Keresés

Részletes keresés

ghepard Creative Commons License 2014.02.27 0 0 42

Nagyszerű. Hát ilyen hamar nem lehet csodát várni, egész biztos, hogy még jobban és hatásosabban is fogod tudni. Gyakorlat kérdése, sok gyakorlat - aztán bemegy pár hónap alatt  a tudatalattiba lassan és kb olyan lesz mint a légzés, automatikusak lesznek a mozdulatok.

 

A pára felfelé megy, így felér Nálad is, hisz meleg. Persze ha kint vagy és fúj a szél, akkor elfújja - de akkor szemben állva sokkal nagyobb különbséget lehet kihozni - és lesz rengeteg könny. De például olvashatsz pontosan lefelénézve is. Ez a legideálisabb több szempontból is a látás számára - mégpedig a gravitáció miatt érhető el egész döbbenetes hatás.

 

Honnan gondolod, hogy úgy is mindig vannak - lehet nincsenek mindig, inkább nincsenek mint vannak. Ezek szerint simán láttad rögtön elsőre, azok szerint ahogy leírtam - akkor emelem kalapom. Igen, próbáld gyorsítani, figyeld meg mikor gyorsul, mikor lassul, mikor áll meg, mikor könnyebb elindítani. Ha ezeket kivesézed, akkor meg fogod tudni csinálni ezt is: a sötétben becsukod mindkét szemed és most megpróbálod jól mikrorezegtetni. Lazán, nyugodtan, de rezegjenek a szemek - ha jól csinálod, akkor a látótér közepén meg fog jelenni elég jó fényes sárga körféle objektum. Ahogy lélegzel, változik az is, hol erősebb, hol gyengébb - néha olyan erős is lehet, mintha egy kicsi Nap sütne ott. A kör lehet kisebb, nagyobb, erősebb, gyenge - attól függ, milyen gyorsan vagy képes rezegtetni a szemeidet - de azoknak a rezgéseknek olyan kicsiknek kell lenniük, hogy azt kívülről nem is venni észre. Hogy miért pont ott és miért pont sárga - ennek van számomra egyszerű magyarázata. Majd írok ide is. Beteszek ide két linket a két topikomhoz. Az első a rezgésekkel és a hangokkal  foglalkozik -  a másik meg a szemekkel és a látással - ott minden le van írva, ahogy haladtam... De majd ide is írok röviden a hangokról, zenéről........

 

http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9197399&la=129269788

 

http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9207204&la=129068280

 

Előzmény: tiszta (?) lap (40)
párnaf Creative Commons License 2014.02.26 0 0 41

Csukott szemmel hogyan rebegteted? Nem értem.

De vigyázz, ha nincs könny, akkor még jobban kidörzsölöd a szaruhártyád és a szemhéjad belsejét is.

Ugye, ghepard? Jól gondolom?

Én ha nem pislogok, bekönnyesedik, a jobból még ki is csordult.

Úgy csinálom, hogy kinyitom nagyra. 4-5 másodperc után már olyan, mintha szél fújna szembe, még egy másodpercig "kitartok", pislogás, ilyenkor már van egy kis könny. Aztán újra kinyitom, ekkor már tovább tudom nyitva tartani. Ezt még vagy 2x megcsinálom és már csupa könny a szemem, jöhet a rebegtetés.

Amit még mindig nem értek, hogy miért jó és ha ilyen jó, akkor miért nincs elterjedve, de most beleásom magam ghepard írásaiba és tanulmányozom. Azt is, amit másik fórumon írt.

Nem nyugszok bele, hogy erre vagyok ítélve, hogy csontszáraz a szemem.

A könnymirigynek is utána nézek. hogyan működik, mit kéne termelnie...stb.

Mindig csak azt olvastam, hogy a monitor, tv.....ezek tönkreteszik a szemet.

De milyen változás ment végbe?

Ezekre szeretnék rájönni.

Ti nem szoktatok este net közelben lenni? Én csak ilyenkor tudok netezni. 

Na, most olvasom ghepard írásait.

Tudtok nekem írni a cukoragi75@freemail. hu-ra is!

Előzmény: tiszta (?) lap (40)
tiszta (?) lap Creative Commons License 2014.02.26 0 0 40

Ez a rebegtetés/rezegtetés tényleg hatásos. Tegnap délután elkezdtem, és azóta csak kétszer csöppentettem. Nem hiszem, hogy teljesen jól csinálom, de már így is javult. Próbálom csukott szemmel, mert könnyem az nem sok van. Párásításnak lehelek a tenyerembe (szerintem nekem olyan az arcom, hogy nem érem el a szemem fújással).

A mikromozgások, ha úgyis mindig vannak, akkor az nem elég? Mit kezdjek vele, gyorsítsam?

Írsz egy kicsit a hangról és a zenéről is? Köszi :)

Előzmény: ghepard (34)
ghepard Creative Commons License 2014.02.26 0 0 39

De mit csinál ez a rebegtetés? Miért javulhat meg ettől?
És te hogy jöttél rá erre?

 

Hát nekem kb 2 évig tartott (úgy 2005-ben), míg valahogy felfogtam és elhittem, hogy itt valami tényleg hat - mégpedig elég gyorsan, különböző sérüléseknél (a focin mindig valami akad) egész gyorsan. Akkor még a szemekre nem is gondoltam, 2000-tól szemcsit viseltem a melóban. Valahogy próbáltam megmagyarázni magamnak, aztán egy idő után elég jónak tűnt a meleg, a súrlódás és az így keltett nagyobb elektromágneses tér hatása a sejtekre és így mindenhol a testben. Így megmagyarázva sehol sem olvastam, de azóta sok helyen olvastam egypár dolgot a rezgésekről (meg láttam is a Discovery Science csatornán) s ezek jótékony hatásáról a szervezetre. A legutóbbi szintén a Discovery Sciencen volt,  megint néztem egy nagyot. Európa (vagy a Föld) legmélyebb (valami 35-37 méter mély uszodaféleség) kutatóállomásán (Belgiumban, ha jól hallottam) pont azt kutatják, hogy hogyan javíthatják a búvárok biztonságát és hogyan lehetne lassítani az öregedést. Mikor jobb a keringés, milyen gyorsak a szemek stb. Mondom megnézem, miről fognak itt dumálni. Egyszercsak el kezdtek beszélni a rezgésekről, meg a vibrációkról. Kifejlesztettek valamiféle matracot, de semmit se árultak el róla. Mi hajtja, hogy vibrál stb. A fickó ráfeküdt és semmit se lehetett látni, hogy rezgett volna. Fel vannak szerelve csúcstechnológiával (én semmivel, csak értelmezem, hogy mit érzek) és mérni tudják az erekben a keringést, hőmérsékletet stb stb... Mérik enélkül és mérik a pár perces finom rezgések után. Nos pár perces rezgetés után 70%-os keringési javulás volt tapasztalható. A szemek gyorsaságát meg egy kék fénnyel villogó speciális lámpával mérik. Az rövid, de gyors egymásután kialvó és felvillanó fényt produkál. Mérik, hogy milyen sebességnél látja az ember folytonosan. Minél gyorsabb a szem, annál rövidebb impulzusokat tud megülönböztetni. A fickó azt mondta, hogy meg kell érteni, hogy mi folyik itt, mert ez elég döbbenetes......... Az ember aztán gyorsabban merülhet alá vagy jöhet fel anélkül, hogy a levegő kárt okozna az ereiben. S hogy ez az öregedés szempontjából igencsak érdekes lehet....... Hát már tehát nemcsak én látom így......   De itt se adtak magyarázatot, hogy mi lehet a háttér.

 

Nos én így gondolom: a rezgések folytán nagy lesz a különböző anyagok határán a súrlódás, emiatt ott felmelegszik a cucc - ez meg maga után vonja, hogy nő az elektromos potenciál - s máris jobban működik a sejt. Ha valami fáj azon nyomban elmúlik a fájás. Az egészséges sejt kb 70mV potenciált mutat (a sejtfal és belseje közt). A beteg vagy rosszul működő csak 40-50V s ekkor küld jeleket az agyba és érezzük, hogy valami fáj (már ha lehet érezni). Nos a rákos sejtek csak kb 10-15mV-ot mutatnak - és így már nincs energia valamit küldeni az agyba - olyan mint egy idegen és az agy nem is tud róla. 

 

Például kék foltot kb 35 perc alatt el lehet tüntetni, majd még írok......

 

 

Előzmény: párnaf (32)
ghepard Creative Commons License 2014.02.26 0 0 38

Erre is majd írok később.....

Előzmény: párnaf (33)
ghepard Creative Commons License 2014.02.26 0 0 37

A szemeimmel 2009 eljén kezdtem foglalkozni. De a hangokkal és saját rezgésekkel már 2003 elejétől. Rengeteget kisérletezgettem magamon ezekkel a saját erőből gerjesztett hullámokkal. Mivel fizikus vagyok (geofizikus) napirenden a hullámok, gravitáció, energia, elektromágnesesség stb már 41 éve - egy kicsit, icipicit  konyítok ezekhez. Már 35 éve nem járok orvosokhoz és nem szedek bogyókat semmire, de javulni szerettem volna minden téren. A véletlen hozta, hogy kisérletezgessek a saját hangommal és aztán a különböző rezgésekkel..

 

Majd röviden megpróbálom leírni, hogy mi, és kb miért használ.......

 

Nem is mondom, hogy kisérletezz magadon, senkinek se mondom. De van egy dolog - ha nem fogsz gyakorolni, kisérletezgetni nem sokat fogsz elérni. Bármit el akarsz írni - azért valamit tenni is kell. Mert az egy dolog, hogy én így meg így leírom - még így se olyan egyszerű azt megcsinálni. Pláne, ha nem is akarsz gyakorolni.......

 

Azt a fújjunkat, már az előbbikben leírtam kb, de majd folyathatjuk.......

 

Előzmény: párnaf (32)
ghepard Creative Commons License 2014.02.26 0 0 36

Nos az én szemeim is kegyetlenül fájtak. Most szinte ütögetni lehet őket....... A szemekre, ugyanúgy mint más szerveinkre is - sok minden hat, sok sok apróságból épül fel a teljes kép. Ha egy aprśágot jól csinálsz, de kettőt rosszul, akkor gyakorlatilag egy helyben toporogsz....

 

Ha miért lep meg. Azok is csak emberek, akik nem hordanak ktlencsét. Ha hosszú éveken át nem megfelel‼en pislog az ember, akkor oda juthat. A munka hevében, olvasáskor az ember még egy percenként se pislog  - egyszerűen elfelejt..... Persze ezt maga nem is veszi észre, így nem is tudatosul benne, csak akkor, mikor már érzi, hogy nagy a baj......

Előzmény: párnaf (31)
ghepard Creative Commons License 2014.02.26 0 0 35

Ha majd netán beleássuk magunkat a témába, megérted  -vannak magyarázataim, lehet meg fogod érteni - az fontos, hogy megértsen valamit az ember, másképp nem hisz benne.....

Előzmény: párnaf (30)
ghepard Creative Commons License 2014.02.26 0 0 34

Nincs mit, szívesen. Én is úgy látom, hogy azok, tapasztalataim alapján, van még több is, majd ráterhetünk.  Nem könnyű de menni fog, be vannak dugulva a nagyon finom könnycsatornáid, valami 10-14 van, vagy mennyi – ez is ok lehet, nem volna csoda. Igen akkor is. Ha néhány mp-re becsukod a szemeidet, de közben mozgatod is, vagy csukott szemekkel pislogsz  - akkor az már sokkal gyorsabb pislogás lesz, mivel sokkal kisebb távolságokat tesz meg a szemhéj. S mivel minden impulzus könnyet is akar préselni a csatornákba, összagyűlik a szemhéj alatt – ott nem tud elpárologni s még elcsurogni sem. Így ha kinyitod a szemeid, akkor lesz sokkal bővebben könny is.

 

Ha félsz, akkor ráncos lesz anélkül is. Ha miért? A homlokoddal pislogsz? Ha igen, akkor görcsölsz, nem úgy kell – teljes nyugalommal kell ennek mennie.

 

Sokan vannak, akik nem bírják a hagymát. Megszokhatod. De azt nem viszed mindenhova magaddal, plusz ez kb annyi, mintha műkönnyet használnál. Ebben az esetben sem magad indítod el a benned lévő cuccokkal, hanem valami külsőt használsz. Én inkább minden reggel megeszem a két hagymám......

 

Ha nem jól csinálod, akkor perszehogy fáj, mégpedig kibírhatatlanul. Ha azt mondom, hogy semmi probléma 15-17 percet (vagy sokkal többet is) pislogás nélkül és nyitott szemekkel el lenni, akkor az hülyeségnek hangzik. Majd rátérhetünk, hogy hogyan.... Lehet az arc elé tenni a kezet, de azt nem csinálhatja az ember bárhol, bármikor. Egyszerűen az alsó szájat egy kicsit a felső mellé és egy kicsit főlé teszem – épp annyi rést hagyok, hogy lassan szinte magától menjen ki a levegő. Ha a bal oldalon hagysz rést, akkor a bal szemdre fog felmenni a párás meleg levegő.... Persze gyakorolni és érezni kell, hogy pontosan hova menjen.... Aztán még azt a trükköt is meg lehet csinálni, hogy benyálozod a mutatóujjad és végighúzod a szem alatt – az innen induló párolgás hosszú hosszú perceken át véd.....

 

Na ezt a mikromozgást látni nem volt egyszerű megtalálni. Sehol nem találtam erre utaló írást tanulmányt. De mindig ott motoszkált bennem, hogy ha van (és van, mert már régen ismert, de csak kb 2007 körülről ismert, hogy a két szem nem is egyforma helyre néz az idő kb felében). Eltartott míg rájöttem. Sokáig semmi ötletem nem volt, de aztán lett egy ötletem és azt kezdtem gyakorolni. Ma már mosolygok rajta, mert olyan egyszerű  - de milyen nehezen jöttem rá. De aztán már nem is mosolygok, mert mindenhol azt írják, hogy ezt nem lehet látni. Te is bebizonyíthatod magadnak, hogy ez nem igaz – egy kettőre megtanulhatod. Tök egyszerű. Sötétben kell kezdeni.  Egy kis fénylő kört, például a TV piros fénylő pontja, mikor ki van kapcsolva, kell nézni legalább 3 méter távolról az egyik szemmel. A másik csukott. Most hozd közelebbre a fókuszt, de a szemed közepe mindig a piros pöttyre álljon. Ha teljesen nyugodt tudsz maradni – a piros pötty eszeveszettül elkezd mozogni. Meg is lehet magyarázni, hogy miért. Lehet nem fog menni elsőre, de ne add fel – lehet sokat fog ez jelenteni......

 

A zene is jó, de van sokkal hatásosabb és célirányosabb – a saját hang (az is mindig nálad van), majd kitérhetünk, nem mindegy milyen......

Előzmény: tiszta (?) lap (29)
párnaf Creative Commons License 2014.02.25 0 0 33

Kedves ghepard, kérünk téged, írd le lépésről lépésre, hogy mit is tegyünk!

 

Én menet közben 50-60 percet is leszupergyorspislogtam...

 

Ezt mit jelent???:)

Előzmény: ghepard (28)
párnaf Creative Commons License 2014.02.25 0 0 32

De mit csinál ez a rebegtetés? Miért javulhat meg ettől?

És te hogy jöttél rá erre?

Én ha a hidegben bicikliztem mostanában, eléggé könnyezett a szemem, bár a bal akkor is gyengébben.

Mintha kiapadt volna:)

És mi lenne, ha csepegtetnék bele műkönnyet, aztán csinálnám ezt a rebegtetést?

Rajtad kívül van még, akinek ez használt? 

Én nem szeretnék magamon kísérletezni:(

De bármire nyitott vagyok.

Lap, szerintem se csináld a hagymát! 

Már kétszer elolvastam ghepard, amit írtál, de ezt a fújjunk fel a szemünkbe a szánkkal, ezt nem értem:)

 

Előzmény: ghepard (28)
párnaf Creative Commons License 2014.02.25 0 0 31

Sok utánaolvasás és személyes tapasztalatom is arra engedett következtetni, hogy mint te is írod, a műkönny nem megoldás.

Másik fórumon is írta szemészeten dolgozó egyén, hogy volt ugyan, akinek megjavult, de a többség azóta is műkönnyezik.

Leírtam már itt, azt hiszem, de leírom még egyszer, hogy kipróbáltam négyféle cseppet. 5 percig jó, aztán rosszabb, mint cseppentés előtt!!!

Arra szeretnék rájönni, hogy hogyan lehetne "rávenni" a szememet a könnytermelésre.

Írtam a durva hasonlatot is: ha hullik a hajad, hiába kened mindenféle csodaszerrel, amíg belül, a szervezetben nincs minden rendben, addig úgyis hullani fog a haj.

Szerintem nekem elfáradt a szemem a 21 év kontaktlencsébe, a sok éjszakázásba.

Az viszont meglep, hogy olyanoknak is van szemszárazságuk, akik sose voltak lencsések.

Igen, az ablak bal oldalon van, de a bal szemem nagyobb is, mint a jobb.

Tavaly áprilisban költöztünk ebbe az irodába, a bajok augusztusban kezdődtek, de lehet nincs összefüggés és mindenképpen ide jutottam volna.

Azt hittem, hogy ha sokat pihentetem (nuku lencse), akkor majd javul, de nem történt semmi, sőt rosszabb.

Nekem nem "homokos" a szemem, nem ég, nem piros (de nem is szép fehér), "csak" nem bírja a lencsét és ha megérintem a szemhéjam, fáj.

Vannak jobb és rosszabb napok.

Írok még, de ezt most elküldöm.

Előzmény: ghepard (22)
párnaf Creative Commons License 2014.02.25 0 0 30

Atyaég, ebből nem értek semmit!:)

Előzmény: tiszta (?) lap (29)
tiszta (?) lap Creative Commons License 2014.02.25 0 0 29

Ezek jó ötletek, köszönöm.

 

Próbálok könnyet kicsalni magamból, de ez sem könnyű. Ha simán a szobában becsukom egy kicsit hosszabban, akkor is érzem, hogy jön valami. Majd kipróbálom később a szabadban is.

A pislogást fel tudtam gyorsítani (igaz, kicsit félek, hogy most meg ráncos lesz a homlokom :) 

A hagymát már két napja csinálom, és nem csípi a szemem, csak az orromat facsarja, attól kell könnyeznem. Igazából ha nem megy az orromba, csak a szemembe, akkor nem is történik semmi. Szerintem nem árt. 

Pislogást nem tudok visszatartani, az már fáj. A szám pedig nem tudja becélozni a szemem :) Vagy az arcod elé teszed a kezed?

A mikromozgást hogy látom meg? Ha csak megremeg a szemhéjam, és nem csukom be a szemem, az is segít?

Jó zenére jobban rezeg? Vagy milyen hangokra gondoltál?

Előzmény: ghepard (28)
ghepard Creative Commons License 2014.02.25 0 0 28

Hát az kevés. Akkor az egy pislogásod is lassú lehet. Meglehet azt 5-8-at is csinálni 1mp alatt. De ezeket a gyorspislogásokat csak akkor ajánlatos csinálni, ha tele vagy könnyel. Ha nem tudsz termelni, akkor inkább árthatsz magadnak. Nos hogyan lehet fokozni a könnytermelést? Elhangzott itt a hagyma, na az valóban könnyet termeltet de az nem jó, mert attól is rossz hatás érhető el. Az nagyon csíp, nem? A saját könny viszont balzsam a szemnek. Akkor indul meg több könny (már ha megindulhat), mikor valami jelzi hogy kellene több könny. Ez meg a szárazság is lehet, azért talán mert akkor összeszűkül az érzékelő, nagyobb benne a nyomás ilyenkor - ami jelzi, hogy kell már a könny. De a hidegtől is kisebb lesz és nagyobb lesz ott a nyomás. Ha tehát hidegben becsukjuk pár mp-re a szemeket, felmelegszenek - majd hirtelen kinyitjuk tisztára. Ez akkora nyomáskülönbséget idéz elő, hogy rögtön csurogni fognak. Na és máris lehet gyakorolni a szupergyors pislogást. Én menet közben 50-60 percet is leszupergyorspislogtam...... De meglehet tanulni rendesen könnyet termelni, pont azzal is  - ha sokáig nem pislogunk. De ezt nagyon körültekintően kell csinálni. Kell éreni, hogyan áll a könnyfilm a szemben és aszerint fújni fel lassan a levegőt a szájjal. A tüdőből feljövő levegő jó párás és így tökéletesen eloszolhat, ha jól csináljuk. S így végülolyan utak is kitisztulhatnak a szemben, melyek miatt akadozva jött a könny. Aztán meg lehet tanulni látni magát a mikromozgást és segíteni is lehet ezeket hangokkal is, meg más finom rezgésekkel is.

Előzmény: tiszta (?) lap (27)
tiszta (?) lap Creative Commons License 2014.02.25 0 0 27

És hogy kell megfelelően rebegtetni a pilláinkat? Én egy mp alatt szerintem max 3* tudom. 

Előzmény: ghepard (22)
ghepard Creative Commons License 2014.02.25 0 0 26

Én sem iszom sok vizet, télen gyakorlatig szinte nem is iszok vizet, csak ha terhelem magam (foci, gerely, bicaj stb)....... Az is, de inkább azt mondom, hogy Ö jobban fel tudja használni azt a vizet, ami benne van  - hiába iszik az ember sok vizet, attól még nem biztos hogy jobban lesz. A könnynél a vizes rész kb 90%, de a fontosabb az a maradék olajos meg az a nyákos vagy milyen, ami a szaruhártyához tapad. Ezek ha jók és van belőlük elegendő, akkor nem igen fog kiszáradni a szem. A vízes rész 15-18mp alatt elpárolog........

Előzmény: párnaf (11)
ghepard Creative Commons License 2014.02.25 0 0 25

Talán ezer emberből 990-nek nem egyformán romlottak a szemei - annyian nem lehetnek daganatosak. Az ok inkább az, hogy a két szemet nem egyforma hatások érik. Már elég az is, ha ülsz egy helyen - bal oldalon van ablak, jobbon viszont nincs. Vagy előtted ez van, mögötted más van. Az orrod két orrjárata sose egyformán átjárható (így is az egyik sem szárazabb lesz), de ha szájon lélegzel, az még rosszabb.....

Előzmény: tiszta (?) lap (8)
ghepard Creative Commons License 2014.02.25 0 0 24

Hát pedig már vannak megoldások. Az űrkutatás is bizonyította a mikromozgások nagy jelentőségét. A hosszabb űrkaland után mindenkinek tetemesen romlott a látása (nagyon kimerítően ellenőrzik az út után). A teszteket úgy 60-80%-ra teljesítik a hosszzabb út után  - de volt egy fickó, aki a hosszú űrút után is 100%-ot teljesített. Eltartott, míg rájöttek, hogy miért......

Előzmény: tiszta (?) lap (7)
ghepard Creative Commons License 2014.02.25 0 0 23

Sok embernek a bal szeme jobban szárad, nekem is így volt. Vajon miért?

Előzmény: párnaf (6)
ghepard Creative Commons License 2014.02.25 0 0 22

Azt hogy érted, hogy magától elmúlik? Valami dolognak csak közre kell játszani, hogy elmúljon. Én semmiféle műkönnyet nem használtam, igaz lencsét se hordtam - csak szemüveget. Kilenc évig, de nekem is annyira száraz volt már a szemem, hogy azt hittem tele van homokkal. Minden egyes pislogás szenvedés volt, tényleg azt hittem, hogy valami homokszemcséken gördülnek a szemhéjak. De mikor már erősebb szemcsit akartam beszerezni (2.5D kellett olvasáshoz) - a véletlen besegített és három nap alatt sikerült letennem - mégpedig úgy, hogy egész nap olvasnom kell a monitoron. Ez volt 2009 eljén. A szemszárazságomat is sikerült pár hét alatt kiküszöbölnöm. Én valami egész mással, mint itt próbálkoztok, műkönnyet nem nagyon lehet megoldásnak nevezni, hisz, ha abbahagyja az ember, akkor megint szárazak leszenk a szemei. A szemeknél nagyon fontosak az ún. mikromozgások, kb 40-60 mikrorezgés megy végbe a szemben egyetlen másodperc alatt. Én ez irányban próbáltam elérni a látás javulását és a szemszárazság visszaszorítását is, sajátszerűleg kikisérletezett kicsi gyors mozgásokkal........

Előzmény: párnaf (1)
párnaf Creative Commons License 2014.02.23 0 0 21

Én igyekszek nem cseppenteni.

Valahogy belsőleg kéne rávenni a szemünket, hogy könnyet termeljen.

Beírtam a keresőbe, hogy szemszárazság homeopátia, kihozott egy oldalt és ott találtam ezt.

 

http://homeopatia.info.hu/hu/betegsegek/szemfaradtsag-a-szem-tueroltetese.html

 

De mást nem találtam róla, hogy használ-e. Olyat kéne esetleg  találni, aki már használta ezeket és esetleg hatott is!

 

 

Előzmény: tiszta (?) lap (20)
tiszta (?) lap Creative Commons License 2014.02.23 0 0 20

Én most máshogy csöppentek (alulra, a szemhéjam alá), és sok folyadékot iszom. Mintha jobb lenne. Csak nem tudok folyton figyelni, pedig ezeken az apróságokon múlhat. 

 

Milyen homeopátiás gyógyszert találtál? Régen én is szedtem ezt-azt, nekem beváltak.

Előzmény: párnaf (19)
párnaf Creative Commons License 2014.02.23 0 0 19

Találtam bogyót, de senki nem írt róla, hogy használna :S

Jól elbeszélgetek magammal:)

Előzmény: párnaf (18)
párnaf Creative Commons License 2014.02.22 0 0 18

Most keresgélek a homeopátiában! Hátha találok valamit!

Előzmény: párnaf (17)
párnaf Creative Commons License 2014.02.22 0 0 17

Ja igen,ezt a cikket olvastam már. 

Azt hiszem, ebben írja, hogy a sok lencse hordástól elérzéketlenedik a szaruhártya.

Előzmény: párnaf (16)
párnaf Creative Commons License 2014.02.22 0 0 16

Gyűlnek a sorstársak :(

Milyen cikkről beszélsz?

Előzmény: Dexter007 (15)
Dexter007 Creative Commons License 2014.02.22 0 0 15

Én 9 évig hordtam lágy kontaktlencsét, 10 éve már csak szemüveget használok.

A vége felé már az 1 napos lencsét se bírta a szemem, azt is csak pár órán át tudtam hordani.

Bánom, h valaha is hordtam kl-t, teljesen tönkretette a könny-termelésem! Teljesen kiszárította szemem... :(

Azóta is mindennap műkönnyet kell használnom,  Tears N. II-t használok, időjárástól függően jobb-rosszabb a helyzet.

tiszta (?) lap Creative Commons License 2014.02.22 0 0 14
Ha ez használ, írdd meg, és megyek utánad :)
Előzmény: párnaf (11)
tiszta (?) lap Creative Commons License 2014.02.22 0 0 13
Én is szültem közben, de nem változott semmi. Számítógépet sokat használok, de nyaralás alatt se javul. Már kicsit belefáradtam a természetes gyógymódok próbálgatásába. Lxt cikkében vannak még ötletek, majd végigpróbálom õket. Végigolvasva a cikket, azt gondolom, az orvosok nem tettek meg mindent :(
Előzmény: párnaf (10)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!