Nem kell mindjárt az első regénytől híressé válni, vagyis nem baj, ha az első komolyabb írásodat kísérletnek szánod, és nyilvánosságra hozod, ha már topikot nyitottál miatta. Közzé teheted részletekben, hogy az ide beleolvasók hadd véleményezzék! Hogy levonhass következtetéseket.
Én elég szerény "író" vagyok, eddig alig több mint 4000 oldalnyit követtem el, aminek alig több mint tizede jelent meg publikusan (egy apró ismeretterjesztő könyv és egy tucat újságcikk, habár volt köztük pályadíjas is), de két elkészült regényem kiadatását nem erőltettem, hanem odaadtam próbaolvasásra ismerősöknek. Azóta mintha kerülnének, amiből tanultam...
Szerencsére a technika gyors fejlődése révén manapság már olyan apró, szinte körömnyi "kémkamerák" is beszerezhetők, amikből akár egy tucatot is fölerősíthetünk a ruhánkra, hogy minden irányban leshessük az eseményeket.
Ebből a tényből azonban levonhatjuk azt a következtetést, hogy ma már nem igazán a klasszikus lányregények írása a követendő, mert a mai fiatalok és fölnőttek élete egészen más, vagyis jobb, ha nem hagyjuk magunkat befolyásolni az elavult szemléletmód sugallatai által...
Az éréshez három út vezet, amit egyszerre kell bejárni:
1. Rennngeteget kell olvasni, lehetőleg mindenfélét.
2. Tapasztalatokat gyűjteni az élet különféle területeiről (szakterületek, sport, művészet, hobbi, meló), vagyis sok mindennel kell foglalkozni az iskolai tananyagon kívül is, amíg az ember fiatal, és ezt már gyerek korban el kell kezdeni, később meg nem abbahagyni. Nem véletlen, hogy a sikeres írók többsége jó néhány szakmát kipróbált.
3. Írni kell minden nap valamit, ahogy Bradbury tanácsolta. Legalább egy-két oldalt. Ha más nem adódik, akkor a napi eseményeket, naplószerűen, meg ami azokról az eszünkbe jut. Amit leírtunk olvassuk át háromszor is, és kegyetlenül húzzuk ki a fölösleges mondatrészeket, szavakat; törekedjünk a tömör, célirányos fogalmazásra! Kerüljük a laza, csevegő stílust, főleg ne utánozzunk másokat, hagyjuk későbbre a saját stílusunk kifejlődését.
+1. Folyamatosan odafigyelni a felbukkanó témákkal, kifejezésekkel, szavakkal kapcsolatban az ismereteink hiányosságaira, és lehetőleg mindent azonnal pótolni utánaolvasással (ami manapság nagyon könnyű a Net-en), amíg el nem felejtjük, hogy mi okozott fejtörést. Mindig legyen nálunk notesz és írószer, vagy diktafon, és egy kamera sem árt a látott események rögzítéséhez, amelyek gyakran gyorsabbak annál, semhogy írva és szóval követhessük.
Ennyi idősen anno én is elkezdtem egy saját indián történetet egy Winnetou utánzatot. Tán pár éve kezembe került vagy 35 év után, jót röhögtem mennyire gagyi.
