Ezt a topikot a Magyarországon, magyar emberek által kitenyésztett Baranyai Tájfajta Tyúk megismertetésére hoztam létre. Szívesen látok és várok szeretettel itt minden tyúkmániás, vagy egyszerűen csak a tyúkokat szerető embert.
A tájfajták népi szelekció hatására alakultak ki, valamint egyedeiknek mindig vannak olyan tulajdonságaik, melyek révén a táj ökológiai tényezőinek szélsőséges kilengéseihez is képesek alkalmazkodni (MEZőGAZDASÁGI LEXIKON, 1958.)
Tájfajtának nevezzük azt a fajtán belül kialakuklt állatcsoportot, amelynek egyedei egyes vidékek eltérő viszonyainak következtében bizonyos különálló tulajdonságokra tettek szert. Adott tájegységre jellemző, ott kitenyésztett, elterjedt és fenntartott fajta, vagy változat. Ilyen tájfajták Hazánkban pl. a bonyhádi tarka szarvasmarha, a mezőhegyesi félvér ló, a tarka kajla fülű,- vagy szalontai sertés. És Baranya megyében a Baranyai Tájfajta tyúk.
Aj de örülök, hogy így az év utolsó napján rátok találtam! Ha hiszed ha nem pont öt kerestem! Ilyen tartáshoz kerestem tyúkot! Komolyan el se hiszem! Most alakítom majd ki a kertet (egyenlőre papíron tervezek) éppen azzal szenvedek, mi, hogy legyen, Egy alap állományon gondolkodom (30-50) tojók de még azt nem izzadtam ki mekkora legyen a fix (kifutó) területük, mert nem akarom hogy kopárrá tegyenek mindent illetve vetésforgóba lenne így trágyáznának. Végül is nem gond ha őszre kopaszítanak de ne előbb! A kicsiknek pedig külön lesz tologatós ól-kifutó. Külön öröm, hogy Józsi írta inkább hús fajta. Na csak azt szerettem volna, hogy 50 napos csibét szeretnék majd, ha jól figyeltem márciusban lesz aktuális? De minden esetre akörül lenne ideális nekem mert februárban remélem már költözhetek és egy hónap azért kell, hogy megépítsek elrendezek pár dolgot kezdésnek.
Én ugyan pesti vagyok még de Csertőre mennék majd nyulakért is és inkább szeretnék tőled vásárolni, ha ez nem gond.
Egyébként arra törekszem, hogy Magyar fajtákkal népesítsem be a kis kertem (1750nm )úgy állatokból mint növényekből. Ha sikerül önellátásra törekszem, nincsenek nagy terveim csak egyszerűen, egészségesen, boldogan élni....
Keresek Plymouth sárga előnevelt csibéket,keresem annak az árusnak az elérhetőségét, aki májusi Monori börzén 4 színváltozatban árult plymoutokat,egy hölgy volt,aki ismeri, vagy tudja a számát, kérem jelentkezzen. gittfalc@gmail.com
Hajdú-Bihar megyében vagy a környező megyékben keresnék baranyai tájfajtát vagy hasonló adottságokkal rendelkező fajtát.Esetleg messzebbről is ha tud postázni tojást.A segítséget előre is köszönöm.
Eluralkodott rajtam újra a "baromfi láz" ezért szeretném kérdezni, hogy a május 10-i monori börzére visz e valamelyikőtök tenyésztojást és/vagy előnevelt csirkét?
Kedves skyhawk, a segítségeddel én is tulajdonosa lettem 96 baranyai tájfajta napos csibének. Amitől a legjobban féltem, az nem következett be, egy sem pusztult el. Lassan 2 hetesek, vidámak és nagyon szépen fejlődnek. Remélem, a későbbiekben sem rontok el semmit, és néhány hónap múlva is öröm lesz őket nézegetni. Köszi!!
Szia Józsi, akor még egy indok bekopogni hozzád egyszer már ! ,-))) Rántotta alapanyag helyett egy jó demizsonnyal persze ?? xDD. Hiába ,ott a végeken még a 'baranyai-menekültek' is jobban tójnak. Szív. üdv.