagy város, kétszázezer körül volt a lakosainak a száma, ami soknak számított akkor. Hogyan lehet a gombostűt megtalálni a szénakazalban? Hogyan lehet Sault megtalálni egy Barnabás számára teljesen ismeretlen világvárosban? Csak úgy, ahogy mi is tapasztaljuk sokszor családlátogatás során, meg amikor szórványban szolgáltam és tanyákat látogattam, hogy Isten úgy vezeti az embert, hogy odatalál. Megáll az előtt az ajtó előtt, amelyikre az a név van kiírva. Pedig nem tudtam, hogyan találok oda, mert nem volt kit megkérdezni sem. Ahova Isten Lelke küld, oda Isten Lelke elvezet és elkísér. Lényeg, hogy megtalálta Sault, rávette, hogy segítsen neki, és így olvassuk a folytatást: "Egy teljes esztendeig együtt dolgoztak a gyülekezetben, és igen nagy sokaságot tanítottak." Micsoda kiváltságos gyülekezet volt Antiókhia! Saul meg Barnabás egy évig tanítottak ott. A tanítás nagyon fontos. A tanítás megerősíti és elmélyíti a hitet. Ha a hitre jutottak tanítása elmarad, könnyen elsekélyesedik a hit, és szekták áldozatává válhatnak a hívők. Ezért tanították őket, és a tanításuk központi gondolata ezt volt: állhatatos szívvel maradjanak meg az Úrban. Vagyis mélyüljön egyre jobban az élő Krisztussal való hitbeli közösségük. Éljenek együtt Jézussal. Tanuljanak meg az Ő irányítása alatt élni. Ismerjék meg Őt egyre jobban, nemcsak az Ő tanításait, hanem Őt magát. Vele legyen személyes kapcsolatuk és így legyenek jelen a pogány közegben. És állhatatosan maradjanak meg ebben, mert sok minden támadja majd azt, hogy megmaradjanak az Úrban."....Folyt.köv.../...Ma, a Szent Szellem, le reszeltetett egy nagy citromot, melynek le reszelt része süteménybe kerül, a belső tartama pedig friss, igazi limonádéba mentalevéllel. Ezt követően a már lereszelt citromot a szobámba, a csillár alá vittem, majd azt tudatosította bennem a Szent Szellem, hogy amikor Isten ad nekünk valamit, amit mi felhasználhatunk Isten dolgaira, akkor Ő fogja a továbbiakban is megmondani nekünk, hogy mit hova tegyünk, hol szolgáljunk, hova helyezzük Isten ajándékát, mi az Ő terve, mint ahogy a citrom belső része és külső része teljesen más célra lesz felhasználva. Isten mondja meg, hogy mit tegyünk, nem pedig a Hajni és társai. Bocsánat: bűntársai. Hisz az eljárás folyamatban van. A Bibliából is üzent a Szent Szellem, és ahol csukott szemmel kinyitottam a Bibliát, épp ebben a témában szól az az igevers, melyre ránéztem, Róma 2:29 - "Hanem az a zsidó, aki belsőképpen az; és a szívnek Szellemben, s nem betű szerint való körülmetélése az igazi körülmetélés, amelynek dicsérete nem az emberektől, hanem Istentől van."

cs.tündi Creative Commons License 2016.08.19 -1 0 1499

Írásom elején P. Kende prédikációjából hoztam részletet, a Biblia Szól Gyülekezet által: "A vakmerő nem ismeri fel a saját tetteinek a súlyát, önteltek, felfuvalkodottak. Az önigazult nem szereti Isten jóságát, hanem ehelyett a humanista önigazságra tekint. Visszatérnek az én-hez. Minden jóság a Világosság Atyjától száll alá, Akiben nincsen a változás árnyéka. Zsid. 7:19 - Az Ő szolgálatának a minőségi nagyságáról. Krisztus egy jobb reménység. Ő a legjobb reményünk. Krisztus belépett a világba azáltal amikor megszületett, és szétfeszítette azokat a kereteket, amikbe egy embernek bele kellett férni. Ő több volt. Akik látták a kereszten, akik hallgatták, akiknek válaszolt a kérdéseikre, azon fáradoztak, hogy újra próbálták fölállítani a hazugságaikat. Jézus összetörte a hazugságokat, amik őket fogva tartották. Jobb reménység. A hazugságom soha nem adja meg azt a reménységet, amit Jézus ad meg nekem.".../...Mai szellemi gondolataim: A hazugság-fölállítást én mai írásomban két csoportra osztom: Az első, amikor az ember a vele született vallásos rendszer törvényével próbál Jézus Krisztus ellen, vagyis az Élő Ige ellen törvény-passzusokat emelni, Jézust megfogni. Mivel írástudók, ezért mint bibliai jogászok, különböző igeverseket nem a Szent Szellem vezette összehasonlító szellemi módszerrel vetnek össze, hanem mint a tudományos kutatásokban, az ismereteik, a tapasztalataik, a tudásuk, a saját elgondolásuk és hipotézisük mentén, a Törvénynek az értelmezési keretei között. Mint fiókok a Törvényen belül, a bibliai passzusokat próbálják egymással összhangba hozni, összevetni, rendszerbe helyezni, melyeket aztán mint taktikázó, elmés bibliai jogászok, a saját gondolkodási sémájuk által érvként hoznak fel Jézus Krisztus ellen, Aki az Élő Ige, Aki annak az Igének az élő isteni megszemélyesítője, ami az Írott Ige, az Élő Igének írott változata, és Aki azt mondja: Én nem az vagyok, aminek ti értelmeztek Engem a bukás által eltorzult gondolkodási sémátokkal. Én nem betű vagyok, hanem amit mondok nektek, az Szellem és Élet. Az írástudó farizeusok előtt állt az Élő Ige, akik ragaszkodtak az Íráshoz, de ezáltal nem az élő Istenhez ragaszkodtak, hanem az élettelen Törvényhez, a betűhöz, a passzusokhoz. A kereszten történt Bevégzett Munka által Jézus Krisztus érvénytelenítette a régi gondolkozási sémát, és egy vadonatújat adott nekünk ajándékba, ez pedig az Ő gondolkodási rendszere, ami a kereszten keresztül történő krisztusi látásmód, az Ő elméje. Ebben nincs ott az első ember eltorzult gondolkozása, csak az ami az új szellemi emberhez tartozik: Jézus szíve, Jézus elméje, szívének értelme, szívének gondolkozása. Ez csak a kereszten keresztül érhető el ingyen, kegyelmi ajándékként, ezt nem lehet oktatási rendszerben kiérdemelni papírt megszerezve. A Szent Szellem világosítja meg az embert. A szellemi embert a Szent Szellem vezeti a Biblia szellemi tanulmányozásában, mi nem használhatjuk úgy mint egy jogászi kézikönyvet, mert akkor ítélkezőek leszünk helyzetek és emberek iránt. A másik csoport, amiről imádkozás közben kaptam kijelentést, hogy írjak erről, az az illúziókban, a saját önigazságukban élők csoportja. Ekkor az önigazult identitás-tudatukra építik fel kártyavárukat, mely kártyavár minden egyes lapja egy-egy önigazult, saját igazság, ami a saját igazságuk, és igazságként fogják fel, ami által hamis illúziókban élnek, sátáni altatással és óemberi természet gondolkodásának engedve, együtt. Ennek alapja az óemberi természetemmel való egység-tudatosság, ami által minden összedől ami rajta van, kártyavárként, mivel az nem a Krisztussal való egység-tudatosság. A kártyavár minden egyes kártyalapja éles, azoknak élei vannak, és mivel minden egyes lap egy-egy saját önigazság, ezért ezekből a kártyalapokból nem Isten szeretete árad, hanem a kártyalapok élei, melyek mindegyike éles és gonosz szó, tett, cselekedet, éles sátáni megjegyzések flegmán, melyek hamis gondolkozási séma mentén az óemberből törnek föl, és ezekkel érveket hoznak fel, megmagyarázva, hogy miért jó az amit akarnak, és egyáltalán mi a jó történés, cselekedet, és mi a rossz, a helytelen. Ez mind a saját maguk által felállított ideológiai rendszer is, amiben ők határoznak meg mindent, azt is, hogy minek kell történnie, mi fog történnie, mert ez a csoport nem alázatos, hanem büszke, akiknek Isten akarata semmit nem jelent, és nem veszik észre, hogy vesztükbe rohannak, egy olyan gödörbe, aminek vége sírás, szenvedés, csalódottság, hiszen csak Isten akarata és Isten terve érvényesülhet. Isten keresztülviszi tervét akkor is, ha rengeteg tévúton járó ember megy ellene. Ez a kártyavár összedől, amit a Szél, azaz a Szent Szellem dönt össze. Csak az marad meg, ami Krisztusra épül, és Krisztusból indul, Krisztus a forrása, valamint a Krisztussal való egység-tudatosság az útja. Győzelem csak a Krisztussal való egység-tudatosságból fakad, úgy amikor az újjászületésemkor azonosultam Jézus Krisztussal a kereszten, azonosultam az Ő halálában és feltámadásában, ami által a győztesek közé kerültem, örökre. Krisztuson kívül csak halál és pusztaság van, mely pusztaságban az egyedüli víz a saját könnycseppjeink lesznek, de Isten ezek által a saját könnycseppek által tud munkálkodni, hogy kitisztuljon a szív, és kitisztuljon a látás, a szív látása. Ilyenkor ébredünk rá, mennyivel jobb lett volna engedelmesnek lenni, és elfogadni Istentől alázatban. Azt hiszik az önigazultak, hogy a saját maguk felállított kártyavár célja, célkitűzése elérhető, megvalósítható, ahhoz joguk van, és meg is fog valósulni a saját cselekedet-programjuk által, vakmerőek, szellemi értelemben ostobák, de ennek az illúziónak és ámokfutásnak Isten vet véget, amikor asztalra csap és igazságot szolgáltat, valamint az igazat megáldja, a hamisat és kevélyt elutasítja, engedetlen gyermekeire csapást mér. Olvastam egy mondást: "A szabadságot nem lehet ugyanott megélni, ahol a rabságunkat éltük." ...Ez a szellemi hívő esetében is így van, mivel Krisztust, Akiben van a valódi szabadság, nem húzhatjuk bele a mi óemberi természetünk gondolkozásába, abba, ahol rabok voltunk. Ezáltal saját teológiát gyártunk, ami a régit keveri az újjal, és helyet ad, helyet követel önmagának, saját magának, de támaszként, erősítőként odateszi Jézust is. A szellemi hívő csak Krisztusra támaszkodik, és csak Krisztusból merít, csak krisztusi életet él, csak Krisztusból szól, cselekszik, szeret, lép; csak Krisztustól fogad el, csak Krisztus akarata szerint jár. Aki nem jár Isten akaratában, az saját maga akarja megalkotni, létrehozni, megvalósítani Isten áldott életét a saját életében, de nem lophatjuk el Isten áldását Istentől az Ő útján kívül, és az Ő akaratán kívül, mintegy Istent kötelezni, kényszeríteni dolgokra, áldás megadására, sors-átalakításra. Isten nem hülye, az Ő döntése tökéletes, és soha nem fogja megáldani a hamisat. Aki Isten áldását követeli a saját akarata szerint, az Isten zenéjét írja meg, miközben Isten a komponáló, a rendező, és a teremtő, életet megadó... Erről a hegedű került szívemre: A hegedű, illetve a vonós hangszerek kialakulásának folyamata a történelem kezdetéig, az ős-időszakig nyúlik vissza. Feltehetőleg a felhúzott íj képezte az első húros hangszerek egyikét, amelyet a megfeszítés változtatásával különböző magasságú hangok képzésére bírtak rá. A fejlődés második állomása az íj eltűnése volt; helyére egy megmunkált nyak és láb került. A rezonáló testet azonban már az emberek maguk állították elő. A húrokat egymás mellé rakták, és a nyakhoz kulcsokkal rögzítették, ami által lehetővé vált a húrok hangolása is. Ez feltehetőleg akkoriban következhetett be, amikor a nomád halászó és pásztorkodó népek letelepedtek, és áttértek a földművelésre, majd a kézműiparra. A hegedű először Észak-Itáliában bukkant fel, a 16. század közepén. Mindez remekül szemlélteti a saját testi erőfeszítést, az emberi cselekedet-programot, az Isten hangszerén való önkényes komponálást az életünkben, miközben Isten alakítja az életünket, nem mi... /Hajni Kedves. Ennek alapján azt kérdezném Tőled, hogy mivel teljesen egyértelmű, hogy az amit Ti akartok, az nem Isten akarata, Isten nem áldja meg a dolgaitokat, nem segít nektek, nincs benne Isten akaratában, és én Isten akaratában járok, akkor azt Te miért ellenzed, mert Te azt ellenzed, hogy én Isten akaratában járok és az Ige szerint szólok, az Ige szerint élek. Szerinted miért baj az, hogy én Isten akaratában járok, és minden amit teszek, szólok, az az Ige szerint való? Teljesen egyértelmű, hogy az amit Adél követel, azt Isten nem támogatja, nem áldja meg, és ellene áll, ne segít nektek. Ha Neked az a bajod, hogy én a Biblia szerint élek, cselekszem, szólok, az Isten akaratában járva, akkor Isten megadja erre a választ Neked, és az Adélnak is, de az Isten csapása lesz. Az egész országban kitiltunk Benneteket a gyülekezetből, az összes bűnszövetkezeti tagot, mert a bűnnel teli, pusztító rák terjedését ezáltal lehet szellemi módon megakadályozni, és itt lényegtelen az, hogy ki kicsoda a gyülekezetben, ki kinek az akárkije, mivel Isten nem személyválogató, a bűn az bűn, és a Biblia igazsága mindenkire érvényes a gyülekezetben, valamint itt nincs sem pozitív diszkrimináció, sem negatív diszkrimináció. Gyűlöld a bűnt, és ne engem vagy bennünket. A színpadon mindent el fogunk mondani, azt is amiért Kendének egyedül kell élnie, beszélünk az Új Földről, és arról, hogy miért fontos az is, hogy a vezetőség mindhárom tagja, Pajó, én, és Kende, zalai származású, és hozzánk csatlakozott Sztankay István művész úr is, Aki Zala megyében Zalaegerszegen a Hevesi Sándor Színház művészeti vezetője lett földi eltávozása előtt néhány évvel, és miattam is történt ez, a határhoz kötődünk ezáltal, ami jelentős az Új Földre nézve, ahol már teljesen új lesz minden, és más lesz az élet rendje is, a működési rendszere az új Földnek más lesz, új, amiben az itteni korlátok már nem lesznek, szellemi lesz minden, és Istenből lesz minden, nem lesz bűn, de erről részletesen a gyülekezetben fogunk beszélni. Ezt Ti nem értitek, és csak ott tudjuk elmondani. Az ember gondolkodása véges, korlátolt, ezt csak szellemben lehet megérteni. Ennek teológiáját fogjuk elmondani. Ez az Új Földre vonatkozik, nem a mostanira. Az utcán rabkocsi fog várakozni a rendőrségtől, és Ti semmit nem tudtok tenni, mert ez Isten akarata. Isten akaratát ugyan ki vagy mi akadályozhatná meg? Mi Istentől kaptunk erről kijelentést, mindhárman Istentől kaptunk kijelentést erről a szívünkben, és ugyanezt a kijelentést kapta Istentől Sztankay István művész úr is. Ez Isten akarata, amit sem az Adél, sem a Hajni bűnszövetkezete soha nem tud megakadályozni, mert Isten védelme alatt állunk. Ti mondjátok hívőnek magatokat, amikor azt sem tudjátok, hogy Isten akaratát senki nem akadályozhatja meg. P. Kendének egyedül kell élnie ezen a Földön, és ez mindenképpen meg fog történni, akármilyen hisztit vagy fizikális erőszakot alkalmaz Adél. Külön fognak válni. Én hamarosan Dr. Palavics József, Pajó pásztor felesége leszek, pásztor által összeadva és törvényesen is. Ez a hármas szövetség, a vezetőség: Pajó - Tünde - Kende, ez Isten akarata, és én nyilván nem olyan vezető vagyok mint Kende és a Pajó, valamint nekem ugyanúgy pásztoraim az összes pásztor a gyülekezetben, Akik által növekedhetek, és felnézek rájuk, felnézek a gyülekezet összes pásztorára, akik az én pásztoraim is.../ Folytatva a történetemet: A világítótorony-szerű épületben már másképp lehetett hallani az esőt, kissé csendesült a vihar, csendesült az eső, ezért ismét felmentem, és kinéztem a tetejéről, ahol kis nyitott terasz van. Friss eső illat fogadott, és a madarak újra csiripelni kezdek a közeli fákon. Mosolyogni kezdtem, mély lélegzeteket vettem, felemeltem kezem és imádkoztam. Éreztem, hogy Isten akaratában volt mindez. Lementem a kocsihoz, és miközben nyitottam kezemmel a kocsi ajtaját, még egyszer újra felnéztem erre a kis őrtorony-szerűségre. Megnyugodtam, és ahogy vezettem, nagyon sok letört gallyat láttam az úton, a Széll Kálmán térhez érve pedig már a távolból láttam azt a Krisztus Testét, amit magasba felépítettek, és amibe be lehet menni embereknek az evangelizáció során, be lehet menni a felállított Krisztus Testébe. A forgalom és a sok kanyar miatt nem nagyon tudtam nézni Krisztus Testét, de miközben néztem, a Szent Szellem azt tudatosította bennem, hogy én is egy olyan világító-torony, őrtorony-szerű épületben voltam, ami jelképezi Krisztus Testét is, hisz be lehet menni, de nekem most úgy jelentette ki a Szent Szellem, hogy az az egység-tudatosságomra mutat rá Krisztussal, és ez egy meghitt közösség Krisztus és én közöttem, ahol Krisztus bennem van, én pedig Őbenne, ami által megismerteti velem a bennem lévő isteni életet, az isteni élet mélységeit és mennyei tárházát, megismertet saját magammal is. Csak én és Isten vagyunk közösségben. Ahogy vezettem, a vihar által a történelem folyamán történt nagy természeti katasztrófák, földrengések, cunamik jutottak eszembe, és Cseri Kálmán lelkész úrtól egy prédikációrészlet, ezt osztom meg most: "A válaszadásban segít az, ha megvizsgáljuk, mióta vannak ilyen nagy csapások az emberiség történetében? Azóta, amióta hátat fordítottunk Istennek. Azóta van betegség, fájdalom, nélkülözés, háború és mindaz, ami azzal járt. Természeti csapások és halál. Isten ezt megmondta előre az embernek. Ha ragaszkodik hozzá, mindezektől védve lesz. Ha elhagyja Őt, mindezeknek kiszolgáltatottjává válik. Ez olyan törvény, mint a nehézkedés. Érvényesül minden körülmények között. Az ember elhagyta Istent és érvényesül a törvény. A nyakunkba szakadt ez a sok nyomorúság. Ez nem Isten büntetése. Ez törvény. Mint ahogy az sem Isten külön büntetése, ha valaki a nyolcadik emeleten kilép egy ablakból, lezuhan és összetöri magát. Egy törvény érvényesült, amit előre ismerhetett, tudhatott. Nem Isten okozza tehát ezeket a természeti katasztrófákat. Ezeket eleve mi zúdítottuk a saját nyakunkba. De Isten végtelen hatalmát és szeretetét mutatja, hogy még ezeket is felhasználja emberek ébresztésére. Ha valaki nem hallotta meg az Ő csendes, megtérésre hívó szavát, akkor néha egy-egy tragédiával, mint valami vészcsengővel próbálja felriasztani, hogy ráébredjen elveszett állapotára, és kész legyen visszatérni Istenhez. A Bibliából még azt is megtudjuk, hogy Istennek ez soha nem öröm, de megmentésünk érdekében még ezeket a nyomorúságokat is fel tudja használni. Jézus idejében egy Siloám nevű községben ledőlt egy torony és maga alá temetett tizennyolc embert. Az akkoriak is kérdezték: miért történt ez? Miért engedte meg Isten, s miért éppen ők haltak meg? S mindjárt jött az emberi ideológia: nyilván azért, mert gonoszabbak, mint mi, és az Isten megbüntette őket. És mit mondott erre Jézus? "Azt gondoljátok, hogy az a tizennyolc, akire rádőlt a torony Siloámban, és megölte őket, vétkesebb volt minden más embernél, aki Jeruzsálemben lakik? Nem! Sőt - mondom nektek -: ha meg nem tértek, mindnyájan ugyanúgy vesztek el." (Lk 13,1-5)
Vagyis Jézus nem részletezi a tragédia okának a magyarázatát. Az oka az, hogy elhagytuk Istent, azóta történnek ilyenek; hanem a céljára hívja fel hallgatóinak figyelmét. Ez pedig az, hogy Isten még ezzel is menteni akar másokat. Ha meg nem tértek, ti is ugyanúgy elvesztek. Mert, aki hozzá fordul, akárcsak egy ilyen figyelmeztetésre is, az megmenekült. És akit még ez sem gondolkoztat el, és ez sem fordítja Isten felé a szívét, azon nehéz segíteni. Mindenesetre Jézus óv attól, hogy ezen kezdjünk el elmélkedni, hogy miért éppen ők és annyian, és ott, hanem azt mondja: ha meg nem tértek, ugyanúgy elvesztek ti is. Még ezzel is a magához való megtérésre hív. Egyébként Jézus az Ő második eljövetelét megelőző figyelmeztető jelek között említi a földrengések számának és romboló erejének a megnövekedését is. Az Ő ígéretei folyamatosan beteljesednek. Ez is figyelmeztessen minket. Vizsgáljuk meg hát ennek az esztendőnek utolsó óráiban, ha még lesz otthon néhány csendes percünk, vagy óránk, hogy Jézussal vagy Jézus nélkül töltjük mi a napjainkat. Vajon Isten törvénye szerint óhajtjuk-e berendezni, átrendezni az életünket. Gondoljuk meg, amit itt az ige mond: "Az ember napjai olyanok, mint a fű, úgy virágzik, mint a mező virága. Ha végigsöpör rajta a szél, vége van, még a helyét sem lehet felismerni.".../...Ma, a Szent Szellem, a nagy bőröndömet a szobám küszöbére helyezte, majd az ajtó felé fordultam, és az Ajtót mint Krisztust tudatosította bennem a Szent Szellem, Akin keresztül és Aki által vagyunk most ebben a hármas szövetségben a vezetőségben, mert Isten helyezett ide bennünket, és az Új Földre is, ahol mindenki a Jézus Krisztusban, Egyben, azaz Krisztusban lesz. A Bibliából is üzent a Szent Szellem, ami Hajninak és Adélnak is üzenet: I.Thess 2, Pál munkálkodása Thessalonikában: "Atyámfiai, ti magatok tudjátok, hogy a mi hozzátok való menetelünk nem volt hiábavaló, sőt, noha előbb Filippiben sok bántalmat szenvedtünk, amint tudjátok, a mi Istenünktől bátorságot nyertünk, hogy közöttetek is hirdessük az Isten evangéliumát nehéz harcok árán. Mert a mi igehirdetésünk nem volt megtévesztés, tisztátalan szándékból sem eredt, álnoksággal sem történt; maga Isten méltatott arra minket, hogy reánk bízza az Evangéliumot, és mi úgy hirdettük azt, nem azért, hogy embereknek tessünk, hanem az Istennek, Aki vizsgálja a szívünket."

cs.tündi Creative Commons License 2016.08.18 -1 0 1498

Folytatva a Bibliatanulmányozáson jegyzetelt írásomból való részletet a Biblia Szól Gyülekezet által, írásom elején: "Isten terve: "I.Pt. 1:18-20 - "Tudván, hogy nem veszendő holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből, hanem drága véren, mint hibátlan és szeplőtelen bárányén, a Krisztusén, Aki eleve el volt rendelve, a világ megalapítása előtt, megjelent pedig az idők végén ti érettetek."...Mennyivel drágább az ami történt, mint ami a terv volt. II.Mz. 34:29 - Mózes elment találkozni Istennel. Ez nem a vágya volt, Mózes mást akart küldeni maga helyett. Nem Mózes erőfeszítéséből volt. Ézsaiás 63:5...Nem vagyunk képesek rá...Nem az én akaratom és nem az én erőfeszítésem. Arra van szükségem, hogy több legyek mint amit a természeti képességem megenged. Amit te vetsz, az nem elevenedik meg, hanem megrohad. Van egy ára a dolognak: csoda történik, miután a mag meghal, de a magnak meg kell halnia. Arra van szükség, hogy a ma bekerüljön egy helyre, ahol meghal, és utána élet lesz belőle.".../... Ebből a részletből kiemelném azt, hogy arra van szükségem, hogy több legyek mint amit a természeti képességem megenged. Ez fontos mondat volt. Az emberek mennyivel többek lehetnének, ha elismerve természeti képességük határait, isteni életet élnének, csakis Istenre hagyatkozva, Istenből merítve, az óemberi természetüket megtagadva, a krisztusi azonosság-tudatukban. Ehelyett a büszke emberek inkább a saját természeti képességeikkel azonosítják magukat azt mondva:  "Tudom, hogy majd valamikor meghalok, de most itt élek, és kihasználom minden testi erőfeszítésemet, természeti képességemet azért, hogy azt az életet élhessem amit akarok, mert én tudom, hogy csak az a jó nekem, amit én akarok, amire vágyok, ezt érzem belül, hogy csak az a jó nekem, illetve tudom, hogy igazam van, és nekem jár az amit akarok, az én igazságom az igazság." Ha valaki újjászületett hívőként ezt mondja, akkor annak a hívőnek az eddigi élete is csak vallás volt a gondolkozásában, formaság, vallás, melyben a saját ítélkezés, saját ön-igazság az úr, ahol nincs ott Isten szeretete, és addig tudják palástolni mindezt, míg minden szép és jó az életükben. Az ember Jézus Krisztus által épp ebből a természeti képességből lett kihívva, elhívva, az Úr Jézus erejébe, életébe, az Ővele való egységbe. Krisztusban az Ő ereje tart meg bennünket, és ez az egyedüli erő, ami az Ő pályáján, az Ő útján tart minket, mivel saját testi erővel, természeti képességünk érvényesítésével nem lehetünk Krisztus útján. Az Isten útján isteninek, Istenből valónak kell lennie mindennek, ott nem lehet semmi emberi, mert az bennünket kirepít Isten útjáról, és ahogy repülve földre esünk Isten útján kívül, a porban, az fájdalmas csapás, amit Isten kénytelen megengedni. Az óember érzelem-világa és jog-követelései, vágyai, hamis tanácsadók, a Szellemben járás kizárja az óember minden megnyilvánulását, a kettőt nem lehet keverni. Ha valaki a saját értékítéletével ítél meg egy helyzetet, embereket, ügyeket, és saját akaratot akar érvényesíteni, mert homokba dugja a fejét, és nem hajlandó észrevenni, hogy teljesen Biblia-ellenes, Isten-ellenes, Krisztus Teste ellenes az amit akar, amit mond, ahogy gondolkodik, akkor Isten kénytelen megrázni az életét, felbolygatni abban mindent, mert ez már olyasfajta engedetlenség Isten iránt, ami nem maradhat Isten szava nélkül. Ahol élek, a természetben van egy sárgabarack-fa, ami alatt rengeteg a lehullott sárgabarack, és mivel ez a fa senkié, ezért nem veszi fel senki. Amikor a kereszten történt Bevégzett Munka szellemi keresztfája alatt olyan gyümölcsök vannak, amiket a hívő gyermek azért nem kér, mert ahhoz mindenét egyenként rá kell tennie a keresztre, azokat is amiket meg akarna tartani, akkor a hívő áldásoktól esik el, és ez Isten békességét, az Istentől való áldásokat, áldott életet is jelenti, ami által boldogtalan lesz, és ez az óember csapdája, mert az óemberi természet éppen azért akar megtartani dolgokat és nem rá tenni a keresztre, átadni Istennek, hogy boldog lehessen, miközben attól lesz boldogtalan, hogy nem adta oda Istennek. Vannak akik azt mondják: Nem merem rátenni a keresztre, mert mi van ha nem kapom vissza, vagy Isten nem adja meg azt amit szeretnék, így nem merem, inkább megtartom magamnak. Ez olyan így mint a sportfogadás, de a kereszt útja nem lutri, és a kereszt útja az egyetlen út, ami Isten áldásaihoz vezet, de szeretjük-é feltétel nélkül az Istent, akkor is ha nem kapjuk meg amit szeretnénk, és Isten akaratát keressük-é akkor is, ha az nem egyezik a saját akaratunkkal? Engedelmes vagyok-é akkor is, ha nem úgy kapom vissza ahogy azt vártam? A hívő nem felejtheti el, hogy amikor újjászületett, akkor már nem önmagának él, és nem önmagáért él, hanem Istennek. Egyébként ha valamit nem kapunk meg Istentől, akkor Isten épp azzal áld meg minket, hogy nem adja meg azt amit akarunk. Isten mindig a javunkra munkál mindent. Isten igazságos, és ezt alázatban a hívőnek el kell fogadnia a különböző helyzeteiben, ügyeiben is. Isten tudja csak, hogy kinek mi a jó. Ha valaki nem adja át Istennek azt amit Isten a keresztre kér, hogy tegye rá, akkor mindenképpen veszít, mert Isten kiveszi a kezéből a bálványát, azonban ez nem sportfogadás, hanem Isten egyetlen útja a megszentelődésre, az áldáshoz, az igazsághoz, és Őhozzá, Istenhez. Mennyivel több az, ami meg van szentelődve a kereszt által... Isten megenged nyomásokat az életünkben, és ahogy Pál írja, minden oldalról szorongattatunk, de nem esünk kétségbe, és a nyomás, a tűz-próba által csiszolt gyémántokká válunk. Mélységesen szomorú, ha egy hívő a megszentelődési folyamatát igazságtalannak véli a saját óemberi kényelmességének ítélkezésével. Isten csapásokkal sújtja gyermekét, azért, hogy abban a szorongattatásban gondolja át helyzetét, gondolja át szellemi belső életében azt ahogy eddig Isten ellen ment és bűnöket követett el. Németh László író mondta erről a következőt: "Isten emésztő tűz, mindaddig, amíg van tévesztés, vétek, "világpiszok”. Isten emésztő tűz mindaddig, amíg van bűn! Isten bűn feletti haragjának be kell teljesednie, egyébként eltűrné, és ezzel igent mondana a bűnre, ami lehetetlen. Ugyanakkor Isten tüze a féltő szeretet tüze is, amellyel hevül értünk, és a fájdalmak kohójában elégeti „hulladékainkat”... / Ma reggel a budai hegyvidékben a Tündér-hegy fölött, és a budai hegyvidék fölött erősen megnövekedett a felhőzet, ami által a Tündér-hegy fölött sötét felhők gyülekezetnek, és a Tündér-hegy kissé vulkanikus formázata által olyan volt mint egy feltörő vulkán, amit, saját magamra, mint Tündére vonatkoztatva úgy indoklok, hogy én nem vagyok bosszú-álló, és mindig Isten igazsága, az Ige szíve és gondolkozása az útmutatóm, tanácsadóm a Szent Szellem által, ami megmozdult belső szellemi életemben, és mivel Jézus Krisztus a Kőszikla én bennem, ezért mint mélyről indult szikla-görgeteg Krisztusból, a Kősziklából jön fel belőlem a Szent Szellem útmutatása a Biblia Szól Gyülekezet irodájára vonatkozóan !!! Teljesen szellemi döntést hoztunk, és hoztam. Már meg van a két új testvérünk és munkatársunk Hajni és Erika helyett, Ők pedig Richardson Jámbor Beáta és Kovács Rita, ez nem sorrend, így Kovács Rita és Richardson Jámbor Beáta. Az elküldésetek a vezetőségnek, azaz mindhármunknak közös és egyhangú döntése, de a két új testvér-hölgy kiválasztása már főként inkább az én döntésem. Én Beát és Ritát 1995 óta ismerem, mindkettőjükkel igazi testvéri kapcsolatom, közösségem volt, Beával is sokat beszélgettem, Aki sokszor saját maga jött oda hozzám beszélgetni, és Rita is rendkívül barátságos volt velem. Nem csupán személyes okokból döntöttem így, hanem a szellemi közösséget illetően is bizonyosságom van arról, hogy ez Isten akarata, helyes döntés, és Ők mindketten nagyon nagy áldás a gyülekezetnek, mindannyiunknak, Istennek drága gyermekei, akik valóban a Szent Szellem által járnak, gondolkodnak, szeretettel vannak mindenki iránt, őszinték, intelligensek, kedvesek, megbízhatóak, és főként a szívük teljesen krisztusi, amit vissza is tükröznek az embereknek. Mindketten Krisztus természetét, Krisztus szívét és gondolkodását, jellemét tükrözik vissza. Bea és Rita teljesen más szellemi miliőt adnak mint a Hajni és az Adél, a bűntársaival. Ez már valóban szellemi miliő, amiben nincs flegma és férfias megnyilvánulás, borzalmas kisugárzás, csak Krisztus. Nem akarom túl dicsérni őket, és nem akarom túl magasztalni Ritát és Beát, de amiket elmondtam Róluk, az szellemi igazság és tény. Egyéb iránt Rita már több évig dolgozott P. Brian asszisztenseként a gyülekezeti irodában, és mindketten Baltimore-ban is elvégezték a Bibliaiskolát, még sem hordják fenn az orrukat. Nekik teljesen idegen a Ti gondolkozásotok, cselekvésetek, és megnyilvánulásotok. Azt is szeretném bejelenteni, hogy a gyülekezet egy hatalmas területre, a Margit körút mellett lévő Ganz-telepen fog új kertes épület-komplexumba költözni, ami közlekedési szempontból rendkívül előnyös mind a pestieknek, mind a budaiaknak, a Margit-híd után a körút mellett Budán, ahol lesz ingyenes parkoló is, de a 4-es és 6-os villamos is ott halad el, közel mindkét metró. A terület és az egész épület, szellemi gyülekezet tulajdonosa és építtetője: Dr. Palavics József, Pajó pásztor. Folytatva a szolgálatomat: A Margit-híd kapcsán írnék a Margit-híd építéséről, aminek lesz szellemi vonatkozása is: 1876. április 30-án adták át a forgalomnak.Az ötezer tonnás vasszerkezet darabjainak gyártása Franciaországban történt, majd a helyszínre szállítást követően a francia kivitelezők emelték a helyükre őket. A pillérek díszeit, a hajóorron ülő angyalokat a párizsi A. Thabard szobrász készítette. Állítólag az építkezés során több mint 360.000 szegecset használtak fel. A hídfőkben földtöltés készült, a lehajtók teljes burkolására csak később került sor. A vámszedőházak felépültére 1886-ig várni kellett...Szellemi értelemben a vallást jelképezi számomra a híd építése, melyet, mint egy templomot, büszkén mutogatnak mondván, felépítettük azt, ahol liturgiára járással és a törvények betartásával egyre feljebb kerülhettek az Istenhez vezető úton. Az is emberi, ahogy a hidat építik Isten és ember közé, valamint az emberek vallásossága által a hídon való átkelés is emberi. Mi nem vallást, és nem emberi utat, nem épületeket építünk, hanem szellemi közösséget, melyhez szükséges az új helyszín és épület. Az hidakkal kapcsolatosan Cseri Kálmántól idézek: "Két héttel ezelőtt Barnabásról kezdtünk el beszélni annak a sorozatnak a keretében, hogy Isten hogyan használ úgynevezett kis embereket is az Ő nagy céljainak a megvalósítására. Láttuk, hogy Barnabásnak különleges, Istentől kapott képessége volt, hogy hidakat épített emberek között, közösségek között. Amikor a keresztyéneket üldöző Saul Jézus Krisztus tanítványává lett, ezt senki sem hitte el róla. És akkor Barnabás maga mellé vette Sault, odaállt a jeruzsálemi gyülekezet vezetői elé, és hiteles bizonyságtételével eloszlatta azoknak a félelmét, gyanakvását, előítéleteit. Említettük, hogy legnagyobb hídépítőnk a mi megváltó Urunk, Jézus Krisztus, aki összeköttetést teremtett menny és föld, Isten és az ellene fellázadt ember között. Ő maga lett a híd, illetve az Ő keresztje, amelyiken feláldozta magát. Egyedül az Ő áldozatáért fogad vissza minket Isten, és egyedül az Ő áldozatának az erejébe vetett hit tesz minket képesekké arra, hogy hazataláljunk, mint bocsánatot nyert bűnösök, megtérő tékozló gyermekek. Óriási esemény ez, a világtörténelem legjelentősebb eseménye. Ne szűnjünk meg hálát adni érte, és naponta dicsőíteni a mi Urunkat. Ez a jézusi lelkület munkál ott mindenkiben, akik az emberek közti békességen fáradoznak, akik hidakat építenek. Hadd kérdezzem meg, hogy az elmúlt két hétben, építettetek-e hidakat. Vannak, akik igen. Valaki elmondta, hogy nagyon összezördült a házastársával és sajnos nem vették komolyan a Biblia intését, hogy "ne menjen le a nap ti haragotokon". Másnap reggel is morcosan ébredtek, szó nélkül ment el párja a munkába, s szó nélkül jött este haza és folytatta a hivatali munkáját otthon is. Ő azonban, noha úgy gondolta, hogy ő a sértett fél, valami különös szeretettel és gyengédséggel ült mellé, és úgy tudta megszólítani, hogy ebből kibékülés, sőt nagyon jó beszélgetés lett. Ne mondjatok el arról, hogy szakadékok két szemben levő partjáról kiabálunk egymásnak vagy egymásra. Lehet hidakat építeni.  Két gimnazista leány, akik barátnők voltak, valami apró butaságon összeveszett. Annyira, hogy nem beszéltek egymással. Nyilván a felnőttektől hallották ezt, hogy ha haragszunk, akkor nem beszélünk egymással. Jár abba az osztályba egy hívő kislány, aki itt volt két hete, és Isten Szelleme arra indította őt, hogy az egyikkel, a jobban duzzogóval beszélt az egyik óraközi szünetben, és elmondta neki: tudod-e, hogy mennyire szeret téged a barátnőd? A múltkor is ezt meg ezt mondta rólad - és valami szépet, kedveset mondott. A következő szünetben már együtt volt a két haragos és a régi barátság helyreállt. Annyi rosszat tudunk egymásról mondani, meg annyi feleslegeset, hogy ki, mit mondott rólad, de lehet jót is mondani, ami hidat épít. Nos, valahogy így épülnek a hidak, csak ehhez kell Barnabásnak készsége. Ez néha fáradságos munka is. És tudni kell figyelni Isten Szellemére hogy Ő irányíthasson bennünket."...Folytatva a történetemet: A világítótorony vagy őrtorony szerű torony tetejére érvén a csigalépcsőn, ami egyébként biztonságos épület, a szél kissé megborzolta hajamat, és az arcom elé tett néhány tincset, ami között hirtelen a budai hegyek kis részletét pillantottam meg. A Szél a Bibliában a Szent Szellem egyik jelképe, és ekkor a Szent Szellem tudatosította bennem, hogy a csigalépcső az én belső szellemi életemben való szellemi utazás a Mélységekbe, az isteni életem mélységébe, hisz a Mély a mélyet hívja. A lépcsőn lévő összetört tükör-darabok pedig a belső szellemi életem látása, ami, a Szent Szellem vezetésével összeáll egy egész, nagy képpé, tükörré, melyben megláthatom saját magam igaz voltát és eredetét, célját, valamint átláthatom szellemi életemben a nagy képet, a kereszten keresztüli látást az életemre és helyzeteimre vonatkozóan. Ehhez időt kell töltenünk a Szent Szellemmel, és másoknak is üzenet, hogy az imádkozás nem csak abból kéne álljon, hogy kérjük az Urat valamire vagy dicsőítjük Őt, hanem a Szent Szellem mennyei értelemben szellemi utazásra hív bennünket szellemi belső életünkben, ahol rámutat a gondolkozásunkban és életünkben dolgokra, bűnökre, helyzetekre, és ezt elfelejti Adél és Hajni is, mert ők ezt ki akarják hagyni. Engedni kell az Élő Igének, hogy eltaláljon minket, szembesítsen az Igével, és azt alázatban fogadni. Mindannyiunknak vannak területei, összetört tükördarabjai a belső szellemi életünkben, amit a Szent Szellem összerak nekünk tisztán, teljes, nagy képpé, tükörré, a tükör Krisztus, és ez már Krisztus igazsága, kijelentése rólunk, a kereszten keresztüli látásmódja saját magunk látásának, másokénak, helyzeteknek, ahogy szellemben kell lássunk, és ezáltal nem lesznek bennünk szürke területek, a gondolkozásunkban is rávilágít a Szent Szellem torzulásokra, a helyzeteinkben ahogy cselekedtünk, gondolkodtunk, és szellemi tanácsot fog adni. Ne várjuk a Szent Szellemtől testi tanácsot, rafinált ötletet, Ő csak szellemi tanácsot ad, ami nem ellentétes a Szentírással. Krisztus az a Tükör, Akiben megismerjük a valóságot mindennel kapcsolatban, saját magunkat is megismerjük. Olvastam egy keresztény írásban, hogy Isten olyan, mint egy üvegtenger, nincs mit takargatnia, kristálytiszta, nem hullámzik, nem nyel el sötét mélysége, hanem megtart, mint azt, aki vastag üveglapra lép. Ilyen tisztává "égeti" Övéit is az Úr. Ez a tűz azonban nem megtisztít, hanem megemészt, ha a fenevad seregével tartunk. Az Övéi dicsérik ezért az Urat, a Bárány énekét éneklik....Éreztem belső szellemi emberemben, hogy Isten akarata volt, hogy fel jöjjek ide a toronyba, és egy történet jutott eszembe, ezt osztom meg, kis prédikációval: A hadihajó és a világítótorony.
Az éjszaka legsötétebb szakaszában a kapitány óvatosan kormányozza a hadihajót a ködlepte vízen. Összehúzott szemmel kémleli a párás sötétséget, fürkészi a látótávolságon kívül leselkedő veszélyeket. A legrosszabb sejtelmei válnak valóra, amikor előttük erős fény villan fel a láthatáron.A katasztrófát elkerülendő, sietve rádióüzenetet küld a közeledő hajónak:Itt Jeremiah Smith kapitány beszél! - recseg a hangja a rádión keresztül. - Kérem, térjen ki tíz fokot délre. Vége.A kapitány csodálkozására az elmosódott alakzat nem mozdul. Ehelyett a rádión a következő válasz érkezik:- Smith kapitány, itt Thomas Johnson közlegény. Kérem, térjen ki tíz fokot északra. Vége.Az üzenet arcátlanságán megdöbbenve a kapitány beleordít a rádióba:- Johnson közlegény, itt Smith kapitány, és megparancsolom, hogy azonnal térjen ki tíz fokot délre. Vége.A fény ezúttal sem moccan.- Minden tiszteletem ellenére, Smith kapitány - hallatszik a közlegény hangja - én parancsolom önnek, hogy azonnal térjen ki tíz fokot északra. Vége.A kapitány, felháborodva és frusztráltan amiatt, hogy ez a pimasz tengerész veszélyezteti legénységének és utasainak életét, ráförmed a rádión keresztül:- Johnson közlegény, ezért a tettéért hadbíróság elé kerülhet! Utoljára parancsolom az Egyesült Államok kormánya nevében, hogy térjen ki tíz fokot délre! Hadihajó vagyok!A közlegény végső válasza hidegzuhanyként éri:- Smith kapitány! Még egyszer, én parancsolom teljes tisztelettel, hogy térjen ki tíz fokot északra! Világítótorony vagyok!Alkalmazás:Sokan közülünk csekély tiszteletet tanúsítanak a hatóságok iránt a mai világban. Úgy teszünk, mintha a szabályokat meg lehetne vagy meg kellene változtatni, hogy megfeleljenek saját szükségleteinknek és kívánságainknak. A reklámok noszogatnak minket: „Tedd azt, amit jónak látsz!" Ám a valóságban nem mindig cselekedhetünk kívánságaink szerint. Nekünk egy magasabb mércéhez kell igazítanunk az életünket, egy felsőbb tekintélyhez: Isten Igéjéhez.Isten igazsága olyan, mint a világítótorony. Nem fog megváltozni, hogy alkalmazkodjon hozzánk. Nekünk kell megváltoznunk, hogy életünk Istennek tetsző legyen.Jézus is olyan, mint egy világítótorony. A Biblia azt tanítja, hogy „Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz" (Zsid 13,8). Ő mindig elérhető számunkra. Ő teljes mértékben megbízható. Nekünk, keresztyéneknek, életünket az ő akaratához kell igazítanunk. Ha ő azt kéri, hogy változtassuk meg életünk irányát, nekünk feltétlenül engedelmeskednünk kell. Tulajdonképpen erről szól a tanítványság.".../...Folyt.köv.../...Ma, a Szent Szellem, csukott szemmel a szobámba a csillárhoz vezetett, hirtelen felemelte a jobb kezemet, és a csillár alsó vékony részébe kapaszkodtam, ami olyan volt így mint amikor a metrón utazom és a felülről lelógó fogódzkodóba, kapaszkodóba kapaszkodom. Közben picit mozogtam, majd a bal karom is fellendült, és azzal is kapaszkodtam ugyanabba a kapaszkodóba, jelképesen Krisztusba... Ennek üzenete, hogy Jézus az, Aki megtart minket, de ha én jelképesen egyik kezemet hátravetem azért, hogy azzal majd cselekszem a testi erőmből a saját cselekedet-programomban, és a másik részemmel vallom az Igét, abba kapaszkodom, akkor ez így keverése az óbornak és az új bornak, ami által kiesek Krisztusból a gondolkozásom által. Teljes Krisztusra hagyatkozás. A Bibliából is üzent a Szent Szellem, Máté Evangélium, 12. fejezetből, Jézus ura a szombatnak: Abban az időben Jézus gabonaföldeken ment át szombaton, tanítványai pedig megéheztek, és elkezdtek kalászokat tépdesni és enni. Amikor ezt meglátták a farizeusok, szóltak neki: „Íme, tanítványaid olyat tesznek, amit nem szabad tenni szombaton.” Ő pedig ezt válaszolta nekik: „Nem olvastátok, hogy mit tett Dávid, amikor kíséretével együtt megéhezett? Bement az Isten házába, és a szent kenyereket ették meg, amelyeket nem lett volna szabad megennie sem neki, sem az ő kíséretének, hanem csak a papoknak. Vagy nem olvastátok a törvényben, hogy szombaton a papok a templomban megszegik a szombatot, mégsem vétkeznek? De mondom nektek, hogy még a templomnál is nagyobb van itt. Ha pedig értenétek, mit jelent ez: Irgalmasságot akarok, nem áldozatot - nem ítéltétek volna el azokat, akik nem vétkeztek. Mert az Emberfia ura a szombatnak.”

cs.tündi Creative Commons License 2016.08.17 -1 0 1497

"Jn.12:24 - "Ha a földbe esett mag, gabonamag el nem hal, csak egymaga marad, ha pedig elhal, sok gyümölcsöt terem." Lehet, hogy egy magnak van dicsősége (kiállíthatom egy múzeumban vagy keretbe tehetem), mert tartogat valamit, de mennyivel dicsőségesebb a fa. Arra van szükség, hogy a ma bekerüljön egy helyre, ahol meghal, és utána élet lesz belőle. Halál - Uram, miért? I.Kor15:36 - "Balgatag! Amit te vetsz, nem elevenedik meg, csak ha előbb megrothad."...Van egy ára a dolognak. Csoda történik miután a ma meghal, de a magnak meg kell halnia".../... A magról és a fáról az van bennem, hogy minden évben megválasszák az év fáját Magyarországon, aminek hírét én elolvasom, mert szeretem a fákat, sok esetben tölgyfa, bükkfa, de az Élet Fájával senki nem foglalkozik, ami a szellemi értelemben vett keresztfa, a keresztfán történt Bevégzett Munka. A világban mindig mindent megválasztanak, az év fája, az év cége, az év énekese, az év legkiemelkedőbb eseményei, az év sportolója, és még hosszasan lehetne sorolni, de amit az emberek a világban keresnek, akár tudat alatt is, - elismerés, siker, szeretet, - azt az Élet Fája által nyerhetnék el, a keresztfa által. A különbség a világ fája (vallás) és a keresztnek fája között, hogy a kereszt által elnyert áldások Krisztusról szólnak, Krisztusra mutatnak, és nem a mi érdemeink szerint adatik. Nem keverhetem a kettőt, tehát ha a kereszt oldalán  elvégzek egy teológiai iskolát, akkor hiába kereteztetem be szép keretbe azt a magot, és teszem ki a falamra, lám, elvégeztem, milyen okos vagyok, - ha azt tudásként értelmezem, felsőbbrendűnek, majd felfuvalkodottnak fogom magam érezni, ismerni, és nem az újjászületett, belső szellemi életemből jönnek elő a krisztusi cselekedeteim, ami által később már szeretet sem lesz bennem, és a gyakorlati keresztény életemben nem tudom alkalmazni, mert azok alkalmazása így belőlem származnak, és ez küszködés, megfelelés, vallásos cselekedet, de az újjászületett hívőt Krisztus vezérli. Gond, ha valami belőlem származik, például azért tanulok teológiát, mert érdekel, hisz ha érdekel valami, az mint érdeklődési terület, belőlem indul ki, és nem a bennem élő Krisztusból, Aki szintén kimunkálhat bennem érdeklődést, érdeklődési területet, de az szellemi módon fog belőlem előjönni. Engem például érdekel a művészettörténet, és még sok minden más, de ez emberi. Ha nem Krisztus által élünk a kereszt feltámadási oldalán, hanem saját életet egy olyan feltámadási oldalon, ahol én már meghaltam, és Krisztus él bennem új szellemi belső életet, akkor a gondolkozásom óemberi, és ezért nem Krisztus szívével, nem Krisztus gondolkodásával, látásmódjával értékelek egy helyzetet, nézek egy emberre, ügyre, hanem a saját ítélkező véleményem által, a tanultak által, önigazság módján, miközben a Bibliát paragrafusok halmazának értelmezem, és ítélkezni kezdek az óemberem természete szerint. Önmagunk feladása komoly hitbeli elhatározás és döntés, azt nem lehet félvállról venni. Elméleti szinten nem fogok tudni szellemi életet élni. Miután feladtuk önmagunkat, kérni a Szent Szellemet, hogy gyengeségeinket, erősségeinket figyelembe véve segítsen minden egyes nap a szellemi gondolkozásunkban járni, és győzedelmeskedni az óember gondolkodása fölött. Érezni lehet magunkban, ha valamit indulatosan gondolunk, vagy az nem biblikus, csak az óemberi természetünk gondolkodása dühöng vagy próbál elfogadtatni velünk hamis érzelmeket, hamis érveket, indulatot. Amikor az óemberi természetünk gondolkodásának adjuk át magunkat, és saját magunk eltorzult gondolkodásában, érzelmeiben élünk, és egy adott helyzetre azt mondjuk, hogy az nekünk nem tetszik, másképp kéne, hogy legyen, akkor az óemberi gondolkodásunk áthúz bennünket a testi erőnkbe, ami által saját cselekedet-programba kezdünk, ami nem Krisztus erejéből való, és ahogy tegnap írtam, ilyenkor belépünk a liftbe a tettek főépületében, és miközben megyünk küzdeni felfelé, cselekedni testi erőből, egyedül vagyunk a liftben, majd menet közben hirtelen a liftben mellettünk terem Jézus Krisztus, Aki leállítja a liftet menet közben, mert ahogy tegnap is írtam, Isten teremt egy olyan helyzetet, mely által megállítja a hívőt a tettek mezején, a saját romboló cselekedet-programjában, és teremt egy olyan helyzetet, ahol Isten és a hívő egyedül lehetnek, a hívő szembesül Krisztussal. A liftben Jézus a következőt mondja: Hová, hová olyan sietősen drága gyermekem, Hajnal...megállítottam a liftet azért, hogy beszélgessünk egy kicsit, mert Te eddig csak a saját óemberi gondolkozásod hangját hallottad meg, Engem nem, mert a saját hangodtól nem figyelsz Rám. Nem tudsz hova menni Előlem, a gyermekem vagy, és mindenhol elérlek. A liftnek négy fala van, nem tudsz menekülni Előlem, tekintsd a lift négy oldalát a négy Evangéliumnak, mely négy evangélium ugyanazt jelenti ki: az ember, a Te megigazultságodat Énbennem, Krisztusban...ez azt jelenti, hogy szent vagy, megigazított, és nem tartozik hozzád bűn, a saját akarat, az ítélkezés, a tudatlanság, a vallásosság, az írástudó farizeusok gondolkozása. Ébredj fel az Igazságra, és fejezd be a halálra ítélt saját utadat. Ha a liftben felfelé vagy lefelé nézel, akkor a vallás küszködését látod, amiben mindig visszacsúszik az ember. Tekints Rám, és lásd meg az egységedet Velem, Krisztussal, majd a gondolkozásod által bújj Belém, mert csak az egység-tudatosságod Velem, Krisztussal, ami által áldott, szellemi életet élhetsz az Én utamon.

cs.tündi Creative Commons License 2016.08.16 -1 0 1496

Mai prédikáció-részletem P. Kendétől való írásom elején, a Biblia Szól Gyülekezet által: "46. Zsoltár 11 - Csendesedjetek el! Annyi elképzelésünk van, annyi módszerünk, véleményünk, próbálkozásaink, de az Úr azt mondja: ismerj meg, csendesedjetek el. Amit a testtel teszel, mind véget ér, az örökkévalóságban nincs nyoma, elvont, nincs hasznodra, de amit a Szellemben teszel, az örök értékű.".../... Azon elmélkedtem ezt olvasva, hogy Isten azon a téren megpróbálja, kipróbálja az Ő gyermekét, hogy mennyire lesz hűséges Őhozzá, és próbálkozik-é saját cselekedet-programmal a helyzetében, tehát miközben Isten megpróbálja a hívőt, a hívő is megpróbál-é valamit tenni, átlépve a saját testi erejébe. Az a hívő, aki nem hűséges az Úrhoz, kipróbál az ügyének érdekében dolgokat, azon gondolkozik és dolgozik, hogy mit kéne tenni, miközben ezzel a helyzettel épp Isten kipróbálja, megpróbálja a hívőt. Vajon melyik próbának van jelentősége, értelme, és értéke? Nyilván, hogy csak az Istenének, az ember próbálkozásai mindig halálra vannak ítélve. A kezdet az Isten akaratának keresése. Mi Isten akarata? A büszke ember saját magából indul ki, és saját magából indulnak ki a helyzetek, emberek megítélései is, ami nem Isten látásmódja, nem Isten akarata, nem Isten szíve szerint való gondolkozás, nem Isten szíve szerint való látás az adott helyzetre, emberre vonatkozóan. Az Isten szíve szerint gondolkozni és látni nem azonos a Bibliaiskolában tanultakkal. Hiába van valakinek teológiai diplomája, rengeteg éve, szolgálata a gyülekezetben, ha szellemi értelemben csak betű és törvény szerint, a saját maga által felállított értékrendszer, ítéleti rendszer szerint él, és elbukott abban, hogy Isten akaratát keresse, Isten látásmódjával lásson, és Krisztus természetével közelítsen helyzethez, emberhez. Elbukott az ilyen hívő, és mekkora büszkeség, mekkora pofátlanság kell ahhoz, hogy még a bukás-sorozatuk után is csak ítélkezzenek, és ne foglalkozzanak Isten akaratával, ne akarjanak szeretni, csak rombolni, gyűlölni, érdeket érvényesíteni. Üvöltenek, szitkozódnak, gyűlölnek, miközben Isten arra int, hogy csendesedjenek el, és csendben engedjék, hogy Isten szóljon hozzájuk, ne pedig a saját egójuk és ítélkezésük, óemberi jogkövetelésük mocskos hangja. Miközben az ilyen hívők az Isten megpróbáltatásában éppen buzgón igyekeznek, - persze nem a buzgó szeretetre, hanem a buzgó vallásos cselekedet-program teljesítésére -, felfelé a liften, igyekeznek kipróbálni hűtlenségük folytán tetteket, miközben a liftbe beszállnak egyedül az épületben, menet közben a lift hirtelen fél úton megáll, és ezzel azt szeretném szemléltetni, hogy Isten nagyon is ott van a helyzetekben, és az ilyen hűtlen, büszke hívőnek teremt Isten egy olyan helyzetet, ahol nem engedi tovább a mocskos cselekedet-rendszerében élni, és ahol egy kicsit félre hívja gyermekét egy kicsit beszélgetni, ami által csak Isten és az engedetlen hívő vannak, mint jelképesen a hirtelen megálló lift menet közben, ahol egyedül van a büszke hívő a Teremtőjével. Éppen azért, hogy vegye észre ez a hívő: van egy Teremtője is, ami azt jelenti, hogy ez a hívő nem magasztalhatja fel magát Isten fölé, és a saját maga akaratát, a saját maga téves elgondolásait Isten akarata fölé, Isten terve fölé. Isten megállítja az ilyen hívőt cselekedet-programjában, megállítja a liftet, és a liftben, ahol csak Isten és a büszke hívő van, azt mondja Isten: Beszélgessünk egymással, mert Te, drága gyermekem, eddig csak a saját ítélkező hangodat hallottad meg, de Engem, Istent nem...Aki szereti és tiszteli Istent, az ekkor alázatban meghajol Isten előtt, szívében térdre ereszkedik, és ráeszmél arra, hogy kicsoda Isten, és kicsoda ő valójában. Könnyek között látja meg Krisztus arcát, amit még a könnyeitől nem tisztán lát, de Krisztus letörli szeméről a könnyet, és ekkor Krisztus természetével, Krisztus jellemével, Krisztus szeretetével szembesül, miközben Krisztus megmutatja neki az Ő krisztusi látásmódját a kereszten keresztül az adott helyzetre, emberekre vonatkozóan. Isten soha nem hagyja, hogy gyermeke romboljon, pusztítson, rossz útra menjen, és ezért kénytelen megakadályozni rombolásában, cselekedet-programjában, és kénytelen megfenyíteni, adott esetben csapást mérni gyermekére. Ezt ő érte is teszi, és a többi ember, gyermeke érdekében is, mivel Istennek terve van, amit Ő végre is hajt, akár tetszik egyeseknek, akár nem. Isten terve mindig tökéletes, és az csak jó. Isten útján van csak áldás, nem pedig a saját ítélkező módon meghatározott utunkon, ahol mi mondjuk meg, hogy mi a jó, és mi a rossz.... /Szeretném nyilvánosságra hozni, hogy az irodai dolgozók ellen polgári bírósági eljárást indítunk a PTK és a Biblia által, bőséges bizonyítékaink vannak a bűncselekményekre. Mi Isten útján járunk, és nem hagyjuk, hogy a gyülekezetet Sátán pusztítsa, ki írtjuk a démonokat a gyülekezetből. Aki valóban szereti Istent, az inkább megdöbben saját tettén, és alázatban Isten felé fordul, nem folytatja az ördögi munkáját. Ekkor mi sem teszünk semmit. A hívő elbukhat, hisz emberek vagyunk, abból van helyreállás, és Isten irgalma végtelen, de ha a folyamatos biblikus figyelmeztetés ellenére évek múltán is valaki ragaszkodik bűnéhez, ragaszkodik az óemberi bűnös pusztításhoz bűncselekményekkel, teljesen hamis úton, akkor mi, mint vezetőség, és mint újjászületett hívők Isten útján, lépésre vagyunk a Szent Szellem által felszólítva. Krisztus Teste nem világi hely, az a szentek közössége. A szentség fontos a gyülekezetben, mi nem térünk le Isten útjáról. Én már 2012-ben is írtam az iwiw-en, és itt is, ez év május elején is írtam Hajninak, hogy örömmel lennék szeretetteljes, testvéri kapcsolatban a Hajnival, és ha elállna a gonosz úttól, testvérként ölelhetnénk át egymást, megbocsájtással a szívünkben.  Hajni erre gonosz módon reflektált, és továbbra is a hamis úton, az ördögi úton jár. Isten nem tétlen egyik helyzetben sem, minden Isten akarata szerint történik.../ Ha egy hívő el akar vágódni Istentől, le akar térni Isten útjáról, és el akar térni Isten akaratától, akkor ez olyan, mint amikor a világűrben az űrhajós a hosszú csövet, ami összeköti az űrhajóst az űrhajóval, elköti, és ekkor elválnak egymástól, majd az űrhajós egyedül egyre inkább eltávolodik az űrhajótól, és meghal, mert nincs oxigén-je...Utánanéztem, hogy mi történik az emberrel oxigén nélkül: "Egy átlagos ember tizenkétszer vesz levegőt percenként. Ez a légzési folyamat a szívünk dobogásával együtt a szervezetünk két alapvető biológiai ritmusa. Az agyunk megadja a ritmust a légzésre, amennyire testünknek szüksége van, tudatos erőfeszítés nélkül. Ugyanakkor mindannyiunknak megvan a képessége, hogy rövid ideig benntartsuk a levegőt. Ez előnyös, ha azt kell megelőznünk, hogy víz kerüljön a tüdőnkbe és ahhoz is, hogy rögzítse a mellkast nagyobb erő kifejésekor. Ráadásul ahhoz is remekül használhat, hogy tovább tudjunk szünet nélkül beszélni. A téma legújabb kutatási eredményeiről a Scientific American tudományos lap közölt terjedelmes írást. De vajon mi határozza meg, mennyi ideig tudjuk visszatartani a levegőt? Az alapvető határ az, amikor az ember elkezd levegőért zihálni, még mielőtt az agy kifogy az oxigénből. Kutatások szerint ezért a rekeszizom felelős, ez a szerv az, amelyik jelet küld az agynak arról, milyen régóta van összehúzódva, mennyire fogyott ki az oxigénből, és mennyire van szén-dioxiddal telve. Mivel ezt az agy nem tűrheti, azonnal utasítást ad a légzésre. Ez eddig a legjobb hipotézis. Ez az úgynevezett töréspont. Az ember átlagosan 1 percig tudja visszatartani a lélegzetét. A tüdő önmagában 4 percre elegendő levegőt tartalmaz, de eközben szén-dioxid is felhalmozódik. Ez az idő hosszabbodhat, ha az ember víz alatt van, mivel itt az is elég erős motiváció, nehogy belélegezze a vizet. A búvárok közvetlen azelőtt vesznek levegőt, mielőtt ténylegesen kifogynának az oxigénből. Ugyanakkor az is növelheti az időt, ha oxigéndús levegőt lélegzünk be."... Szó volt tudatos erőfeszítés nélküli lélegzetvételről, töréspontról, visszatartott lélegzetről, melyek a vallásra, saját akaratra, saját útra utalnak, ami kifullasztja, tönkre teszi, majd szellemi sötétségbe, halálba viszi az embert, mint az űrhajós, aki elköti magát az űrhajótól, és egyedül, űrhajóhoz való csatlakozás nélkül, oxigén nélkül kering az űrben, majd meghal. Az ember élete csak Isten útján élet, és csak Isten akaratában járva lélegezhetünk éltető, mennyei levegőt, ami áldást ad. Az Isten akaratán kívüli út csak halált nemz, bukást, csalódottságot, fenyítést, boldogtalanságot. Az ítélkező, saját értékrendszerével rossznak vagy jónak mondott elgondolásával az ember nem jár Isten szerint való, Isten előtt kedves életet.../ Folytatva a történetemet: A kocsiban Cseri Kálmán megemlítette, hogy Ő mint 1939-es születésű, már nem tud aktívan tevékenykedni, de nagyon megtisztelő a számára, hogy a mi kis csapatunkban mint tiszteletbeli tagként jelen lehet, és időnként szolgálhat. Útközben a lakhelye közelében mutatott egy kisebb elhagyatott világítótornyocska-szerű tornyot, amit ő nevezett el világítótoronynak, és ez neki több prédikációjához is szellemi üzenetet adott. Amikor a háza előtt megálltam, azt mondta, hogy ha elfogadom a meghívását, akkor a kertjébe hívna, mert szeretne nekem adni nyári virágot. Örömmel fogadtam el. A kertben a sétányrózsához sétáltunk kis kerti sétányán, közben a virágról a következőt mondta: "A sétányrózsa levelei sötétzöldek, míg a virágok a nyár legszebb színeiben pompáznak, és olyanok a sok kis apró félgömböt alkotó virágai mintha lángolna, mely a nyári napsütést hozza el kertünkbe vagy a Szentlélek tüzes  jelenlétére utalna."...Gyönyörű virág... miközben sétáltunk a kertben, Cseri Kálmán folytatta prédikációját is:  "Mi a különbség tehát a virtuális keresztyénség és az igazi között? Néhány jellemző különbséget elmondok, hogy tetten érhessük magunkban, ha esetleg van valami ezek közül. A virtuális keresztyénség szabályokat akar betartani. Mivel azt gondolja, hogy betartotta, vagy néha némelyiket sikerül is, ezért vár valami jutalmat Istentől. Az igazi keresztyénségben a Szentlélek viszi, vezeti a hívőket. Az előbbiben külső kényszer a vallásosság, valaminek a reményében, az utóbbiban belső késztetés, aminek a rugója, a motívuma a hála. Az előbbiben egy szegény ember produkálni akar valamit, hogy kapjon Istentől valami jót. Az utóbbiban, az igaziban, azt éljük meg, hogy Isten megajándékozott minket érdemünk nélkül sok jóval, meggazdagított, és ennek örülünk. Az előbbi mindig keserű, mindig hiányzik neki valami, az utóbbi örvendező, mert amit kapott, azt használja és hasznosítja mások számára is. Az előbbiekre jellemző az, hogy mindig le akar alkudni valamit abból, amit sokszor pedig ő maga tűzött ki maga elé mint szabályt, mint parancsot, amit be kell tartani. Lealkudni: mi az a minimum, amit ha teljesítek, akkor még jó vagyok Isten előtt. Az utóbbi meg azt nézi mindig, mit adhatok még tovább másoknak. Kik vannak még, akiket gazdagíthatok azzal, amit én is úgy kaptam. Ez óriási különbség. A lelkigondozás során ezzel újra és újra találkozom. Az előbbinek a Krisztus-követés parancs, az utóbbinak lehetőség. Az előbbi a kötöttségek miatt szenved, sőt csinál magának kötöttségeket, itt olvastuk, hogy ne kötözzétek meg magatokat ilyen felesleges dolgokkal, az utóbbi az Isten gyermekeinek a szabadságát élvezi. Az előbbi viselkedés, az utóbbi pedig magatartás. Állandó, belülről fakadó életforma, életstílus. A virtuális vallásos ember gőgös és produkálni akar valamit. Aztán nem megy neki, emiatt jó esetben szenved, ha még működik a lelkiismerete, vagy elbizakodott lesz. Olyan, mint a Jézus példázata szerinti farizeus, aki körülnézett a templomban és azt mondta: Uram, hálát adok neked, hogy nem vagyok ilyen, mint ezek, és akkor felsorolja, hogy milyenek azok az ő feltételezése szerint, majd elsorolja a maga erényeit, hogy ő mennyit böjtöl, meg mi-mindenről lemond, és ezért mi-mindent vár Istentől. Éppen ettől akar minket megszabadítani a mi Urunk, és oda akar elsegíteni, hogy ne valami csinált kegyeskedés, vallásosság legyen jellemző ránk, hanem az igazi. Amikor valaki az, aki. És egyre inkább azzá válik, akivé Isten elkezdte formálni. És így egyre nagyobb keresztmetszeten áradhat át az a sok jó, amit Isten az ilyeneknek ajándékoz. Az ilyen ember nem erőlködik, hanem erős, mert egyedül Isten kegyelmétől vár mindent. Lemondott az önmegváltásról. Meg kell halnia az ilyen embernek. Ezzel kezdődött mai igénk. "Ha tehát Krisztussal meghaltatok", akkor járhattok ebben az új életben. Minden önmegváltó gondolatnak, önzésnek, önérzeteskedésnek meg kell halnia. Nyugodtan mondhatjuk így: Önnek meg kell halnia azért, hogy Krisztus éljen Önben. Ez a Kolosséi levélnek az egyik központi gondolata, mert Krisztus a valóság - ez a mondat is itt van ebben a levélben. Igazi változást mindannyiunk életében csak a valóságos Krisztussal való találkozás, a vele való együttélés jelent. Ha Isten éltet minket, jövő vasárnap az úrasztalát megterítjük. Szoktuk mondogatni: készüljünk az úrvacsorára. Olyan jó volt, hogy a legutóbbi alkalommal valaki őszintén megkérdezte: mit ért ezen? Mit kell tenni, hogy készüljek az úrvacsorára? Egyebek között ezt, hogy odaállni Isten elé és megkérdezni: Uram, mi az én életemben ilyen színjáték, képmutatás, látszat, csinált, művi dolog, ami nem igazi, nem belülről fakad, nem tőled való? És kíméletlenül kiírtunk minden ilyet az életünkből. Ítéljük el mindazt, ami ilyen tekintetben virtuális, ami látszat, ami nem valóságos, és legyen valódi az alázatunk, az Istentől kapott bölcsesség, a neki való engedelmeskedés, a benne való bizalom. Nekünk nem viselkedni kell megtanulnunk, és ilyen értelemben a gyerekeinket sem viselkedni kell megtanítani, hanem Jézust kell behívni az életünkbe, és Ő azt az új természetet, amit ajándékoz, majd kibontakoztatja, megerősíti. Az elkezd gyümölcsöket teremni (bibliai képpel), és ez lesz értékes, másoknak hasznos. Ennél kevesebbel ne érjük be, mert minden, ami ennél kevesebb, hamisítvány, csak látszat."...Folyt.köv.../...Ma, a Szent Szellem, csukott szemmel a szobámban a hattyú szárnyait játszatta el kitár két karommal, kézfejeimmel, a hattyú csodálatosan fenséges úszását a vízen nyitott szárnyaival. Miközben a csillárt érintettem meg, ami a Mennyet jelképezi, azt tudatosította bennem a Szent Szellem, amiről sokan írtak, hogy a hattyú csak a vízen tud hattyúnak lenni fenséges hattyú-viselkedésével, a szárazföldön már nem. Ugyanígy, az újjászületett szellemi ember nem tud, és nem akar a világban tevékenykedni, hanem ahova tartozik, a szellemi hívők közösségét építeni szellemi módon, úgy mint Pajó is, mint a külföldi királysága által, nem épületeket, hanem szellemi közösséget szeretne építeni, úgy mint pásztor, vezető pásztor, és úgy mint újjászületett hívő, a külföldi királyság által, hisz nemes, persze Pajó ugyanúgy a zalai, falusi származását is magában hordja és vallja, de elsőként Krisztusból valónak vallja magát, és mivel Krisztusból való, Ő Isten dolgaival akar foglalkozni, nem akar világi, hiábavaló életet élni, hiábavaló célokkal. Lakhelyünk is rusztikus hangulatú lesz, fából, kertecskével, természetben, ahol fából van a kerítés is, semmiképpen nem kastély. Nem szeretjük a hivalkodást és utáljuk a nagyzolást. A Bibliából is üzent a Szent Szellem, ApCsel.26:18-20 -"Kiválasztottalak téged a te néped és a pogányok közül, akik közé most visszaküldelek téged, hogy megnyisd szemüket és a sötétségből világosságra és a Sátán hatalmából az Istenhez térjenek. Vegyék bűneik bocsánatát és osztályrészüket azok között, akik megszentelődtek a Bennem való hit által. Azért Agrippa király, nem voltam engedetlen a mennyei látomás iránt, hanem először a damaskusiaknak és jeruzsálemieknek, majd Júdea egész tartományában, sőt a pogányok között is hirdettem, hogy bánják meg bűneiket, térjenek meg Istenhez és cselekedjenek megtéréshez méltó cselekedeteket."

cs.tündi Creative Commons License 2016.08.15 -1 0 1495

A Biblia Szól Gyülekezet által P. Kende prédikációjából idézek írásom elején: "46. Zsoltár 2 - Isten nagyon valós, Ő nagyon is ott van minden helyzetben, valóban képes segítséget adni, megadja nekem az erőt. Mindig lehet egy imád a Szent Szellem által. Mindig lehet bölcsességed. Ő nagyon is rendelkezésre áll, igen bizonyos segítség. Az 5. vers folyóról beszél. Van egy öröm Isten életében. Ez az áradat nagyon is jelen van. Őbelőle árad. Ez az Ő élete, ami örömöt ad. Jer.20:9; Jn.7:38.".../... A prédikációrészlet által két kifejezés helyeződött szívemre: Büszkeség és Krisztussal való egység-tudatosság. Az újjászületett szívünk értelméből, Krisztusból Élő Vizek folyama árad, aminek csapját mi nyitjuk vagy zárjuk a gondolkodásunk által, és ez, mint amikor vízesés mellé állunk, folyamatosan szól hozzánk a zuhogó mély zenéjével, mennyei tartalmú mondanivalójának zuhogó mély zenéjével. A Szent Szellem teszi ezt, Aki éjjel-nappal elérhető, Aki éjjel-nappal szól hozzánk, mint ahogy a vízesés is folytonos, és csak a mi hitbeli döntésünk, hogy mennyit veszünk ki ebből a folyamatos mennyei szólamból, tanácsadásból, vigasztalásból, vezetésből, tanításból azáltal, hogy Isten szent jelenlétébe megyünk, és kiveszem a részem belőle, amit kaptam és folyamatosan kapok az Úrtól kegyelmi ajándékként. Ebben a megoldás is ott van az adott nehézségemre, ügyemre, helyzetemre. A büszkeség azonban azt mondja, hogy: én képes vagyok rá...ha Isten nem segít nekem, és nem segíti, nem áldja meg az ügyemet, akkor én képes vagyok arra, hogy ha kell, egyedül is megszerezzem amit akarok, majd pedig azt is mondja: majd én megmutatom...majd én megmutatom nektek, hogy ki győzött itt, melyikünk kerül ki győztesen, és hogy az én igazságom az igazság, ami azt jelenti, hogy az a valóság, az igazság az üggyel és emberrel kapcsolatban, amit én meghatározok saját ítéletemmel, ami az én helyzeti diagnózisom. Ekkor a büszke ember elzárja szíve értelmében az Élő Vizek folyamát, ami egyszerre szólna hozzá és adna lépésről lépésre útmutatást, tanácsadást az Ige lámpásával, és így ki kerül Isten akaratán, Isten tervén kívülre, Krisztuson kívülre a gondolkozásában, ami minden esetben vallásos erőfeszítés. Büszkeség és Alázat, mindkettő valaminek a forrása. Voltaképp itt dől el minden, melyik a kettő közül, ahonnan az adott helyzetben gyökeret vettem: büszkeség vagy alázat...A büszkeség önmagát Isten fölé magasztalja azt mondva, hogy Isten nélkül is képes bármire. Az alázat pedig csak Isten kegyelméből merít, és csakis Krisztusra támaszkodik. Az alázatból fog indulni a Krisztussal való egység-tudatosság is. Azért is fontos ez, mert az Isten akaratára való önként ráállás csakis a Krisztussal való egység-tudatosságból fakadhat. A büszke ember miután elzárta szívének értelmében az Élő Vizek folyamát, elkezd a saját útján menni, hogy megszerezze amit akar, amely út sivataggá változik, és itt nincs isteni szent erő, amelyből erőt meríthetne, nincs jelen a Szent Szellem ereje, ami ugyanaz az erő, ami feltámasztotta Jézust a halálból, mivel ez a saját erő, az ember saját testi ereje, és mégha több ember csatlakozik is őhozzá, nekik is csak a saját testi erejük van, amit hiába egyesítenek, Isten erejével és Isten akaratával szemben az halott. Isten akaratát senki és semmi nem tudja legyőzni, már csak a feltevés a legyőzésre, az mekkora büszkeség, aminek eredője maga a gonosz. Ahogy a büszke ember megy a sivatagban, a por megnyílik a porból való ember alatt, aki a porral azonosította magát az adott ügyben, és nem Krisztussal, ami által vallásos küszködésének eredménye is csak por és hamu. Krisztuson kívül semmit és senkit nem szerezhetünk meg magunknak, csak a kereszten keresztül... Csak a kereszten keresztüli útnak van dicsőséges eredménye, és csak ebben van biztonságunk, ahogy Isten akaratában engedelmeskedve járunk. A büszke ember a saját útján előbb-utóbb kiszárad, megérkezik természeti erejének végére, ahol Isten rákényszeríti, hogy megnyissa szíve értelmében a csapot, ami által az Élő Vizek folyama elkezd áradni, mint ahogy a kegyelem is csak árad és árad, majd pedig zuhogó mély zenével megered a Szent Szellem örökké folyamban lévő vezető tanácsadása, bátorítása építése, vigasztalása, Trónról jövő szavak közvetítése, tanítása, szent jelenléte, kenete. És ekkor, a porban fekve, a vallásos küszködéstől elzsibbadt erek útjaink megindul Jézus drága, szent, éltető vére, és ezáltal Isten gyermeke felkel a porból, és már nem ő mozgatja saját magát, hanem a benne lévő vér, a benne lévő Szent Szellem. Az Élő Vizek folyama pedig lezúduló vízesésként árasztja el az adott helyzetet, nehézséget, ügyet, és ezáltal Isten megoldása, Isten kegyelme zúdul be a helyzetbe, ügybe, nehézségbe, megpróbáltatásba. Nincs saját igazság, nincsenek oldalak, csak Isten igazsága létezik. Ennek kapcsán apologetikai elemzés céljából egy cikk-részlete hoztam a Magyar Tudományos Akadémia folyóiratából, utána folytatom: "A hatalom és az igazságosság összefüggése szempontjából kiindulópontunk lehet, hogy a társadalmon belül szükségszerű ellentmondásként létezik a jó (proszociális) és a rossz (antiszociális) folyamatok szembenállása, és szükségszerűnek tűnik ennek föloldása – a társadalom integrációjának, fönnmaradásának biztosítása végett. E sajátosság tudatosítását viszont zavarja, akadályozza az a szemlélet, amely azonosítja a hatalmat az igazságtalansággal. Elemi cáfolat az a tény, hogy a hatalom egyaránt szolgálhatja az igazságosságot és az igazságtalanságot – a történelmi-társadalmi adottságoktól és körülményektől függően. Konkrétabban: a hatalom jellegén alapuló igazságosságot vagy igazságtalanságot szolgál intézményesítése és tevékenysége (a közjóra vagy közösség-ellenességre irányultsága). A hatalom és az igazságosság összefüggésére vonatkozó sajátosságot több filozófus megfogalmazta. Ezek között kiemelhető Blaise Pascal tétele: Az igazságosság hatalom nélkül tehetetlen; a hatalom igazságosság nélkül zsarnoki. Az igazságosságot egyesíteni kell a hatalommal, hogy az, ami igazságos: erős, s az, ami erős: igazságos legyen. Emellett megfogalmazódik a hatalomgyakorlás erőszakot érvényesítő lehetősége kapcsán a korlátozás (és önkorlátozás) szükségessége. Julien Benda hangsúlyozta: „sohasem szabad az erőt önmagáért tisztelni, csak annyiban, mint az igazságosság eszközét, ami mindig legfőbb értéke marad.” Erre utal az az axiómává vált következtetés: az államban a legfőbb erény – az igazságosság. S ennek biztosítására legfőbb eszköznek minősült a törvény (modern viszonyokra vonatkoztatva az alkotmány) az önkény, a hatalommal való visszaélés elkerülése érdekében."...Szellemi értelemben: Ki vagy mi határozza meg, hogy mi a jó és mi a rossz a közösség és az egyén érdekében? Az ember a lelkiismeretében lévő Jó és Rossz Tudásának Rendszerével voltaképp egyedül maradt, mivel csak a lelkiismeretének törvénye van, ami mögött nincs ott Isten Szelleme, nincs Élet, nincs Krisztus. Egyedül kell megbirkóznia benne lévő jó és rossz csatájával, az óemberi természetének legyőzésével, és a lelkiismeret törvényébe a saját egójából származó ön-igazságok is beépülnek, amit a saját ítéletével jónak, helyesnek ítél meg, és azt akarja érvényesíteni, tehát akármilyen rossz is valami, a saját önigazságát igazságként, jónak értelmezi. Ádám bukása által minden ember szívébe a vallás, a lelkiismeret törvénye került, de csak Jézus Krisztus szívünkben élése tud felülkerekedni a törvényen és saját önigazságunkon, mert Krisztus fog motiválni belülről a jóra, a krisztusi természetből fakadó minden mennyei jóra. Krisztusból induló gondolatok, tettek, szavak. Az én szívem ura: Jézus Krisztus. Nincs saját igazság, nekem sincs igazam, csak Isten igazsága van, az Ige.../ A Biblia Szól Gyülekezet vezetőségében, a bennem élő Krisztus, Pajóban és Kendében élő Krisztus mondatja velünk azt is a szívünkből, hogy a Kharisz Keresztény Általános Iskolát is támogatni fogjuk, valamint a vidéki gyülekezeteket is támogatjuk, vidéken is ételosztással egybekötött evangelizáció is lesz. Csak Isten ismeri a mi szívünket, de tetteinkről, cselekedeteinkről, beszédeinkről, szemeinkről, gyümölcseinkről, szeretetünkről felismerhető a bennünk élő Krisztus természete. Pál azt írta, hogy ha szeretet nincsen őbenne, akkor ő semmi...úgy fogalmazott: semmi vagyok...Ezt elmondhatja Hajni is, és társai is mellette, Adél is. Semmik...Nincs bennük szeretet, és tetteiket nem Krisztus vezérli, hanem az ítélkező óemberi gondolkodásuk és természetük. Komoly bűnöket is elkövetnek. Fegyelmi eljárást indítunk Hajniék ügyében, és mi ezt a rengeteg Biblia általi figyelmeztetéssel kedves módon el akartuk kerülni. Szeretném elmondani, hogy Pajó bibliai értelmezésében három igazgatója van a Biblia Szól Gyülekezetnek, ami nem azonos a vezetői pásztorral, de mint igazgatók, voltaképp vezetők is vagyunk. Tehát három igazgató, és nem három vezető pásztor. Kende és Pajó vezető pásztorok is, egyforma módon vezető pásztorok. Mindhárman közösen döntünk mindenben a Szent Szellem vezetésével. Fontos: A gyülekezet egésze országosan, és az épület magántulajdona, tulajdonosa csak egy ember, Ő: Dr. Palavics József, Pajó... Ezt a privát tulajdonjogot csak Isten tudja módosítani. Egyébként lehetetlenség. Ezt fontos volt közölnöm az esetleges félreértések okán..../Folytatva a történetemet: Meglepődtem, hogy a Széll Kálmán téren felállított hatalmas, egy kisebb ház nagyságú Jézus Krisztust formáló Krisztus Testében találom Cseri Kálmán lelkész urat, aki a rövid prédikációja után odajött hozzám, és elmondta, éppen a Pasaréti Református Gyülekezetből jött, és már a buszból észrevette Krisztus Testét, nagyon szemléltető, és ötletes azáltal, hogy be lehet menni Krisztus Testébe, ahol asztalok is vannak és prédikációk. Felkérték egy spontán prédikációra. Ha már ott voltam, felajánlottam Cseri Kálmánnak, hogy kocsimmal hazaviszem, aminek Ő nagyon örült, és el is fogadta. A biztonsági öv bekapcsolása közben mondta azt Cseri Kálmán, hogy nincsenek véletlenek, és mennyire elrendezett volt ez Istentől, hogy Ő a Széll Kálmán térre menjen, felkérjék prédikálni, én pedig pont akkor lépek be a felállított Krisztus Testébe, amikor Ő elkezdte a prédikációt. A kocsiban folytatta a prédikációját Cseri Kálmán: "Mi az oka annak, hogy az igazi keresztyénség, a valódi Krisztus-követés helyett sokan beletévednek a virtuális keresztyénség zsákutcájába? A Kolosséi levél arról szól, hogy ennek mindig az az oka, hogy valaki önmagát akarja megváltani, és nem veszi komolyan sem azt, hogy mi önmagunkban tehetetlenek vagyunk minden igazán jóra, sem azt, hogy Isten kegyelme viszont bőséges, és elégséges, és csak az Ő kegyelme tud minket igazán másokká tenni. Krisztus-követő Krisztus-tanítványokká is csak Ő tud formálni minket. Ebben az egész fejezetben arról van szó, hogy azok az emberek jutnak el ide, hogy bölcsesség helyett a bölcsesség látszata, igazi istenfélelem helyett kegyeskedés, alázat helyett alázatoskodás és haszontalan élet jellemzi őket, akik teljesíteni akarnak. Azt hiszik, ha ők valamit felmutatnak Istennek, azért nekik jár sok jó ajándék Istentől, s maga az üdvösség is. Ezért állítanak fel különböző szabályokat, amiket aztán be akarnak tartani és betartatni másokkal is. Ezért olvastuk itt: ha már meghaltatok a Krisztussal, ne kezdjétek elölről azt, hogy ilyeneket parancsoltok meg a keresőknek: ne nyúlj hozzá, ne ízleld meg, ne is érintsd! - és ha ezeket teljesítetd, majd akkor fogsz üdvözülni, - mert az üdvösség nem ettől függ. Jézus nem előírások sorozatát adta azok elé, akik Őt keresték, hanem ezt mondta: "Szeresd az Urat teljes szívedből, szeresd felebarátodat, mint magadat. Ettől függ az összes törvény, meg a próféták." A lényeget mondta el, és miután rájön valaki arra, hogy szeretni sem tudunk, sem teljes szívünkből Istent, sem úgy a többieket, mint önmagunkat, még ez is odakényszerít minket ahhoz, aki ezt az útmutatást adta, és Ő azonnal segít is abban, hogy ez valóság legyen az életünkben. A Jézus-korabeli farizeusi vallásosságot jellemezte az, hogy tegyünk úgy, mintha... Mintha ismernénk Istent, mintha egyetértenénk az Ő akaratával, mintha engedelmeskednénk neki, mintha szent életet élnénk, és mintha ez lenne a szent élet, amit mi képmutató és erőtlen módon próbálunk összehozni. Látszatot akartak fenntartani, és erre még büszkék is voltak, mintha valamit valóban produkáltak volna. Az, hogy valaki igazi bölcsességre, igazi istenfélelemre, valóban alázatos életre jusson, és így hasznos legyen másoknak, azzal kezdődik, hogy én minderre képtelen vagyok. Én ezt csakugyan szeretném, Istenem! Nekiveselkedtem néhányszor, s kiderült: nem megy. Könyörülj rajtam, és te változtass meg engem. Az előbbi a felfuvalkodottsághoz vezet - ezt olvastuk az igében -, az utóbbi csak annak a számára lesz valóság, aki éppen a felfuvalkodottságról mond le. Aki úgy áll Isten elé: Uram, én koldus vagyok. Mindenben reád szorulok. De te sok ígéretet adtál azoknak, akik koldusként jönnek hozzád. Tartom mind a két üres kezemet, ide kérem szépen. Nem azt, amit megrendelek, hanem azt, amivel te meg akarsz ajándékozni. Tőled fogadok el mindent, még a próbákat, a veszteségeket is. Ha te adod, egészen bizonyos, hogy még az is a javamat szolgálja. Ahol ott van ez a bizalom és ez az alázat, ott áradnak Isten ajándékai egy ember életébe, az ilyen ember lesz értékes és hasznos. Aki pedig teljesíteni akar, és annak fejében várja Istentől a jutalmat, az áldást, a segítséget, az üdvösséget, az újra és újra belefut abba a zsákutcába: hogy nem tudok produkálni, de vergődöm, és egy látszatot fenn akarok tartani. Erőlködés az egész vallásoskodás, és az erő hiányzik belőle. Az, amire pedig olyan nagy szükségük van a körülöttünk élőknek is. Hogy legyenek minél többen, akik kapják az erőt fentről, Istentől, a vele való igazi közösségben, nem a látszólagos, a virtuális közösségben, és átárad rajtuk ez az erő másokra is. Aki tehát úgy tud odaállni Jézus elé: Uram, én koldusszegény vagyok, de te azt mondtad, hogy Isten gyermekévé teszel ilyen magamfajtákat, és a te teljes gazdagságodat adod nekik, kérem szépen ezt a gazdagságot. Ebből lesz az igazi keresztyénség. Az ilyen ember soha nem lesz felfuvalkodott, mert tudja, hogy mindent Istentől kapott, mindenért neki hálás, mindent arra akar használni, amire Isten adta. Rend lesz az életében, és olyan lelki gazdagságot kap, amivel csakugyan tud másokat is gazdagítani."...Folyt.köv.../...Ma, a Szent Szellem, először ülve a két kezemet a szívemhez helyezte, és erősen szorítottam kívülről szívemet, a kezeimet a szívemhez nyomván, mivel a szívünk Krisztus tulajdona, és nincs köze embereknek ahhoz, hogy Krisztus ki iránt ébreszt fel vagy öl meg érzelmeket, mert Krisztus motiválta szívünk van. Mindenki maradjon meg a saját szívénél. Ezt követően a csilláromhoz vezetett, azt lágyan megforgatta, ami a szívünkben lévő Menny működését jelenti. Azt befolyásolni senki és semmi nem tudja. Mi a Szent Szellemre hallgatunk. A Bibliából is üzent a Szent Szellem, Mennyei Jelenések 5:9-10 -"És új éneket énekeltek, így: Méltó vagy, hogy elvedd a könyvet, és felnyisd pecséteit, mert megöltek, és véreddel váltottál meg minket Isten számára minden törzsből és nyelvből, és népből, és nemzetből. És Istenünk számára királysággá és papokká tetted őket, és uralkodni fognak a földön."... Királysággá !!!.

Eriki Creative Commons License 2016.08.14 0 1 1494

Szerinted ezt ki fogja elolvasni?

cs.tündi Creative Commons License 2016.08.14 -1 0 1493

Írásom elején P. Kende prédikációjából idézek a Biblia Szól Gyülekezet által: "II.Kor.10:18. Az Úr ajánl bennünket. Hát ennyire rossz a világ, hogy ajánlania kell? 8. Zsoltár 6. Van egy helyzet, és az Úr azt mondja, hogy te vagy a megoldás. Benned. I.Kor.13:8. Ha elbukunk, akkor is bennünk marad az Ő magva... I.Jn.3:9; Rm 9:29. Van nekünk egy mag: Krisztus... Ádám és Éva bukása volt a legnagyobb bukás. Isten nem a vereséget látta ebben a bukásban, hanem a győzelmet, a magot, amit belénk helyezett. I.Mz.3:15. Ha van bukás, az Lk 10:20-ban van. A mi bizonyságtételünk győzi le Sátánt. Jel.12:10; I.Pt.1:7; II.Kor. 10:4 - Ezek hatékony fegyverek, nem testiek... Testi: A Régi Bűnös Természet próbálkozásai, azok erőtlenek, azok gyengék, képtelenek elvégezni. A valóságban élünk Szent Szellem által, és nem az absztrakt gondolataim által, aminek nincs valósága, elvont, nagy értekezést tud tartani, de amikor szeretetről van szó, képtelen. Amikor a test megpróbál segíteni valakinek, az elvont kísérlet. Vagy megpróbál tetszeni Istennek. Nincs valósága, nincs súlya Istennél.".../... Imádkozva az helyeződött a szívemre, hogy amikor kertészeti szaküzletbe megyek, belépve érezhetem a fekete föld jellegzetesen friss, föld-illatát, a virágok, növények friss illatát, a polcról elkérhetem a zacskóba zárt magokat, magvakat, kérhetek tanácsot, növénygondozási szak-tanácsadást, majd hazaérek, és én vagyok az, aki a fekete földbe elültetem a magot, én vagyok az, aki a magot tartalmazó tasak hátoldalán elolvasva a kezelési útmutatót, a javasolt módon csinálok mindent, vagy amit tanácsoltak a kertészeti üzletben. Ez az emberi rendszer, melyben a saját cselekedeti-programommal elültetek szerelmet, szeretetet, sikert, megoldást, általam kidolgozott stratégiát, sikeres élethez vezető magvakat, problémáimra megoldást, házasságot, kapcsolatokat, képzési programot, saját törvény-rendszert. Ezek azonban nem örök életűek, nincsen örök értéke sem, valamint nincs rajta azokon Isten áldása. Attól, hogy a világban valaki sikeres valamiben, attól még azon nincs Isten áldása, és csak azért, mert valaki a világban elért valamit, sikere van, az nem azt jelenti, hogy Isten megáldotta az illetőt és az ügyét. Isten áldása teljesen mást jelent. Az, amit az ember vet el magként, az mindig elkorhad. Az emberi rendszer mindig halálra van ítélve, és ez azért valós, mert Jézus Krisztus éppen az óemberi, az emberi, a vallásos rendszert érvénytelenítette, azért, hogy ne éljünk az emberi rendszerben, hanem éljünk Isten rendszerében, amiben nincsen semmi emberi. Aki azt gondolja, hogy Isten áldása nélkül is tudna boldog életet élni abban az esetben ha megkapja amit akar, akkor tévúton jár, és Isten dönthet úgy, hogy az így gondolkodó embernek rövid ideig megadja követelését, de csak azért, hogy ráébressze, Őnélküle, Isten nélkül az ember semmi, és Isten nélkül soha nem lehet boldog, valamint az emberi rendszerben lévő sikernek semmi köze az Istentől áldott élethez. Dönthet Isten úgy is, hogy a válasza egyértelmű nem, és ezzel arra is tanítja a gyermekét, hogy hiába próbálkozik emberi tettekkel, cselekedetekkel, rafinált megoldási kísérletezéssel, hiába agyal ki dolgokat, mindig Isten akarata érvényesül. Isten akarata az egyetlen, amihez értelme van szívünkből igazodni. Isten akarata szétmorzsolja az emberi akarat csíráit, és ez folyamatos falba ütközést jelent azok számára, akik nem Isten akaratát keresik, hanem csak ön-igazság, ítélkezés alapján felállított saját vélemény mentén érdeket akarnak érvényesíteni. Az viszont nincs érvényben, mert Jézus épp ezt ölte meg a kereszten. A vallásos cselekedet-programmal való érdekérvényesítés nincs más érvényben, az az Ószövetség rendszere. Ekkor a tudatlan hívő azt mondja, hogy ő nem vallásos, mert tévesen azt gondolja, hogy csak az a vallásos, aki templomba jár, szertartásokon vesz részt, és Törvény által akar üdvösséget szerezni, de valójában az is vallásos, aki a saját ügyét, a saját helyzetét a saját megítélése szerint a saját testi erejéből, a saját cselekedet-programjával, a cselekvés és a "mit kéne tenni" mentalitással akarja megoldani, és nem teszi a helyzetét a keresztre, nem Krisztus ereje által él, hanem a saját ereje által. Ők is mind vallásosak. Amikor az emberi rendszer elültet valamit, az mind a cselekvési rendszeréből hajt ki, és nem az újjászületett, Krisztus uralta szívéből, ami által teljesen halálra van ítélve. Az ember cselekvési rendszeréből a külvilágba, a környezetébe, a helyzetébe, az ügyébe, a másik emberbe, aminek már a forrása is halott, így az eredménye is halott. A Jézus hite által az újjászületett szívünkbe ültetett Istentől plántált magvak pedig csodálatos növekedésnek indulnak, és a hitünk szerint, Isten időzítése szerint mint a borostyán, elkezdenek futónövényként kirobbanni szívünkből az életünkbe, a helyzeteinkbe, ügyeinkbe, környezetünkbe, és ez örök, ez drága, ennek örök értéke van, és mennyei minőségű, nincs benne semmi emberi számítás, emberi tartalom. Áldás csakis Krisztustól eredhet. Aki átlép Isten erejéből a saját testi erejébe annak érdekében, hogy megszerezze amit akar, az nem ismeri Istent, és nem szereti, nem tiszteli Istent, Aki az ő Teremtője is. Az alázat semmilyen módon nincs meg ezekben az emberekben, Istent semmibe veszik, ítélkeznek, Isten akaratán kívül cselekszenek, közben eljátsszák az álszenteskedő keresztényként, akik csakis Isten erejére támaszkodnak. Ez undorító. A teológiai blogban olvastam a következőt az áldásról, ami a gyülekezetre is értendő: Mik az áldás feltételei? A héberben az "áld" és a "letérdel" szó közös tőről ("brk") fakad, mivel tartalmilag összefüggnek. Az áldott emberek, tettek, tervek mind az Isten előtti alázatban születtek és születnek ma is. Az áldás elnyerésének nincsenek különleges feltételei, az nem a nagyszerűség vagy az egyedülálló kipróbáltság kiváltsága. Egy valami azonban feltétlenül szükséges hozzá: az alázat. Csak aki alázattal járul az Úr elé, az tudja elfogadni, befogadni Isten ajándékát, az nyer áldást, vagyis életet mindenféle értelemben. A gyülekezetet is érintve: “Isten megáldotta őket, és ezt mondta nekik Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok…” (1Móz 1,28a)...A szaporodás és sokasodás nemcsak egy parancs, hanem az áldás tartalma és következménye. Jézus is áldással szaporítja meg a kenyeret, amikor enni ad a sokaságnak:“Ekkor megparancsolta a sokaságnak, hogy telepedjenek le a fűre, aztán vette az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre, megáldotta, megtörte a kenyereket és a tanítványoknak adta, a tanítványok pedig a sokaságnak.” (Mt 14,19)...Ami áldott, az tehát sokasodik, gyarapszik...".../ Tehát ami áldott, az gyarapszik, és Isten terve a Biblia Szól Gyülekezetünkre nézve csodálatos áldást hoz, amit Sátán meg akar akadályozni. Erre egyébként fel vagyunk készülve, hisz ha nem lenne szellemi támadás, akkor éppen az lenne valami ördögi dolog. Ami Istentől van, ami mindig támadva lesz, és Isten által kipróbált lesz. Azt is tudjuk, hogy Isten harcol értünk, mi csak hitben járunk, a Szent Szellem vezetésével. Én, mint testvéretek, nem vagyok különb Nálatok, de Ti sem vagytok különbek nálamnál. Hajni se különb nálam, csak ő valamiért fenn hordja az orrát. Én sem vagyok különb Hajninál, ami különbség van, az a szív értemében van, én Krisztust követem, Hajni pedig az óemberi természetét, ugyanígy Adél is az óemberi természetét követi. Ebben van csak különbség. Egyéb iránt megtehetnénk azt, hogy Hajnit behívatjuk a pásztori szobába, körbe tesszük a székeket, ott lesz P. Kende, ott lesz a GGWO azon pásztora Baltimore-ból, akitől Hajni a papírt átvette, P. Thomas Schaller, P. Vreeland, ott lesz Dr. Palavics József, Pajó pásztor, és én, valamint a Hajni, akit a körünkbe ültetünk a körbe, jelezvén, hogy testvérek vagyunk, amit ő nem vesz észre a szellemi sötétsége miatt, majd pedig megkérjük Hajnit, hogy miután magával hozta a Bibliáját, és közösen imádkoztunk körben a Szent Szellem vezetését, Felülről jövő bölcsességét kérve, hogy ezekre a mocskos dolgaira, bűn-halmazra amit művel, adjon Szent Szellemtől való szellemi magyarázatot igeversekkel, de ne úgy mint az írástudó farizeusok. Mindezt P. Schaller vezetné, a világméretű Biblia Szól Gyülekezet vezető pásztora. Ebben nincs kárhoztatás, csak a Szent Szellem igazsága, mert a Szent Szellem vezet el az Igazsághoz, Aki a Jézus Krisztus, és ez mindig szeretetben történik..../ Visszatérve a témámhoz: Amikor Isten akaratában és Istennel együtt gondolkodva, a Krisztussal való egység-tudatosságunkban járunk, akkor a gondolkozásunkban nincs a szellemi köldökzsinór elválasztva a Mennyei Édesapánk és a belső szellemi életünk, isteni életünk között. Először nézzük meg az édesanyák kapcsán, hogy mi a köldökzsinór: "A köldökzsinórban két verőér (köldökartériák) és egy visszér (köldökvéna) fut spirálisan, amelyeket rugalmas, vastag, zselés anyag – érett kocsonyás kötőszövet – ölel körül, az ún. Wharton-kocsonya, lényegében ez képezi a köldökzsinór anyagát. Ennek fő funkciója az erek összenyomódástól való védelme. A három ér szállítja a tápanyagokat és az oxigént az embrió illetve magzat számára: a véna oxigéndús, tápanyag-gazdag vért visz a magzathoz, az artériák oxigénben és tápanyagban szegény vért juttatnak vissza a lepényi (placentaris) keringésbe. Az erek spirális lefutása miatt hosszuk nagyobb mint maga a köldökzsinór hossza, így a köldökzsinór húzásakor nem lehet elzárni azokat. A köldökerekben folyó vér tartja a köldökzsinórt feszes állapotban, ezért – és a Wharton kocsonya lágygumi-szerű állaga miatt – az ritkán törik vagy csomózódik meg.".. Szellemi értelemben Jézus drága vérével, mennyei oxigéndús, tápanyag-gazdag ez a szellemi köldökzsinór, ami minden embernek az egyetlen szellemi lehetősége az életben maradásra, örök életre, áldásra, szentségre, mivel az ember Istenből származik, és Isten az emberbe helyezte, lehelte az Ő Szellemét, Istenből való, szellemi köldökzsinórral. A bukás által az ember gondolkozása eltorzult, és elvágta gondolkozásában ezt a köldökzsinórt. A Krisztussal való egység-tudatosságunk a kulcs, a Mennyei Édesapánkkal való meghitt, őszinte közösség, mely engedelmes és alázatos szívben Krisztus természetét és az Ő áldott életét munkálja ki bennünk, és az életünkben..../ Folytatva a történetemet: Az elnök úr és a rektor úr vállalta a Sportaréna megszervezését András javaslatára, amikor a közös evangelizáció után az összes résztvevő gyülekezet közös szellemi közössége lesz egy egy napos rendezvény keretein belül a Sportarénában. Hamarosan véget ér a közös evangelizáció, eddig nem érkezett bejelentés a bázisra gondról, bajról, csak kisebb balesetek történtek, például egy testvérünk megbotlott a hangosító zsinórjában az egyik téren. Volt olyan gyülekezet, akik úgy evangelizáltak, hogy a téren felállították jelképesen Krisztus Testét, és mivel Krisztus Teste valóban Krisztus teste, ezért egy olyan felépítményt alkottak, építettek, ami Krisztus Testét ábrázolja, az Ő emberi testét, aminek feje is volt, hisz Krisztus a Fej, és be lehet menni Krisztus Testébe, sok ember fér be, ahol belül asztalok is vannak, és ott is van bent evangelizáció. A Krisztus Testében volt az evangelizáció, be lehetett menni. Én is invitáltam az embereket Krisztus Testébe, be lehet menni, az építménybe, és ott bent az asztaloknál is volt prédikáció. Nagyon szemléltető volt, mi be lettünk pecsételve a Krisztus Testébe, félre lettünk téve Isten számára. Sok volt az érdeklődő, sokan újjászülettek. Ez egy szellemi dolog, nincs köze vallásos épülethez. Mint valami játékos hatalmas felfújható dolog, amibe be lehet menni. Belül meglepődtem, mert Cseri Kálmán prédikált éppen, ebből idézek: "Arról szeretnék ma röviden szólni, hogy mi a különbség a virtuális keresztyénség és a valódi keresztyénség között. Az utóbbi időben egyre gyakrabban találkozunk ezzel a jelzővel: virtuális, és ezzel a kifejezéssel: virtuális valóság. Ez utóbbi igen hasonlatos a fából készült vaskarikához, de most azért próbáljuk komolyan venni. Mi a virtuális valóság? A fizikai valóságnak közel élethű utánzása a számítástechnika segítségével. Például a képernyőn be lehet járni egy olyan épületet, amit már megterveztek, de még nem építették fel. Tehát még nincs, de ezzel a segítséggel már be lehet járni. A virtuális tulajdonképpen a valóságosnak az ellentéte. Az a látszat, ami hatásában egyenértékű a valóságossal, valójában azonban nincs, nem létezik, csak látszat. Ahogy a technika fejlődik, egyre nehezebb lesz megkülönböztetni az igazit a látszattól, a valóságosat az utánzattól. Ez hasonlít ahhoz, amikor adva van egy virág és annak a képe. A képen levő virágot sem megfogni, sem szagolgatni nem lehet. Kolosséban voltak olyanok, akik megpróbáltak virtuális keresztyénséget létrehozni. "Ezeknek a megtartása a bölcsesség látszatát kelti, a magunk csinálta kegyeskedés, az alázatoskodás és a test sanyargatása által, valóban azonban semmi értékük és hasznuk nincs, csak felfuvalkodottá teszik azt, aki ezeket gyakorolja" - írja róluk az apostol. Bölcsesség helyett a bölcsesség látszata. Igazi alázatosság helyett alázatoskodás. És a valódi kegyesség, a komoly istenfélelem helyett magunk csinálta - tehát valami csinált, mesterkélt, művi - kegyesség. Azt mondja: ezeknek önmagukban semmi értékük, mások számára pedig semmi hasznuk nincsen. És aki ebbe beleéli magát, az a valóditól zárja el magát. Ezért nagyon veszedelmes, ha ilyen művallásosság, műkegyeskedés, virtuális keresztyénség alakul ki valakinek az életgyakorlatában, mert egyrészt fogalma sincs arról, hogy mit jelentene az igazi, másrészt sokkal nehezebben jut el az igazira, mert azt hiszi, ez az. Össze lehet téveszteni. Látszatra hasonlít hozzá, de valójában nem létezik. Egy kicsit időzzünk el ennél a háromnál, amit itt felsorol. Azt mondja először: a bölcsesség látszata jellemző az ilyen emberekre. A Biblia szerint bölcsesség az, amikor valaki határozottan különbséget tud tenni igaz és hamis, fontos és lényegtelen, sürgős és halasztható között. A bölcsességhez hozzátartozik az is, hogy mindig azt választja, ami igaz, és soha nem azt, ami hamis. Azt, ami valóban fontos és valóban sürgős. Ez értékes emberi tulajdonság és igen hasznos másoknak is. Ezzel szemben a bölcsesség látszata azoknál van meg, akik beszélnek, általában sokat, de nem mondanak semmit. A sok szót nem követi semmiféle cselekedet. Játsszák az eszüket - ahogy mondani szoktuk. Teszik-veszik magukat, de a végén felfuvalkodnak, hogy ők milyen sokat cselekedtek. Ennek azonban semmi haszna nincs, ez a bölcsesség látszata. A kegyesség pedig azt jelenti más szóval, hogy istenfélelem. Pál apostol is ír erről, hogy van ilyen magunk csinálta kegyeskedés az igazi kegyesség helyett. Az olvassuk: vannak, akiknél megvan a kegyesség látszata, de annak az erejét megtagadták. (2Tim 3,5). Kegyes ember az, aki ismeri Istent, éppen ezért bízik benne, mert tudja, hogy ki Ő, mivel bízik benne, engedelmeskedik neki. Erre áll rá, hogy megismerje, mi Isten gondolata, mi az Ő akarata, és azt akarja tenni minden körülmények között. Ebben erő van, és ezzel az erővel másoknak is nagyon sok hasznot tud hajtani. Ha ez az erő hiányzik, akkor csak azt gondolja, hogy ő kegyes ember. Becsapja magát is, becsap másokat is. Alázat helyett alázatoskodás. Az alázat: magatartás, az alázatoskodás: viselkedés. Az alázat állandó és folyamatos jellemvonása annak, akiben ez megvan. A virtuális alázat, ami alázatnak látszik, színjáték, képmutatás. Az ilyen ember nem alázatos, csak annak akar látszani. Neki roppant fárasztó, mások számára megalázó."...Folyt.köv.../ Ma, a Szent Szellem, a szobámban becsukott szemmel sétáltatott, nem tudtam hol járok, csukva volt  szemem, majd hirtelen valami jobbra húzott és felemeltette a karomat a magasba, ami által a csillárt érintettem meg. Kinyitottam szemem, és láttam, hogy közvetlenül a csillár alatt vagyok, és egy láthatatlan szellemi erő oda húzott, ami éreztem. A csillár a Mennyet jelképezi, és ekkor azt tudatosította bennem a Szent Szellem, hogy az Atya vonzása egy emberben, és Jézus Krisztus mindenkit Magához vonz, valamint azt, hogy egy nőt és egy férfit az Atya vonz egymáshoz, ha egy nő vagy férfi nincs az Atya vonzásában, akkor az adott nő vagy férfi által általa kiszemelt nő vagy férfi, akit a tulajdonának tekint hamisan, taszítani fogja a másiktól, nem akarja őt, tudja és érzi, hogy nem Istentől való, nem Isten vonzása, hanem emberi, és hamis az a nő vagy férfi. A Szent Szellem közli velünk, hogy ki az igazi, és ki a hamis. Az igazat vonzza ahhoz a férfihoz vagy nőhöz, a hamisat távol tartja. Senki sem mehet Jézus Krisztushoz, ha nincs az Atya vonzásában. A Bibliából is üzent a Szent Szellem, Mennyei Jelenések 11:12 -"És hatalmas szózatot hallottak az égből, amely azt mondta: Jöjjetek fel ide! És ellenségeik szeme láttára felmentek az égbe felhőbe öltözötten."

cs.tündi Creative Commons License 2016.08.13 -1 0 1492

Mai írásomat egy prédikáció-részlettel kezdem P. Kendétől, a Biblia Szól Gyülekezet által: "A Régi Bűnös Természetünk keresi ellenünk a lehetőséget. Szeretné ha érzelmi lennél. Ha tudatlan vagy, az orrodnál fogva vezet téged, azt mondja: kapaszkodj. Ekkor nem tudom, hogy elvégeztetett, hogy Isten befejezte, minden el van rendezve a Bevégzett Munkában. Ennek ellenére te csak dolgozzál, tegyél még hozzá, vedd elő a képességeidet, ötleteidet. Azt mondja: lehetsz kiemelkedőbb keresztény mint mások, vagy kiemelkedőbb mint most. Nem lehet hozzátenni. Amit már kaptál, az új szív, az új élet, az annyival nagyobb mint bármi. A kereszten Jézus mindent elvégzett, hogy gyönyörű közösségem legye Ővele. Nem tehetek el hozzá, nem vehetek el belőle. Ha ez nem jön be, Sátán az érzelmeket használja. Szeretne rád hatást tenni az érzelmek által, a harag által, a félelmeid által, a magányod által. A büszkeséget nagyon szereti Sátán.".../... Sokan a kereszten történt Bevégzett Munkát csak az üdvösségük megszerzésére értik, hogy az üdvösségünkért nem kell tenni semmit, és ez így is van, de Jézus Krisztus mindent elvégzett az életünkön belül is, ami a rossz és a gonosz munkájának lerontása mellett az ügyeinknek, helyzeteinknek, életünk apró részleteinek, nehézségeinknek megoldását, elrendezését is jelenti. A kereszt feltámadási oldalán Jézus Krisztus egy egyszerű csomagolópapírban, de mennyei szalaggal átkötött - mely szalag két vége szintén Jézus Krisztus, az Alfa és az Omega - ajándékot nyújt át, és ebben az ajándékban minden gyermekének már el van intézve minden ügye, el van rendelve minden történése, meg van oldva minden nehézsége, és ki van választva minden olyan esemény, történés, ami ővele meg fog történni, melyek mindegyike a javunkat szolgálják, csakis a javunkra vannak, történnek. Ha egy ember igazán átadta életét Jézus Krisztusnak, akkor minden ővele történt történés a kereszten történt Bevégzett Munkában már elrendezett forgatókönyv szerint halad, attól Isten nem tér el. Azért sem tehetné, mert Isten soha nem változtatja meg ígéreteit, elrendeléseit, döntéseit, azok tökéletesek, és Isten sem változik soha, Őbenne a változás árnyéka sincsen. Amit Isten elkezdett, azt be is fejezi. Minden ami velünk történik, az Isten tudtával, beleegyezésével, és előre eltervezésével történik, tehát Isten mindent okkal és céllal tesz, az Ő terve szerint. A forgatókönyvet írta és a személyes életünket rendezte: Isten...Az ajándékban, mely életünk minden részletének megoldását tartalmazza, egy papír is van, melyben mindenért garanciát vállal az aláírásával: Isten sk (Isten saját kezű aláírása). Az éretlen és tudatlan hívő, ha történik ővele valami, akkor csak a körülményeit látja, és azt érzi, látja, hogy ezen változtatni kell, majd el kezd Isten akaratán és a kereszten történt Bevégzett Munka már elvégzett és Isten által aláírt megoldási rendszerén kívül cselekedni és gondolkodni, amiben nincs ott Isten, és ez így két külön út, két külön akarat, de ezek közül csak az Istené érvényesülhet, nem az emberé. Az embernek nem maradt más, csak fejet hajtania Isten akarata előtt. Ha egy ember azt mondja, hogy nem, ez nem lehet Isten akarata, akkor majd Isten olyan dolgokat tesz az életében, amiben nyilvánvalóvá válik tévúton járása, tévúton gondolkodása, bűnei, és az, hogy Isten nem áldja meg az imáit, nem segít neki Isten, sőt, ellene áll. Isten teszi ezt, mert Isten irányítja a történéseket. Hajni Kedves. Ha az eddig írtakat megértetted, akkor láthatod, hogy ebből kifolyólag sem lehet azt mondani, hogy hogyan tehette ezt P. Kende, nem értünk egyet P. Kende döntéseivel, tetteivel, lépéseivel, vagy pedig azt mondani, hogy csalódtatok P. Kendében, és ehhez hasonló nem biblikus megjegyzések, hisz azon túlmenően, hogy P. Kende a Szent Szellem vezetése alatt áll, és folyamatos imaéletében Isten vezeti, Isten által hozza meg döntéseit a belső újjászületett szellemi életében, Isten irányít mindent, és miközben Isten irányítása alatt van minden, Isten a háttérben is munkálkodik. Istennek mint úgymond bábjai vagyunk, akiket az Ő terve szerint mozgat, és minden Isten terve szerint halad, főként egy hívő és egy gyülekezet életében, ahol mindent átadtunk Istennek, és mindenki imádkozik. Ezért nincsenek véletlenek, és ezért sem lehet P. Kende lépéseit, döntéseit hibásnak nevezni. Azok Istentől valóak, Isten akaratában, és Isten áldásával. Amit tehettek: megnyugodni Isten tervében, ami mindig a javunkra van és nyugodni Istenben, az Ő nyugodalmába belépve. Ebben nincsen saját út, saját testi erő, saját akarat, csakis Krisztus tette, Aki mindent elvégzett már, és mindig igazságos döntést hoz. Emlékszem, Hajni, Te évekig azon munkálkodtál, hogy mocskos módon hogyan távolíts el engem a gyülekezetből, és lám, Isten milyen igazságos, mert Te fogsz elmenni, és a Biblia is azt írja, hogy a rossz, az átok vissza száll ránk, tehát mindent visszakapunk, jót is, rosszat is. Isten felemelt engem, és a gonoszságodra felelt. Isten cselekedhetett volna másképp is, hisz mindent Isten irányít, de em teszi, mert Isten csak az igazat támogatja, nem a hamisat. Csak Isten akaratába belehelyeződve élhetünk áldott életet, és mindenképp az történik amit Isten eltervezett a számunkra. Mindannyiunknak van egy olyan része az életünknek, ami a kereszthordozás, és ez a Krisztus-követés része, ami nehéz, de ha Isten gondolkodásában, Isten szíve szerint járok, akkor megváltozik a nehézségemhez, kereszthordozásomhoz való attitűdöm, gondolkodásom, érzéseim, és mivel mindez Krisztusban van, ezért nem lesz fájdalmam, Őbenne nincsenek rossz érzések sem, ugyanakkor megengedheti, hogy még Őbenne élve is sírjak, de csak azért, hogy azt a sós könnyet később megédesítse a számomra. Aki ragaszkodik a saját óemberi természetéhez, mert nem akarja a kereszthordozást, az nem gondol bele a szíve értelmében, hogy Krisztusnak mennyit kellett szenvednie, és hogy Őáltala nem kerülünk pokolra, mert minden ember a pokolt és az örök halált érdemelné az Ádámtól örökölt Régi Bűnös Természete miatt, de ugyanígy Krisztus befejezett műve miatt nem kerülünk pokolra soha. Ekkor Adél gondolom felkiáltana flegmán, hogy: "Kit érdekel a pokol, én boldog akarok lenni, őt akarom vissza!" Erre Isten válasza az, hogy Te nem tudod, de Isten tudja, hogy mitől mentett meg, és mi a jó Kendének, mi az igazságos döntés, mi a jó Neked, ami áldott élet, illetőleg ráébreszt Téged arra, hogy Isten nélkül semmi vagy, Isten szeretete nélkül semmi vagy, és hogy Isten nélkül semmit nem tudsz tenni....Semmit nem tudsz tenni Isten nélkül... Sátán az érzelmeket is felhasználja, a gyengeségeinket, és azt akarja, hogy azok irányítsanak minket, valamint a tanultak alapján hozzunk meg ítéletet az ügyeink és helyzeteink felől, ami vallás, mert a Szent Szellem vezetése a lényeg, nem pedig a tanultak, mivel mi nem vagyunk írástudó farizeusok, és Ti teljesen írástudó farizeusok vagytok. Sátán szeretné ha a haragod, félelmeid által élnél, átadva magunkat ezeknek, de dönthetünk úgy, hogy azt mondom: Harag! Jézus nevében megparancsolom, tűnj el a gondolkozásomból, mert az óember gondolkozása nem tartozik hozzám, én szent vagyok, bűntelen, teljesen Krisztusé, és Isten Igéje az én gondolatrendszerem...majd pedig imádkozom, és kérem a Szent Szellemet, hogy vezessen az Igében, tápláljon engem, táplálja a gondolkozásomat Isten igazságaival, ismeretével, mert én Isten igazságában akarok járni. Mert azt tartom, hogy a jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk!  Ha átengedem magam az óemberi érzéseknek, akkor min egy irányítható robotot vezet engem az óemberi természetem, melyen Sátán nyomja a nyomógombokat. Adélnak minden pásztori segítséget megadunk a helyreállásához, de ha ő nem akar meggyógyulni, akkor mindig szenvedni fog, mert éppen Krisztuson kívül élve van keserű, boldogtalan, semmit nem érő élet. A gyülekezet vezetőségéről is szólnék. Bár végzettségemet tekintve menedzser-igazgató vagyok, ami itt lényegtelen, hisz nem számít sem világi, sem teológiai papír, de voltaképp a gyülekezet vezetésében a Szent Szellem a valódi menedzser, és amit én menedzser végzettséggel fontosnak tartanék, mint például a hatékonyság, azt a Szent Szellem végzi el, valamint a kereszten történt Bevégzett Munka hatékonysága. A világi értelmezésben vett hatékonyság a kereszt által részemről átalakul szellemi hatékonysággá, ami a Szent Szellem munkája. Ugyanilyen fontosnak vélem az összehangoltságot is a hívők között, és pásztorok között, Istennel együtt járva, amit szintén a Szent Szellem hangol össze összehangolttá Istennel, de ahhoz az is kell, hogy rá álljunk, rá hangolódjunk Isten gondolkodására és szívére. Fontos tudni, hogy a gyülekezetben egy értelemben az összes pásztor vezető, vezetők, hisz gondoljunk csak a nyájra, ugyanakkor bennünket, mindannyiunkat, hívő testvéreket, pásztorokat, gyülekezetet, a Jó Pásztor, Jézus Krisztus vezet. Ezáltal mindenki a gyülekezetben, testvérek, pásztorok, alá vagyunk rendelve a Fejnek, Jézus Krisztusnak. Ez nem világi vezetés. Egy Szellemből iszunk, egyek vagyunk Krisztusban, egy irányban. A kapitány: Jézus Krisztus. A legfontosabb a szeretet, és erről fognak bennünket, keresztényeket megismerni. Ez a keresztről áramló egyetlen igaz, agapé szeretet. Nincs bennetek szeretet, csak az óember rombolása, térjetek rá Isten gondolkozására. Varjú Imrétől szól az alábbi idézet: "Szeretet: nincs hossza, szélessége, súlya, színe, alakja, semmi látható vagy tapintható. Mégis van szeme, mert meglátja a szűkölködőt; van keze, mert segíteni akar a másikon; van lába, mert megkeresi azt, akit szeret."... Mivel Isten akarata nem a ti akaratotok, így soha nem valósul meg Adél és Hajni, valamint társainak követelése. Soha...Isten rá a garancia...Más témával folytatom. Bay Zoltán, fizikus mondotta volt: "Szerintem a pesszimista következtetéseknek nincs igazuk, mert elsiklanak a történelemnek ama legnagyobb ténye fölött, hogy az ember útja, ha bukdácsolásokon keresztül is, de félreismerhetetlenül fölfelé vezet. Míg az erőszakos emberek, a nagy hódítók hatása alig terjed túl saját korukon, addig a szellem nagy emberei évszázadokig, évezredekig élnek utódaikban. Az emberiség nagy tömegei tehát fogékonyabbak a szellem örök értékei iránt s az emberiség inkább a jó embereket fogadja el tanítómesterei gyanánt."... Az emberben alapvetően benne van a jó iránti vágy, így a lelkiismeret nem véletlenül furdal a vallásos emberben. Hisz a vallás íródott a bukás által a szívébe. Érzik belül a jót és a rosszat, a maguk módján szeretnék a jót követni,vágynak a jó felé, de a jó számukra nem Krisztus igazsága, hanem a vallás, az ön-törvényűség jósága, a bennük lévő jónak és rossznak a rendszere. Mivel jók akarnak lenni, a jó forrásának az irányába indulnak el, felfelé, de ez vallásos küszködés, testi erőlködés, emberi cselekedet-program, ami soha nem teszi örökre szentté, Isten előtt megigazítottá, bűntelenné az embert. Olyan ez mint amikor egy meredek domboldalon a labdától azt várnák, hogy magától guruljon fölfelé, de az csak lefelé tud gurulni, a lejtő miatt, és ugyanígy húz le bennünket az Ádámtól örökölt Régi Bűnös Természet is, amitől csak Jézus Krisztus tudott megtisztítani bennünket, csak el kell Tőle fogadni, és ekkor már a kereszten történt Bevégzett Munka valóságában mennyei helyekre helyeződünk, örökre..../Folytatva a történetemet: Andrást nagyon megáldotta a Cseri Kálmánnal töltött idő, mindezt a bázison mesélte el nekem és nekünk. Majdnem egy korosztály, Cseri Kálmán 1939-es születésű, András pedig 1945-ös születésű. A bázison délelőtt a kis csoportommal arról is beszélgettünk, hogy a pásztorok közös misszió-értékelése is fontos, összegyűjteni az értékeléseket, beszámolókat minden résztvevő gyülekezet pásztorától, de ezt érdemes-é interneten írásos beszámolóként kérnünk, vagy pedig felesleges, mivel a következő közös misszió kapcsán majd amúgy is össze kell hívnunk újból a pásztorokat munkaértekezletre. A bázison ebédeltünk az ebédlőben, majd András mindenképpen velem akart jönni evangelizálni a Deák térre, hiába mondtam neki, hogy szinte most jött ki a kórházból, pihenjen, de ő azt mondta, belül hajtja őt a szellemi motor, és ez számára fontosabb mint a fizikális motor, azaz a szív, de egyébként is jól van, és csak kis ideig evangelizálna. Így hát együtt mentünk, és András Cseri Kálmán prédikációjából nekünk is beszélt, a tegnapi folytatása: A másik kép a sáfár képe. "Úgy tekintsen minket minden ember, mint Krisztus rabszolgáit és az Isten titkainak sáfárait."A sáfár olyan vagyonkezelő volt - ezt már sokszor mondtuk és megtanultuk remélhetőleg -, aki gyakran maga is rabszolga lévén, de megbízható rabszolga, nagy értékeket kapott a gazdától, meghatározott utasításokkal, amikkel egy ideig gazdálkodott, sáfárkodott és a végén el kellett számolnia a gazdának. Pál mivel sáfárkodik? Azt mondja: "az Isten titkainak a sáfárai". (munkatársaival együtt, hiszen többes számot használ). Az Isten titkainak a sáfárai. Mit jelent ez? Ez azt jelenti, hogy amit neki mondania kell a gyülekezetnek, azt eredetileg ő maga sem tudja. Az az Isten titka. Az ige, az evangélium, annak egy-egy gyülekezetre való konkrét alkalmazása Isten titka. Csak Isten tudja, hogy mit akar üzenni egy gyülekezetnek, de kell egy közvetítő, akinek Ő kijelenti a titkait, és akinek ezt kell továbbadnia és nem mást. Ezért hangsúlyozza egy másik helyen, hogy mi nem magunkat prédikáljuk. Nem a legfrissebb olvasmányainkat, és főleg nem azt, amit az illető gyülekezet hallani szeretne, hanem azt, amit az Isten neki most mondani akar. De a kiindulásnál ezt az apostol sem tudja, az titok őelőtte is. Hogy tudja meg? Úgy, hogy ott áll az Isten mennyei kincsesházának az ajtajában, amelyik ajtón csak belül van kilincs, és várja, hogy Isten kinyissa, és adjon neki mondanivalót, hogy legyen mondanivalója, amit a gyülekezetben hirdet. Pálnak fontos volt, hogy azt, és csak azt hirdessék, amit Isten akar mondani a gyülekezetnek, mert csak az lesz újjáteremtő és eligazító ige. A kolosséi gyülekezetet kérve kéri, hogy könyörögjetek azért, hogy Isten nyissa ki előttünk az ige ajtaját, hogy szólhassuk a Krisztus titkát. Ott áll a bezárt ajtó előtt, és ha onnan nem kap ajándékot, nem tud adni semmit a gyülekezetnek. Beszélni lehet, de igét mondani csak akkor lehet, ha Istentől igét kapott az igehirdető. Hányszor van az, hogy elkészül már egy igehirdetés, van egy húsz-huszonöt perces beszéd, de érzem, hogy nincs benne kenyér. Ezt így nem érdemes elmondani. Eljönnek fáradt emberek ilyen melegben is, meg télen nagy hidegben, meg sok munkájuk között. Mi az, amivel Isten akar megajándékozni most mindnyájunkat, hogy az, aki hirdeti és hallja itt az igét, adja néki a szívét? Mi ez az üzenet? Amikor ezt az üzenetet megadja Isten, az mindig nagy öröm. És ez nemcsak lelkipásztorok gyötrelme és öröme, hanem minden hívő emberé, aki tudja, hogy közvetítő Isten és a reá bízottak között. Mert a legegyszerűbb beszélgetésben sem mindegy, hogy mit mondunk. A gyerekeinket sem mindegy, hogy mikor és hogyan szidjuk le, ha csak annyi telik tőlünk, hogy leszidjuk őket, vagy esetleg igét tudnánk mondani neki."...Folyt.köv.../Ma, a Szent Szellem ma, először csukott szemmel a csillárom alá vezetett, ami a Mennyet jelképezi, majd elkezdtem rázni a csillárt, a Mennyet akartam a földre hozni. Ezt követően egy vanília rudat vettem jobb kezembe, és azzal mint a vallásos katolikus papok, a csillár körül köröztem többször, mint a vallásos oltárszentség-bemutatáson, amikor a pap körözve az ostya és bor között átváltoztatja Krisztus testévé, ami vallás és tévhit, de jelen esetben a vallásos cselekedetekre utal, cselekedet-rendszerre. Ezt követően csak a csillár alá álltam amint vagyok, és a Szent Szellem azt tudatosította bennem, hogy Isten szól hozzánk az Ő felkentjei, az Ő pásztorai által, akik közvetítők. Erről beszélt fentebb Cseri Kálmán is. Isten szól a pásztorokhoz, és Isten nem hagy figyelmen kívül semmit sem. A pásztor Isten üzenetét szólja, miután Felülről való bölcsességet kért Istentől. Tisztelni kell a pásztorokat, ők Isten Igéjét szólják. A Bibliából is üzent, a 64. Zsoltárból egy igeszakasz, Hajniék irodájára és a bűnszövetkezetre is érvényes: "Rejts el engem a rosszakaróknak tanácsa elől, a gonosztevőknek gyülekezetétől. Akik megélesítik nyelvüket, mint a szablyát; irányozzák nyilukat, keserű beszédüket. Hogy lövöldözzék titkon az ártatlant. Megátalkodottak gonosz szándékukban, megegyeztek, hogy tőrt vetnek titkon, mondják: ki látja őket? Álnokságokat koholnak, a kikoholt tervet végrehajtják, mindenikük keble és szíve kikutathatatlan. De meglövi őket az Isten; hirtelen nyíl üt rajtuk sebet, és megejtik őket, a nyelvük lesz ellenük, iszonyodik mindenki, aki őket látja. Akkor megfélemlenek mind az emberek; hirdetni fogják Isten dolgát, és megértik cselekedetét. Örvendezni fog az igaz Istenben, és Hozzá menekül, és dicsekedni fognak minden egyenesszívűek."

cs.tündi Creative Commons License 2016.08.12 -1 0 1491

A tegnapi írásomban megkezdett P. Kende-prédikációjából vett idézet második részével indítom mai írásomat, a Biblia Szól Gyülekezet által, írásom elején: "Ez azt is jelenti, hogy nagyobb biztonságban vagyunk. Istennek terve van az életünkkel. Isten visz minket valahonnan valahová. De ha nem teszem meg ezt a lépést, akkor csak a bajt látom. Fel kell ismernem, hogy az életem benne van Isten munkájában. Ráébredek, hogy ez a pár évtized, amit élek, mire való. Amikor újjászülettél, beléptél ebbe a folyamba. Ha azt mondom: ez az én életem, nem tudom megérteni az idő jelentőségét. Amikor újjászülettél, beléptél Isten életének áradásába. 1. idő. 2. életünk. Krisztustól kapott élet, amikor újjászületünk. Belőle kell merítenem. Gyakorlati következménye ennek, hogy gond nélkül élhetek. Átáradnak rajtam a gondok. A 3. dolog: áldás. Életünkben ott van Isten jelenléte. Nem kapok máshonnan áldást. Krisztustól jön az áldás. Ha alávetem magam, megkapom az áldást.".../... Tegnap ott hagytam abban, hogy Isten végtelen időfolyamában a földi életünk kezdete és vége közti időintervallumban az óember hajlamos lefixálni dolgokat, embereket, eseményeket, történéseket, azt mondva, hogy az az övé... Ma írásomban ezt egészíteném ki a következőkkel: Az óember él ekkor egy halott életet, és mivel halott élet egy halott szellemmel, ezért őbelőle csak halott dolgok fognak kijönni, melyek nincsenek Isten dicsőségére. Bármit teszek az új szellememben, azt én Isten dicsőségére teszem. Miközben imádkoztam, az a kép tárult szellemi képernyőmre a szívem értelmében, hogy van egy gyalogló kép, amit edzésre szoktak használni, és ezen egy sík, vízszintes mozgólépcsőszerű mozgó felület van, amin különböző fokozatokra állítva futhatunk, de ez egy helyben futás, és az Isten által kijelölt idősávban, az óember gondolkozásában élve, miközben futok az általam lefixált dolgok, emberek, történések megszerzéséért, valójában sehova nem tartok, csak egy helyben futok, és ebben nincs ott Isten, ez nem Isten pályája, ami által azon kívül, hogy nem fogom megkapni, mert mindig Isten akarata érvényesül, elpazaroltam az Isten által nekem adott életet, melyet Isten az Ő Fiával, Jézus Krisztussal akart értékessé tenni a számomra, melyekben áldások vannak, mert csak Isten útján vannak áldások. Futok ezen a gyalogló gépen, aminek sík felülete olyan mint a mozgólépcsőn, és közben beakadt valami a lábamnál erre a felületre, lehajolok, megnézem mi az, kiveszem a mozgólépcsőszerű rácsból, és látom, hogy egy lehullott őszi falevél, és félredobom, mert már a természetet sem veszem észre, az őszi falevelek és a természet Isten általi teremtése sem érint meg már, mert csak a vágyaim megszerzéséért futok, ami ezáltal teljesen birtokba vesz engem. Ugyanígy, ha valaki segítségre szorul mellettem, őt sem veszem észre. Embereket, nyomorult embereket, senkit nem veszek észre. Az amit forgatok a szívemben, amin gondolkodom szívem értelmében, az fog birtokolni engem. Ilyenkor örülni sem tud semminek az ember, nem tud hálás lenni semmiért sem, pedig mindent Istentől kapunk, és sok dolog van amiért hálásak lehetünk. A hála egy olyan mennyei gépezetet is beindít bennünk, ami által eljutunk egy olyan szellemi szintre, amikor már érettek vagyunk az Istentől kapott vágyaink szellemi kezelésére, és értékeljük azt, valamint tudjuk, hogy nem jár nekünk az a dolog, nem jár nekünk semmi. Isten figyeli a hálát a szívünkben, és ha azt látja, hogy semmiért nem vagyunk hálásak, miért adná meg az áhítozott vágyainkat, amiről szintén azt gondolnánk, hogy az jár nekünk. Én, mivel átadtam szívemet és életemet, annak minden területét Istennek, ezért a Szent Szellem úgy vezérel engem, hogy a Szent Szellem rám szabott, személyesen csak nekem kimért szellemi dinamikájával, lendületével járok Isten útján, és bennem, a szívemből kinyúl egy olyan kéz, ami átlátszó, mintha lézer-kéz lenne, ami a szívemből indul, és ez a szellemi kéz, a Szent Szellem keze, elfordítja a fejemet azon irányba az úton, ahol észre kell vennem dolgokat, embereket, elfordítom az úton jobbra, és észreveszem az embereket, akik még nem hallották a Bevégzett Munka üzenetét, észreveszem segítségre szoruló embertársaimat, állatokat, sőt, az összefüggéseket is észreveszem a történésekben, a helyzeteimben, mert az összefüggéseket, ok-okozatot, isteni célt, isteni tervet az én életemre, helyzetemre vonatkozóan csak szellemi életemben érthetek meg a kereszt belső szemléletével. Csak az Úrral járva lesznek áldásaink, és csak az Úrral élt élet ad olyan célokat, mennyei minőségű életet, ami valóban betölt, ami valóban nekünk való, és amiben valóban mennyei tartalom van. Minden a gondolkozásunkon múlik az újjászületésünk után. Minden ember bűnösként születik meg a Földre a gondolkozásában, és ebből a gondolkozásból kell folyamatosan rá állni Isten gondolkozására, az Igére, ami azért is kulcsfontosságú, mert a Krisztussal való egység-tudatosságból indul a gondolkozásunk Igére való rá állítása, az az origója, és az határoz meg mindent: a Krisztussal való egység-tudatosság. Nekem éppen ez a felelősségem, Jézus már minden mást elvégzett a kereszten. Sátán nem véletlenül harcol az ember elméjéért, azáltal akar bennünket megrabolni...Adorno, német filozófus mondotta volt: "A lelkiismeret-furdalástól való mentesség a formalizált ész számára éppoly lényeges, mint a szeretettől vagy gyűlölettől való mentesség. Európa ismert történelme alatt egy földalatti történelem húzódik meg. Ez a civilizáció által elfojtott és eltorzított emberi ösztönök és szenvedélyek sorsának történelme."...Szellemi értelemben a vallásos lelkiismeret nem képes begyógyítani a bukás által okozott szívbeli sebet az emberben, és ezáltal elfojtások, függőségek, eltorzult gondolkodás által torz énkép, helyzetértékelés, szenvedély-betegségek alakulnak ki, melyre a világ épp a vallást adja gyógyírnek, miközben a vallás az okozója ennek a bukás által, a vallásra egy másik vallás, melynek gyökere a bukás fája. A civilizációk időben és térben elkülönülnek, közös jellemzőjük, hogy emberi tevékenységek, szokások, értékek mentén szerveződnek. Az, hogy eltudják-é fogadni a véleménykülönbséget, a különbözőséget, az mitől függ? Hol húzódik a határ a belülről jövő mások tisztelete és önmagunk feladása között, miközben az egyetlen megoldás, ha önmagunkat feladjuk, és él bennünk Krisztus, mi pedig halottak vagyunk. Csak a Krisztusból jövő gondolatok és érzések visznek előre, ami nem a saját énünkből fakad.... Hajni Kedves. Gondolkodtál-é azon, hogy tetteid a gondolkozásodból előre vagy hátra visznek Téged? Istenből erednek-é az elgondolásaid vagy a sajátjaid azok? Érdeket képviselsz, a sajátodét és Adélét, vagy pedig Istent képviseled? Isten dicsőségére van-é az amit teszel? Alátámasztja-é a Biblia a Szent Szellem vezetésével? A szeretet motivál-é Téged vagy az utálat? Minden szellemi hívő tudja a gyülekezetben, hogy a mostani helyünk meglehetősen kietlen helyen van, és növekedésre van szükség, még több hívő ember testvéri közösségére, valamint még több ember jöjjön el gyülekezetbe. Csak azok ellenzik az új épület-komplexumot és más helyre való költözést, akik csak saját magukra gondolnak, mert nekik ez a hely jó, és jól érzik magukat benne, a büfében nyugodtan el tudnak terpeszkedni, és kocsmázni, pletykázni, de az, hogy mi lesz a még nem hívő emberekkel, és hogy egy gyülekezetnek növekednie kell, az már nem érdekli őket. Azért mert önzők és a saját érdekeiket nézik Isten akarata helyett, a Krisztus Teste helyett. Ha valaki azt mondja, hogy ez neki nem kell, én azt mondom erre, hogy itt lényegtelen az, hogy neked kell-é vagy nem, mert mi a növekedésre és az emberekre, léleknyerésre, családra, és Isten akaratára gondolunk. Elsőként mindig Isten akaratát kell keresni, és ebben nincs benne a saját hasznunk. Egyéb iránt mi nem villát fogunk építeni, és itt mondanám el, hogy tőlünk távol áll a villa-és pláza stílus, sőt, undorodunk a villáktól, undorodunk a plázák világától. Ez egy rusztikus hangulatú hely, ahol a fa és természetes dolgok dominálnak, családias hangulattal, Isten világával, barátságos, családias, rusztikus környezettel. Ez egy szellemi közösség, ahol nem az épület számít, de nagyon sok ember fog érkezni a gyülekezetbe Pajó által, és éppen a szellemi közösséget, a családias helyszínt szeretnénk megteremteni, ahol a Szent Szellem kenete is a családon van, és ehhez más helyre kell költöznie a gyülekezetnek, a jelenlegi túl kietlen helyen van, és az épület is kissé bonyolult, bár szép és tágas. Az új épületben lesz egy igazi moziterem is, melyet mindennap érdemes lenne kihasználni, hisz például ingyenes Jézus Krisztusról szóló filmek megtekintésével lehetne evangelizálás során embereket meghívni, valamint keresztény témájú műsorok, ismeretterjesztő filmek is lennének, és ami nagyon fontos, hogy a Baltimore-ból felvett Istentiszteleteket rendszeresen leadnánk tolmácsolással, P. Schaller prédikációit, de a világ többi gyülekezetébe is bekapcsolódnánk közvetítésekkel, és mindez mindennap lenne. Itt kizárólag keresztény témájú filmek kerülnek vetítésre, így hiába kérne meg bárki is arra, hogy mivel ez egy igazi moziterem nagy mozi-kivetítővel, adjunk le világi filmeket is, mert azt azonnal elutasítjuk. Mi nem engedjük be a világ szellemiségét. Csak azt, ami Isten dicsőségét hirdeti, például olyan természetfilm, mely Isten létezését bizonyítja, apologetikai előadással, de mindent a Szent Szellem által szelektálva. Ez egy új szolgálat lenne. A gyülekezetbe Pajó által nagyon sok új hívő fog érkezni, így sokan leszünk. Betelepítés fog történni. A Ti kis bűnszövetkezeti jólétetek megszűnik ezáltal. Betelepítés fog történni..../Folytatva a történetemet: A kis missziós csoportom megbeszélést tartott a bázison, egy kör-asztalnál beszélgettünk. Az elnök úr körbe kérdezett mindenkit a fejleményekről, én arról beszéltem, hogy az Astoria környéki egyetemekről meghívott egyetemi hallgatók részére a összevont evangelizációt ősszel tudjuk megvalósítani, hisz nyár van, de az árvaházak evangelizációját megszervezzük még a nyár folyamán a rektor úr kedves feleségével. Az elnök úr beszámolt arról, hogy a jelenlegi közös gyülekezeti evangelizációról vidéken, a vidéki helyszínekről semmit nem tudunk, és nem tudjuk mi zajlik vidéken, de eddig nem volt bejelentés a bázisra semmiféle gondról. Mi bízunk a gyülekezetek pásztoraiban, hívő testvéreinkben, és a Szent Szellem általi vezetésükben. A legközelebbi közös evangelizáción már jó lenne tudni mi zajlik vidéken, tudomásunk szerint minden a megbeszéltek szerint halad, létezik kapcsolat telefonon és interneten. Körasztalnál ültünk, és kedves testvérünk, az Árnyas Étterem tulajdonosa küldött nekünk a bázisra sorbet-et, ami fagylalt-parfé, és azt kezdtük el enni, vanília- és gyümölcsparfé. A könyvtárigazgató a sorbet eredetéről is beszélt: A XIII. században Marco Polo a távol-keleti útja után Velencébe visszatérve többek között a fagyasztott desszert receptjét is magával hozta. A hóból, gyümölcsvelőből és gyümölcsléből összeállított édesség hamar kedveltté vált Itáliában, bár csak a nemesi asztalokra jutott. A sorbetto 1533-ban Medici Katalinnak köszönhetően a francia udvarba is eljutott. Miközben ettünk, Böjte Csaba egyik mondatát elemeztük ki szellemben, amit a Facebook-on olvasott András, és ami így szól: "Akkor vagy igazán szabad, ha azt, amit vállaltál, meg tudod tenni, és a kudarcok, sérelmek után sem a gyűlölet, a harag uralkodik a szívedben, hanem az újrakezdés lelkülete, a szeretet és a jóság."...Beszéltünk Böjte Csaba csodálatos missziójáról, amitől Cseri Kálmán prédikációjáig jutottunk a beszélgetésben, most ebből a prédikációból idézek: "Pál azt írja: mi az Isten titkainak a sáfárai vagyunk. Micsoda alázat van ebben! A nagy Pál bevallja: én sem tudom, hogy Isten nektek most mit akar mondani, de megígérte, hogy kijelenti az Ő titkait, és akkor az hatékony ige lesz. Ezt írja a tesszalonikaiaknak, hogy amikor befogadtátok az Istennek általunk hirdetett igéjét, az munkálkodni kezdett bennetek, akik hisztek. Az emberi szöveg nem munkálkodik, legfeljebb bosszantja a hallgatót. De az Isten igéje újjáteremtő munkát végez el. Jó lenne, ha ilyen értelemben közösen készülnénk minden istentiszteletre. Ki-ki otthon imádkozna: Uram, nyisd meg az ige ajtaját, hogy akinek most kell szólnia, szólhassa a Krisztus titkát, és azt szólja, ne mást helyette. És komolyan tudnánk venni, hogy amikor az hangzik, azt úgy kell befogadni és cselekedni, mint amit a mi Urunk mond nekünk. Még azt említi meg az apostol, hogy a sáfároktól egyet várnak el, hogy mindegyik hűséges legyen. Mit jelent ebben a vonatkozásban hűségesnek lenni? Azt, hogy arra használja az illető azt, amit reá bíztak, amire kapta. Úgy kapta, nem ajándékként, hanem feladatként. Határozott utasítással. Akkor azt úgy és arra kell felhasználni, amire kapta. Mennyire tudatos ez bennünk, ami éppen itt a folytatásban olvasható, hogy mindenünk, amink van, az ilyen Istentől kapott ajándék, amivel el kell számolnunk? Mennyire tudatosak ilyen egyszerű dolgok, hogy Isten ad nekünk minden nap újra teljes huszonnégy órát, és annak minden percét csak egyszer lehet valamire felhasználni? Arra használjuk-e, amire adta vagy vádol minket sok eltékozolt idő? Isten adott mindnyájunknak valamilyen képességet. Készít naponta újabb és újabb lehetőségeket. Adott körénk embereket: rokonokat, munkatársakat, ismerősöket, és azok iránt adott nekünk feladatokat. Adott nekünk eredetileg egészséges testet. Hogy tesszük tönkre, és hogy tesszük tönkre azokat is, akik velünk együtt élnek? Nem hervad-e le a mosoly az arcukról miattunk? Vagy esetleg kivirulnak mellettünk. Ez mind-mind nagy felelősség és ezzel el kell számolnunk Istennek. Nemcsak az Isten titkainak a sáfárai vagyunk, hanem minden ajándéknak a sáfárai, és a sáfároktól egy valamit kíván meg: mindegyik hűséges legyen. Ebben a melegben nem gondoltam most arra, hogy ennél részletesebben próbáljam magyarázni ezt az igét. Mivel sokan az Úr asztalához is készülünk, jó lenne, ha ilyen szempontból végiggondolnánk mindazt, ami itt most röviden elhangzott. El tudjuk-e mondani csendes alázattal, hogy úgy nézzetek rám, mint aki a Krisztus rabszolgája vagyok? Ő a főnök, diktálja a tempót, és én oda akarok menni, ahova küld. Akkor akarok megszólalni, amikor szót ad a számba. Hallgatni akarok, ha azt parancsolja, akármennyire ott van is a nyelvem hegyén az éles visszavágás. Mint a Krisztus rabszolgája. És mint az Ő sáfára, aki hűséges igyekszik lenni mindazon, amit tőle kapott. Pál apostolnak és mindnyájunknak ebben is a mi Megváltónk lehet a példakép. Jézus Krisztus az Atyától való teljes függésben és minden idegen erőtől való tökéletes szabadságban végezte el a megváltás munkáját. Tökéletesen és hiánytalanul. És Ő hűséges volt egészen a kereszthalálig. Az Ő kereszthalálára emlékeztet minket ma a megterített úrasztala. Az Ő parancsának engedve megtörjük a kenyeret és kitöltjük a bort, és az Úrnak halálát hirdetjük, amíg majd dicsőségesen visszajön. Az Ő halálát, mert ez mindig arra emlékeztet, hogy ilyen nagy a mi bűnünk és nyomorúságunk, hogy ebbe az Isten bűn nélküli Fiának bele kellett halnia szörnyű kínok között. De ilyen nagy az Isten meg nem érdemelt kegyelme, hogy mindenféle sértettségünk és rágalmazásunk, hűtlenségünk és tékozlásunk, uralkodni vágyásunk és büszkeségünk bocsánata ott van elkészítve nála. Ő gazdag a kegyelemben és bővölködik a megbocsátásban. Ezzel a reménységgel jöhetünk most is hozzá. Bár el tudnánk mondani mindnyájan: úgy nézzetek rám, mint aki magamat a Krisztus rabszolgájának és hűséges sáfárának tekintem."...Folyt.köv.../Ma, a Szent Szellem, a csillag formázatú gyertyámat gyújtotta meg, amit két kezem közé szorítottam, majd a hüvelykujjamat világította meg a gyertya tűzének fényéve, ami által a hüvelykujjam bőrének minden részlete feltárult előttem, és az ujjlenyomat szó helyeződött szívemre. Minden embernek más az ujjlenyomata és ez fontos a személyazonossághoz. Az ókori népek a személyazonosság igazolására ujjlenyomatos agyagpecséteket használtak. Az asszírok és a babilóniaiak fontos okmányaikra agyagból készített pecsétet tettek, amibe belenyomták a hüvelykujj végét. Kínában számos hivatalos aktus csak akkor volt érvényes, ha azt agyagpecséttel hitelesítették. Ujjlenyomattal igazolták a szerződéseket, üzletkötéseket, válásokat, zsoldfizetést, büntetőügyeket és minden mást. Az ujjnyomatok vizsgálatánál ezt az egyediséget, állandóságot, megváltozhatatlanságot aknázta ki a daktiloszkópia, mely a rendőrség személyazonosítási és nyilvántartási rendszere lett. Szellemi értelemben Isten a szívünkbe helyezte az Ő kezének lenyomatát, az Ő isteni életét, ami által Jézus Krisztus személyazonossága igaz rám, hisz ami igaz Jézusra, az igaz rám is. Én egy vagyok Krisztussal, a bennem lévő isteni lenyomat örök érvényű, csak engednem kell érvényre juttatni a hitbeli döntésemmel. Az egység-tudatosságom Krisztussal új személyazonosságot ad nekem Jézus Krisztusét. Én győztes, szent, igaz vagyok Krisztusban. A Bibliából is üzent a Szent Szellem, Lukács Evangéliumából azt a részt, amikor Jézus megfelel Keresztelő János követeinek. Lk. 7:19-23 - "És elküldte őket az Úrhoz ezzel az üzenettel: Te vagy az Eljövendő, vagy pedig mást várjunk? És Jézus így felelt nekik: Menjetek el, adjátok hírül Jánosnak, amiket láttatok és halottatok: Vakok látnak, sánták járnak, poklosok megtisztulnak, siketek hallanak, halottak feltámadnak és a szegényeknek az Evangélium prédikáltatik. És boldog az, aki nem botránkozik meg bennem!".

cs.tündi Creative Commons License 2016.08.11 -1 0 1490

Ma rendhagyó módon, kombinálva a szolgálati írásommal, néhány emberhez szólnék, előtte P. Kende prédikációjából idézek, amit két részletben idézek be, holnap folytatva a második résszel, a Biblia Szól Gyülekezet által: "Ez.47:2-5. Ez a rész Isten életének áradásáról szól az ember életében. Három mód, ahogyan benne vagyok ebben az áradatban. Szeretünk úgy gondolni magunkra mint független emberre (olyan az életem amivé teszem, a döntésünknek következménye van, ez jogos, de most másról beszélünk). Szeretjük ha van valami amit el akarunk érni és azt mondjuk: Uram, áldd meg amit el akarok érni. Isten terve folyik a korokon át, és nekünk ebben részünk van. Büszkeség azt mondani: az életem az enyém, úgy élem ahogy akarom, stb. Az Írás mást mond: Vannak hívők előtted, lesznek hívők utánad, a Te életed jelentős, de része ennek a tervnek. Tégy egy lépést hátra, nézd meg az életed, ahogy Jn 13:3-ban. Oké, újjászülettem, beléptem Isten tervébe, van részem, van erőm, visz ez a folyam, valahonnan valahová, élek valameddig, de Isten terve tovább megy. Az életem része Isten nagy tervének - ha ezt vallom, akkor felismerek néhány dolgot: Az életem sokkal jelentősebb mint ahogy gondoltam (az emberek célja, hogy elérjenek, megszerezzenek dolgokat). Örökkévaló jelentősége van az életünknek..."... /Az Isten nélküli ember, aki nem jár Isten akaratában, az Isten értelmezésében vett idővonalon, melyen az Isten által elrendelt időpontokban megszületik valamikor és él valameddig, szeret önhatalmúlag lefixálni dolgokat, embereket, történéséket, azt mondva, hogy ez a dolog, és ez az ember az enyém...nekem ez jár... ilyet csak a tudatlan, büszke, felfuvalkodott, sötét, önző ember mond, hisz Isten erre azt mondja, hogy semmi nem a tied, és itt a te akarod semmit nem ér, itt csakis az Én akaratom érvényesülhet, az Istené... Elveszem tőled Adél, örökre, mert nem érted meg, hogy mindent rá kell tenni a keresztre, még a férjedet is, de Te erre nem voltál hajlandó, és mert bálványimádásodban bűnöket követsz el, ragaszkodsz a bűneidhez, gyűlölsz, és Krisztus Teste ellen mész...Soha nem volt a tied a férjed, mert az csak emberi dolog volt a szívben, ami múlandó, hisz az igaz szerelmet Én gyújtom lángra, és már kezdettől fogva más volt az akaratom. Én csak megengedtem azért, hogy lásd: milyen mocsok van a szívedben, mekkora bálványimádás, és milyen nagy gyűlölet. Te csak akkor követsz Engem, ha minden szép és jó, de amint elveszem a bálványodat, Te már ellenem fordulsz. A házasságodnak Én, Isten, soha nem voltam az alapja, és ezért omlott össze mint egy kártyavár. Nem veszed észre, hogy amit Én védelmezek, és ami Tőlem van, az soha nem omlik össze? Én előre tudtam, hogy mi van a szívedben, és ezt akartam Neked megmutatni, ezért történt mindez....Én, Isten, csak az igazat támogatom. Vedd már észre, hogy nincs áldás az imáitokon és a testi erőből való cselekedeteiteken, amitől Én undorodok, mert az igaz hívő csakis Krisztus erejéből él, és nem megy át Krisztus erejéből a saját erejébe, nem gondolkodik azon, hogy mit kéne tenni...Én azt eltiprom, mert az nem a kereszt...Miközben a bűnhöz ragaszkodó ember az általa kijelölt dolgokat, embert meg akarja szerezni, minden eszközt bevet, olyat is ami már komoly bűncselekmény, és ez azért van, mert bálványa fénylik a szívében, és ez olyan fényes már, hogy az agyát is elborítja. Emlékszem, P. Duló Attila prédikált arról, amit én folytatok, hogy a válás nem akkor történik meg, amikor a bíróság a bíró által kijelölt napon azt kimondja, vagy amikor a bíróságról az ügyintéző által valamelyik nap postán feladott tértivevényes levelet átvesszük, hanem ez a szívben történik meg, ez az elválasztás, és ez a lényeges, mert egy vezető pásztort a Szent Szellem vezet, és a belső szellemi életében, a szívében kinyilvánítja a Szent Szellem, hogy ki az igaz, majd pedig tüzet gyújt benne, és ez a Szent Szellem munkája. A keresztény hívő nem a világ dolgait követi, ott ki lehet valami emberi érzelmet csikarni, de csak az Isten által lángra gyújtott szerelem az igazi és az örök, azt pedig Ti soha nem tudjátok lángra lobbantani. Soha. Hiába akarnátok engem távol tartani, mivel az nem Isten akarata. Mint látható, Isten akarata nem a ti ostoba kéréseitek, és Isten nem véletlenül nem áldja meg az imáitokat, nem segít Nektek. Mivel ez a vezetőség hármas szövetsége Istentől való, szellemi, ezért a két vezető pásztort a Sátán ugyanazzal a dologgal támadja. Pajó esetében a zaklató Mónika, aki szerint ő az igaz, és nem én, és ezért bűncselekményekre is képes, több éve percenként zaklatja okos telefonon, és az én dolgaimat hamisítja, valamint zsarol, fenyeget, és ezek már olyan súlyosak, hogy életfogytiglani börtönt is kaphat. Pajó kijelentette, hogy soha nem akarja Mónikát, 0 %-ban sem mérhető. P. Kende esetében pedig Adél, akinek csak a törvény szerint férje, Isten elvette tőle örökre, ő pedig Kendét tulajdonának tekinti, miközben Kende undorodik tőle, és végérvényesen befejezte Adéllal, amit Isten munkált ki, nem emberi. Kende kijelentette, hogy soha nem akarja Adélt, 0%-ban sem mérhető. Adél ezért eltörte a férje karját, engem gyűlöl, a gyülekezetnek is nekimegy, rágalmaz, hazudik, mostanság is a férjének rohan erőszakosan, és arra a legalja szintre süllyedt le mint Mónika, akinél nem az a baj, hogy cigány származású, hanem a szíve...Mivel mindkét vezető pásztor Isten akaratában van benne, és szellemi, ezért mint látható, ugyanaz a sátáni támadás van ellenük. Ugyanaz. Istennek terve van a gyülekezettel, és Isten tervét akarja megakadályozni Sátán, amihez embereket használ fel, lásd Adél, bűnszövetkezet, Mónika, de ez a két vezető pásztor valóban Isten embere, akik lerázzák magukról a sátán küldöttjét, hisz aki az Istent megtagadó bűn-halmaz nőkre azt mondja, hogy Istentől való, akkor az beteg, és Jézus Krisztusra van szüksége. Pajó által Istennek terve van a gyülekezettel. Mi, a vezetőség, megyünk előre hitbe, és túllépünk Sátán dolgain, a két vezető pásztor oda sem figyel rájuk. Csak a Szent Szellemre figyelnek. Megkérdezem Adélt és megkérdezem Mónikát: A keresztre helyeztétek az ügyet? A keresztre rá tettétek az ügyet? Átadtátok Istennek? Mert más út nincs, csak a kereszt...Nem? Ha kereszt nélkül akarjátok elvenni azt ami soha nem volt tiétek, és soha nem lesz, akkor engem nem hibáztathattok, mert én rengetegszer szólítottalak fel benneteket, hogy tegyétek a keresztre, adjátok oda Istennek. Ez Isten akarata, én senkitől nem vettem el semmit. Az ember szívében Isten gyújt szerelmet, azt nem lehet kierőszakolni a másik emberből. Ennél okosabbnak gondoltalak benneteket. Erőszakkal semmire nem mentek, azt Isten gyújtja lángra, nem ember. Kedves Mónika, nemsokára egy utolsó felszólítást kapsz, és ha továbbra is zaklatsz, büntető eljárás indul ellened. Ez nem vicc. Életfogytiglant is kaphatsz. Kedves Adél, az Isten döntése világos, és Isten munkája ellen nem tudsz menni, Isten védelmében, áldásában vagyok. Amikor visszamegyek, az utcán lesz egy rabkocsi a rendőrségtől, és amennyiben bármit tesztek, a rabkocsi a bűnszövetkezet összes tagját elviszi. Értsd meg, és lásd: Isten nem áldja meg az imáitokat soha, a tetteitekért pedig vállalnotok kell a következményeket. Azok már komoly bűncselekmények.../Folytatva az írásomat: Szintén Bay Zoltán, fizikus mondotta a következőket: "Nem zárkózhatunk el Kant alapgondolatának elfogadása elől, mely szerint ismerettartalmunknak az érzékelés csupán egy részét alkotja, míg a másik része az emberi elme sajátos tevékenységének terméke, s e tevékenység minden ismeretükre rányomja bélyegét. A tapasztalás maga sohasem volna elég, hogy a tapasztalati törvények létrejöjjenek. A tejutaknak és a csillagoknak van életkoruk, de a világnak nincs. A világ egyforma állapotban volt, van és lesz, innen az elnevezés: az állandó állapot világa."... Szellemi értelemben ez szól arról is, hogy az elménknek sajátos észjárása van, ami a bukás által eltorzult gondolkodást jelenti, de az nem a valóság. Az ember a saját tapasztalatait, érzékeléseit, elsajátított dolgokat, eltorzult lelkének és gondolkodásának szüleményeit vegyíti össze, és ezt summázza magában, és alkot saját hipotézist, véleményt, teológiát, filozófiát, ítéletet, igazságot, ami önigazság. A világ a bukott ember terméke, szellemi és tárgyi objektivációi, amiben a civilizáció és kultúra is benne van. A saját világomat a keresztre helyezem, hogy Isten világát, Isten Országát kaphassam meg a kereszten keresztül, a kereszt által. Ez örökkévaló. Az ember világa véges, és Isten nélkül értelme sincs. Mindent ami emberi, az embertől való, átadni a kereszten Istennek, Aki Istentől valóvá, isteniévé teszi. Mily más isteni életet élni az újjászületett belső szellemi életemnek isteni élete által mint a saját, önző, óemberi természetem világát élni Isten nélkül, folyton csak a jogaimat ordibálva. A világról egyébként Thomas Merton egy csodálatos dolgot írt: "Egyszerűen Istenben kell szeretni az egész világot, minden testvéredet ugyanabban a tiszta szeretetben magadhoz ölelve, anélkül, hogy a szeretet megnyilvánulásait elvárnád tőlük, és anélkül, hogy valaha is törődnél ezzel.".....Fontos lenne, ha a tegnapi írásomat újból elolvasnátok, mert fontos témákat tartalmaz, az alábbiakban a tegnap ír írásomat közlöm, holnap folytatom a normális írásomat: Mai írásomat egy prédikáció-részlettel kezdem P. Kendétől, a Biblia Szól Gyülekezet által: "A Régi Bűnös Természetünk keresi ellenünk a lehetőséget. Szeretné ha érzelmi lennél. Ha tudatlan vagy, az orrodnál fogva vezet téged, azt mondja: kapaszkodj. Ekkor nem tudom, hogy elvégeztetett, hogy Isten befejezte, minden el van rendezve a Bevégzett Munkában. Ennek ellenére te csak dolgozzál, tegyél még hozzá, vedd elő a képességeidet, ötleteidet. Azt mondja: lehetsz kiemelkedőbb keresztény mint mások, vagy kiemelkedőbb mint most. Nem lehet hozzátenni. Amit már kaptál, az új szív, az új élet, az annyival nagyobb mint bármi. A kereszten Jézus mindent elvégzett, hogy gyönyörű közösségem legye Ővele. Nem tehetek el hozzá, nem vehetek el belőle. Ha ez nem jön be, Sátán az érzelmeket használja. Szeretne rád hatást tenni az érzelmek által, a harag által, a félelmeid által, a magányod által. A büszkeséget nagyon szereti Sátán.".../... Sokan a kereszten történt Bevégzett Munkát csak az üdvösségük megszerzésére értik, hogy az üdvösségünkért nem kell tenni semmit, és ez így is van, de Jézus Krisztus mindent elvégzett az életünkön belül is, ami a rossz és a gonosz munkájának lerontása mellett az ügyeinknek, helyzeteinknek, életünk apró részleteinek, nehézségeinknek megoldását, elrendezését is jelenti. A kereszt feltámadási oldalán Jézus Krisztus egy egyszerű csomagolópapírban, de mennyei szalaggal átkötött - mely szalag két vége szintén Jézus Krisztus, az Alfa és az Omega - ajándékot nyújt át, és ebben az ajándékban minden gyermekének már el van intézve minden ügye, el van rendelve minden történése, meg van oldva minden nehézsége, és ki van választva minden olyan esemény, történés, ami ővele meg fog történni, melyek mindegyike a javunkat szolgálják, csakis a javunkra vannak, történnek. Ha egy ember igazán átadta életét Jézus Krisztusnak, akkor minden ővele történt történés a kereszten történt Bevégzett Munkában már elrendezett forgatókönyv szerint halad, attól Isten nem tér el. Azért sem tehetné, mert Isten soha nem változtatja meg ígéreteit, elrendeléseit, döntéseit, azok tökéletesek, és Isten sem változik soha, Őbenne a változás árnyéka sincsen. Amit Isten elkezdett, azt be is fejezi. Minden ami velünk történik, az Isten tudtával, beleegyezésével, és előre eltervezésével történik, tehát Isten mindent okkal és céllal tesz, az Ő terve szerint. A forgatókönyvet írta és a személyes életünket rendezte: Isten...Az ajándékban, mely életünk minden részletének megoldását tartalmazza, egy papír is van, melyben mindenért garanciát vállal az aláírásával: Isten sk (Isten saját kezű aláírása). Az éretlen és tudatlan hívő, ha történik ővele valami, akkor csak a körülményeit látja, és azt érzi, látja, hogy ezen változtatni kell, majd el kezd Isten akaratán és a kereszten történt Bevégzett Munka már elvégzett és Isten által aláírt megoldási rendszerén kívül cselekedni és gondolkodni, amiben nincs ott Isten, és ez így két külön út, két külön akarat, de ezek közül csak az Istené érvényesülhet, nem az emberé. Az embernek nem maradt más, csak fejet hajtania Isten akarata előtt. Ha egy ember azt mondja, hogy nem, ez nem lehet Isten akarata, akkor majd Isten olyan dolgokat tesz az életében, amiben nyilvánvalóvá válik tévúton járása, tévúton gondolkodása, bűnei, és az, hogy Isten nem áldja meg az imáit, nem segít neki Isten, sőt, ellene áll. Isten teszi ezt, mert Isten irányítja a történéseket. Hajni Kedves. Ha az eddig írtakat megértetted, akkor láthatod, hogy ebből kifolyólag sem lehet azt mondani, hogy hogyan tehette ezt P. Kende, nem értünk egyet P. Kende döntéseivel, tetteivel, lépéseivel, vagy pedig azt mondani, hogy csalódtatok P. Kendében, és ehhez hasonló nem biblikus megjegyzések, hisz azon túlmenően, hogy P. Kende a Szent Szellem vezetése alatt áll, és folyamatos imaéletében Isten vezeti, Isten által hozza meg döntéseit a belső újjászületett szellemi életében, Isten irányít mindent, és miközben Isten irányítása alatt van minden, Isten a háttérben is munkálkodik. Istennek mint úgymond bábjai vagyunk, akiket az Ő terve szerint mozgat, és minden Isten terve szerint halad, főként egy hívő és egy gyülekezet életében, ahol mindent átadtunk Istennek, és mindenki imádkozik. Ezért nincsenek véletlenek, és ezért sem lehet P. Kende lépéseit, döntéseit hibásnak nevezni. Azok Istentől valóak, Isten akaratában, és Isten áldásával. Amit tehettek: megnyugodni Isten tervében, ami mindig a javunkra van és nyugodni Istenben, az Ő nyugodalmába belépve. Ebben nincsen saját út, saját testi erő, saját akarat, csakis Krisztus tette, Aki mindent elvégzett már, és mindig igazságos döntést hoz. Emlékszem, Hajni, Te évekig azon munkálkodtál, hogy mocskos módon hogyan távolíts el engem a gyülekezetből, és lám, Isten milyen igazságos, mert Te fogsz elmenni, és a Biblia is azt írja, hogy a rossz, az átok vissza száll ránk, tehát mindent visszakapunk, jót is, rosszat is. Isten felemelt engem, és a gonoszságodra felelt. Isten cselekedhetett volna másképp is, hisz mindent Isten irányít, de em teszi, mert Isten csak az igazat támogatja, nem a hamisat. Csak Isten akaratába belehelyeződve élhetünk áldott életet, és mindenképp az történik amit Isten eltervezett a számunkra. Mindannyiunknak van egy olyan része az életünknek, ami a kereszthordozás, és ez a Krisztus-követés része, ami nehéz, de ha Isten gondolkodásában, Isten szíve szerint járok, akkor megváltozik a nehézségemhez, kereszthordozásomhoz való attitűdöm, gondolkodásom, érzéseim, és mivel mindez Krisztusban van, ezért nem lesz fájdalmam, Őbenne nincsenek rossz érzések sem, ugyanakkor megengedheti, hogy még Őbenne élve is sírjak, de csak azért, hogy azt a sós könnyet később megédesítse a számomra. Aki ragaszkodik a saját óemberi természetéhez, mert nem akarja a kereszthordozást, az nem gondol bele a szíve értelmében, hogy Krisztusnak mennyit kellett szenvednie, és hogy Őáltala nem kerülünk pokolra, mert minden ember a pokolt és az örök halált érdemelné az Ádámtól örökölt Régi Bűnös Természete miatt, de ugyanígy Krisztus befejezett műve miatt nem kerülünk pokolra soha. Ekkor Adél gondolom felkiáltana flegmán, hogy: "Kit érdekel a pokol, én boldog akarok lenni, őt akarom vissza!" Erre Isten válasza az, hogy Te nem tudod, de Isten tudja, hogy mitől mentett meg, és mi a jó Kendének, mi az igazságos döntés, mi a jó Neked, ami áldott élet, illetőleg ráébreszt Téged arra, hogy Isten nélkül semmi vagy, Isten szeretete nélkül semmi vagy, és hogy Isten nélkül semmit nem tudsz tenni....Semmit nem tudsz tenni Isten nélkül... Sátán az érzelmeket is felhasználja, a gyengeségeinket, és azt akarja, hogy azok irányítsanak minket, valamint a tanultak alapján hozzunk meg ítéletet az ügyeink és helyzeteink felől, ami vallás, mert a Szent Szellem vezetése a lényeg, nem pedig a tanultak, mivel mi nem vagyunk írástudó farizeusok, és Ti teljesen írástudó farizeusok vagytok. Sátán szeretné ha a haragod, félelmeid által élnél, átadva magunkat ezeknek, de dönthetünk úgy, hogy azt mondom: Harag! Jézus nevében megparancsolom, tűnj el a gondolkozásomból, mert az óember gondolkozása nem tartozik hozzám, én szent vagyok, bűntelen, teljesen Krisztusé, és Isten Igéje az én gondolatrendszerem...majd pedig imádkozom, és kérem a Szent Szellemet, hogy vezessen az Igében, tápláljon engem, táplálja a gondolkozásomat Isten igazságaival, ismeretével, mert én Isten igazságában akarok járni. Mert azt tartom, hogy a jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk! Ha átengedem magam az óemberi érzéseknek, akkor min egy irányítható robotot vezet engem az óemberi természetem, melyen Sátán nyomja a nyomógombokat. Adélnak minden pásztori segítséget megadunk a helyreállásához, de ha ő nem akar meggyógyulni, akkor mindig szenvedni fog, mert éppen Krisztuson kívül élve van keserű, boldogtalan, semmit nem érő élet. A gyülekezet vezetőségéről is szólnék. Bár végzettségemet tekintve menedzser-igazgató vagyok, ami itt lényegtelen, hisz nem számít sem világi, sem teológiai papír, de voltaképp a gyülekezet vezetésében a Szent Szellem a valódi menedzser, és amit én menedzser végzettséggel fontosnak tartanék, mint például a hatékonyság, azt a Szent Szellem végzi el, valamint a kereszten történt Bevégzett Munka hatékonysága. A világi értelmezésben vett hatékonyság a kereszt által részemről átalakul szellemi hatékonysággá, ami a Szent Szellem munkája. Ugyanilyen fontosnak vélem az összehangoltságot is a hívők között, és pásztorok között, Istennel együtt járva, amit szintén a Szent Szellem hangol össze összehangolttá Istennel, de ahhoz az is kell, hogy rá álljunk, rá hangolódjunk Isten gondolkodására és szívére. Fontos tudni, hogy a gyülekezetben egy értelemben az összes pásztor vezető, vezetők, hisz gondoljunk csak a nyájra, ugyanakkor bennünket, mindannyiunkat, hívő testvéreket, pásztorokat, gyülekezetet, a Jó Pásztor, Jézus Krisztus vezet. Ezáltal mindenki a gyülekezetben, testvérek, pásztorok, alá vagyunk rendelve a Fejnek, Jézus Krisztusnak. Ez nem világi vezetés. Egy Szellemből iszunk, egyek vagyunk Krisztusban, egy irányban. A kapitány: Jézus Krisztus. A legfontosabb a szeretet, és erről fognak bennünket, keresztényeket megismerni. Ez a keresztről áramló egyetlen igaz, agapé szeretet. Nincs bennetek szeretet, csak az óember rombolása, térjetek rá Isten gondolkozására. Varjú Imrétől szól az alábbi idézet: "Szeretet: nincs hossza, szélessége, súlya, színe, alakja, semmi látható vagy tapintható. Mégis van szeme, mert meglátja a szűkölködőt; van keze, mert segíteni akar a másikon; van lába, mert megkeresi azt, akit szeret."... Mivel Isten akarata nem a ti akaratotok, így soha nem valósul meg Adél és Hajni, valamint társainak követelése. Soha...Isten rá a garancia...Más témával folytatom. Bay Zoltán, fizikus mondotta volt: "Szerintem a pesszimista következtetéseknek nincs igazuk, mert elsiklanak a történelemnek ama legnagyobb ténye fölött, hogy az ember útja, ha bukdácsolásokon keresztül is, de félreismerhetetlenül fölfelé vezet. Míg az erőszakos emberek, a nagy hódítók hatása alig terjed túl saját korukon, addig a szellem nagy emberei évszázadokig, évezredekig élnek utódaikban. Az emberiség nagy tömegei tehát fogékonyabbak a szellem örök értékei iránt s az emberiség inkább a jó embereket fogadja el tanítómesterei gyanánt."... Az emberben alapvetően benne van a jó iránti vágy, így a lelkiismeret nem véletlenül furdal a vallásos emberben. Hisz a vallás íródott a bukás által a szívébe. Érzik belül a jót és a rosszat, a maguk módján szeretnék a jót követni,vágynak a jó felé, de a jó számukra nem Krisztus igazsága, hanem a vallás, az ön-törvényűség jósága, a bennük lévő jónak és rossznak a rendszere. Mivel jók akarnak lenni, a jó forrásának az irányába indulnak el, felfelé, de ez vallásos küszködés, testi erőlködés, emberi cselekedet-program, ami soha nem teszi örökre szentté, Isten előtt megigazítottá, bűntelenné az embert. Olyan ez mint amikor egy meredek domboldalon a labdától azt várnák, hogy magától guruljon fölfelé, de az csak lefelé tud gurulni, a lejtő miatt, és ugyanígy húz le bennünket az Ádámtól örökölt Régi Bűnös Természet is, amitől csak Jézus Krisztus tudott megtisztítani bennünket, csak el kell Tőle fogadni, és ekkor már a kereszten történt Bevégzett Munka valóságában mennyei helyekre helyeződünk, örökre..../Folytatva a történetemet: Andrást nagyon megáldotta a Cseri Kálmánnal töltött idő, mindezt a bázison mesélte el nekem és nekünk. Majdnem egy korosztály, Cseri Kálmán 1939-es születésű, András pedig 1945-ös születésű. A bázison délelőtt a kis csoportommal arról is beszélgettünk, hogy a pásztorok közös misszió-értékelése is fontos, összegyűjteni az értékeléseket, beszámolókat minden résztvevő gyülekezet pásztorától, de ezt érdemes-é interneten írásos beszámolóként kérnünk, vagy pedig felesleges, mivel a következő közös misszió kapcsán majd amúgy is össze kell hívnunk újból a pásztorokat munkaértekezletre. A bázison ebédeltünk az ebédlőben, majd András mindenképpen velem akart jönni evangelizálni a Deák térre, hiába mondtam neki, hogy szinte most jött ki a kórházból, pihenjen, de ő azt mondta, belül hajtja őt a szellemi motor, és ez számára fontosabb mint a fizikális motor, azaz a szív, de egyébként is jól van, és csak kis ideig evangelizálna. Így hát együtt mentünk, és András Cseri Kálmán prédikációjából nekünk is beszélt, a tegnapi folytatása: A másik kép a sáfár képe. "Úgy tekintsen minket minden ember, mint Krisztus rabszolgáit és az Isten titkainak sáfárait."A sáfár olyan vagyonkezelő volt - ezt már sokszor mondtuk és megtanultuk remélhetőleg -, aki gyakran maga is rabszolga lévén, de megbízható rabszolga, nagy értékeket kapott a gazdától, meghatározott utasításokkal, amikkel egy ideig gazdálkodott, sáfárkodott és a végén el kellett számolnia a gazdának. Pál mivel sáfárkodik? Azt mondja: "az Isten titkainak a sáfárai". (munkatársaival együtt, hiszen többes számot használ). Az Isten titkainak a sáfárai. Mit jelent ez? Ez azt jelenti, hogy amit neki mondania kell a gyülekezetnek, azt eredetileg ő maga sem tudja. Az az Isten titka. Az ige, az evangélium, annak egy-egy gyülekezetre való konkrét alkalmazása Isten titka. Csak Isten tudja, hogy mit akar üzenni egy gyülekezetnek, de kell egy közvetítő, akinek Ő kijelenti a titkait, és akinek ezt kell továbbadnia és nem mást. Ezért hangsúlyozza egy másik helyen, hogy mi nem magunkat prédikáljuk. Nem a legfrissebb olvasmányainkat, és főleg nem azt, amit az illető gyülekezet hallani szeretne, hanem azt, amit az Isten neki most mondani akar. De a kiindulásnál ezt az apostol sem tudja, az titok őelőtte is. Hogy tudja meg? Úgy, hogy ott áll az Isten mennyei kincsesházának az ajtajában, amelyik ajtón csak belül van kilincs, és várja, hogy Isten kinyissa, és adjon neki mondanivalót, hogy legyen mondanivalója, amit a gyülekezetben hirdet. Pálnak fontos volt, hogy azt, és csak azt hirdessék, amit Isten akar mondani a gyülekezetnek, mert csak az lesz újjáteremtő és eligazító ige. A kolosséi gyülekezetet kérve kéri, hogy könyörögjetek azért, hogy Isten nyissa ki előttünk az ige ajtaját, hogy szólhassuk a Krisztus titkát. Ott áll a bezárt ajtó előtt, és ha onnan nem kap ajándékot, nem tud adni semmit a gyülekezetnek. Beszélni lehet, de igét mondani csak akkor lehet, ha Istentől igét kapott az igehirdető. Hányszor van az, hogy elkészül már egy igehirdetés, van egy húsz-huszonöt perces beszéd, de érzem, hogy nincs benne kenyér. Ezt így nem érdemes elmondani. Eljönnek fáradt emberek ilyen melegben is, meg télen nagy hidegben, meg sok munkájuk között. Mi az, amivel Isten akar megajándékozni most mindnyájunkat, hogy az, aki hirdeti és hallja itt az igét, adja néki a szívét? Mi ez az üzenet? Amikor ezt az üzenetet megadja Isten, az mindig nagy öröm. És ez nemcsak lelkipásztorok gyötrelme és öröme, hanem minden hívő emberé, aki tudja, hogy közvetítő Isten és a reá bízottak között. Mert a legegyszerűbb beszélgetésben sem mindegy, hogy mit mondunk. A gyerekeinket sem mindegy, hogy mikor és hogyan szidjuk le, ha csak annyi telik tőlünk, hogy leszidjuk őket, vagy esetleg igét tudnánk mondani neki."...Folyt.köv.../Ma, a Szent Szellem ma, először csukott szemmel a csillárom alá vezetett, ami a Mennyet jelképezi, majd elkezdtem rázni a csillárt, a Mennyet akartam a földre hozni. Ezt követően egy vanília rudat vettem jobb kezembe, és azzal mint a vallásos katolikus papok, a csillár körül köröztem többször, mint a vallásos oltárszentség-bemutatáson, amikor a pap körözve az ostya és bor között átváltoztatja Krisztus testévé, ami vallás és tévhit, de jelen esetben a vallásos cselekedetekre utal, cselekedet-rendszerre. Ezt követően csak a csillár alá álltam amint vagyok, és a Szent Szellem azt tudatosította bennem, hogy Isten szól hozzánk az Ő felkentjei, az Ő pásztorai által, akik közvetítők. Erről beszélt fentebb Cseri Kálmán is. Isten szól a pásztorokhoz, és Isten nem hagy figyelmen kívül semmit sem. A pásztor Isten üzenetét szólja, miután Felülről való bölcsességet kért Istentől. Tisztelni kell a pásztorokat, ők Isten Igéjét szólják. A Bibliából is üzent, a 64. Zsoltárból egy igeszakasz, Hajniék irodájára és a bűnszövetkezetre is érvényes: "Rejts el engem a rosszakaróknak tanácsa elől, a gonosztevőknek gyülekezetétől. Akik megélesítik nyelvüket, mint a szablyát; irányozzák nyilukat, keserű beszédüket. Hogy lövöldözzék titkon az ártatlant. Megátalkodottak gonosz szándékukban, megegyeztek, hogy tőrt vetnek titkon, mondják: ki látja őket? Álnokságokat koholnak, a kikoholt tervet végrehajtják, mindenikük keble és szíve kikutathatatlan. De meglövi őket az Isten; hirtelen nyíl üt rajtuk sebet, és megejtik őket, a nyelvük lesz ellenük, iszonyodik mindenki, aki őket látja. Akkor megfélemlenek mind az emberek; hirdetni fogják Isten dolgát, és megértik cselekedetét. Örvendezni fog az igaz Istenben, és Hozzá menekül, és dicsekedni fognak minden egyenesszívűek."

cs.tündi Creative Commons License 2016.08.10 -1 0 1489

A Biblia Szól Gyülekezetből P. Kende prédikációjából hoztam részletet, írásom elején: "Krisztus belépett a világba amikor megszületett, és szétfeszítette azokat a kereteket amikbe egy embernek bele kellett férni. Ő több volt. Akik látták a kereszten, akik hallgatták, akiknek válaszolt a kérdéseikre, azon fáradoztak, hogy újra próbálták fölállítani a hazugságaikat. Jézus összetörte a hazugságokat, amik őket fogva tartották. Jobb reménység. A hazugságom  soha nem adja meg azt a reménységet amit Jézus ad meg nekem. Három módon jobb: jobb szövetség, jobb ígéret, jobb szolgálat. Minden más csak egy árnyék volt. Miért elégednék meg egy árnyékkal? Hajlamosak vagyunk az árnyéknak hinni. Mivel Krisztus belépett a világba, ezért egyeseknek "fontos" tagadni, hogy Krisztus Isten volt. Krisztus kegyelem által hív minket. A Törvény csak árnyék volt.".../...  Vannak akik azt értelmezik szellemi gondolkodásnak, amikor a Bibliát mint külső forrást alkalmazzák, azt mondva, hogy erre és erre az esetre, ügyre azt javasolja és írja a Biblia, hogy... és elkezdik mint külső iránymutatót, használati könyvet, bölcseleti könyvet alkalmazni, aminek elolvasása után az adott ügyükre, helyzetükre vonatkozóan alkotnak magukban egy saját emberi ítéletet, elgondolást, ami azonban vallás, és nem Isten gondolkodása. A valóban szellemi ember nem törvénykönyvként értelmezi a Bibliát, és nem úgy mint egy segédanyagot, vagy mint egy jogi iránymutatót amit az ügyvéd az ügyvédi irodájában keresve levesz a könyvespolcáról, és nem úgy mint egy bölcsességet adó kincsestárt, hanem engedi, hogy a Szent Szellem vezesse őt. A szellemben járó és szellemben gondolkodó hívőnek a belső szellemi életében a Szent Szellem kenetet ad minden egyes szellemi füllel meghallott és szívbe fogadott igeversnek, ami által a Szent Szellem bekeni az igeverseket az Ő drága szent kenetével, mennyei olajával, és ez élővé teszi a szív értelmében, vagyis meg vannak termékenyítve az igeversek. Ez a kenet, Szent Szellem általi bekenése az igeverseknek egy olyan élő termékeny szellemi életet produkál az ember belső szellemi életében, ami az igeverseket hitbeli cselekedetekké váltja Krisztus természetéből, Krisztus jelleméből, Krisztus szívéből, Krisztus elméjéből. A Szent Szellem csak azon igeverseket keni be az Ő kenetével, és azon igeversek lesznek úgymond megtermékenyített petesejtek, melyeket hit által, alázattal, egyetértésben az Úrral, elfogadtunk szívünk értelmében azért, hogy élhessünk is azáltal. Az együtt gondolkodás Istennel nem azt jelenti, hogy azért imádkozom az Úrhoz, hogy a Biblia bölcsességei és törvényei mentén a saját magam által meghozott értékítéletemet, ítéletemet az adott ügyre, helyzetre vonatkozóan elmondjam, és emberi cselekedet-programomra kérjek jóváhagyást, áldást, mert annak semmi köze nincs Isten gondolkodásához, szívéhez, útjaihoz, hisz az Ő gondolatai magasabbak a mieinknél, és az Ő útjai is magasabbak a mieinknél. Először mindig Isten akaratát kell keresni, és rá állni Isten szívének lüktetésére az adott ügyben is. Ha nem értjük mit cselekszik az Úr, akkor kérdezzük meg a Szent Szellemet, és kérjük meg, hogy világítson arra rá az Igéből, és magyarázza el. Isten mindent okkal és céllal tesz, és okkal enged meg dolgokat, okkal utasít el imakéréseket, okkal áld meg embereket. Az emberi gondolkodás az óember természetéből való gondolkodás, és az mindig felállít egy rendszert, egy emberi rendszert, ami meghatározza, hogy szerinte mi az Isten szerint való történés, házasság, ügy, ember, ki a megfelelő ember, és mi a jó, helyes lépés, minek kell megtörténnie, mit kell csinálni, hogy az Isten szerint való legyen. Ez borzalmasan nagy vallás, mert ez a vallás rendszere, hisz épp az a lényeg, hogy nem az embernek kell cselekednie, nem az embernek kell kiagyalnia dolgokat, nem az embernek kell meghatározni mi a jó és mi a rossz, hanem Isten ezt már megtette az Ő szent Fiában, Krisztusban, a kereszten történt Bevégzett Munka által, és ez csakis Krisztusra mutat, mindarra amit Ő tett, és mindarra ami Ő...Jézus Krisztus. Sok esetben az ember saját ítélete és véleménye az adott helyzetről, ügyről, nem azonos Isten gondolkodásával, és éppen az Isten akarata, amit az ember a saját értékítéletével  elhárít, elítél. Isten kinyilvánítja az Ő akaratát, és támogatni fogja az igazat, a hamisnak pedig ellenáll. A trópusi esőerdőket a "világ legnagyobb gyógyszertárának" is nevezik, mivel a mai gyógyszerek egy negyede az itt élő növényekből származik, és ezzel arra utalok, hogy világi szinten az óembernek is van gyógyulási stratégiája, ami által szerintük rendbe hozható az ami elromlott, és ebben meghatározzák, hogy mi a jó és mi a rossz, milyennek kell valaminek vagy nem kell lennie. Nem, nem hozható rendbe semmi emberi módon, illetőleg csak Jézus Krisztus tud életet adni halott dolgoknak, ügyeknek. Ha Jézus Krisztus nem ad új életet, akkor azzal terve és célja van az Úrnak, az azért van, mert az nincs benne Isten akaratában, hiába imádkoznak érte, lásd Adél helyzete. A fenti prédikációrészletből P. Kende szól arról, hogy idézem: "Három módon jobb: jobb szövetség, jobb ígéret, jobb szolgálat."...Ez voltaképp a gyülekezet vezetőségére is vonatkozik, velünk. Attól, hogy Hajninak és még néhány volt gyülekezettagnak, hisz el lesztek bocsájtva, - nem tetszik ez a vezetőség, attól még ez Isten akarata, és Isten folyamatosan megáld bennünket. A gyülekezet egésze világszerte támogat bennünket, és mindenki előtt világos lesz minden, mert Isten ledönti a hazugságaitokat. Ti már nem léteztek, voltaképp azért a gyűlölködő, semmi munkátokért amit tesztek, azért fizetést sem kéne adnunk, amiben az ellenünk való teljesen felesleges, gyűlölködő tevékenységetek, munkátok is benne van. Ezek után nem vagyunk kötelesek fizetést adni Nektek, de még kicsit várunk, és utána megválunk Tőletek. Addig csak azért jó ha ellenünk munkálkodtok, mert tapasztalni fogjátok, hogy Isten ellene áll a ti mocskos tevékenységeteknek. Isten munkáját nem tudjátok lerombolni. Ha olyan dolgot tapasztalunk ami törvénysértő és személyiségi jogokat sért, azonnal kihívjuk a rendőrséget, és a rendőrség visz be titeket. A keresztényeket üldöző korszakból való az alábbi idézet:" Sokan a Gyülekezet, Egyház oszlopai közül nem szenvedtek vértanúságot. Vajon miért? Azt hiszem azért, mert másféle vértanúság is van: a szereteté. Isten fenntartja szolgái életét, hogy dicsőségéért dolgozzanak. Így egyszerre teszi őket vértanúvá és hitvallóvá."... Bennetek nincsen szeretet, az Isten ismerete, dolgai felől pedig tudatlanok vagytok, bármikor vissza lehetne vonni, megsemmisíteni a teológiai diplomátokat, mert nem az ott tanultakat valljátok. Mi mindenki irányában szeretettel vagyunk, teljesen biblikusan, szeretettel a szívünkben, Ti pedig ismeretlenül mocskos jelzővel és ítélettel mondtok felettünk ítélkező hazugságokat... Más témával folytatom, Bay Zoltán, fizikus mondotta volt: "Mi az előnye a kísérletezésnek? Az, hogy szabad választásunk szerint valamely jelenséget kiemelünk a környezetéből, azt egyéb zavaró folyamatok hatásától elkülönítve vizsgáljuk. Másik fontos ismérve a kísérletnek, hogy ismételhető. A többszöri ismétlődés vezette rá az embert, hogy a jelenségek lefolyásában törvényszerűség van. E törvényszerűségek felismerése a természettudomány célja. A természettudományok akkor indultak rohamos fejlődésnek, mikor az ember az ismeretszerzés módjai közé bevezette a kísérletezést. Jól látszik ez onnan, hogy míg a klasszikus görög kultúra igen magas fokra jutott el az irodalomban, a képzőművészetekben, az építészetben és a geometriában, a természettudományokban megállott a kezdeti tapogatózásoknál. Mert nem használta a kísérletezést, hogy ismereteit bővítse."... Szellemi értelemben: Az emberben Ádám bukása óta benne van a megoldási módozatok keresése minden helyzetre vonatkozóan, a kísérletezés, mely egy értelemben a létünket is adja a világban, mert vannak dolgok, melyekben fontos és hasznos, de az ember a saját magáról kialakított rossz énképe és Istenképe okán, a büszkeségéből adódóan azt gondolja, hogy Isten nélkül képes megoldani nehézségeket, helyzeteket; képes szívet és életet rendbe tenni, képes üdvözíteni saját magát, csupán meg kell találnia a megoldást, ami létezik, csak ki kell kísérleteznie, rá kell találnia. Elkezdenek gondolkodni, megoldási javaslatokkal előállni, ha az egyik nem jön be, akkor jön a másik ötlet, de Isten elvisz minket a természeti erőnk végére, amikor már nincs tovább, és amikor már nincs kísérletezésre lehetőség, mert szembe áll velünk az úton Jézus Krisztus... épp ez Isten célja, hogy ráébredjünk: nincs más megoldás, csak Jézus...nincs más út, csak a Kereszt... és amikor szemközt állunk Jézussal, akkor ráébredünk saját tudatlanságunkra és büszkeségünkre, a szeretet nélküli békétlen szívünkre, és alázattal ismerjük el Isten akaratát, Isten útját, az Isten szíve szerint való megoldást, és Őt Magát: a Mindenható Istent.../Folytatva a történetemet: Andrásnak kifejezetten gyógyító volt Cseri Kálmán lelkész úrnál lennie, a betegségek legnagyobb gyógyítója a szeretet. Cseri Kálmán felállt székéből, a könyvespolcához ment, magához hívta Andrást, és egy kör alakú antik óralapon egy mozdulatlan, régi, díszített óramutatóra mutatott, ami megállt. Ekkor a következőt mondta:  Harminckilenc éven keresztül a Pasaréti Református Egyházközségnek voltam vezető lelkésze, és amikor innen vonultam nyugdíjba 2010. június 30-án, aznap állt meg ez az óramutató. Így hagytam, mert számomra jelzésértékű is volt: az örökkévalóságra mutat az órának a mutatója...a nyugdíjba menés szellemi értelemben azt is jelenti, hogy nem dolgoztatjuk magunkat az üdvösségért, a saját magunk megjobbításáért, vagy a helyzeteink elrendezéséért, hanem csakis Jézus Krisztus erejére támaszkodunk a kereszten történt Bevégzett Munkában, ami által nem lépünk át a testi erőnkbe, és örökre nyugodhatunk, nyugdíjban lehetünk Krisztusban, a kereszten történt Bevégzett Munkában. Örök győztesek, díjasok, nyugdíjasok vagyunk Krisztusban. Az óramutató megállása az örökkévalóságra is mutat."... Mielőtt elköszöntek volna egymástól, mert már nagyon előre haladt az idő az ember idejében, Cseri Kálmán még a következőkről is beszélt, és ez valóban Cseri Kálmán prédikációjából való, a tegnapi folytatása: "Úgy tekintsen minket minden ember, mint Krisztus szolgáit és Isten titkainak sáfárait." Szolga és sáfár. Miféle szolgáról ír itt az apostol? Nem egyszerűen csak a rabszolga kifejezés van itt, hanem azt a szót használja, amivel azokat a rabszolgákat jelölték, akik egy evezős gályán dolgoztak. Ezeknek a hajóknak az orrában ott ült a "főnök", akik egy fakalapáccsal egy tőkén verte a ritmust, amire a rabszolgáknak egyszerre húzniuk kellett az evezőt. Pál ezt a képet használja, és azt mondja: ő ilyen rabszolga. Jézus a főnök, Ő diktálja a tempót, és ő mindenben neki akar engedelmeskedni. Ez nem megalázó a részére, hanem kitüntetés, hogy ilyen főnöke van, hogy az ő Megváltójának a hajóján húzhatja az evezőt, hogy másokért élhet, és hogy értheti az ő Urának az akaratát és engedelmeskedhet neki.Pál ezzel arról tesz bizonyságot, hogy ő nem a maga ura, de nem is a korinthusiak rabszolgája. Nem akar uralkodni, esze ágában sincs. Ő szolga, mégpedig rabszolga, de a Krisztus rabszolgája. Neki teljesen kiszolgáltatta magát és ezért szabad minden megkötöző erőtől. Számára Jézus szava parancs, és örül annak, hogy ilyen parancsnoka van, és csak azt mondja tovább a korinthusiaknak, amit az Urától hall. Ezért meri leírni azt, hogy "csekély dolog, hogy ti hogyan vélekedtek rólam." Engem az érdekel mindenek felett, hogy az én Uram hogyan vélekedik rólam. Ezért biztosítja többször őket arról, hogy amit ő Korinthusban hirdet, azt nem a kisujjából szopta, nem okos könyvekből ollózta össze, hanem az Úrtól vette. Ő csak továbbadja azt, amit ő maga is hall. A legvilágosabban az úrvacsora szereztetésében olvashatjuk ezt, amit itt is minden alkalommal hallunk. Így kezdi azt az apostol: "Én az Úrtól vettem, amit néktek át is adtam...". Ő csak átadja, ő csak kézbesítő. És akinek kifogása van a küldemény vagy a kézbesítő ellen, az a feladóval, a küldővel találja magát szemben, mert Pál tekintélyét mint küldöttnek a tekintélyét az ő Küldője adja meg. Nem akarom most ennek a részleteit itt magyarázni, és magunkra alkalmazni, de azért megkérdezem: mennyire tudatos ez bennünk? El tudnánk-e mondani a magunk helyzetére alkalmazva, hogy én Jézus Krisztusnak ilyen evezős rabszolgája vagyok, és ezt nagy kitüntetésnek tartom? Ez a legnagyobb rang, amivel rendelkezhet egy ember ezen a földön. De ennek a következményei is meglátszódnak az életemben."...Folyt.köv.../Ma, a Szent Szellem egy gyufát gyújtott meg a kezemben, és egy olyan Jézus Krisztusról készült nagy méretű festményhez vitt, melyet örökségként nem tettem fel a falra, hanem csak a falnak döntöttem, és az égő gyufát Jézus Krisztus két szeme elé helyeztem, mely által a festményt védő kis üvegrész által olyan volt mintha a képen Jézus szemében tűz lobogna, mindkét szeme elé tettem a gyufát. A festményen Jézus szemeiben Tűz lobogott a meggyújtott gyufám által. Szép és fenséges volt. Ennek üzenete egyrészt, hogy a test lámpása a szem, és a szem a lélek tükre, ami által meg lehet ismerni valakit. Ezt követően a Bibliából üzent a Szent Szellem, Lukács Evangéliumából: "Történt egyszer, mikor Jézus egyedül volt a tanítványaival, és Ő magában imádkozott, megkérdezte tőlük: Kinek mond Engem a sokaság? Ők így válaszoltak: Keresztelő Jánosnak, némelyek pedig Illésnek, mások meg, hogy a régi próféták közül támadt fel valamelyik. És kinek mondotok Engem ti? - kérdezte. Péter így felelt: Te vagy az Isten Felkentje (Krisztusa). Ő pedig szigorúan megparancsolta, hogy ezt senkinek se mondják el. És szó hangzott a felhőből, amely azt mondta: Ez az Én Fiam, Akit kiválasztottam: Őt hallgassátok! És mikor ez a szó elhangzott, Jézus már egyedül volt ott. Ők pedig hallgattak, és akkor senkinek semmit el nem mondtak abból, amit láttak."

cs.tündi Creative Commons License 2016.08.09 -1 0 1488

rásomat P. Brian prédikációjából vett idézettel kezdem, a Biblia Szól Gyülekezet által: "A halál: elkülönülés. Ugyanakkor a bűn eredménye is. Jézus Krisztus lelkünk biztos horgonya, biztos alapon vagyunk, így hát nyugodj, aztán szánd oda magad Istennek. Áldott az a nép, aki ismeri az örömteli hangot, ami Isten Trónjától jön. Mienk Isten öröme. Az Úr a mi erőnk. Nem a saját erőm, nem a saját védelmem. Isten hűséges.".../... A prédikációból, az elkülönülésről mint halálról az van bennem, hogy amikor egy ember elutasítja Istent, és bár szóban kereszténynek vallja magát, de szívében a büszkesége folytán az óember természetében él, és az óemberi természetével próbál keresztény életet élni, az voltaképp vallás, és Isten előtt elutasított, hisz az óbort nem lehet keverni az újjal. Amikor egy ember az óemberi természetében akar élni azért, hogy érdekeit érvényesítse, akkor fixálja magát a gondolkodása által az óemberi természetében, és ez olyan, mint amikor az ókori Egyiptomban a múmiákat mielőtt gyolcsba tekerték volna, különböző balzsamozási eljárásokkal fixálták, azaz a halál, a mozdulatlanság, élettelenség állapotába fixálták, és ezt teszi az is, aki az óemberi természetébe fixálja magát a gondolkozása által. Az ilyen ember célja a saját elgondolásában értelmezett szabadság, amikor élővé válik a saját akarata a saját nyomorult kis életében, de ez a Sátán által kínált hamis szabadság, ami valójában köteléket ad, és ez a kötelék a nyakon nem engedi, hogy Istent első helyre tegye, és éppen ezért ez nem szabadság, hanem fogság, a saját akaratának és büszkeségének foglya. Ebből az újjászületésünk után a gondolkozásunk Igére való állítása által lehet megszabadulni, beletekintve a Szabadság Tökéletes Törvényébe Krisztusban. Én abban fixálom magamat a gondolkozásom által, amit Krisztusban látok, és Krisztusban megismerek magamról, azt aki valójában vagyok Krisztusban. Nem elég csak ezekről olvasni, elméleti szinten tudni ezekről, hanem szívem értelmében alkalmazni is azt, mert ez a Krisztussal való egység-tudatosság fogja megteremteni bennem azt a betöltekezett, boldog életet, ami Jézus Krisztusnak is volt, és ez egy mennyei minőségű élet, melyben nem a világban velem történt események fogják meghatározni azt, hogy én hogy vagyok, hogy érzem magam, milyen a szellemi-lelki-testi állapotom, van-é boldogságom, hanem ez a Felülről származó mennyei élet az újjászületett belső szellemi emberemben, mert a belső emberem az irányítóm, és nem a világban történt események sodrása. Ezért is: lelkünk horgonya Jézus Krisztus. Ha valaki erre nem hajlandó, ami az egyetlen járható út bővölködő életre, Isten akaratában járva, annak következményeiről nem én tehetek. Ugyanakkor mint testvéremnek szeretettel elmondom, leírom Isten útját, ami az Isten igazsága. Nézzük először a múmia fogalmát, utána folytatom: "A múmia olyan holttest, amely emberi beavatkozás (mumifikálás, balzsamozás, plasztináció) vagy különleges környezeti tényezők (jég, láp, homok, szél, só, egyedi mikroklíma) hatására nem indult oszlásnak. Mesterséges múmiának tekintjük az emberi beavatkozás révén, vegyi eljárásokkal tartósított holttesteket. A test bomlását legelterjedtebben a belső szervek eltávolítása után a bőr és az izomzat kiszárításával próbálták lelassítani illetve megakadályozni. Egyiptomban a balzsamozók ezt nátronsóval végezték. A vallási történetek első múmiája Ozirisz, akinek Széthtől elszenvedett halála után szétszaggatott és szétszórt testrészeit felesége, Ízisz megkereste, újra összeillesztette és gyolcsokkal egybekötözte; így e megtalált testben Ozirisz feltámadt és az alvilág ura lett."... Amikor az óemberi természet részeit valaki saját magában megpróbálja összerakni már újjászületett hívőként a gondolkozása által csak azért, hogy az Isten által nem támogatott érdekét érvényesítse, az voltaképp mint Ozirisz esetében, az alvilág démoni szellemiségét használja fel egy halott dolog feltámasztására, aminek csak Jézus Krisztus adhat új életet. Azt ami oszlásnak indult, annak csak Jézus adhat feltámadást, és ha valamely ügyet Isten nem támogat, az imákat azért az ügyért elutasítja, nem áldja meg, akkor hiába fordul valaki Istennel szemben, mindig Isten akarata győz, sőt, Isten már győzött. Ostobaság a vesztettek csapatába tartozni, én Jézust választottam, a győztesek szellemi táborát, amiben én Jézus Krisztus kereszten történt Bevégzett Munkája által vagyok győztes, a szívemben, az életemben, a helyzeteimben, és nem a saját magam ereje, cselekedetei által, a saját akaratom szerint. Amikor valaki az óemberi természetében fixálja magát a gondolkozása által, akkor ő a helyzetéből ki akar törni, felkapaszkodni az általa vágyott fényes életre, de ehelyett inkább csak mélyebbre kerül, a sötétség vermében még mélyebbre gurul, és ezáltal olyan lesz mint a hamuban sült pogácsa, tele hamuval, ami a gondolkozása általi por és hamu, - szurok-tudatosság, és ezért követ el bűnöket. Nincs Krisztusban a gondolkozása által. Egyébként ha valaki hamuban sült pogácsát süt, ami a magyar őskenyér, lepény, akkor nem szabad belőle sajnálni az alapanyagot sem, mert attól lesz belőle pogácsa és nem guruló, fulladásos halált okozó kavics. Ebből a sötét veremből Hajnit, Adélt, Gabit, és társait nem én, nem az írásaim, nem a prédikációk a gyülekezetben, nem pásztor, hanem Jézus Krisztus húzza ki, csak Jézus, de ha ők sötétségben akarnak maradni, akkor tegyék, a döntés az övék, azonban ez esetben semmi keresnivalójuk nincs egy olyan gyülekezetben, ahol Krisztus követése a cél, és az Isten igazságát fogadják el egyetlen Abszolút Igazságként, nem saját igazságot. A gyülekezetben tartott, a Szent Szellem által felkent Istentiszteletet pedig a színpadon felhasználni arra, hogy gyűlöletből, Bibliát kikerülő mocskos, irigy jelzéseket adjanak éneklés, ének, és egyéb megnyilvánulások által, ez a szentségnek a megszentségtelenítése, bűn, és undorító, az Isten káromlása, gyalázása. Egyébként is: a nekünk nem tetsző ügyeket is csak Krisztus természetével kell kezelnünk, csak Krisztus jellemével megnyilvánulva abban, nem emberi módon. Ha ennyire ráértek a munkahelyen, akkor használjátok azt épülésre, szent dolgokra, szeretet megosztására, nem pedig rombolásra, gyűlöletre, kibeszélésre, hogy mi az amit írtam, és én milyen vagyok, mi milyenek vagyunk, ítélkezve, ostobán, Isten munkáját ledönteni akarva, ami soha nem fog sikerülni, mert Isten védelmezi az Ő munkáját. Hiába gondolkodtok éjt nappallá téve, hogy mit kéne tenni, mit kéne csinálni ellenünk, mert az a Ti testi erőtök, melyben nincs ott Isten, nincs ott Krisztus, és ezért totális bukás az eredménye, bármit is agyaltok ki az óemberi gondolkozásotokban. Azt mondjátok ordítva: "Meg kell akadályozni!"... Azonban titeket az Úr fog megakadályozni ebben, és meg fogjátok látni, tapasztalni, hogy az Úr tervét, az Úr munkáját nem tudjátok megakadályozni, és azt is meglátjátok ezáltal, hogy valóban mi vagyunk Isten akaratában, és minden ami történik, az az Isten akarata, szent célja. Azért is vagyunk hárman a vezetőségben, mivel a Biblia azt írja Pld. 11:14-ben, hogy sok tanácsosnak kell lenni a vezetésben, ami által lesz mennyei értelemben demokratikus, mert nem egyedüli döntés és irányítás van, hanem Szent Szellem által többen, kiegyenlítve, és ezt a Biblia írja. Egyéb iránt én a végzettségemet tekintve menedzser-igazgató vagyok, amit átadtam Istennek, hogy tegye azt szellemivé. Az Úr tegye azt kereszten keresztüli látásmóddal szellemivé. Természetesen ami egyedül lényeges, az a szív, a szív állapota, a szív értelme, és a szellemi érettség, szellemi növekedés. Nem a papír. Nincs jelentősége sem a világi, sem a teológiai papírnak. Nem ezen okokból. Írásaim, naponkénti írói szolgálatom tükrözi szívem állapotát, a szellemi érettségemet, 2010 óta mindennap. Ez a lényeges. Én folyamatosan növekedem, és éppen erre a folyamatos növekedésre van szüksége mindannyiunknak, nekem is, mindenkinek, együtt járva és gondolkodva az Úrral. A szívem és a szellemi érettségem az, amit Isten néz. Az is a szívemre helyeződött a gyülekezettel kapcsolatban, hogy a kemencében sült kemencés kenyér az igazi kenyér, ami nem olyan mint a boltban vásárolt, és én kemencés kenyeret is osztogatnék, de az egyedüli szellemi táplálékunkkal, az Igével együtt, az Evangélium megosztásával együtt, Jézus Krisztust hirdetve. Nem csak kenyérrel él az ember, hanem Isten minden igéjével. Szeretni Istent, szeretni az embereket, az Igében növekedni, szívből növekedni Isten ismeretében nem azonos a Ti teológiai papírjaitokkal, ami itt nem számít. Az az ismeret és tudás nekem is megvan. Ami a három tagú vezetőséget illeti, nekünk mindenképpen hárman, ebben a felállásban kell lennünk, majd elmondjuk miért. Hiába szervezkedtek többen, ki lesztek tiltva a gyülekezetből, azok is, akik ebben részt vesznek. Mily elpocsékolt idő ez Nektek, melyet épülésetekre vagy mások építésére is használhatnátok...Írásaim, naponkénti írói szolgálatom tükrözi szívem állapotát, a szellemi érettségemet. /Más témával folytatnám. Jézus keresztjéről megoszlanak a szakértői vélemények, a T vagy Y kereszt, most egy másik szakértői véleményt is közök a múltkori, Y kereszt mellett érvelés után: "Kezdeti formájában Perzsiában az áldozatot egy fára, vagy egy függőleges póznára kötözték, illetve szögezték, abból a meggondolásból, hogy a bűnös áldozat lába ne érintse a szent földet. Csak később használtak igazi keresztet, ami egy függőleges cölöpből (stipes) és egy vízszintes keresztrúdból (patibulum) állt, és több változata is volt. Bár a régészeti és történelmi bizonyítékok erősen arra utalnak, hogy Jézus idejében Palesztinában a rómaiak többnyire az alacsony T-alakú keresztet használták, a keresztrefeszítés gyakorlata változott az adott földrajzi területen belül is az ítéletvégrehajtók elképzeléseitől függően, és latin keresztet vagy más félét is használhattak. Szokás szerint az elítélt maga vitte keresztjét a cölöptől, ahol megkorbácsolták a város falain kívülre, a keresztrefeszítés helyére. Rendszerint mezítelen volt, hacsak a helyi szokások ezt nem tiltották. Mivel az egész kereszt súlya feltehetően jócskán meghaladta a 300 fontot (136 kg), az áldozat csak a keresztrudat vitte. A 75-125 fontnyi (34-57 kg) keresztrudat keresztben a nyakszirtjére helyezték, amit aztán vállaival egyensúlyozott. A megfeszítés helyszínére tartó menet élén egy százados vezette római katonai csapat ment. Az egyik katona egy táblát (titulus) vitt, amin az elítélt neve és bűnei voltak feltüntetve. A titulust aztán a kereszt tetejére függesztették. A római őrség nem hagyta ott az áldozatot, amíg meg nem győződött annak haláláról."... Jézus Krisztus elszenvedte Adél fájdalmát is, és Adélnak az összes gondját, terhét, nehézségét, fájdalmát Jézus a vállára vette, ami által elhordozta, és meg is oldotta azokat, tehát meg vannak oldva már, így Adélnak nincs oka a félelemre az új életét tekintve a későbbiekben. Megértem, hogy nehéz, de gyülekezeti segítséget mindenképpen felajánlunk pásztori tanácsadással is Adélnak, nem hagyjuk magára. Azonban Adél nem mehet Krisztus Teste ellen, ez bűn, amit nem fogunk tolerálni..../ Folytatva a történetemet: Cseri Kálmán dolgozószobájában, miközben forrt a tea vize, András rákérdezett az Oroszlánszáj virágra, amit ő szagolt miközben Cseri Kálmán megszólította. Cseri Kálmán azt válaszolta, hogy ez egy mediterrán vidékről származó egy nyári virág, ami szétszórja magjait, és ezáltal a következő évben is nyílik. Ugyanígy szórja szét munkásait is az Úr a világban, hogy hirdettessék az Úr neve - tette hozzá Cseri Kálmán...De, ugyanilyen bibliai hatású növény a Csodafa virágom is, folytatta, és közben intett Andrásnak, hogy kövesse, mivel a dolgozószobából nyílik a kert, és ez a virág az ajtó melletti soron volt éppen. A csodafa egy egzotikus hatású egynyári dísznövény, amely a trópusi Afrikából származik, ahol Krisztus pálmájának is hívják...Krisztus pálmája...és ahogy ezt a virágnevet újra megismételte, sóhajtott is egy nagyot miközben elmerengett picit, majd hirtelen észbe kapott, és bement a rezsóhoz, felforrt a víz. A régi rezsó mellett kicsit kiszóródott a teának a virágzata, az általa kevert gyógynövénytea virágzata. A vízbe helyezte a virágzatot, lefedte, majd így szólt Ezt most kicsit állni hagyjuk, addig imádkozzunk, hajtsuk meg fejüket imára - és leült székébe. Az imáját közlöm, ami valós ima Cseri Kálmán egy prédikációjából: "Kegyelmes Istenünk! Áldunk és magasztalunk Téged gondviselő szeretetedért. Olyan sokszor elmondjuk, Atyánk, hogy a mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, és olyan ritkán köszönjük azt meg. Bocsásd meg, hogy sok mindent természetesnek tartunk, ami pedig csoda és a Te meg nem érdemelt ajándékod. Köszönjük, hogy tudhatjuk: nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, ami Isten szájából származik. Alázatosan kérünk, ajándékozz meg most minket ilyen igével, ami a Te szádból származik, és ami ezért nem tér Hozzád vissza üresen, hanem megcselekszi, amit akarsz. Kérünk, végezd el mindannyiunk életében áldott, megszentelő, megújító, újjáteremtő munkádat, és hangolj rá minket a Te akaratodra, hadd tudjuk őszintén mondani, hogy Uram, legyen meg a Te akarod, és hadd tudjuk őszintén megkérdezni: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem, és Szentlelked tegye könnyűvé számunkra a Neked való engedelmeskedést. Kérünk, semmi ne akadályozhassa meg most azt, hogy igéd a szívünkig érjen és a hétköznapjainkban valóra váljon."... Ezt követően Spurgeon mentén szólt Andráshoz: "37. Zsoltár 31 - "Isten törvénye van a szívében, nem ingadoznak léptei."... Ha az ember szívében hordja a törvényt, egész élete igazzá lesz, mert a szívben van a helye a törvénynek. Ha a fejünkben volna, megzavarna, a hátunkon hordva meggörnyednénk, de ha a szívünkben van, megtart és megerősít. Milyen nagyszerű a Károli fordítás szóhasználata:"Istenének törvénye"! Ha már megtapasztaltuk, hogy az Úr a mi Istenünk, akkor törvénye szabadságot jelent számunkra, mert Isten, Aki szövetségben áll velünk, felébreszti bennünk a vágyat, hogy akaratának engedjünk és parancsolatai szerint járjunk. Ha egy parancs az Atyámtól jön, hogyne hajtanám azt örömmel végre. Isten maga kezeskedik arról, hogy az engedelmes embert megtartja és megerősíti minden lépésében. Az ilyen ember az igazat akarja cselekedni, tehát azt fogja tudni tenni, ami bölcs. A megszentelt cselekedet mindig a legbölcsebb, még akkor is, ha pillanatnyilag nem látszik annak. Isten gondviselésének és kegyelmének biztonságos útján járhatunk, ha megmaradunk a kereszt törvénye által kiszabott ösvényen. Isten igéi még soha senkit nem vezettek félre. Útjelzői az alázat, az igazságosság, a szeretet, és az Úr tisztelete, amelyek nemcsak bölcsen irányítanak a bővölködő élet útján, hanem meg is tartanak szentnek és tisztának. Aki az igaz úton jár, biztonságos utat követ.".../Ma, a Szent Szellem, a vallás és bálványimádás témájában szólt úgy, hogy az egyik kulturális magazinomat nyitotta ki csukott szemmel, és ahol kinyitottam, vallásos, átkot mondó emberekről szól: Egyiptom: Kint lángoló hőség, a piramisban fojtogat, párás meleg. Az idő érzékelhetetlen, mintha csak tegnap történt volna az, ami valójában sok ezer éve. Úgy mesélik, hogy amikor 1881-ben feltárták a 320-as sírt, benne a legjelentősebb fáraók múmiáival és a halottakat átköltöztették a kairói múzeumba, a környék lakói hamuval szórták meg a fejüket. Sírva gyászolták a halottaikat, és átkokról beszéltek."...A vallás és az átok már halott dolgok Krisztusban, azokban nincs élet, csak halál, és sátáni tevékenység, ami áldozattá teszi a vallásos embereket. A Bibliából is üzent, ApCsel 14:13 - 15 - "Jupiter papja pedig, akinek temploma a város előtt volt, felkoszorúzott bikákat hajtott a kapukhoz, és a sokasággal együtt áldozni akart. Amikor azonban meghallották ezt az apostolok, Barnabás és Pál, ruhájukat megszaggatva a tömeg közé futottak, és azt kiáltozták: Férfiak, miért teszitek ezt? Mi is hozzátok hasonló emberek vagyunk és éppen azt az Evangéliumot hirdetjük nektek, hogy hiábavalóságoktól térjetek meg az élő Istenhez, Aki teremtette az eget, a földet, a tengert, és mindent, ami azokban van."... Ennek üzenete Adélnak is szól, aki bálványimádó lett, egy embert helyezve Isten elé...és nem figyelembe véve azt, hogy Isten elutasítja imáit, nem segít neki, hisz Isten ha akarná, segíthetne neki...

cs.tündi Creative Commons License 2016.08.08 -1 0 1487

P. Brian prédikációjából idézek mai írásom elején a Biblia Szól Gyülekezet által: "Mi be vagyunk pecsételve Krisztus Testébe. Isten pecsétje van rajtunk, senki sem veheti le rólunk, mi a gyülekezethez tartozunk. Nekünk adatott Kegyelem által. Irgalma szerint. A Szent Szellem újjáteremtése által. Mennyei helyeken ülünk Krisztussal. Most. Mienk Krisztus vére, azért, hogy a megigazítás a mienk lehessen. Az üdvösség a legdrágább tulajdonunk. Krisztus a szeretet miatt jött, és nem a cselekedetek miatt. Belehelyezett engem a szőlőtőbe, ami Isten munkája volt.".../...  A világban az óemberi és világi természetű ember a maga gonoszságával gyakran vérfürdőt rendez, melyben erőszak van, a jogok követelése, brutalitás, a saját érdekérvényesítés, az irigység, a bosszú, és ez a vérfürdő a saját ítélete általi vérfürdő, ami Sátán démoni szellemiségének vérfürdője, miközben a Jézus Krisztus drága vére általi vérfürdő a kereszten történt Bevégzett Munkában a Szent Szellem általi szellemi fürdő, és ez a vérfürdő elégséges minden helyzetünkre is, amellett, hogy bennünket igazzá, helyreállítottá tett. Aki az óemberi természetében akar élni, és ragaszkodik a maga igazához Isten igazsága helyett, az minden esetben valamit vagy valakit tévesen elítél, megítél, rossz helyre helyez a szívében, és nem látja át Isten szemével a helyzetet, az ügyet, az embert, ami által a saját ítélete által bűnösnek nyilvánítja az embert is, a helyzetet, az ügyet is. Ez pedig azt eredményezi, hogy éppen ez az ítéletet mondó önigazult ember fog bűnt elkövetni, bűnöket, mely tettek a szerinte bűnös ember megsemmisítésére való nélkülözhetetlen lépések, mert ahhoz, hogy azt az embert, helyzetet megsemmisítse, hisz szerinte bűnös az egész helyzet úgy ahogy van, ahhoz minden megengedett, még a bűnök elkövetése is, ami a szükséges rossz. Ez azonban csak a saját értékítélete, helyzet-és ember megítélése, nem pedig Istené. Hisz Isten útjai nem a mi útjaink, Isten gondolatai nem a mi gondolataink. Az ilyen önigazult emberek nem tudják, hogy Isten mindent céllal tesz, céllal enged meg, és mindent Isten irányít, ami azt jelenti, hogy Isten mindenről tud, a legapróbb részletekben is ott van a hívő helyzeteiben, ügyeiben, és munkálkodik a háttérben. Isten mindig az igazat támogatja, és a hamis oldalon hiába imádkoznak, soha nem áldja meg Isten az imáikat. Az igazat Isten védelmezi, és mindig lelepleződik minden szív szándéka. A Példabeszédek Könyve írja a 12-es fejezetben, hogy: "Álnokság van a gonosz gondolóknak szívében; a békességnek tanácsosaiban pedig vígasság."... Én ezt úgy is értelmezem szellememben, hogy Akiben Krisztus békessége él, az mindig békességre van motiválva a szívében, és szeret is békességben lenni másokkal, szavai a békesség szavai, szíve pedig a békesség tetteire motivált. Akiben azonban nem él az Ige, és csak mondvacsinált elméleti szinten keresztény az illető, az háborúságot akar, mert az óemberi természete motiválja, és mert nem érti, nem alkalmazza Jézus vérét, - kikerüli a Bibliát, és amit rossznak ítél meg, azt ő meg akarja torolni, de azt nem veszi észre, hogy ezzel éppen saját maga fog bűnöket elkövetni, azt az embert, akit pedig támad, és ítélkezik fölötte, Isten igaznak nyilvánítja, és támogatni fogja, megáldani. Engem is védelmez, segít, áld az Úr. Az iszlám terrorszervezet is ilyen aljasan gondolkodik: "A dzsihád szó eredeti jelentése erőfeszítés, illetve küzdelem, akárcsak a mudzsáhada szó, amely egy másik nyelvtani alakja a dzsihád szónak. Vallásjogi értelemben a dzsihádnak többféle típusai léteznek. A muszlim vallástudósok a dzsihád, erőfeszítés típusait az egyik megközelítés szerint annak lehetséges eszközei alapján különböztetik meg. Általában háromféle szintet különböztetnek meg: intellektuálisan (beszéddel vagy írótollal), gazdasági eszközökkel (vagyonnal), és fegyverrel folytatott erőfeszítésről beszélnek. A vallástudósok ugyanakkor különbséget tesznek a dzsihád külső és belső formái között is. A fenti, kifelé irányuló formáit nevezzük külső dzsihádnak; a befelé irányuló, az ember lelkében zajló küzdelmet pedig belső dzsihádnak."... Ezzel arra is rávilágítanák, hogy a testi erő, a küzdelem, az azon való gondolkodás, hogy mit lehetne csinálni, mit lehetne tenni az ügy érdekében, - ez mind testi küszködés, ahol nincs ott Isten, és nem Krisztus erejére támaszkodik, hanem a saját ítélete által a saját erejére, taktikáira, cselekedeteire. Aki háborúságot akar, az az ember valójában saját magával nincsen békességben, és ezt vetíti ki másokra a környezetében. Saját magával vannak gondjai, vihar és háború dúl szívében, aminek alapja az óemberi gondolkodás, és ezáltal okai a szeretet-hiány, elfogadás és elismerés iránti vágy, az irigység, a másokhoz való méricskélés, a rivalizálás, a szeretetlenség, a vallásos képmutatás, farizeus írástudói élet Krisztus természete nélkül, tudatlanság, gyűlölet. Az önmagunkkal való megbékélés mindig azzal kezdődik, hogy megbékülünk Istennel, Aki már megbékélt velünk. Ez nem elmélet, hanem gyakorlati módon élhetünk mennyei minőségű életet, melyben a Szent Szellemnek teret engedve olyan életet élhetünk, amiben nem vagyunk irigyek, és semmiféle vágy nincs arra, hogy másokhoz méricskéljük magunkat. Ez egy olyan élet, ami Istenből merít, és nem tettekkel akar Isten előtt megfelelni, ami által emberek előtt is tetszhetnénk, hanem Istenből merítünk, Őbelőle, és ehhez Ő talentumokat is ad, amikhez próbatételt is, megpróbáltatást is ad, azért, hogy megvizsgálja, hogyan, milyen szívből szolgálunk, használjuk a talentumokat, mi lakozik a szívünkben. Többek között ebben buktak el a bűnszövetkezet tagjai is. A szívbeli imádság közben, - nem vallásos cselekedet által, hanem jelképesen, - összetesszük két tenyerünket a szívünk előtt, és ahogy összeérintjük a két tenyerünket, a kezünkbe, a szívünk értelmébe, a kezünk közé zártuk hitben a kereszten történt Bevégzett Munka valóságát, ami által, amikor befejeztük szívbeli imánkat, és széttárjuk a két tenyerünket két oldalra a szívünk előtt, akkor a két kezünk között, a szívünkből útjára bocsátjuk a hitünket a most-ban, hogy Jézus hite, ami a mi hitünk is, elkezdjen a helyzetünkben Isten ígéretei által munkálkodni. Ez azt is jelenti, hogy nem az imáim cselekedete, és nem az imáim száma fogja Istent cselekvésre buzdítani, hanem a hitünk, ami Jézus hite, és aminek alapja a kereszten történt Bevégzett Munka. A szívünk értelméből a hitünk által útjára indul Krisztus ereje, hite, akarata. Esőként mindig Isten akaratát kell keresni engedelmességben. Jézus hite a szív értelmében fogja tűzbe hozni Jézus teremtő szikráját a helyzeteinkben, és nem a mi cselekedet-rendszerű imáink. Ez azt is jelenti, hogy Jézusnak a már kereszten elvégzett munkájára alapozzuk hitünket az adott helyzetünkben, és nem a mi cselekedeteinkre. Biztosan mindenki hallott már róla, hogy ha két megfelelő típusú követ összeüt, akkor szikrázni fognak. Nos, ennek a metódusnak két jeles képviselője a vaspirit vagy más néven vas-szulfid illetve a kovakő, ami a kvarc régies ásványtani elnevezése. Mindkét típus jó szikrát ad, ami másodpercig vagy akár tovább is izzik. Ezért kiváló szikravetők. Az ember történelme során rájött, hogy amennyiben ezen ásványok valamelyikét vasnak üti, akkor még jobb eredményt érhet el. A kvarc jó pattinthatósága révén szerszámok kialakítására is remek. Arra utalok ezzel, hogy ha saját magamban vagy egy helyzetben én munkálkodom, én próbálom kézbe venni az irányítást, én hozok létre cselekedet-programmal történéseket, és ezekhez kérem imában Isten segítségét, akkor Isten válaszul az Ő ellenállását nyilvánítja ki, vagyis tudtunkra adja, hogy Ő az ilyesmiben nem vesz részt, és nem áldja meg az irány imákat, elutasítja azokat. Azonban ha én engedem Istennek, hogy Ő gyújtson szikrát bennem vagy az adott helyzetben, akkor az már Jézus Krisztus elvégzett munkáján alapszik a kereszten, és Krisztusra mutat, nem pedig saját magamra, a saját magam erejére, valamint csak és kizárólag Krisztus erejére támaszkodik. Krisztus mondta, hogy Őnélküle semmit nem tehetünk. Ha Ő nem adja hozzájárulását valamihez, akkor felesleges erőlködve küzdeni egy ördögien mocskos célért, ami nem Isten akarata. Emberi gyűlöletből való vérfürdő helyett az Újjászületés Fürdője Jézus vérében... /Tájékoztatásul írom, hogy a Biblia Szól Gyülekezet többi gyülekezetébe is szeretnénk ellátogatni Budapesten is, és vidéken is, és szeretnénk Istentiszteleten is részt venni az adott városban. Mindennek megvan az Isten szerinti ideje, ezt most csak tájékoztató jelleggel írom. Az új főépület-komplexumban, mint a már GGWO Európai Központban, tanácstermet is kialakítunk pásztori értekezletekre. Szeretnénk a misszió munkáját világméretűen hatékonyabbá tenni. A szellemi hatékonyság fontos az emberek elérését illetően, milyen módon, miképp evangelizálunk, és hol, melyekben a Szent Szellem a Vezetőnk, de nyilván ezekről pásztori megbeszélések is kellenek. Részemről fontosnak tartom, hogy mivel új épületünk lesz kerttel, ami családias hangulatú, szeretném ha a szegény emberek nem gondolnák azt, hogy ez egy zárt körű hely, hanem a szegény emberek is bejöjjenek a gyülekezetbe, és itt nem a hajléktalanokra gondoltam, hanem a szegényekre. Isten Igéje mindenkihez szól, és mi senkit nem akarunk kirekeszteni. Fontosnak tartjuk az ételosztást is, amit többek között úgy is megfogunk tenni, hogy az utcán egyszerre hirdetjük Isten Igéjét és adunk ételt. Tesszük ezt azért, mivel nem csak kenyérrel él az ember, hanem Isten minden igéjével, valamint a szívből jövő segítségnyújtásra, adakozásra szintén buzdított Jézus, mert mi nem csak szóval szeretünk, és a hit cselekszik. Én is fogom úgy hirdetni az Evangéliumot, hogy közben ételt is osztok. Nyilván a szellemi táplálék a legfontosabb, Isten Igéje, amit hirdetni fogok, de nem tudok úgy elmenni nincstelenek mellett, hogy ne adnék nekik ételt is, mindkettőt: Isten Igéjét és enni adni az éhezőnek. Elsődleges célunk az Evangélium terjesztése, Jézus Krisztus kereszten történt Bevégzett Munkájának hirdetése. A szeretetünkről fognak bennünket felismerni. A szeretetet, Isten szeretetét szeretnénk az emberek felé közvetíteni. A dalszolgálatból is, és a gyülekezetből is elküldjük Gabit, csak Gabit, a bűnszövetkezet tagjaként, de bővítjük a dalszolgálatot is majd új énekesekkel, és énekekkel is, kiegészítve a mostanival, tehát bővítésről írok, ami azt jelenti, hogy marad a mostani dalszolgálat, de kiegészülve új szolgáló énekesekkel és új énekekkel. Ezáltal változatosabb, frissebb lesz a dalszolgálat. Részleteket később.../Folytatva a történetemet: Ennek megértéséhez a tegnapi rész ismerete szükséges. Mint kiderült, az idősebb hölgy Cseri Kálmán úr kedves felesége, Aki imádkozott a kertben, és gondozta is a virágokat. A hajnali 6 órakor kezdődő séta András szerint kifejezett jót tett neki, a szívének, és szellemi értelemben is. Egész nap másként érezheted magadat, ha láttad reggel a Napfelkeltét, és engeded, hogy eltöltsön, hisz Isten szól hozzánk közben a belső szellemi emberünkben. Cseri Kálmán a kertben egy gyógynövényhez vezette Andrást, galagonyához, amiből adott Andrásnak, és közben jellemezte a gyógynövényt: "A galagonya hatóanyagait a növény leveleiből, virágaiból, illetve piros bogyó terméséből vonják ki, olykor egyszerre mindháromból. Mindenekelőtt anginás mellkasi fájdalmak megszüntetésére, magas vérnyomás csökkentésére, szívbetegségben szenvedőknél a szívösszehúzódások hatékonyabbá tételére, illetve szívritmuszavarok (főként az extraszisztolé és a szapora szívverés) megszüntetésére használják. A növény közvetlenül erősíti a szívizomsejteket, növeli a szívizom munkabírását, teljesítményét, tágítja az ereket, javítja a szívizom vérellátását és a szívösszehúzódások erősségét."... Cseri Kálmán a séta után a dolgozószobájába vezette Andrást, ahol az egyszerű rezsón egy régi teáskannában vizet tett fel forrni, egy már általa előre elkészített gyógynövénykeverékből reggeli teát készíteni. A tea a hőérzetünket tekintve forróságban egyébként sokkal hatásosabb mint a jéghideg italok, - jegyezte meg Cseri Kálmán, miközben Ő is helyet foglalt dolgozó foteljében. Miközben forrt a víz, Cseri Kálmán a következőkről beszélt, Spurgeon mentén: "Mt. 26:33 - "Ekkor Péter így szólt hozzá: "Ha mindenki megbotránkozik benned, én soha meg nem botránkozom."... Hiszen ez nem isteni ígéret - mondhatja valaki, és igaza is van. Nem Isten, hanem egy ember ígérete, és ezért nem is vált valóra. Péter komolyan hitte, hogy meg tudja tenni, amit mondott. De az olyan ígéret, amelynek nincs jobb alapja, mint egy ember elhatározása, az eleve kudarcra van ítélve. Alighogy jött a kísértés, Péter megtagadta mesterét, sőt tagadását esküvel is megerősítette. Ennyit ér az ember szava. az első ütésre eltörik, mint a cserépedény. Mit érnek a nagy elhatározások? Annyit, mint a gyümölcsfa virága, amely Isten gondozásával gyümölccsé érhet, de magára hagyatva lesodorja az ágról az első szél. Valakinek a becsületszavára csak annyit adjál, amennyit az ér. Saját elhatározásaidban azonban egyáltalán ne bízzál. Isten ígéreteiben bízzál egyedül. Azokra építsd a jelenedet és a jövődet, itteni életedet és az eljövendőt és mindent, ami csak rád és szeretteidre vonatkozik. Ezen kis könyv, melyet a kezedben tartasz, minden lapja egy beváltandó ígéretet, "csekket" tartalmaz a hívők számára. A mai lap figyelmeztetni akar arra, hogy nem mindegy, hogy hol váltjuk be a csekket és kinek az aláírása van azon. Csak Isten "csekkjeiben" bízzál, de azokban határtalan bizalommal. Ne bízz magadban vagy bárki másban a kelleténél jobban, hanem teljesen és kizárólag az Úrra építs!"...A Spurgeon-részeket én kézzel pötyögtetem be ide, van könyvem Tőle, ezért a lap említése a részben...Folyt.köv.../....Ma, a Szent Szellem, először a nagy szárnyú angyal szobromat vetette a kezembe, majd egy nagy méretű égszín-kék pamut törölközőt helyezett az ágyamra, rátette az angyalt középre, én pedig elkezdem lágyan megtörölni, mintha kisbaba lenne, majd törölközőbe tekerten felemeltem. Ennek üzenete, hogy a Szent Szellem időről időre szeretné felfrissíteni bennünk az újjászületésünk tudatát, ami mindennap megújul, és sohasem megszokott. A szentség-tudat, a napunk átadása már reggel a Szent Szellemnek, a mély imaélet, a Krisztussal való egység-tudatosság, az Igében gyönyörködés szintén segít megszokottság ellen. A Szent Szellem a helyzeteink által is kimunkálja ezt. A Bibliából is üzent, Példabeszédek Könyvéből, 11:27 -: "Aki jóra igyekezik, jóakaratot szerez, aki pedig gonoszt keres, önmagára jő az."

cs.tündi Creative Commons License 2016.08.07 -1 0 1486

P. Schaller-től idézek írásom elején, a Biblia Szól Gyülekezet által: "Az ember szelleme, amikor összekapcsolódik Isten szellemével - hatalmas. Szavak által. Ember - szavak - beszéd: A szavak hatással vannak a viselkedésemre. Megvan nekünk a nyelv. Egyenesítsd ki az ösvényt a lábaidnak és meggyógyulsz. Fontos az egyenes ösvény, mert nélküle sebzett leszel. A nyelv hatalmáról nagyszerű igevers. Megteremti a világot, amelyben élek. A beszéd segít a Szellemnek. A bánatomtól Isten szavai felé...Pld.10:12-13; Zsd 4:12; Jn3.".../... Erről a következőket forgattam szívemben: Vannak, akik csupán elméleti szinten ragadják meg az igei igazságokat, és elméletben vallják igazságnak a Biblia igazságait, elméletben gyönyörködnek abban: ilyen többek között a Szellemtől való beszéd is, amit ők úgy értelmeznek, hogy szépen, biblikusan, kedvesen kell beszélni, tehát belőlem, az emberből fakad, ami vallásos elgondolás. A Szent Szellem általi beszéd akkor jön elő, amikor egész lényünket Isten dicsőségére tudja használni a Szent Szellem, és nem feszítjük meg szellemi izmainkat görcsösen azért, hogy magunknál tartsuk akaratos énünket különböző ügyekben, valamint nem görcsölünk saját magunk megjobbításán. A Szellem általi beszéd nem csak kedves beszédet jelent, hanem a belső szellemi emberünkből jövő szellemi beszédnek változtató ereje is van a környezetünkre, és az ügyeinkre vonatkozóan is. A belső szellemi életünk az isteni élet mi bennünk, és ebben a szent minőségében, mennyei minőségében csodákra képes, mivel az onnan, tehát a belső újjászületett szellemi emberünkből, életünkből kiáramló szellemi beszéd, ahogy kijön a szánkon, mint a láthatatlan mennyei erő illat-csóvája áramlik ki a környezetünkre, és ezáltal a helyzeteinkre is. A szeretetnek is van egy láthatatlan frekvenciája emberek, állatok között. Az isteni élet mi bennünk nem egy elméleti igazság, hanem a Valóságból áradó szellemi erő, és ez Jézus Krisztus ereje. Amikor átengedem Krisztusnak az irányítást, akkor a szívemből, amit Ő ural, az Ő szavai szólalnak meg rajtam keresztül, belőlem, és ezek, Jézus hitével szólva, teremtő jellegűek, valamint az Atya számára kedvesek, a Menny életéből. Ezért is jó igei megvallásokat tenni hangosan a Bibliából. A női ritmikus sportgimnasztikában van egy olyan ág, ahol szép zenére egy ügyes, nehéz koreográfiát mutatnak be, karikával is, de szalaggal is. Én most a szalagot hozom elő példának, de úgy, hogy ahogy a kezükkel hullámot formáznak a szalaggal, az a hullámot formázó szalag a szájból jön elő a belső szellemi életünkből, az isteni életünkből, és ahogy mozogva kiáramlik környezetünkre, az csodákra képes, mozgásba hozva az isteni erőt, melyben a Jézus hite is megnyilvánul, és ez nagyon fontos. Jézus hite által tudunk mi is hinni, és Jézus hite, ismerete a kereszten történt Bevégzett Munkának valóságán alapszik. Ez azt jelenti, hogy minden ügyünk már elvégzett, megoldott a kereszten Jézus által, és Jézus úgy ismeri a helyzetünket, ügyünket, az a hite, ismerete az ügyünkről, hogy azt Ő tökéletesen megoldotta már a kereszten, és ezt vesszük át a jelenben hitben. Bennünket is úgy ismer, az a hite, ismerete rólunk, hogy szentek, megigazítottak vagyunk. Nekünk ezt a hitet kell elfogadnunk. A Szellem általi beszéd nem testi erőlködésből jön, annak vége a kétszínűség, az ember háta mögött kipletykálnak, ronda szavakat szólnak ránk, teljesen óemberi természetből. Ha őszintén feladom az énemet, az óemberemet, az akaratomat, és ráhelyezem a keresztre, és a továbbiakban is a Krisztussal való egység-tudatosságomban akarok élni, mert úgy határoztam, és engedem a Szent Szellemet, Krisztust munkálkodni bennem, akkor a szeretet és igazság szavait fogom szólni. Így leszek képes az egyenes ösvényen is járni, egyenesen, a Szent Szellem által.../ Hajni Kedves. Tudjuk, hogy miket mondtok rólunk, és ezek az óemberi természet és ostobaság szavai, a mocskos jelzők és büszkeség, tudatlanság, ítélkezés szavai. Ezek után pofa kell bármit is követelni, a szív teljességéből szól a száj, és Ti folyamatosan a Sátán szavait, a mocskot mondjátok. Rólunk mindez lepereg, és megyünk tovább hitben Isten útján. Mekkora önzőség és gonoszság is van bennetek, hogy nem azt nézitek, hogy a gyülekezetnek növekedésre van szüksége, és a gyülekezet elköltözésével, az új épület-komlexummal egyre több ember ismerheti meg Jézus Krisztust, egyre több ember menekül meg a Pokoltól, születik újjá, hisz Ti is tudjátok, hogy nagyon kietlen helyen van most a gyülekezet, és növekedésre van szükség, sok megtérő hívőre. Továbbá nem azt nézitek, hogy mi Isten akarata, hanem ítélkeztek. Ráadásul úgy ítélkeztek, hogy nem tudtok rólunk semmit, de önmagában az ítélkezés is bűn. Az, aki a saját maga hasznát és érdekét nézi a gyülekezet helyett, az önző, és nincs benne szeretet. Az ostobaságotok hatalmas, szívetek üres, hisz a hívő tudja, hogy a gyülekezetben Krisztus a Fej, és ezt Ti csak elméleti igazságnak veszitek, de ez azt is jelenti, hogy a Szent Szellem munkálkodik a gyülekezetben, és Istennek tervei vannak a gyülekezettel. Isten irányítja az eseményeket, és azt szellemi értelemben tudni kéne az első sorban ülő farizeusoknak, hogy az, aki azt mondja, hogy Pajó menjen máshová építkezni, az a hívő nem hívő, és a gonosz szól belőle, mivel nem tudja, hogy Isten akaratában van ez benne, és mindaz, amit tegnap írtam a közleményemben, az mind teljesen Istentől való, Isten akarata. Szerintetek mekkora ostobaság kell azt mondani, hogy a gyülekezetnek nem kell növekednie, és nem kell az embereknek újjászületniük, most jó helyen van a gyülekezet. A szeretet nem keresi a maga hasznát, hanem együtt örül az igazsággal. Ezen túlmenően ez egy család-centrikus hely, ahol lesz kert is, belül családias hangulat, fából, a természetességet hirdetve, gyermekbirodalom, de írásom végén újból felteszem tegnapi közleményemet, ott elolvashatjátok. Itt mondanám el, hogy bár jogilag a Biblia Szól Gyülekezet, és az épület Dr. Palavics József tulajdona, de valójában Isten tulajdona, átengedve mindent Istennek, és ezáltal Krisztus a Fej. Ez Isten hatalmáról szól, nem rólunk. Istent emeljük fel, és nem magunkat. Azáltal, hogy Jézus Krisztust emeljük fel, ezáltal az embereket is felemeljük az Úrhoz, mint Krisztus Testét képező szentek közösségét, és testvérként szeretünk mindenkit. Az új helyen lesz keresztény könyvesbolt is, melyben a könyvek mellett keresztény jellegű ajándéktárgyak is kaphatóak lesznek, melyek vásárlásával a fogyatékosokat is támogathatjátok. A tolószékes és fogyatékos testvéreinknek megkönnyítjük a közlekedést lépcső mellett szerkezettel. A bemerítkezéshez is lesz bemerítő medence, ami csak erre a szent célra szolgál, nem lesz nagy. A gyülekezet vezetősége mellett nyolc sáfár is szolgál, mely szintén írásban rögzített, de ezekről részletesen az Isten szerint való időben szólunk... Más témával folytatnám, kapcsolódva az eddigiekhez. Történészek között vita van arról, hogy Jézust T alakú vagy Y alakú kereszten feszítették-é meg, és erről először egy történészi érvelést hoztam, melynek valóságosságát én nem tudom sem megcáfolni, sem alátámasztani, de tudomásom szerint T alakú volt a kereszt, a hívők többsége így tudja. A beidézés után szellemi módon is értelmezem: "Nézzük meg először a keresztre feszítés pusztán exoterikus körülményeit. A latrok esetében az akkor szokásos T-kereszteket alkalmazták, ezek némileg másmilyenek voltak, mint Krisztus keresztje, mivel függőlegesen álló főtörzsük nem ért túl a vízszintes fán. A latrok kivégzése úgy történt, hogy karjukat kicsavarva a vízszintes gerenda fölött hátrahajlították, és kötelekkel rögzítve, ebben a fájdalmas helyzetben tartották őket. A keresztre feszített halála rendszerint csak napokkal a megkötözés után következett be. A latrokat tehát keresztre feszítették, de a keresztre csak rákötözték őket.
A rómaiaknak kidolgozott módszerük volt, hogy a rászögeléssel végzett keresztre feszítést szerintük "eredményesen" hajtsák végre. A test fához szögezése ezek szerint megfelelő – főként statikusan stabil – szerkezetet igényelt. Míg a latrok odakötözésük révén saját testük súlyával mintegy maguk stabilizálták a T-kereszt felépítését, addig a golgotai kereszt vízszintes gerendáinak Jézus Krisztus fához szögezett testének súlyát kellett hordozniuk. Ezért Krisztus keresztjénél a két vízszintes gerendát ferdén ékelték a főtörzsbe – ezt évezredek óta így szokták meg minden favázas szerkezetnél, hogy alátámasszák a lefelé húzó terhet, és megakadályozzák, hogy a vízszintes gerendák lefelé megtörjenek. Így adódott, már csak szerkezeti okból is az Y-kereszt."... Ez az érvelés azonban az Y - kereszt mellett dönt, én ezt nem tudom, én T-ről tudok. Szellemi értelemben lényegtelen, hisz nem a kereszt fizikális volta, hanem szellemi valósága az, ami által történt a helyreállítás Krisztusban. Ez egy szellemi valóság. Ennek kapcsán Süveges Imre pásztortól idézek:
Isten mindig újat cselekszik, de az alapot soha sem változtatja meg. Ez a kereszt. Kb. kétezer évvel ezelőtt Isten valami olyat cselekedett, ami mindent megváltoztatott az egész teremtett világban – Jézus Krisztus keresztje, keresztáldozata. Az Édenben kezdődött minden. Ádám és Éva a döntésével korlátokat emelt az emberi élet köré – bűn, átok, fájdalom, elmúlás, halál, betegség, szegénység, stb. De amikor eljött Jézus Krisztus, a küldetésének egyik legfontosabb célja az volt, hogy ezeket a korlátokat mind lebontsa, eltávolítsa. Jézus Krisztus megkísértetett a pusztában, és győzött – Jézus Krisztus úr a kísértés és a kísértő fölött is. Jézus Krisztus kiűzte a démonokat az emberekből, és elkezdte megtörni a démoni korlátokat az emberek életében. A tanítványok csodálkoztak, de rájöttek, hogy Jézus Krisztus úr a démonvilág fölött is. Utána hallották, ahogy Jézus mondta az embernek, hogy „megbocsáttattak a te bűneid”. A tanítványok rádöbbentek, hogy Jézus Krisztus úr a bűnök fölött is, és van hatalma megbocsátani a bűnöket is. De ugyanígy Úr a betegség és a halál fölött is, az egész teremtett világ fölött is, Ő a Mindenség Ura. Ján.19,28-30 „… Miután Jézus elfogadta az ecetet, ezt mondta: ’Minden elvégeztetett!’ Ezután lehajtotta a fejét, és meghalt.”„MINDEN elvégeztetett!” Ez volt Jézus Krisztus utolsó stratégiai kijelentése a halála előtt. Ez azt jelentette, hogy Jézus Krisztus teljessé tette az emberi lét fölé emelt minden korlát lebontását. Krisztusban minden el lett végezve, és a te hited által győztesen tudsz kijönni. A történet vége mindig az, hogy „MINDEN el lett végezve”, és MINDEN a javamra van, és Isten MINDENT fel tud használni az Ő terveinek előmenetelére. Ez ad neked egy győztes szemléletmódot, egy győztes identitástudatot.".../ Mindez azt is jelenti, hogy a gyülekezetben Jézus a bűnszövetkezet felett is Úr, a démoni szellemiség felett is Úr, a támadások felett is Úr, és nem tudják megakadályozni Isten munkáját a gyülekezetben. A kereszten Jézust nem a rómaiak ölték meg, hanem a bűneivel minden ember. Ahogy a gyülekezetben a bűnszövetkezet tevékenykedik, azzal Hajniék minden egyes mocskos mondata Jézus Krisztus hátán korbácsütés, és minden egyes bűnük a Biblia kikerülésével, gonoszságból, érdekből, haszonból, irigységből, ítélkezésből, a tudatlansághoz való ragaszkodásból álló nyál, mellyel Jézust köpik le a kereszten. Az emberhez való ragaszkodás Isten akaratát figyelmen kívül hagyva bálványimádás, mely szintén leköpi Jézust, Aki az Urak Ura, a Fájdalmak Férfia, Istennek szent Fia, az egyetlen méltó Bárány a dícséretre, az imádatra..../ Folytatva a történetemet: A közös evangelizáció kapcsán a missziós csoportom úgy döntött, hogy minden Gyülekezet az Istentiszteleten osszon ki egy papírt, melyben azt kérjük hívő testvéreinktől, hogy osszák meg szellemi megtapasztalásaikat, bizonyságaikat, gondolataikat a közös evangelizációval kapcsolatban. Közben András kijött a kórházból, és mint azt a kedves felesége elmondta, sokkal erősebb infarktus volt ez mint azt először mondta az orvos, amit az orvos ismert be, azzal az indoklással, hogy kifejezetten árt a szívbetegnek az, ha közvetlenül infarktus után azt közlik vele, hogy mennyire komoly a betegsége. András felhívott, és örömmel osztotta meg velem, hogy Cseri Kálmán őt is elhívta a kertjébe kora reggelre, amire én azt mondtam, hogy én is örülök ennek, de neki most inkább pihennie kéne, nem hajnalban felkelnie. Azt válaszolta András, hogy ő szeret hajnalban kelni, és emlékezzek vissza arra amikor hajnalban Napfelkelténél kapta Istentől azt az üzenetet, hogy én menjek el az Orvostörténeti Múzeumba, majd felhívott engem. Cseri Kálmán hajnali 6 órát beszélt meg Andrással, úgy, hogy kinyitja előre az épület ajtaját, András nyugodtan menjen be a főépület bejáratán, ahol azonnal a dolgozószobába érkezve a szobán keresztül a kertbe van kijárat, menjen a kertbe, és ott fognak találkozni. Így is történt, András egyedül a dolgozószobából a kertbe lépett, ami nagy kert, sok virággal, de nem látott senkit, majd a távolban megpillantott egy idősebb hölgyet, aki egy virágot nézett. András nem mert odamenni a hölgyhöz, és azon aggódott, hogy tán azt hiszi ez a hölgy, hogy ő egy betolakodó a házban, és félt, hogy esetleg megijesztené a hölgyet, ha megszólítja, hisz az idősebb hölgy egy virágot nézett hosszasan. András közben egy virágot is megszaglászott hosszasan, miközben szemeivel a hölgyet figyelte. Ekkor hirtelen megrezdült András, mert csak egy hangot hallott mögötte, ami András mögül szólt: "...Antirrhinum majus...azaz Oroszlánszáj...". András megfordult, és Cseri Kálmán lelkész úr állt mögötte, Aki annak a virágnak nevét mondta, amit András szimatolt. Köszöntötték egymást, Cseri Kálmán úr András hogyléte felől érdeklődött, majd sétáltak a kertben, és közben Cseri Kámán a következőkről beszélt Spurgeon mentén: "Jób. 5:18 - "Mert Ő megsebez, de be is kötöz, összezúz, de keze meg is gyógyít."... Ha visszatekintesz betegségeid idejére, nem érzed-e olyankor, hogy azok részedre olyan napok voltak, hogy dacára minden nyomorúságodnak, mégis valami különös békét és nagy örömet éreztél? A fájdalom között kellemes öröm fakad; a szenvedés keserű pohara felüdítő erőt áraszt egész lényünkre. A nyomorúság keserű itala, mely áldással lehet reánk, mindenkor édes szájízt hagy maga után. Fájdalomban rejlik az öröm. Ebből a hárfából, amelynek húrjai leszakadoztak és megnyúltak, kellemes hangok hallhatók. Némely esetben dicső hangok ezek, amelyek szomorú kesergéseink közepette füleinkbe hatnak. Valami gyengéd, vigasztalót hallunk a fájdalom énekéből, amilyennel soha nem találkozunk az örömujjongások között. Nem abból a tényből kell ezt következtetnünk, hogy a szomorúság és bajok terhe alatt közelebb jutunk az Úrhoz? Örömünk hasonlatos ahhoz a hullámhoz, mely a part felé hömpölyög; kivet minket a part fövényére. Ámde fájdalmaink hasonlatosak a visszatérő habokhoz, melyek hajónkat visszaúsztatják Isten közelébe. Zátonyra jutottunk volna, fennakadtunk és megfeneklettünk volna, ha az apadása . vissza nem vinne Atyánkhoz, Istenünkhöz. Boldog szomorúság! A kegyelem zsámolyához hajt minket; az eleveníti meg imáinkat; mélyíti szeretetünket, erősíti hitünket; ez hozza el Krisztust hozzánk, kivezet a tüzes-kemencéből, hogy azután vidámabban és boldogabban éljünk Krisztussal, mint azelőtt."...Folyt.köv..../... A Szent Szellem ma, a kis házikó formájú kis mécses-gyertyatartómhoz vezetett, amelynek ablakán lévő keresztet kezdtem el figyelni, majd a Bibliából üzent, a Példabeszédek Könyvéből, a 11-es fejezetbőll: "Ahol nincs vezetés, elvész a nép, a megmaradás pedig a sok tanácsos által van. A kedves asszony megtartja a tiszteletet, a hatalmaskodók pedig megtartják a gazdagságot. Önmagával tesz jót a kegyes férfiú, a kegyetlen pedig öntestének okoz fájdalmat. Az istentelen munkál álnok keresményt, az igazságszerzőnek pedig jutalma valóságos. Aki őszinte az igazságban, az életére -, aki pedig a gonoszt követi, az vesztére műveli azt. Utálatosok az Úrnál az álnok szívűek, kedvesek pedig Őnála, akik az Ő útjaikban tökéletesek."

cs.tündi Creative Commons License 2016.08.06 -1 0 1485

A mai írásomat rendhagyó módon annak szentelem, hogy az eddigi fejlemények szerint az Isten útján, írjak a Biblia Szól Gyülekezet új épületéről. Természetesen a tegnapi írásomat is közlöm mai írásom végén. Ezen szolgálati írás pusztán tájékoztató jellegű, részleteket az Isten szerint való időben közlünk a gyülekezet színpadán. A gyülekezet, és jelenlegi épülete is Dr. Palavics József pásztor (Pajó) tulajdona, a P. Kendével való jogi úton és a Szent Szellem pecsétjével történő szövetsége 2014 óta él, mely szövetségbe, szent szerződésbe én is csatlakoztam. Ezen kapcsolatok eddig nem kerülhettek  köztudomásra, a velem történő rejtett kapcsolattartás okán. Az Isten akaratából történt szövetség létrejöttét üdvözölte P. Thomas Schaller, és a GGWO is. Szeretném kihangsúlyozni, hogy P. Schaller a barátunk, és folyamatos kapcsolatban vagyunk P. Schaller-rel. Ennek okán felesleges bármiféle támadás pásztorok segítségének kérése által nemzetközi szinten, mivel azzal azt a pásztort kellemetlen helyzetbe is hozhatják a bűnszövetkezet tagjai, mindazonáltal Isten munkáját nem lehet megakadályozni, Isten nagyobb mint a támadás. A Biblie Speaks Church illetőleg a GGWO központja Baltimore-ban van, és célunk, egy olyan hívők házának, gyülekezetnek a felépítése, mely egyben egy új európai központja lenne a Baltimore-ban lévő GGWO-nak. Ebből kifolyólag is még szorosabb baráti, testvéri, vezetői kapcsolatot ápolunk P. Schaller-rel, Aki mindenben támogat bennünket. Kihangsúlyozandó, hogy a gyülekezet mint Krisztus Teste, szellemi közösség, és nem kiépített intézményrendszer, éppen ezért a szellemi közösség eddiginél is mélyebb Szent Szellem általi építésén fogunk dolgozni a Szent Szellem vezetésével. Ugyanakkor a vezetőségnek fel kell mérnie azt a helyzetet is, hogy bár a jelenlegi épület szép és tágas, de elhelyezkedése folytán meglehetősen kívül esik az emberek mindennapi szociális életterétől, a városnak kietlen területe, és szükséges egy közlekedési szempontból is előnyösebb hely megválasztása. Szeretnénk ha egyre több ember lenne a testvérünk, egyre több ember ismerné meg Jézus Krisztust, és a családunk tagjaként köszönhetnénk Krisztus Testében, ehhez azonban olyan hely és épület is szükséges, ahol mindezt a Szent Szellem által meg is tudjuk valósítani. Hitbeli lépésekre van szükség, mert Istennek terve és célja van a gyülekezettel. Folyamatosan imában kérjük a Szent Szellem vezetését, - lépéseink, tetteink az Úrtól valóak, eljárásaink tiszták, törvényesek, Isten gondolkozásával együtt gondolkodva. Mint említettem Pajó nem üzletember, hanem egy olyan nemes, orvos-pásztor-nemes, Aki a vagyonát nem hiábavalóságokra akarja költeni, hanem Isten dolgaira. Pajó nem foglalkozik üzleti dolgokkal, helyette Isten dolgaival foglalkozik. Pajó személyes költsége lesz az új épület-komplexum teljes egészében, ami valójában Isten ajándéka Pajón keresztül. Mindenképpen egyeztetünk a pásztori értekezleten a pásztorokkal, P. Kende tudomásom szerint már egyeztetett Pajóval az új épület-komplexum felépítését illetően, de fontos a pásztorok véleményei, javaslatai is. Ezen írásomban csak arra térek ki, hogy építkezni fogunk, de nem áll módunkban személytelen, rideg üvegépületeket felépíteni, mivel a gyülekezet szellemiségétől is, és tőlünk is távol áll a pláza-kultúra jellegű épületek személytelen, világias szellemisége. Bár ez már részletkérdés, de szeretnénk családias jellegű, kissé rusztikus hangulatú épületeket építeni, melyben a fa és a tégla dominál, egyéb természetes elemek, sőt, lesz egy kert is, melyben a gyermekek is játszhatnak, igény szerint rusztikus hangulatú kemencével. Megnyugodhatnak azok is, akik a modern stílust kedvelik, mert keverve lesz a modernnel, de főként a természetességre, fából készült helyiségekre, egyszerűségre, és családiasságra fókuszálunk, és bár nem az épület a lényeg, de szeretnénk egy valódi családias gyülekezetet, ahol az egyedülállók is keresztény barátok között épülhetnek, és ahol mélyebb szellemi közösség alakulhat ki a hívők között. A KETA már a modernebb kialakítást is megkapja az épület-komplexumban, célul kitűzve a szellemi tanulás hatékonyságát. Itt jegyzem meg, mindenképpen P. Kende fogja a KETA kialakítását koordinálni, én inkább a gyülekezetről írok. Az épületben, igény szerint, vidékies jelleggel rusztikus kandallót is építhetünk, ami egyszerű, rusztikus, és távol áll a nagyzolástól, giccstől. Lesz sportolásra is lehetőség, igény szerinti sportpályákkal, ezt a hívők döntik el. A nagyterem a jelenlegihez hasonló díszterem-kialakítású lenne, de sokkal több férőhellyel, sokkal több hívő testvér számára. Külön helyiségben nagy méretű mozi-vásznon mozi-szoba is lesz, melyben kizárólag keresztény jellegű filmeket, műsorokat vetítünk, amely lehetőséget ad keresztény ismeretterjesztő filmek, dokumentumfilmek bemutatására is, és egyben apologetikai kérdéseket is tisztázni előadással, valamint keresztény filmek vetítésére, Jézus Krisztus életéről. Szintén lehetőséget ad arra, hogy a Baltimore-ban lévő gyülekezet prédikációit tolmácsolással rendszeresen közvetítsük, P. Schaller prédikációit, és nemzetközi missziós kitekintést is adjon a testvér-gyülekezeteinkről, testvéreinkről. Mindez egy rendszeresen működő, új szolgálat lesz. A gyülekezetben továbbra sem lehet üzleti megbeszéléseket folytatni, üzletről beszélgetni, de továbbra is működik majd az Eredményes Élet Találkozó. Szintén nem beszélgetünk politikáról, valamint egyik pártot sem fogjuk kínálgatni, sőt, távol tartjuk a politikát. Az új épület-komplexum soha nem lesz vallásos színtér, ez nem vallás, valamint minden ingyen lesz, hisz ingyen kaptuk, és ingyen adjuk tovább amit Jézus adott nekünk. Lesznek felajánlások, de minden ingyenes lesz, mint ahogy eddig is az volt. Ez nem üzleti tevékenység. A gyülekezet új helyén gyermekek számára nagy területen egy keresztény jellegű gyermekbirodalmat alakítunk ki, ahol a kerti udvaron játékok is lesznek fából is, valamint bent is, ahol nem csak játszani lehet, hanem gyermek-bibliaoktatás, keresztény gyermek-nevelés, szülőknek keresztény tanácsadás is lesz, és ahol a szülők akár együtt játszhatnak a gyerekekkel. Lesz társalkodó is, családias hangulatban, ahol az egyedülállók is keresztény barátokra lelhetnek, minden korosztályból. Fontos megemlítenem, hogy ez a hívők háza lesz, Krisztus Teste, ami a keresztény hívők háza, és mindig a Biblia hitelveiben, Krisztus gondolkozásában, Krisztus szívében megmaradva. Az Európai Konferencia helyszíne is lesz. Nem engedjük be a világ szellemiségét, csak a Szent Szellemtől való szellemiség lesz a gyülekezetben. A szegény emberek felé is szeretnénk szolgálni, a gyülekezet épületkomplexuma minden ember előtt nyitva áll, nincs etnikai, kulturális, egzisztenciális, és egyéb megkülönböztetés, egyenlőek vagyunk Krisztusban. A szegény embereket is várjuk, ez nem zárt klub, és nem klub. Szeretnénk munkahelyeket is teremteni, segíteni a rászorulókon, hátrányos helyzetűeken. Karitatív tevékenységünk is lesz, szintén Dr. Palavics József segítéséből, és adományaiból. Lesz büfé-étterem is, Miki bá jóvoltából a mi segítségünkkel. A gyülekezet vezetősége, vezető pásztorai: P. Kende, P. Dr. Palavics József, és én. Ezt a szövetséget sem pásztor, sem üzletember, sem emberek nem tudják felbomlasztani. Alapja: Krisztus. Egyébként miért is kéne, hisz Isten akaratában van benne, és Istennek csodálatos tervei van a gyülekezettel. Nálunk nincsen elnyomás, a pásztorokkal együttműködve haladunk egy irányban, egy szent cél által a Szent Szellem vezetésében. A gyülekezetben a Fej: Jézus Krisztus, mindenképpen Övé az első hely. A közösségben szeretet, szabadság, Isten igazsága, és testvériség fognak szellemi módon érvényesülni. Kerüljük a törvénykezést. A forrásunk: Jézus Krisztus, a kereszten történt Bevégzett Munka által. Az eddig írtakat a pásztorok, és természetesen P. Kende, P. Pajó kiegészíthetik vagy módosíthatnak azon, ezen írásom inkább csak egy felvezető a szellemi céljainkról. Kérjük fentiek tudomásul vételét. Felhívom mindenki figyelmét, hogy a szövetséget és a gyülekezetet ért támadások börtönbüntetést vonnak maguk után a PTK és a BTK szerint, de nemzetközileg is érintett lehet büntetőjogban. A büntetőjogi felelősségének tudatában cselekedjen bárki is, legfőképp Isten akaratát figyelembe véve, hisz Isten velünk van, és támogat bennünket. Holnap már a normális szolgálatomat folytatom, az alábbiakban a tegnap írt írásomat közlöm újra, köszönöm a figyelmet, tartsuk imában Isten terveit. Veletek együtt az Evangéliumért: Cs. Tünde...

cs.tündi Creative Commons License 2016.08.04 -2 0 1484

P. Schaller prédikációjából való idézettel indítom mai írásomat, a Biblia Szól Gyülekezet által: "Ézsaiás 33:21 - Ezékiel látása egy folyóról. Amint jár, engedelmességben jár. Isten tágas helyre küld, a belépés keskeny. Széles: Isten útja, Isten folyója, Hit útja, Kegyelem folyója. Keskeny az út, de tágas lesz. Mt. 7:13-14 - Isten királyságához vezető út. A Szellem a szájon keresztül nyilvánul meg, és megmutatja az intelligenciát. A beszéd, az a hallható szellem. A Szellem ajándéka a beszéd. Az ember szolgál Istennek, másoknak, és saját magának. Szívünkből engedelmeskedünk a tannak. Engedelmeskedek, és az igazságot mondom. Az eredmény egy széles folyó. A kegyelem folyója. Ez Isten folyója. Nincs kezdete és vége. Nagyon bölcs. Ő a lehetőségek Istene. Mindig van egy nyitott ajtó. Tartunk valahová. Mienk a széles út. Ézs.42:19;50:4.".../... Emlékszem, minderről P. Schaller a TIT Stúdióban beszélt, amikor még a Bibliaiskola ott működött, a Feneketlen-tó mellett, és egy táblára lerajzolta ezt a szélesedő folyót kapukkal, a rajz alá is írt, rajzolt, sajnálom, hogy ezt nem tudom bemutatni, rendkívül építő. A 90-es évek közepén P. Schaller is sokat tanított a Bibliaiskolában. Miután újra olvastam jegyzeteimet, az helyeződött a szívemre, hogy amikor egy ember igent mond Istennek, és csak annyit tud, érez belül, hogy békessége van meghozott hit általi döntésében az újjászületést illetően, és Isten nagyszerű dolgokat készített elő a számára, akkor, mielőtt meghozta hitbeli döntését, rengeteg érv is felkínálkozik a világból, sőt, önmaga gondolkodásából is, valamint világi ajánlatok, az óember érvelései, ami azt harsogtatja, hogy miért jó az óemberben maradni, de amikor valaki megadja magát Istennek, feladja az énjét, egóját, akkor először egy egyszerű, kis ajtót, borostyán futóvirággal körbeölelt, nyikorgó, régi ajtót lát, ami először nem azt mutatja, hogy valami ragyogó dolog várna rám mögötte, de azon már be tud lépni, mivel Isten ígéreteit a szívébe zárta, és ezek az ígéretek Istentől a szent hajtóerő, ami a hívőt felemeli egy szent járásra magasabb célokkal, magasabb élettel, magasabb úttal, gondolatokkal, mint amelyekkel eddig a földi életében járt. Ekkor folyamatosan kiszélesedik a tér, és először tisztáznám a látótér, látótér-kiesés fogalmakat, majd szellemi értelemben is szólok: Ha az ember mozdulatlan szemmel előre néz, élesen látja a fixált tárgyat. E körül is nagyon sok mindent észlelünk, anélkül, hogy a szemünket más irányba mozdítanánk. Ezt az egész észlelt területet nevezzük látótérnek. Megkülönböztetünk egyszemes (amit csak egy szemmel látunk) látóteret és kétszemes látóteret. A középső részen, centrálisan a két szem látótere fedi egymást. Ilyen a mi térlátásunk A látótér jelzi a glaukómás károsodást. A látótér kiesések kezdetben gyakran a külső részeken (periféria) alakulhatnak ki, de felléphetnek a látótér centrumához közel is. Ennek az eseménynek a felismerése a beteg számára szinte lehetetlen, különösen, ha ezek a folyamatok lassan lépnek fel. A centrális látótér-kiesésnél a két szem egybeeső látótér-részei miatt az a veszély áll fenn, hogy az egyik szem látótér-kiesését a másik szem kompenzálja, ezért a beteg észre sem veszi a károsodást. A glaukómás károsodások tovább haladnak előre, észrevétlenül, addig amíg mindkét szemen ugyanaz a látótér terület ki nem esik.../ Szellemi értelemben, és ez most fontos lesz a részemről: A hívő fókusza Jézus Krisztus a kereszten történt Bevégzett Munkában, és amikor belépünk az ajtón, akkor, ahogy járunk az Úrral, akkor a függőleges személyes közösségünk kiépül Istennel, ami mélyebb lesz, és meghitt, családi, szeretetteljes közösség Mennyei Édesapánkkal, - ez a függőleges kapcsolatunk, amit én a keresztfa függőleges részével azonosítok jelképesen, ami a test-fa is, a kereszt függőleges fája. Minél mélyebb szellemi életünk által az Istennel való függőleges kapcsolatunk, azaz a kereszt függőleges része az életünknek, annál inkább kiszélesedik a szellemi látóterünk vízszintes irányban, ami a keresztfa vízszintes része, tehát a szellemi látásmódunk, látásunk a kereszt által szélesedik, ami a kereszten keresztüli látásmód, Jézus látásmódja. Az Istennel való őszinte függőleges kapcsolatból ered a testvérekkel való vízszintes kapcsolatok mennyei minősége és szeretete is. Ez azt jelenti, hogy a függőleges kapcsolat által megkapjuk Jézus látásmódját, és az Isten szerint való vízszintes közösséget is a testvérekkel, az emberekkel. A keresztfa függőleges fájára van ráhelyezve a keresztfa vízszintes része, és a vízszintes része, mint a szélesedő folyó, szélesedő látásmód szellemünk által, sokkal inkább a kegyelem folyója lesz az életünkben, ahogy szellemi megtapasztalásaink lesznek. Ez tág teret is ad nekem, melyben szabadság van, Jézus Krisztusban való szabadság, de ez nem a bűnre szabadság, hanem a bűntől, és a saját hülyeségeinktől való szabadság, a félelmeinktől való szabadság. Ez bővölködő életet ad nekem, mint amikor képeken kislányok szaladgálnak a természetben önfeledten, boldogan, és itt szó szerint önfeledten, mert épp az a boldogság lényege, hogy saját magunkról levetjük a figyelmünket és Krisztusra szegezzük azt, tehát önfeledten, ami elsősorban az önfeladást, énünk, egónk feladását jelenti. A kulcs: Krisztussal való egység-tudatosság.../Hajni Kedves. Felesleges bárkihez fordulnod vagy szervezkedned, akár pásztorhoz, akár üzletemberekhez fordulsz, vagy hívő testvérek toborzása által, mert ez egy olyan rendíthetetlen szövetség jogilag is, és Krisztusban meggyökerezve, amit senki nem tud felbomlasztani. Azért sem, mert bennünket Isten védelmez, ami azt jelenti, hogy Isten nagyobb a szervezkedéseidnél, Isten nagyobb nálad, Isten nagyobb mint a Te bűnszövetkezeted. Ezen túlmenően Pajó nem üzletember, hanem egy olyan nemes, orvos-pásztor-nemes, Aki a vagyonát nem hiábavalóságokra akarja költeni, hanem Isten dolgaira. Pajó nem foglalkozik üzleti dolgokkal, helyette Isten dolgaival foglalkozik. Egyébként ezt a nemességet Pajó kapta, eredetileg falusi származású Zala megyéből, paraszti családból, és érdekes, hogy P. Kende is zalai származású, valamint én bár Budapesten születtem, de Szüleim Zala megyéből származnak, sokat járok oda. Az életünk további részében is a valóban értékes dolgok motiválnak, fából készült ház, rusztikusság, stb. A vezetőség három tagja zalai származású. Tehát ezt a szövetséget sem pásztor, sem üzletember, sem emberek nem tudják felbomlasztani. Egyébként miért is kéne, hisz Isten akaratában van benne, és Istennek csodálatos tervei van a gyülekezettel. P. Kende tudomásom szerint már egyeztetett Pajóval az új épület-komplexum felépítését illetően, de fontos a pásztorok véleményei, javaslatai is. Az történik Drága Hajni, amit Te ördögtől valónak tartasz, hogy az új helyen gyermekek számára nagy területen egy keresztény jellegű gyermekbirodalmat alakítunk ki, ahol a kerti udvaron játékok is lesznek fából, valamint bent is, ahol nem csak játszani lehet, hanem gyermek-bibliaoktatás, keresztény gyermek-nevelés, szülőknek keresztény tanácsadás is lesz, és ahol a szülők akár együtt játszhatnak a gyerekekkel. Ezen túlmenően keresztény filmklub-vetítő szoba is lesz, ami egy külön helyiség nagy mozi-kivetítővel, kizárólag keresztény témákban. Lesz társalkodó is, családias hangulatban, ahol az egyedülállók is keresztény barátokra lelhetnek, minden korosztályból. Fontos megemlítenem, hogy ez a hívők háza lesz, Krisztus Teste, ami a keresztény hívők háza, és mindig a Biblia hitelveiben, Krisztus gondolkozásában, Krisztus szívében megmaradva. Az Európai Konferencia helyszíne is lesz. Természetesen minden ingyen lesz, mindenki számára. Nem engedjük be a világ szellemiségét, csak a Szent Szellemtől való szellemiség lesz a gyülekezetben. A szeretet nem keresi a maga hasznát, hanem együtt örül az igazsággal. Ti csak a saját érdekeiteket nézitek, nem pedig a gyülekezet Isten általi gondoskodását. Hiába pletykáltok rólunk borzalmas dolgokat, Isten munkáját nem tudjátok megakadályozni, és akinek nem tetszik, az menjen el. Egyébként is betelepítés fog történni, Ti pedig ki lesztek tiltva !!!.../ Folytatva a történetemet: A bázison, amit a Baptista Egyetemen rendeztek be, szó volt arról, hogy a közös gyülekezeti evangelizációt újból megismételjük egy hónapon át, ha azt Isten támogatja, és benne van Isten akaratában. Ehhez szükségünk lesz a résztvevőktől, gyülekezetekből bizonyságtételekre a hívőktől, melyek szellemi megtapasztalások is, amiket mi felhasználunk a továbbiakban. A kórházba a kis misszióm összes testvére bement meglátogatni Andrást, a rektor úr a feleségével, az elnök úr a könyvtárigazgatóval, és amikor András felhívott engem a kórházból, akkor boldogan újságolta el nekem, hogy Cseri Kálmán lelkész úr is meglátogatta őt, amin voltaképp meg sem lepődtem, hisz Cseri Kálmán egy olyan szolga, Aki másoknak szolgál, és nem azt várja, hogy mások szolgáljanak őneki. András, és egyébként a betegek gyógyulásában fontos a szeretet, ami képes felgyorsítani akármilyen súlyos betegségből felépülést. A hangja is már sokkal jobb volt a telefonban. Még Cseri Kálmántól is idézett, ami egy igevers, és a Hajniéknak is szól, a bűnszövetkezetnek: "1Kor 4,1-5b - Úgy tekintsen minket minden ember, mint Krisztus szolgáit és Isten titkainak sáfárait. Márpedig a sáfároktól elsősorban azt követelik, hogy mindegyikük hűségesnek bizonyuljon. Én pedig a legkevésbé sem törődöm azzal, hogy ti hogyan ítélkeztek felettem, vagy más emberek hogyan ítélkeznek egy napon; sőt magam sem ítélkezem önmagam felett. Mert semmi vádat nem tudok önmagamra mondani, de nem ez tesz igazzá, mert aki felettem ítélkezik, az Úr az. Egyáltalán ne ítéljetek addig, míg el nem jön az Úr. Ő majd megvilágítja a sötétség titkait, és nyilvánvalóvá teszi a szívek szándékait, és akkor mindenki Istentől kapja meg a dicséretet."... Az evangelizáción a következőkről beszélt a pásztor, Spurgeon mentén: "Hós. 2:22-23 - "Eljegyezlek magamnak a hit ajándékával, és megismered az Urat. Azon a napon meghallgatom - így szól az Úr -, meghallgatom az eget, az meghallgatja a földet."...Eljegyzés az Úrral! Milyen tisztesség és öröm! Lelkem valóban Tiéd Jézus, kegyelmes eljegyzése által. Ez örökkétartó a részemről, nem leszek bálványimádó. Soha nem fogja kötelességét megtörni, annál kevésbé fog elválást előidézni attól a lélektől, akivel Jézus házasságot kötött. Háromszor mondja az Úr: "Eljegyezlek magamnak!" Milyen szavakat használ itt az eljegyzés leírására? Előlép az Igazság, hogy a kötést szellemi joggal érvényesítse, és ezt a szellemi módon törvényes ajánlatot senki nem tilthatja meg. Ebben nincsen tévedés. Eközben mosolyog az irgalmasság, sőt, még énekelget is; igen, "irgalmasságokká" szaporodik ezen szent egyesülés gazdag kegyelme következtében. A hűség a bejegyzést végzi, és a Szent Szellem mondja hozzá az Amen-t, amennyiben megígéri, hogy az eljegyzett szívet, magas hivatása céljára mindenféle szent ismeretben oktatni fogja. Milyen dicső ígéret!"...Folyt.köv.../...Ma, a Szent Szellem, szintén a bűnszövetkezet témájában szólt: A szobámban a csilláromhoz mentem, amit enyhén elkezdtem forgatni, majd megrázni, és ez azt jelenti, hogy Isten megrázza a gyülekezetnek a Menny tárházát, és az Ő kegyelmi ajándékaként megajándékozza a gyülekezettel azzal, amit fentebb írtam, majd hirtelen a csillárnál egy kép került gondolataimba, amiben a gyülekezet új épületének kertjében egy kislány egy aranyos kismacskával játszadozott, lehet, hogy a kismacska is a gyülekezethez tartozik. A Bibliából is üzent a Szent Szellem: ApCsel 1216-17 -" Péter eközben egyre zörgetett; mikor kinyitották a kaput s meglátták őt, oda voltak a megdöbbenéstől. Ő kezével hallgatást intett, és elbeszélte nekik, hogyan hozta ki őt az Úr a tömlöcből. Így végezte: adjátok tudtára ezeket Jakabnak és az atyafiaknak. Majd búcsút intett, és máshová ment."...Mi is máshová visszük a gyülekezetet...Amen...

cs.tündi Creative Commons License 2016.08.03 -2 0 1483

A Biblia Szól Gyülekezet által prédikáció-részlet írásom elején, P. Kendétől: "Istent fölébe rendelem a szükségeimnek. Ha Istent teszem minden fölött, megadja a szükségeimet. Ha Isten Országát keressük, minden egyéb megadatik. Keresés: aktív folyamat. Istennek élek. Csak az számít, mit mond Isten. Salamon bálványimádó lett, de megtért. Salamonnak Isten akaratára és bölcsességre van szükség. Ha Izrael bálványimádó lett, akkor mindig volt figyelmeztetés. Isten soha nem hagyta a népet bizonyság nélkül. Mi a kegyelem evangéliumát prédikáljuk, de beszélnünk kell az ítéletről is. Isten mindig figyelmeztet bennünket mielőtt ítél.".../... Miközben sétálva imádkoztam, és ezen prédikáció-gondolatokat forgattam a szívemben, összeállt, hogy miről írjak, mely szellemi gondolatok helyeződtek a szívemre: Minél több a bűn, annál nagyobb Isten kegyelme, de megmaradni Isten kegyelme alatt tág teret, és növekedést, bővölködést ad nekem, míg Isten ítélete alatt arra döbbenünk rá, hogy felesleges köröket tettem, a hosszú utat választottam, miközben Sátán megrabolt engem, az áldásoktól elestem. Az elbukott hívő esetében is Isten célja, hogy megáldja gyermekét, és ez Isten kegyelme, hogy felsegít, ha tényleg fel akarok kelni a porból, az elesésből, az elbukásomból, és ez egy olyan felállás, ami által állok a kegyelemben újra, haladásra készen az Úrral. A gondolkozásomban ráállok a szellemi pozíciómra, azaz Krisztusban van az én pozícióm, másrészt az origóra, ami a kereszten történt Bevégzett Munka valósága, az Abszolút Igazság a szívemben, ami tény, és ezáltal a kegyelemben vagyok meggyökerezve, ami olyan gyökér a keresztfa szellemi értelmezésében, hogy jelképesen a szellemi keresztnek fája alól a gyökérből, mint a polipnak a karjai kinyúl a lábaimért, és megtart, vezérel, az Ige lámpásával lépésről lépésre, megtart a rendíthetetlen alapban. Vannak akik azért akarnak a testi életükben, az óemberben maradni, mert azt gondolják, hogy amit az óember követel, az valóban szükséges nekik, és az új ember szellemi életének bővölködő életéről azt gondolják, hogy az nem tud elegendő boldogságot adni, az csak annyit ad, hogy gyönyörködöm az igeversekben, a szép és bátorító igeversekben, a zsoltárok szövegeiben, és gyönyörködöm a Mennyről való elképzeléseimben, de azt, amire szükségem van, azt nem tudja megadni. Ez egyrészt teljes hitetlenség, másrészt teljes tudatlanság. Az óembert soha nem lehet állandóan kielégíteni, és úgy van jelen mint az ószövetségi áldozatok folytonos szükségessége. A Menny élete gazdag tárházat ad nekünk, már itt a Földön is, melyben benne vannak áldások a földi életünkre vonatkozólag is, de helyes módon, az Úr szerint valóan, és nem a testi igények, óemberi szükségletek kielégítése céljából. Amikor valaki szívéből első helyre teszi Istent, akkor Ő gondoskodik mindenről, megáldja gyermekét, de mivel Adél esetében bálványimádás van, ezért hiába próbálkozik testi erőből megszerezni a szellemit, az soha nem fog menni. Isten ellen harcolni felesleges, és épp ez a harc Isten ellen az igazi öngyilkosság, nem az érzelmi zsarolás öngyilkosságokkal fenyegetőzve, írom Mónikának is. Istennel nem érdemes sakkoznia Adélnak, totális vereség Istennel szemben, de mégis, Isten egy ideig megengedi, hogy sakkozzon Vele, Istennel az Adél, de csak azért, hogy sakkozás közben, ahogy lép az Úr, rámutasson dolgokra Adél életében, rossz gondolkozásra, bűnökre, valamint az Úr bemutatja lépésenként az Ő szellemi gondolkozásmódját, a Menny, az Igazság gondolati rendszerét, ami azt is magában foglalja, hogy mit és miért tesz, lép az Úr, mit miért csinál, hisz Isten mindent céllal tesz. Az Istennel való sakkozás közben a lépések megvilágítják Isten útját az életünk, a helyzetünk sakktábláján, és ha valaki alázatos, átlátja a nagy képet, Jézus látásmódját, Jézus látását a kereszten, miközben a Szent Szellemtől kér bölcsességet. Elviszi Adélt a természeti erejének végére, ahol nincs tovább, a történéseket nem tudja megakadályozni, mert azok Isten munkája, az Ő védelme és akarata alatt. Mivel ez fog történni, érdemes kivennie néhány nap szabadságot, és egyedül elutaznia egy olyan helyre, ahol az Istennel, a Mennyei Apukájával lehet közösségben, és miközben vesz egy mély levegőt a természetben, határozza el, hogy követi Jézust, és lezárja az eddigi bűnös gondolkozású és bűnöket elkövető életét, új életet kezd Jézus Krisztussal...ehhez Jézus segítségét kéri: Uram, nincs erőm, nem tudom mi lesz, kérlek segíts, kérlek vezess, bocsáss meg nekem, és légy támaszom, erősségem... És láss csodát: az Úr megteszi... mert Isten szereti Adélt... Isten szereti Adélt, és várja őt vissza, engedelmes gyermeki helyzetébe a gondolkozásában, ami által áldott élete lesz, Isten gondoskodik mindenről a további életében... Hajninak írnám, hogy felesleges akármelyik pásztorhoz fordulnia, mert egyrészt ami Isten akarata, az elmozdíthatatlan, másrészt ez a hármas szövetség jogilag teljesen meg van gyökerezve, és szikla szilárd mind jogi értelemben, mind Krisztusban, bennünket lehetetlenség elmozdítani. Aki megpróbálja, az egyfelől Istennel áll szemben, másfelől a Polgári Törvénykönyvvel, egyéb cselekedetek esetében pedig a BTK-val, ami által büntető eljárás indulhat, és bíróság ítélheti el több év börtönbüntetésre. Ez jogilag is elrendezett, a Szent Szellem pecsétjével. Amit pedig a Szent Szellem pecsétel le, az érinthetetlen, sérthetetlen. Ezen túlmenően P. Schaller támogatásával és áldásával történt. Visszatérve az új épület-komplexumra, és itt javaslom újból elolvasni a tegnapi írásomban erről írt írásomat, - új épület építése, felépítése is lehet cél, amiről Pajónak már vannak konkrét szellemi elgondolásai, és ezért is fogom kezdeményezni a pásztori értekezlet összehívását, melyről tegnap írtam bővebben, ezt szellemi módon megtárgyalni, javaslatokat tenni, szellemi véleményt mondani a pásztoroknak. Célunk, hogy család-központú gyülekezet legyünk, ahova egyedülállókat is elhív az Úr, azért, hogy a gyülekezet legyen a családja. Minden korosztályból fog történni a betelepítés. Nem lesz széthúzás, egység lesz, szeretetben. Pajót sok gyülekezet hívja prédikálni, prédikációi nagyon mélyek, és nemzetközileg is sokan kedvelik, P. Kende és P. Pajó egyforma szellemi kaliberű, csodálatos pásztorok, vezető pásztorok, nem véletlen, hogy Isten összehozta őket. Istennek csodálatos tervei vannak. A valóban szellemi hívő a gyülekezetet helyezi a szívére, és nem a saját maga érdekét, hasznát, hisz a szeretet nem keresi a maga hasznát. A tegnapi írásomban minden benne van, az rendkívül fontos, ezen írásomba is be fogom másolni... Folytatva az írásomat, Vere Gordon Childe, brit őstörténész mondotta volt: "A tudomány célja azonban teljes bizonyossággal az, hogy felhalmozza és rendszerbe foglalja azt a tudást, amelyet a társadalom felhasználhat a külső világ eseményeinek irányítására, tulajdonképpen arra, hogy hatékonyabban alakíthassa a természetet. A tudományos törvények "igazságának" legjobb próbája éppen az, hogy ez sikerül-e neki."... Szellemi értelemben: emberek összeteszik a fejüket egyfajta kupaktanácsként, és jelképesen a több fej érinti egymást, mert nem véletlenül fogalmaz úgy a magyar nyelv, hogy összeteszik a fejüket, és ez esetben a végest próbálják szellemi erőként alkalmazni, a véges elme, agy tudását, tapasztalatát, elgondolásait, majd azokat tudományos törvények igazságának titulálni annak érdekében, hogy környezetük eseményeit befolyásolják, a külső világ eseményeit irányítsák, alakíthassák, miközben a Végtelenből tudunk meríteni, az Igazságból, Krisztusból, hisz Ő a minden Tudomány, és ebből az igaz Forrásból többet kapunk mint a civilizáció, vagy kultúra... Zimonyi Péter teológus a következőképpen fogalmaz Pilátus feltett kérdéséről, mely szerint: Mi az Igazság? "Mivel Pilátust nem érdekelte az igazság benső megismerése, Jézus sem válaszolt, mivel emberi felvetésre soha nem reagált emberi módon, hanem az Isten oldaláról világította meg az ember sötétben tapogatózását, és mindenkor a lényegre tört, a mélyből hozta felszínre azt amit az ember takargatott, eltitkolt, vagy hazug képmutatás alá rejtett. A Valóság önmagáról szól, bizonyítást nem igényel. a Valóság tényeken alapul, és jelenvalósága vitathatatlan. A Valóság a Léttel van összefüggésben és tényközlő, tehát objektív. A Valóság maga a Lét formája.".../Folytatva a történetemet: A közös evangelizáció során a gyülekezetek hatásköre dönteni arról, hogy nagy hőségben vállalnak-é evangelizációt, erről a gyülekezetek döntenek. Bementem András kedves feleségével a kórházba a kocsimmal, előtte megkérdeztem, hogy mit ehet, ihat, mit tanácsos bevinni. Beléptünk a kórterembe, András az ablak mellett feküdt, és nagyon megörült mindkettőnknek. Amikor én meglátogatok valakit a kórházban, akkor fontosnak tartom azt is, hogy érezze, részesülök az ő helyzetében, fájdalmában, és nekem is rossz, hogy ő kórházban van, tehát együttérzek ővele, ugyanakkor fontosnak tartom a mosolyt is, a bátorítást, az építést, a sok mosolyt is, hogy inkább azt adjam át, ami pozitív, a szívemből jövően a mosolyt és szeretetet, törődést, az Úr pozitívítását a Mennyből, és azt, hogy ő már gyógyult. Imádkoztunk is közösen. András azt mondta nekem kissé könnyes szemekkel, hogy annyira sajnálja, hogy csak két hetet tudott evangelizálni az egy hónapból, amire én azt mondtam, hogy a két hét is csodálatos dolog, minden nap 4 órát, és hogy Krisztusban büszke vagyok Andrásra. Természetesen nem teljesítmény-orientáltan, nem vallásosan tette - fűzte hozzá, amire csak annyit feleltem, hogy Isten tudja, és én is. Andrásnak volt még egy javaslata is, még pediglen az, hogy mi lenne ha a közös evangelizáció végén, - mely evangelizációt érdemes lesz megismételni - , az összes gyülekezet számára rendeznénk egy közös napot, összejövetelt a Sportarénában, a Papp László Sportarénában... Ezt én szenzációs ötletnek tartottam, és azt mondtam, fogom továbbítani a csoportunknak, akik szintén majd bejönnek látogatni. Egy ideig a kórházban voltam, majd a kedves feleségével hagytam Andrást kettesben, hadd legyenek ők együtt, csak kettesben. Vezetés közben Spurgeon egyik írásáról elmélkedtem: "73. Zsoltár 24 - "Tanácsoddal vezetsz engem, és végül dicsőségedbe fogadsz."... Napról napra, évről évre hittem megbíztam, megbízom Isten bölcsességében és szeretetében, és tudom, hogy nem hiába. Soha nem tagadott meg tőlem semmi jó dolgot, amit megígért, és biztos vagyok benne, hogy egyetlen szava sem volt hiába elhangzott szó. Vezetésére hagyatkozom a jövőben is, mert magamtól nem tudom, melyik úton járjak; válassza az Úr ki számomra a nekem rendelt utat. Tanácsra és segítségre van szükségem, mivel kötelességeim sokszor túl nehezek, vagy ütköznek egymással, és gyakran igen bonyolult helyzetekbe is kerülök. Ezért az Urat keresem mint Főpapomra, és az Ő világosságára és igazságára (úrimjára és tummimjára) nézek. A csalhatatlan és tévedhetetlen Isten akaratát a magam elgondolása és barátaim tanácsa fölé helyezem. Dicső Uram, kérlek, Te vezess továbbra is! Nemsokára jön a vég; még néhány esztendő, és el kell mennem ebből a világból, de az Atyához megyek. Az én Uram ott lesz halálos ágyamnál. Ő fog várni a Menny kapujánál: Ő vezet be a dicsőség honába. Nem leszek idegen a Mennyben: Istenem és Atyám befogad engem a végtelen mennyei boldogságba. Dicsőség legyen Neked, Uram, Aki vezérelsz engem, odaát pedig dicsőségedbe fogadsz. Amen.".../Ma, a Szent Szellem, a szobámban a jobb karomat oldalra lendítette, és így mászkáltam, miközben azt tudatosította bennem, hogy vízben Balatonban, tengerben vagyok, és ahogy a vízben járkálok, az oldalra kinyújtott karommal a vizet is hajtom, közben megfordulok, és a víz áramlásában Isten vezet, tehát Isten áramlásában vagyok benne... A Bibliából is üzent, Lukács 9:33-35-"És amikor azok eltávoztak tőle, Péter így szólt Jézusnak: Mester, jó nekünk itt lennünk. Készítsünk azért három sátrat: egyet Neked, egyet Mózesnek, és egyet lIlésnek.  Mikor ezeket mondta, felhő támadt, és beárnyékolta őket, nagyon megijedtek, mikor belekerültek a felhőbe. És szó hangzott a felhőből, amely azt mondta: Ez az Én Fiam, Akit kiválasztottam: Őt hallgassátok!"

cs.tündi Creative Commons License 2016.08.02 -2 0 1482

Prédikáció-részlet P. Kendétől a Biblia Szól Gyülekezet által, írásom elején: "I.Pt 1:19 - "Drága vérrel lettünk megváltva. Drága gyöngyök vagyunk. Gondolkodtál így magadról mostanában? Isten adott valamit nekünk, ami nem látható, de valós. Könnyen megy választanom a testi megoldást: azt ami közelebb van hozzám. Nem én magyarázom a Bibliát, hanem a Biblia magyaráz engem.  Isten asztalt terít nekünk, és egy asztali közösséget készít nekünk. Mély közösséget  akar létrehozni Isten és én köztem. Jézus nem nézi az én gyengeségeimet, csak az Ő kegyelmét látja bennem. Az asztalnál azt mondja: mindenem a tiéd, megosztom veled.".../... Az alábbiakról elmélkedtem: Jellegzetes emberi cselekedet, hogy amikor valaki koncentrálni kezd valamire és bíztatja saját magát a cselekedet-program koncentrálására, akkor két kezének ujjaival a fején, a két füle fölött megérinti a fejét két oldalt, becsukja a szemét, és közben azt mondja egy mély lélegzetvétel után, hogy: Nyugalom, most koncentráljunk arra, hogy a testi, óemberi gondolkozás helyett szellemi módon tudjak gondolkodni, a szellemi új emberem gondolkozásával. Azonban ez nem így működik Isten szellemi működési rendjében a Menny életét tekintve. A koncentrálás már a saját erőnk. Van, aki úgy gondolkodik, hogy ha elvégeznek egy Bibliaiskolát, akkor ők már szellemiek, és elvállalnak szolgálatokat, de csak a Bibliaiskola elvégzése nem ad szellemi érettséget, és nem adja azt a szívbeli állapotot, ami egy Isten szíve szerint való szív. Nem attól leszünk szellemi új emberünk gondolkozásában, ha koncentrálunk, erőlködünk szolgálatokkal, vagy elvégzünk egy Bibliaiskolát a cselekedet-programmal egybekötve a feljebb való kúszáshoz, hanem először is: az Úr szeretetét elfogadva, szeretni az Igazságot, szeretni Jézus Krisztust, szeretni Istent, de ezt mindig, akkor is ha Isten elvesz tőlünk, vagy nem adja meg kéréseinket, valamint alázatban elfogadni az Úrtól. Nem kell erőlködni, testi erőből cselekedni, hanem ahogy elfogadom az Úr szeretetét, és szeretem Istent a szívemből, a Szent Szellem kitermel a belső szellemi életemben gyöngyöt, gyöngyöket, és ez kiáramlik, de ha az Ige igazságát szeretem, akkor a többit a Szent Szellem teszi bennünk és belőlünk. Isten a következőt mondja Adélnak és Hajninak, valamint társainak: Azt mondjátok, hogy szerettek Engem. Ha ez így van, akkor szeretitek-é Tündét, őszintén, amit azért kérdezek, mert Én nem egy elmélet vagyok, hanem Én benne lakozom Tündében, és ezért ő szent, az Isten él őbenne, azaz Én... Felteszem újra a kérdést: Szeretitek-é Tündét?" A Krisztus Teste egy test, így aki testvérét bántja, az saját magát is, és az egész Testet bántja. Vannak akik az én vezető pásztorok melletti vezetői szolgálatomat láttán azt mondják: Miért pont ő, amikor én elvégeztem a Bibliaiskolát, és még Baltimore-ban is két évet, és rengeteg szolgálatom volt, több évtizede a gyülekezetben vagyok, valamint elkezdik felsorolni a cselekedeteiket, felmutatják papírjukat, azonban Isten nem ezek szerint választ, hanem a szív állapota és a szellemi érettség alapján. Semmit nem jelent a papír, ez nem világi egyetem. Mivel Ti írástudó farizeusok vagytok, ezért Ti azonnal a papírjaitokkal és eddigi szolgálataitokkal jöttök, de ha Ti pusztán elvégzett iskola és papír szerint értelmezitek, akkor azért vagyunk egálban, mert nekem egyetemi végzettségem van, de ez lényegtelen, és ugyanígy lényegtelen a teológiai papír önmagában. Hogy lehet az, Drága Hajni és Drága Adél, hogy eddig, éveken keresztül, írásaimat olvasván megtagadtátok a Biblia, az Ige gondolkozását, megtagadtátok a KETA szellemi tanításait, amit jelenleg is tesztek, és most pedig arra hivatkoztok, hogy Nektek papírjaitok van a KETA-ról és Ti milyen okosak vagytok az Igében, holott, éppen azért, mivel megtagadjátok a Biblia és a KETA gondolkozását, bármikor vissza lehetne vonni a papírjaitokat. Éppen arról tesztek bizonyságot, hogy a papír ellenére mennyire nem az Ige gondolkozásában jártok, és mennyire buták vagytok szellemi értelemben. Totális szellemi visszacsúszás a kezdetekre, és ezt minden pásztor így látja, főként Isten. Mennyivel többet ér az, szellemi értelemben Istennél, hogy én auditra végig vettem szinte az összes tárgyat a Bibliaiskolában, a szívemből, mint a Ti credit-re vett iskola elvégzése, mert szívetekben nincs ott a Tan... a Tant a gyakorlati életben is alkalmazni kéne, ami csak úgy lehetséges, hogy a szívetekben él a Tan...Hiába mondjátok, hogy él, az eddig mocskaitok leleplezett mindent. Drága Gyülekezet, én csak azt tudom mondani minderre, hogy most fog kiderülni, hogy kik azok a gyülekezetben, akik vallásos módon gondolkodnak, és írástudó farizeusok...éppen ezért ennek egy értelemben meg kell történnie, mert Isten felszínre hozza a vallásos, képmutató, farizeus írástudókat. Szellemi értelemben ostobák vagytok, megtagadva mindent amit tanultatok, és ha ismét ugyanazokkal jöttök, akkor a 2010 óta működő írásaim a bizonyítéka annak, hogy én az ismeretet tekintve is rendelkezem tudással, és az összes anyagom a KETA tárgyait illetően könyvek, Scofield-munkakönyv, és minden megvan, de ez így kevés, mert Isten a szív állapotát is nézi, valamint a szellemi érettséget. A szív, a szeretet, a szívbeli cselekedetek, megnyilvánulások, a szellemi szint, a szellemi gondolkozás, az Istennel való együtt járás szellemi megtapasztalásai... Ez Nektek totál nulla... Ti még P. Kende szellemi prédikációit is megtagadjátok, P. Schaller prédikációit is, és még van képetek ezek után bírálgatni, ítélgetni, a Ti nulla szellemi ismeretetek és gonosz szívbeli tevékenységetek közben? Ez mocskosul undorító. Pajó és Kende ugyanaz a szellemi csoda és ismeret, szívbeli állapot, amit Ti, az egész GGWO pásztoraival együtt leköptök, mert nem értetek egyet azzal, és még van képetek a saját nulla tudásotokkal jönni? A papír itt lényegtelen, Isten a szívet vizsgálja...A hármas szövetség, Kende, Pajó, és én köztem az Istennel, teljesen Isten akarata... Mindent Isten irányít, és sokan imádkoztak a gyülekezetben a Szent Szellem vezetéséért, Isten akarata ez, és dicsőség Istennek. Én a háttérben vagyok, én is tudom, hogy nem olyan vagyok mint P. Kende és P. Pajó, de mint nőnek, és mint leendő pásztornak, nekem is megvan az Istentől való szolgálatom. Ha most megkérdezném a hívők egy csoportját, hogy ki az, aki tenni akar valamit az Úrért, sok felnyújtott kezet látnék, miközben mondják: Én, én, én... Azonban ezt követően én felteszek egy másik kérdést, ami a következő: Ki az, aki azt szeretné, hogy Isten használja őt, és Isten munkálkodjon őáltala, mások felé szolgálva, akkor is, ha az nem midig kényelmes, vagy nem tud azokról senki? A kettő között különbség van, az egyik vallásos buzgóság, míg a másik a buzgó szeretet...Ne keverjétek össze a vallásos buzgóságot a buzgó szeretettel... bár sajnálatos módon Nálatok már a vallásos igyekezet sincs meg, például a megváltozásra, mert az már a legalja, de nem baj, mert mindössze szentség-tudat, Krisztussal való egység-tudatosság szükséges szívetek értelmében, ami a tisztaság-tudat, hogy nem tartozik hozzátok a bűn, és ezért az Ige gondolkozására állítjátok rá a gondolkozásotokat. Ez nem vallásos, testi erőlködés. Engedjétek a Szent Szellemet munkálkodni magatokban, és nézzetek bele a Szabadság Tökéletes Törvényébe, Krisztusba, lássátok magatokat és engem is, úgy ahogyan Krisztus lát. A vallásos buzgóság nem azonos a buzgó szeretettel... A Biblia azt írja: Szeressetek buzgón!... Említettem tegnap a cigány-missziós utamat, melyhez azt a kiegészítést tenném, hogy amikor télen fél óra gyaloglás után hófúvásban, az út mentén, befordultunk egy erdőbe, egy cigány-asszony épp rőzséket vitt, majd behívott a házba, ahol mindenki kedves volt, és boldog attól, hogy Isten emberei meglátogatták őket. Szegények voltak, kávéval kínáltak, amit elfogadtam, és ettől is boldogok voltak, mert azt mondták, fehér ember még nem fogadott el tőlük semmit. Amikor Náluk voltam, és láttam az arcukat, az Ige iránti éhségüket, szeretetüket, akkor azt éreztem belső emberemben, hogy panaszkodásra az én helyzetemben semmi okom, valamint azt, hogy segít alázatosnak lennem, segít folyamatosan meghajolva járnom alázatban Jézussal a szívemben, és ez egyfajta szellemi nyomás is a szívemen, ami Isten kegyelme, melyre mindannyiunknak folyamatosan szüksége van, még P. Kendének és P. Pajónak is, nekem is, Nektek is. Fontos közlemény !!! Az alázatban járás és Jézus Krisztus vezetése alá rendelése a célja mindhármunknak, mint a Biblia Szól Gyülekezet vezetőinek, a közös szövetségben. A gyülekezetet tekintve Isten csodálatos gondoskodása, hogy ezt a szövetséget Isten megalkotta. Isten munkája ez. A Szent Szellem vezetése alatt új épületet keresünk, amely épület szintén Pajó tulajdona, úgy mint most is Pajó a tulajdonos. Isten alatt természetesen. Az új épületben a mostanihoz hasonló miliőjű díszterem kialakítása is a célunk, mint ahol jelenleg is vagyunk. Ez egy épület-komplexum lenne. Az új épület-komplexum Pajó személyes költsége, anyagi fedezete. A helyszín kiválasztásához és az épület jellegének megválasztásához én kezdeményezni fogom a budapesti pásztorok összehívását egy közös pásztori értekezletre. Azon pásztorokat, akik a gyülekezet központi székházában szolgálnak, mint pl. P. Kiss Laci, P. Duló Attila, P. Bendegúz, és még az összes magyar, budapesti pásztort, elnézést a kimaradott nevekért, nem szándékos. Azért is fogom ezt kezdeményezni, mivel ezt fontos megbeszélni a pásztori karnak, fontos a szellemi véleményük. Mi, a pásztorokkal együtt egy irányban, közös szent célért, Isten útján szeretnénk járni, ahol nincs elnyomás. Mindazonáltal a gyülekezetet a démoni szellemiségű emberektől rövid időn belül megtisztítani kívánjuk, a Szent Szellem vezetése által. Ellenkezésük bennünket azért nem érdekel, mert egyrészt Isten harcol értünk, másrészt teljesen démoni csoportosulás, akiket el fogunk küldeni a gyülekezetből. Döntésünk végleges. Négy embert mindenképpen elküldünk, ami bővülhet. Természetesen a büfé-étterem működtetését továbbra is Miki bá-ra bíznánk, akármilyen is legyen a véleménye, mert mi a békességre törekszünk. Nem sértődünk meg, ha nemet mond, hisz a szeretet nem sértődik meg. Nem vagyunk bosszúállók. Az új épület-komplexumban munkahelyeket is szeretnénk teremteni, mellyel egyben segíteni szeretnénk a gyülekezeten belül a munkanélküli hívők helyzetén, vagy hátrányos helyzetű családokon. Ezekről beszélni még korai, ezen említésem azt a célt szolgálja, hogy inkább imádkozni érdemes mindezeket tekintve, és hogy felesleges bennünket démonizálni. Köszönöm a figyelmet.../ Írásom további részében már a szolgálatom olvasható. Arról írnék, hogy a szív és az agy összeköttetésben áll egymással, és a szív jelzi az agynak, hogy milyen hormonokat, endorfinokat vagy más vegyületeket termeljen a testben. Az agy nem önállóan cselekszik, hanem a szív jelzései alapján. Vagyis valójában a szív osztja szét az információkat. A kísérletek során kiderült, hogy az információkat az érzelmek továbbítják. Érzelmeink tartalmazzák tehát azokat az információkat, amelyek révén szívünk az agyat és a szerveket testünk pillanatnyi szükségleteiről tájékoztatja. Szellemi értelemben éppen ezért is fontos, hogy egész lényünket a Szent Szellem irányítsa, Aki szentté tette a szellemünket, és ezáltal a lelkem is szent, mert azt átadtam a Szent Szellemnek, Aki irányítja az érzéseimet is, én Isten tulajdona vagyok, Jézus Krisztus, a Szent Szellem él bennem, Akiknek engedem a gondolkozásom által, hogy az egész lényemet, lelkemet, testemet, szellememet érzéseimet, gondolataimat irányítsák. Az újjászületett szívünk értelmébe helyezi Isten a Tőle való igaz vágyakat, melyek már nem testi, óemberi motivációjú vágyak, hanem szellemiek, melyeket Isten plántált belém, a szellemi életembe, a szívembe. Alárendelem magam Istennek, az Ő akaratának, és a döntéseket is szellemben hozom meg, az én belső szellemi életemben, nem pedig testben. Nekem már nincs egóm, a Krisztussal való azonosságom folytán a kereszten élek többé nem én, hanem Krisztus él általam. Szellememben imádom Istent, nem a lelkemben, és ez fontos. Attól, hogy a lelkemet átadtam a Szent Szellemnek, attól még szellemben kell járni, szellemünkben imádni Istent, és belső szellemi életünk szellemi tanácsaira hallgatni, amiket a Szent Szellem szól a szellemi emberünkön keresztül. A Szent Szellem a belső szellemi emberünkkel van kommunikáló szellemi kapcsolatban. Ha én alárendelem magam a Szent Szellem vezetésének, akkor a lelki világom is Isten világát fogja tükrözni, Isten jellemét, csodálatos szent világát. A szívből indul ki minden, ami hatással van mindenre, és ezt a tudomány egy értemen szintén alátámasztja: A szívet egy erőteljes, mintegy két és fél méter átmérőjű erőtér övezi. Ez azt jelenti, hogy a szív, jóval nagyobb erőteret generál, mint az agy. A tudósok addig azt feltételezték, hogy a maga elektromágneses impulzusaival az agy adóköre a legnagyobb. Akkor azonban találtak egy erőteret, amely jóval nagyobb, ráadásul olyan erős, hogy messze túlnyúlik a test határain. A szív által sugárzott erőtér valószínűleg még a mértnél is sokkal nagyobb, mivel a mai mérőberendezések nem tesznek lehetővé igazán pontos méréseket..../Folytatva a történetemet: A Biblia Szól Gyülekezet, két helyszínen, - Deák tér és Vörösmarty tér, van jelen - és mivel nyári időszakban történik mindez, a Vörösmarty téren meglehetősen sok a külföldi turista, ami által a javaslatom, hogy mikrofonnal az egyik külföldi, akár amerikai pásztorunk prédikáljon a téren magyar tolmácsolással, ami azért is jó, mivel ilyenkor nagyon sokan vannak a téren, és a külföldiek is felfigyelnek a prédikációra, hisz angol-magyar nyelvű. Természetesen egyéni, szórólapos, sétálós megszólítások, evangelizáció is lenne. Köszönet Istennek, a javaslatomat elfogadták. András kedves felesége mindeközben felhívott, hogy mi történt, András túl hajszolta magát, és enyhe szívinfarktus-szerű tünetei voltak, kivizsgáláson bent tartják, diagnózist később mondanak. Azt javasoltam András kedves feleségének, hogy ha nem zavarok, akkor együtt ővele, András kedves feleségével, én bemennék meglátogatni Andrást, amit ővele szeretnék megtenni, együtt menni András kedves feleségével, és előbb eljönnék onnan, mert legyenek ők kettesben, nem zavarok. Én csak egy ideig leszek ott, utána én magukra hagyom őket. Együtt mennénk az én kocsimmal. Nagyon örült ennek András felesége, és beleegyezett. Az egyik pásztor a következőkről prédikált a téren: "2Móz11:7 - "De Izráel fiaira a kutya se ölti ki a nyelvét, sem emberre, sem állatra. Ebből tudjátok meg, hogy különbséget tesz az Úr Egyiptom és Izrael között."...Hát Isten még a kutyák nyelvén is uralkodik? Vissza tudja tartani az ebet az ugatástól? Igen, így van. Meg tudja akadályozni, hogy az egyiptomi kutya Izráel nyájának egyetlen bárányát is zavarja. Ha pedig Isten elhallgattatja a kutyákat, a vad kutyatermészetű embereket és a pokol kapujának nagy kutyáját, akkor járjuk félelem nélkül utunkat. Még ha engedi is, hogy a kutya a nyelvét nyújtsa ránk, azt megakadályozza, hogy megharapjon. Csaphatnak félelmetes lármát, de nem árthatnak nekünk. Míg azok ugatnak, mi magasztaljuk Isten hatalmát és jóságát. Milyen édes ez a belső csend! Milyen jó dolog ellenségek között járni, ha Isten parancsolta nekik, hogy velünk békességben legyenek. Ahogy Dániel is sértetlenül volt a barlangban a fenevadak között. Zavarnak az "ebek"? Elmondom az Úrnak: "Uram, ezek nem hallgatnak csendesítő szavamra. Szólj rájuk hatalmaddal, és akkor meghunyászkodnak. Adj nekem békét, Uram, és mutasd meg világosan karod erejét, hogy lássam a különbséget, amelyet köztem és a hitetlenek közt teszel.".../A Szent Szellem ma, egy élő fehér rózsát vetetett a kezembe, melyen a rózsafej belsejébe, legbelülre egy kis szív alakú rubin vörös kövemet helyezett, majd gondosan összezárta, és összefogtam a szirmaival, mintha még nem nyílt volna ki a rózsa, összezártam, majd a csillárom egyik burája alá helyeztem, utána pedig szép lassan kibontogattam, teljes kitárt állapotára a rózsafejet, ami széttárt, és ekkor nyilvánult meg ragyogó szentségében a szív. Ennek üzenete, hogy az újjászületett szívünk élete, gondolkodása csak akkor nyilvánulhat meg, csak akkor lesz élő, ha azt a Menny gondolkodása megvilágítja, és engedjük Istennek, hogy az Ige megvilágosítsa értelmünket, ami kizárja az önigazságot, az Ige igazságának, gondolati rendszerének megtagadását. A Bibliából is üzent a Szent Szellem, Máté 15:13 - "Ő pedig ezt felelte: Tövestől kiszaggatnak minden palántát, amit nem az Én mennyei Atyám ültetett."... Fontos, üzenet értékű igevers..

cs.tündi Creative Commons License 2016.08.01 -2 0 1481

Írásom elején a Biblia Szól Gyülekezet által P. Kende prédikációjából idézek: "Mit adott értünk Isten? Csillagmilliárdokat, tengereket? Valami teremtményt? Bárányt, birkát? Ennél sokkal drágábbat! Mindenét ami volt, odaadta: Az egyetlen Fiát. Az egyetlent, ami fontos volt Neki. Drága gyöngyre talált. Olyan mint a kincs a szárazföldben, mint a hit abban az emberben, aki átkozza Jézust, vagy a testvérét. Természetileg nem láthatom ezt az értéket. Szellemi szemmel ez annyira más. Isten pecsétje van rajtunk, és mások vagyunk. Nem természeti szemmel nézzük egymást, nem ez a módja ahogy közelítünk."... /...  Ennek alapján Isten a következőt mondja: Drága Adél. Azért nem adhatom oda amit kérsz, vagy inkább követelsz, mivel ha megtenném, akkor egyrészt azt a dolgot, embert, az Én Fiam fölé helyezném, a saját Fiam, Jézus Krisztus fölé, ugyanis Én már Krisztusban Neked adtam mindeneket. Kijelentettem Igémben, hogy minden csak a kereszten át Krisztusban érhető el, a kereszt nem kerülhető ki. Hiába van papírod, ha nem tudod, és nem alkalmazod szíved értelméből a kegyelem teológiája szerint a kereszt életét és az Ige igazságát, valamint azt is kinyilvánítottam, hogy Én a keresztre kérek helyezni mindent, még a házasságot is. Továbbá aki nem szereti testvérét, és gyűlöli a saját testvérét, az nem szeret Engem, az Istent...Nem veszed észre drága gyermekem, hogy nem áldom meg az imáitokat és nem segítem az ügyeiteket, nem vagyok veletek? Ennyire vak vagy? Hajni a szellemit kiáltja ki gonosznak, és a gonoszt szelleminek, miközben bűnfertőben van szíve sötétsége miatt. Hajnal gondolkozásában nincs hajnal, csak korom sötétség, a bűn kormával. Nem veszi észre, hogy hiába imádkozik oly szépen, én soha nem áldom meg az imáit, mert az nem az Én akaratom, és nem adom áldásomat a hamisra. Mint látható, soha nem is voltam veletek ebben az ügyben."...Mindezt azért is írtam le, mivel ha az óemberi természetetek nem harsogna és forrna a gyűlölettől, tudatlanságtól, ostobaságtól, gonoszságtól, akkor meghallanátok amit Isten szól az Ő akaratát illetően. Az Úr azt mondja az igaznak, hogy mivel te, felemeltél Engem a szívedben, ezért én is felemellek téged...és ezért vagyok én megáldva. Mivel a szívemben Istent emeltem fel, és nem a saját akaratomat, amiért Isten felemelt engem, és ezt megbecsülöm, nem élek vissza ezzel. Az Atya az Ő Fiában már mindent nekünk adott, és az Ő Fián, Krisztuson kívül nem adhat meg, és nem adhat vissza dolgokat. Főként abban az esetbe, ha valaki megtagadja a keresztre ráhelyezést. Tehát van Krisztus, és mi Őbenne állunk, ugyanígy volt Adél is Krisztusban, - most vizualizáljátok ezt a képet: Krisztus testében szó szerint benne van Adél, majd pedig a gondolkozása által kilép Krisztusból, amely által Krisztuson kívül van, és Krisztuson kívül állva próbálja vissza követelni azt, ami Krisztusban van. Az amit követel, az Krisztusban van mint szellemi, ő pedig Krisztuson kívül mint testi. A testi mit akar a szellemitől? Hisz mindent Krisztus által kapunk meg, Őbenne. Isten elválasztja fizikálisan is a testit a szellemitől, a szellemi nem élhet bűnben és bálványimádásban, gyűlöletben, Bibliát leköpő fertőben. Azért mert Ti valamit gonosztól valónak mondok, miközben Ti vagytok a gonoszak gyűlölettől és óembertől vezérelve, attól még Isten a valóban igazat nyilvánítja ki igaznak, azaz engem, és az igazat támogatja. Ezáltal, amit Ti műveltek, ezáltal tette Isten nyilvánvalóvá, hogy Isten szerint jogos volt a szétválasztásuk és azok amik történtek, mert Isten tudta mindezt előre, hogy ezeket művelitek majd, és tudta, hogy mi van valójában a szívetekben, hisz Ő ismeri csak az ember szívét, az csak mocsok. Ti semmit nem tudtok rólam, tán azért sem, mert nem vagyok híve a képmutató látványos szolgálatoknak, amiket Ti műveltek, és nekem nem kell taps, mert csak Isten szolgálata érdekel a szívemben, valamint még az ezredforduló környékén elmentem egy olyan vidéki szolgálatba, ami nem volt hivatalosan a Biblia Szól Gyülekezet szolgálata, és cigányok közé kellett menni a Sándor-majorba, ahová a mezőberényi gyülekezetet részben megalapító Kovács Sanyi hűséges szolgáló, misszionárius hívott el, és vonattal mentünk, a vonatköltségeket illetően én  Sanyi vendége volt, aki gitárral a hátán jött, bibliatanulmányozást és közös dicsőítést tartani a cigányoknak nagyon szegényes körülmények között. A kalauz elkérte a jegyeket útközben, majd elment, és amikor a hójegy alapján a vasútállomásra értünk, Sanyi döbbenten vette észre, hogy még kell utaznunk két megállót. Addig azonban nem jött a kalauz. Leszálltunk a pontos vasútállomáson, ami egy picike házból állt, Sanyi a pénztárhoz ment, és azt mondta önmagától, hogy szeretne kifizetni még pénzt, mivel az ő tévedéséből még két megállót kellett utazni vonattal, és ez a jegy alapján ingyen történt meg, amit szeretne önszántából kifizetni, megtéríteni, mert nem akarja becsapni a Vasutat, nincs is a szívében az ilyesmi. A pénztáros ledöbbenten nézett Sanyira, a becsületessége miatt, ami valójában Krisztus természete volt Sanyiban. Ekkor én megkönnyeztem a jelenetet, mert boldoggá tett Sanyi becsületessége, a világi emberek inkább jót nevettek volna, hogy ingyen utaztak, teljesen mindegy mennyibe került. Tél volt, és fél órát gyalogoltunk hófúvásban a vidéki főútvonal mentén, hidegben. Elmentünk a cigányok közé, én felolvastam a Bibliából, mert nem tudtak olvasni, és Bibliatanulmányozás volt, Sanyi gitározott, én énekeltem. Ez egy szívbeli szolgálat, amiről nem tudtak a gyülekezetben, nem gyülekezeti hivatalos szolgálat volt, és számomra épp az a lényeg, hogy a szívbeli szolgálat legyen meg taps és ismertség nélkül, ne pedig a képmutató, farizeus, mocskos szívből jövő szolgálat taps kíséretében. Ezen szolgálatomban nem kívánok ilyenekről írni, én csak arra utalok ezzel, hogy ítélkeztek, mocskos módon ítélkeztek, és önigazultak, öntörvényűek vagytok. Egyéb iránt a gyülekezetből Bertalan István és Gizi mama, szintén a gyülekezet támogatása és a gyülekezet tudta nélkül is szolgálnak, István vidékre is jár, úgy, hogy nem tud arról senki, ők Bibliaiskolát végeztek, és szívükből szolgálnak. Isten azonban látja ezeket, és látja azt is, hogy ki milyen szívből szolgál. Hajnihoz szólok: Te, Hajni, képes vagy elfogadni fizetést az ocsmány munkádért a gyülekezettől, miközben gyűlöletből, ostobaságból, tévúton járva bomlasztottad a Krisztus Testét, és a Vezetőségünk ellen mész, az egész GGWO ellen, sőt, Isten ellen, a Biblia ellen. Nekünk olyan testvéri munkaerőre van szükségünk, aki valóban testvér, aki nem megy szembe Istennel, a Bibliával, és nem a mi akaratunkkal, hanem Isten akaratával. Nekünk igaz testvér kell, akinek mi is testvérei lehetünk, mert ez nem egy világi munkahely, ahol az alkalmazottak egymás közt fűt-fát mondanak a testvéreikről és a vezetőségről a testvérei illetve a vezetőség háta mögött gonosz módon. Benned semmi becsület nincsen. Mivel én vagyok az egyik munkaadód, megtehetném, hogy bemegyek, és ahogyan Ti velem, én is valamilyen formában gonoszkodnék veled, mert Neked részben azt is kéne csinálnod, amit én mondok, de nem teszem, mert én nem tudok gonoszkodni, hisz a gonoszkodás nem az én természetem része, én Krisztus természetével rendelkezem, és belőlem az jön ki, ami Krisztusból való, Krisztus pedig soha nem gonoszkodik, nincs kis bűn. A bűnt nem lehet megtűrni és elnézni, tolerálni, az nem Krisztus jelleme. Én az Ige útját választom, és soha nem gonoszkodom Veletek. Voltaképp Te még csak azért vagy alkalmazásban, mert mi még nem mondtunk fel Neked, de akár már holnap kirúghatnánk Téged, így hiába szervezkedsz, tedd nyugodtan, sőt, imádkozhatsz buzgón, Isten soha nem áldja meg az imáitokat, ezt eddig is tapasztalhattad. Azért is jó, hogy még van egy kis időd imádkozni, hogy szembesülj azzal, Isten nem támogat Benneteket és igazságot szolgáltat, csak az igazak imáit hallja meg. Pajó pásztort több gyülekezet is hívja prédikálni, mert prédikációi nagyon mélyek, építőek, és azok által csak növekedik a hívő, ha nyitott szívvel hallgatja. Pajót nagyon kedvelik és tisztelik országszerte, nemzetközileg is. Szintén Kendét is. Engem nem tudtok kimozdítani soha, ahhoz Isten akarata kéne. Ez a szövetség nem fog felbomlani, nem lehet ellene tenni semmit, csak Isten akarata érvényesülhet. Itt szeretném bejelenteni, hogy Pajó, mint nagy részben tulajdonos, Akihez tudtok fordulni ostoba követeléseitekkel, - az igen jelentős anyagi támogatása, részbeli döntése okán, a Biblia Szól Gyülekezet új épületbe kíván költözni, ami nem külterületen van, hanem frekventált helyen Budapesten, bentebb, aminek megközelíthetősége könnyebb. A mostani épület szép, tágas, a nagyterme is történelmi hangulatú, szép, de mint épület, meglehetősen kint van, és mint tapasztaltam a Golgota Gyülekezetbe járva, ami a Blahán van, előnyösebb bentebb lenni, de erről majd a megfelelő időben szólunk. Szintén szólunk az Új Földről, annak teológiájáról, melyről mindhárman kijelentést kaptunk, és ezt a két vezető pásztor magyarázza majd el, mert azt Ti nem értitek!... Visszatérve a témámhoz, beidézek egy cikket, amit szellemi módon fogok elemezni a cikk után: "Az amerikai Heartmath Intézetben több évtizede folyó kutatások során bizonyítást nyert, hogy a szív generálja a szervezet legerősebb és legkiterjedtebb ritmikus elektromágneses mezejét. Ez az elektromágneses mező az egyéntől másfél méternyi távolságra is mérhető. Sokáig úgy tartották, hogy a tudat kizárólag az agy terméke. A kutatások eredményei azonban arról tanúskodnak, hogy a tudat valójában az agy és a test együttműködéséből keletkezik. Egyre több bizonyíték utal arra, hogy a szív ebben a folyamatban különösen jelentős szerepet játszik. A kutatók szerint a szív nemcsak pumpaként működik, hanem igen komplex rendszer, amely saját működő "aggyal" rendelkezik. A neurokardiológia névre keresztelt új tudományág kutatásai szerint a szív egyben érzékszerv is, és bonyolult információbefogadó és -feldolgozó központ. A szíven belüli idegrendszer (a "szívagy") a szívet képessé teszi a tanulásra, emlékezésre, és funkcionális döntések meghozatalára az agykéregtől függetlenül. Emellett számos kísérlet tanúskodik arról, hogy a szív folyamatosan jeleket küld az agynak, amelyek befolyásolják az érzékelésben, a kognitív folyamatokban és érzelmi működésben érintett agyi központok működését. A kiterjedt ideghálózatokon zajló kommunikáció mellett a szív és az agy elektromágneses mezőkön keresztül is kommunikál egymással. Az agy által létrehozott elektromágneses mezőhöz képest a szív elektromágneses mezőjének amplitudója 60-szor nagyobb, és a szervezet minden sejtjét átjárja.  Mágneses ereje kb 5000-szer erősebb, mint az agyé és érzékeny mérőeszközökkel a testtől másfél méternyire is mérhető. A Heartmath Intézetben többek között kimutatták, hogy az agy ritmusa természetes módon szinkronba kerül a szív ritmikus működésével, és amikor például szeretet vagy hála érzése járja át az embert, a vérnyomás és a légzés ritmusa hozzáigazodik a szív ritmusához. Ezek alapján feltételezhető, hogy a szív ritmikus mezője mint egy információ-hordozó hullám működik, amely globális szinkronizáló jeleket szolgáltat az egész szervezet számára."... /Szellemi értelemben: Az újjászületett belső szellemi emberünk szellemi életének központja a szív értelme, és ez egy olyan belső, szellemi élet, ami egyben a Menny valósága mi bennünk. A Menny élete bennünk: a testünk szent temploma, és ebben a belső szent világban a szeretet elsősorban döntés, valamint a szerelmet a Szent Szellem munkálja ki bennünk, ebben a belső szent életünkben, ahogyan Isten az Ő akarata szerint lángra gyújtja. A Krisztusban lévő szívünk értelme az egész lényünkre, testünkre, személyiségünkre, jellemünkre, kisugárzásunkra, szokásainkra, gondolatainkra, szavainkra, cselekedeteinkre, döntéseinkre, érzéseinkre szent hatással van, azaz krisztusi természetként alakítja, formálja, motiválja, befolyásolja azokat. Ha egy testi ember Krisztuson kívül állva, az óember szerinti természetében élve erőszakosan rázogatja a Krisztusban bent lévő szellemi hívő karját azért, hogy változtassa meg a döntéseit, az érzéseit, a gondolkodását, akkor azt hiába teszi, mert a szellemi hívő Isten akaratában jár, és nem a sajátjában, valamint Isten akarata a kedves őelőtte, nem pedig egy testi ember követelései, erőszakossága, amivel nem is tud mit kezdeni a szellemi hívő, csak megtagadni, hisz a szellemi hívőnek már nincs énje, nincs olyan ami sajátja, hanem a belső, szent, újjászületett isteni életében, szellemi életében hoz döntéseket, ott kapja Isten üzenetét, ott lesz nyilvánvalóvá az igaz és a hamis, ott érez Istentől jövő szerelmet, és ott jönnek elő a gondolatai, melyek az Ige gondolatai, Jézus elméjéből, és Jézus szívéből. Ezért hiábavaló miden rábeszélés, a szellemi hívő a Szent Szellem vezetésére hallgat, nem pedig emberi okoskodásokra, emberi érzelmekre. A Szent Szellem vezetése a lényeges, amelyből egyenesen adódik a Krisztuson kívüli gondolatok megtagadása..../Folytatva a történetemet: A gyülekezet az evangelizációk során minden embernek elviszik a Jóhírt, idősnek, fiatalnak, középkorúnak, gyereknek, mindenkinek, célunk, hogy ne csak fiatalok járjanak gyülekezetbe. Vihar esetén természetesen szünet van, enyhébb eső esetén a gyülekezetekre van bízva az evangelizáció megtartása. Én is evangelizálok. A közös evangelizáció egy hónapig tart mindennap, és egyik nap, András elé mentem kocsival, hogy megnézzük Budán hogyan zajlik az evangelizáció, ott is sok helyszín van. Odaértem a házukhoz, ami zöldövezetben van, leállítottam a motort, és egy árnyékot adó lombos fa alatt parkoltam, ahol leengedtem az ablakot, hátradőltem, és csendben hallgattam a falevelek szellő általi morajlását, közös táncának lágy hangját, a falevelek hangját, és szippantottam néhányat a fa illatából. Egy ideig vártam, majd felhívtam Andrást, hogy várhatóan mikor jön, én már itt vagyok. Hosszan csörgött ki, a kedves felesége vette fel a telefont, Aki, amikor megszólaltam, bocsánatot kérve közölte a hírt, hogy ne haragudjak, amiért elfelejtett engem értesíteni, de kora reggel András rosszul lett, és mentő vitte be a kórházba, és most is ott vannak a kórházban, ő pedig a kórházból elfelejtett engem értesíteni, ami érthető, és én ezt megértem, nincs semmi gond. Kértem őt, hogy majd a számukra alkalmas időpontban értesítsen engem András hogy létéről vagy pedig én mikor érdeklődhetek telefonon, amikor nem zavarom őt hívásommal. Még a kocsiban elkezdtem imádkozni Andrásért, majd pedig Isten egy könyvemhez vezetett a kocsiban, Spurgeon mentén: "Mal. 3:17 - "Az Én tulajdonommá lesznek - mondja a Seregek Ura - azon a napon."... Eljön a nap, amelyen nagy Királyunk számba veszi koronagyémántjait, hogy lássa, megvannak-e mindazok, akiket az Atya Neki adott. Én lelkem, vajon te is ott leszel Jézus Krisztus drága kincsei között? Ha Ő drága neked, te is drága vagy Neki, és biztosan az Övé leszel "azon a napon" ! , ha Ő a tiéd már ma is. Malakiás idejében az Úr választottai úgy beszélgettek egymással, hogy tudták: Istenük hallgatja őket. Annyira kedvelte Isten a beszédüket, hogy feljegyezte, sőt, könyvet készített belőle és megőrizte. Mivel elégedett volt beszédükkel, őket is kedvelte. Én lelkem, kérdezd meg magadat: ha Jézus Krisztus figyelne beszédedre, örömét lelné-e benne? Az Ő dicsőségére és felebarátaid épülésére szolgál-e az? Felelj én lelkem, és az igazat mondd! Milyen nagy tisztesség lesz nekünk, szegény teremtményeknek, ha az Úr majd koronagyémántjai közé számít! Ez a tisztesség minden hívőt megillet. Jézus Krisztus nemcsak azt mondja, hogy "enyémek", hanem hogy "az Én tulajdonommá lesznek". Ő megváltott, megkeresett, összegyűjtött és annyira a Maga képére alakított minket, hogy most már minden erejével harcol is értünk."...Folyt.köv.../...Ma, a Szent Szellem, egy ünnepélyes, de szolíd, eljegyzésre is való ruhámat vetette fel, majd a szobám ajtajához álltam, az ajtónak dőlve fejemet, és széttártam karomat kereszt formában, valamint az ajtó tetejébe is kapaszkodtam két karommal. Eközben a Szent Szellem azt tudatosította bennem, hogy a kereszt útja minden ajtót megnyit a számomra, amit ember nem tud megakadályozni, mert a kereszt útján a Szent Szellem nyit meg nekem és előttem minden ajtót. Nekem a Szent Szellem ereje van, Őrá támaszkodom, míg az embereknek emberi, saját erő, saját érdekérvényesítés Isten támogatásán és akaratán kívül, aminél nagyobb a Szent Szellem ereje. A Bibliából is üzent a Szent Szellem: II.Kor. 6:16-17-18 - "Vagy mi egyezése lehet Isten templomának a bálványokkal? Mert mi az élő Isten temploma vagyunk, amint az Isten mondta: Lakozom bennük és közöttük járok; leszek nekik Istenük és ők az Én népem lesznek. Ezért menjetek ki közülök és szakadjatok el tőlük - azt mondja az Úr - , és tisztátalant ne érintsetek; és Én magamhoz fogadlak titeket. És leszek nektek Atyátok, ti pedig nekem fiaimmá és leányaimmá lesztek - azt mondja a mindenható Úr."..../ A kitelepítés hamarosan megkezdődik, és elbocsájtások lesznek, a Szent Szellem vezetésével

cs.tündi Creative Commons License 2016.07.31 -2 0 1480

A Biblia Szól Gyülekezet által írásom elején P. Kende prédikációjából idézek: "Jer.10:16; Mt 13:44-45. Először nem látható a kincs, de majd látható lesz. Az a kincs ott volt. Sok olyan dolog van, ami láthatatlan, de nagyon is jelenvaló. Az elektromosság feltalálása előtt is jelen volt az elektromosság, csak fel kellett fedezni. ApCsel 18:10. Az emberek előtt láthatatlan a közelgő ítélet, pedig jön. Nem látjuk, de attól még valóság. Szokták mondani:"...de én ebben nem hiszek"... Válaszunk: Attól még igaz... Jel. 5:8 - Az imáink mint jó illat szállnak fel, de nem látszanak. Az angyalok sem láthatóak. Az angyalok belenéznek az életünkbe, próbálják megérteni ezt a csodát ami zajlik az életünkben. Nem bízhatok a szememben, abban amit látok. Sátáni kivetítés csalása. A magány, az elveszettség, szintén nem valós, csak egy trükk Sátán felénk küldött gondolatai által, a démonok susogásának meghallásával. Amikor Krisztus meghalt a kereszten, még nem volt nyilvánvaló, hogy hitre jutunk.".../... Miközben ezt a prédikációt olvastam a jegyzeteimből, azon elmélkedtem, hogy Isten a láthatatlanból képes láthatót teremteni, az életünkben is, és képes csodákat tenni az életünkben, ám ezek a csodák is már előre eltervezettek Isten által az életünkre vonatkozóan, mert Isten még születésünk előtt azt is eltervezte, hogy mikor, milyen csodát fog tenni az életünkben. Neki már a helyzeteink megoldása, elrendezése, csodái is előre eltervezettek, tehát a csodák mikéntje, ideje, előre eltervezett. A hit a reménylett dolgok birtokbavétele a jelenben, amit megpróbál az Úr. Nekünk mindössze valóságként kell felfognunk szívünk értelmében azt a valóságot a helyzeteinkre vonatkozóan, ami már kész tény, elrendezett valóság a kereszten történt Bevégzett Munka valóságában. Ezt a valóságot vesszük át Jézus hitével, ami Jézus ismerete, és Jézus úgy ismeri a helyzeteinket, hogy az már elrendezve van, az áldott, megoldott valóság, valós megoldás, már megoldott helyzet a kereszten történt Bevégzett Munkában, amit hittel átveszünk a mostban. Gond az, ha az Igén kívüli, Biblián kívüli gondolati sugallatokat fogadom el valóságként, és azokat helyezem a már kereszten megoldott helyzetek közé, tehát az egóm gondolatait, vágyait, céljait úgy fogom fel, hogy azok már elrendezett ügyek Jézus által, és ezért hittel imádkozom, buzgón, szívemből, miközben nincs felismerésem arról, hogy azok nem az Ige gondolatrendszerére alapozódtak, és nem az Ige szívének gondolatai, nem Jézusé, hanem a saját magamét Jézusénak vélem. A törvénykezés, az ítélkezés, az önigazság és a büszkeség, tudatlanság is lehet oka, ami által van intellektuális  ismeretem a Biblia igazságairól, de azt az én értékeléseimmel, helyzet-ítéleteimmel keverem, és nem az Ige szívével gondolkodom, nem a kereszt által látok, ítélek meg dolgokat, embereket, nem Jézus szívével, hanem a saját ismeretem szerint, ami csak betű. Isten útjai nem a mi útjaink, Isten gondolatai nem a mi gondolataink. Ugyanígy, ahogyan Isten megold helyzeteket, ügyeket az életünkben, az sem a mi megoldási stratégiánk, ahogyan mi azt az adott helyzetet megoldanánk. Adjunk teret Istennek, és ebben az Ő megoldásai is benne vannak. Ahhoz, hogy ismerjük Isten akaratát, ismernünk kell az Ő szívét, az Ő szívének értelmét...Az alábbi idézetet olvastam, amit szellemi módon elemzek: "
"Paul Broca (1824-1880) az első modern agysebészek közé tartozott, aki egy agytályogos beteget koponyalékeléssel gyógyított meg. Tetemek boncolása révén azt is kimutatta, hogy a bal oldali homloklebeny bizonyos területeinek sérülése beszédzavart okoz. Ezzel első ízben mutatott ki kapcsolatot az agy bizonyos területe és az elme egyik képessége között.  Ha tudsz csak passzív lenni csendes elmével, ha tudsz úgy figyelni, mintha csak egy madár hangjára figyelnél anélkül, hogy magyaráznád, értelmeznéd a hallottakat, talán megnyílik számodra valamilyen ajtó. Ez teljesen tőled függ. A folyamat nem olyan bonyolult, ez csak egy régi függőség. Nem tudunk egyszerűen csak úgy hallgatni, ahogyan a zenére figyelünk oda. Azonnal elkezdünk reagálni, értelmezni, megpróbálunk értelmet találni benne. Beleveszünk a saját elménkbe, és elmegyünk a zene mellett. Nyugaton az összes pszichológust az foglalkoztatja, hogy rájöjjön az elme működésére, hogyan működik, miért működik néha jól, néha rosszul. Elfogadtak egy alapfeltevést, ami nem igaz: a feltevés az, hogy nem vagy több az elménél, hogy egy test-elme struktúra vagy. Természetes, hogy a fiziológia a testedet és a tested működését vizsgálja, a pszichológia pedig az elmédet és annak a működését tanulmányozza. Az első lényeges dolog, amit tudnod kell, hogy vannak, akik megismertek egy más teret, egy olyan teret önmagukban, amit az elme nem tud korlátozni, amit nem lehet az elme működésének a részeként meghatározni."...Szellemi értelemben szólva: Az agy és az elme között kapcsolat van, ami minden embernél megvan, de a szív értelméhez csak a Szent Szellem tudja eljuttatni az embert, és ha a Szent Szellem a szűrőnk, akkor Ő kiszűr minden más világi zajt, óemberi nyivákolást, melynek eredményeképpen a Szellem hangját halljuk meg belső szellemi életünkben, imádkozásunkban kérni a Szent Szellemet. Tegnap írtam arról, hogy az Ige élő igeversei mint gondolati fénycsóvák futkosnak végig szívünk agyán, értelmén, melyeket megragadunk, és az élő igevers élő tetté válik belőlünk kifelé. Ha csupán az agyam és elmém összefüggésében tanulmányozom az Igét, akkor az élettelen, halott, nem világító fénycsóvákat ad, melyekben nincs ott az Élő Ige fénye, és nem járnak-kelnek gondolatainkban a gondolati fénycsóvák, vagyis nem eredményezi azt, hogy naponta a gondolati sík felszínére kerülve a mélyből, a mindennapjainkban az Ige gondolatai által élnénk, és azon gondolatokat meg tudnánk ragadni, forgatva a szívünkben, hogy aztán tett lehessen belőle, hitbeli cselekedet. Ez esetben csupán érdekel a Bibliatanulmányozás, mint valami világi tevékenység, világi iskola, szakkör, ami az én érdeklődési területeimre, saját magam intellektuális ismereteire helyezi a hangsúlyt, ahol nincs ott a Szent Szellem, Aki elvinne engem a belső szellemi életemben a szívem értelmének mélységébe, ahol az Ige igeversei élővé válnak, és ahol az igei gondolati fénycsóvák végigfutnak szívem értelmén világítva, mert ez a szívem értelmében történik, nem pedig az agyam elméjében. Még hívő is beleeshet egy ilyen csapdába, és ez esetben írástudóvá válik, nem tud élő igei gondolatokat, igei gondolati fénycsóvákat megragadni, hisz nem is futkosnak végig szívének értelmén, helyette az agyának elméjéből merít, abból, amit megtanult a Bibliaiskolában, ismeretként hallott az Istentiszteleten vagy Bibliatanulmányozáson. Ezáltal alkalmazása csődöt mond a gyakorlati keresztény életében, mert azok nem szívének értelmének jövő hitbeli cselekedetek. Csak szellem által érthetjük meg a szellemit... / Miután többen már tűkön ülnek írásom olvasása közben, hogy mit fogok nyilatkozni, néhány mondatot írnék az ügyben, de mindenképpen megéri elolvasni az eddig írtakat is fentebb, amit eddig írtam, igazából az a lényeges, amit eddig írtam mai írásomban. Senkinek nincs oka aggodalomra, ez a szövetség a Biblia Szól Gyülekezetben már jó ideje létrejött, és mint látható, nem történt semmi eget rengető dolog, ugyanakkor néhány tekintetben lesz változás a jövőben. Azoknak is megvan az Isten szerinti ideje. Ezek pozitív változások a gyülekezetet tekintve, és természetesen ugyanúgy a GGWO mentén és Isten irányelvei halad minden a GGWO és a Biblia mentén, nincs leválás erről. Ahogy tegnapi írásomban említettem, a Magyarországi Biblia Szól Gyülekezet vezetői, pásztorai mi hárman vagyunk: P. Kende, Dr. P. József (Pajó pásztor), és én, melyről majd a két férfi vezető pásztor tart bővebb tájékoztatást a színpadon, én csak említést teszek erről. Én egy másik gyülekezet által leszek pásztor, de természetesen sokat fogok tanulni P. Kendétől és Pajótól személyesen, és nyilván én csak a háttérben leszek, nem úgy tevékenykedem mint ők, de nekem is lesz szolgálatom, amire elhív az Úr mint szolgát, pásztort, és mint nőt egy gyülekezetben. Pajó pásztor, azaz Dr. P. József mint orvos és mint nemes, a vagyonát nem hiábavalóságokra kívánja költeni, hanem Istennek, Isten dolgaira ajánlja fel, és bőséges anyagi támogatást nyújt a gyülekezetnek, ami majd hamarosan láthatóvá is lesz. Én sokáig nem tudtam arról, hogy Pajó anyagi háttere milyen. Kanadában is volt vezető pásztor. Ez a szövetség, először Kende és Pajó között, majd velem, a Biblia Szól Gyülekezetben már jó ideje létrejött, de mivel rejtett üzengetések és rejtett kapcsolat volt irányomban, hisz minden biblikusan működik, ennek okán eddig nem volt Isten szerinti mód nyíltan beszélni erről a gyülekezetnek, de hamarosan, a próba, a megpróbáltatás időszakának végével Isten szerit valóan ez meg fog történni nyilvánosan, fontos számunkra az átláthatóság, a tájékoztatás, a biblikus út. Szeretném kihangsúlyozni, hogy mi nem állunk bosszút, hanem az Igazság szerint, a Szent Szellem vezette Igazság, az Ige alapján járunk el. A szövetség egy közös célért, szeretet és igazság által, a Szent Szellem felkenésével jött létre a Biblia hitelvei mentén, P. Schaller és a GGWO támogatásával. Nálunk nincs elnyomás, de van igazság, szabadság, testvérség, ahol a Fej: Jézus Krisztus...Most írhatnám azt, hogy leszámolok a Hajnival és a társaival, mint vezetőségi tag, de nem teszem, mert hagyom, hogy ezt Isten rendezze el, az Ige intézze el ezt az ügyet. Mint mondtam, nem állok bosszút, de hagyom, hogy Isten igazsága cselekedjen ebben az ügyben, és Isten igazságos is, nincs saját utam a dolgok lerendezésére, csakis a kereszt útja, Isten útja. Ez természetesen a két vezető pásztor ügye is. Mindkét vezető pásztor csodálatos pásztor, Akik Krisztusban állnak, bölcsességet Felülről kapnak és kérnek. Az Új Földről is beszélünk. Hamarosan konferenciák kezdődnek, ez az ügy egy kis idei pihenni fog, mindenkinek áldott nyarat kívánok. Egyelőre ennyit írnék. Köszönöm a figyelmet.../Folytatva a történetemet: A Biblia Szól Gyülekezet két helyszínen, de egy régióban evangelizál, a Deák tér és a Vörösmarty tér, valamint a Deák térből nyíló kisebb utcák. Akik részt vesznek ebben, hívők, önkéntes alapon hirdetik Jézus Krisztust. Az önkéntesség fontos, és mindenki annyi időt marad, amennyit erre rá tud szánni, ugyanakkor előre összeállítottuk a beosztást, váltási időszakokkal, 14h-tól 19h-20h-ig. A gyülekezetből bőven jöttek testvérek, mindig közös imával kezdünk körbe állva az utcán. Vidéken mindig más a helyszín, és mivel néhány helyen vagyunk jelen, ezért jobban rá tudunk fókuszálni a közös evangelizációra, ugyanakkor a gyülekezet hetenkénti jelentős szolgálatai, melyekhez utazni kell, ugyanúgy folytatódnak, abban változás nincsen. Én is ott vagyok a két helyszínen, evangelizálok, de elsétáltam a közelben lévő gyülekezetekhez is, például Astoriához és Nyugatihoz, ahol testvérekkel ismerkedtem össze más gyülekezetből. Eddig segítség-kérés, bejelentés, panasz nem érkezett a bázisra. A gyülekezetek evangelizáción különleges mennyei kenet van jelen, érzik és megtapasztalják a hívők, hogy ez teljesen más evangelizáció mint ami eddig volt nekik. Érzik a szellemi súlyát is, valamint az egységet is a gyülekezetek között, élvezik a közös munkát, aratást is, ami egyfajta Szent Szellem általi öröm. Az emberek többnyire megállnak, de aki siet vagy elhárítja, annak is oda adok egy szórólapot, azt hála Istennek elfogadják. Többnyire megállnak az emberek. A pásztor az alábbiakról beszélt Spurgeon mentén: "6. Zsoltár 9-10 - "...meghallgatta az Úr hangos sírásomat! Meghallgatta könyörgésemet az Úr, imádságomat elfogadta az Úr!"...Ez az én tapasztalatom is. Pecsétet üthetek rá, hogy Isten ígérete igaz. Sok-sok alkalommal csodálatosan meghallgatta szolgája imádságát, és most is meghallgatja könyörgéseimet, nem fordítja el fülét tőlem. Áldott legyen érte szent neve! Annyi bizonyos, hogy a zsoltáros bizalmában rejtőző ígéret nekem is szól. Hadd tegyem magamévá hittel: "imádságomat elfogadta az Úr". Elfogadja, nem felejti el, és úgy és akkor teljesíti majd, ahogy és amikor szerető bölcsessége ezt a legjobbnak tartja. Szegényes kis imámat a nagy Király elé viszem, Ő pedig meghallgat, és kegyelmesen elfogadja kérésemet. Ellenségeim nem hallgatnak meg, de az én Uram meghallgat. Azok kigúnyolják könnyes imáimat, de az én Uram nem. Ő meghallgatja és szívén viseli könyörgéseimet. Micsoda fogadtatás ez nekem, szegény bűnösnek. Mi elfogadjuk Krisztust, az Úr pedig - Fia érdeméért - elfogad minket és imáinkat. Áldott legyen ez a drága név, amely szabad utat biztosít imáinknak még az arany kapunk át is. Uram, taníts engem imádkozni. Hiszem, hogy meghallgatod könyörgésemet. Amen."...Folyt.köv.../Ma, a Szent Szellem, először az irodalmi fogalomtáramhoz vezetett a könyvespolcomon, melyben a 'bornírt' szóhoz vezetett, jelentése: szűk látókörű, korlátolt, ostoba, majd elővetett négy gyöngyvirág illatú papírzsebkendőt, a csillárom alá álltam, mely a Mennyet jelképezi, és két papírzsebkendőt a szememre, egyet a fejem tetejére, egyet pedig a szívemre helyeztem, ugyanis az ügy kapcsán egyesek teljesen eltorzult módon, az Igén kívül, szűk látókörűen, testi módon, ostobán gondolkodnak, és amire szükség van, az az Ige szentsége, gondolkozása, Jézus látása, Jézus elméje. A Bibliából is üzent a Szent Szellem, II.Kor 7: "Mivel tehát ilyen ígéreteink vannak, szeretteim, tisztítsuk meg magunkat minden testi és szellemi szennytől és Isten félelmében vigyük véghez a mi megszentelődésünket. Nem ítéletképpen mondom, hiszen előbb mondtam, hogy szívünkben vagytok és életre-halálra egyek vagyunk..."

cs.tündi Creative Commons License 2016.07.30 -2 0 1479

Folytatva P. Kende "Júdás 1:20 - "Tartsátok meg magatokat Istennek szeretetében, várván a mi Urunk Jézus Krisztusnak irgalmasságát az örök életre." A gyümölcsöző hívő élet nem abból van, hogy javítgatom magam. Hanem épülvén, szellemi életünkben épülvén, imádkozván. Ez fontos, nem várathat magára. Ennek van most itt az ideje. Annak, hogy épüljünk, hogy összerajkunk dolgokat Jézus Krisztusra, hogy közösségben legyünk Ővele. Ő képes megtartani minket. Mindvégig. Róma 8:31. Az Örökkévaló karjai vannak alattunk. Köszönöm Uram, hogy a Biblia egy boldog befejezést ad, ami a kezdet is.".../... Kiegészítésként az alábbi gondolatok helyeződtek szívemre: Istennek már megvan a kész terve az életünk számára, minden egyes gyermekének élete már egy kész terv az Úr szívében és értelmében, ami azt is jelenti, hogy nincsenek véletlenek, és Isten a helyzeteinkben az Ő szerinti legmegfelelőbb időben belenyúl az eseményekbe. Nem csinálja azt Isten, hogy miközben jelen van a történésekben láthatatlan módon, ül egy trónuson, és csak közömbösen nézi az eseményeket, olykor ásítozik, és nem csinál semmit, hanem Ő nagyon is munkálkodik a háttérben, olyannyira, hogy minden ami történik, az Ő célja szerint történik, az Ő tökéletes terve szerint. A helyzeteink részleteiben is ott az Úr, de ezt csak az ismeri fel, aki közös vágányon halad az Úrral, és az Ő akaratát keresi, nem ítélkező, nem önigazság vezérli. Vannak, akik a helyzetben még nem képesek látni, szellemi érzékszerveikkel érzékelni, szívük értelmében felismerni, tudni, hogy mit miért tesz az Úr, de aki valóban Istennek rendeli alá magát, és szereti az Igét, az Igazságot, abban is jár, cselekedetei a szeretet cselekedetei az újjászületett szívéből, a gondolkozását rá állította Isten gondolkozására és szívének lüktetésére, és alázattal fogadja a beoltott igét, akkor rá állítódik a Szent Szellem szellemi impulzusaira, és belső szellemi életében tudni fogja, hogy mi Isten akarata, amivel önmagától, szívében egyetért, és aszerint is cselekszik, gondolkodik. Isten az Őáltala tökéletes időpontban a helyzetben feláll a székéből, és a helyzet közepére lép, ami által mi szellemi, szent ragyogást, kenetet, mennyei Fényt érzékelünk a helyzet közepén, és ezzel Isten először felbolygat mindent, néhányan csodálkoznak, néhányan kétségbeesetten futkároznak sikoltozva, megint néhányan a szellemit mondják gonosznak és a gonoszt szellemit, aztán vannak akik démoni hatás alatt vannak, és Isten munkáját akarják akadályoztatni, gonosz terveket szőnek, bűnszövetkezetet alkotnak, ami által lesznek akik démoni hazugságoknak dőltek be, de olyanok is vannak, akik imádkoznak, és kérik Isten további vezetését, valamint Felülről jövő bölcsességet kérnek a Szent Szellemtől, nem ítélkeznek, mert egyetlen látásuk Jézus látása a keresztről, és Isten szeretetével állnak a helyzethez, alávetve magukat az Ige igazságának, Isten vezetésének. Tudják, hogy Isten irányítja a helyzetet, átadták Istennek a helyzetet, letették Isten elé, a keresztre helyezték a helyzetet. Isten szól az igazakhoz, akik hitbeli cselekedeteket, lépéseket tesznek, válaszul Sátán munkájára, ami a démonoknak természetesen nem tetszik. Isten először felbolygatja a helyzetet, majd mindent és mindenkit az Ő általa elrendelt helyére tesz, ugyanis mindenkinek és mindennek megvan az Úr által elrendelt helye, ahova helyezi, teszi a hívő gyermekét. Ha egy hívő hisz Isten igazságában, Isten igazságosságában, tökéletes döntéseiben, vezetésében, akkor mindezt elfogadja, hisz tudja, hogy Isten soha nem vét hibát, Isten soha nem téved. Mindazonáltal miközben Isten a helyzetben cselekszik, valójában bennünk is munkálkodik, és Isten, szemközt Önmagával, maga elé helyezi gyermekét, majd mint egy műtőorvos, elkezd belső szellemi életében munkálkodni különböző területeken, mindegyik belső területen a szívében. Eközben rávilágít dolgokra a gyermeke gondolkozásában, amihez felhasználhat embert, egy másik hívőt, például engem Isten felhasznál arra, hogy Hajnit szembesítse, és a gyülekezettel is, az ő büszkeségére, felfuvalkodottságára, bűneire, önigazultságára, ítélkezéseire, a Bibliát kikerülő alattomos cselekedeteire, az irigységére, a gyűlöletre, az Isten akaratát és a keresztre ráhelyezést kikerülő, gonosz, minden aljasságra elszánt dolgaira, a biblikusságot és Isten igazságát leköpő szívének gondolkozására. Nem a szeretet és Isten igazsága motiválja, hanem az érdek. Akit Isten igazsága motivál, az szeretet által és a Biblia útmutatása által a Szent Szellem vezetésével, alázatban cselekszik. Én is eszköz vagyok arra, hogy Isten munkálkodjon Hajniban, úgy mint amikor Isten az Ő karjára felhúz egy bábut, aki jelen esetben én vagyok, és ezzel Hajni szellemi életében munkálkodik, szembesíti az Igével, önmagával, a bűneivel, a gondolkozásával, a szívével, és rávilágít dolgokra. Ezáltal Isten azt teszi, hogy felszínre hozza Hajni és társainak rejtett dolgait a meszelt sír alól, a képmutatás és farizeusság alól, ami által felszínre kerül mindaz, ami Isten előtt utálatos, és ezáltal is Isten mindenkit az Ő tökéletes teve szerint a megfelelő helyre helyez. Ugyanez érvényes Adélra is... A könyvemet már pásztorként fogom megírni és megjelentetni, egy másik gyülekezet által leszek pásztor, és ebben a könyvben írni fogok a gyülekezetet ért démoni szellemi támadásról, ugyanis a gyülekezet jövője egy Istentől megáldott, felvirágzott gyülekezet, amit Sátán meg akar akadályozni, és ezért is felhasznál embereket a gyülekezetből, akik ezt nem látják át. Ebben az értelemben, de csak ebben, jót tesz mindez, mivel Isten ezáltal szórja ki a gyülekezetből a rákos sejteket, ami nem oda való, és miután ez megtörtént, új csodálatos korszak kezdődik Isten támogatásával a Biblia és Isten útján a gyülekezetben. A sátáni támadás arra mutat, hogy szellemi mindaz, ami történik, és mindig a testi üldözi a szellemit. Nagyon is szellemi, és Isten terve szerint való az, ami történni fog, vagy már megtörtént. Ez már megtörtént. Sátán megtámadja azt ami szellemi, és épp az a jó, ha támadás van, mert onnan is lehet tudni, hogy mindez szellemi. A két vezető pásztor, és én mint harmadik, örök érvényű...az orvos-pásztor esetében nemcsak a Biblia útja és teljesen biblikus gondolkozása, Istentől való szeretete és bőséges anyagi támogatása miatt, hanem Isten útja miatt, az Igazság szeretete miatt. Ez a hármasság, három ember, benneteket is érint, Új Föld, ennek teológiájáról, és a gyülekezetről majd később, a színpadon, az Isten szerint való időben, nem most. Az anyagi támogatás mögött nincs üzlet, semmi köze a pénzhez, hanem mint nemes ember, nemes orvos-pásztor, Aki a vagyonát Istennek adja, mert nem akarja hiábavalóságokra költeni, és itt a biblikus vezetői pásztorság van, mindketten fantasztikus pásztorok, mindketten Istentől...az orvos-pásztor, és Ő is, mindketten csodálatos pásztorok, meggyökerezvén Krisztusban..., és én is, mint harmadik....mindez P. Schaller-rel való előzetes megbeszélés által, P. Schaller jóváhagyásával, támogatásával, és az egész GGWO támogatásával, az egész világméretű Biblia Szól Gyülekezet támogatásával, sőt, örömével...Üdvözlöm vezetőségünk, velem, azon döntését is, mely szerint az ez évi nyári konferencia a Kaposvári Egyetemen lesz... valamint az elmúlt hónapokban a több gyülekezetből érkező koncert-napot, melyen több gyülekezet dalszolgálata koncertezett. A végső időkben Krisztus Testének össze kel fognia, nem pedig el szeparálódnia, hisz minden gyülekezet Krisztus Testét képezi, az Ő szeretetében. Mi Isten útján, a GGWO mentén haladunk továbbra is, de felvirágoztatjuk a gyülekezetet, ezért a kitelepítés után betelepítés lesz. Sajnáljuk ha nem maradnak a krisztusi úton, de a tisztaságot tekintve nem számít ha elmentek, akármennyien vagytok, a kitelepítés által mi küldünk el benneteket, és köszönjük eddigi testvérségeteket, amíg még azok voltatok. Betelepítés fog történni. Nem számít semmiféle forradalom, betelepítést végzünk. Isten velünk van !!! Mivel ez a GGWO támogatásával van, semmit nem kell megmentenetek, most fog felvirágozni a gyülekezet, Isten útján...A Szent Szellem kenete van ezen a szövetségen...Én is benne vagyok a vezetőségben, hárman vagyunk benne...országosan... ez azt jelenti, hogy Te alattam vagy Hajni...Természetesen ez nem világi munkahely, mert ez Isten Országában van, ahol nincsen elnyomás, a pásztorok esetében sincs, de van a Szent Szellem vezetése és kenete, ahol igazság és szabadság van, szeretet, testvériség. Részleteket nem most, nem is a napokban, hanem az Isten szerint való időben mondunk, az egész gyülekezet előtt....Más témával folytatom, melyről szellemi elemzést is írok: Amióta világossá vált, hogy a gondolatok székhelye az agy, egyre népszerűbb lett az az elképzelés, hogy az elmét egyszerű gépnek tartsák. Antoni van Leeuwenhoek (1632-1723), aki először tanulmányozta mikroszkópjával az idegsejteket, úgy vélte, hogy az agyban egy sajátos eleven szellem vagy folyadék található, amely megtestesíti az életerőt (vis vitalis) és a tudatot. A 18. század romantikus szemléletének megfelelően a híres német költő, Goethe azt tartotta, hogy az agyban aktív életerő működik - olyan mozgatóenergia, amely az élettelen szöveteket élővé varázsolja. Noha ezt az elméletet már régóta elvetették, nem sokban különbözik a tudatról alkotott egyes modern feltételezésektől... Szellemi értelemben az helyeződött a szívemre erről, hogy Isten Igéje, az igeversek élő gondolatai Istennek, és mivel Jézus elméjével rendelkezünk, ezért az Ige gondolatai élő gondolatok, az élő Szellemből, melyek mint kis fénycsóvák futnak végig agyunkon, a szívünk értelmében, az elménkben. Ezek a kis élő fénycsóvák mint igeversek, ha forgatjuk azokat a szívünkben, és alávetjük azoknak az énünket, akkor gondolati fénycsóvákból tettek és hitbeli cselekedetek által jönnek ki belőlünk, vagyis igei tettekre váltódnak. Azonban ha ezek a kis élő igei gondolati fénycsóvák agyunkban keverednek a világ gondolatiságával vagy a saját egónkból érkező gondolatainkkal, akkor abból egy langyos katyvasz lesz, ami nem a kereszten történt Bevégzett Munka valóságából fakad, és nem viszi előre a hívőt, nincs növekedés, csak egy lagymatag állóvíz, melyben a vallás keveredik a kereszt életével. Ilyenkor az igei fénycsóvák is kevesebbek az agyunkban, ahogy végigfutnak a gondolatainkon. Ha én csak az Ige gondolataival töltekezem, akkor csakis az Ige gondolatait fogom megragadni belső szellemi életemben, és azok fognak tettekre váltódni, ahogy megragadtam az Iét, és hagytam, hogy az Ige is megragadjon engem... Az Ige nem egy ideológia és nem egy eszme, nem vallás, nem filozófia, hanem a Valóság... az alábbi idézet okán írok erről: Vere Gordon Childe, brit őstörténész szerint: "Az ideológia nyilvánvalóan társadalmi termék. Egyrészt az eszméket hordozó szavak az adott társadalom életének termékei, és elképzelhetetlenek rajta kívül; másrészt maguk az eszmék is annak köszönhetik valóságos voltukat, tetteket befolyásoló erejüket, hogy mennyire fogadta el őket a társadalom. Látszólag képtelen hiedelmek is hitelre tehetnek szert, feltéve, ha a csoport minden tagja elfogadja azokat, és ha a csoport valamennyi tagját gyermekkorától fogva arra tanítják."... Valóban társadalmi termék az ideológia és eszme, ami a vallásos kultúra terméke az ember bukás általi eltorzult gondolkodásának és lelkének torz-szüleményeként. Miután Jézus Krisztus szellemi helyreállítását elfogadtam, és tudatosítottam szívem értelmében ezt a helyreállítást, megigazítást, ebből adódóan csak az Ige gondolataival táplálkozom, az Ige gondolati rendszerével, ami által csak az ige gondolatai fénycsóvái kerülnek gondolataimba nappal és éjjel, és ezen igei élő szellemi fénycsóvák ezáltal könnyen útba tudnak igazítani napközben, a mindennapjaimban, a helyzeteimben, hisz azok éltetnek engem, ami bemegy, az jön ki, miután a gondolati síkra az ige gondolatai kerültek a mélyből, szívem mélyéből. A Mély a Mélyet hívja.../Folytatva a történetemet: A Deák téren evangelizál a Biblia Szól Gyülekezet minden egyes nap délután 14h-tól este 19h-20h-ig. A téren is, és az abból vezető utakon is különböző irányokban, valamint abban az aluljáró-átjáróban, ahol a villamoshoz kell feljutni, a helyszín állandó. A környéken vannak gyülekezetek az Astoriánál illetve a Nyugatinál, de még rengeteg helyszínen a belvárosban, frekventált helyeken, hisz a munkaértekezleten a kivilágított táblán a térképen Budapesten minden főbb ponton van evangelizáció ugyanabban az időintervallumban. Mivel a Vörösmarty tér közel van a Deák térhez, ezért, hogy ne keveredjenek a gyülekezetek és ne zavarodjanak össze az emberek a különböző gyülekezetek miatt, a Biblia Szól Gyülekezet vállalta be, hogy ott is jelen lesz, később megírom milyen módon. Van mikrofonos evangelizáció, és egyéni, megszólítós is. Aki egyedül sétál, és úgy szólít meg embereket, javaslom, vezesse őt a Szent Szellem, mert például velem már többször előfordult, hogy a Szent Szellem szólt utcai evangelizáció közben nekem, hogy most forduljak jobbra, majd menjek fel a lépcsőn, és ott azt az embert szólítsam meg, aki ott lesz. Mivel Isten általam akart szólni őhozzá. Tehát vezesse a Szent Szellem a hívőt, ebben a hívők szellemi megtapasztalást is szereznek, nincs konkrét meghatározás pásztor által, csak a körzetre vonatkozóan, a körzet és maga a helyszín fontos. Az egyik pásztor a következőkről is prédikált a téren Spurgeon által: "Jn.10:28 - "Jézus mondá: Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az Én kezemből."...Hiszünk a szentek örök biztonságában. Mindenekelőtt azért, mert Krisztus tulajdonai, és Ő nem veszít el egyet sem a vérével megváltott bárányok közül, akiket az Atyától kapott. Azután, mert Ő örök életet ad nekik, és ami örök, az valóban örök. Ha a szellemi élet megszűnhetne, akkor az nem örök, csak időleges lét lehetne. Figyeljük meg továbbá, hogy az Úr kifejezetten hangsúlyozza: "nem vesznek el soha". Amíg csak a szavaknak jelentőségük lesz, ez a szó arról biztosítja a hívőket, hogy nem fognak elveszni. A legcsökönyösebb hitetlenség sem tud más jelentést beleerőltetni ebbe a mondatba. Végül, hogy ez az ígéret kerek egész legyen, Isten kijelenti, hogy népe a kezében van, és Ő nem engedi, hogy bármiféle ellenség is kiragadja onnan. Biztos, hogy ezt még a pokolbeli ősellenség sem tudja megtenni. Biztonságban vagyunk hatalmas Megváltónk kezében. Hagyjuk hát el a világias félelmet, de a világias bizakodást is, és pihenjünk meg békességben Megváltónk kezében."... Folyt.köv.../ Ma, a Szent Szellem, a csillárom alá vezetett, ami a Mennyországot jelenti, megérintettem a csillárt, majd a csillár alatt a két kezemmel kézfogást játszottam el, mint amikor két ember Isten akaratából és Isten szerint valóan szent szövetség által kezet fog egymással szeretetben, békességben, a Biblia mentén, a Szent Szellem felkenésével, Isten útján, közös célokkal, Isten akarata szerint ...A Bibliából is üzent a Szent Szellem, bemásolom, utána pedig a tegnap írt írásomat közlöm újra, tehát a 60. zsoltárból az üzenet: "Megrendítetted, megrepesztetted a földet. Gyógyítsd be sebeit, mert megindult. Szörnyű dolgokat láttattál népeddel, bódító borral itattál minket. De jelt adtál az istenfélőknek, hogy megmeneküljenek az íj elől. (Szela.) Segítsen jobbod, és hallgass meg minket, hogy megmenekülhessenek kedveltjeid! Isten így szólt szentélyében: Örömmel adom örökségül Sikemet, és kiosztom a Szukkót völgyét. Enyém Gileád, enyém Manassé, Efraim sisak a fejemen, Júda a kormánypálcám, Móáb pedig a mosdómedencém, Edómra teszem sarumat, Filiszteán diadalmaskodom! Ki visz el az erős városba, ki vezet el engem Edómba? Csak Te, Istenünk, noha elvetettél minket, te, Istenünk, bár nem jársz seregeinkkel! Adj nekünk mégis segítséget az ellenség ellen, mert az emberi segítség mit sem ér! Isten segítségével hatalmas dolgokat viszünk véghez, ellenségeinket ő tapossa el."

cs.tündi Creative Commons License 2016.07.29 -2 0 1478

P. Schaller prédikációjából idézek írásom elején, a Biblia Szól Gyülekezet által: "Bármikor, amikor a sátáni kormányzat támadni kezd, legjobb ha Istenhez megyünk és csendben maradunk: "az eszes csendben lesz abban az időben."... A gonosz démoni vezetősének lehetnek alkalmazottai, akik komoly tervekkel bírnak, de az a hívő, aki csendben marad, az győztes lesz. Hitben járunk, a tisztesség edényei vagyunk. Sátán célja, hogy megállítsa Isten munkáját, célját, hogy Isten munkája ne nyilatkozzon meg, keresve a lehetőséget, hogy zűrzavart hozzon be. Nekem nagyon tetszik Isten embere: nem nagyon izgul. Felfedezi azt a szót, hogy: eszközök. Isten eszközei.".../... Eme prédikáció által is, a következő fontos témák helyeződtek szívemre szellemi életemből, ahogy forgattam a szívemben: Ha azt érzékeljük, hogy van egy problémám, akkor érdemes feltenni hangosan azt a kérdést, hogy az amit én problémának gondolok, érzek, vélek, az valójában kinek a problémája? Bennem, a belső életemben kinek vagy minek van problémája és ki vagy mi szerint probléma az a dolog? Egyáltalán ki vagyok én, ki az az én, Ki vagyok Krisztusban, továbbá a bennem élő Igének probléma-é az, amit én problémának titulálok? Az Élő Igének, Aki a Jézus Krisztus, én bennem élve probléma-é az? Az Élő Igének írott változata szerint probléma-é? Ha a válaszom az, hogy az az egóm, az énem, az óemberem problémája, és azoknak probléma, akkor hagyd, hogy az Ige intézze el azt a problémát. Hagyjuk, hogy az Ige intézze azt el a problémát. Az Ige elbánik azzal. Ez nem csak saját magunk miatt fontos, hanem azért is, mivel ha adott esetben a probléma valóban probléma, akkor azt az Ige intézi el, az Igének van jogosultsága rá, Aki az élő Jézus Krisztus, és az Ő vérének munkálkodása az adott helyzetben, valamint ha csak az én óemberi természetem, hústestem eltorzult gondolkozása által probléma az a valami, akkor is az Ige kiigazít engem, megnevel. Beszéljem meg a Szent Szellemmel. Mindenképpen meg kell beszélünk imaéletünkben Istennel azon dolgokat az életünkből, melyeket problémának érzékelünk, mert sok esetben éppen Isten cselekedete és éppen Isten akarata az, ami ellen megy valaki, ami neki probléma, ami által inkább az ő gondolkozásában és szívbeli hozzáállásával van probléma. Az óembernek nem tetszenek bizonyos dolgok, de ilyenkor rá kell ébredni, hogy mi már nem az óemberben élünk, hanem a szellemi életünkben, ami Krisztus mennyei természete, logikája, szíve, és nem az, amit mi saját magunkból gondolunk a saját helyzetértékelésünkben. Vannak akik csak elmondják imáikat, kéréseiket Istennek, de nem engedik, hogy Isten beszélgessen velük, akár a Biblia által, - mert az imaélet az Istennel való szellemi párbeszéd is, - és ilyenkor a szépen megfogalmazott imáikra várják Isten cselekedetét, és közben értetlenül állnak, mivel Isten nem áldja meg az imáikat, sőt, Isten elutasítja az imáikat, valamint Isten megfenyíti őket, mert bűnre kérnek áldást. Isten csak az igazat támogatja, a kevélyeknek ellene áll. Az óemberi természet hiába ordibál a gyülekezetben, az óemberi természet Isten döntése által a kereszt általi halálra való, a gyülekezetből pedig kidobásra. Néhány férfias nő az óemberi természet jogait követeli flegmán, férfiasan, gyűlölködve, leköpve a Bibliát és Istent, a gyülekezet első sorában, mint a huligánok, férfias kisugárzással belül és kívül, a legalja módon, de onnan Isten repíti ki őket, mert nem tudják elfogadni, hogy hiába imádkoznak, Isten nem áldja meg az imáikat, és már évek óta imádkoznak, de Isten még inkább ellenük áll, és nem segíti őket, hisz a bűnre, hamisra nem adhatja áldását. Isten akarata ami történik, és ha azt mondják, hogy nem ez Isten akarata akkor Isten miért nem segít nekik és miért nem áldja meg a dolgaikat, a mocskos dolgaikat? Minden szellemi hívő számára nyilvánvaló a gyülekezetben, hogy mi Isten akarata, Isten velem van, az összes pásztor és az egész gyülekezet is, az angyali sereggel együtt, más gyülekezetekkel együtt. A pásztorok is olvassák amit írok naponta, és a belső mag is a gyülekezetből, hálás vagyok értük, így Hajni és bűntársai már az egész gyülekezet, és Isten előtt fog felelni, a mennyei bíróság fog ítélni... P. Schaller, tudjátok, az egész világevangelizáció vezető pásztora a "beidézett" prédikációban beszélt a csendességről... a hogy a Biblia is írja: "az eszes csendben lesz abban az időben"..., és nem ordibál, hanem a Szent Szellem vezetésére vár, meghajolva Isten előtt, amely által Istentől függő viszonyba kerül. Az Istentől való függés nem tetszik az óember természetének, és többek között ez a gond Nálatok. Én Istentől függök, és nem a saját terveimtől, a saját cselekedeteimtől, saját magamtól vagy másoktól. Ha nincs meg az Istentől való teljes függésem, akkor engem az óemberi természetem fog irányítani, annak gondolkozása, és Isten mentsen engem ettől. Az alázat teszi Istentől függővé a hívőt. Nekem az Úrtól van várakozásom, és nem a saját cselekedeteim produkálásaitól, attól, hogy mi lesz a testi erőből vett cselekedeteim eredménye az ügyben. Egyedül az Úrtól van várakozásom, és ez olyan számomra mint amikor minden reggel ahogyan kilépek a kiserdőbe, a vadregényes természetbe, ahol élek, és még nincsenek emberek, csak izgatottan várom, hogy mit nyújt számomra aznap reggelre a sokszor láthatatlan, fákon megbújt állatok, madarak világa, a növények, fák, virágok természetbeli élete, az időjárás által befolyásolt természet titokzatossága, és milyen természetbeli illat lesz, akár eső után, milyen neszt, hangokat fogok hallani, milyen lesz a kiserdő hangulata, és szellemi értelemben: mit fog nekem üzenni az Úr aznap reggel akár a természet által aznapra...mert a Szent Szellem üzen még a természeten keresztül is, és van egyfajta szent várakozásom reggel, hogy mi a Szent Szellem üzenete... ez egy jóleső, boldog izgatottság, az is amikor a vadregényes természetbe lépek ki reggel, de főként az, hogy mit üzen nekem az Úr aznap reggel... Isten emberek által is tud szólni, és ilyenkor az újjászületett belső szellemi emberem, szellemi életem rezonál a hallottakkal, azaz felismeri, hogy az az ember aki szót, Isten Igéjét szellemi módon szólta-é, és hogy az szellemi üzenet a számomra az Úrtól. Egy újságíró úgy fogalmazott, hogy: "Az igevers belső valóság...meghallani...több, mint szavakat megérteni."...Ez gyönyörű...a Bibliából való igeversek belső valóság, amit szellemi füleinkkel az isteni életünkben meghallunk, ami több mint szavakat megérteni. Ez a szívük értelme. Szintén ez az újságíró fogalmazott úgy, amit én Krisztus Testére, a Gyülekezetre is értelmezek a kémián kívül, hogy az egész világmindenség ugyanabból az anyagból áll, így az egész kozmosz valamiképpen egyetlen test. Ilyen értelemben elmondhatjuk, hogy végül is csillagokból tevődünk össze, vagy mondhatjuk úgy is: az egész világmindenség a mi testünk anyagából tevődik össze... Valójában minden Istentől és Istenből származik, mert ami körülöttünk van, az Isten szavára állott elő, amikor Isten azt mondta a teremtés kezdetén: Legyen...világosság, stb...és lett...meglett az, amit Isten mondott. Az ember azonban Istenből származik, és ezért a legcsodálatosabb teremtmény, Istennek a legdrágább teremtménye...Istenből, Őbelőle származunk, így Isteni a mi szellemi Mennyei Édesapánk. A Krisztus Testében lévő gyermekek, mint Isten gyermekei, egy Test, és ez a test Krisztusnak teste, így ha valaki bántja a másik testvérét, az saját magát is bántja. Isten megfenyíti azt, aki a Test ellen megy, és azzal Isten ellen megy... Szellemi életünkben belül érteni kell Isten szellemi működését, így szívünk értelmében érteni kell azt is, hogy például egy kapcsolat megpróbálása Istentől sosem rövid idő és könnyű, nem csak néhány hónapos, mint nekik volt, hanem hosszabb idő, mert ez nem olyan dolog mint a felületes háziasszony esete, aki gyorsfagyasztott ételt vesz elő a hűtőből azt mondva: egyrészt hamar megvan, másrészt könnyű... gyors és könnyű... nem, Isten ténylegesen megpróbálja a kapcsolatot...!!! Isten a probléma gyökeréig megy. Egy felfedezésről írnék ennek szemléltetésére. 1949-ben John Cade ausztrál pszichiáter kísérleteket végzett tengerimalacokon annak az elméletnek az igazolására, hogy a szervezetben felszaporodó húgysav mániát okoz. A kísérleti állatokban fokozni akarta a húgysav felszívódását, ezért lítiumot kevert a savhoz. Amikor a tengerimalacokba fecskendezte a keveréket, meglepve vette észre, hogy az állatok megnyugodtak, ahelyett hogy élénkebbé váltak volna, mint várta. Gyanítani kezdte, hogy ez a csillapító hatás a lítiumnak köszönhető, és amikor mániás betegeknek adott lítiumot, azt találta, hogy azok szintén megnyugodtak, és hangulati ingadozásaik is csökkentek. Abban az időben éppen betiltották az USA-ban a lítium alkalmazását, mert néhány halálesetet okoztak, amikor közönséges konyhasó helyettesítésére használták. Így csupán 1970-re sikerült meggyőzően igazolni, hogy a kétpólusú betegségek (mániás depresszió)  kezelésére alkalmas. A lítium döntő áttörést jelentett, mert a mániás-depressziós betegek mindkét szélsőséges hangulati állapotát csillapítja. Alkalmazása azonban nagy gondosságot kíván: túl nagy adagban a vese működési zavarait idézheti elő....Mindez csak a tünetek kezelése, és nem az ok megszüntetése. A betegség okát kezelni, nem pedig csak agyon nyugtatózni valakit a felületet kezelve. Szellemi értelemben is sokan próbálják külső pótcselekvéssel orvosolni a tüneteket, de az okot nem kezeli, sőt, inkább az okot fokozza, hisz a pótcselekvések Isten szeretetét helyettesítik. Ezen túlmenően amikor Isten felborít valamit, akkor ott a gyökérig megy, a gyökérig ás, mert nem az okozat a gond, hanem az ok: valami nem Istentől volt, nem Istentől elrendelt volt, hanem ember akarata szerint, és ezért omlott össze...hisz az amit Isten tart meg, Isten akaratából, az soha nem omlik össze... Azt ami nem Isten akarata, azt az Úr elintézi az életünkben, kiveszi az életünkből...Ha valami Isten akaratában van, Isten elrendeli és azt mondja: Legyen...és előáll... ha pedig nincs Isten akaratában, akkor Isten éppen azon van, hogy Ne legyen....és nem áldja meg... Isten emberi erőlködés és az ember közreműködése nélkül áldja meg az ügyeinket, ami által Istené a dicsőség, miközben természetesen vezetve vagyok.../Folytatva a történetemet: Az étterem konyhájában nagyon jó hangulatban, áldottan sütöttük a tortát, a rektor úr felesége és én csak néztünk, ahogyan az étterem tulajdonosa milyen profin, gyakorlottan, gyors mozdulatokkal dolgozik, nekem a tojás leütése is lassabb, de nem baj, én nem szeretek kapkodni, inkább lassabban végezni mindent, de azt profin. Sokat nevetgéltünk, majd az étterem tulajdonosa megkérdezte tőlem, hogy hogyan tud a Biblia Szól Gyülekezettől szórólapokat beszerezni, mivel a vendégeinek az étteremben szintén adna, osztogatná a vendégeknek, és öröm volt ezt hallani. A vacsorára Cseri Kálmán is hivatalos lesz, és a rektor úr felesége összefoglalta mindazt amiről Cseri Kálmán a kocsiban beszélt nekünk, idézek Cseri Kálmántól, utána folytatom: "Isten nem a bűn következményeitől akar megszabadítani minket, hanem minden rossz következmény okát akarja megszüntetni. Abból az állapotból akar kiszabadítani, amelyik állapotban csak vétkezni tudunk, csak ártani tudunk magunknak is és egymásnak is. Abból a tehetetlenségből akar kiszabadítani, amelyikben senki sem tud egészen önzetlenül szeretni. Amelyikben képtelenek vagyunk megvalósítani azt a jót is, amit szeretnénk, amelyikben nem értjük Istent, és nem értünk egyet vele. Következésképpen állandó harcban állunk vele. Isten a nyomorúságaink okát akarja megszüntetni, és nem a következményeit enyhíteni. Ez a különbség minden emberi kísérlet és Isten szabadítása között. Ez a különbség sokféle önmegváltó próbálkozás, és Jézus Krisztus tökéletes szabadító munkája között. És aki ezt a jézusi szabadítást átéli, az azt tapasztalja, hogy ha például alkoholista volt, nem kívánja az alkoholt. Nem azt, hogy van ereje olykor leküzdeni ezt a kívánságot, hanem nem kívánja. És ha hazudozó volt, egyszerűen nem jut eszébe, hogy mást mondjon, mint ami a valóság. És ha félelmek gyötörték, egyszerűen nem fél - ahogy a múltkor nagy örömmel mondta ezt valaki. Ugyanaz az ember ugyanolyan körülmények között egészen másként reagál, megszabadult. Erről beszélt Jézus Nikodémusnak, akinek azt mondta: értsd meg, szükséges ujjá születnetek. Új természetre van szükségetek. De lehet kapni új természetet. Ezt hozta el Jézus karácsonykor. Ezt tette hozzáférhetővé nagypénteken és húsvétkor kereszthalálával és feltámadásával minden benne hívőnek. És mi egészen bizonyosak lehetünk abban, hogy Ő olyan Szabadító, aki minden öröklött és szerzett nyomorúságunkból teljes szabadulást tud adni. Aki le tudja győzni rossz hajlamainkat. Egyedül Ő tud adni igazi szabadulást minden olyan megkötözöttségből, ami az okkult erőkkel való játszadozást, és az ezoterikus tévelygésekbe való belemerülést szokta követni. Számára nincs reménytelen eset, és számára egyáltalán mi nem esetek vagyunk, hanem név szerint ismer és kimondhatatlanul szeret, és nekünk hozta el ezt a szabadítást."....Megsütöttük a tortát, és én hazamentem, a sütés után ismét lezuhanyoztam, majd miután átöltöztem, Cseri Kálmán lelkész úr elé mentem kocsival, amit én tettem meg, ugyanis a rektor úr felesége a férjével együtt érkezik a vacsorára. Érte mentem, előbb ott voltam picivel, majd Cseri Kálmán megköszönte nekem a fuvart, ami inkább nekem öröm és megtiszteltetés. Sok mindenről beszélgettünk az úton, és mint mindig, most is épített engem, Spurgeon mentén: "Ez.36:25 - "Tiszta vizet hintek rátok, hogy megtisztuljatok. Minden tisztátalanságoktól és minden bálványoktól megtisztítlak benneteket."..Micsoda nagy öröm ez! Isten, Aki megváltott minket Jézus Krisztus vérével, meg akart szentelni Szent Szellemének vizével. Isten megígérte ezt, és így is lesz, "hogy megtisztuljatok". - Urunk, érezzük és bánjuk tisztátalanságunkat, ezért most örvendezünk ígéretednek, amelyben kijelentetted, hogy megtisztítasz minket. Bárcsak hamarosan beteljesítenéd ígéretedet! Meg akarsz szabadítani bennünket még leggonoszabb bűneiktől is. Hitetlenségünk lázadásától, a szellem ellen harcoló testi vágyainktól, bálványainktól, büszkeségünk utálatos gondolataitól és a Sátán ösztönzésére elkövetett Istenkáromlásunktól. - Mindezektől megtisztíthatsz, hogy soha többé vissza ne térjenek. Isten meg akar tisztítani minden bálványunktól is,  tisztátalan szeretetünktől valami vagy valaki iránt, ami önmagában véve tiszta. Mindentől meg akar szabadítani, amit istenítünk, és így bálvány lett a számunkra. Nemcsak el akarja venni bálványainkat, hanem teljesen szabaddá akar tenni tőlük. Isten maga mondja itt, hogy ezt meg fogja cselekedni. Ezért ez az ígéret megalapozott és biztos. Bátran elkérhetjük Istentől azt, amit így megígért nekünk. A megtisztítás a szövetségi áldások közé tartozik, és amit Isten a szövetségben megígért, az mind tökéletes és biztos."...Folyt.köv.../ Ma, a Szent Szellem a nagy szárnyú angyal szobromat vetette elő, amit a csillárom alatt először a szívemhez tettem, szívemhez szorítottam, majd pedig felemeltem a magasba két kezemben tartva, azt mondva, tessék Uram, vedd el, és legyen meg a Te akaratod, az legyen  meg ami a Te akaratod...átadtam Istennek, Aki átvette a kereszten, majd pedig miután a magasba emeltem, lassan visszahelyezte a Szent Szellem a szívemhez az angyalkát, jelképesen egy ügyet, embert, helyzetet, dolgot, mert nekem visszaadta...ennek üzenete, hogy mindent és mindenkit rá kell tennünk a keresztre, és átadni úgy Istennek, hogy azt mondjuk: Uram, legyen meg a Te akaratod...legyen meg Isten akarata...és csak ez számít...A Szent Szellem a Bibliából is üzent, ez egy igeszakasz, Zsid.10:7-8-9- "Akkor ezt mondtam: Íme itt vagyok - a könyvtekercsben íme Rólam szól az írás -, hogy cselekedjem, óh Isten, a Te akaratodat. Mikor fentebb így idéztük: Áldozatot és ajándékokat, és égő, meg bűnért való áldozatokat nem akartál, sem nem kedveltél - ezeket a törvény szerint mutatják be -, akkor azt is mondta: Íme itt vagyok, hogy cselekedjem a Te akaratodat. Eltörli az elsőt, hogy életbe léptesse a másodikat."....Azaz hiába van a törvény, a szellemi magasabb, és a szellemi eltörli a törvényt..!!!.

cs.tündi Creative Commons License 2016.07.28 -2 0 1477

P. Kende prédikációjából idézek írásom elején a Biblia Szól Gyülekezet által: "A biztonságunk nem a törvényből jön, hanem a Kegyelemből. Az igaz soha meg nem rendül - gyakorlati igazságról beszél, ahogy a példabeszédek mindig. Jézus Krisztus az egyetlen igazi talaj nekünk. Bármit teszel rá, soha nem fog megrendülni. Probléma, ha az életem nem Krisztusra alapozom, hanem az én életemre, magamra, bálványra, férfire, nőre, a fizikai, lelki vagy intellektuális erőmre vagy éppen a gyengeségemre, emberi kapcsolatra, és annak köré formáltam mindent; - olyan rendszerben élem az életem, aminek semmi köze Jézushoz...Ha van olyan része az életednek, amit nem Jézus Krisztusra építettél, akkor azt összeomlasztja egy földrengés."... /... Azt gondolom, hogy ez teljesen érthetően van megfogalmazva, ugyanakkor csak az érti meg, akinek van szellemi füle a hallásra, és nem tesz egó nevezetű füldugót a fülébe, mert mindazt ami nem az illető érdekét szolgálja, azt megveti, akkor is ha Isten Igéje szólja azt. Elsőként Istentől jövő szerelemnek, kapcsolatnak kel lennie a házasulandóknak, mely szerelmet, tüzet Isten lobbantott lángra a férfi és nő szívében, tehát nem emberi szerelem. Ezen túlmenően Isten által kijelölt fél az igaz fél, és a két fél, ketten lesznek egy egésszé. Ez egy egység, ahogy az Atya és a Fiú között, vagy az ember és Jézus Krisztus között. Attól, hogy két ember házasságot köt, attól még nem biztos, hogy az Isten szíve szerint való, és megteheti Isten, hogy mivel nem az Ő szíve szerint történt, ezért nem Isten az alapja, és összeomlasztja, de, és itt kapcsolódom a prédikáció-részlethez: a házasság után is a házas feleknek a szellemi életükben nem a kapcsolatra, nem a házasságra kell alapozni az életünket, nem férfire, nem nőre, hanem Jézus Krisztusra... mert ha nem ez történik, akkor az bálványimádóvá is teheti az embert, valamint összeomlik az illető, lázad Isten ellen, erőszakot alkalmazva hisztizik, és ennek oka, hogy folyamatában is rossz alapokra helyezte az életét, egy férfire, egy házasságra, szerelemre, és nem Jézus Krisztusra...hiába járt gyülekezetbe, hiába voltak szolgálatai, hiába ül az első sorban Istentiszteleteken, mert a szív állapota a lényeges...és Isten ezt előre tudta, előre tudta, hogy kinek milyen a szívének állapota, hogyan gondolkodik...majd Isten hozott egy földrengést a házasságba egy próbatétel által, ami által nyilvánvalóvá válik, hogy bálványimádásról is szó van, nem Isten van első helyen, leköpi Isten Igazságát, az ügyének keresztre helyezését és a Biblia útját. A Katolikus Egyházban is rengeteg házasság van, világi emberek között is van ott esküvő, tehát attól, hogy történt templomi esküvő, az nem jelent semmit, ha az nem Istentől van, és nem Krisztusra helyezi az életét a házasulandó, nem csak a pap vagy pásztor előtt, Isten előtt, az angyalok előtt, hanem folyamatosan, az évek alatt az életében, hanem férfire, házasságra. A bűnök, a gyűlölet, a kereszt kikerülése, a bálványimádás is egyértelművé tette. Amikor valaki Krisztusra helyezi az életét, nem jelképesen, nem mondva-csináltan, hanem úgy is él a szívének értelmében az évek alatt, akkor az olyan mint amikor nagy melegben egy erdőbéli tó közepén egy szilárd sziklán állok, Krisztuson, és miközben állok, jobb lábam lábfejét beleteszem a vízbe, majd így egy lábon állva a sziklán lassan körbe teljesen megfordulok egy helyben állva a sziklán, úgy, hogy a víz lágy, frissítő ellenállását is érzem, ahogy jobb lábfejemmel haladok körbe a szikla körül a vízben, és történhet bármi, azt, amit a sziklára helyeztem, Aki a Jézus Krisztus, nem omlik össze, még én sem, mert én is a Sziklába, azaz Krisztusba vagyok belegyökerezve, ami által a megpróbáltatások inkább csak felfrissítik szellemi életemet, növekedek abban, és még áldást is nyújt nekem, mint a jobb lábfejemnek a víz ellenállásának érzete. Ugyanígy a térdig érő vízben, a megpróbáltatás szintjében, Jézus Krisztus megtart engem, vagy amikor derékig érő vízben, netán nyakig érő vízben a Szikla megtart engem, mert bár a gondolkodásunkban az Ige gondolkodásába kapaszkodunk, de Jézus van értünk, és ebben az értelemben nem mi kapaszkodunk Őbelé, hanem Ő van értünk, tehát minden Krisztusra mutat, az Ő Bevégzett Munkájára, és nem az én erőlködéseimre, cselekedeteimre, kapaszkodásaimra. Isten adhat olyan próbát, melyben nyakig ér a víz....de ekkor még inkább, sokkal inkább megmutatkozik Isten kegyelme, amit megtapasztalunk. A deréki érő vízhez, vagy nyakig érő vízhez hozzáedződünk. A kulcs a Krisztussal való egység-tudatosság. A hajókon hajópadló van, gyakran mahagóni fából hajópadló, de hiába tűnik stabilnak a hatalmas nagy hajó, ha az a hajó nem Isten szíve szerint, tehát nem Istennek a szíve szerint való, és a hajóra helyeznek bálványimádást, rossz alapokban gondolkodó embert, vagy bűnt, mindenféle vallásos rakományt, az a mahagóni fából készült hajópadló felvágódik, és beáramlik a víz, elsüllyed az a hajó. A gondolkodásmódok Jézus értelmén kívül erednek, mert nekünk csak Jézus gondolkodása és értelme nemcsak az irányadó, hanem az egyetlen gondolkodási rendszer, referencia pont a kereszten történt Bevégzett Munka valósága által. Drága Hajni! Hozzád szeretnék szólni. Van egy egyszerű, de mégis jelentős magyar közmondás, mely szerint ha valaki a kicsit nem becsüli, a nagyot nem érdemli. Én, a facebook falamon is, de az életemben egyébként is szeretek rámutatni arra, hogy az apró, egyszerű, kicsiny dolgokban fedezhetjük fel leginkább Istent, és gyakran utalok ennek kapcsán a természetre is. Nem kedvelem a nagyzolást, de a kis apró, természetes dolgokban megtalálom Isten egyszerűségét és Isten világát, az Ő jellemét. Tudom azokat értékelni. Ugyanígy a szolgálatomat is, melyet 2010 óta a Szent Szellem működtet minden nap, és ez először el volt rejtve, én nem szóltam senkinek a szolgálatomról, majd Isten a tudtom nélkül behozta a pásztorokat a gyülekezetből a fórumba, ami Isten munkája. Bár lehurrogtátok és megvettetéttek a szolgálatomat, engem is beleértve, de én nem szóltam semmit, csak folytattam a szolgálatomat, azt, amire Isten elhívott, és az a szolgálat nekem a szívemen volt mindig. Boldog voltam a szolgálatomban, értékeltem, és nem akartam semmiféle feltűnő, látványos szolgálatot felvenni magamnak csak azért, hogy mások előtt villogjak, hanem inkább szívbeli öröm és nagy kiváltság volt nekem, hogy Isten által végezhetem a naponkénti szolgálatomat. Engem nem érdekel az emberek tapsa, nem érdekel a hírnév, az ismertség, engem csak Isten elhívása érdekel, a szolgálat, amihez hű maradtam, és Istenhez is hű maradtam. Értékeltem a szolgálatomat, és tudtam, hogy bár nem látványos, de Isten odavezeti azt az embereket, akihez Ő szól. Isten megáldotta a szolgálatomat, és az eddigi írásaimat könyvben fogom megjelentetni, melyből Nektek is küldenék egy tisztelet-példányt. Én jártam Bibliaiskolába a KETA-ra, teológiai szakon néhány tárgy kivételével az összes órát végig vettem auditra, ami azt jelenti, hogy a tudás, az ismeret nekem is megvan, de ezt nem intellektuális ismeretként kell értelmezni ahogyan Te teszed farizeusként, írástudóként, hanem ahogy együtt járunk az Úrral, szellemi életünkben növekedünk, ami az én esetben megmutatkozik a szolgálatomban. Szeretném elmondani Neked, hogy hamarosan egy másik gyülekezet által én pásztor leszek, és ez ugyanolyan normális pásztor felkentség, mint a többi pásztor a gyülekezetben, de ez nálam nem titulus, és nem ismerethalmaz. A hitelvek ugyanazok mint a Biblia Szól Gyülekezetben, tehát ugyanazok a hitelvek vannak. Én más gyülekezet által is tanítva vagyok, de a Szent Szellem valójában a mi tanítónk, ahogy együtt járunk az Úrral, ezért hiába jössz érvekkel, azokból kihagyod a szellemi járást, valamint a Szent Szellem kenetét. A könyvemet már pásztorként fogom megjelentetni. Én pásztorokkal vagyok körülvéve, és Tőlük is sokat tanulok, de ezt nem pusztán ismeretként kell értelmezni. A pásztorság az emberek szolgálata is, és nem titulus, tehát ez egy szolgálat, az emberek felé, Isten felé, és nem rang. A szív állapotát nézi az Úr, nem pedig a látványos szolgálatokat. Csak a szív...Gondolom, most azt akarnád felhasználni, hogy másik gyülekezet által leszek pásztor, de hiába teszed, ugyanis nagyban köze van a Biblia Szól Gyülekezethez, a hitelvek ugyanazok, P. Schaller-rel együttműködve, így engem nem tudsz kivenni a Biblia Szól Gyülekezetből, ahol én már ott vagyok, csak Te nem tudsz még róla. Mindent elfogunk mondani a színpadon az Isten szerint való időben. Én saját magamtól jöttem el a gyülekezetből 2013 őszén, az egyik Istentiszteleten, éppen Gabi képmutató éneklése közben álltam fel, és jöttem el, de Isten, valamint a pásztorok tanácsára nem mentem vissza a próbatétel okán, az ügy keresztre helyezése okán, azonban engem szeretettel várnak, de nem a Te bűnszövetkezeted, hanem a szellemi hívők és a pásztorok, a belső mag. Szeretnénk tiszta vizet önteni a pohárba, sok dolgot kell elmondanunk Nektek, nyilvánosan, a színpadon, mert számunkra fontos az átláthatóság, a szellemi és biblikus eljárás, a tájékoztatás, az igazság elmondása, az igazság feltárása a Szent Szellem által. A színpadon a Szent Szellem lerántja a leplet mindenről, és ekkor megvilágosodik a gyülekezet. Hatalmas meglepetések lesznek. Akkor majd megérted, hogy miért nem tudsz félrelökni gonosz módon az utadból. Te nem becsülted a kicsit, és ezért a nagyot sem érdemled, Isten megfoszt Téged mindentől. A munkádtól is, valamint ki leszel tiltva. Ez valós. Minden P. Schaller és a GGWO támogatásával történik, elsősorban Isten szent támogatása alatt. Krisztus Testében nem számít a papír, és nem a papír szerint szolgálunk, ez nem világi hierarchikus rendszer, hanem a szív állapota, a szellemi érettség rendkívül fontos, a Tan gyakorlati alkalmazása. Te a gyakorlati alkamazásban megbuktál, társaiddal együtt. Az új Földről is beszélünk, ami fontos a számotokra. Az új Föld. Egy idézet is a szívemre helyeződött, egy gyermekregény írónőtől: "Odahaza volt nekünk a kertben egy magas diófánk. Nehéz volt rá fölmászni, a törzséről visszacsúsztam, mindig lehorzsoltam a térdem. De én nagyon szerettem a fa tetején üldögélni, egy nap többször is fölmásztam rá. Aztán egyszer a nagyanyám meglepett egy kislétrával, odatámasztotta a fa alá, kényelmesen fölsétálhattam rajta, akár a lépcsőn. Néhányszor kipróbáltam, aztán bevittem a kislétrát a fészerbe. Szegény nagyanyám nem értette, de te érted, ugye?" Janikovszky Éva...Más témával folytatom, lesz szellemi vonatkozása is: Mezopotámiában indiai pecséthengereket találtak a III. évezredből származó leletek közt, a káldeai Ur városában pedig indiai tikfát. Ősrégi, ma már elhagyott, néptelen, eliszaposodott indiai kikötők egykori élénk kereskedelmi forgalomra mutatnak; ilyenek voltak a kathiavári partokon egyes városok. Némely brahminista irodalom Surparaka város nevében a Bibliából Salamon Ophirját vélik felismerni. A Biblia egyébként ismer indiai drágaköveket és fűszereket, s néhány árucikk héber neve dravida eredetűnek látszik. A dravida szó gyűjtőfogalom, India történelem előtti népeit jelöli, mint a görögöknél a pelaszg. Azonban e népek megkülönböztetendők a vedidáktól, s lehet, hogy eredetileg valamely fajta variánsai voltak már feltűnésükkor, s azután tovább keveredtek. Nyilván vegyültek a veddida őslakossággal, s egy mongolid néppel, mely talán velük egyidőben jelent meg Indiában, hátsó-India felől jövet, s vékony rétegként északon és középen helyezkedett el, aztán felszívódott. Ezt az ausztroázsiai nyelvet beszélő népet az indoeurópaiak még ismerték, s feketének valamint orratlannak (törpeorrú volt)....A Bibliát érintő vonatkozáson túl arról is írnék, hogy ez egy népmasszíva, keverdés népek között, sok a találgatás, feltevés, és a vad-magyarok is használnak már olyan kis elektromos készüléket is, ami állítólag megjeleníti, hogy ki mennyi százalékban magyar, aminek semmi értelme nincsen, hisz mit nyer azzal az ember, ha tisztán magyar kulturálisan, de nem ismeri fel, hogy ő teljesen Istenből származik, és ez a legfontosabb az ember életében. A magyar ember is örökölte Ádámtól a Régi Bűnös Természet gondolkozását, és Hajni esetében is lehet látni, hogy hiába székely származású, nem a székely származása vagy nemzettudata a lényeg, hanem a Krisztussal való egység-tudatossága, hogy krisztusi legyen, de ő nem akar az lenni, mert ő az egóját és az önigazságát választotta, ami által bűnfertőben él a gondolkozása által... /Folytatva a történetemet: Elkezdődött a nagy közös evangelizáció, délután kezdődik, ahol én is az utcán evangelizálok, de délelőtt elmentem a bázisra, amit a Baptista Teológiai Egyetemen rendeztek be, és itt is ebédeltem az ebédlőben. Miközben a jóleső gyümölcslevest ettem és a félbevágott barackot daraboltam fel kanalammal a szegfűszeges-fahéjas gyümölcslevesben, azon gondolkodtam, hogy hogyan állítsam össze a napjaim tennivalóit, hisz intézményekbe is meg kell szerveznem evangelizálást, de majd este imádkozom effelől. A Biblia Szól Gyülekezet a Deák teret kapta helyszínnek, és én itt evangelizálok a vezető pásztorokkal, azaz vezető pásztor-társaimmal, harmadikként, közösen társulva. Szívemből mosolyogtam az emberekre, mert fontos, hogy Krisztust lássák ragyogni arcunkon az emberek. Megszólítottam egy embert, aki sajnos azt kezdte el mondani, hogy nem neki van szüksége Jézus Krisztusra, hanem amilyen az emberiség, éppen Jézus Krisztusnak van szüksége segítségre, mert nem tud jót teremteni, nem tudja megváltoztatni az embert, és ha ilyen az Isten, akkor segítségre van szüksége, elfuserált selejtet teremtett, ember kinézetű állatokat, de most már a kinézetre is állatok. Ekkor én kedvesen, nyugodtan elmagyaráztam neki az okot és az okozatot, az Ádám bukása előtti állapotot, valamint a bukást követő időszakot, az új szellemi időszámítást a kereszten történt Bevégzett Munka által, a helyreállítást az eredeti állapotra Jézus Krisztus Urunk által, azaz a megigazításunkat, a szentségünket, az örök életünket. Ő ekkor olyan ledermedt arccal nézett a Jóhír hallatán, hogy nem is pislogott a szemével, azt mondta, hogy ő nem így tudta, másképp tudta, majd elkezdte olvasni a szórólap szövegét is, és azt mondta, hogy egyelőre csak elgondolkodik rajta, amire én javasoltam az imába való elmélyülést, forgassa azt a szívben. Volt mikrofonos és volt megszólítós része is az evangelizációnak. Az egyik pásztor a következőkről beszélt Spurgeon mentén: "Lk. 24:5-6 -"Mit keresitek a holtak között az élőt? Nincs itt, hanem feltámadt. Emlékezzetek vissza, hogyan beszélt nektek, amikor még Galileában volt."... A hétnek első napja emlékeztet Krisztus feltámadására, így ez az apostolok példája szerint lett a nyugalom napja. Vagy nem támasztja ez bennünk azt a gondolatot, hogy lelkünk nyugalma Üdvözítőnk feltámadásában lelte alapját? Vagy nem igaz-e, hogy Urunk feltámadásának tiszta megértése a Szent Szellem ereje által biztosítja számunkra a békességet? Mi, akik hiszünk Krisztus feltámadásában, bemegyünk a nyugalomba, ahogy Ő is nyugszik az Atya jobbján. Benne nyugszunk, mert műve be van fejezve; feltámadása a pecsét, hogy Ő már mindent elvégzett, ami az Övéi megmentésére szükséges. Ha most lélekben együtt elzarándokolunk az arimathiai József sírjához, és megtekintjük a helyet, ahol az Úr feküdt, legyen biztos a reménységünk. Komoly kívánságom, hogy ti, akik üdvötöket eddig az ellenkező irányban kerestétek, felhagynátok reménytelen fáradozásotokkal és felfognátok, hogy Krisztus közel van hozzátok. Ha pedig szívvel hisztek benne és szájjal megvalljátok, üdvözülni fogtok. "Rám figyeljetek a Föld legvégéről is, és megszabadultok, mert Én vagyok az Isten, nincs más!" (Ézs.45:22). A hit tehát hallásból van, a hallás pedig a Krisztus beszéde által." (Róm16:31). "Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz." (Csel.16:31). Jézus él, tehát üdvözíthet mindenkor. Összes tennivalótok abban áll, hogy hitetek szemét Rá irányítsátok: Ő tulajdonotokká lesz és megment; de ne keressétek a holtak között az élőt, mert Ő feltámadt."...Folyt.köv.../... Ma, a Szent Szellem, a kb. 10 cm magas hófehér és nagy szárnyú angyal szobromat vetette elő, melyet a fésülködőasztalom tükrének tetejére helyezett, ami által egy szem-magasságban voltam az angyallal, majd levenduláról lemorzsolt levendulavirágzattal szórtam, hintettem meg őt teljesen, visszahelyeztem, és illatos lett, felkent, és így néztem az ő szemébe, aki a belső újjászületett emberemet jelképezi, ami azt is jelenti, hogy Isten felkészít engem a leendő szolgálataimra, és hogy én már teljesen szent, tiszta vagyok, újjászületett, megigazított, úgy látom saját magamat ahogyan Isten lát engem. A Bibliából is üzent, bemásolom, utána pedi a tegnap írt írásomat közlöm, előtte Lukács 19:12-től: "Azt mondta: Egy nemes ember messze földre indult, hogy királyságot szerezzen magának, és úgy térjen vissza. Előszólította azért tíz szolgáját, adott nekik tíz minát, és azt mondta: Kereskedjetek vele, amíg megjövök! Alattvalói pedig gyűlölték őt. Követséget küldtek utána, és ezt mondták: Nem akarjuk, hogy ő uralkodjék rajtunk. Amikor aztán a királyság megszerzése után visszatért, magához hívatta azokat a szolgákat, akiknek a pénzt adta, hogy megtudja, ki mint kereskedett. Eljött tehát az első, és azt mondta: Uram, a te minád tíz minát nyert. Ő pedig azt mondta neki: Jól van, jó szolgám, mivelhogy hű voltál a kevésen, legyen hatalmad tíz városon. És jött a második, és azt mondta: Uram, a te minád öt minát nyert. Ehhez is így szólt: Neked is legyen hatalmad öt városon. És jött egy másik, aki így szólt: Uram, itt van a minád, amelyet egy kendőbe rejtve őriztem, mert féltem tőled, mivelhogy kemény ember vagy, és elveszed, amit nem te tettél el, és learatod, amit nem te vetettél. Erre azt mondta neki: Saját szavaid alapján ítéllek meg téged, gonosz szolga. Tudtad, hogy kemény ember vagyok, aki elveszem, amit nem én tettem el, és learatom, amit nem én vetettem. Miért nem adtad a pénzemet a pénzváltók asztalára, hogy ha megjövök, kamatostul kapjam vissza? És azt mondta az ott állóknak: Vegyétek el tőle a minát, és adjátok annak, akinek tíz minája van. És azt mondták neki: Uram, annak tíz minája van! Ő pedig így válaszolt: Mondom nektek, hogy akinek van, annak adatik, akinek pedig nincs, még amije van, az is elvétetik tőle. Ezenfelül pedig azokat az ellenségeimet, akik nem akarták, hogy rajtuk uralkodjam, hozzátok ide, és öljétek meg előttem! Miután ezeket elmondta, továbbment Jeruzsálem felé. Amikor közeledett Betfagéhoz és Betániához, annál a hegynél, amelyet Olajfák hegyének neveznek, elküldött kettőt tanítványai közül, és azt mondta nekik: Menjetek be az előttetek levő faluba, és ahogy bementek, találtok egy megkötött szamárcsikót, amelyen ember még soha nem ült, azt oldjátok el és hozzátok ide! És ha valaki megkérdezi tőletek, hogy miért oldjátok el, így válaszoljatok: Az Úrnak van rá szüksége. A küldöttek elmentek, és mindent úgy találtak, ahogy mondta nekik. Amikor a szamárcsikót eloldották, azt kérdezték a gazdái: „Miért oldjátok el a szamárcsikót?” Ők pedig azt mondták: „Az Úrnak van rá szüksége”, és elvezették Jézushoz, majd ruhájukat ráterítették a szamárcsikóra, és ráültették Jézust. Ahogy ment, az emberek az útra terítették előtte a ruháikat. Amikor már közeledett az Olajfák hegyének lejtőjéhez, a tanítványok sokasága örömében hangosan dicsérni kezdte Istent mindazokért a csodákért, amelyeket láttak. Ezt kiáltották: Áldott a Király, aki az Úr nevében jön! Békesség a mennyben, és dicsőség a magasságban! A sokaságból néhány farizeus azt mondta neki: Mester, utasítsd rendre a tanítványaidat! Ő azonban így válaszolt: Mondom nektek, hogy ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani. Ahogy közelebb ért, és látta a várost, megsiratta, és ezt mondta: Vajha megismerted volna te is, csak e mai napon is, amik békességedre szolgálnak, de most el vannak rejtve szemed elől! Mert jönnek rád napok, amikor ellenségeid sáncot emelnek ellened, körülvesznek, mindenfelől megostromolnak és földre tipornak téged és fiaidat falaidon belül, és nem hagynak benned követ kövön, mert nem ismerted fel meglátogatásod idejét. Azután bement a templomba, és kezdte kiűzni az árusokat, ezt mondva nekik: Meg van írva: Az én házam az imádság háza, ti pedig rablók barlangjává tettétek. És mindennap tanított a templomban. A főpapok, az írástudók és a nép vezetői pedig igyekeztek őt elveszteni, de nem találták a módját, hogy mit tegyenek vele, mert az egész nép rajta csüngött, és őt hallgatta."..../

cs.tündi Creative Commons License 2016.07.27 -2 0 1476

Írásom elején P. Kende prédikációjából idézek, a Biblia Szól Gyülekezet által: "Pld.3:24 - "Mikor lefekszel, nem rettegsz, hanem lefekszel és gyönyörűséges lesz a te álmod."...A pihenésed nyugodt lesz. A próbatételben Isten nem hagyja, hogy megsemmisüljek, nem fog magamra hagyni a próbatétel közepén, és ezért nem félek. Nincs okom félni, ha Őt hallgatom. Stabilitást ad nekem. Megerősíti lépteimet. 25. zsoltár 1 - Szilárd talajt ad nekem, amin biztosan állhatok. Az alapvers ez volt: Pld 1:33 - "Aki pedig hallgat Engem, az bátorságban lakozik, és csendes lesz a gonosznak félelmétől." Mindez Istennek a munkája. Nem én voltam, aki a sáros fertőből a szilárd talajra helyezett engem, ez az Ő munkája. Ismerkedj meg ezzel a hellyel. Meggyökerezvén a hitben és továbbépülvén Őbenne. 43. zsoltár 2.".../... Szívemre helyezett szellemi gondolataim a tegnap történtek után: Amikor a gyülekezetben Isten előtt valaki kedves, és terve van ővele, akkor egyengeti az útját, és minden ellene támadó fegyvertől megvédi, miközben a tökéletes tervét alakítja ki a helyzetekben, a hívő helyzetében. Azért is írok erről, mivel vannak akik még hívőként is világi rendszerben gondolkodnak, és pusztán emberi döntéseket látnak ott, ahol Isten a részletekben is munkálkodik, hisz Isten mindenről tud, mindent Ő irányít, Aki úgy alakítja a történéseket, az emberek döntéseit a hívő gyermekei között, hogy az az Ő tervét, az Ő tökéletes tervét, célját, akaratát valósítsa meg, alakítsa ki. Ettől is Isten az Isten... Mivel Isten a részletekben is ott van, egy részletet sem hagy ki. Isten akaratát kell keresnie a hívőnek, és ezt az imaéletében megbeszélnie szükséges Istennel, miközben Isten válaszul úgy alakítja az eseményeket, hogy az valóban válasz, az Isten válasza...és a belső szellemi emberben is válaszol. Az események által is válaszol, hisz Isten munkálkodik a háttérben. Az Ő akarata ellen pedig senki nem tud menni. Ha valaki másképp látja, az Istent hülyének nézi. Kértem a napokban, hogy mindenki tegye rá a keresztre ezt az ügyet, helyezze rá a keresztre, vagyis adja oda Istennek...mert ha valóban keresztények, akkor meg is teszik, és Istennek adják oda az ügyet, ráhelyezve a keresztre... És ettől fogva legyen meg Isten akarata... Mivel én nem csak úgy mondom, hogy legyen meg Isten akarata, hanem rá is helyeztem a keresztre ezt az ügyet, oda adtam Istennek, a keresztre helyeztem, és még titeket is kértelek erre a biblikus cselekedetre, ami az egyetlen út a kereszt által, ennek okán engem hibáztatni és gyűlölni bűn és ostobaság, voltaképp ostoba bűn...hisz akkor most hisztek a kereszt általi elrendezésben úgy, hogy ráhelyezitek a keresztre, vagy nem hisztek a kereszt útjában, oda adni Istennek az ügyet? Ha nem hisztek, akkor sátáni úton vagytok, ha pedig nem teszitek, mert féltek vagy a Biblia ellen mentek, akkor is sátáni úton vagytok. Teljesen mindegy, hogy milyen ügy az, mindent rá kell tenni a keresztre, hisz nem mi értékeljük a helyzetet, ahogy vannak, hanem követjük Isten elvárását: minden ügyünket rá helyezni a keresztre. Egy hívő nem tehet olyat, hogy kijelenti, már pedig ezt az ügyet nem kell rá tenni a keresztre. De igen, mert ha nem teszi rá valaki a keresztre minden ügyét, attól Isten elveszi azt, és megfenyíti engedetlensége miatt...."Az Örökkévaló nem engedi, hogy az igaz vereséget szenvedjen."(Zsoltárok 55,22)...Éppen ezért, mivel Isten elé vittem mindent a kereszthez, Aki áldását és védelmét adja nekem, én nyugodtan alszom, és mivel a napokban Telihold volt, ablakomból nagyon jól lehetett látni, a Telihold fénye világította meg arcomat, a Hold fényében aludtam el, mielőtt a Telihold kapcsán a kereszten történt Bevégzett Munka helyeződött szívemre, és az, hogy a Holdnak a Földtől vett átlagos távolsága 384 402 kilométer, ami nagyjából a Föld átmérőjének 30-szorosa, ami által az volt a gondolatomban, hogy messze van, de mégis közelinek tűnik, ahogyan hatalmas korongként világít, és voltaképp a kereszten történt Bevégzett Munka emberi időszámítás szerint messzinek tűnik, az ókorba nyúlik, ami által nem tudják saját életükre vonatkoztatni a kereszten történt Bevégzett Munkát, hisz amellett, hogy örök érvényű, az egy olyan szellemi valóság, ami ugyanúgy érvényes a hívő minden mostani helyzetére, az egész életére. Ennek okán, Jézus Krisztus a mi ügyünket is megoldotta, elvégezte már a kereszten. Ez azt jelenti, hogy ha Istennek adtuk át az ügyünket, akkor Ő gondot visel arról, és a már az Általa megoldott megoldás felé orientálja az események történéseit, az Ő tökéletes terv szerint. Fontos tudni, hogy Isten nem menet közben gondolja ki a tervét, miután már a keresztre tettük, hanem gyermekei életét már a földi megszületésük előtt elrendezte. Az, hogy nem tudjátok elfogadni az igazságot, abból is adódik, hogy nem kérdezitek meg Istent, hogy mi Isten akarata, mert hiába mondjátok azt, hogy az nem lehet, hogy ez Isten akarata, hisz az Ő gondolatai nem a Ti gondolataitok és az Ő útjai nem a Ti útjaitok, valamint Isten mindent okkal és céllal tesz. Ezzel Istennel célja van, és oka volt. Én nem vettem el senkitől semmit, ugyanis én ráhelyeztem a keresztre, ennek okán kedves Hajni és Adél, itt bukott el a dolgotok, hisz én a keresztre tettem az ügyet, tehát nem vettem el semmit. Ennyit az első sorban ülő írástudóknak is illene tudnia. Tehát mivel én a keresztre tettem, és még benneteket is erre kértelek a Biblia útmutatása szerint, hogy tegyétek a keresztre, adjátok oda Istennek, és legyen meg Isten akarata...mert az Isten akarata érvényesül, és többször írtam, hogy én azt szeretném hogy az legyen meg, amit Isten akar, tehát legyen meg Isten akarata. A rengeteg imáitokat a hosszú évek alatt Isten nem áldja meg. Más téma. Múltkor arról írtam, hogy i történik amikor valakinek elment az esze, most pedig arról írok, hogy mi történik olyankor amikor egy élőlény megeszi a saját agyát. Először leírom, majd szellemi vonatkozásában is írok. Csak a helyváltoztató élőlényeknek van szükségük agyra. Amelyik szervezet egy helyben marad, önműködően válaszol a környezet változásaira, és nem igényli mozgásának vezérlését. A növények gyakran bonyolult reakciókra képesek - pl. a Nap felé fordítják leveleiket -, de nem hagyják el helyüket, ezért nincs szükségük agyra. Egy apró vízi élőlény, a tengeri zsákállat jól példázza az agy és a mozgékonyság kapcsolatát. Ifjúkorában ebihalként úszkál, éretté válva azonban lehorgonyozza magát egy sziklához, és a vízből kiszűrt planktonnal táplálkozik. Aztán felemészti saját agyát, mert már nincs szüksége rá. A tengeri zsákállat mozgását agya és velőcsöve vezérli. Amikor kifejlődve áttér az "üldögélő" életformára, szervezetének ezek a részei fokozatosan megemésztődnek, így csak azok maradnak meg, amelyekkel kiszűri táplálékait a vízből... Szellemi értelemben: Amikor egy hívő, miután megkapta Jézus elméjét és szívét, szívének értelmét, a saját gondolatait felül emeli Isten gondolatainál, az Ige gondolati rendszerén, felülbírálva ezzel Isten tökéletes gondolkodását és akaratát, akkor voltaképp a démoni gondolkozása és az egója által megeszi a már sajátjaként nyilvántartott Jézus elméjét és szívét. Pedig mi kegyelmi ajándékként kaptuk Jézus szívét és értelmét, elméjét, ami hatalmas nagy kiváltság, ember ilyen nagy és értékes ajándékot nem kaphat. Ráadásul amikor érvényesíteni próbálná saját gondolkozását, az nem tenné őt boldoggá, mert Isten nem véletlenül rendelkezett másképp. Isten a szükségünk szerint szolgál, és nem a vágyaink szerint, de ha az adott vágyunk Istentől való, benne van Isten tervében és a keresztre helyeztük, akkor megadhatja, de meg is tagadhatja. Mindent Istennel kell megbeszélni. A fentebb említett vízi élőlények és a szikla kapcsán az van a szívemen, hogy Jézus Krisztus az egyetlen Kőszikla, ami stabilitást és változtathatatlanságot ad, tehát ha valami Isten szíve szerint való, és Isten alapul szolgál ahhoz, akkor lehetetlen, hogy összeomoljon, például házasság vagy bármilyen ügy, de még a hívő állapota is. Vannak hívők, akiknek minden szikla Jézus, ám vannak olyan sziklák, melyek, és ha ismeritek a természetet, akkor tapasztaltátok is, hogy vizekben egyes sziklákon a vízben vékony nyálkás bevonat képződik, ami csúszik, és sem megkapaszkodni benne, sem rá állni nem tanácsos. Az akváriumok esetében az algásodás mindig valami "rendszerhibát" jelez, ilyenkor a megoldás az, hogy a kiváltó okot megszüntetjük. Én most vízről, természetes tóban lévő sziklákról beszélek, és amikor egy hívő a saját gondolkodását, a saját értékítéletét, a saját önigazságát választja Jézus elméje helyett azt mondva, hogy ő ezt jobban tudja mint az összes gyülekezet összes pásztora, vagy mint Isten, a Szent Szellem, és ezért, a határozott önigazsága által joga van kikerülni a Bibliát, akkor egy ilyen sikamlós, nyálkás bevonatú sziklán áll, amiről hatalmasat fog bukni, beleesve a vízbe, belecsúszva a vízbe, ami tán észhez téríti. A tudatlanság és hitetlenség a kétséghez hasonlóan megakadályoz bennünket abban, hogy azt tegyük, amire Isten elhívott és felkent minket. Minden bukás egyben felszólítás is arra, hogy gondolkozásotokat állítsátok rá Isten gondolkozására, az Igére, és minden ügyeiteket Krisztus természetével, Krisztus szellemiségével, a Szent Szellem vezetésével oldjatok meg, Aki soha nem tanácsol bűnöket, gyűlöletet, a Biblia kikerülését. Természetesen a bukásaitok és bűneitek ellenére is Isten gyermekei vagytok, bűnbánásra azonban szükség van, és ezt magamra is értem, mindannyiunkra. Aki gőgös, az még ezek után is felháborodik, pedig Isten már rengetegszer megdorgálta. Isten irányítása alatt van minden, a pásztorokat is Isten irányítja, az Ige igazsága és a Szent Szellem vezetése mentén gondolkodnak, hisznek, cselekednek a pásztorok, nem a saját véleményük által. Az pedig egyébként is megegyezik Krisztus gondolkodásával, a Krisztussal való egység-tudatosságuk folytán. Isten bármikor képes közbeavatkozni, ha nem az Ő terve szerint halad valami....A többi gyülekezetben a pásztorok már sokkal korábban megtették volna a kirúgásokat, ami a bűnök elkövetése okán van, a Bibliával ellentétes cselekedetek, gyűlölet, és a Biblia kikerülése, pletykálkodás, gyűlölet-keltés folytán, és 2012 óta volt türelmi idő, ami azt is jelzi, hogy nem a saját ügyét nézte a pásztori vezetés, hanem a bűnöket, a gyülekezetben démoni szellemiség jelenlétét, valamint hosszú éveket várt, és amikor a bűnök elburjánoztak, akkor cselekedett, de ezt más gyülekezetekben jóval korábban megtették volna. A döntés Baltimore-ban született, miután a Menny döntött.../ Folytatva a történetemet: A gyülekezetek felkészültek a közös evangelizációra, és sokat imádkoztak efelől. A Biblia Szól Gyülekezetben az evangelizáció előtti napokban a prédikáció elején közös ima volt a vezető pásztor vezetésével, amikor az egész nagyteremben minden fej megvolt hajtva, és imádkoztunk a részletekért, gondviselésért, lelkekért, kenetért, és megköszöntük az Úrnak az eddigi áldásokat. Jézus nevében kértük Mennyei Atyánkat, és felemelő volt, ahogy minden fej megvolt hajtva (szívbeli alázatosság jelképeként). Közben a színpadon egy lassú, halk zongora is hallható volt, mert volt az imának egy személyes, elcsendesedő időszaka is a zongora alatt, miután a vezető pásztor hangosan imádkozott velünk. A mi kis misszió csoportunkból pedig az elnök úr, a Baptista Egyház elnöke egy körlevelet adott ki a közös evangelizációban résztvevő összes gyülekezetnek e-mailen, melyet felolvastak a gyülekezetekben is az Istentiszteleteken is. Én az e-mailt is láttam, amiben megérintett a levél záró sora, amikor kitért arra, hogy mi nem vallásos keresztény hadsereg vagyunk, hanem Krisztus felkent képviselői, krisztusiak, akiknek küldetésének alapja a szeretet a kereszten történt Bevégzett Munkában, majd a katonaságból vett példát, de szellemi módon átértelmezve, ugyanis ott műveleti területté nyilvánítanak területeket, de a mi esetünkben ez szellemi, tehát szellemi műveleti terület. A "Mi is felmegyünk Jeruzsálembe", Bibliából vett jelmondatú küldetésünk célpontjaként az Úrtól, a Földet, és azon belül hazánkat, szellemi műveleti területté nyilvánítom a mi Urunk Jézus Krisztus nevében, a Szent Szellem drága felkenésével...Ezt olvasva potyogtak a könnyeim, még az ajkaimra is csordult néhány könny, érezve picit melegét és sós ízét. Az elnök úr, levelében Spurgeon mentén építésünkre is írt: "Jn.19:14 - "Piátus így szólt a zsidókhoz: "Itt van a ti királyotok!"...Jöjjetek el velem arra a helyre, melyet Golgotának neveznek és lássátok: "Itt van a ti királyotok", hogyan készíti trónját, miként készül arra, hogy azt elfoglalja. Látjátok, aki "megvetett volt, és emberektől elhagyatott, fájdalmak férfia, betegség ismerője" (Ézs.53:3), töviskoronát visel, gúnyolják, megostorozzák, leköpdösik. Ez rettenetes látvány, de szüntelenül nézzetek oda és lássátok, hogyan készül a Megváltó trónja. Lássátok, mi módon lesz Közbenjárótokká. A Gabbatán egy új trónt állított fel, amelyen Ő ül, mint a kegyelemben részesült bűnösök Királya és Békefejedelme. Király volt már Ő akkor, mielőtt a világok teremtettek: mindenek Ura, az Ő örök istenségétől fogva. De itt a zsidók előtt, a gyalázat és nyomorúság állapotában ahhoz fogott, hogy elkészítse a kegyelem trónusát az emberek számára, hogy örök boldogságra leljenek Nála. Helyettünk és miattunk tűrte a kínokat és gyalázatot. Az emberi boldogság útját állta a bűn, s az igazság büntetést követelt. A kínok a büntetés nagy részét képezték, amelyeket Ő szenvedett el helyettünk. Jézus a gúnyöltözékében, szenvedéseinek nyomaival megjelölve, arra emlékeztet, hogy Ő teljesen megvett (megszerzett) magának minket cselekedetei és halála által. Ő az, Aki vérén megvásárolt minket Istennek. Ő az, Aki "dicsőségéről lemondott, szolgai formát vett fel, emberekhez lett hasonlóvá, és magatartásában is embernek bizonyult; megalázta Magát, és engedelmessé lett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. (Fil.2:8)."...Folyt.köv.../...Ma, a Szent Szellem, az íróasztalomon lévő tartóban a kis négyzet alakú papírokból álló jegyzettömbhöz vezetett, ahonnan elvett egy kis papírt a jobb kezemmel, majd a bal kezembe vetetett egy nagyon vastag, kb. 10 cm magas gyertyát, amivel meggyújtottam a papírt, azaz a Törvény érvénytelenné vált...a szellemi, a Szellemi magasabb mint a Törvény... Ezt követően a Bibliából is üzent, több igeverset: ApCsel 8:10 - "Kicsinytől nagyig mindenki figyelt rá és azt mondták, ő az Istennek ama csodatevő ereje, melyet méltán mondanak igaznak, nagynak."...valamint ApCsel 7:52 - "A próféták közül kit nem üldöztek a ti atyáitok? És megölték azokat, akik előre hirdették annak az Igaznak az eljövetelét, akinek most árulóivá és gyilkosaivá lettetek ti.".

cs.tündi Creative Commons License 2016.07.26 -2 0 1475


Írásom elején a Biblia Szól Gyülekezet által P. Kende prédikációjából idézek: "Mit adott értünk Isten? Csillagmilliárdokat, tengereket? Valami teremtményt? Bárányt, birkát? Ennél sokkal drágábbat! Mindenét ami volt, odaadta: Az egyetlen Fiát. Az egyetlent, ami fontos volt Neki. Drága gyöngyre talált. Olyan mint a kincs a szárazföldben, mint a hit abban az emberben, aki átkozza Jézust, vagy a testvérét. Természetileg nem láthatom ezt az értéket. Szellemi szemmel ez annyira más. Isten pecsétje van rajtunk, és mások vagyunk. Nem természeti szemmel nézzük egymást, nem ez a módja ahogy közelítünk."... /...  Ennek alapján Isten a következőt mondja: Drága Adél. Azért nem adhatom oda amit kérsz, vagy inkább követelsz, mivel ha megtenném, akkor egyrészt azt a dolgot, embert, az Én Fiam fölé helyezném, a saját Fiam, Jézus Krisztus fölé, ugyanis Én már Krisztusban Neked adtam mindeneket. Kijelentettem Igémben, hogy minden csak a kereszten át Krisztusban érhető el, a kereszt nem kerülhető ki. Hiába van papírod, ha nem tudod, és nem alkalmazod szíved értelméből a kegyelem teológiája szerint a kereszt életét és az Ige igazságát, valamint azt is kinyilvánítottam, hogy Én a keresztre kérek helyezni mindent, még a házasságot is. Továbbá aki nem szereti testvérét, és gyűlöli a saját testvérét, az nem szeret Engem, az Istent...Nem veszed észre drága gyermekem, hogy nem áldom meg az imáitokat és nem segítem az ügyeiteket, nem vagyok veletek? Ennyire vak vagy? Hajni a szellemit kiáltja ki gonosznak, és a gonoszt szelleminek, miközben bűnfertőben van szíve sötétsége miatt. Hajnal gondolkozásában nincs hajnal, csak korom sötétség, a bűn kormával. Nem veszi észre, hogy hiába imádkozik oly szépen, én soha nem áldom meg az imáit, mert az nem az Én akaratom, és nem adom áldásomat a hamisra. Mint látható, soha nem is voltam veletek ebben az ügyben."...Mindezt azért is írtam le, mivel ha az óemberi természetetek nem harsogna és forrna a gyűlölettől, tudatlanságtól, ostobaságtól, gonoszságtól, akkor meghallanátok amit Isten szól az Ő akaratát illetően. Az Úr azt mondja az igaznak, hogy mivel te, felemeltél Engem a szívedben, ezért én is felemellek téged...és ezért vagyok én megáldva. Mivel a szívemben Istent emeltem fel, és nem a saját akaratomat, amiért Isten felemelt engem, és ezt megbecsülöm, nem élek vissza ezzel. Az Atya az Ő Fiában már mindent nekünk adott, és az Ő Fián, Krisztuson kívül nem adhat meg, és nem adhat vissza dolgokat. Főként abban az esetbe, ha valaki megtagadja a keresztre ráhelyezést. Tehát van Krisztus, és mi Őbenne állunk, ugyanígy volt Adél is Krisztusban, - most vizualizáljátok ezt a képet: Krisztus testében szó szerint benne van Adél, majd pedig a gondolkozása által kilép Krisztusból, amely által Krisztuson kívül van, és Krisztuson kívül állva próbálja vissza követelni azt, ami Krisztusban van. Az amit követel, az Krisztusban van mint szellemi, ő pedig Krisztuson kívül mint testi. A testi mit akar a szellemitől? Hisz mindent Krisztus által kapunk meg, Őbenne. Isten elválasztja fizikálisan is a testit a szellemitől, a szellemi nem élhet bűnben és bálványimádásban, gyűlöletben, Bibliát leköpő fertőben. Azért mert Ti valamit gonosztól valónak mondok, miközben Ti vagytok a gonoszak gyűlölettől és óembertől vezérelve, attól még Isten a valóban igazat nyilvánítja ki igaznak, azaz engem, és az igazat támogatja. Ezáltal, amit Ti műveltek, ezáltal tette Isten nyilvánvalóvá, hogy Isten szerint jogos volt a szétválasztásuk és azok amik történtek, mert Isten tudta mindezt előre, hogy ezeket művelitek majd, és tudta, hogy mi van valójában a szívetekben, hisz Ő ismeri csak az ember szívét, az csak mocsok. Ti semmit nem tudtok rólam, tán azért sem, mert nem vagyok híve a képmutató látványos szolgálatoknak, amiket Ti műveltek, és nekem nem kell taps, mert csak Isten szolgálata érdekel a szívemben, valamint még az ezredforduló környékén elmentem egy olyan vidéki szolgálatba, ami nem volt hivatalosan a Biblia Szól Gyülekezet szolgálata, és cigányok közé kellett menni a Sándor-majorba, ahová a mezőberényi gyülekezetet részben megalapító Kovács Sanyi hűséges szolgáló, misszionárius hívott el, és vonattal mentünk, a vonatköltségeket illetően én  Sanyi vendége volt, aki gitárral a hátán jött, bibliatanulmányozást és közös dicsőítést tartani a cigányoknak nagyon szegényes körülmények között. A kalauz elkérte a jegyeket útközben, majd elment, és amikor a hójegy alapján a vasútállomásra értünk, Sanyi döbbenten vette észre, hogy még kell utaznunk két megállót. Addig azonban nem jött a kalauz. Leszálltunk a pontos vasútállomáson, ami egy picike házból állt, Sanyi a pénztárhoz ment, és azt mondta önmagától, hogy szeretne kifizetni még pénzt, mivel az ő tévedéséből még két megállót kellett utazni vonattal, és ez a jegy alapján ingyen történt meg, amit szeretne önszántából kifizetni, megtéríteni, mert nem akarja becsapni a Vasutat, nincs is a szívében az ilyesmi. A pénztáros ledöbbenten nézett Sanyira, a becsületessége miatt, ami valójában Krisztus természete volt Sanyiban. Ekkor én megkönnyeztem a jelenetet, mert boldoggá tett Sanyi becsületessége, a világi emberek inkább jót nevettek volna, hogy ingyen utaztak, teljesen mindegy mennyibe került. Tél volt, és fél órát gyalogoltunk hófúvásban a vidéki főútvonal mentén, hidegben. Elmentünk a cigányok közé, én felolvastam a Bibliából, mert nem tudtak olvasni, és Bibliatanulmányozás volt, Sanyi gitározott, én énekeltem. Ez egy szívbeli szolgálat, amiről nem tudtak a gyülekezetben, nem gyülekezeti hivatalos szolgálat volt, és számomra épp az a lényeg, hogy a szívbeli szolgálat legyen meg taps és ismertség nélkül, ne pedig a képmutató, farizeus, mocskos szívből jövő szolgálat taps kíséretében. Ezen szolgálatomban nem kívánok ilyenekről írni, én csak arra utalok ezzel, hogy ítélkeztek, mocskos módon ítélkeztek, és önigazultak, öntörvényűek vagytok. Egyéb iránt a gyülekezetből Bertalan István és Gizi mama, szintén a gyülekezet támogatása és a gyülekezet tudta nélkül is szolgálnak, István vidékre is jár, úgy, hogy nem tud arról senki, ők Bibliaiskolát végeztek, és szívükből szolgálnak. Isten azonban látja ezeket, és látja azt is, hogy ki milyen szívből szolgál. Hajnihoz szólok: Te, Hajni, képes vagy elfogadni fizetést az ocsmány munkádért a gyülekezettől, miközben gyűlöletből, ostobaságból, tévúton járva bomlasztottad a Krisztus Testét, és a Vezetőségünk ellen mész, az egész GGWO ellen, sőt, Isten ellen, a Biblia ellen. Nekünk olyan testvéri munkaerőre van szükségünk, aki valóban testvér, aki nem megy szembe Istennel, a Bibliával, és nem a mi akaratunkkal, hanem Isten akaratával. Nekünk igaz testvér kell, akinek mi is testvérei lehetünk, mert ez nem egy világi munkahely, ahol az alkalmazottak egymás közt fűt-fát mondanak a testvéreikről és a vezetőségről a testvérei illetve a vezetőség háta mögött gonosz módon. Benned semmi becsület nincsen. Mivel én vagyok az egyik munkaadód, megtehetném, hogy bemegyek, és ahogyan Ti velem, én is valamilyen formában gonoszkodnék veled, mert Neked részben azt is kéne csinálnod, amit én mondok, de nem teszem, mert én nem tudok gonoszkodni, hisz a gonoszkodás nem az én természetem része, én Krisztus természetével rendelkezem, és belőlem az jön ki, ami Krisztusból való, Krisztus pedig soha nem gonoszkodik, nincs kis bűn. A bűnt nem lehet megtűrni és elnézni, tolerálni, az nem Krisztus jelleme. Én az Ige útját választom, és soha nem gonoszkodom Veletek. Voltaképp Te még csak azért vagy alkalmazásban, mert mi még nem mondtunk fel Neked, de akár már holnap kirúghatnánk Téged, így hiába szervezkedsz, tedd nyugodtan, sőt, imádkozhatsz buzgón, Isten soha nem áldja meg az imáitokat, ezt eddig is tapasztalhattad. Azért is jó, hogy még van egy kis időd imádkozni, hogy szembesülj azzal, Isten nem támogat Benneteket és igazságot szolgáltat, csak az igazak imáit hallja meg. Pajó pásztort több gyülekezet is hívja prédikálni, mert prédikációi nagyon mélyek, építőek, és azok által csak növekedik a hívő, ha nyitott szívvel hallgatja. Pajót nagyon kedvelik és tisztelik országszerte, nemzetközileg is. Szintén Kendét is. Engem nem tudtok kimozdítani soha, ahhoz Isten akarata kéne. Ez a szövetség nem fog felbomlani, nem lehet ellene tenni semmit, csak Isten akarata érvényesülhet. Itt szeretném bejelenteni, hogy Pajó, mint nagy részben tulajdonos, Akihez tudtok fordulni ostoba követeléseitekkel, - az igen jelentős anyagi támogatása, részbeli döntése okán, a Biblia Szól Gyülekezet új épületbe kíván költözni, ami nem külterületen van, hanem frekventált helyen Budapesten, bentebb, aminek megközelíthetősége könnyebb. A mostani épület szép, tágas, a nagyterme is történelmi hangulatú, szép, de mint épület, meglehetősen kint van, és mint tapasztaltam a Golgota Gyülekezetbe járva, ami a Blahán van, előnyösebb bentebb lenni, de erről majd a megfelelő időben szólunk. Szintén szólunk az Új Földről, annak teológiájáról, melyről mindhárman kijelentést kaptunk, és ezt a két vezető pásztor magyarázza majd el, mert azt Ti nem értitek!... Visszatérve a témámhoz, beidézek egy cikket, amit szellemi módon fogok elemezni a cikk után: "Az amerikai Heartmath Intézetben több évtizede folyó kutatások során bizonyítást nyert, hogy a szív generálja a szervezet legerősebb és legkiterjedtebb ritmikus elektromágneses mezejét. Ez az elektromágneses mező az egyéntől másfél méternyi távolságra is mérhető. Sokáig úgy tartották, hogy a tudat kizárólag az agy terméke. A kutatások eredményei azonban arról tanúskodnak, hogy a tudat valójában az agy és a test együttműködéséből keletkezik. Egyre több bizonyíték utal arra, hogy a szív ebben a folyamatban különösen jelentős szerepet játszik. A kutatók szerint a szív nemcsak pumpaként működik, hanem igen komplex rendszer, amely saját működő "aggyal" rendelkezik. A neurokardiológia névre keresztelt új tudományág kutatásai szerint a szív egyben érzékszerv is, és bonyolult információbefogadó és -feldolgozó központ. A szíven belüli idegrendszer (a "szívagy") a szívet képessé teszi a tanulásra, emlékezésre, és funkcionális döntések meghozatalára az agykéregtől függetlenül. Emellett számos kísérlet tanúskodik arról, hogy a szív folyamatosan jeleket küld az agynak, amelyek befolyásolják az érzékelésben, a kognitív folyamatokban és érzelmi működésben érintett agyi központok működését. A kiterjedt ideghálózatokon zajló kommunikáció mellett a szív és az agy elektromágneses mezőkön keresztül is kommunikál egymással. Az agy által létrehozott elektromágneses mezőhöz képest a szív elektromágneses mezőjének amplitudója 60-szor nagyobb, és a szervezet minden sejtjét átjárja.  Mágneses ereje kb 5000-szer erősebb, mint az agyé és érzékeny mérőeszközökkel a testtől másfél méternyire is mérhető. A Heartmath Intézetben többek között kimutatták, hogy az agy ritmusa természetes módon szinkronba kerül a szív ritmikus működésével, és amikor például szeretet vagy hála érzése járja át az embert, a vérnyomás és a légzés ritmusa hozzáigazodik a szív ritmusához. Ezek alapján feltételezhető, hogy a szív ritmikus mezője mint egy információ-hordozó hullám működik, amely globális szinkronizáló jeleket szolgáltat az egész szervezet számára."... /Szellemi értelemben: Az újjászületett belső szellemi emberünk szellemi életének központja a szív értelme, és ez egy olyan belső, szellemi élet, ami egyben a Menny valósága mi bennünk. A Menny élete bennünk: a testünk szent temploma, és ebben a belső szent világban a szeretet elsősorban döntés, valamint a szerelmet a Szent Szellem munkálja ki bennünk, ebben a belső szent életünkben, ahogyan Isten az Ő akarata szerint lángra gyújtja. A Krisztusban lévő szívünk értelme az egész lényünkre, testünkre, személyiségünkre, jellemünkre, kisugárzásunkra, szokásainkra, gondolatainkra, szavainkra, cselekedeteinkre, döntéseinkre, érzéseinkre szent hatással van, azaz krisztusi természetként alakítja, formálja, motiválja, befolyásolja azokat. Ha egy testi ember Krisztuson kívül állva, az óember szerinti természetében élve erőszakosan rázogatja a Krisztusban bent lévő szellemi hívő karját azért, hogy változtassa meg a döntéseit, az érzéseit, a gondolkodását, akkor azt hiába teszi, mert a szellemi hívő Isten akaratában jár, és nem a sajátjában, valamint Isten akarata a kedves őelőtte, nem pedig egy testi ember követelései, erőszakossága, amivel nem is tud mit kezdeni a szellemi hívő, csak megtagadni, hisz a szellemi hívőnek már nincs énje, nincs olyan ami sajátja, hanem a belső, szent, újjászületett isteni életében, szellemi életében hoz döntéseket, ott kapja Isten üzenetét, ott lesz nyilvánvalóvá az igaz és a hamis, ott érez Istentől jövő szerelmet, és ott jönnek elő a gondolatai, melyek az Ige gondolatai, Jézus elméjéből, és Jézus szívéből. Ezért hiábavaló miden rábeszélés, a szellemi hívő a Szent Szellem vezetésére hallgat, nem pedig emberi okoskodásokra, emberi érzelmekre. A Szent Szellem vezetése a lényeges, amelyből egyenesen adódik a Krisztuson kívüli gondolatok megtagadása..../Folytatva a történetemet: A gyülekezet az evangelizációk során minden embernek elviszik a Jóhírt, idősnek, fiatalnak, középkorúnak, gyereknek, mindenkinek, célunk, hogy ne csak fiatalok járjanak gyülekezetbe. Vihar esetén természetesen szünet van, enyhébb eső esetén a gyülekezetekre van bízva az evangelizáció megtartása. Én is evangelizálok. A közös evangelizáció egy hónapig tart mindennap, és egyik nap, András elé mentem kocsival, hogy megnézzük Budán hogyan zajlik az evangelizáció, ott is sok helyszín van. Odaértem a házukhoz, ami zöldövezetben van, leállítottam a motort, és egy árnyékot adó lombos fa alatt parkoltam, ahol leengedtem az ablakot, hátradőltem, és csendben hallgattam a falevelek szellő általi morajlását, közös táncának lágy hangját, a falevelek hangját, és szippantottam néhányat a fa illatából. Egy ideig vártam, majd felhívtam Andrást, hogy várhatóan mikor jön, én már itt vagyok. Hosszan csörgött ki, a kedves felesége vette fel a telefont, Aki, amikor megszólaltam, bocsánatot kérve közölte a hírt, hogy ne haragudjak, amiért elfelejtett engem értesíteni, de kora reggel András rosszul lett, és mentő vitte be a kórházba, és most is ott vannak a kórházban, ő pedig a kórházból elfelejtett engem értesíteni, ami érthető, és én ezt megértem, nincs semmi gond. Kértem őt, hogy majd a számukra alkalmas időpontban értesítsen engem András hogy létéről vagy pedig én mikor érdeklődhetek telefonon, amikor nem zavarom őt hívásommal. Még a kocsiban elkezdtem imádkozni Andrásért, majd pedig Isten egy könyvemhez vezetett a kocsiban, Spurgeon mentén: "Mal. 3:17 - "Az Én tulajdonommá lesznek - mondja a Seregek Ura - azon a napon."... Eljön a nap, amelyen nagy Királyunk számba veszi koronagyémántjait, hogy lássa, megvannak-e mindazok, akiket az Atya Neki adott. Én lelkem, vajon te is ott leszel Jézus Krisztus drága kincsei között? Ha Ő drága neked, te is drága vagy Neki, és biztosan az Övé leszel "azon a napon" ! , ha Ő a tiéd már ma is. Malakiás idejében az Úr választottai úgy beszélgettek egymással, hogy tudták: Istenük hallgatja őket. Annyira kedvelte Isten a beszédüket, hogy feljegyezte, sőt, könyvet készített belőle és megőrizte. Mivel elégedett volt beszédükkel, őket is kedvelte. Én lelkem, kérdezd meg magadat: ha Jézus Krisztus figyelne beszédedre, örömét lelné-e benne? Az Ő dicsőségére és felebarátaid épülésére szolgál-e az? Felelj én lelkem, és az igazat mondd! Milyen nagy tisztesség lesz nekünk, szegény teremtményeknek, ha az Úr majd koronagyémántjai közé számít! Ez a tisztesség minden hívőt megillet. Jézus Krisztus nemcsak azt mondja, hogy "enyémek", hanem hogy "az Én tulajdonommá lesznek". Ő megváltott, megkeresett, összegyűjtött és annyira a Maga képére alakított minket, hogy most már minden erejével harcol is értünk."...Folyt.köv.../...Ma, a Szent Szellem, egy ünnepélyes, de szolíd, eljegyzésre is való ruhámat vetette fel, majd a szobám ajtajához álltam, az ajtónak dőlve fejemet, és széttártam karomat kereszt formában, valamint az ajtó tetejébe is kapaszkodtam két karommal. Eközben a Szent Szellem azt tudatosította bennem, hogy a kereszt útja minden ajtót megnyit a számomra, amit ember nem tud megakadályozni, mert a kereszt útján a Szent Szellem nyit meg nekem és előttem minden ajtót. Nekem a Szent Szellem ereje van, Őrá támaszkodom, míg az embereknek emberi, saját erő, saját érdekérvényesítés Isten támogatásán és akaratán kívül, aminél nagyobb a Szent Szellem ereje. A Bibliából is üzent a Szent Szellem: II.Kor. 6:16-17-18 - "Vagy mi egyezése lehet Isten templomának a bálványokkal? Mert mi az élő Isten temploma vagyunk, amint az Isten mondta: Lakozom bennük és közöttük járok; leszek nekik Istenük és ők az Én népem lesznek. Ezért menjetek ki közülök és szakadjatok el tőlük - azt mondja az Úr - , és tisztátalant ne érintsetek; és Én magamhoz fogadlak titeket. És leszek nektek Atyátok, ti pedig nekem fiaimmá és leányaimmá lesztek - azt mondja a mindenható Úr."..../ A kitelepítés hamarosan megkezdődik, és elbocsájtások lesznek, a Szent Szellem vezetésével..

cs.tündi Creative Commons License 2016.07.25 -2 0 1474

A Biblia Szól Gyülekezet által írásom elején P. Kende prédikációjából idézek: "Jer.10:16; Mt 13:44-45. Először nem látható a kincs, de majd látható lesz. Az a kincs ott volt. Sok olyan dolog van, ami láthatatlan, de nagyon is jelenvaló. Az elektromosság feltalálása előtt is jelen volt az elektromosság, csak fel kellett fedezni. ApCsel 18:10. Az emberek előtt láthatatlan a közelgő ítélet, pedig jön. Nem látjuk, de attól még valóság. Szokták mondani:"...de én ebben nem hiszek"... Válaszunk: Attól még igaz... Jel. 5:8 - Az imáink mint jó illat szállnak fel, de nem látszanak. Az angyalok sem láthatóak. Az angyalok belenéznek az életünkbe, próbálják megérteni ezt a csodát ami zajlik az életünkben. Nem bízhatok a szememben, abban amit látok. Sátáni kivetítés csalása. A magány, az elveszettség, szintén nem valós, csak egy trükk Sátán felénk küldött gondolatai által, a démonok susogásának meghallásával. Amikor Krisztus meghalt a kereszten, még nem volt nyilvánvaló, hogy hitre jutunk.".../... Miközben ezt a prédikációt olvastam a jegyzeteimből, azon elmélkedtem, hogy Isten a láthatatlanból képes láthatót teremteni, az életünkben is, és képes csodákat tenni az életünkben, ám ezek a csodák is már előre eltervezettek Isten által az életünkre vonatkozóan, mert Isten még születésünk előtt azt is eltervezte, hogy mikor, milyen csodát fog tenni az életünkben. Neki már a helyzeteink megoldása, elrendezése, csodái is előre eltervezettek, tehát a csodák mikéntje, ideje, előre eltervezett. A hit a reménylett dolgok birtokbavétele a jelenben, amit megpróbál az Úr. Nekünk mindössze valóságként kell felfognunk szívünk értelmében azt a valóságot a helyzeteinkre vonatkozóan, ami már kész tény, elrendezett valóság a kereszten történt Bevégzett Munka valóságában. Ezt a valóságot vesszük át Jézus hitével, ami Jézus ismerete, és Jézus úgy ismeri a helyzeteinket, hogy az már elrendezve van, az áldott, megoldott valóság, valós megoldás, már megoldott helyzet a kereszten történt Bevégzett Munkában, amit hittel átveszünk a mostban. Gond az, ha az Igén kívüli, Biblián kívüli gondolati sugallatokat fogadom el valóságként, és azokat helyezem a már kereszten megoldott helyzetek közé, tehát az egóm gondolatait, vágyait, céljait úgy fogom fel, hogy azok már elrendezett ügyek Jézus által, és ezért hittel imádkozom, buzgón, szívemből, miközben nincs felismerésem arról, hogy azok nem az Ige gondolatrendszerére alapozódtak, és nem az Ige szívének gondolatai, nem Jézusé, hanem a saját magamét Jézusénak vélem. A törvénykezés, az ítélkezés, az önigazság és a büszkeség, tudatlanság is lehet oka, ami által van intellektuális  ismeretem a Biblia igazságairól, de azt az én értékeléseimmel, helyzet-ítéleteimmel keverem, és nem az Ige szívével gondolkodom, nem a kereszt által látok, ítélek meg dolgokat, embereket, nem Jézus szívével, hanem a saját ismeretem szerint, ami csak betű. Isten útjai nem a mi útjaink, Isten gondolatai nem a mi gondolataink. Ugyanígy, ahogyan Isten megold helyzeteket, ügyeket az életünkben, az sem a mi megoldási stratégiánk, ahogyan mi azt az adott helyzetet megoldanánk. Adjunk teret Istennek, és ebben az Ő megoldásai is benne vannak. Ahhoz, hogy ismerjük Isten akaratát, ismernünk kell az Ő szívét, az Ő szívének értelmét...Az alábbi idézetet olvastam, amit szellemi módon elemzek: "
"Paul Broca (1824-1880) az első modern agysebészek közé tartozott, aki egy agytályogos beteget koponyalékeléssel gyógyított meg. Tetemek boncolása révén azt is kimutatta, hogy a bal oldali homloklebeny bizonyos területeinek sérülése beszédzavart okoz. Ezzel első ízben mutatott ki kapcsolatot az agy bizonyos területe és az elme egyik képessége között.  Ha tudsz csak passzív lenni csendes elmével, ha tudsz úgy figyelni, mintha csak egy madár hangjára figyelnél anélkül, hogy magyaráznád, értelmeznéd a hallottakat, talán megnyílik számodra valamilyen ajtó. Ez teljesen tőled függ. A folyamat nem olyan bonyolult, ez csak egy régi függőség. Nem tudunk egyszerűen csak úgy hallgatni, ahogyan a zenére figyelünk oda. Azonnal elkezdünk reagálni, értelmezni, megpróbálunk értelmet találni benne. Beleveszünk a saját elménkbe, és elmegyünk a zene mellett. Nyugaton az összes pszichológust az foglalkoztatja, hogy rájöjjön az elme működésére, hogyan működik, miért működik néha jól, néha rosszul. Elfogadtak egy alapfeltevést, ami nem igaz: a feltevés az, hogy nem vagy több az elménél, hogy egy test-elme struktúra vagy. Természetes, hogy a fiziológia a testedet és a tested működését vizsgálja, a pszichológia pedig az elmédet és annak a működését tanulmányozza. Az első lényeges dolog, amit tudnod kell, hogy vannak, akik megismertek egy más teret, egy olyan teret önmagukban, amit az elme nem tud korlátozni, amit nem lehet az elme működésének a részeként meghatározni."...Szellemi értelemben szólva: Az agy és az elme között kapcsolat van, ami minden embernél megvan, de a szív értelméhez csak a Szent Szellem tudja eljuttatni az embert, és ha a Szent Szellem a szűrőnk, akkor Ő kiszűr minden más világi zajt, óemberi nyivákolást, melynek eredményeképpen a Szellem hangját halljuk meg belső szellemi életünkben, imádkozásunkban kérni a Szent Szellemet. Tegnap írtam arról, hogy az Ige élő igeversei mint gondolati fénycsóvák futkosnak végig szívünk agyán, értelmén, melyeket megragadunk, és az élő igevers élő tetté válik belőlünk kifelé. Ha csupán az agyam és elmém összefüggésében tanulmányozom az Igét, akkor az élettelen, halott, nem világító fénycsóvákat ad, melyekben nincs ott az Élő Ige fénye, és nem járnak-kelnek gondolatainkban a gondolati fénycsóvák, vagyis nem eredményezi azt, hogy naponta a gondolati sík felszínére kerülve a mélyből, a mindennapjainkban az Ige gondolatai által élnénk, és azon gondolatokat meg tudnánk ragadni, forgatva a szívünkben, hogy aztán tett lehessen belőle, hitbeli cselekedet. Ez esetben csupán érdekel a Bibliatanulmányozás, mint valami világi tevékenység, világi iskola, szakkör, ami az én érdeklődési területeimre, saját magam intellektuális ismereteire helyezi a hangsúlyt, ahol nincs ott a Szent Szellem, Aki elvinne engem a belső szellemi életemben a szívem értelmének mélységébe, ahol az Ige igeversei élővé válnak, és ahol az igei gondolati fénycsóvák végigfutnak szívem értelmén világítva, mert ez a szívem értelmében történik, nem pedig az agyam elméjében. Még hívő is beleeshet egy ilyen csapdába, és ez esetben írástudóvá válik, nem tud élő igei gondolatokat, igei gondolati fénycsóvákat megragadni, hisz nem is futkosnak végig szívének értelmén, helyette az agyának elméjéből merít, abból, amit megtanult a Bibliaiskolában, ismeretként hallott az Istentiszteleten vagy Bibliatanulmányozáson. Ezáltal alkalmazása csődöt mond a gyakorlati keresztény életében, mert azok nem szívének értelmének jövő hitbeli cselekedetek. Csak szellem által érthetjük meg a szellemit... / Miután többen már tűkön ülnek írásom olvasása közben, hogy mit fogok nyilatkozni, néhány mondatot írnék az ügyben, de mindenképpen megéri elolvasni az eddig írtakat is fentebb, amit eddig írtam, igazából az a lényeges, amit eddig írtam mai írásomban. Senkinek nincs oka aggodalomra, ez a szövetség a Biblia Szól Gyülekezetben már jó ideje létrejött, és mint látható, nem történt semmi eget rengető dolog, ugyanakkor néhány tekintetben lesz változás a jövőben. Azoknak is megvan az Isten szerinti ideje. Ezek pozitív változások a gyülekezetet tekintve, és természetesen ugyanúgy a GGWO mentén és Isten irányelvei halad minden a GGWO és a Biblia mentén, nincs leválás erről. Ahogy tegnapi írásomban említettem, a Magyarországi Biblia Szól Gyülekezet vezetői, pásztorai mi hárman vagyunk: P. Kende, Dr. P. József (Pajó pásztor), és én, melyről majd a két férfi vezető pásztor tart bővebb tájékoztatást a színpadon, én csak említést teszek erről. Én egy másik gyülekezet által leszek pásztor, de természetesen sokat fogok tanulni P. Kendétől és Pajótól személyesen, és nyilván én csak a háttérben leszek, nem úgy tevékenykedem mint ők, de nekem is lesz szolgálatom, amire elhív az Úr mint szolgát, pásztort, és mint nőt egy gyülekezetben. Pajó pásztor, azaz Dr. P. József mint orvos és mint nemes, a vagyonát nem hiábavalóságokra kívánja költeni, hanem Istennek, Isten dolgaira ajánlja fel, és bőséges anyagi támogatást nyújt a gyülekezetnek, ami majd hamarosan láthatóvá is lesz. Én sokáig nem tudtam arról, hogy Pajó anyagi háttere milyen. Kanadában is volt vezető pásztor. Ez a szövetség, először Kende és Pajó között, majd velem, a Biblia Szól Gyülekezetben már jó ideje létrejött, de mivel rejtett üzengetések és rejtett kapcsolat volt irányomban, hisz minden biblikusan működik, ennek okán eddig nem volt Isten szerinti mód nyíltan beszélni erről a gyülekezetnek, de hamarosan, a próba, a megpróbáltatás időszakának végével Isten szerit valóan ez meg fog történni nyilvánosan, fontos számunkra az átláthatóság, a tájékoztatás, a biblikus út. Szeretném kihangsúlyozni, hogy mi nem állunk bosszút, hanem az Igazság szerint, a Szent Szellem vezette Igazság, az Ige alapján járunk el. A szövetség egy közös célért, szeretet és igazság által, a Szent Szellem felkenésével jött létre a Biblia hitelvei mentén, P. Schaller és a GGWO támogatásával. Nálunk nincs elnyomás, de van igazság, szabadság, testvérség, ahol a Fej: Jézus Krisztus...Most írhatnám azt, hogy leszámolok a Hajnival és a társaival, mint vezetőségi tag, de nem teszem, mert hagyom, hogy ezt Isten rendezze el, az Ige intézze el ezt az ügyet. Mint mondtam, nem állok bosszút, de hagyom, hogy Isten igazsága cselekedjen ebben az ügyben, és Isten igazságos is, nincs saját utam a dolgok lerendezésére, csakis a kereszt útja, Isten útja. Ez természetesen a két vezető pásztor ügye is. Mindkét vezető pásztor csodálatos pásztor, Akik Krisztusban állnak, bölcsességet Felülről kapnak és kérnek. Az Új Földről is beszélünk. Hamarosan konferenciák kezdődnek, ez az ügy egy kis idei pihenni fog, mindenkinek áldott nyarat kívánok. Egyelőre ennyit írnék. Köszönöm a figyelmet.../Folytatva a történetemet: A Biblia Szól Gyülekezet két helyszínen, de egy régióban evangelizál, a Deák tér és a Vörösmarty tér, valamint a Deák térből nyíló kisebb utcák. Akik részt vesznek ebben, hívők, önkéntes alapon hirdetik Jézus Krisztust. Az önkéntesség fontos, és mindenki annyi időt marad, amennyit erre rá tud szánni, ugyanakkor előre összeállítottuk a beosztást, váltási időszakokkal, 14h-tól 19h-20h-ig. A gyülekezetből bőven jöttek testvérek, mindig közös imával kezdünk körbe állva az utcán. Vidéken mindig más a helyszín, és mivel néhány helyen vagyunk jelen, ezért jobban rá tudunk fókuszálni a közös evangelizációra, ugyanakkor a gyülekezet hetenkénti jelentős szolgálatai, melyekhez utazni kell, ugyanúgy folytatódnak, abban változás nincsen. Én is ott vagyok a két helyszínen, evangelizálok, de elsétáltam a közelben lévő gyülekezetekhez is, például Astoriához és Nyugatihoz, ahol testvérekkel ismerkedtem össze más gyülekezetből. Eddig segítség-kérés, bejelentés, panasz nem érkezett a bázisra. A gyülekezetek evangelizáción különleges mennyei kenet van jelen, érzik és megtapasztalják a hívők, hogy ez teljesen más evangelizáció mint ami eddig volt nekik. Érzik a szellemi súlyát is, valamint az egységet is a gyülekezetek között, élvezik a közös munkát, aratást is, ami egyfajta Szent Szellem általi öröm. Az emberek többnyire megállnak, de aki siet vagy elhárítja, annak is oda adok egy szórólapot, azt hála Istennek elfogadják. Többnyire megállnak az emberek. A pásztor az alábbiakról beszélt Spurgeon mentén: "6. Zsoltár 9-10 - "...meghallgatta az Úr hangos sírásomat! Meghallgatta könyörgésemet az Úr, imádságomat elfogadta az Úr!"...Ez az én tapasztalatom is. Pecsétet üthetek rá, hogy Isten ígérete igaz. Sok-sok alkalommal csodálatosan meghallgatta szolgája imádságát, és most is meghallgatja könyörgéseimet, nem fordítja el fülét tőlem. Áldott legyen érte szent neve! Annyi bizonyos, hogy a zsoltáros bizalmában rejtőző ígéret nekem is szól. Hadd tegyem magamévá hittel: "imádságomat elfogadta az Úr". Elfogadja, nem felejti el, és úgy és akkor teljesíti majd, ahogy és amikor szerető bölcsessége ezt a legjobbnak tartja. Szegényes kis imámat a nagy Király elé viszem, Ő pedig meghallgat, és kegyelmesen elfogadja kérésemet. Ellenségeim nem hallgatnak meg, de az én Uram meghallgat. Azok kigúnyolják könnyes imáimat, de az én Uram nem. Ő meghallgatja és szívén viseli könyörgéseimet. Micsoda fogadtatás ez nekem, szegény bűnösnek. Mi elfogadjuk Krisztust, az Úr pedig - Fia érdeméért - elfogad minket és imáinkat. Áldott legyen ez a drága név, amely szabad utat biztosít imáinknak még az arany kapunk át is. Uram, taníts engem imádkozni. Hiszem, hogy meghallgatod könyörgésemet. Amen."...Folyt.köv.../Ma, a Szent Szellem, először az irodalmi fogalomtáramhoz vezetett a könyvespolcomon, melyben a 'bornírt' szóhoz vezetett, jelentése: szűk látókörű, korlátolt, ostoba, majd elővetett négy gyöngyvirág illatú papírzsebkendőt, a csillárom alá álltam, mely a Mennyet jelképezi, és két papírzsebkendőt a szememre, egyet a fejem tetejére, egyet pedig a szívemre helyeztem, ugyanis az ügy kapcsán egyesek teljesen eltorzult módon, az Igén kívül, szűk látókörűen, testi módon, ostobán gondolkodnak, és amire szükség van, az az Ige szentsége, gondolkozása, Jézus látása, Jézus elméje. A Bibliából is üzent a Szent Szellem, II.Kor 7: "Mivel tehát ilyen ígéreteink vannak, szeretteim, tisztítsuk meg magunkat minden testi és szellemi szennytől és Isten félelmében vigyük véghez a mi megszentelődésünket. Nem ítéletképpen mondom, hiszen előbb mondtam, hogy szívünkben vagytok és életre-halálra egyek vagyunk...

cs.tündi Creative Commons License 2016.07.24 -2 0 1473

Folytatva P. Kende "Júdás 1:20 - "Tartsátok meg magatokat Istennek szeretetében, várván a mi Urunk Jézus Krisztusnak irgalmasságát az örök életre." A gyümölcsöző hívő élet nem abból van, hogy javítgatom magam. Hanem épülvén, szellemi életünkben épülvén, imádkozván. Ez fontos, nem várathat magára. Ennek van most itt az ideje. Annak, hogy épüljünk, hogy összerajkunk dolgokat Jézus Krisztusra, hogy közösségben legyünk Ővele. Ő képes megtartani minket. Mindvégig. Róma 8:31. Az Örökkévaló karjai vannak alattunk. Köszönöm Uram, hogy a Biblia egy boldog befejezést ad, ami a kezdet is.".../... Kiegészítésként az alábbi gondolatok helyeződtek szívemre: Istennek már megvan a kész terve az életünk számára, minden egyes gyermekének élete már egy kész terv az Úr szívében és értelmében, ami azt is jelenti, hogy nincsenek véletlenek, és Isten a helyzeteinkben az Ő szerinti legmegfelelőbb időben belenyúl az eseményekbe. Nem csinálja azt Isten, hogy miközben jelen van a történésekben láthatatlan módon, ül egy trónuson, és csak közömbösen nézi az eseményeket, olykor ásítozik, és nem csinál semmit, hanem Ő nagyon is munkálkodik a háttérben, olyannyira, hogy minden ami történik, az Ő célja szerint történik, az Ő tökéletes terve szerint. A helyzeteink részleteiben is ott az Úr, de ezt csak az ismeri fel, aki közös vágányon halad az Úrral, és az Ő akaratát keresi, nem ítélkező, nem önigazság vezérli. Vannak, akik a helyzetben még nem képesek látni, szellemi érzékszerveikkel érzékelni, szívük értelmében felismerni, tudni, hogy mit miért tesz az Úr, de aki valóban Istennek rendeli alá magát, és szereti az Igét, az Igazságot, abban is jár, cselekedetei a szeretet cselekedetei az újjászületett szívéből, a gondolkozását rá állította Isten gondolkozására és szívének lüktetésére, és alázattal fogadja a beoltott igét, akkor rá állítódik a Szent Szellem szellemi impulzusaira, és belső szellemi életében tudni fogja, hogy mi Isten akarata, amivel önmagától, szívében egyetért, és aszerint is cselekszik, gondolkodik. Isten az Őáltala tökéletes időpontban a helyzetben feláll a székéből, és a helyzet közepére lép, ami által mi szellemi, szent ragyogást, kenetet, mennyei Fényt érzékelünk a helyzet közepén, és ezzel Isten először felbolygat mindent, néhányan csodálkoznak, néhányan kétségbeesetten futkároznak sikoltozva, megint néhányan a szellemit mondják gonosznak és a gonoszt szellemit, aztán vannak akik démoni hatás alatt vannak, és Isten munkáját akarják akadályoztatni, gonosz terveket szőnek, bűnszövetkezetet alkotnak, ami által lesznek akik démoni hazugságoknak dőltek be, de olyanok is vannak, akik imádkoznak, és kérik Isten további vezetését, valamint Felülről jövő bölcsességet kérnek a Szent Szellemtől, nem ítélkeznek, mert egyetlen látásuk Jézus látása a keresztről, és Isten szeretetével állnak a helyzethez, alávetve magukat az Ige igazságának, Isten vezetésének. Tudják, hogy Isten irányítja a helyzetet, átadták Istennek a helyzetet, letették Isten elé, a keresztre helyezték a helyzetet. Isten szól az igazakhoz, akik hitbeli cselekedeteket, lépéseket tesznek, válaszul Sátán munkájára, ami a démonoknak természetesen nem tetszik. Isten először felbolygatja a helyzetet, majd mindent és mindenkit az Ő általa elrendelt helyére tesz, ugyanis mindenkinek és mindennek megvan az Úr által elrendelt helye, ahova helyezi, teszi a hívő gyermekét. Ha egy hívő hisz Isten igazságában, Isten igazságosságában, tökéletes döntéseiben, vezetésében, akkor mindezt elfogadja, hisz tudja, hogy Isten soha nem vét hibát, Isten soha nem téved. Mindazonáltal miközben Isten a helyzetben cselekszik, valójában bennünk is munkálkodik, és Isten, szemközt Önmagával, maga elé helyezi gyermekét, majd mint egy műtőorvos, elkezd belső szellemi életében munkálkodni különböző területeken, mindegyik belső területen a szívében. Eközben rávilágít dolgokra a gyermeke gondolkozásában, amihez felhasználhat embert, egy másik hívőt, például engem Isten felhasznál arra, hogy Hajnit szembesítse, és a gyülekezettel is, az ő büszkeségére, felfuvalkodottságára, bűneire, önigazultságára, ítélkezéseire, a Bibliát kikerülő alattomos cselekedeteire, az irigységére, a gyűlöletre, az Isten akaratát és a keresztre ráhelyezést kikerülő, gonosz, minden aljasságra elszánt dolgaira, a biblikusságot és Isten igazságát leköpő szívének gondolkozására. Nem a szeretet és Isten igazsága motiválja, hanem az érdek. Akit Isten igazsága motivál, az szeretet által és a Biblia útmutatása által a Szent Szellem vezetésével, alázatban cselekszik. Én is eszköz vagyok arra, hogy Isten munkálkodjon Hajniban, úgy mint amikor Isten az Ő karjára felhúz egy bábut, aki jelen esetben én vagyok, és ezzel Hajni szellemi életében munkálkodik, szembesíti az Igével, önmagával, a bűneivel, a gondolkozásával, a szívével, és rávilágít dolgokra. Ezáltal Isten azt teszi, hogy felszínre hozza Hajni és társainak rejtett dolgait a meszelt sír alól, a képmutatás és farizeusság alól, ami által felszínre kerül mindaz, ami Isten előtt utálatos, és ezáltal is Isten mindenkit az Ő tökéletes teve szerint a megfelelő helyre helyez. Ugyanez érvényes Adélra is... A könyvemet már pásztorként fogom megírni és megjelentetni, egy másik gyülekezet által leszek pásztor, és ebben a könyvben írni fogok a gyülekezetet ért démoni szellemi támadásról, ugyanis a gyülekezet jövője egy Istentől megáldott, felvirágzott gyülekezet, amit Sátán meg akar akadályozni, és ezért is felhasznál embereket a gyülekezetből, akik ezt nem látják át. Ebben az értelemben, de csak ebben, jót tesz mindez, mivel Isten ezáltal szórja ki a gyülekezetből a rákos sejteket, ami nem oda való, és miután ez megtörtént, új csodálatos korszak kezdődik Isten támogatásával a Biblia és Isten útján a gyülekezetben. A sátáni támadás arra mutat, hogy szellemi mindaz, ami történik, és mindig a testi üldözi a szellemit. Nagyon is szellemi, és Isten terve szerint való az, ami történni fog, vagy már megtörtént. Ez már megtörtént. Sátán megtámadja azt ami szellemi, és épp az a jó, ha támadás van, mert onnan is lehet tudni, hogy mindez szellemi. A két vezető pásztor, és én mint harmadik, örök érvényű...az orvos-pásztor esetében nemcsak a Biblia útja és teljesen biblikus gondolkozása, Istentől való szeretete és bőséges anyagi támogatása miatt, hanem Isten útja miatt, az Igazság szeretete miatt. Ez a hármasság, három ember, benneteket is érint, Új Föld, ennek teológiájáról, és a gyülekezetről majd később, a színpadon, az Isten szerint való időben, nem most. Az anyagi támogatás mögött nincs üzlet, semmi köze a pénzhez, hanem mint nemes ember, nemes orvos-pásztor, Aki a vagyonát Istennek adja, mert nem akarja hiábavalóságokra költeni, és itt a biblikus vezetői pásztorság van, mindketten fantasztikus pásztorok, mindketten Istentől...az orvos-pásztor, és Ő is, mindketten csodálatos pásztorok, meggyökerezvén Krisztusban..., és én is, mint harmadik....mindez P. Schaller-rel való előzetes megbeszélés által, P. Schaller jóváhagyásával, támogatásával, és az egész GGWO támogatásával, az egész világméretű Biblia Szól Gyülekezet támogatásával, sőt, örömével...Üdvözlöm vezetőségünk, velem, azon döntését is, mely szerint az ez évi nyári konferencia a Kaposvári Egyetemen lesz... valamint az elmúlt hónapokban a több gyülekezetből érkező koncert-napot, melyen több gyülekezet dalszolgálata koncertezett. A végső időkben Krisztus Testének össze kel fognia, nem pedig el szeparálódnia, hisz minden gyülekezet Krisztus Testét képezi, az Ő szeretetében. Mi Isten útján, a GGWO mentén haladunk továbbra is, de felvirágoztatjuk a gyülekezetet, ezért a kitelepítés után betelepítés lesz. Sajnáljuk ha nem maradnak a krisztusi úton, de a tisztaságot tekintve nem számít ha elmentek, akármennyien vagytok, a kitelepítés által mi küldünk el benneteket, és köszönjük eddigi testvérségeteket, amíg még azok voltatok. Betelepítés fog történni. Nem számít semmiféle forradalom, betelepítést végzünk. Isten velünk van !!! Mivel ez a GGWO támogatásával van, semmit nem kell megmentenetek, most fog felvirágozni a gyülekezet, Isten útján...A Szent Szellem kenete van ezen a szövetségen...Én is benne vagyok a vezetőségben, hárman vagyunk benne...országosan... ez azt jelenti, hogy Te alattam vagy Hajni...Természetesen ez nem világi munkahely, mert ez Isten Országában van, ahol nincsen elnyomás, a pásztorok esetében sincs, de van a Szent Szellem vezetése és kenete, ahol igazság és szabadság van, szeretet, testvériség. Részleteket nem most, nem is a napokban, hanem az Isten szerint való időben mondunk, az egész gyülekezet előtt....Más témával folytatom, melyről szellemi elemzést is írok: Amióta világossá vált, hogy a gondolatok székhelye az agy, egyre népszerűbb lett az az elképzelés, hogy az elmét egyszerű gépnek tartsák. Antoni van Leeuwenhoek (1632-1723), aki először tanulmányozta mikroszkópjával az idegsejteket, úgy vélte, hogy az agyban egy sajátos eleven szellem vagy folyadék található, amely megtestesíti az életerőt (vis vitalis) és a tudatot. A 18. század romantikus szemléletének megfelelően a híres német költő, Goethe azt tartotta, hogy az agyban aktív életerő működik - olyan mozgatóenergia, amely az élettelen szöveteket élővé varázsolja. Noha ezt az elméletet már régóta elvetették, nem sokban különbözik a tudatról alkotott egyes modern feltételezésektől... Szellemi értelemben az helyeződött a szívemre erről, hogy Isten Igéje, az igeversek élő gondolatai Istennek, és mivel Jézus elméjével rendelkezünk, ezért az Ige gondolatai élő gondolatok, az élő Szellemből, melyek mint kis fénycsóvák futnak végig agyunkon, a szívünk értelmében, az elménkben. Ezek a kis élő fénycsóvák mint igeversek, ha forgatjuk azokat a szívünkben, és alávetjük azoknak az énünket, akkor gondolati fénycsóvákból tettek és hitbeli cselekedetek által jönnek ki belőlünk, vagyis igei tettekre váltódnak. Azonban ha ezek a kis élő igei gondolati fénycsóvák agyunkban keverednek a világ gondolatiságával vagy a saját egónkból érkező gondolatainkkal, akkor abból egy langyos katyvasz lesz, ami nem a kereszten történt Bevégzett Munka valóságából fakad, és nem viszi előre a hívőt, nincs növekedés, csak egy lagymatag állóvíz, melyben a vallás keveredik a kereszt életével. Ilyenkor az igei fénycsóvák is kevesebbek az agyunkban, ahogy végigfutnak a gondolatainkon. Ha én csak az Ige gondolataival töltekezem, akkor csakis az Ige gondolatait fogom megragadni belső szellemi életemben, és azok fognak tettekre váltódni, ahogy megragadtam az Iét, és hagytam, hogy az Ige is megragadjon engem... Az Ige nem egy ideológia és nem egy eszme, nem vallás, nem filozófia, hanem a Valóság... az alábbi idézet okán írok erről: Vere Gordon Childe, brit őstörténész szerint: "Az ideológia nyilvánvalóan társadalmi termék. Egyrészt az eszméket hordozó szavak az adott társadalom életének termékei, és elképzelhetetlenek rajta kívül; másrészt maguk az eszmék is annak köszönhetik valóságos voltukat, tetteket befolyásoló erejüket, hogy mennyire fogadta el őket a társadalom. Látszólag képtelen hiedelmek is hitelre tehetnek szert, feltéve, ha a csoport minden tagja elfogadja azokat, és ha a csoport valamennyi tagját gyermekkorától fogva arra tanítják."... Valóban társadalmi termék az ideológia és eszme, ami a vallásos kultúra terméke az ember bukás általi eltorzult gondolkodásának és lelkének torz-szüleményeként. Miután Jézus Krisztus szellemi helyreállítását elfogadtam, és tudatosítottam szívem értelmében ezt a helyreállítást, megigazítást, ebből adódóan csak az Ige gondolataival táplálkozom, az Ige gondolati rendszerével, ami által csak az ige gondolatai fénycsóvái kerülnek gondolataimba nappal és éjjel, és ezen igei élő szellemi fénycsóvák ezáltal könnyen útba tudnak igazítani napközben, a mindennapjaimban, a helyzeteimben, hisz azok éltetnek engem, ami bemegy, az jön ki, miután a gondolati síkra az ige gondolatai kerültek a mélyből, szívem mélyéből. A Mély a Mélyet hívja.../Folytatva a történetemet: A Deák téren evangelizál a Biblia Szól Gyülekezet minden egyes nap délután 14h-tól este 19h-20h-ig. A téren is, és az abból vezető utakon is különböző irányokban, valamint abban az aluljáró-átjáróban, ahol a villamoshoz kell feljutni, a helyszín állandó. A környéken vannak gyülekezetek az Astoriánál illetve a Nyugatinál, de még rengeteg helyszínen a belvárosban, frekventált helyeken, hisz a munkaértekezleten a kivilágított táblán a térképen Budapesten minden főbb ponton van evangelizáció ugyanabban az időintervallumban. Mivel a Vörösmarty tér közel van a Deák térhez, ezért, hogy ne keveredjenek a gyülekezetek és ne zavarodjanak össze az emberek a különböző gyülekezetek miatt, a Biblia Szól Gyülekezet vállalta be, hogy ott is jelen lesz, később megírom milyen módon. Van mikrofonos evangelizáció, és egyéni, megszólítós is. Aki egyedül sétál, és úgy szólít meg embereket, javaslom, vezesse őt a Szent Szellem, mert például velem már többször előfordult, hogy a Szent Szellem szólt utcai evangelizáció közben nekem, hogy most forduljak jobbra, majd menjek fel a lépcsőn, és ott azt az embert szólítsam meg, aki ott lesz. Mivel Isten általam akart szólni őhozzá. Tehát vezesse a Szent Szellem a hívőt, ebben a hívők szellemi megtapasztalást is szereznek, nincs konkrét meghatározás pásztor által, csak a körzetre vonatkozóan, a körzet és maga a helyszín fontos. Az egyik pásztor a következőkről is prédikált a téren Spurgeon által: "Jn.10:28 - "Jézus mondá: Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az Én kezemből."...Hiszünk a szentek örök biztonságában. Mindenekelőtt azért, mert Krisztus tulajdonai, és Ő nem veszít el egyet sem a vérével megváltott bárányok közül, akiket az Atyától kapott. Azután, mert Ő örök életet ad nekik, és ami örök, az valóban örök. Ha a szellemi élet megszűnhetne, akkor az nem örök, csak időleges lét lehetne. Figyeljük meg továbbá, hogy az Úr kifejezetten hangsúlyozza: "nem vesznek el soha". Amíg csak a szavaknak jelentőségük lesz, ez a szó arról biztosítja a hívőket, hogy nem fognak elveszni. A legcsökönyösebb hitetlenség sem tud más jelentést beleerőltetni ebbe a mondatba. Végül, hogy ez az ígéret kerek egész legyen, Isten kijelenti, hogy népe a kezében van, és Ő nem engedi, hogy bármiféle ellenség is kiragadja onnan. Biztos, hogy ezt még a pokolbeli ősellenség sem tudja megtenni. Biztonságban vagyunk hatalmas Megváltónk kezében. Hagyjuk hát el a világias félelmet, de a világias bizakodást is, és pihenjünk meg békességben Megváltónk kezében."... Folyt.köv.../ Ma, a Szent Szellem, a csillárom alá vezetett, ami a Mennyországot jelenti, megérintettem a csillárt, majd a csillár alatt a két kezemmel kézfogást játszottam el, mint amikor két ember Isten akaratából és Isten szerint valóan szent szövetség által kezet fog egymással szeretetben, békességben, a Biblia mentén, a Szent Szellem felkenésével, Isten útján, közös célokkal, Isten akarata szerint ...A Bibliából is üzent a Szent Szellem, bemásolom, utána pedig a tegnap írt írásomat közlöm újra, tehát a 60. zsoltárból az üzenet: "Megrendítetted, megrepesztetted a földet. Gyógyítsd be sebeit, mert megindult. Szörnyű dolgokat láttattál népeddel, bódító borral itattál minket. De jelt adtál az istenfélőknek, hogy megmeneküljenek az íj elől. (Szela.) Segítsen jobbod, és hallgass meg minket, hogy megmenekülhessenek kedveltjeid! Isten így szólt szentélyében: Örömmel adom örökségül Sikemet, és kiosztom a Szukkót völgyét. Enyém Gileád, enyém Manassé, Efraim sisak a fejemen, Júda a kormánypálcám, Móáb pedig a mosdómedencém, Edómra teszem sarumat, Filiszteán diadalmaskodom! Ki visz el az erős városba, ki vezet el engem Edómba? Csak Te, Istenünk, noha elvetettél minket, te, Istenünk, bár nem jársz seregeinkkel! Adj nekünk mégis segítséget az ellenség ellen, mert az emberi segítség mit sem ér! Isten segítségével hatalmas dolgokat viszünk véghez, ellenségeinket ő tapossa el."

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!