Keresés

Részletes keresés

Afrikaans8 Creative Commons License 2020.12.07 0 2 3268

Nem szükséges egyébként mindenáron feltételezni, hogy Bizánc ott bábáskodott az új "türk" államalakulat létrejötténél, vagy hogy tevékenyen támogatta volna a Kazáriából végül menekülni kényszerülő kovar (khovarezmi?) szeparatistákat. Érdeke mindenesetre azt diktálta, hogy Kazária gyengüljön, s a sztyeppe felől egy-két újabb hatalmi tényezővel alkalomadtán ellensúlyozhassa a kaganátust. Vagy, pontosabban fogalmazva: hogy a három, minél kiegyenlítettebb erejű hatalmi tényezőt egymás ellen minél könnyebben kijátszhassa, egymással sakkban tarthassa, maradéktalanul érvényesítve a divide et impera elvét. Csak találgathatjuk, hogy a lázadó kavaroknak, illetve Bizáncnak, esetleg a khorezmi államnak volt-e szerepe a besenyők kazár határokra uszításában és átengedésében a "polgárháború" idején.

Előzmény: Afrikaans8 (3267)
Afrikaans8 Creative Commons License 2020.12.07 0 1 3267

Abból, hogy alkalomadtán a bizánci diplomácia foglalkoztatja majd ezeket a törzseket, néptöredékeket, fegyverforgató zsoldosokként, vagy le is telepíti és évi ajándékokkal dotálja őket, meghatározott vezetőiknek előkelő keletrómai címeket adományoz, méghozzá a mağġarīya esetében tudvalevőleg bizonyos, vele élénk kereskedelmi kapcsolatban állókkal és abból fényűző jólétre szert tevőkkel, nos, ebből talán nem ördögtől való ötlet arra gondolni, hogy a 9. század második felének bizánci szempontból két legfontosabb – szinte bármikor "ugrasztható", akár még egymás ellen is kijátszható – népi kötelékének "beépített vezéreit" valami ilyesfajta nagypolitikai szálak vonták el Perzsia határvidékéről. A besenyők és a "türkök" rangban első három génoszát a keletrómai politika terelhette, csalogathatta Európa játszóterére – Árpád három kavar nemzetségét immár Kazáriából, hogy abolgárok balkáni előrenyomulását és a frankok kárpát-medencei térnyerését megfékezze. Erre látszik utalni Kazária mint régi szövetséges látványos súlyvesztése a felemelkedő, hét, illetve nyolc, formálisan egyenrangú besenyő és "türk" törzsszövetség rovására. A császári udvarban ezentúl a besenyő hadurakat, meg a Kazáriában nemrég lázadást szító kavar vezéreket pátyolgatták. A keletrómai politika igazodott a politikai realitásokhoz: a keletről frissen bevándorolt, katonai szempontból ütőképesebb népekből három-három megbízható, "polkorrekt", "ejtőernyős" brigád vezetésével szervezett két, egymással is szembefordítható, rivalizáló törzsszövetséget a divide et impera elve mentén. Így jött létre a nyolc tagú besenyő és a hét tagú "türk" szövetség, utóbbiak élén a három kavar törzzsel, s azok vezetőivel, a még mindig kazár személyneveket viselő karkhával, a gyulákkal és a kündü vagy bitakhš címet viselő Árpádokkal.

Egy újabb, a kazár kagán riválisaként megjelenő tisztség létrehozását B.Szabó és Bollók is érzékeli, de ők éppenséggel kazár  és nem bizánci  befolyásnak tulajdonítják a jelenséget. Érzékelik, és megkísérlik feloldani az ellentmondást az új egyeduralkodói rang létrehozása és a szerintük ereje teljében levő kazár vezetés érdekei között, a jelek szerint nem sok sikerrel:

 

"A felemelések és az azokat megelőző választások hasonlóságai mellett a fenti példák alapján az is jól látható továbbá, hogy maga a felemelés gesztusa mind a steppén, mint pedig Bizáncban egyértelműen az adott hatalmi hierarchia legtetején álló méltóságának a betöltéséhez kapcsolódott – „beosztottakat”, legyenek azok akármilyen magas rangúak is, nem „emeltek fel”. Az ő esetükben az egyes hatalmak inkább jelvények vagy komplett jelvényegyüttesek adományozásával fejezték ki a beiktatott fél pozícióját a beiktató fél hatalmi hierarchiájában, amelynek a beiktatott a jelvények átvételével szimbolikusan a részévé vált. Árpád esetében viszont ilyen jelvények átvételéről nem esik szó a DAI-ban. Nem úgy a felemelésről, ami arra utalhat, hogy a kazár kagán ezúttal nem pusztán egyfajta kazár birodalmi méltósággal ruházta fel a szavartok új urát – ahogyan azt a magyar szakirodalom hagyományosan feltételezi –, hanem steppei szokás szerint szuverén uralkodóvá tette, aki esetleg akár a kagáni titulust is viselhette.

Az általunk ismert példák alapján ilyes típusú rangemelő gesztusra általában vagy akkor került sor, ha az adományozó császári/kagáni/káni hatalom valamiért éppen nagyon kiszolgáltatott helyzetben volt, vagy akkor, ha a támogatott fél reális gyöngeségét próbálták a legitimitás szintjének emelésével is kompenzálni (a 9. század második felének kazár története alapján az előbbi lehetőség tűnik kevésbé valószínűnek). Jó példa erre az első, nyílt cári parancsra kinevezett nogáj bíj, Isterek esete. Őt 1600-ban a cár utasítására – korábbi precedenseket nélkülöző módon – emelték fel a „az összegyűlt sokaság előtt a téren”, a „jelen lévő nogáj mirzák nagy zavara közepette, akik nem értették, hogy Isterek mirzát miért is kellene a fejedelemségre nemezen felemelni, hiszen ősidők óta soha nem volt ez szokásban”. S habár a nogájok meglepődöttsége érthető, az orosz adminisztráció választása még inkább az: ők nagyon is jól ismerték a steppei legitimáció kelléktárát, hiszen az Orosz Birodalommal „társbérletben élő” Kaszimovi Kánságban régóta a Dzsingiszida kánoknak kijáró felemelés volt szokásban – akkor is, ha a kánokat már az orosz cárok nevezték ki –, így az új ceremónia tulajdonképpen egyfajta indirekt rangemelést jelentett a nogáj bíj számára.
A nogájoknál tehát 1600-ig a vezetőjük megválasztásához és beiktatásához nem társult a felemelés szokása – ahogy más steppei csoportok esetében sem feltétlenül tartozott ez a kötelező rítusok közé. A steppei felemelési ceremóniák legújabb és legteljesebb adattárát összeállító Ivanics Mária ezzel összhangban többek között arra is felhívta a fi gyelmet, hogy az általa vizsgált, Volga vidéki Dzsingiz-náme sem írja le ezt a szokást az ideális uralkodó megválasztásakor. S szempontunkból nyilván az sem érdektelen, hogy Anonymus sem említi, hogy a magyar krónikák szerinti első fejedelem, Álmos megválasztása után őt maga fölé emelte volna a hat másik „mogher” vezér." (I.m. 538–9)

 

A DAI kompilátorai véleményem szerint éppen a kazár kagáni hatalom ellenében igyekeztek hangsúlyozni a pajzsra emelés rómaiaknál közismert fordulatával Árpád uralkodói méltóságának újszerűségét és nemzetközileg első vonalbeli rangját – aminek közel sem látszik ellentmondani a kazárok általi legitimáció szövegbe foglalása. Ezzel akarhatták jelezni, hogy Kazária áldását adta az új "közjogi szereplő" kinevezésére. Azt valószínűleg sose fogjuk megtudni, a kazár, besenyő és "türk" informátorok közléseit pontosan hogyan használták fel, és gyúrták egybe.

Előzmény: Afrikaans8 (3256)
Afrikaans8 Creative Commons License 2020.12.06 0 2 3266

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=128453802&t=9217757

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=134910061&t=9217757

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=134910134&t=9217757

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=134910255&t=9217757

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=135644352&t=9217757

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=135686405&t=9217757

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=135805268&t=9217757

 

a régi római és bizánci uralkodókat emelték pajzsra, jelezvén hatalmuk katonai vetületének fontosságát.

Amikor a DAI azt írja, hogy Árpádot "a kazárok szokása és törvénye szerint" pajzsra emelték, akkor egy bizánci szófordulattal mindössze annyit jelez, hogy Árpád kazár szokás szerint lett török fejedelem, az eredeti szöveg szerint "arkhón"

 

 

B.SzabóBollók i.m. 535. skk

Előzmény: Afrikaans8 (2387)
Afrikaans8 Creative Commons License 2020.12.06 0 2 3265

A De caerimoniis ugyanúgy a türkök fejedelmeihez címezteti az aranybullás leveleket, és nem tud semmilyen "nagyfejedelemről". Két kivétellel mindenütt egyeduralkodót említ: egyiptomi emír, kazár kagán, francia és szász király, bolgár és orosz fejedelem stb. Csak a besenyőknél és a türköknél szerepelnek fejedelmek (arkhónok) - így többes számban - címzettként

 

Hát ezért megérte engem éveken keresztül mocskolni és hazugozni, hogy aztán a szög szép sunyin kibújjon a zsákból.

Tehát sem a DAI "turkjainál", sem a besenyőknél nem tudunk központi "nagyfejedelemről", csupán néhány olyan fejedelemről, akire VI. León és/vagy VII. Konsztantínosz idejében mint nagy hatalmú, kiváló uralkodóra hivatkoztak Bizáncban.

Előzmény: Afrikaans8 (2798)
Afrikaans8 Creative Commons License 2020.12.06 0 2 3264

a De ceremoniis Stephenson-féle angol fordítása a másik jó példa, melyben a magyarok fejedelméről beszél, holott az eredeti szövegben "a turkok fejedelmei" szerepelnek

 

Nos, úgy látszik azóta a szöveghű értelmezés a magasabb, akadémiai körökbe is begyűrűzött.

Előzmény: Afrikaans8 (2902)
Afrikaans8 Creative Commons License 2020.12.06 0 2 3263

"több megasz arkhónról tudok, például minden besenyő tartományra jutott egy a DAI szerint"

 

Hát igen, akkoriban már sok-sok éve emlegettem :-)

Előzmény: Afrikaans8 (776)
Afrikaans8 Creative Commons License 2020.12.06 0 2 3262

"Tudtommal Moravcsik sem fordít nagyfejedelmet, hanem nagy fejedelmekről beszél a besenyőknél és a türköknél is"

Közben B. Szabó és Bollók is publikálta:

 

 

A "szavart–türk dosszié", in: Századok 152/3 (2018), 534

Előzmény: Afrikaans8 (2742)
Theorista Creative Commons License 2020.07.10 0 1 3261
Theorista Creative Commons License 2020.07.08 0 1 3260

Byzantium and the Steppes in the 10th to 11th centuries: Pechenegs, Magyars and Kitan

 

https://www.youtube.com/watch?v=d3AONz1nu9Q

H. Bernát Creative Commons License 2020.01.12 0 0 3259

Aztán ha valóban a Kárpátok övezte tér bocsátotta ki és fogadta vissza a Bécsi-medencében hadakozókat, milyen lehetett a bázisuk? Pusztán katonai támaszpont, vagy már olyan szállásföld, ahol a társadalom békés többsége: asszonyok, gyermekek, öregek, no meg az állatokat tartó és a földet művelő férfiak zöme várta hazatérésüket? Nyilván nem meglepő, ha én az utóbbi eshetőséget vallom."

 

Fentiek egy szikárabb változatának már van régészeti nyoma is (Türk et al.), miszerint 870/880 körül a Maros torkolattal szemben honfoglaló sírokat tártak fel.

 

Persze Szabados az csak Szabados marad, ő mindig "többet" képzel oda ... Hiszen nála irány a "kettős honfoglalás". 

 

Na majd talán a Maki-ban ...

Előzmény: Afrikaans8 (3258)
Afrikaans8 Creative Commons License 2020.01.12 0 0 3258

Szőke Béla Miklós: "Amikor 881-ben a Nagyobb salzburgi évkönyvek írója beszámolt arról, hogy a dunai mark őrgrófja Ar(i)bo és Szvatopluk morva fejedelem megbízásából ad Weniam (Bécsnél) előbb a magyarok (ungari), majd tovább nyugatra, ad Culmite a kabarok (cowari) harcoltak, olyan természetességgel tesz különbséget a magyar és kabar törzsek között, ahogyan azt csak egy, a magyarokat régebb óta alaposan ismerő ember képes megtenni, s a Pannóniában évtizedek óta sikeresen térítő salzburgi szerzetesek között nem is egy lehetett ilyen. Aligha lett volna képes erre, ha csak az Etelközből érkező, alkalmi megbízást teljesítő csapatokról lett volna szó."

 

http://real.mtak.hu/46728/1/Szabados_2016_Mesterhazy_75_kotet_u.pdf

 

Szabados György: "Miközben tehát a békés »avarok« új vallásra térnek a Karoling Pannóniában, azonközben egy harcias nép jelenléte körvonalazódik ugyanott, akiknek Nyugat-Európát elérő katonai ereje hatékonyságra és jó helyismeretre vall. Ezeknek tényét erősíti a Salzburgi Évkönyvek 1921-ben felfedezett szövegváltozata, amely 881-hez ezt az eseményt rendeli. »Az első csata a magyarokkal Bécsnél. A második csata a kabarokkal Culmite mellett.« (Primum bellum cum Ungaris ad Weniam. Secundum bellum cum Cowaris ad Culmite.) Erősen hiányos ez a közlés, mert hallgat arról, hogy mely napokon milyen kimenetellel folytak a harcok, de két dolog legalább egyértelmű. Egyrészt az, hogy a csaták helyszíne a Bécsi-medence (Bécs és Kullmitz vagy Kulmberg), másrészt az, hogy a kabarok fegyvertársi minősége bizonyítja: itt Álmos magyarjai, és nem pannóniai »onogur magyarok« harcoltak, hiszen a kabarok még Kelet-Európában váltak ki a Kazár Kaganátus kötelékéből, hogy a Magyar Nagyfejedelemséghez csatlakozzanak. Afelől viszont megint csak találgatni lehet, hogy a magyarok és a kabarok honnan vonultak a Bécsi-medencébe, és hová térhettek vissza onnan. Biztos, hogy még Etelközbe/Dentümogyerbe, vagy már egy Kárpátokon belüli támaszpontra? A kérdés a honfoglalás időrendjét feszegeti. Érdekes, de a kronológia újragondolása a német archeológiában merült fel. Mechtild Schulze-Dörrlamm régészeti anyagra támaszkodva kísérelt meg egy relatív tipokronológiai rendszert kialakítani. Ennek eredményeképpen a 10. századra keltezett anyagot két fázisra osztotta, egy 9. század második felére/utolsó harmadába, valamint egy 10. század első felébe eső horizontra. Végső soron a magyarság Kárpát-medencei jelenlétét a 9. század második felétől számította. Felvetése vegyes fogadtatásra talált a hazai régészek körében. Kedvezően állt hozzá Mesterházy Károly, és a magyarság 895 előtti alapos helyismeretét hangsúlyozta. A közelmúltban Szőke Béla Miklós egy régészeti törvényszerűséggel érvelt a honfoglalás kor előrehozatala mellett. Annak, hogy a 9. század második feléből a magyarok tárgyi hagyatéka nehezen mutathatóak ki, szerinte a »honfoglalók első nemzedéke« jelenség az oka. Ez annyit tesz, hogy a keletről újonnan megjelent népek első nemzedéke régészetileg kimutathatatlan. Így volt ez a szarmatákkal, így az avarokkal: az írott kútfők és – a gyakran pénzzel – keltezett leletanyag között egy emberöltő a hiátus. Szakmai illetékesség híján a régészeti okfejtéseket nem tisztem minősíteni. Szőke Béla Miklós ugyanakkor történészi érvekkel is előállt. Költői kérdésként merült fel nála: 862-ben megérte-e a magyar harcosoknak vállalni a hosszú utat Etelközből az Alpok előteréig, kockáztatva azt, hogy mire odaérnek, addigra okafogyottá válik a megbízatás? Nyilván nem, s ezek a magyarok 862-re már a Kárpát-medencében éltek, a forgandó hadiszerencse miatt nem tudtak volna bekapcsolódni a küzdelmekbe. A magyarok legkésőbb a 9. század közepétől fogva jelen lehettek a Kárpát-medencében, s ott számottevő katonai erőt képviseltek; a 880-as évek elején be tudtak avatkozni a Karoling Birodalom keleti végeinek eseményeibe. Elgondolkodtató Szőke azon meglátása is, hogy a salzburgi annalista képes volt pontosan megkülönböztetni a magyarokat és a kabarokat, amit nem tehetett volna meg egy számára majdnem ismeretlen ellenség láttán. Jóllehet a 862-es hadjárat célterületét közelebbről nem ismerjük, Szőke Béla Miklós azon végkövetkeztetése mindenképpen meggyőzött, miszerint a honfoglalás több évtizeden keresztül zajló eseménysor volt, és jóval 895 előtt vette kezdetét. Visszautalva a 881-ben vezetett hadjáratra, a magyar és kabar harcosok bázisát, kiindulási és visszavonulási területét magam szintén jobban el tudom képzelni már a Kárpát-medencében is, mint még kizárólag Etelközben, a nehezen átlábalható hegykoszorún túl. Aztán ha valóban a Kárpátok övezte tér bocsátotta ki és fogadta vissza a Bécsi-medencében hadakozókat, milyen lehetett a bázisuk? Pusztán katonai támaszpont, vagy már olyan szállásföld, ahol a társadalom békés többsége: asszonyok, gyermekek, öregek, no meg az állatokat tartó és a földet művelő férfiak zöme várta hazatérésüket? Nyilván nem meglepő, ha én az utóbbi eshetőséget vallom."

Előzmény: Afrikaans8 (1880)
Afrikaans8 Creative Commons License 2019.11.07 0 0 3257

Egyúttal megvan a magyarázat arra, hogy a Bíborbanszületett Konstantin által szövegeztetett DAI mint "diplomáciai kézikönyv" miért három tisztségnevet említ a "türköknél", s miért a három kavar génosszal foglalkozik behatóbban.

Előzmény: Afrikaans8 (3256)
Afrikaans8 Creative Commons License 2019.11.07 0 1 3256

A 6. század derekán, 569 körül egy szerzetes a Tigris folyó menti Amida városában, a mai Diyarbakır mellett szír nyelven átdolgozta a Leszbosz szigeti Mütiléné püspökének, Zakariás rhétornak az Egyháztörténetét. Ennek az Ál-Zakariásként nyilvántartott szerzetesnek a munkájából idézünk: "a szelíd lelkű Jusztiniánosz uralmának huszonnyolcadik ... éve ... A hunok közé tartoznak, és a kapukon belül vannak: būrgārē, külön nyelvvel bíró pogány és barbár nemzet, több városa van; allānājē, ezeknek öt városuk van; a Ddw népéhez tartozók, ezek hegyek között laknak, és erődeik vannak; ūngūr, sátorlakó nép; ūġār, sāber, būrgar, kūrtargar, ābār, kāser, dīrmar, sarūrgūr, bāġarsīq, kūlas, abdel, eftalīt, ez a tizenhárom, sátrak alatt lakó, a jószág, a halak és vadállatok húsából, valamint fegyverekből élő nemzet".

I. Iustinianus császár uralmának a szövegben emlegetett 28. éve az 555. esztendőt adja. A tudósítás szerint ekkoriban tucatnál is több sztyeppei eredetű közösség élt letelepítve a Szászánda Perzsia kaukázusi vidékein, a hegyvonulat déli előterében. Elsősorban állattartásból és katonáskodásból éltek. A "kapuk" emlegetésekor aligha a kertkapukra gondolhatott a szír krónikás. A fordító, Kmoskó Mihály a szöveghelyhez ezt a magyarázatot fűzi: "A Kaszpi-kapu alatt a Dariel-szorost, a tenger kapuja alatt a Derbendi-szorost kell értenünk." (Szír írók a steppe népeiről; Balassi, Bp., 2004, 98.)

Ott találjuk az elkövetkező bő háromszáz év kelet-európai történetének megannyi fontos etnikai szereplőjét az amidai barát felsorolásában, az alánoktól és kuturguroktól kezdve az avarokon át a kazárokig és a bolgárokig. Sőt, az a hír járta – Mar Aba és Mar Grigor szír nyelvű életrajza a tanú rá –, hogy kangarok is sürgölődtek arrafelé 440/41-ben, az Urmia-tó és a Kura folyó mellett. Ők tudvalevőleg a későbbi besenyő szövetség rangban első három törzsét/nemzetségét (génoszát) adták.

Abból, hogy alkalomadtán a bizánci diplomácia foglalkoztatja majd ezeket a törzseket, néptöredékeket, fegyverforgató zsoldosokként, vagy le is telepíti és évi ajándékokkal dotálja őket, meghatározott vezetőiknek előkelő keletrómai címeket adományoz, méghozzá a mağġarīya esetében tudvalevőleg bizonyos, vele élénk kereskedelmi kapcsolatban állókkal és abból fényűző jólétre szert tevőkkel, nos, ebből talán nem ördögtől való ötlet arra gondolni, hogy a 9. század második felének bizánci szempontból két legfontosabb – szinte bármikor "ugrasztható", akár még egymás ellen is kijátszható – népi kötelékének "beépített vezéreit" valami ilyesfajta nagypolitikai szálak vonták el Perzsia határvidékéről. A besenyők és a "türkök" rangban első három génoszát a keletrómai politika terelhette, csalogathatta Európa játszóterére – Árpád három kavar nemzetségét immár Kazáriából, hogy abolgárok balkáni előrenyomulását és a frankok kárpát-medencei térnyerését megfékezze. Erre látszik utalni Kazária mint régi szövetséges látványos súlyvesztése a felemelkedő, hét, illetve nyolc, formálisan egyenrangú besenyő és "türk" törzsszövetség rovására. A császári udvarban ezentúl a besenyő hadurakat, meg a Kazáriában nemrég lázadást szító kavar vezéreket pátyolgatták. A keletrómai politika igazodott a politikai realitásokhoz: a keletről frissen bevándorolt, katonai szempontból ütőképesebb népekből három-három megbízható, "polkorrekt", "ejtőernyős" brigád vezetésével szervezett két, egymással is szembefordítható, rivalizáló törzsszövetséget a divide et impera elve mentén. Így jött létre a nyolc tagú besenyő és a hét tagú "türk" szövetség, utóbbiak élén a három kavar törzzsel, s azok vezetőivel, a még mindig kazár személyneveket viselő karkhával, a gyulákkal és a kündü vagy bitakhš címet viselő Árpádokkal.

Előzmény: Afrikaans8 (3233)
dzsaffar3 Creative Commons License 2019.10.07 0 0 3255

Hát nem tudom.

 

Makkay János is foglalkozott 2003-2004- ben a témával, egészen más nevek fordulnak elő a felsorolásában.

 

Régóta foglalkoztat a téma.

 

A köynvet még 2017- ben megvettem.

 

Safi

 

 

Előzmény: Afrikaans8 (3254)
Afrikaans8 Creative Commons License 2019.10.07 0 0 3254
Amennyiben méltóságnevek személynévként történő kezelésével állunk szemben, mint több esetben gyanítják, akkor szászánida zsoldosvezérekre, illetve felfogadott, letelepített segédnépekre lehet még gondolni. Konkrét, nem is oly szűkszavú forrás van rá.
Előzmény: H. Bernát (3251)
Afrikaans8 Creative Commons License 2019.10.07 0 0 3253
Éjszaka elolvastam az említett korábbi tanulmányukat:
B. Szabó János–Sudár Balázs: Az Árpád-ház férfineveiről (970–1301) 1. rész: 1–2. generáció [About the Male Names of the Árpád House (970-1301) Part 1: 1-2. generation]
DENTUMOGER I. TANULMÁNYOK A KORAI MAGYAR TÖRTÉNELEMRŐL. Szerk.: Sudár Balázs. Budapest, 2017. 223–252.
https://www.academia.edu/36921527/B._Szab%C3%B3_J%C3%A1nos_Sud%C3%A1r_Bal%C3%A1zs_Az_%C3%81rp%C3%A1d-h%C3%A1z_f%C3%A9rfineveir%C5%91l_970_1301_1._r%C3%A9sz_1_2._gener%C3%A1ci%C3%B3_About_the_Male_Names_of_the_%C3%81rp%C3%A1d_House_970-1301_Part_1_1-2._generation_
Előzmény: Theorista (3250)
Afrikaans8 Creative Commons License 2019.10.07 0 0 3252
Utóbbi össze is foglalhatná itt, bár újabban mintha kevésbé látogatná a topikokat, legalábbis ami a hozzászólásait illeti. Különben Sudár is írt pár alkalommal a MŐMH-be, saját néven. Kíváncsi lennék, mit tudtak hozzátenni az amúgy teljesen spontán és nonprofit iráni fejtegetéseimhez.
Előzmény: Theorista (3250)
H. Bernát Creative Commons License 2019.10.06 0 0 3251

Nagyon jó: akkor már csak az vizsgálandó, hogy a magyar elit a török/iráni neveit "divat"-ból/dinasztikus kapcsolatokból/esetleg származás okán kapta.

Előzmény: Theorista (3250)
Theorista Creative Commons License 2019.10.06 0 0 3250

Most 4-én rendezvényt tartott a Magyar-Iráni Baráti Társaság, melyen Sudár Balázs és B. Szabó János is előadott.

 

Sudár Balázs – Szabó János (Eötvös Loránd Kutatási Hálózat, Budapest): Iráni háttér a honfoglaláskori magyar elit névadási gyakorlatában (Iranian Background in the Eponymy Practice of the Hungarian Elite of the 9th century CE)

 

Ez az előadás vélhetően bővebben szólt az iráni névadási gyakorlatról, mint az az írásuk, melyben csak az Árpád-ház neveiről, egy részük irániságáról, értekeztek.

 

 

Remélhetően hamarosan többet lehet majd tudni erről. 

fakó bakó Creative Commons License 2019.09.30 0 0 3249

Az ütközettel majdnem egykorú két krónika nem említ neveket, csak előkelőkről ír. Aventinus ír Surról,Lélről és Bulcsuról,meg Taksonyról. Az Eberhard történet tizenkettedik századi. Sankt galleni bejegyzés szerint Lulót a boemonok győzték le és fogták el.  

Előzmény: Afrikaans8 (3235)
Afrikaans8 Creative Commons License 2019.09.30 0 0 3248

Al-Bakrí: "a magyar olyan nép, melynek jurtáik vannak … sok lovuk, lábasjószáguk és jó szántóföldjeik vannak…"

Afrikaans8 Creative Commons License 2019.09.30 0 0 3247

Marvazí: „A magyarok a türkök egy törzse … szemrevaló és szép külsejű emberek, és nagy testűek. Vagyonosak, és szembetűnően gazdagok, amit elsősorban kereskedelmüknek köszönhetnek.”

Előzmény: Afrikaans8 (3231)
Afrikaans8 Creative Commons License 2019.09.30 0 0 3246

Hudúd al-Álam: „A madzsarik nagyon gazdag emberek … szemrevalók és félelmetesek. Az összes körülöttük lakó pogányokkal háborúskodnak, és a madzsarik szoktak győzni.”

Előzmény: Afrikaans8 (3231)
Afrikaans8 Creative Commons License 2019.09.30 0 0 3245

Ibn Hayyan (megh. 1076): "a magyar félelmetes nép … hét vezér alá tartoznak"

Afrikaans8 Creative Commons License 2019.09.30 0 0 3244

Az arab térképészet meghatározó szereplője volt Balkhí († 934), aki térképeihez megjegyzéseket is írt. Munkáját Isztakhrí és Ibn Haukal fejlesztette tovább. A Balkhi-hagyomány a magyarokat basdzsirt néven ismeri: „Két fajtájuk van. Az egyik fajta a guzzok végein, a bolgárok mögött lakik. Azt mondják, hogy számuk vagy 2000 ember. Erdeik védelmében élnek, ezért nehezen támadhatók. A bolgárok alattvalói. A másik basdzsirtok a besenyőkkel határosak. Mind ők, mind pedig a besenyők türkök, és határosak a bizánciakkal.”

Afrikaans8 Creative Commons License 2019.09.30 0 0 3243

Valószínűleg jelentőségüknél fogva foglalkozik többet a bizánci külpolitikai bevezetőként, tankönyvként íródott DAI a három besenyő és három "türk" génosszal. Még a párhuzam is feltűnő köztük:

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=136423169&t=9217757

Kézai: "hadával együtt ez az Árpád hatolt át legelőször a rutén havasokon, és elsőként vert tábort az Ung folyó mellett, mivel az ő nemzetsége Szkítia többi törzse viszonylatában azt az előjogot élvezi, hogy előrenyomulás közben a sereg élén halad, visszavonuláskor pedig a legutolsó" (Bollók János fordítása).

 

DAI (39. fejezet): "az úgynevezett kavarok a kazárok nemzetségéből valók ... elmenekültek, és elmenvén, letelepedtek a türkökkel együtt ... Mivel pedig a háborúkban legerősebbeknek és legbátrabbaknak mutatkoztak a nyolc közül, és háborúban elöl jártak, az első törzsek rangjára emelték őket. Egy fejedelem van náluk, azaz a kavarok három törzsében, aki máig is megvan." (Moravcsik Gyula fordítása)

 

 

Felvetődött bennem a kérdés: nem lehet, hogy a 3 kangar és 3 kavar génoszt kazár fejedelmek/fejedelemfiak vezetésével állították össze? S közülük egy-egyre hárult az a feladat, hogy az elő- és utóvéd szerepét betöltse? A besenyőknél ez lett volna az Erdem, nálunk a Magyar.

 

 

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=128461008&t=9217757

"Egy fejedelem van náluk, azaz a kavarok három génoszában, aki máig is megvan. [fejezetcím beszúrása] Első a kavaroknak a kazároktól elszakadt előbb említett génosza, második a nekié, harmadik a megeréé".

Afrikaans8 Creative Commons License 2019.09.30 0 0 3242

Már B. Szabó János sem zárja ki ennek a nagyon is kézenfekvő és logikus gondolatmenetnek a létjogosultságát, amit évek óta fejtegetek errefelé, és amit korábban neves külföldi kutatók is magukénak vallottak. Bizony lehettek épp a 9. század végi honfoglalás levezénylői ezek a rebellis kavar vezérek.

Előzmény: H. Bernát (3240)
Afrikaans8 Creative Commons License 2019.09.30 0 0 3241

Az ezért figyelemreméltó, hogy a 6. századtól már Transzkaukáziában és a Kaukázustól északra is emlegetett kangaroknak három törzse, illetve nemzetsége csatlakozott az Európába költöző besenyőkhöz. Nem is akármilyen szerepkörben:

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=128772767&t=9217757

DAI: "Tudnivaló, hogy egész Besenyőország nyolc tartományra oszlik, s ugyanannyi nagy fejedelme (megasz arkhónja) van ... a besenyőket kangarnak is nevezik, de nem mindet, hanem csak három tartomány népét, a Javdi-Erdimét, Küercsi-Csurét és Kabuksin-Juláét, mint akik a többieknél vitézebbek és előkelőbbek, mert ezt jelenti a kangar elnevezés" (37. fejezet). "A besenyők pedig, akiket korábban kangarnak neveztek (ugyanis ez a kangar név náluk a nemes származás és vitézség értelmében volt használatos)" (38. fejezet).

 

Vagy a steppei taktika és "idegenrendészeti politika" félreértéséből adódhatott egy kusza félreértéshalmaz, ha úgy fogjuk föl, hogy az "első génoszok" rangjára emelt befogadottak éppen nem a legelőkelőbb etnikumnak számítottak a házigazdáknál, vagy ténylegesen a leghatalmasabb, legerősebb csoportot alkották az európai besenyő közösségen belül.

 

Csur = Sur, Bulcsúval kapcsolatban jön elő

Jula = Gyula, talán másodfejedelmi rang Kazáriában

Erdim = segéderő ('segít, támogat' a török nyelvekben: kazah žärdemdes-, kirgiz žardamdaš, tatár yardäm it-, oszmán yardım, ujgur yardäm)

Előzmény: H. Bernát (3239)
H. Bernát Creative Commons License 2019.09.30 0 0 3240

Akkor megvannak a kabarok Mo.-on is. Nem is akárkik.

Előzmény: Afrikaans8 (3237)
H. Bernát Creative Commons License 2019.09.30 0 0 3239

Íme a tudósítás a korai (10. sz. eleje) besenyő jelenlétről a Pontusznál, amely őket összeköti a többek által újabban megkérdőjelezett magyarok elleni, az Etelköz elhagyásával létrejött KM-i honfoglalást eredményező fellépéssel. Szakor fórumtárs figyelmébe.

Előzmény: Afrikaans8 (3233)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!