Különösen, hogy az alákérdező E. Kovács Péter tudományos főmunkatárs az MTA TTI-nél. Persze a hadjárat szakaszait külön kell választani a pápa/állam által támogatott és feloszlatás utáni szakaszra. Eredetileg hogy szervezték meg, hogyan képzelték el az ellátást?
Összefoglalva: Szapolyai már betört a törökhöz, mikor még csak épp levonulóban voltak, a paraszti hadak nem alkalmasak, nem szokás őket támadó hadjáratba vinni ezek a fő érvei.
Így látatlamban én is azt gondolom, nagyobb kaland, sokkal erősebb vonzerőt jelent a dúlás-fosztogatás, a szabadrablás, mint fegyelmezett sorokban katonáskodni. Könnyen elképzelhető, hogy a keresztesnek toborzottak elsősorban ezt sérelmezték, tudniillik hogy nem eresztették őket a szomszéd birodalomba garázdálkodni, s emiatt voltak csalódottak. Szerintem a többség már teljesen beleélte magát, hogy azt csinálhatnak majd, amit akarnak, és még a lelki üdvük sem sérül, sőt az egyház még falaz is nekik a várható sok gaztéteményhez.
"Banálisan új szempontként hat az is, hogy egy sereget etetni kell, a fosztogatások ennek is betudhatók.."
Ezt nem a szerzők, hanem a kérdező veti fel, CT pont az ellenkezőjéről ír a tanulmányában, amíg hivatalos volt a hadjárat, addig igyekeztek megfelelően megoldani az ellátást is.
Érdekes összehasonlítani a riportot az 1999-es megidézett történelmissel, ahol még a régebbi generáció - Rázsó, SzakályF, FodorP - nyilatkozik, gyakorlatilag a 70-es évek Barta-FeketeNagy-Szűcs irányvonalat hozva.
Ahogy CT-ék is elmondják érdemi új forrásbázis nem bukkant fel, inkább abban van változás, ki mit használ fel, ki hova teszi a hangsúlyokat. A primer források kerültek előtérbe, Istvánffy kuka, Szerémi előtérbe, Szűcs Jenő elméletét gyakorlatilag bukottnak tartják stb.
"A hadjárat leállítása már csak ezért is sokként érhette Dózsa embereit, mivel ezzel a lépéssel a középkori munkamegosztást rúgták fel. A nemesség kötelességének számí- tott az ország védelme, és ennek fejében nem kellett adóznia. Ha viszont nem harcolnak az ellenséggel, akkor az előjog sem jár. Gondolták a keresztesek. "
Szerintem meg a várható zsákmányról történő lemondás miatt fájt a fejük. Ha már nem lehet fosztogatni a török területet, megteszik a honi nemesi udvarházak is.....
A seregben az információáramlás felgyorsulása, a tapasztalatcsere beindíthatott egy másfajta mechanizmust, pláne miután a szultán perzsiai hadba vonulásának hírére lefújták az akciót: "A hadjárat leállítása már csak ezért is sokként érhette Dózsa embereit, mivel ezzel a lépéssel a középkori munkamegosztást rúgták fel. A nemesség kötelességének számí- tott az ország védelme, és ennek fejében nem kellett adóznia. Ha viszont nem harcolnak az ellenséggel, akkor az előjog sem jár. Gondolták a keresztesek. Amikor összegyűlik egy ilyen jelentős számú paraszti tömeg, beindulhat egy sajátos egymásra találás. Töménytelen problémájukkal eddig elszigetelten éltek, azokkal egyedül próbáltak megbirkózni. A táborokban összetalálkoznak, és felfedezik magukban az erőt. Átalakulhatott a társadalomról alkotott addigi szemléletük. Ők azok, akik az országot megvédik, és nem a nemesek. Új ellenséget kerestek és találtak. A pogány helyett az uraikat, akik nem tudják, és nem is akarják megvédeni őket, ellenben a pápát és a királyt gondolkodás nélkül elismerték ... a parasztok azt gondolták, hogy ha a nemesség nem teljesíti a kötelességét, akkor nekik sem kell eleget tenni a rájuk szabott feladatoknak. Erre utalnak a felkelők tettei. Az adófizetés megtagadása, adószedők kivégzése, a nemesi birtokok megdúlása, jóllehet a rablásoknak más lehetett a vezérmotívuma. Képzeljünk el egy többezres tömeget, élelem, víz, takarmány és pénz nélkül. Óhatatlan a rekvirálás és az erőszak ... Erre az elégedetlenségre csatlakozhattak rá az obszerváns ferencesek. Beszédeikben – középkori szociális retorikaként – a gazdagokat ostorozták, akik a szegényeket nyúzzák, ellenben nem teljesítik kötelességeiket. Többek között két leghíresebb képviselőjük, Temesvári Pelbárt és Laskai Osvát, XV. századból fennmaradt beszédeiből próbálta Szűcs Jenő rekonstruálni, melyek lehettek azok a jelszavak, amelyek a felkelőket mozgathatták. Én személy szerint a ferences ideológia erejének – elismerve esetleges hatékonyságát – kisebb jelentőséget tulajdonítok, mint Szűcs, inkább a kollektív csoporttudat erejében látom az erősebb indítékot. Az általa felvetett székely szabadság kérdése nem 1514 kapcsán merült fel először. Már a Budai Nagy Antal vezette felkelésről (1437) is ezt mondják, aztán vagy igaz, vagy nem. A felkelők között lehettek iskolázott emberek, akik végiggondoltak társadalmi követeléseket, de ez a parasztok nagy részére ez nem volt jellemző."
A keresztes sereghez csatlakozottak céljai átalakultak, némileg egységesülhettek.
"A felvonulási útvonal ismeretében következtettek többen arra, hogy az Alföld megerősödő mezővárosi polgársága azért kapcsolódott be a harcokba, mert így akarta védeni pozícióit az árutermelésbe bekapcsolódó nemességgel szemben. Ez sajnos nem igaz! Az állítás hívei egy Mohács utáni fejleményt vetítenek vissza. Nincs nyoma, hogy ekkor a nemesség tömegesen alakítaná ki birtokán a robotmunkára épülő, árutermelő majorságokat. Az alföldi mezővárosok fejlődése nem torpan meg 1514 után, holott ennek következményei nyilván őket is terhelték volna, ha az ő elégedetlenségüket látták volna a felkelés mögött. A csatlakozásnak számos egyéb oka lehetett. Dózsa katonáinak társadalmi összetétele vegyes képet mutatott. A mezővárosi polgárság mellett voltak köztük hajdúk, végvári katonák, parasztok, kisnemesek, székely és magyar nemesek egyaránt. Mindegyik csoportot más és más motiváció vezérelhetett. Sokan kényszerhelyzetbe kerültek. Jött a parasztsereg, választhattak: csatlakozás vagy halál. Ráadásul ennek nyoma is van a királyi oklevelekben, amelyek szintén ezt hangsúlyozták."
Tananyagi szinten, a szokásos felbontásban: 1. indítómotívum a pápa részéről; 2. a király; 3. arisztokrácia, nemesség részéről; 4. az akkori fő keresztény mozgalmárok, a cseri barátok céljai; 5. a mezővárosi gazdagodó "polgárságot" motiváló tényezők; 6. a parasztokat ösztönző erők, azon belül is a szorgosabbját és a deklasszált, lumpen elemeket különválasztva...
Amiről beszámoltál a "Keresztesekből lázadók" ír új Dózsához köthető emlékekről (közvetlenül hozzá köthető) mint például fellelt fegyvere, a kínzóeszközökből egy vagy pár darab amivel megkínozták, tüzes korona fennmaradt vagy ennek darabjai, általa viselt ruhák, személyes használati tárgyak, esetleg maradványok a testéből például csontdarab vagy egyéb hozzá köthető tárgyi emlék vagy lelet esetleg kézirat tőle, szerelmes levél vagy gazdasági feljegyzés?
Mi lehetett az indítómotívum? Az egyik, ami a cikkben áll, feltehetően: "a résztvevők nem társadalmi és gazdasági változások reményében csatlakoztak, hanem valóban keresztes eszme vonzotta őket. Az örök üdvösség reményében vonultak a táborokba".
Ehhez esetleg hozzácsaphatjuk még, amit Tardy Lajosnál olvastam a Históriai ínyencfalatok-ban (ez így megmaradt bennem vagy 25-30 év távlatából), tudniillik ő egy futó megjegyzésében a középkori zarándoklatokat turisztikai célú utazásoknak minősítette. A jóízű derültség mellett - nyilvánvalóan nem kizárólagosan általánosító célzattal és mélyreható kutatások után vetette ezt papírra - nem zárható ki, hogy egyfajta kalandvágy, illetve az otthonról való menekülés szándéka is vezérelhette az akkoriakat. Hogy kik finanszírozták az effajta "utazások" költségeit a középkori "globetrotterek" számára, hogy miből szerezték meg a napi betevőt, az esetről esetre eltérő, mindenesetre nem biztos, hogy túlságosan belegondoltak, amikor az egyházi "utazási ügynökök" belevitték őket a kalandba. Feltehetően úgy álltak hozzá, hogy ha hivatalos oldalról fűzik be őket, ott majd csak tudják, merre hány lépés, ki van dolgozva az akció minden mozzanata... Feltételezhető, hogy a sereg összecsődítésekor az obszervánsok sem egyeztettek töviről hegyire a királyi udvarral, hogy az ellátmányt majd milyen formában kapják a keresztesek. Nem tudom, vannak-e erről források. Mindenesetre természetesen a keresztes hadjáratok mozgatórugói úgy általában ennél sokkal összetettebbek, s eredetileg a Dózsa-féle mozgalom, aminek Dózsa György csak Békésben keveredett az élére, egy reguláris hadak támogatására létrehozott mozgalom volt - ez sem párját ritkító a történelemben, már az első szentföldi keresztes hadjárat erről szólt, sőt a parasztokat küldték előre aprítani való elővédnek.
Illetve a célokat illetően: amikor a keresztes sereg feloszlatását kimondták, Dózsa tanácstalanná vált.
"...a török elleni hadjárat leállítása után Dózsa nem tudta, mit is kezdjen a seregével. Pontosabban: merre vonuljon és miért. Erdély lehetett az egyik variáció, és ha tudták, hogy a vajda az Al-Dunánál harcol, akkor ezt jó döntésnek tekinthetjük. Szapolyai János – feltehetőleg a parasztsereg közeledtének a hírére – azonban visszatért a tartományba. A másik variáció – a később említendő Temesvár alatti táborozás – talán az lehetett, hogy kimennek a „senki földjére”, azaz a Temesvártól délre eső vidékre, ahol aztán majd történik valami. Előrébb nem hiszem, hogy gondolkoztak volna."
Szükségszerű-e kiforrott távlati célokat tulajdonítani egy amúgy is multicelluláris alakulat tagjainak? Eleve kizárható-e, hogy jelentős tényező volt a lelki üdv, bűnbocsánat stb. elnyerésének lehetősége, az, hogy kicsit változatosabb dologgal foglalkozhatnak, mint a megszokott, unalmas falusi élet...? Nem feltétlenül a kalandvágyra gondol az ember, hanem a változatosság iránti igényre, meg hogy a munkához akkor se füllött mindenkinek a foga...
Újszerű, hogy 1514-ben két országgyűlés volt (az ott elhangzottak dekrétumba foglalásától vagy nem foglalásától függetlenül), ahol döntöttek a királyi tanáccsal összhangban a török elleni támadó-megelőző hadműveletekről - ezek mibenléte számomra pontosan nem világos, nem részletezi a cikk, csak Szapolyai bulgáriai hadjáratát és a szlavóniai készülődést. Mindenesetre életszerű, hogy ha a vajda ilyen messzi hadjáratra kapott utasítást, a távollétében Dózsa és Lőrinc pap az ő földjei felé vette az irányt, ahol nem lehetett számottevő haderőre számítani. Mivel azonban közben a szultán április 20-án megindult I. Iszmáíl perzsa sah ellen, és májusra a eljutott a hír Budára, leállították a keresztesbulit, amiről a 70-es évek elejétől azt mondták, hogy a mezővárosok módos kerekedő-parasztjai vettek elsősorban részt, ők adták a hajtóerejét. Banálisan új szempontként hat az is, hogy egy sereget etetni kell, a fosztogatások ennek is betudhatók... A gyakorlatilag új renddé alakuló obszervánsok szerepét eszerint Szűcs valamelyest túlhangsúlyozta, ettől függetlenül kiválóan szót értettek a lakossággal, a toborzást ők végezték - ingyen segédhad volt ez valahol az akindzsik mintájára, a hadviselésre szakosodott nemesi had kiegészítéseként. Az is világos, hogy a parasztok csalódásként élhették meg, hogy "az urak" mégsem indulnak háborúba, cserben hagyják őket - kezükbe kellett venniük a dolgokat...
Politikai-katonai összefüggések szempontjából nyilvánvalóan részletkérdés, nem is ez volt a célja ennek a pár linkelésnek, hanem hogy a könnyen elérhető információknak sem néznek utána. Ha egy újságíró ennyi tud, kb. az átlagember is, kivéve, ha elolvas olyan tájékoztató összefoglalókat, mint az általad hozott C.Tóth–Pálosfalvi–E.Kovács-féle beszélgetés. Az iskolai tananyagban és cikkek nagy részében az elavult következtetéseket, nézeteket hozzák, az egésznek a hátterében még mindig a szocialista Dózsa-eszme áll.
Ezekről már sokat beszéltünk, először nyilván a tankönyveket kellene rendbetenni ill. a tanárokat továbbképezni. A felnőtt embereket meg már a 21. sz-ban semmi sem akadályozza, hogy ha valóban érdekli őket egy téma, akkor könnyen és akár ingyen releváns szakmunkákhoz jussanak.
Aki pl. arra kíváncsi, hol tart ma a Dózsa-kutatás:
A tüzes trón kérdése meg olyan marginális, mint az, hogy mekkorák voltak a fogók, hányat haraptak belé stb. Válogatott kegyetlenséggel kivégezték, ennyi kb. elég is, a társadalmi, gazdasági, politikai, diplomáciai, hadtörténeti stb. kérdések ennél sokkal fontosabbak.
– Jó napot! Merre találjuk a Mészáros Lőrinc utcát? – Arra a dzsungelben, a volt cigánytelepen. – Nem tetszik tudni, kiről nevezték el? – Nem. – De csak nem a felcsúti polgármesterről?!
... Így igazított bennünket útba egy nyugdíjas asszony Hajdúböszörményben a 35-ös út melletti szupermarket parkolójában, mikor az utcát kerestük. A hajdúsági város délnyugati csücskében meghúzódó utca lakóitól leginkább azt tudakoltuk, ismerik-e, ki után kapta a nevét.
... Rikító piros kabátos biciklis közeleg. Érdeklődésünkre azt mondja a nő, hogy csak néhány éve költözött ide, de már akkoriban is így hívták az utcát. – Nem foglalkoztat különösebben a dolog. – Azért valószínűleg nem a felcsúti gázszerelőből lett polgármesterről kapta a nevét – próbálom véleményalkotásra sarkallni, de a válaszon meglepődök. – Benne van a pakliban, hogy mégis – vágja rá némi gondolkodás után. – Amarra érdeklődjenek! Ott biztos tudják – mutatja széles mozdulattal, miközben a lábával már a pedált keresi.
Füstölgő kéményű házak mellett sétálunk el, odébb francia rendszámú autók állnak. Az utca másik felén, a szélső háznál résnyire nyitva az ajtó, talán levegőztetnek. A hangunkra egy vastag SZTK-keretes szemüvegű asszony biceg ki az utcára. – Melyik Mészáros Lőrincről kapta nevét az utca? – térek a lényegre. – Úgy gondolom, a költőről, nem erről a mostaniról, de róla is hallottam már. – Akkor nem a püspökről a parasztháborúból? – kérdezek vissza, de maga is kérdéssel felel. – A parasztháborúban is lett volna Mészáros Lőrinc? Nagyon szerettem a történelmet és magyar irodalmat! Ki is zavartak az óráról, mert súgtam az osztálytársaimnak – kezd egy hosszabb történetbe Nagy Béláné.
– Sokat hallottam az utca nevét viselő Mészáros Lőrincről, meg az újról a tévéből, de róla leginkább rosszat. Harácsoló. Hogy mondjam magának, „beveszi a rengeteg földet”. Jó, a helyében én is úgy lennék vele, mint ő: a gyerekeim az elsők, de azért ne csak a családját nézze az ember! Ha 27 ezer forintból kellene megélnie, mint nekem… – emeli fel a hangját az elvált, leszázalékolt asszony.
... – Itt megy a gáz, de nálam sajnos nincs bekötve – mondja. – Akkor gondolom, jó lenne, ha a gázszerelő bekötné. – Hálát adnék a Jóistennek! Imádkozom érte is, mint minden vezetőért. Nagy hírben áll Mészáros, jót tenne neki, ha az emberek azt látnák, segíti a szegényeket.
A hajdúböszörményi utca természetesen nem a felcsúti polgármester után kapta a nevét, hanem az 1466. szeptember 5-én, Lőrinc névnapon született Mészáros Lőrincről. A megyaszói születésű Mészáros az egyház szolgálatába lépett. Az 1514-es parasztfelkelésben Dózsa György seregében mint ceglédi plébános vett részt. Alvezéri tisztséget viselt. Mint azt Berta István hajdúböszörményi polgármesteri kabinetvezetőtől megtudtuk, Mészáros serege 1514 júliusában Bihar városának ostromakor a Tomori Pállal vívott csatában megsemmisült, maga fogságba esett, máglyán lelte halálát. Hozzátette, konkrét hajdúböszörményi kötődése nem ismert.
Márki ugyan feltételezi, hogy Istvánffy művébe a későbbi másolók toldották az izzó vastrónról szóló részt, de azon nem vitázik, hogy a tüzes vastrón motívuma Istvánffy révén terjedt el a magyar köztudatban. Őt még szinte kizárólag a nemesek és az értelmiségiek olvasták, Petőfit sorait viszont már szinte mindenki ismeri.
A korekció már a 70-es években megkezdődött, a 90-es években meg új lendületet kapott...
Dózsáról kitünő tanulmánykötet jött ki nem rég Keresztesekből lázadók címen, ami ráadásul a neten is elérhető, de követhető pl. a jó évtizedes szakmai vita Bocskai megítéléséről is. Nagyon messze van már a szakma a Rákosi éra színvonalától, még ha te esetleg nem is jutottál túl azon az olvasmányaidban :))
hanem éppenséggel az igen káros muszlim/oszmán-török expanzió elősegítői, illetve Thököly esetében utolsó nagy Nyugat-Európa felé irányuló támadásuk támogatója.
-----------------
Csak érdekességként figyelembe ajánlanám ezt a 2009- ben megjelent könyvet, amely némileg megmagyarázza a XVI-XVII századi európai muszlim sikereket.
