Amit magyar tővéghangzónak gondolsz, az görög nyelvi sajátosság. Minden névalakhoz toldtak valamit Szalmutszesz, Árpádi, Levedi stb. Tarkacsunak is Tarkacs/Tarhos lehetett az eredeti alakja.
Nincsen tiltva más nyelveken sem az -(i, a, stb)cs képző. Lásd Ilj-ics. De legfőképp: ezekben nincs ott az -u magyar tővéghangzó, mint a DAI-ban lejegyzett Tarka-tz-u-ban. És ugyanott: atelkuz-u is.
Alaki hasonlósága folytán hozta összefüggésbe P. mester a magyar álom és a latin almus szóval. Egyébként is több szempontból a nevekkel való játszadozásra építi a gestáját.
A török nyelvek közül a csuvasos ághoz tartozó nyelvek hathattak a legjobban a korai magyar nyelvre. Ezek közé tartozott az i. sz. 5. századtól a Volga mentén élő volgai bolgárok nyelve, melynek az egyetlen mai élő leszármazottja a jelenleg is a Volga részén elterülő oroszországi Csuvas Köztársaság csuvas nyelve. A csuvasok ma is "finnugor" népek mellett élnek; délen a mordvinok, északon pedig a marik a szomszédjaik. Nem teljesen tisztázott, de többnyire elfogadott, hogy a kazárok, az avarok és a bolgárok is a csuvas ősével rokon nyelveket beszélhették. A csuvasok jelenleg közel 2 millióan vannak, és ősi türk szavaink nagy része a csuvas nyelv ősével hozható összefüggésbe. A csuvas egyébként a többi türk nyelv legtávolabbi rokonának mondható.
"Bíborbanszületett Konstantin beszélgetőpartnerei egyértelműen olyan személynevet viseltek (Bulcsú és Termacsu), melyeket nem sokkal előbb kazár hadvezérek viseltek (Bulcsan és Tarmacs)"
Egy tatár–orosz szótár szerint:
тармач сущ.; диал. 1. рога́тка 2. а) отсо́хшие ни́жние ве́тви де́рева б) ответвле́ние корне́й тармачлары белән төяү — грузи́ть (на телегу, машину) с корневы́ми ве́тками 3. тормозно́е устро́йство теле́ги (в виде рогатины)
-------------------------------------------------
Ma is élő abkház ffinév:
Валентина Амичба ВОПРОСЫ АНТРОПОНИМИИ АБХАЗОВ (Исследование и словарь личных имен) Сухум, 2007, 296.
"Emese (Anonymusnál Emesu) a mongol eme ’nő, nőstény’ szóval és képzett alakjaival állna összefüggésben"
... meg persze emse szavunkkal...
Anno dominice incarnationis, D. CCC. XVII II, vgek, sicut supra diximus, longo post tempore de genere Magog regis erat quidam nobilissimus dux scithie, qui duxit sibi uxorem in Dentumoger filiam Eunedubeliani ducis, nomine Emesu. De qua genuit filium, qui agnominatus est Almus.
am'eše 3sg. [амеше] I/1 1l 'мать'
чув. amъžə, диал. aməžə3sg. id.
Савельев Александр Владиславович
ОТРАЖЕНИЕ ДИАЛЕКТНЫХ ОСОБЕННОСТЕЙ В СТАРОПИСЬМЕННЫХ ПАМЯТНИКАХ ЧУВАШСКОГО ЯЗЫКА XVIII ВЕКА (на материале Словаря Палласа)
Специальность 10.02.02. — Языки народов Российской Федерации (урало-алтайские языки) Диссертация на соискание ученой степени кандидата филологических наук
Még adalék Rásonyitól az állatnevekből jött személynevekre a török módi szerint:
"A v é l e t l e n n e v e k (ómen-nevek) kialakulásának indítéka lehet szinte bármi, aminek a névadó a születéskor jelentőséget tulajdonít, például az újszülött feltűnő külső tulajdonsága, a születés után elsőként megpillantott tárgy (eszköz, fegyver stb.), a szülést követően elsőként megpillantott vagy elsőként említett állat vagy növény, a születés után elsőként megpillantott személy, elsőként kimondott szó, valamilyen égi vagy meteorológiai jelenség, valamilyen dátum, időpont (év, évszak, hónap, nap, napszak), történelmi vagy családi esemény, lakoma, a születés idején legyőzött ellenség neve, a szülés helye, az apa életkora a születéskor, illetve a gyermek születésének sora, háziállatok nevei valamint egy vallástudományban jártas ember (pl. molla) vagy valamelyik öreg véletlenszerű cselekedete (pl. felcsapja a Koránt, és rámutat egy szóra) (XXXIX–LII)."
Megjegyzem, hogy jellegét tekintve idetartozik a "Falicsi" is, amely viszont már echte magyar: "falánk(ocska)", "nagyevő" (kicsinyítő képzővel + tővéghangzóval).
A Rásonyi megkezdte, de Baski befejezte Onomasticon Turcicum ismertetőjéből:
"Az óvónevek közé tartoznak a valamitől való iszonyt, értéktelenséget jelentő nevek, megvetett állatok neveiből alakult nevek, a gonosz szellemeket megtévesztő nevek és a gonosz szellemeket elijesztő nevek. A szimbolikus nevek csoportjait az állatok nevéből (vad- és háziállatok), értékes fémek és kövek, fegyverek, különféle eszközök, tisztelt személyek nevéből, nagyszerűséget, erőt jelentő személynevekből, valamilyen kedves, pozitív dologra utaló személynevekből alakult nevek csoportjai alkotják."
Világos: Tarkatzu-ban (Tarkacsu) Tarka a színnév, -cs a magyar kicsinyítő képző, -u a magyar tővéghangzó. Így török (eredetű) szó, magyar képzővel ellátva = magyar tulajdonnév.
Tarka, Tarca, Torca, Torka, Turka 1213/1550: iudice Teku abbate de Beruchyo, pristaldo Tarca (VR 166., 170); 1219/1550: Ismaelitae de Nyr Iliaz et Pentek ... impetiere ioubagiones Martini comitis de villa Vamus de latrocinio ... Egud, Botyka, Zobotha, Karasun, Torka, Zekus (VR 41., 229; Gy I: 814); 1229: In villa Vrs ... Torca habet II mancipia et terram ad II aratra (ÁÚO VI: 471); 1243/1248: Paulus filius Tarka dixit se vendidisse tria mancipia sua ... Magistro Constantino Concanonico (ÁÚO VII: 142; Gy II: 395); 1255: Aladario Comite filio Comitis Chete ... Ypolito et Paulo filio Turka cognatis Comitis Chete ... in villa Muha (ÁÚO VII: 410; Gy II: 395). – Cf. Tarcha
Tarcha, Tharcha, Thorcha, Torcha 1237: pristaldo ... domini Regis Bele ... Valentino qui se filium Tumpa de villa Torcha esse dixit (HO I: 19; Gy II: 409); 1258: Cosmas et Banus de Dyuek ... cum duobus servis Torcha et Horbas nominatis ... in terra Bosan vocata (HO VIII: 428; CDES II: 408; Gy IV: 360); 1271: Capitulum Zagrabiensis Ecclesie ... de Gredech ... Wlk filius Drask, Paznan filius Mark, Polak filius Thorcha (ÁÚO VIII: 369–370); 1280: t. Tharcha! (Gy I: 150); 1282: cum probis viris prouincialibus de Turch ... Dobrozlou, Tekus, Kunch, Symon, Tarcha de villis Zabakrek (HO VI: 284); 1299/1300: ex servientibus Magistri Laurencij Bencencium de Bencench, Jacobum Zuoph dictum, Johannem nepotem Tarcha (ÁÚO X: 401). – Cf. Tarka, Turcha
Magyar Néprajzi Lexikon: "A lovak nemére, korára, állapotára, színére, alakjára stb. vonatkozó szókincs olyan gazdag, hogy arról illik kiemelten szólni. Herman Ottó nevezetes kötete csupán a lovak színének és szőrének megjelölésére 320 címszót közöl, ami akkor is figyelmet érdemel, ha akadnak átfedések, részleges ismétlések a kifejezések között (Herman O. 1914). Szabó Kálmán a ló színére, színfoltjaira, továbbá a ló lábának, fejének, fülének, nyakának, sörényének, üstökének, hasának, hátának, állásának leírására 329 kifejezést gyűjtött össze a kecskeméti levéltárban (Szabó K. 1965: 45). Ennek a szókincsnek az alaprétege igen régi, honfoglalás előtti. Például a színnevek közül a sárga, tar(ka), kék, kesely szavunk ótörök eredetű, s egykor kizárólag lószíneket jelölt (TESz II. 426, 466; III. 814, 854). A lószínek nevének többsége a 16–17. században már országos elterjedtségű volt. Erre az időre sok megnevezés átment a felföldi és alföldi magyar nyelvjárásokból a szlovákba is (például fakó, deres, barna, pej, kesely, szőke, szürke,sárga, tarka, hódos, vasderes), sőt némelyikük a morvába, lengyelbe, ruszinba, ukránba is eljutott (Gregor F. 1966: 408–411). A századok során a lótenyésztés sok magyar szava került át a románba, szerb-horvátba, kevesebb a németbe. A lószínek magyar megnevezéseinek átjutása a szomszéd népek nyelvébe – a lónevekkel és műveltségszókkal együtt – lótartásunk elismertségéről, kisugárzásáról tanúskodik. A lószínek gyakorisága sokat elárulhat a lóállomány táji jellegeiről is. Háromszék 16–17. századi lószínei között például különösen gyakran jegyezték fel a székely lófajtára jellemző fehér, fehérkék, kékszőrű, deres, szeg, szürke, egérhátú, vércse színneveket (Cs. Bogáts D. 1943: 169–174; a lószínek mai székely neveihez lásd Gub J. 1994: 87). Ezek széles elterjedtségű színnevek voltak. A Dél-Dunántúlon e szócsoporthoz tartozott az egérszínű szíjas vagy szíjhátú ló, melynek a háta közepén sötét csík fut végig, mint a szamárnak. A lóállomány színének a szelekciót is befolyásoló jelentősége volt a hajdani nomád népeknél, a belső-ázsiai „színes lovú népek” között, s a régi magyar lótartásban is. A lófestés elterjedt gyakorlat volt Magyarországon a 16–17. században, s népi gyakorlatban a legutóbbi időkig. Lófestéshez főként növényi anyagokat használtak (például berzseny). A lófestés divatjának európai terjedésében a magyar példának is szerepe volt (Harmatta J. 1946; Paládi-Kovács A. 1993b: 98, 272; Gunda B. 1991; Paládi-Kovács A. 1997c: 104)."
Úgy értettem, hogy a besenyő tartománynév és a "kalandozó" vezér nevének kapcsolatát pedzegette, és főleg Pozsony vármegyéből sorolt fel ehhez kapcsolható toponímákat.
Aventinus volt -- az se sokkal jobb ...Bár magát a nevet talán nem az ujjából szopta.
"Bulcsú csak ekkor, a nyár közepén indult hadjáratra Dél-Németországba Widukind le- írása alapján július elseje táján.11 Aventinus szerint vele volt Tas fia, Lél/Lehel, Súr, sőt Toxus/Taksony."
