Aztán ha valóban a Kárpátok övezte tér bocsátotta ki és fogadta vissza a Bécsi-medencében hadakozókat, milyen lehetett a bázisuk? Pusztán katonai támaszpont, vagy már olyan szállásföld, ahol a társadalom békés többsége: asszonyok, gyermekek, öregek, no meg az állatokat tartó és a földet művelő férfiak zöme várta hazatérésüket? Nyilván nem meglepő, ha én az utóbbi eshetőséget vallom."
Fentiek egy szikárabb változatának már van régészeti nyoma is (Türk et al.), miszerint 870/880 körül a Maros torkolattal szemben honfoglaló sírokat tártak fel.
Persze Szabados az csak Szabados marad, ő mindig "többet" képzel oda ... Hiszen nála irány a "kettős honfoglalás".
Szőke Béla Miklós: "Amikor 881-ben a Nagyobb salzburgi évkönyvek írója beszámolt arról, hogy a dunai mark őrgrófja Ar(i)bo és Szvatopluk morva fejedelem megbízásából ad Weniam (Bécsnél) előbb a magyarok (ungari), majd tovább nyugatra, ad Culmite a kabarok (cowari) harcoltak, olyan természetességgel tesz különbséget a magyar és kabar törzsek között, ahogyan azt csak egy, a magyarokat régebb óta alaposan ismerő ember képes megtenni, s a Pannóniában évtizedek óta sikeresen térítő salzburgi szerzetesek között nem is egy lehetett ilyen. Aligha lett volna képes erre, ha csak az Etelközből érkező, alkalmi megbízást teljesítő csapatokról lett volna szó."
Szabados György: "Miközben tehát a békés »avarok« új vallásra térnek a Karoling Pannóniában, azonközben egy harcias nép jelenléte körvonalazódik ugyanott, akiknek Nyugat-Európát elérő katonai ereje hatékonyságra és jó helyismeretre vall. Ezeknek tényét erősíti a Salzburgi Évkönyvek 1921-ben felfedezett szövegváltozata, amely 881-hez ezt az eseményt rendeli. »Az első csata a magyarokkal Bécsnél. A második csata a kabarokkal Culmite mellett.«(Primum bellum cum Ungaris ad Weniam. Secundum bellum cum Cowaris ad Culmite.) Erősen hiányos ez a közlés, mert hallgat arról, hogy mely napokon milyen kimenetellel folytak a harcok, de két dolog legalább egyértelmű. Egyrészt az, hogy a csaták helyszíne a Bécsi-medence (Bécs és Kullmitz vagy Kulmberg), másrészt az, hogy a kabarok fegyvertársi minősége bizonyítja: itt Álmos magyarjai, és nem pannóniai »onogur magyarok« harcoltak, hiszen a kabarok még Kelet-Európában váltak ki a Kazár Kaganátus kötelékéből, hogy a Magyar Nagyfejedelemséghez csatlakozzanak. Afelől viszont megint csak találgatni lehet, hogy a magyarok és a kabarok honnan vonultak a Bécsi-medencébe, és hová térhettek vissza onnan. Biztos, hogy még Etelközbe/Dentümogyerbe, vagy már egy Kárpátokon belüli támaszpontra? A kérdés a honfoglalás időrendjét feszegeti. Érdekes, de a kronológia újragondolása a német archeológiában merült fel. Mechtild Schulze-Dörrlamm régészeti anyagra támaszkodva kísérelt meg egy relatív tipokronológiai rendszert kialakítani. Ennek eredményeképpen a 10. századra keltezett anyagot két fázisra osztotta, egy 9. század második felére/utolsó harmadába, valamint egy 10. század első felébe eső horizontra. Végső soron a magyarság Kárpát-medencei jelenlétét a 9. század második felétől számította. Felvetése vegyes fogadtatásra talált a hazai régészek körében. Kedvezően állt hozzá Mesterházy Károly, és a magyarság 895 előtti alapos helyismeretét hangsúlyozta. A közelmúltban Szőke Béla Miklós egy régészeti törvényszerűséggel érvelt a honfoglalás kor előrehozatala mellett. Annak, hogy a 9. század második feléből a magyarok tárgyi hagyatéka nehezen mutathatóak ki, szerinte a »honfoglalók első nemzedéke« jelenség az oka. Ez annyit tesz, hogy a keletről újonnan megjelent népek első nemzedéke régészetileg kimutathatatlan. Így volt ez a szarmatákkal, így az avarokkal: az írott kútfők és – a gyakran pénzzel – keltezett leletanyag között egy emberöltő a hiátus. Szakmai illetékesség híján a régészeti okfejtéseket nem tisztem minősíteni. Szőke Béla Miklós ugyanakkor történészi érvekkel is előállt. Költői kérdésként merült fel nála: 862-ben megérte-e a magyar harcosoknak vállalni a hosszú utat Etelközből az Alpok előteréig, kockáztatva azt, hogy mire odaérnek, addigra okafogyottá válik a megbízatás? Nyilván nem, s ezek a magyarok 862-re már a Kárpát-medencében éltek, a forgandó hadiszerencse miatt nem tudtak volna bekapcsolódni a küzdelmekbe. A magyarok legkésőbb a 9. század közepétől fogva jelen lehettek a Kárpát-medencében, s ott számottevő katonai erőt képviseltek; a 880-as évek elején be tudtak avatkozni a Karoling Birodalom keleti végeinek eseményeibe. Elgondolkodtató Szőke azon meglátása is, hogy a salzburgi annalista képes volt pontosan megkülönböztetni a magyarokat és a kabarokat, amit nem tehetett volna meg egy számára majdnem ismeretlen ellenség láttán. Jóllehet a 862-es hadjárat célterületét közelebbről nem ismerjük, Szőke Béla Miklós azon végkövetkeztetése mindenképpen meggyőzött, miszerint a honfoglalás több évtizeden keresztül zajló eseménysor volt, és jóval 895 előtt vette kezdetét. Visszautalva a 881-ben vezetett hadjáratra, a magyar és kabar harcosok bázisát, kiindulási és visszavonulási területét magam szintén jobban el tudom képzelni már a Kárpát-medencében is, mint még kizárólag Etelközben, a nehezen átlábalható hegykoszorún túl. Aztán ha valóban a Kárpátok övezte tér bocsátotta ki és fogadta vissza a Bécsi-medencében hadakozókat, milyen lehetett a bázisuk? Pusztán katonai támaszpont, vagy már olyan szállásföld, ahol a társadalom békés többsége: asszonyok, gyermekek, öregek, no meg az állatokat tartó és a földet művelő férfiak zöme várta hazatérésüket? Nyilván nem meglepő, ha én az utóbbi eshetőséget vallom."
Egyúttal megvan a magyarázat arra, hogy a Bíborbanszületett Konstantin által szövegeztetett DAI mint "diplomáciai kézikönyv" miért három tisztségnevet említ a "türköknél", s miért a három kavar génosszal foglalkozik behatóbban.
A 6. század derekán, 569 körül egy szerzetes a Tigris folyó menti Amida városában, a mai Diyarbakır mellett szír nyelven átdolgozta a Leszbosz szigeti Mütiléné püspökének, Zakariás rhétornak az Egyháztörténetét. Ennek az Ál-Zakariásként nyilvántartott szerzetesnek a munkájából idézünk: "a szelíd lelkű Jusztiniánosz uralmának huszonnyolcadik ... éve ... A hunok közé tartoznak, és a kapukon belül vannak: būrgārē, külön nyelvvel bíró pogány és barbár nemzet, több városa van; allānājē, ezeknek öt városuk van; a Ddw népéhez tartozók, ezek hegyek között laknak, és erődeik vannak; ūngūr, sátorlakó nép; ūġār, sāber, būrgar, kūrtargar, ābār, kāser, dīrmar, sarūrgūr, bāġarsīq, kūlas, abdel, eftalīt, ez a tizenhárom, sátrak alatt lakó, a jószág, a halak és vadállatok húsából, valamint fegyverekből élő nemzet".
I. Iustinianus császár uralmának a szövegben emlegetett 28. éve az 555. esztendőt adja. A tudósítás szerint ekkoriban tucatnál is több sztyeppei eredetű közösség élt letelepítve a Szászánda Perzsia kaukázusi vidékein, a hegyvonulat déli előterében. Elsősorban állattartásból és katonáskodásból éltek. A "kapuk" emlegetésekor aligha a kertkapukra gondolhatott a szír krónikás. A fordító, Kmoskó Mihály a szöveghelyhez ezt a magyarázatot fűzi: "A Kaszpi-kapu alatt a Dariel-szorost, a tenger kapuja alatt a Derbendi-szorost kell értenünk." (Szír írók a steppe népeiről; Balassi, Bp., 2004, 98.)
Ott találjuk az elkövetkező bő háromszáz év kelet-európai történetének megannyi fontos etnikai szereplőjét az amidai barát felsorolásában, az alánoktól és kuturguroktól kezdve az avarokon át a kazárokig és a bolgárokig. Sőt, az a hír járta – Mar Aba és Mar Grigor szír nyelvű életrajza a tanú rá –, hogy kangarok is sürgölődtek arrafelé 440/41-ben, az Urmia-tó és a Kura folyó mellett. Ők tudvalevőleg a későbbi besenyő szövetség rangban első három törzsét/nemzetségét (génoszát) adták.
Abból, hogy alkalomadtán a bizánci diplomácia foglalkoztatja majd ezeket a törzseket, néptöredékeket, fegyverforgató zsoldosokként, vagy le is telepíti és évi ajándékokkal dotálja őket, meghatározott vezetőiknek előkelő keletrómai címeket adományoz, méghozzá a mağġarīya esetében tudvalevőleg bizonyos, vele élénk kereskedelmi kapcsolatban állókkal és abból fényűző jólétre szert tevőkkel, nos, ebből talán nem ördögtől való ötlet arra gondolni, hogy a 9. század második felének bizánci szempontból két legfontosabb – szinte bármikor "ugrasztható", akár még egymás ellen is kijátszható – népi kötelékének "beépített vezéreit" valami ilyesfajta nagypolitikai szálak vonták el Perzsia határvidékéről. A besenyők és a "türkök" rangban első három génoszát a keletrómai politika terelhette, csalogathatta Európa játszóterére – Árpád három kavar nemzetségét immár Kazáriából, hogy abolgárok balkáni előrenyomulását és a frankok kárpát-medencei térnyerését megfékezze. Erre látszik utalni Kazária mint régi szövetséges látványos súlyvesztése a felemelkedő, hét, illetve nyolc, formálisan egyenrangú besenyő és "türk" törzsszövetség rovására. A császári udvarban ezentúl a besenyő hadurakat, meg a Kazáriában nemrég lázadást szító kavar vezéreket pátyolgatták. A keletrómai politika igazodott a politikai realitásokhoz: a keletről frissen bevándorolt, katonai szempontból ütőképesebb népekből három-három megbízható, "polkorrekt", "ejtőernyős" brigád vezetésével szervezett két, egymással is szembefordítható, rivalizáló törzsszövetséget a divide et impera elve mentén. Így jött létre a nyolc tagú besenyő és a hét tagú "türk" szövetség, utóbbiak élén a három kavar törzzsel, s azok vezetőivel, a még mindig kazár személyneveket viselő karkhával, a gyulákkal és a kündü vagy bitakhš címet viselő Árpádokkal.
Amennyiben méltóságnevek személynévként történő kezelésével állunk szemben, mint több esetben gyanítják, akkor szászánida zsoldosvezérekre, illetve felfogadott, letelepített segédnépekre lehet még gondolni. Konkrét, nem is oly szűkszavú forrás van rá.
Éjszaka elolvastam az említett korábbi tanulmányukat:
B. Szabó János–Sudár Balázs: Az Árpád-ház férfineveiről (970–1301) 1. rész: 1–2. generáció [About the Male Names of the Árpád House (970-1301) Part 1: 1-2. generation]
DENTUMOGER I. TANULMÁNYOK A KORAI MAGYAR TÖRTÉNELEMRŐL. Szerk.: Sudár Balázs. Budapest, 2017. 223–252.
https://www.academia.edu/36921527/B._Szab%C3%B3_J%C3%A1nos_Sud%C3%A1r_Bal%C3%A1zs_Az_%C3%81rp%C3%A1d-h%C3%A1z_f%C3%A9rfineveir%C5%91l_970_1301_1._r%C3%A9sz_1_2._gener%C3%A1ci%C3%B3_About_the_Male_Names_of_the_%C3%81rp%C3%A1d_House_970-1301_Part_1_1-2._generation_
Utóbbi össze is foglalhatná itt, bár újabban mintha kevésbé látogatná a topikokat, legalábbis ami a hozzászólásait illeti. Különben Sudár is írt pár alkalommal a MŐMH-be, saját néven. Kíváncsi lennék, mit tudtak hozzátenni az amúgy teljesen spontán és nonprofit iráni fejtegetéseimhez.
Sudár Balázs – Szabó János (Eötvös Loránd Kutatási Hálózat, Budapest): Iráni háttér a honfoglaláskori magyar elit névadási gyakorlatában (Iranian Background in the Eponymy Practice of the Hungarian Elite of the 9th century CE)
Ez az előadás vélhetően bővebben szólt az iráni névadási gyakorlatról, mint az az írásuk, melyben csak az Árpád-ház neveiről, egy részük irániságáról, értekeztek.
Remélhetően hamarosan többet lehet majd tudni erről.
Az ütközettel majdnem egykorú két krónika nem említ neveket, csak előkelőkről ír. Aventinus ír Surról,Lélről és Bulcsuról,meg Taksonyról. Az Eberhard történet tizenkettedik századi. Sankt galleni bejegyzés szerint Lulót a boemonok győzték le és fogták el.
Marvazí: „A magyarok a türkök egy törzse … szemrevaló és szép külsejű emberek, és nagy testűek. Vagyonosak, és szembetűnően gazdagok, amit elsősorban kereskedelmüknek köszönhetnek.”
Hudúd al-Álam: „A madzsarik nagyon gazdag emberek … szemrevalók és félelmetesek. Az összes körülöttük lakó pogányokkal háborúskodnak, és a madzsarik szoktak győzni.”
Az arab térképészet meghatározó szereplője volt Balkhí († 934), aki térképeihez megjegyzéseket is írt. Munkáját Isztakhrí és Ibn Haukal fejlesztette tovább. A Balkhi-hagyomány a magyarokat basdzsirt néven ismeri: „Két fajtájuk van. Az egyik fajta a guzzok végein, a bolgárok mögött lakik. Azt mondják, hogy számuk vagy 2000 ember. Erdeik védelmében élnek, ezért nehezen támadhatók. A bolgárok alattvalói. A másik basdzsirtok a besenyőkkel határosak. Mind ők, mind pedig a besenyők türkök, és határosak a bizánciakkal.”
Valószínűleg jelentőségüknél fogva foglalkozik többet a bizánci külpolitikai bevezetőként, tankönyvként íródott DAI a három besenyő és három "türk" génosszal. Még a párhuzam is feltűnő köztük:
Kézai: "hadával együtt ez az Árpád hatolt át legelőször a rutén havasokon, és elsőként vert tábort az Ung folyó mellett, mivel az ő nemzetsége Szkítia többi törzse viszonylatában azt az előjogot élvezi, hogy előrenyomulás közben a sereg élén halad, visszavonuláskor pedig a legutolsó" (Bollók János fordítása).
DAI (39. fejezet): "az úgynevezett kavarok a kazárok nemzetségéből valók ... elmenekültek, és elmenvén, letelepedtek a türkökkel együtt... Mivel pedig a háborúkban legerősebbeknek és legbátrabbaknak mutatkoztak a nyolc közül, és háborúban elöl jártak, az első törzsek rangjára emelték őket. Egy fejedelem van náluk, azaz a kavarok három törzsében, aki máig is megvan." (Moravcsik Gyula fordítása)
Felvetődött bennem a kérdés: nem lehet, hogy a 3 kangar és 3 kavar génoszt kazár fejedelmek/fejedelemfiak vezetésével állították össze? S közülük egy-egyre hárult az a feladat, hogy az elő- és utóvéd szerepét betöltse? A besenyőknél ez lett volna az Erdem, nálunk a Magyar.
"Egy fejedelem van náluk, azaz a kavarok három génoszában, aki máig is megvan. [fejezetcím beszúrása]Első a kavaroknak a kazároktól elszakadt előbb említett génosza, második a nekié, harmadik a megeréé".
Már B. Szabó János sem zárja ki ennek a nagyon is kézenfekvő és logikus gondolatmenetnek a létjogosultságát, amit évek óta fejtegetek errefelé, és amit korábban neves külföldi kutatók is magukénak vallottak. Bizony lehettek épp a 9. század végi honfoglalás levezénylői ezek a rebellis kavar vezérek.
Az ezért figyelemreméltó, hogy a 6. századtól már Transzkaukáziában és a Kaukázustól északra is emlegetett kangaroknak három törzse, illetve nemzetsége csatlakozott az Európába költöző besenyőkhöz. Nem is akármilyen szerepkörben:
DAI: "Tudnivaló, hogy egész Besenyőország nyolc tartományra oszlik, s ugyanannyi nagy fejedelme (megasz arkhónja) van ... a besenyőket kangarnak is nevezik, de nem mindet, hanem csak három tartomány népét, a Javdi-Erdimét, Küercsi-Csurét és Kabuksin-Juláét, mint akik a többieknél vitézebbek és előkelőbbek, mert ezt jelenti a kangar elnevezés" (37. fejezet). "A besenyők pedig, akiket korábban kangarnak neveztek (ugyanis ez a kangar név náluk a nemes származás és vitézség értelmében volt használatos)" (38. fejezet).
Vagy a steppei taktika és "idegenrendészeti politika" félreértéséből adódhatott egy kusza félreértéshalmaz, ha úgy fogjuk föl, hogy az "első génoszok" rangjára emelt befogadottak éppen nem a legelőkelőbb etnikumnak számítottak a házigazdáknál, vagy ténylegesen a leghatalmasabb, legerősebb csoportot alkották az európai besenyő közösségen belül.
Csur = Sur, Bulcsúval kapcsolatban jön elő
Jula = Gyula, talán másodfejedelmi rang Kazáriában
Erdim = segéderő ('segít, támogat' a török nyelvekben: kazah žärdemdes-, kirgiz žardamdaš, tatár yardäm it-, oszmán yardım, ujgur yardäm)
Íme a tudósítás a korai (10. sz. eleje) besenyő jelenlétről a Pontusznál, amely őket összeköti a többek által újabban megkérdőjelezett magyarok elleni, az Etelköz elhagyásával létrejött KM-i honfoglalást eredményező fellépéssel. Szakor fórumtárs figyelmébe.
Ezek után pedig még az sem kérdéses, hogyan hatolhattak át a besenyők Kazárián, noha - mint azt korábban fejtegettem - katonailag amúgy minden további nélkül megoldották volna. Ha a kazárok egy része hívta őket segítségül a belvillongásban, sőt ahogy a forrás említi: belháborúban, akkor adódik a következtetés, miszerint az egyik belső rivális behívta őket a birodalomba, mint az akkoriban szokásban volt. S akik hívták őket, azoknak még a leszármazottai sajátosan kazár személyneveket viseltek: Bulcsan és Tarmacs. Kvarcsija szintén említ egy Tarmacs személynevet Abházia nyugati részéről:
Gyóni Mátyás Kazárok, kabarok, magyarok című könyvében és a Magyar Nyelv 1928. évi évfolyamában hivatkozik egy héber forrásra a XV. századból. Ez Bulcsu horkát golc-nak (káliznak) mondja. Ha Bulcsu káliz volt, és a horka méltóságot viselte, akkor a kabarok három törzsének vezértörzsét káliznak, fejedelmét harkának kell feltételeznünk.
Pálóczi Horváth András: "A szintén iráni nyelvűkhorezmieket (hvárezmieket) Magyarországon káliznak nevezték, emlékük a Kalász, Káloz, Kálozd, Koroncóhelynevekben maradt fenn, valamint krónikáink szerint egy honfoglalás előtt csatlakozott magyar nemzetség nevében (de gente Corosmina). A források egybehangzó véleménye szerint a khorezmiek jelentős szerepet töltöttek be a Kazár Birodalomban, és már a VIII. század óta mohamedánok voltak. Magyarországon az Árpád-korban a katonai segédnépek között szerepelnek, az ország különbözővidékein megtaláljuk őket, jelentős településcsoportjuk volt Nyitra és Szerém megyében. A XII. század közepén Magyarországon járt arab utazó, Abū-Hāmid al-Andalusī al-Garnāti szerint az itt élőhvárezmiek utódai nyilvánosan keresztények, de titkolják az iszlám vallását."
730 körül T'armačnak hívtak egy kazár hadvezért... (Czeglédy Károly: Magyar őstörténeti tanulmányok; Oriental Reprints, Bp., 1985, 89., 93. Uő in: Acta Ant. Hung. X, 1962, 79–84. Gyóni Mátyás in: Magyar Nyelv XXXIV, 1938, 166., 168.; Ligeti Lajos: A magyar nyelv török kapcsolatai a honfoglalás előtt és az Árpád-korban; Akadémiai, Bp., 1986, 82., Németh Gyula: A honfoglaló magyarság kialakulása; 2., bőv., átdolg. kiadás, Akadémiai, Bp., 1991, 276., 280., stb.)
Tar'mach (Tarmač) was a Khazar general, active in the Arab–Khazar Wars of the 720s and 730s CE. He was sent by Parsbit to invade Armenia in 730.
Bulchan (Bulčan) or Bluchan (Blučan) was, according to Georgian chronicles, a Khazar general around the year 800 CE. According to the Georgian sources, Bulchan led the Khazar army in its capture of Tbilisi. As part of the surrender terms a Georgian princess named Shushan was supposed to accompany Bulchan back to the khagan's court and marry the Khazar ruler, but the girl killed herself instead. When he returned home with the news, the hapless Bulchan was killed by the khagan in a fit of rage. (Peter B. Golden: Khazar Studies: An Historio-Philological Inquiry into the Origins of the Khazars; Akadémiai, Bp., 1980)
Pallas Nagy Lexikona: "Sur vagy vagy Assur, német krónikások szerint a magyarok egyik »királya«, vagyis vezére volt, s 955. Bulccsal, Botonddal és Lehellel együtt ő intézte a magyaroknak Németországba való betörését. Pajzsán ezüst keresztet viselt, melyet az augsburgi csatavesztés után Eberhard gróf, az ebersbergi vár ura elvett tőle, hogy egyházi ékszereket készíttessen belőle, őt magát pedig fogoly vezértársaival együtt Henrik hercegnek adta át, ki őket Regensburg keleti várkapuja előtt felakasztatta. Pray (Dissert. IV. 72.) sújabbanMarczali szerint (Mill. történet, I. 182.) Sur neve alatt a magyar úr, vagyis Bulcsu lappanghat, de ők is utalnak rá, hogy Sur (Tsour) Konstantinos császárnál (37. fej.) mint besenyő név szerepel. Csur és Sur mint helynevek is többször előfordulnak."
Fehér M. Jenő ehhez azt teszi hozzá, hogy a méltóságnév az akkád šarrura mehet vissza, s a szakrális uralkodói funkció részben a parthus Szuren családnál is megőrződött. Nyssen és Sonntag Der Gott der wandernden Völker c. könyvére (Walter, Freiburg im Breisgau, 1969) hivatkozva írja a következőket: „Sur király még a hadakozás folyamán is papi ruhában vezette lovasait ütközetre, arany csengőcskék csilingeltek köntöse aljára varrva … A Lech mezei csata után 955-től ez a »tintinabulával« díszített köntös a német-római császárok koronázási díszei közé tartozik. (I. m. 167.)”
Mint arra korábban felhívtuk a fugyelmet, az Augsburgnál harcoló seregek egyik vezérét Adalbert szerint (Vita Henrici II Imperatoris)Assurnak, a Chronicon Ebersbergense szerint viszont Surnak hívták. A hangtani összefüggésekről annyit, hogy Frye, Rollinger és mások szerint Asszíria és Szíria esetében – eredetüket tekintve – szinonim helynevekről van szó.
Kazáriának ezt a nagyon is hosszúra nyúló agóniáját festi le alábbi tanulmányában a szerző. Ami feltehetően azzal kezdődött tehát, hogy a Bizánccal a Krím-félszigeten kereskedő kazárok, feltehetően a gondjaikra bízott északabbi, az Uralon frissen átköltöző csapatokkal megerősödve, azok vezetőivel összeszűrte a levet: "Az úgynevezett kavarok a kazárok nemzetségéből valók. És úgy történt, hogy valami pártütés támadt közöttük a kormányzat ellen, és belháború ütvén ki, felülkerekedett az előbbi kormányzatuk, és közülük egyeseket lemészároltak, mások pedig elmenekültek, és elmenvén letelepedtek a türkökkel együtt a besenyők földjén, összebarátkoztak egymással és holmi kabaroknak nevezték el őket. Ennek következtében a kazárok nyelvére is megtanították ezeket a türköket, és mostanáig használják ezt a nyelvet, de tudják a türkök másik nyelvét is. Mivel pedig a háborúkban legerősebbeknek és legbátrabbaknak mutatkoztak a nyolc törzs közül, és háborúban elöl jártak, az első törzsek rangjára emelték őket. Egy fejedelem van náluk, azaz a kavarok három törzsében, aki máig is megvan."
Valami olyasmi bontakozik ki az orosz és magyar forrásokat áttekintve, hogy a szakadárok Kijevben alapítottak saját, rövid életű kaganátust. Hogy onnan mikor vonultak ki, pontosan milyen körülmények között hagyták a varégokra a területet, azt lehet találgatni. A besenyőkhöz való kezdeti viszonyukat nem kevésbé. A DAI szerint még sokáig fenntartották a diplomáciai kapcsolatot Kaukázusban maradt rokonaikkal, s azt Bizáncból aligha ellenezték.
Alexandru Madgearu
The place of Crimea and of the Kerch Strait in the Strategy of the Middle Byzantine Empire (7th-11th centuries)
