Kedves Nikon és nem Nikon felhasználók! Itt lehet sörösüveget törni egymás fején, ha valaki nem ért egyet a másik véleményével fotózás ügyében. Értelmes megbeszéldének indul, kérem, értelmes emberek értelmes hozzászólásaival emeljék a Korcsma színvonalát... Sértődni lehet, de nem érdemes.
Kérem a tisztelt italozókat, hozzászólásban megjelenő, később látható képet csak indokolt esetben illesszetek be nagy méretben.
A Korcsmalakóknak fenntartott galéria itt érhető el.
Ide tölthetőek fel, nézhetőek meg a tagok képei.
na én pl ezért tartom fontosnak a doboz, papirok meglétét. Kurvára nem érdekel, hogy lejárt a gari, vagy szakatt a doboz, de megnyugtatóbb, hogy ezek megvannak.
Nyilván el lehet lopni ezt is egy házból, de valljuk be, kicsi az esélye ennek is.
Ha meg nincs semmi és csak kicsit is gyanusnak érzem a figurát, telefonon, mailen akkor pedig adásvételi-t jelzem neki, hogy irni fogunk átadás átvételkor. Volt már rá precedens hogy kinyomtattam, elvittem és bizony ki is töltöttük. De általában aki belemegy, az már számomra félsiker. Volt hogy elvittem ugyan, de nem is töltöttük ki, láttam rajta, hogy megbizható, korrekt, szakmabeli, stb stb.
Jó dolog ez a gyári számosdi, biztos segit majd, de ha körültekintő az ember, kicsi az esélye hogy átverik. Nagyon sok adásvételem volt már, sosem faragtam rá, inkább nem adom el az eszközt, nem veszem meg, elállok az üzlettől, ha kicsit is sántit az ember, vagy furcsát vélek felfedezni rajta, gépen, üzleten, viselkedésén. Annyit nem ér semmi, hogy kopogtassanak, vagy megtaláljanak egy kétes eszköz miatt.
Nekem van egz Nissin vakum, Di466, konkrétan egy nagy f.s. A gyári paraméterei alapján azt hinné az ember elsőre, hogy az SB600 alternatívája lehet. Aztán megveszed, jön a nagy csalódás, maj kicsit jobban megnézed, és kiderül, hogy a Nissin trükközik a paraméterek megadásánál, a Di466 valójában sokkal gyangébb az SB600-nál, ráadásul olyan kicsi a fényköre, hogy jól látható a vignettálás.
Van egy SB600-asom is, egymás mellett hasonlítottam össze őket. Soha nem vennék többé Nissint. Olcsó, de sz@r. Szerintem.
Inkább azokat zárjátok ki akik mindenféle elérhetőség nélkül dorbézolnak a topikokban. Ki az a marha aki szeretné, hogy boldog-boldogtalan tudja minden dolgának a gyáriszámát?
- Vásárláskor, ki fogja összevetni a hirdetésben szereplő és a valós adatokat? És ha visszaéléssel találkozik, mit tehet a helyszínen?
- Az értékhatár 1Ft. Vannak itt olyanok, akik meg tudják fizetni a többszázezres cuccokat is, és vannak olyanok, nem is kevesen, akik hónapokig gyűjtögetnek egy-egy régebbi, már számukra is megfizethető objektívre, vagy akár csak egy filterre, tokra, állványra.
Valami pontozásos visszajelzés kellene, de az is körülményes, mert ahhoz tudni kellene, ki-kivel, mit...
Sorozatszám alapján lekérdezhető valahol, hogy az adott holmi lopott-e? Mert ha nem, akkor hogy derül ki, hogy lopott? Mi értelme, ha nem tudom ellenőrizni?
A nagy gyártókat be lehetne vonni egy lopottholmi-adatbázis létrehozásába. Érdekük lenne, hogy a termékeik lopása visszaszoruljon.
Már most köszönöm a véleményeket, figyelek, de direkt nem szeretném a saját véleményemet elmondani, mert nem az a fontos, hogy a modinak mi tetszik, hanem az, hogy a topiklakóknak mi a véleménye!
A neten mindig is árulták a lopott cuccokat. Annyi féle fajta lehetőség van, mint égen a csillag. Többek közt ezért is figyelt fel a netes kereskedelemre a NAV is. Attól, hogy sorozatszám is lesz mellékelve, még nem derül ki az eredet főleg ha külföldön lopták. Nagyon sok helyen gyengén, vagy egyálltalán nem látszik a sorozatszám. (újra fújt objektívek) Ilyen esetekben mi lesz? Mi történik egy feltételezetten lopott termék hírdetésénél? Ha kizárólag hivatalos szolgáltatós e-mail címekről lehetne hírdetni akkor utól érhető a hírdető. Citrom, g-mail, freemail stb e-mail címekről nem kideríthető a valós tulajdonos mivel nem előfizető. Nevet vált és árul tovább? Jó lenne biztosra menni, de ameddig az egységcsomagokat (egy csomagba tartozó alkatrészek, kellékek) is megbontva árulják páran addig ............ Az ÁFA köri visszaélésekről már ne is beszéljünk. Nem tudom mi a jó megoldás, de véleményem szerint ez nem az, vagy csak rész megoldás..
Van azért szerintem az a csaló is akire 95% egyből rámondja hogy Ő bizony lopott holmit árul, még mielőtt megadná a serial számot. Elsőre szerintem nem kellene kitiltani, viszont ha nem érti meg az illető harmadjára negyedjére már megérdemel akár 1 hónapot is. Persze nem bevezetés után azonnal, 1 hónappal utána például.
Én nem értékhatárban, hanem nagyobb értékű eszközkategóriákban gondolkodnék, hol kelljen gyári számot megadni. (Váz, objektív, vaku mondjuk.) Mert hol húzod meg a vonalat?
A esetleges lopott áruk adásvételét persze ez sem akadályozná meg (mondjuk kikerülhető más gyáriszám megadásával).
Ha valaki keres itt valamit, óhatatlan, hogy felkínálják Neki a gázos cuccot.
Elérhetővé kellene tenni egy lopott eszköz adatbázist, amibe közvetlenül írni is lehetne.
A túlzott szankcióknak nem vagyok híve, mert az megint morgást gerjeszt (a demokráciára mindig azok szeretnek hivatkozni, akiknek pont nem kéne). Talán elég a hirdetés törlése, és ha nem érti a hirdető, akkor kell leállítani pihenni egy hétre.
A netes adok-veszek felületeken elszaporodott a lopott fotós eszközök eladása. A tulajdonosnak feltett szándéka, hogy a fórumot ettől megvédje. Nem kíván ingyen felületet biztosítani a sanda szándékú embereknek.
A fotós adok-veszek topikokban célszerűnek tűnik a sorozatszámmal ellátott termékek hirdetéseihez ezeket a számokat kötelezően feltüntetni.
A kérdés az lenne, és kérlek gondolkozzatok rajta, hogy minden sorozatszámos cikk esetében fel kellene-e tüntetni ezt a számot, vagy inkább kössük értékhatárhoz. Ha az értékhatár mellett döntenénk, akkor mennyi lenne az?
Továbbá arra is kitérhetnétek, hogy a számot meg nem adó hirdetők ellen milyen szankciót alkalmazzon a moderatúra. Kitiltás rövidebb időre (egy nap, egy hét), vagy hosszabb időre (egy hónap).
Nagyon örülnék a segítő hozzászólásoknak, és előre is köszönöm azokat.
Hát anyagiak miatt én Metz-et vettem, nem bántam meg. Szerintem ha nem gyári vaku, akkor Metz. Nekem 50AF-1 van, usb csatival, frissítéseket rá lehet tölteni. Tul képpen SB-900, SB-700 áráért. Régen amikor még nem volt ennyire túlelektronizálva minden, gyakran jobban ajánlották, mint a sajátmárkás vakut, vakut a vakugyártótól felkiálltással, ma pesze ez már változott.
Ha veszel valaki egy SB800-t most.. és kijön a B-TTLR II mondjuk 3 év múlva, akkor kicsi bukóval még mindig el tudja majd adni a D3s, D4 tulajdonosoknak :)
A rádiós kioldás még a drága PW cuccokkal sem mindig tökéletes. De igazából manuálban egy 10e Ft-os cucc is megoldja.
Igazából nem is az fw hanem a pontatlanség és a kérdéses hosszútávú megbízhatóság miatt nem vennék mást olyan eszközből ami FÉNYképezésnél fontos kiegészítő. Állvány, hordtáska... bármi lehet külsős az nem zavar. De pl a memória kártyával is könnyű befürödni. Ki bízna meg egy Hinguno 64 Gb-os CF kártyában ami félárban van pl a Sandiskhez képest? Nem sokan...