Sajnos úgy tűnik, hogy a Taburiente meglátogatása tömegközlekedéssel nem kivitelezhető, ebből bizony befizetett út lesz. Szimpatikusnak tűnik ez az iroda:
A Ruta de los Volcanes-ra kínálnak olyan opciót, hogy a startig (Refugio el Pilar) elvisznek kisbusszal, majd a saját tempódban szépen végigjárod az utat Fuencalienteig, onnan pedig tömegközlekedéssel szépen hazautazol. Tetszik :)
Májustól tele van 33-as jegyárakkal, ez nagyon jó, mert valószínűleg ráérek megvenni két hónappal az indulás előtt. Közben megtaláltam a csekkolást: Facture desde 7 días y hasta 30 minutos antes de la salida del vuelo- vagyis 7 nappal és 30 perccel az indulás előtt előttig lehet csekkolni online.
El is felejtettem mondani, hogy pár hónapja beregisztráltam a Binter Más programjukba, mert azt hittem, hogy a foglaláshoz szükséges lesz egy regisztrációra. Egy hét múlva kaptam egy levelet egy zöld Binter kártyával, hogy elkezdhetem gyűjteni rá a repülések után járó pontokat, melyeket majd lerepülhetek :D
Indulás előtt 7 nappal végeztem el az utasfelvételt és a beszállókártyák kinyomtatását, de a visszaútra, ami +7 nap múlva volt esedékes arra indulásig nem tudtam belépni.
Szóval szerintem 7 nap, de néztem volna pontosan is a honlapjukon, de sehol nem találom...De ahogy másoknak már említettem, nem kell ügyet csinálni belőle, simán felvesznek a pultnál is, SPC-n meg gyorsan megy minden, nem sok az utas, és spanyol belföldi a járat.
De ha már a honlapon jártam, akkor feltűnt, hogy sokkal olcsóbbak az árak, mert tavaly 66€ volt a 2 jegy/irány, most pedig 50. De már nem írja ki az akciós árat, hanem "Green day" elnevezéssel illeti e napokat, ha pedig rákattintasz, akkor jönnek elő a járatok és az időpontok, amikorra akciós.
Akkor jó, ha találtál buszmenetrendet, és használhatóak is a járatok.
Pontosan nem emlékszem, de úgy 1-1,5 hónappal korábban. Amikortól bedobják a kedvezményes jegyeket, azok addig élnek, amíg el nem fogynak, mert pl. amikor becsekkoltam a Binter járatra, akkor láttam jövő heti olcsó jegyeket is, persze igen keveset.
Köszönöm szépen a bizalmat :) A 72-73-as hozzászólásokban esett szó a tömegközlekedésről, amikor rákérdeztem, hogy mit tapasztaltál azzal kapcsolatban. Közben találtam helyi buszmenetredet is, majdnem teljesen meg vagyok nyugodva :D
A Binter jegyeket mennyi idővel vásároltad meg az utazás előtt? Mert ha a wizz napot módosít, bukom azt is, mint az utitárs tenerifei repjegyét (bár azt megpróbálom majd a tenerifei topikban eladni, mert a névátírás költségével is kb. 20000 ft-al kevesebbre jön mi, mint a jelenlegi jegyár).
Sajnálom..:(( Ha nem foglaltam volna le a napokban Madeira-t, akkor jöhettél volna velünk, ugyanis éppen visszaakartunk menni újabb 1 hétre, GC-vel karöltve.
Nem látom a tömegközlekedésre való utalást a hozzászólások között (bár éppen én írtam, hogy gyengusnak tűnik..), de autó nélkül alighanem be kell majd fizetned túrákra...vagy marad a stoppolás.
Most jöttem vissza Itáliából, hát mit ne mondjak.... 450 eurót zároltak pluszban, a tükör egy picit megkarcolódott egy toszkán ház oldalán, egy olyan szűk helyen ahol egyszerűen nem fértünk el, de olyan picit, hogy azt mondták, hogy nem kell semmilyen kárösszeget fizetni, csak az adminisztrációs díjat, mert ezt is le kell papírozni. Épp elkezdtünk volna örvendezni, amikor kiderült, hogy az adminisztrációs díj 75 euró :D Ezek után csak hálával és szeretettel tudok gondolni a spanyol és görög kölcsönzőkre :D
Sziasztok:) Sajnos úgy alakultak a dolgok, hogy egyedül fogok utazni a szigetre októberben. Most visszaolvastam a tömegközlekedésre vonatkozó infókat és kezdtem megnyugodni, hogy egyedül is elboldogulok majd valahogy (mert így az autóbérlés ugrott). Ugye így lesz? :)
A Binter jegyeket még nem vettem meg, de úgy tűnik, hogy odafele a 7 járatból 6-ra van kedvezményes jegy, a tervezett visszafele napra viszont a 10 jártból 1-re van ilyen jegy (az utolsó estire). De a Promoción és a Básica jegyárak között pár euró a különbség, belefér...a következő napon meg van a 13-ból 5-re, ha ragaszkodnék a 3 euróhoz :)
Szállást a Homeway-en néztem ki, autó nélkül nem költözhetek ki a prérire, így reptér és S.Cruz közelire esett a választásom, felülírva a korábbi elképzeléseket.
Sokat számoltam mielőtt eldöntöttem, hogy egyedül is átmegyek a szigetre, de kb. 180 euróval kerül többe, hogy ezt a szép szigetet is láthassam a másik mellett, nem hagynám ki még akkor sem ha stoppolni kényszerülök :D
ahogy néztem airberlinnek is vannak közvetlen járatai, sokszor egész jó árban, talán 2x is repülnek hetente? Aztán lehet valamit félrenéztem...
Megkérdezhetem, hogy La Palmán melyik oldalon nézted a szállásokat, booking vagy van más tipped is? Eddig Kanárira mindig egy osztrák utazási irodával mentünk, mivel egyszerűen jó hotelokba jó csomagajánlataik vannak/voltak, de La Palma esetében kicsit szegényes, s már talán kevésbé versenyképes az egyéni szervezéssel szemben az ajánlatai.
Na most jól "megijesztgettél" ezzel a novemberi idővel. Nem néztem utána előre, mert évek óta mindig novemberben megyünk mindegyik Kanári-szigetre és eddig nagyon bejött. ;-)
A közvetlen járattal nekem egy gondom volt (Condor), hogy csak szerdánként jár, így az érkezés és visszaindulás napját nem beleszámítva 5 nap lett volna csak a szigetre, mi meg a 10 naphoz csak ragaszkodunk. ...:-)
Mi megyünk La Palmára ápr. 19-21-ig, Binterrel. 10 napos Tenerifei nyaralásunk közepén. :)
Az odaút Binter beszàllókàrtyàját még itthon ki tudom myomtatni, de a visszautat még nem. Ha nem jó telcsiről, megint megkérem a szállón, nyomtassàk ki, Màltàn is erre kényszerültem,mert ott se volt mobilos a Wizz Airnek.
Attamatta blogja nagy segítség, jegyzetelek,jelölgetem a térképet, a rövid időt jobban ki tudjuk használni. :)
kétségtelen kis szerencse is kell hozzá, a november nekünk is bejött GC-n és Tenerifén, GC-n a sziget egészét nézve jobb (=napos, kék ég, meleg) időnk volt mint Tenerifén. Idén május végére Lanzarote fix. Novemberben még mindig erősen gondolkodok La Gomera és La Palma közt, ami a novemberi La Palmától kissé eltántorít, az az a tény, hogy pont novemberben indulnak be a nyugat-atlanti áramlások/szelek, amik hozhatnak esős/felhősebb időt, még az amúgy a sziget legnaposabb és legmelegebb részeként számon tartott Tazacorte és Puerto Naos közti szakaszra is. November a decembert és januárt leszámítva a legcsapadékosabb hónap a szigeten, ezzel szemben május a nyári (június-augusztus) hónapok után a legszárazabb.
Mindenesetre kíváncsian várom majd a beszámolódat és ha minden igaz addig még áprilisban is lesz egy másik fórumtárstól. Több szem, több vélemény :)
Ahogy Attamatta is írta, végül átszállós verzió, nem is a legkényelmesebb, München-Madrid-La Palma (ugyanígy vissza), jó két órás az átszállási várakozás, az Iberia elég lepukkadt társaság, nem szívesen repülök velük, de a 260 eurós jegyár igen jó volt.
Hogy esősebb-e a sziget, mint Tenerife vagy társaik, nem tudom, igazából nem gondolkoztam nagyokat ezen, hogy milyen lehet ott novemberben. A többi szigeten eddig bejött november és manapság sajnos sehola világon nem lehet már az időt kiszámítani, vagy arra alapozni, hogy milyen volt régebben, abszolút meg van őrülve az időjárás az egész Földön, így számomra ez már csak szerencsén múlik. Két másik utazásunkon megszívtuk eléggé, pedig a legjobbnak mondott, "esőtlen" időszakban mentünk oda, aztán meg hurrikán volt özönvízzel.
Májusban lesz beszámolóm Portugáliáról és júliusban meg Lefkadaról és Pargáról).
Közvetlen járat lett? La Palmán mi is gondolkodunk, de a "legesősebb" Kanári sziget címe kicsit elriaszt tőle, főleg az amúgy sem felhőtlen novemberi időszakban. Mindenesetre kíváncsian várom majd a beszámolód, s ahogy nézem lesz egy áprilisi is egy másik fórumtárstól :) Pont tavaly Gran Canarián lapozgattam egy La Palma útikönyvet és nagyon megragadott a sziget. Novemberi szabadságunkra La Gomera és La Palma közt vacillálok..
A promóciós jegy a zöld napos, és először általában van szinte minden napon (még ha nem minden járatra is), aztán ahogy fogyogat, úgy tűnnek szellősebbre a zöld napok a naptárban.
Ha egy nap már nem zöld, akkor elfogyott minden ilyen jegy, de lehet zöld attól, hogy csak az esti 9 óráson maradt ilyen. Nem könnyű belőni, az bizti..:))
A Cicarnál úgy megy a benzin-politika, hogy a tankban meglévő mennyiséget fizettetik ki átvételkor. Pl. ha félig van a mutató szerint, akkor 23-27€-t számolnak fel. Ha visszaadáskor ugyanígy áll a mutató, akkor az irodában visszaadják kp.-ban a benzinre felszámított pénzt. Ha több a benzin a tankban, akkor is csak annyit, amennyit a szerződésben odaírtak, ha viszont kevesebb, akkor a teljes összeg ott marad náluk, nem számolgatnak mennyi jön vissza. (Van, aki azt mondja, számolnak, az én olvasatomban máshogy áll, ezért szoktam nullázni a benzint, aztán ciao...). Igazából ezeket senki nem fogja ellenőrizni, nem hinném hogy bárki is balhézna, ha picivel erre vagy arra kitérne a mutató. Ha azonban sok hiányzik a szerződésben szereplőtől, akkor kell szólni, mert valószínűleg az előző bérlő csikánolt egyet. Hogy hogyan hajtják be ezeket utólag, ha nincs kártya használat, az kérdés...
2 napra fél tank kb. elég lesz, persze ha nem kerülitek meg közben többször a szigetet...Kutak minden nagyobb településen vannak.