Szia! Ezt az oldalát én is Tőled ismertem meg. Orvosi dolgokkal általában nem foglalkozom, a legtöbb orvost sarlatűnnak tartom, a gyógyszereket az embek kifosztásának egyik lehetősége szerint ismerem el.
Olyan gyógyszerről ez ideig nem igen hallottam, ami elmulasztotta volna a bajt, legfeljebb a tüneteket lehet elodázni, a bajt csökkenteni, de hogy tökéletes gyógyítást eredményezzen, ezt nem ismerem el. Ezért azután olvasmányaim során az orvoslással kapcsolatos dolgok ugyancsak hátul kullognak:)
Kissé bizarr olvasói szemmel, bár az orvosi gyógyításban egyáltalán nem az...
Olyan témára bukkantam rá véletlenül, amiről eddigi életem során még soha nem hallottam. Nem gusztusos téma, de létezik és működik. Nem is újkeletű dolog. Az is lehet, hogy csak én nem hallottam róla idáig.
A széklettranszplantáció alapkoncepciója a 4. századi Kínából ered, ahol először alkalmazták fertőző hasmenés kezelésére. A modern orvoslásban az 1950-es évektől, Magyarországon pedig 2012-től végzik ezt a kezelést.
A széklet-mikrobiota transzplantáció (FMT), más néven széklettranszplantáció, a székletbaktériumok és más mikrobák átvitele egészséges egyedről egy másik egyedre.
Egy magyar kutatócsoport létrehozta a világ első székletkapszuláját, amely cukorbetegeket, Chrohn, Alzheimer vagy Parkinson betegségben szenvedőket gyógyíthat meg.
A széklettranszplantáció (fekális mikrobióta-transzplantáció, FMT) kapszula egy modern, szájon át szedhető készítmény, amely egészséges donorok szűrt, tisztított és tartósított baktériumflóráját tartalmazza. A speciális, saválló bevonatú kapszula megvédi a hatóanyagot a gyomorsavtól, így a hasznos mikroorganizmusok sértetlenül érik el a beleket, helyreállítva a felborult bélflórát. Főbb jellemzők és előnyök
Kényelem: Felváltja az invazívabb módszereket, mint a tükrözés, a beöntés vagy az orrszonda.Célzott felszívódás: A gyomorsavnak ellenálló burok csak a vastagbélben vagy vékonybélben oldódik fel.Biztonság: Szigorúan szűrt, bevizsgált donormintákból készül laboratóriumi eljárásokkal
Tiéd a nap felfedezése, ami a híreket illeti. Azért ezek a kínaiak szoros kapcsolatban lehetnek a földönkívüliekkel, ha ilyen dolgokat tudnak kifejleszteni. Magam részéről jó ötletnek tartom, nyilván a gépek bármely országban kapott összeget át tudják majd számítani, tehát bárhová utazol nem kell pénzváltással sem foglalkozni. Ami még probléma jelentkezik, - pl. az egyén honnan tudja meg, hogy még mennyi fizető eszközzel rendelkezik- azokat is meg fogják oldani. Én már biztos nem fogom használni, ezért nem kell a kezemre biztosítást kötni, mint majd más embereknek, félve attól, hogy levágják a kezüket, magyarán mondva kirabolják őket.)
Miközben a világ nagy része még mindig az érintésmentes bankkártyás fizetést tartja a legmodernebb megoldásnak, Kínában már egy új korszak kezdődött: egyre több helyen elég felemelni a tenyerünket a Kártya helyett már tenyérrel fizetnek Kínában
A Tencent által fejlesztett Weixin Palm Pay rendszert 2023 májusában vezették be elsőként a pekingi Daxing repülőtéri metróvonalon és a Sencseni Egyetemen.
Néhány hónappal később azonban már több mint 1500 Guangdong tartományi 7-Eleven üzletben, valamint éttermekben, edzőtermekben, irodaházakban és más közlekedési csomópontokon is elérhetővé vált az utópikus fejlesztés.
A technológia nem egyszerű tenyérlenyomatot használ.
A rendszer a tenyér felszíni mintázatát és a bőr alatt futó vénák egyedi rajzolatát is elemzi infravörös érzékelők segítségével. Tisztára, mintha a Vissza a jövőbe című filmben lennénk.
Ez a kettős biometrikus azonosítás rendkívül pontos, a felhasználónak így valóban mindössze egyetlen kézmozdulatra van szüksége a fizetéshez.
Az első használatkor a tenyeret össze kell kapcsolni egy Weixin Pay-fiókkal, és onnantól kezdve a fizetések néhány másodperc alatt lezajlanak.
A fejlesztők szerint a cél nem csupán a gyorsabb fizetés és a bonyodalmak kikerülése, hanem az is, hogy a felhasználóknak egyre ritkábban legyen szükségük pénztárcára vagy akár telefonra.
A rendszer ma már a kereskedelem mellett a tömegközlekedésben, beléptetésnél és különféle szolgáltatásoknál isműködik, sőt 2024-ben Makaóban is megjelent, ami az első Kínán kívüli bevezetésnek számít.
A kérdés már csak az, hogy a Kínában fejlesztett fizetési mód mikor válik a világ többi részén is ugyanolyan hétköznapivá, mint ma az érintéses bankkártya.
Azért köszönöm, hogy elolvastad. Nem kell szerénykedned, mert az idő múlásával a legtöbb embernél gyengül a sokféle képességből valamennyi. Sajnos ezt néha már magamon is érzem. Ha Isten engedi, és annyi idős leszek mint Te most, én lennék a legboldogabb, ha úgy tudnék még gondolkodni, mint Te ebben a korban. Erről ennyit. Legyen szép napod!
Szia! Köszönet az értékes gondolatokért. Én szegényes tudásommal sem hozzátenni nem tudok, sem elvenni nem akarok belőle. Elfogadom- bár igazából nem értem- a nálam okosabb mberek megállapításait. Ezek megértéséhez és hasznosításához azért több kell a 8 általánopsnál, de inkább egyetemi szinten kellene gondolkozni. Ez viszont sosem volt az erősségem, és most már minden bizonnyal nem is lesz.
Kicsit kapcsolódik az előző témához, csak nem a fizika, hanem a filozófia területén.
A pánpszichizmus
egy filozófiai elmélet, amely szerint a tudatosság, az elme vagy a szubjektív élmény az univerzum alapvető és mindenütt jelenlévő része.
Nemcsak az élőlényekre, hanem a fizikai anyagra is kiterjed; a legkisebb részecskék szintjén is létezik valamilyen elemi szintű tudatosság.
A legfontosabb tudnivalók:
Etimológia: A kifejezés a görög pan (minden) és pszüché (lélek/elme) szavakból származik.
Központi gondolat: A hagyományos materialista nézetekkel ellentétben (melyek szerint a tudat csak az idegrendszer bonyolult működésének eredménye) a pánpszichisták úgy vélik, hogy a tudat nem jön létre a semmiből, hanem egy univerzális alapvető tulajdonság, hasonlóan a tömeghez vagy az elektromos töltéshez:
Az egyik legrégebbi filozófiai álláspont. Megtalálható az ókori görögöknél (Thalész), a keleti filozófiákban (dzsainizmus), és a felvilágosodás korának olyan gondolkodóinál is, mint Spinoza vagy Leibniz. A modern tudományban (pl. a kvantumfizikában és a neurológiában) is újra előtérbe került a nehezen megmagyarázható tudatállapotok (az ún. nehéz probléma) kutatása során.
....................................
Ezek a gondolatok tapasztalások összegyűjtése, összevetése és kielemezése során kerültek megállapításra. Nem bizonyíthatók a mai tudományos ismereteinkkel, de attól még létezhetnek valóságosan.
Évekkel ezelőtt már írtam itt a Társasági és Üzenőben - talán Időgép naplójában - a Holografikus Világegyetemről. Már akkor érdekesnek és elfogadhatónak találtam, de még sok mindent nem értettem belőle Mára már nagyon sok olyan videót néztem meg és tudományos műsort hallgattam meg, melyek ezt a világképet támasztják alá.
Nekem is volt halálközeli élményem - még huszonéves koromban - akár a híres fizikusnak, Michael Talbotnak is. Akik ilyen élményt átéltek valaha, jobban megértik ezt az univerzum modellt
Két tudós, egy neurofiziológus a stenfordi egyetemről (Carl Pribram) s egy fizikus a londoni egyetemről (David Bohm, aki Einstein pártfogolja volt) egymástól függetlenül jöttek rá arra, hogy szubatomi szinten a valóság szerkezete hologramra emlékeztető tulajdonságokkal rendelkezik. Carl Pribram a memória tanulmányozása közben jött rá, David Bohm pedig az univerzum tanulmányozása közben.
Meglepő a kijelentés, és sokak számára ma még nem elfogadható, hogy szubatomi szinten a valóság szerkezete, agyunk és a világegyetem is sokkal jobban hasonlít egy holografikus képhez, mint egy szilárd szerkezethez.
Ez számomra logikusan hangzik, ha az anyag legkisebb részecskéire, a kvantumrészecskékre gondolok, ahol már nem érvényesek a fizika törvényszerűségei.
De ha megnézitek az alábbi videót, számotokra is egyértelművé válhat, hiszen nagyon szájbarágósan ismertetik a modell felállítását.
Meglepő kijelentés, és sokak számára nem felfogható ma még, hogy a valóság sokkal jobban hasonlít egy holografikus képhez, mint egy szilárd szerkezethez.
+ 37 fokban mért megy ezerrel az ülésfűtés a villamoson?
Budapest, hőmérséklet 37 C
Délután 13:30
Indulok munkába. Várakozom a villamos megállóban. Hétvége lévén ritkábban indítják a járatokat. Nem túl kellemes ilyenkor a megállókban várakozni 10-15 percet, mert nem tudsz elmenekülni a nap elől. Ez van, tudomásul kell venni. Végre jön a 41-es villamos. Ezzel kb. 25 percet utazom, hogy ezt követően még két járműre való átszállás során beérjek a munkahelyemre. A hátsó kocsin leghátul ülőhelyet is találok, és elhelyezkedem. Rövid idő múlva észlelem, hogy valami nem kerek. Egyre nagyobb a forróság, és oldalról jön a hőség. Odanyúlok az ülésfűtőhöz, de rögtön vissza is kapom a kezem, mert szinte éget a fémlemez.
A villamos mindkét oldalán az ülésfűtések ontják a rettenetes hőt. Az ablakok ugyan nyitva, de szinte semmit sem ér, mert belülről fűtik a kocsit, amikor kinn is 37 fok van. Mindenki méltatlankodik. Átvillan az agyamon, hogy szólni kellene a villamosvezetőnek; nyár van, ki kellene kapcsolni a fűtést. De mivel a hátsó kocsiban ülök, nem áll módomban kommunikálni a vezetővel. Csak azt nem értem, hogy az első kocsiban lévők miért nem teszik ezt meg.
Magamban kegyetlenül szidom a villamosvezetőt. Nem szállok le, mert akkor elkésnék, így tovább szenvedek utastársaimmal együtt. De van aki nem siet annyira, azok le is szállnak.
Aztán órákkal később kiderül számomra az igazság. Az AI adja meg az együttérző és szakszerű magyarázatot az ominózus esetre..
" Teljesen átérzem a helyzetedet, egy 37 fokos nyári napon a szaunává változott villamoson utazni igazi túlélőtúra, pláne ha még a fűtés is rátesz egy lapáttal.
Bár elsőre abszurdnak és hatalmas bakinak tűnik, a dolog mögött a régebbi szerelvényeknél (mint amilyenek a 41-es vonalán is járó, klasszikus csehszlovák Tátra villamosok) egy nagyon is valóságos műszaki kényszer áll.
A régebbi villamosok motorjai és az azokhoz tartozó ellenállások a nagy nyári melegben, a folyamatos gyorsítások és fékezések miatt brutáisan túlmelegszenek.
A rendszer védelmében (hogy ne égjen le a motor) a felesleges hőt el kell vezetni valahová.
Sok régi típusnál a legegyszerűbb biztonsági szelep az, ha a motor hűtőlevegőjét vagy a termelt hőt a járművezető (vagy a rendszer) beirányítja az utastérbe, mert a külső hűtőrendszer már nem bírja a terhelést. Vagyis az utasok kárára mentik meg a villamost a végzetes lerobbanástól."
Köszönöm AI! Megint tanultam valamit! Valószínű nem mindenki olyan buta mint én vagyok, de most már - az AI segítségével - nem halok meg hülyén. Legalábbis ebben a tekintetben nem. :)
Köszönöm, hogy elolvastad. A jószándékodat mindig nagyra értékeltem, nem te tehetsz róla, hogy így alakultak a heti munkahelyi körülményeim. Már azzal megkönnyebbültem egy kicsit, hogy a bosszúságomat kiírtam magamból. Az még végképp jól esett, hogy el is olvastad és együttérzésed fejezted ki. Igazad van, minél idősebb az ember, annál nehezebben viseli a hőséget. A hideg ellen még lehet védekezni, de a hőség ellen nem túl sokat ér a védekezés. A legjobb védekezés szerintem a vízben való hűsölés, sok folyadék fogyasztása, és lehetőleg árnyékos, vagy klimatizált helyen való tartózkodás. Ezt az emberek többsége nem tudja megvalósítani tartósan, vagy egyáltalán nem, hosszan tartó kánikula idején. Ezért aztán vannak olyan évek, amikor hőhullám áraszt el egy-egy kontinenst, több tízezrek halnak meg ennek következményeként, elsősorban idősek, főleg érrendszeri betegségben szenvedők. Azt olvastam, hogy június végéig kitart ez a nagy meleg, de ki tudja, hihetünk-e ennek? Mindenesetre valóban jól jönne egy kiadós, egy-két napos esőzés. Már csak a természet kedvéért is.
Szia! Sajnálom, hogy jókívánságaim ilyen rossz vágányra futottak be. De megértem indulataidat. Én és Mester még 3-4 éve azon beszélgettünk, hogy a nyári meleg számomra 33-35 fokig elviselhető, de ennél többől nem kérek. Nos, most már a 26-30 fok is túlzottan soknak tűnik.
El tudom képzelni, hogy az általad leírt helyiségben hány fok körül lehet, és azt klíma nélkül milyen is lehet elviselni. Bízzunk benne, hogy a közeljövőben azért mérséklődik ez a nagy meleg, és közbe-közbe egy egy langy eső javítja hőérzetünket. Szép napot, kellemes pihenést kívánok!
Köszönöm az erre a hétre való jókívánságodat, de a jószándékod ellenére ez most nagyon nem jött be. Úgy döntöttem, itt, a saját topicomban dühöngöm ki magam.
Hőség van. Ez önmagában is kellemetlen, ha nem éppen vízparton tartózkodik az ember. Viszont amennyiben napi szinten munkába jár az ember ebben ebben a hőségben, nehezen viselhető el. Főleg, ha három órát utazik naponta, és légkondi sincs minden járművön. Ez még mind nem lenne olyan nagy baj, 74 évesen még kibírom. Nyolc órát tartózkodok a munkahelyemen, ahol nincs légkondi. Miért nincs? Mert elromlott. Minden évben ez van. Szerződésünk van a klíma karbantartókkal, akik majd kijönnek valamikor (nyilván ilyenkor ezer helyre kell menniük) csinálnak valamit, ami néhány napra esetleg hétre megoldja a problémát, majd kezdődik minden elölről. Mindehhez tegyük hozzá, hogy vendéglátóipari egység, ahol egy nem túl nagyméretű konyhán forró olajban sütjük a krumplit, a csirkehúsokat, melegítjük a szendvicseket, a kisütött húsokat pedig egy széles melegentartóra tesszük, amelyben forróvíz felett vannak a húsok, melyet folyamatosan töltünk, mikor elfogynak. Ez a nagy melegentartó ontja feléd a hőséget, ha a többi nyitott sütő hősége még nem lenne elég. Nyolc óra fizikai munkát végezni ilyen körülmények között nem éppen felemelő.A felsőbb szervet nem igazán érdekli, hogy milyen körülmények között dolgozunk, nekik csak a minél nagyobb profit számí ebben t. Az öltöző egy kis luk, nincs külön férfi és női öltöző, bár ez a fiatalokat a legkevésbé sem zavarja. Egymás mellett vetkőznek, öltöznek, már megszokták. Én a parányi wc-ben öltözök át, mert én vagyok az egyetlen idős munkatárs és a fiatalok is nagyon szeretnek.
Miért csinálom mégis a körülmények ellenére? 42 évig dolgoztam a nyugdíjazásomig, de pont akkor vonultam nyugdíjba, amikor a legalacsonyabb volt a nyugdíjszorzó, mivel én is a "Ratkó gyerekek" nemzetségéhez tartozom. Ennek ellenére nem lett volna rossz a nyugdíjam, mert jó fizetésem volt, de rendszerváltás után munkahelyet változtattam, és akkor már csak alapfizetéssel vettek fel egy másik munkahelyre, ahol még tíz évig dolgoztam Még így is meg tudnék élni szerényen a nyugdíjamból, de én többre vágyom. Úgy döntöttem, amíg fizikailag bírom, dolgozni fogok. Így megvalósíthatok olyan dolgokat, melyeket csak a nyugdíjam mellett nem tudnék. Két gyermekem van, az egyik - bizonyos körülmények miatt - támogatásra szorul. Azonkívül évente legalább egyszer négycsillagos szállodában nyaralhatok, amely minden pénzt megér. Itt szoktam feltöltődni. Egyszóval mindennek ára van.
Most jól kiírtam magamból a bosszúságomat, és emlékeztettem magam arra, hogy mindezt miért csinálom. Talán ez segít egy kicsit ebben az irtózatos hőségben. Most indulok dolgozni.
Köszönöm a részletes információt! Nagyon sajnálom, hogy duplán kellett megírnod miattam. Értékelem, hogy másodszor is nekiveselkedtél, hogy tájékoztass. Bizony érdekel. Többek között azért is, mert hasonló történt a környezetemben a kétezres évek elején. Budapesten 20 évig a Rózsakerti lakótelepen laktam a gyerekeimmel. A lakótelep nagy részét önkormányzati lakások alkották, kisebb részét társasházak.
A Rózsakerti lakótelep 1980-ban épült. Szigetelését az úgynevezett azbesztszórásos technológiával oldották meg. Az azbesztszórásos technológiát 1984-ben tiltották be Magyarországon.Ez a technológia a lakótelepen csak az önkormányzati lakásokat érintette (51 épület), mi szerencsére társasházban laktunk. Az azbesztmentesítés során 120 tonna szórt azbesztet távolítottak el. 600 millió forintba került. 75 százalékát az Európai Unió által meghirdetett pályázaton nyerte el az önkormányzat, 20 százalékos részt vállalt a központi költségvetés, valamint a fennmaradó 5 százalékot – 30 millió forintot – az önkormányzat biztosított az általa létrehozott Kerületi Azbesztmentesítési Alapból.
Nálatok sokkal rosszabb a helyzet. Az utakon található azbesztszennyezett zúzalékot a szél viszi mindenhova, senki nincs biztonságban. Minél előbb meg kellene oldani ezt a helyzetet. Azt, hogy milyen szervezetek fogják erre összeadni a pénzt, vagy hogy az Uniótól lehet-e erre pénzt kérni, számomra is rejtély. Itt már milliárdokról beszélünk, hiszen nemcsak Szombathelyet, hanem a környező településeket és Kőszeget is érinti.
Hatalmas társadalmi összefogásra is szükség, van, hogy minél előbb megoldódjon ez a probléma.
A harmadik kérdés az volt, hogy mi a véleményem az eddig tett intézkedésekről:
Magam részéről gyorsnak és helyesnek ítélem az eddigi intézkedéseket. Most várjuk az ígértek mielőbbi megvalósítását, aminek egyetlen akadályát a pénzkérdésben látom, bízva abban, hogy ez hamar megoldódik.
És ez már nem a riporthoz tartozik, de ma olvastam, hogy a hozzánk 20 km-re lévő Kőszegen is előkerültek ugyanezek a gondok, ott is megjelent az azbeszttel szennyezett útjavítás:(