Elfogadva a DAI által hozott törzsnevek számát, és masszívabb információs (szöveg-) egységet képező 8-as adatból kiindulva nem tűnik el sehány "türk" törzsnév:
"Konkrétan 2 db: nyék, megyer. Nálad ők kavarokká lettek minősítve, így már nem "türkök""
Sehová nem tüntettem sem én, sem a DAI az említett 2 törzset, ez nem bűvészmutatvány.
Adva volt a kompilátorok számára a 8 törzsnév, mint a besenyőknél, ugyanakkor a szöveg alapján egy fejedelemmel számoltak a kavaroknál: "Egy fejedelem van náluk, azaz a kavarok három törzsében, aki máig megvan". Emiatt vehették egynek a három kavar törzset, és tekinthették annyira összetartozónak őket, hogy a 8-as listára számszerűen már egyetlenként vették fel őket, miközben ez a törzsnévi blokk beillesztésénél csak az árpádi törzs nevének elhagyásában tükröződött.
Máshogy nem is nagyon lehetne feloldani azt az ellentmondást, ami a 39. fejezet utolsó és a 40. fejezet első mondatának tartalma között feszül: tudniillik hogyan lesz a 3 kavar törzsből mindjárt a következő mondatban 1?
"[39. fejezet] Mivel pedig a háborúkban legerősebbeknek és legbátrabbaknak mutatkoztak a nyolc törzs közül, és háborúban elöl jártak, az első törzsek rangjára emelték őket. Egy fejedelem van náluk, azaz a kabarok három törzsében, aki máig is megvan. [40. fejezet] Első a kabaroknak a kazároktól elszakadt előbb említett törzse, második a Nyekié, harmadik a Megyerié, negyedik a Kürtügyermatué, ötödik a Tarjáné, hatodik a Jenehé, hetedik Keri, nyolcadik Keszi. És így egymással összeolvadván, a kabarok a türkökkel a besenyők földjére telepedtek le."
"Első a kabaroknak a kazároktól elszakadt előbb említett törzse, második a Nyekié, harmadik a Megyerié, negyedik a Kürtügyermatué, ötödik a Tarjáné, hatodik Jenehé, hetedik Keri, nyolcadik Keszi. És így egymással összeolvadván, a kabarok a türkökkel a besenyők földjére telepedtek le."
Ahogy "a besenyők földjére" telepedésre vonatkozóan szükséges némi előismeret ahhoz, hogy megértsük, itt nem egy, a besenyők rovására intézett földszerző akcióról van szó, de még csak nem is arról, miszerint a "türkök" bekuckóztak fránya ellenségeikhez, a törzsi beosztás megértéséhez sem árt átgondolni az olvasottakat, különösen a patchwork jelleg ismeretében, de mindenekelőtt kerülendő, hogy a 40. fejezet törzslistáját kontextusából kiragadva, az előző fejezet ismertetése nélkül idézzük. A mű egészét tekintve ugyanez érvényes a 38. fejezetben említett, "A türkök hét törzsből allottak" szakaszára, amit szemmel láthatóan a központi kavar/kazár információforrás alapján, ahhoz igazítva állítottak elő (8–1 = 7).
Az egészben a látszólagos "csavar" – de ez is csak afféle paradoxon, mint amit az előbb láttunk –, hogy mivel a kangarokhoz hasonlóan, jelentőségük folytán itt is elsősorban a három vezértörzs szerepét emeli ki a DAI, nehéz lenne elképzelni, hogy pont az – egyszer a közös fejedelmük miatt egynek vett, másszor három külön törzsként említett – élen álló kavarok törzsneveivel ne lettek volna tisztában a szövegezők, s éppen ezeket igyekeznének elhallgatni előlünk. Adódik tehát, hogy ott szerepelnek a listán: jelentőségük sorrendjében, úgy, ahogy B. Szabó szerint a régi sztyeppei diplomáciában szokásos volt.
Ráadásként persze fel lehetne vetni, hogy a 3+5-ös szervezeti rendszert mindössze a besenyő analógia szülte, ebben a kérdésben viszont nem tudok és nem is akarok állást foglalni.
"a valódi ok persze nem volt világos a bizánciak számára"
Ezerszer megcsócsáltuk már szerintem, és besenyő vonalon is kimutattam, melyik az elfogadhatóbb verzió pusztán az Erdim/Erdem törzs nevének etimológiájából kiindulva – de akkor tekintsük át még egyszer, B. Szabó dolgozata alapján.
"Ha viszont az egyes csoportok katonai ereje felől közelítjük meg a problémát, akkor világossá válhat, hogy mennyire csalóka lehet akármilyen egységes terminológia használata is: 1766-ban a cári kormányzat a »Bajkálon inneni« burját mongolok 56 nemzetségében mintegy 20 ezer harcost íratott össze hadi szolgálatra – ami összességben azonos nagyságrendet mutat a muszlim forrásokban szereplő madzsgarok húszezres hadával. Csakhogy amíg a legnagyobb burját nemzetség ekkor 2300 harcost tudott kiállítani, a legkisebb csupán 120-at. Azaz a legnagyobb burját nemzetség önmagában is olyan erőt képviselt, ami nagyságrendjében összemérhető lett volna a steppe egyes korábbi népeinek teljes fegyveres erejével. A lista elején szereplő »első« néhány nemzetség pedig katonailag alighanem erősebb volt, mint a végén szereplő több tucat együttvéve. Hasonló volt a helyzet az 1500 körül Sejbáni kánhoz csatlakozó özbegek esetében is: míg a Durmen nemzetség 1000, a Najman pedig 700 harcossal csatlakozott, a Sejk Murid vezette, beszédes nevű Madsar nemzetség csupán 200 harcost állított ki.
Valószínűleg ez az egyik fontos oka a Krímben is a Sirinek kiemelt státuszának. Ha egyes krónikák talán számszerűen túloznak is, amikor a 15. század végén a Sirin bég 20 ezer »testvéré«-ről írnak, az nagyon is sokat elárul a kánságon belüli erőviszonyokról, hogy 1543-ban a Sirinek 5000, az Arginok és Kipcsakok 3000–3000, a Mangitok pedig 2000 fővel vettek részt az az évi cserkesz hadjáraton. A Krímben ugyan mindig négy-öt nemzetség birtokolta a karacsi státuszt, de nem mindig ugyanaz a négy vagy öt. Amelyik valamiért meggyengült, az presztízsben is hátrébb sorolódott, s hosszabb időtávot tekintve kieshetett a kiváltságos karacsi nemzetségek sorából. Például ha egy, az addigiaknál erősebb, tekintélyesebb vetélytárs nemzetség érkezett a Krími Kánság határain kívülről. [...] Ez a változás jól követhető mind a krími történelemmel foglalkozó elbeszélő források, mind a különféle államközi dokumentumok nyomán: a karacsi nemzetségek, illetve vezetőik felsorolása/aláírásának sorrendje a mindenkori belső erőviszonyok alakulását tükrözi a kutatók számára. A külföldi kutatók több generációja – Marquart, Bury, Dunlop, Macartney, Pritsak, Grousset – meglehetős egyöntetűséggel alkalmazott hasonló gondolatmenetet a korai magyar történelem forrásaira: ha a DAI-ban a törzsek listáján a kavarok az élen szerepelnek, akkor a törzsszövetség élén a kavarok álltak, s akkor az sem lehetetlen, hogy a magyarok első fejedelme, a vezérnévsor élén álló Álmos/Árpád is kavar lett volna. Habár ez a két állítás aligha függhet össze ennyire egyszerű módon, egy ilyen törzs-, illetve nemzetségfelsorolás esetében mégsem tűnhet mindenképpen elvetendőnek az a – sok kutató számára, bizony, nagyon is kézenfekvő – értelmezési lehetőség, hogy a listán a nevek sorrendje a megnevezett alkotóelemek presztízs- és rangsorrendjét tükrözheti. Meglepő módon ez az elképzelés mégis gyökeresen eltér attól, ahogyan a magyar tudományosság zöme vélekedett a problémáról. Az 1930-as években még a kiváló turkológus, Németh Gyula sem ilyen magyarázatot adott a DAI e rövidke mondatára, hanem »megtette« a kavarokat – talán a mongol birodalomban alkalmazott mintákat szem előtt tartva? – alávetett »segédnépnek«, akik csupán a hadrendben elfoglalt helyük miatt sorolódtak az »első törzsek« közé (tulajdonképpen: elé), valójában mégis alárendelt szerepet játszottak a »Hétmagyar« törzsszövetségben. Tette ezt annak ellenére, hogy forrásaink sem a kavarok legyőzéséről, sem alávetéséről, sem konkrét elővéd szerepükről nem szólnak – ellentétben mondjuk az Anonymusnál Kijev alatt vereséget szenvedő, és ez után csatlakozó kunokkal, akiket Németh minden további magyarázat vagy érvelés nélkül egyszerűen »kovár«-nak hív –, vagy a behódoló és Anonymusnál túszokat adó, tehát ténylegesen alávetett népként kezelt, a korai középkorban valóban több ízben előhadként működő székelyek esetével, akiknek a példái nyilvánvalóan ott álltak Németh gondolatmenetének hátterében. A magyar történetírásban már korábban meggyökeresedett az eltérő eredetű szöveghagyományok összetartozásának, összefésülhetőségének gondolata – sőt szükségessége! –, amihez a későbbiekben Györffy György éppúgy ragaszkodott, mint Kristó Gyula. (A hadrendben elfoglalt helyzet ötletéből kiindulva pedig végül még egy egész – pusztán nyelvi hipotéziseken »nyugvó« – törzsszövetséget leíró történeti, szervezeti rekonstrukció is született Berta Árpád tollából.) Így Dénes József vagy Várady László szinte egyedül állt 1988-ban, illetve 1989-ben azzal a magyar szakirodalomban kevéssé közismert véleményével, hogy az általa ismert felsorolások esetében a sorrend egyben rangsort is jelentett. [...] A kérdésre új fényt vethet az is, hogy a Krímben az egyik legelőkelőbb országalkotó nemzetség, a Sirin is a csatarend élén állt a centrumban – míg a többi nemzetség a szárnyakon kapott helyet –, vagyis a hadban való »elöljárás« korántsem feltétlenül jelentett minden esetben alacsonyabb rangú pozíciót a hatalmi rendszeren belül. Ha tehát a kavarok vizsgálata nem »kanyarodott« volna teljesen más utakra a magyar tudományosságban, s az előző történészgenerációk sora a kavarok történetével nem akarta volna feltétlenül a székelyek vagy Anonymus »kumán«-jai, netán a kálizok történetét is összekapcsolni/megmagyarázni, akár már történeti »közhely« is lehetne, hogy Árpád honfoglalói a menekült kazár lázadók népét – a Mangitok esetéhez hasonló módon – kooptálhatták saját szervezetükbe, s nyolcadik törzsként »az első törzsek rangjára emelték őket« [...] Arról ugyanis, hogy a DAI információjának keletkezési pillanatában fennálló állapot tartóssá válhatott-e, a kavaroknak sikerülhetett-e megtartani ezt a pozíciót a későbbiekben is, erről mit sem árulnak el szűkös forrásaink. Ahogyan arról sem, hogy mi is volt az a konkrét politikai szituáció, amiben ez a csatlakozás létrejöhetett, és vajon történt-e esetleg hasonló eset a későbbiekben újabb idegen néprészekkel is, például a besenyőkkel, amelyek esetében pedig – szintén a Mangitok hoz hasonló módon – erősen feltételezhető valamiféle dinasztikus összeköttetés az Árpádokkal, és be is települtek az Árpádok uralta területekre. A szilárd szervezeti keretek keresése, illetve történeti hipotézisek formájában történő folyamatos »újjáalkotása« közben ugyanis a kutatók rendre megfeledkeznek arról, hogy a DAI, a muszlim források vagy netán a magyar krónikáshagyomány adott időpillanatra nézve fixnek tűnő beszámolói ellenére valószínűleg mégiscsak egy nagyon képlékeny és nyitott rendszert vizsgálnak, amelyben a változékonyság legalább annyira fontos elem, mint az állandóság. Ráadásul egy ilyen típusú, steppei szerveződés esetében a »bővülés« azért is lehetett viszonylag könnyű, mert az utókor által konstruált valamiféle tartós etnikai homogenitás egyáltalán nem szerepelt a bővülési folyamatok feltételei között. A korai magyar történelemben Álmos és Árpád honfoglalóinak 870 és 970 közé eső története pedig mindenféle szempontból igencsak mozgalmas lehetett: régi területek vesztek el és új területeket vettek birtokba, új nemzetségek tűnhettek fel az egyre gyarapodó, sokáig egyre sikeresebbé váló hatalmi szervezetben, ugyanakkor arra is volt lehetőség, hogy a kudarcok nyomán »vezérek«, illetve »vezérnemzetségek« veszítsék el korábbi hatalmi pozícióikat, közben pedig akár új »szövetségi« és dinasztikus tisztségek keletkezzenek, netán enyésszenek el, sőt akár egyes néprészek is kiválhattak közben, anélkül, hogy a steppéről ismert tradicionális, de mégis nagyon rugalmas hatalmi/ideológiai keretrendszernek mindeközben feltétlenül érdemben meg kellett volna változnia." (Árpádhonfoglalóinak..., 372–3, 377–80)
Tehát a besenyő Erdim törzs esetében már a névetimológia világosan ellentmond a 'segédhad, segédtörzs' értelmezésnek, ugyanakkor történeti példák szólnak az első törzsek irányítói, "vezéri" – politikai értelemben minimum primus inter pares– mivolta, hadrendben elfoglalt közbülső helye és szövetségi rendszeren belüli jelentős katonai túlsúlya mellett.
"És a 37. besenyő fejezetben ott áll ezek Volgán túli szomszéd népének a neve: »mazaroi«"
Micsoda?!?
Nekem valami nagyon azt súgja, hogy a javítást eszközlő Moravcsik már rég alternek lett volna kikiáltva, amiért "átértelmezi" a párizsi kézirat híradását, azonkívül napi cca. 50 hozzászólásban vitatnák a "hozzáértők" a mazaroi ~ magyarok megfeleltethetőséget hangrendi okokból...
Viszont ha indokolatlan a Mάζαροι > Χάζαροι emendáció, és az előbbi népességben csakugyan magyarokat kellene latni, tehát az oguzok magyar szövetségben támadtak volna a besenyőkre (abban nem vélek nehézséget felfedezni, hogy a Μεγέρη helyett itt Mάζαρος áll, a cédulázásra tekintettel), akkor találgathatjuk, kikről lehet szó. Gondolhatunk akár Kazáriában alkalmazott zsoldosokra (ezt kevéssé látom valószínűnek), akár az Amu-darja deltavidékén maradt – és immár mohamedán fennhatóság alá került – māğār-okra.
És itt lenne érdemes feleleveníteni Maszúdítól, amit az Aranymezőkben ír, s amit Kmoskó és Zimonyi még a régi, 1800-as évekbeli, akkor rendelkezésre álló kéziratok és szövegkiadás alapján közöl (Kmoskónál ez érthető, hiszen jóval az 1960-as évek előtt meghalt, Zimonyit viszont joggal rója miatta meg arabista kollégája, Ormos)...
Te vetetted fel, hogy a DAI párizsi kéziratában mazaroi szerepel, de ezek szerint nem ismered az Aranymezők eredetibb manuscriptumai alapján készült 1965-ös szövegkiadás vonatkozó részét. Itt a 893. évi számánida hadjárat következményeiről beszélünk.
Itt idéztem a vonatkozó szöveghelyet, de egyrészt nem teljes egészében (más szempontból jött elő), a minket érdeklő részlet nincs benne, másfelől ez Kmoskó fordítása, aki még a Meynard-féle 1861-es szövegkiadást vette alapul:
Akkor már miért nem banğar ~ *manğar, az előbbi legalább adatolt, mindenféle értelmezéseitől függetlenül, és az m/b hangátmenet is jól ismert jelenség.
A Xvadāynāmag (= Királyok könyve) c. szászánida munka Ṭabarī által készített átdolgozása szerint egy banğar nevezetű népcsoport tört be Iránba az abházok, a balanğarok és az alánok szövetségében északról, a Kaukázuson át, akiket Kārnāmagjának (= Tettek könyve) értesítése szerint I. Xusrō 541-ben vert le, másodjára pedig már Ištämi (Szilzibulosz, Marquart szerint *Sinǰēpīk, Harmatta szerint *Sirǰiβuɣ vagy *Silǰiβuɣ) nyugati-türk jabgu alattvalójaként az abkházok és a balanğarok társaságában említi őket a szóban forgó kézirat, 568-ból.
"Annyi egészen biztos, hogy az A. szerint 3. kavar törzs önelnevezése egyértelműen FU eredetű,
ami "némileg" meglepő egy kazar nyelvű törzsnél"
Miután a törzs egy hatalmi-politikai alakulat, egyesek számára talán nem meglepő, ha azt mondom, ennek elnevezése az égegyadta világon semmit nem árul el mögötte rejlő etnikum nyelvéről, de még genetikájáról sem. De tegyük fel a példa kedvéért, hogy igazad van, és "minden kétséget kizáróan" finnugorok ezek az egy- és kétszótagú törzsnevek. Akkor szerinted mi zárja ki, hogy a Subotci-horizont kialakulási területének Aral-tó vidéki kontaktzónájából egy finnugor nyelvű etnicitást Khawārizmbe befogadjanak, ott az török, iráni, esetleg arab nyelvet vegyen fel, majd, hogy ne legyen ilyen egyszerű, közülük csapatostul szegődnek el egyesek Kazáriába, viszik a törzsnevet (töredék törzs), és ott szerveződik körülöttük e név alatt egy új, sokkal erősebb törzs? Majd ezek fellázadnak a kagán ellen, és északnyugatra, a "türkökhöz" távoznak. Számomra ez egy akár még le is játszható forgatókönyv, de persze csak a példa kedvéért hoztam, hogy lásd, mennyit ér a népnevek meg a népnevet viselők által beszélt nyelv közötti összefüggésre hivatkozni. És akkor arról még nem beszéltünk – mert nincs miről –, valós adatok híján mennyit érnek az általad hozott *mańćɜ meg 'sövény' viccnyelvészeti népnévi etimológiák. Miért ne legyen az amúgy 'elkerített hely, erdei kert, vadaskert' jelentésű nyék, a manysi nēγ- ’(össze)köt, kötöz’ vagy az osztják newəj- ’összefon, köt (fonalsodrás a szövésnél)’ helyett, mondjuk, nâg 'kígyó' mint totemállat a νέκη-ből (még Kāšgarī is említi 'a kígyó éve' összetételben, ti. hogy AH 469 = AD 1092-ben, a kígyó évében írta a könyvét, vö. Clauson i.m. 776)? A magyar esetében pedig miért ne hozakodhassunk elő az első elemnél a vallásalapító Mohamed nevének változataként ismeretes, ennélfogva már-már istennévi szerepkörben használt Madi, Madï, Mädi tulajdonnévvel, illetve a 'barát, társ, segítő' jelentesű -yar szótaggal az utótag etimonjaként? (Baski, A kazak madijar nemzetségnév és a magyar népnév állítólagos közös eredetéről, in: Nyelvtudományi Közlemények 107, 2010/11, 95–130)
Mielőtt nyugovóra térek, egy tanulságos fejezet Olekszij Komartól – Mas'ūdī idézendő szöveghelyével bizonyos értelemben kitűnően rezonál:
"A ’szrosztki kultúra’ [...] a kimekek és a Kimek Kaganátustól függő népek anyagi kultúrájaként értelmezték (Kiszeljov 1949; Gavrilova 1965; Mogilnyikov 1981; Szavinov 1984; Szavinov 1994; Nyeverov 1988) [...] A leletanyag összetétele ‒ a kerámiát és a női ékszerek helyi sajátosságait leszámítva ‒ valóban lehetővé teszi, hogy egységesen a ’szrosztki’ fogalommal fedjünk le egy igencsak kiterjedt régiót, illetve a lelőhelyek egy nagyobb csoportját. Ha azonban a temetkezési szokások, a kézzel formált edények és a női ékszerek sajátosságait fontos markerként vesszük figyelembe, akkor már az egymással szomszédos ’lokális változatok’ kulturális egysége is rögtön problémássá válik [...] A szrosztki kultúrkör meghatározó leletegyütteseinek elterjedését (75. kép; 76. kép) a kutatók hagyományosan az Ujgur Kaganátus 840-ben bekövetkezett bukása utáni időszakhoz kötik, viszont a kimekek vándorlása jóval hamarabb, már a 766–821 közötti periódusban megkezdődött (Kumjekov 1972, 114). A vándorlások, illetve a kulturális hatások célpontjai közül az egyik a barabai sztyepp (Бараба 1988, рис. 3–5, рис. 9, рис. 19, рис. 28, рис. 36, рис. 37, рис. 40, рис. 46) és az Ob folyó Novoszibirszk környéki szakasza lett [...] A besenyők és oguzok anyagi kultúrája igen
közel állt egymáshoz, a szrosztkitól viszont különbözött. Mint ahogy korábban már hangsúlyoztuk, a szubbotci lelettípusra jellemző lószerszámok tekintetében a közös elemeket nem a szrosztki, hanem a besenyő és oguz leletanyagban fedezhetjük fel. Ugyanakkor külön-külön mindhárom csoportban vannak olyan tárgytípusok, amelyek párhuzamba állíthatók a szrosztki típusú leletekkel [...] Az írott források szerint a Dél-Urálban legkésőbb a 9. század második feléig megjelentek a baskír (baskort) törzsek (Kovaljevszkij 1956, 130; Konovalova 1999, 193; Ibn Hauqal 1964, 387, 389; Jauber 1975, 406–409; Masudi 1962, 108), és feltehetően ezzel lehet kapcsolatban az, hogy a szrosztki hatás elérte az Urál vidékét. Körülhatárolva a szubbotci horizont leletanyagának kialakulási területét, egy háromszöget kapunk, amelynek csúcsait délnyugaton az Aral-tó keleti előtere, északon az Urálontúl Cseljabinszk környéki része, keleten pedig az Irtis felső folyásvidéke alkotja. A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján ennek a területnek a további szűkítése egyelőre nem lehetséges." (A korai magyarság vándorlásának történeti és régészeti emlékei, Martin Opitz, Bp., 2018, 199–202)
Ebből az idézetből is kitetszik, hogy egyes bāšğir/mağġar törzseket a kimekek nyomhattak az Urál déli lejtői környékére közvetlenül az Ujgur Kaganátus 840-es bukása után. De Khawarezmben (Transzoxianában) 893 körül még nyilvánvalóan maradt belőlük bőven, ha az oguzokkal karöltve át tudták űzni a besenyők egy részét a Volgán (azokat, akiket a muszlim szerzők a továbbiakban kazár-besenyőknek neveznek).
Ja, és hát az sem mellékes, hogy a Subotci-horizont kialakulási területének egyik határvonalát az Aral-tó keleti előterénél húzza meg Komar. Az Ujgur Kaganátus bukásától a 80/90-es évekig, tehát addig az időszakig, amikor a "türkök" (nagyjából a Subotci-népesség) már sülve-főve hadakoznak Bécs környékén a kavarokkal, alig fél évszázad telik el – ki tudja, mi történt azalatt a Volgán túl. Mindenesetre a kavar (=khawarezmi) jelenthet simán khawarezmi törököt, akik közül a kazárok is bőven fogadtak fel zsoldosokat. Mivel pedig a vallási türelem akkoriban még kifejezetten jellemző volt az iszlám hódítókra, ezeknek az erőszakos áttérítésével sem kell minden esetben számolnunk.
"furcsa lenne, ha ebből kettőnek a törzsneve -- a jelenlegi nyelvészeti konszenzus szerint -- FU etimológiával rendelkezne"
Furcsa lenne vagy sem a számodra – nincs megbízható finnugor etimológiája a Μεγέρη és Νέκη törzsnévnek. Kikövetkeztetett, nem dokumentált, *-os alakkal való küszködések vannak a megyer esetében, de a nyékre is csak egy majdnem ennyire siralmas, életszerűtlen 'sövény' magyarázatot tudtak összelapátolni, holott Somfai Kara Dávid és különösen az ő nyomában Baski Imre számos, részben még élő kipcsak példát hozott a 'Mohamed társa, barátja' értelmű madyar, madiyar, madïyar, madiyyar, mädiyyar, mädiyar, mad’yar nemzetségnévre, sőt ezek közül egy, a baskír nyelvterületen élő kipcsakoknál fellelt alnemzetségnév még az eredeti, rövidülés előtti möḫämädyär névformát képviseli. (A kazak madijar nemzetségnév és a magyar népnév állítólagos közös eredetéről, in: Nyelvtudományi Közlemények 107, 2010/11, 95–130)
Gyengébbek kedvéért: ez semmiféle "néprokonságot" nem jelez, mindössze annyit állíthatunk a segítségével, hogy kipcsak környezetben meglepően széles körben elterjedt a 'Mohamed barátja' kifejezésből ejtéskönnyítéssel lerövidült madiyar személy- és nemzetségnévi forma, vö. Muḥammad-ī(y)-yar > Mamad-i(y)-yar > Mad-i(y)-yar > Madi-yar > Mad-yar (az egyszerűbb kiejtés miatt érthető módon szinte kizárólag rövidült alakokkal lehet találkozni).
Így a bašgor/maǰɣar törzsnévre rögtön kétféle, bőséggel adatolt és egyaránt könnyen elfogadható, kézzelfogható etimológiánk is van ('öt ogur' és 'Mohamed barátja'). Ezzel szemben a kínkeservvel összehozott finnugoros alak: közröhej. Még csak nem is adatolt! A DAI számain alapuló, a baskír/bašgur népnévvel azonosnak mutatkozó beš-gur/baš-gur 'öt törzs' magyarázat mellett tehát számításba kell vennünk egy madyar, madiyar 'Mohamed barátja' etimológiát. Elhárultak tehát az akadályok annak útjából, hogy a Μεγέρη törzs nevét egy, a muszlim valláshoz kötődő etimonból vezessük le.
Szintén pillanatok alatt lehetett török etimológiát találni a Νέκη génosz nevére Clauson történeti-etimológiai szótára segítségével. A nâg = 'kígyó' magyarázat ráadásul sokkal testhezállóbb egy törzs megnevezéseként, mint a finnugoros nyelvészet által felhozott 'sövény(kerítés)'. A kígyó lehetett akár totemállat is.
Middle English snake, "a long, limbless reptile," from Old English snaca, Old Norse snakr "snake," Swedish snok, German Schnake "ring snake", Old Irish snaighim "to creep," Lithuanian snakė "snail," Old High German snahhan "to creep")
A törökbe a szó – így a karahánida udvarban a 11. században munkálkodó Kāšgarī szótárába is – feltehetően iráni jövevényként került.
A kavarok nyelvi és etnikai hovatartozása szempontjából egyébként nincs különösebb jelentősége törzsnevük etimológiájának, ahogyan az megfordítva is igaz: elméletileg iráni-középperzsa-szogd nevű török etnikumok is simán átkerülhettek Khawārizmből a kazár bég zsoldosseregébe (az ún. orszokba), attól még ugyanúgy képesek voltak török vagy iráni nyelvet közvetíteni a DAI "türkjeihez" a csatlakozás után. De ez csak egy tisztán elméleti megfontolás.
Pedig a megoldás rendkívül egyszerű: a kulcsot a 39. fejezet utolsó mondata adja a kezünkbe, mely arról szól, hogy a kavarok három génoszában egy fejedelem van. Így a 38. fejezetben 3 helyett csak 1-et vontak le a a törzsek számaként rendelkezésre álló 8-as számból.
"A 40. fejezet első mondata szinte belekapaszkodik a 39. fejezet utolsó mondatába"
Szerintem valahol itt van a kutya elásva: az αὕτη ἡ προρρηϑεῖσα (= 'ez az előbb mondott, előbb említett') kifejezés Árpád törzsére vonatkozik az említett 3 kavar génosz közül, hiszen az előző mondatban őróla esik szó. Az utólagos fejezetekre osztás zavaró, mivel épp az említett két mondat között húzzák meg a fejezethatárt, s ezáltal az embernek olyan ézése keletkezik, mintha ez a két mondat mégsem tartozna olyan szorosan össze. Mivel azonban a 39. fejezet legutolsó mondata azt állítja, a 3 kabar törzsnek egyetlen közös arkhónja (= fejedelme, egyeduralkodója) van, emellett az a benyomás is támad, hogy a három kavar törzs egyetlen egységet alkot (ami "türk" viszonylatban bizonyos értelemben úgy is van). Szemmel láthatóan ez az utóbbi olvasat vezette a DAI kompilátorait oda, hogy a 38. fejezetben a "türk" törzsek számának megállapításakor a kavar törzseket egyetlen egységként kezeljék, az adott nyolcas számból így számolták ki tehát a "türkök" törzseinek számát. A szövetség törzseinek száma és az egyes törzsek elnevezése adott volt, és maradt is – a besenyő törzsszövetséghez hasonlóan itt is 8 törzsről beszél a DAI, amiből ugyanúgy 3-at mond vezértörzsnek –, az összeállítók mindössze a "türkök" törzseinek számát adják meg hibásan a 38. fejezetben az említett téves megközelítés folytán. A Subotci-horizont népe így 5 törzsre tagolódott volna, melyek név szerint, a DAI-ban közölt sorrendet megtartva: Κουρτουγερμάτου, Ταριάνου, Γενάχ, Καρή, Κασή. Ezen törzsekhez hasonló nevűek Baskíriából ismertek. Németh Gyula és Hóman Bálint már az 1920-as évek végén, 30-as évek végén úgy vélekedett, hogy maga a baškír, bašgur, bašgor népnév sem más, mint a beš és az ogur kifejezések származéka, tehát a beš ogur 'öt ogur' összetétel (vö. pl. onogur 'tíz ogur' vagy 'tíz nyíl').
"Az n kiesése arra mutat, hogy a magyarok már voltak tudatában a török megnevezés összetett voltának, ennek ellenére érthetetlen módon az írásos korig fennmaradt a vegyes hangrend. Ez csak úgy magyarázható, ha a törzsnév kialakulása és magyar nyelvi környezethez való adaptálódása (átvétele) időben közel volt még a honfoglaláshoz. Ez ismét arra mutat, hogy ha még a vezértörzs nevének átterjedését az egész népre fel is tennénk, ennek lezajlására kevés lett volna az idő"
Mielőtt még jobban belebonyolódnánk, pár apróság, csak úgy laikus szemmel:
- Volt honnan kiesnie annak az /n/-nek? Lejegyzés híján? - Honnan tudjuk oly magabiztosan ennyi sok száz év távolából, eleink minek voltak és minek nem a tudatában? - Mi szükség egyik megalapozatlan, adatolhatatlan feltevést építgetni a másikra? - Miért nem a kutatás jelen állása szerint is a magyarság neveként elfogadott, a mohamedán kútfőkben felváltva használt bašğir(d) / bāšğird / bāškor ~ māğār/mağġarīya névpárt vizsgálgatjátok (amely Sudár és B. Szabó megfigyelése szerint ráadásul egyszerre nem is szerepel egyazon forrásban, tehát adott szerző vagy az egyik, vagy a másik névalakot használja)?
- Mi az oka, hogy egy kikövetkeztetett valamit elemezgetsz és részesítesz előnyben a bőségesen adatolt, magyarokra vonatkozó népnévvel szemben? Amely kikövetkeztetett valami szemmel láthatóan nem is hasonlít különösebben dokumentált elnevezésünkhöz, és már puszta feltételezésével is egyik nehézséget szüli a másik után a beható köldöknézegetés közepette?
A.: "Mármint a "türkök", nem ahogy ti anakronisztikusan lemagyarozzátok őket."
A.:
"Türkök alatt a Kárpát-medencébe frissen beköltözött honfoglalóink értendők. (Olajos Terézia szerk., Bizánci források az Árpád-kori magyar történelemhez, Lectum, Szeged, 2014, 13–6)"
Akkor talán nincs is semmi "anakronizmus" a részünkről.
Onnantól kezdve nincs, hogy a megyer/magyar törzs neve átment a Kárpát-medence lakosságának egészére, az ottani, finnugor nyelvet beszélőkre. Egy ilyen tágabb körű szóhasználat leginkább a 11. századtól tarthat igényt létjogosultságra.
Azok a magyarok, akikről a Jayhānī-hagyomány (Ibn Rusta, a gaznavida udvarban munkálkodó Gardēzī stb.) és a további mohamedán szerzők (pl. Idrīsī) beszélnek, még egy jóval szűkebb körű csoportosulás: akárhogy tekintünk is rájuk, kazár-khawarezmi zsoldosokként, kazár orszok képviselőiként vagy finnugor nyelvű "török" törzsként (Szubotci-népesség), a 9. században a magyar még a 7-8 tagú törzsszövetségnek is maximum csak az egyik eleme – bár, épp a mohamedán szerzők tanúbizonysága szerint meghatározó komponense.
Természetesen valamennyi népnév jelentéstartalma folyamatosan változik a történelem folyamán, de esetünkben a Szent István-i hódítások ebben a vonatkozásban egy jelentős ugrást képviselnek.
Olvastam Róna-Tas könyvének egy román recenzióját (ami arra van kifuttatva, hogy a nagy tudású és elismert R-T is osztja az elfogult és igazolatlan magyar álláspontot, miszerint a magyarok előbb jelentek meg Erdélyben, mint a románok ...). Szerzője szerint a román pejoratív bozgor a baskír származéka, amely a 13. sz.-ig adatolt Erdélyben. A furfangos koma ezzel is a románok korai jelenlétét próbálja igazolni...
Ja, a baskír elnevezésről egyébként van Róna-Tasnak egy nem hülye gondolata a lentebb emlegetett könyvében. Elég hosszan fejtegeti a dolgot, levezetve a szó eredeti alakját is (ami szerinte "bachgird") de a lényeg kb. ez:
Ez egy volgai bolgár szó. Tőlük vették át a náluk járt arab utazók is és később a mongolok is és kb. mindenki más. A volgai bolgárok elnevezése lehetett ez a magyarokra - szóval külső és nem önelnevezés - és ők használhatták később a kb. azon a területen formálódó, kialakuló baskír etnikumra is (már csak területi alapon, mint ezer más helyen szkíták-hunok, hunok-avarok, magyarok, avarok, alánok-ászik stb. stb.).
Sokan tudják, Romániában a bozgor szót a magyarokra mondják, s állítólagos jelentése: hazátlan.
Szilágyi N. Sándor ezt nem így gondolja: „Nyelvészeti szempontból nézve ez a bozgor ritka érdekes eset (…) a románok a bozgor szó „hazátlan” jelentéséről nem tudnak. Nem is hallottak róla soha. (…) Ők abban a hiszemben vannak, hogy ez a szó azt jelenti: „magyar”, csak egy kicsit csúfolódva, becsmérelően, meg nem is egészen jóindulatúan mondva”.
De akkor mit jelent? Talán a baskír szóval azonos: „1849-ben a szabadságharc leverésére idesereglett cári csapatok harcosai állítólag összetévesztettek bennünket a baskírokkal, és így neveztek minket is, a románok meg eltanulták tőlük, kissé elváltoztatva a szó alakját.” De ez alig hihető. „A másik magyarázat szerint a bozgor mint csúfnév a szláv (orosz?) bez „nélkül(i)” és gora „hegy”, más változat szerint gorod „város” szavakra volna visszavezethető, így hát mi eszerint „hegyek”, illetve „városok nélküliek” volnánk.” Ez sem bizonyítható. Szilágyi tanár úr magyarázata: „szóvegyüléssel keletkezhetett, mégpedig úgy, hogy vége az ungur vége, az eleje meg — hogyan is mondjam ezt most szépen, úgy, hogy senki se higgye, hogy csúnyákat akarok beszélni? — a magyar bozmeg eleje. Nemcsak azért írtam így, mert ez talán jobban tűri a nyomdafestéket, hanem azért is, mert ezt a románok így hallják. Abban pedig, hogy a bozgor kialakulhatott, az is közrejátszhatott, hogy az ungurnak ikerszói formája is van, az ungur-bungur. Ebből az ungur előtag semlegesebb, az ungur-bungur viszont csak csúfnévi használatban fordul elő. (Gyermekkoromban engem is bosszantottak vele.) Ide már csak egy kis szellemesség és pajkos kedv kellett, a bun– szókezdet boz-ra cserélése a megfelelő magyar szó alapján, s máris megvan az ungur-bozgor, vagy egyenesen külön a bozgor (a második szótagbeli o az első szótagbeli o hatására jelenik meg)”.
És ha nem hiszik, itt az indoklás: „Ezt a magyarázatot az is alátámasztja, hogy a világ minden részén gyakori eset, hogy egy másik népet annak valamely gyakran használt, rá jellemzőnek tartott szavával neveznek meg. Az új-zélandi maorik például a franciákat Wiiwii-nek hívják, mert minduntalan azt hallották tőlük, hogy oui, oui „igen, igen”. Főleg a hadseregben nálunk is divat volt régebben a magyarok körében a románokat nustyuknak hívni. Úgy látszik, a románok a boz(meg) használatát tartották ránk igen jellemzőnek, és hát ha őszinték akarunk lenni, alighanem okuk is volt rá.” (Az eredeti írás megjelenésének helye: Szabadság 1997. augusztus 15.)
Szívesen olvasnék LvT-től fejtegetést a bozgor szó eredetére.
A kereső azt dobja föl, hogy sértő, pejoratív, feltehetően szláv eredetű román kifejezés a magyarokra, amely népetimológiásan 'hazátlan'-t, 'földönfutó'-t jelent. Lehet-e köze a muszlim források basgord, baskír stb. népnevéhez?
Egy, a románok által kifejezetten a magyarok froclizására használt kifejezésről beszélünk. Hangalaki egybecsengés miatt gúnyolnak ezzel minket?
"Dzsajhánít évtizedekkel megelőzve más khawarezmiek (kálizok) már élénken érdeklődtek az európai sztyeppék törökös népei iránt. A kazár másoduralkodó, a bég zsoldosairól, az orsokról van szó. Közvetlen felettesük, a bég a 9. század második felére már annyira nyeregben érezte magát, hogy az Iránban és Khawarezmben egyaránt használatos sah (isa) címmel sem átallotta felruházni magát"
A muszlim források māğār-bāšğird (mağġarīya-bāškor) népe az, amelyik nézetem szerint már a 830-as években a Volgán frissen átköltözöttek felé tájékozódik, és feltehetően kezdettől fogva együtt is működik velük. Gyakorlatilag egy, a kagántól csak névlegesen függő csoportosulás, 'Mohamed barátai' (az etimológiai felismerés érdeme Somfai Kara Dávidé). A bég közvetlen irányítása alatt állnak. A Szubotci-horizont népének megjelenésével egy időben kér és kap Kazária bizánci segítséget egy új erődítmény, Sarkel megépítéséhez azon a vidéken (Petronasz Kamaterosz tevékenysége).
"A baskíroknak két törzsük van, akik az oguzok vidékének szélső határán laknak (ḳabīlatān yaskunāni fī ākhār al-ghuzz) a bolgárok mögött. Számuk eléri a kétezer férfit, akik a sűrű erdőkben tartózkodnak és a szomszédos [népek] közül senki nem tud hatalmat gyakorolni felettük. A bolgároknak [azonban] engedelmeskednek – az ő hatalmuk alatt állnak, [pedig] nagy erejük van és erősek. A másik fajta baskírok a besenyőkkel szomszédosak. A besenyők és a baskírok turkok, szomszédosak Bizánccal (al-Rūm)."
"Egy menekülő csapat igen furcsa lett volna első -- vezető -- törzsként, feláldozható elővédként már sokkal hihetőbb"
Nem menekülő törzs voltak, csatlakozáskor ők diktáltak a kagánnak, ők erőszakolták ki a kavar fejedelem megválasztását (vö. például, amikor Jagelló királyt választottunk, mert a nemesek azt ítélték kedvezőbbnek a maguk és az ország számára). Az amúgy lekötelezett, három éven át a kagánnal harcoló, a többi elteberhez hasonlóan előkelő kazár nővel kiházasított Levedi is nyíltan a szemébe mondja most már az egyre inkább névleges hatalmúvá váló nagykirálynak, hogy "nem fogadhat szót neki", mert "fesz van", pártütés van, a bég khawarezmi zsoldosaival akarnak összebútorozni.
Uncsi és legfőképp nem jó a régi séma.
A besenyők három kangar törzsével sem alávetett, elő- és utóvédszerepet betöltő etnicitásként számol a kutatás: "[a DAI] besenyőkről szóló tudósításának bevezetése (cap. 3715 9) alapján [...] megállapíthatjuk: [...] az a három törzs, amely a kangar nevet viselte, a besenyő törzsszövetség három első törzse, vagyis vezértörzse volt".
Czeglédy Károly, A kangarok (besenyők) a VI. századi szír forrásokban, in: A Magyar Tudományos Akadémia Nyelv- és Irodalomtudományi Osztályának Közleményei 5/1–4 (1954), 270 https://real-j.mtak.hu/1702/
Kapetronról jut eszembe Szkülitzész megjegyzése arról, hogy a szeldzsuk seregben a daylamiak mellett kabeirok is harcoltak – utóbbiakat muszlim hitű khoraszáni törököknek tartják –, sőt az említett történetíró már Szláv Tamás felkelői között (821–23) is említi őket, Theophanész folytatójával és a VII. Konstantin udvarában működő, örmény származású Genesziosszal egyetértésben. Szintén idevág az ifjabb Niképhorosz Brüenniosz közlése a ghaznavida Maḥmūd szultán (ur. 971. okt. 2 – 1030. ápr. 30.) kabeir harcosairól, akiknek ottani feltűnése a görög származású bizantinológus, Peter Charanis szerint magyarázatot ad arra, miért hívja Türoszi Vilmos (Historia rerum in partibus transmarinis gestarum, 7. fej.) Cobar-nak az Amu-darja folyót. Ezek az adatok szerinte nem hagynak kétséget afelől, hogy a kabeirokban az egykori Khwarezm lakóit kell látnunk (The chronicle of Monemvasia and the question of the Slavonic Settlements in Greece, in: Dumbarton Oaks Papers 5, 1950, 154, 50j).
Miközben Peter B. Golden (Khazar Studies I, Akadémiai, Bp., 1980, 139) egyetért Charanisszal (i.h.) abban, hogy az ominózus népnevet Genesziosz kéziratának megfelelően Σαβείροι-nak kell olvasni, a magyar nyelvet Goldenhez hasonlóan kitűnően elsajátító Bury ezeket a kabeirokat a DAI kabarjaival azonosítja (A History of the Eastern Roman Empire from the Fall of Irene to the Accession of Basil I., Macmillan & Co., London, 1912, 89, 2j).
Mint látható, Charanis érthetetlennek tartja, miért kellett az 1834-es bonni kiadásban a szaberoi-t kaberoi-ra javítani, ráadásul szerinte Genesziosz sokkal megbízhatóbb forrás, mint Theophanész folytatója, így egyenesen az utóbbinál tarthatnánk jogosultnak egy fordított emendációt. Megemlít mindenesetre két további kutatót, bizonyos Lamproszt és Vasziljevet, akik Buryhez hasonlóan a kabeirok kabar volta mellett tették le voksukat.
Oszmán levente (irreguláris katona) ábrázolása a Rålamb-albumból. A kötet, mely 121 db, tussal rajzolt és gouache-sal (átlátszatlan vízfestékkel) színezett miniatúrán mutatja be az oszmán-török viseletet, Claes Rålamb 1656–58. évi isztambuli követjárása révén került Svédországba (ma a Svéd Királyi Könyvtár tulajdona). Az egyes lapok elő- vagy hátoldalán svéd, francia, olasz, illetve latin nyelven feltüntették az ábrázolt, mindenféle rendű és rangú figurák nevét. A könyv az élénk színeiről ismert ún. muraqqa (perzs. مُرَقّع, ar. مورّقة 'amit összeillesztettek') jellegzetesen kései, ábrázolásmódjában már letisztult, az emberalakokat önmagukban, háttér nélkül bemutató darabja, melyet valószínűleg eleve tehetős nyugat-európai vásárlók számára készítettek.
A szócikk szerint az olasz levendi a velencei haditengerészetnek a Balkánról toborzott (görög, albán, dalmát) legénységét jelölte volna, tőlük vették volna át az oszmánok az újkor első századaiban a kifejezést, amelynek használatát a 17. századtól más irreguláris harcosok megnevezésére is kiterjesztették. Mivel ezek az irreguláris oszmán-török harcosok gyakran fosztogattak, a kifejezés egy 'csavargó, gazember' jelentést is felvett.
Ezzel szemben a már linkelt magyar Wiki-szócikk az EWUng-ra hivatkozva írja: "Balkáni vándorszóról van szó, amelyet az újperzsa لوند lävänd ’szabad, független; (önkéntes) katona; kalandor; stb.’ köznévből származó oszmán-török levent (levend-) ’önkéntes <főleg a török haditengerészetnél>, dalia; csavargó, naplopó’ szó terjesztett el." (EWUng II, Akadémiai, Bp., 1994, 895)
A bolgárellenes hadjáratot a DAI szerint Árpád Levente nevű fia vezette, ez azonban talán csak a segédcsapatok vezéri tisztét betöltő fejedelemfi jelzője, melynek jelentése kb. 'vitéz, daliás katona, hős', hasonlóan az 1045-ben 20.000 főnyi népével befogadott besenyő Kegen állítólagos személynevéhez; utóbbi 'haragos, szigorú, félelmetes' értelmű. A DAI Liünti névalakjának perzsa kapcsolatát a lävänd (لوند)-nek a török nyelvekben való kései, az iszlám hitre történő áttérés utáni megjelenésére hivatkozva vitatják, holott ez a közszó a jelek szerint elsőként nem az oszmán-törökökkel, hanem a kazároktól elszakadó khawarezmi zsoldosokkal, a belőlük verbuválódott kavar törzsekkel jutott el a Balkánra.
"levente: 1. a török uralom korai szakaszában (1568) léventa alakban lejegyzett közszó, jelentése 'török katona'. Az 1651-es följegyzés szerint már 'vitéz, daliás, harcos'. - 2. A szerb-horvát nyelvben a léventa szó régi jelentése 'török tengerész v. katona; vitéz, dalia; henyélő'. - 3. Az Erdélyi magyar szótörténeti tár (1657) szerint a levent 'harcias, támadó kedvű személy'.
[...] etimológiáját illetően megoszlanak a vélemények: a) Török jövevényszónak tartják, mely délszláv (szerb-horvát) közvetítéssel került nyelvünkbe; a török levent etimológiája tisztázatlan [...] A perzsa lavand jelentése 'szabad, független; katona, önkéntes; kalandor; tudatlan; lusta; kocsmatöltelék; feleségét szerető férfi; prostituált; szolga; pajkos, csintalan rosszcsont; jó hír' [...]
Levente, Liüntika (9. sz. vége–10. sz. eleje): →Árpád nagyfejedelem elsőszülött fia. – Neve Liüntika formában VII. (Bíborbanszületett) Konstantin bizánci cs. (ur. 913–959) A birodalom kormányzásáról szóló műve 40. fej-ében maradt fenn: »Abban az időben Liüntika, Árpád fia volt a fejük«. Ennek ellentmond az ugyanitt található tudósítás, mely Árpád nagyfejed. fiait sorolja fel: »Tudnivaló, hogy Árpád fejedelem négy fiat nemzett: elsőnek Tarkacsut (Tarkatzus, Tarhos), másodiknak Jeleget (Jelekh/Üllő), harmadiknak Jutocsát (Jutotzas), s negyediknek Zoltánt (Zaltas)«."
Honnan tudod, hogy a lázadók és a kagán között mikor került kenyértörésre a sor? Ha a DAI elbeszélési sorrendjét nézed, akkor is a fejedelemválasztás után. Levedi javasolta maga helyett Árpádot, ami egyaránt érdeke volt az érintett khowarazmieknek (=khorezmiek) és a "türköknek". Közös érdek volt az összebútorozás.
Egyébként a tényleges katonai erő birtokában a bég a kagán ellenében még egy szeparatista előkészület kitudódása esetén is simán kiharcolhatta vagy kizsarolhatta a fejedelemválasztáshoz való formális, de legitimációs szempontból feltehetően nehezen nélkülözhető hozzájárulást.
Amennyiben a kavar elnevezés 'khawarezmi, horezmi' etimológiája helyes, akkor a gesztákban, krónikákban káliz névalakot kellene várnunk, hogy ezzel a szóval utalnak rájuk. És utalhatnának is, mert a keresztes hadjáratok korában gyakran tesznek említést az egykorú keresztény szerzők Khawarezm földjéről – egy gond volt vele: hogy egy keresztény dinasztia őseiként megemlékezni róluk még annyira sem számított volna szalonképes dolognak, mint a múlt ködébe vesző, még a régi rómaiakkal hadakozó hunokról. Ezért hiányozhatnak írott kútfőinkből a kavarok, bármennyire is az ő ereikből, kazáriai képviselőiktől csörgedezett az Árpádok vére. Az aktuális politikai felállás, a khawarezmieknek (kálizoknak) a keresztény világgal ellenséges, a keresztes seregekkel hadilábon álló volta mindent eldöntött. Sokatmondó, hogy csak az uralkodócsaládon kívül álló Aba Sámuelt merték emlegetni de gente Corosmina minőségében, méghozzá aligha véletlenül egy – Ligeti szerint – mongol közvetítésű, tehát a magyarság körében általánosan nemigen ismert népi elnevezéssel.
A khorezmi, tehát szintén káliz származású számánida vezír és kátib, a nagy manicheus hírében álló idősebb Jayhānī, a kiskorú II. (Szerencsés) Naszr emír gyámja, aki később, 921-ben a volgai bolgárokhoz tartó Ibn Fadlánt fogadta ... érdemes lenne a magyar Álmos és a kövér volgai bolgár elteber, Almis közötti lehetséges genealógiai, névtani kapcsolatokat behatóbban kifürkészni
Dzsajhánít évtizedekkel megelőzve más khawarezmiek (kálizok) már élénken érdeklődtek az európai sztyeppék törökös népei iránt. A kazár másoduralkodó, a bég zsoldosairól, az orsokról van szó. Közvetlen felettesük, a bég a 9. század második felére már annyira nyeregben érezte magát, hogy az Iránban és Khawarezmben egyaránt használatos sah (isa) címmel sem átallotta felruházni magát.
"A kálizokról, azaz hwárezmiekről al-Garnátí annyit árul el, hogy titokban gyakorolják a hitüket, lehet feltételezni tehát olyasmit, hogy ők azok, akiket már az 1092-es szabolcsi zsinat határozatainak értelmében szankciókkal sújtottak, amennyiben kereszténységük színlelt volta és tényleges muszlim vallásgyakorlatuk napvilágra kerül"
Al-Garnáti három évig élt Magyarországon (1150–53), és egész sereg kripto-mohamedánról számol be nálunk: "megszámlálhatatlanul sokan vannak a hvárezmiek. A hvárezmi származásúak a királyt szolgálják, keresztényeknek tettetik magukat, s titokban tartják, hogy muszlimok".
Abū Ḥāmid al-Gharnāṭī: "Itt ezerszámra élnek a magrebi származásúak, és szintén megszámlálhatatlanul sokan vannak a hvárezmiek. A hvárezmi származásúak a királyt szolgálják, keresztényeknek tettetik magukat, s titokban tartják, hogy muszlimok. A magribi származásúak ezzel szemben csak háborúban szolgálják a keresztényeket, és nyíltan vallják az iszlámot."
Iványi Márton Pál
Taqīya a középkori Magyarországon? Kripto-muszlim taktikai színlelés az Árpád-ház időszakában
"singular oswār(ī), eswār(ī), early recognized by Arab philologists as a loanword from Persian meaning “cavalryman,” equivalent to Ar. fāres"
Eszerint nemcsak az arab sāvardi népnévről, de a könnyű- és nehézlovast egyaránt jelentő oswār(ī), eswār(ī) terminusról is könnyen hihették azt Bizáncban, hogy többes számú névalak, s így a Senga Toru által bemutatott kéttagú népnevek mintájára (pl. kuturgur-hunok, onogundur-bolgárok) írhatták át saját -oi képzőjükkel ezek magánhangzó-végződését.
Asāwera, Arabic broken plural form (the variant asāwīrāt also occurs in Yaʿqūbī, p. 202) of a singular oswār(ī), eswār(ī), early recognized by Arab philologists as a loanword from Persian meaning “cavalryman,” equivalent to Ar. fāres (cf. Jawālīqī, al-Moʿarrab, ed. Aḥmad Moḥammad Šāker, repr. Tehran, 1966, pp. 20-21). The Iranian background of the word is ancient: Old Pers. asabāra-, Parthian asbār (in an ostracon from Nisa/Nesā dated 72-71 B.C., cf. V. A. Livshits, Vestnik Drevneĭ Istorii, 1979, pt. 4, pp. 99ff.), Pahlavi aswār, NPers. sovār, savār.
The term was apparently used in Sasanian times for the cavalrymen of the army, the mailed swordsmen and archers who formed the backbone of the forces (Yaʿqūbī, loc. cit., Christensen, Iran Sass2, p. 265). In the accounts of the Muslim conquest of Iran, this term is used specifically for the force of about 1,000 men sent by Yazdegerd III to defend Ḵūzestān. They came from Isfahan and the region between it and Ḵūzestān (Balāḏorī, Fotūḥ, pp. 359, 365-66, 372-74). They were cavalrymen of Iranian origin, who, together with non-Iranian ethnic groups of mercenaries like the Sayābeǰa and Zoṭṭ (qq.v.), allegedly went over to the Arab general Abū Mūsā Ašʿarī’s side and became Muslims, receiving allocations from the dīvān or stipends list (Balāḏorī, Fotūḥ, pp. 373-74; Ṭabarī, I, pp. 2562ff.). These groups became established as allies of the Arab tribe of Tamīm in lower Iraq and the ports at the head of the Gulf such as Baṣra and Obolla. They were exempt from taxes at first (Løkkegaard, Islamic Taxation, repr. Philadelphia, 1978, p. 171), and those at Baṣra participated in the conquest of Fārs, Kermān, and Khorasan under ʿAbdallāh b. ʿĀmer and his lieutenants (Balāḏorī, op. cit., p. 374). Though probably not numerous, their communities in the amṣār of Baṣra and Kūfa persisted as distinct identities throughout early Islamic times. In 42/662 Moʿāwīa resettled some of them at Antioch in Syria (Balāḏorī, op. cit., p. 117), and, according to Ebn al-Faqīh (p. 191, tr. Massé, Abrégé du livre des pays, p. 231), the governor Zīād b. Abīhi (d. 53/673) constructed at Baṣra a special mosque for them. During the second fetna the asāwera participated with Tamīm in killing the Azdī governor of Baṣra, Masʿūd b. ʿAmr (65/684), and then sided with Moṣʿab b. Zobayr. ʿAbdallāh b. Eṣfahānī, who had 400 mamlūks of his own, commanded the right wing of Moṣʿab’s army that defeated Moḵtār in 687. Later they joined the rebellious ʿAbd-al-Raḥmān b. Ašʿaṯ (Balāḏorī, Ansāb IVb, pp. 107-08; idem, Fotūḥ, pp. 366, 374; Ṭabarī, II, p. 454). As a result, Ḥaǰǰāǰ b. Yūsof disbanded them as a military unit, destroyed their homes, reduced their stipends, and deported some of them (Balāḏorī, Fotūḥ, pp. 117, 374). Afterwards they were forced to pay zakāt (Yaʿqūbī, II, p. 276). A canal (nahr) was dug by the asāwera, and in later times, al-oswārī is occasionally found as the nesba of scholars, doubtless descendants of this group, including Mūsā b. Sayyār Oswārī (fl. 3rd/9th) who explained the Koran in both Arabic and Persian (Jāḥeẓ, al-Bayān wa’l-tabyīn, ed. Hārūn, Cairo, 1367/1948, I, p. 368) and a Muʿtazilite theologian and adherent of Naẓẓām who gave his name to a sub-sect, the Oswārīya (Samʿānī [Hyderabad], I, pp. 247-51; there is a confusion here with a homonymous nesba from a village near Isfahan).
"amiről nem rég Senga Toru is írt egy elég alapos tanulmányt, Néhány megjegyzés a Sabartoi asphaloi szintagma kérdéséhez 1., 2019 (és szerintem máig adós a második felével sajnos...), hogy könnyen lehet, hogy a sabartoi asphaloi/savaroi asphaloi az egyáltalán nem valami jelzős szerkezet hanem egy a görögöknél nem rendhagyó kettős népnév"
Újraolvastam a dolgozatot, és itt most csak annyit, hogy nem feltétlenül lát két népnevet az összetételben Senga Toru, eltérően Arnold Toynbeetől. Pl.: "Számolni kell azzal a lehetőséggel is, hogy az eredeti nevek valójában nem voltak tényleges etnonimák" (i.m. 449). "A bizánciak vélhetően azt gondolták, hogy itt két népnévről van szó eredetileg" (i.m. 448).
Izgalmasnak ígérkezik a folytatás már csak azért is, mivel a szerző a tanulmány végén belengette: "Úgy vélem, hogy a rejtélyes két név megfejtéséhez inkább azon nyelvek figyelembevétele szükséges, amelyeket a kereskedők, feltehetően kiváltképpen a távolsági kereskedelemmel foglalkozó mohamedánok használtak."
Senga már itt, az első részben idézi Darkó Jenő fejtegetését. Darkó arról értekezett 1910-ben, hogy a bizánciak akár érzékelhették többes számúnak az arab sāvardi alakot is, így tehát hn. esz. nom.-ból simán, megérzésre tsz.-vá alakíthatták a népnevet.
Az előtagot illetően ugyancsak említi Fiók Károlyt 1896-ból, aki kizárta, hogy a DAI szövegezői az ἀσφαλής melléknevet ragozták volna helytelenül, többes számban ἄσφαλοι-ként ἀσφαλεῖς helyett (amint a megfelelő képzés meg is található a 31:37-ben). Tehát itt nem egy 'rendíthetetlen, állhatatos' jelentésű ógörög jelzővel van dolgunk, és még csak nem is erre történő asszociációval, népetimológiával, mint említett tanulmányában id. Darkó véli:
feltehetően kiváltképpen a távolsági kereskedelemmel foglalkozó mohamedánok használtak."
Ez nem lehet forrás/magyarázat a szavart aszfal népnévre, tekintve, hogy a muszlimok megjelenésekor a magyarok (leendő honfoglalók) már bőven Etelközben voltak (cca 830-tól) ahová e korai muszlimok még "nem láttak el". Amúgy is valamennyi muszlim leírás a 10. században készült, azaz közel száz évvel a magyarok Etelközbe vonulása után. Kérdés, hogy a visszamaradt volgai magyarokra alkalmazhatták-e a nevet ezen szerzők. B. Szabó - Sudár szerint amúgy is a muszlim leírások a kint maradt magyarokat érintik csupán. A DAI szerint a kinti magyarok neve "még ma is" szavart aszfal, így ezek névadói (azaz a tulajdonképpeni névadók) a szomszédaik lehettek. És, ugye, a volgai magyarok is 830 k. kerültek a helyükre.
Eleve nem lehet biztos időrendet felállítani a DAI 38. fejezetének eseményeire, és azt a Szubbotyici-horizont akármely jellemzőivel is közelebbről megfeleltetni. Ami pedig a mohamedán szóhasználatot illeti, magam részéről hajlok afelé, hogy a turkok három kabar vezértörzsében muszlimokat lássak: akár a 11. századra a teljes közösség, a hajdani törzsszövetség névadóivá emelkedő magyarok is lehettek eszerint 'Mohamed segítői, barátai, kedvelői', ahogy Somfai Kara Dávid véli, de legalább megfontolandó, amire Baski Imrével lényegében egybehangzóan céloz, hogy ti. a -yar népnévi utótag iráni nyelvű etnikumokat jelöl. Kazáriában a 9. századra a mohamedánok igen jelentékeny hatalmi tényezővé léptek elő, elsősorban a hadseregben betöltött szerepük és Itilben való jelenlétük révén. Amikor Levedi elhárítja a kagán felhívását egy kazár rítusú hűbéri fejedelemmé avatásra, annak hátterében – az elbeszélésből jól érzékelhetően – az áll, hogy egy, a kazár kormányzattal rivalizáló, azt hatalmilag ellensúlyozó érdekcsoporttal kívánja inkább az együttműködést.
