egy állandó mágnes ugyanakkora erővel és távolságra taszít magától egy másik mágnest mint kettő vagy több ugyanakkorát. ebből indul ki az ötletem miszerint ha egy primer tekercs által indukált erő két vagy több szekunder tekercsre hatna akkor több elektromos energia termelődne /a veszteségek levonása után is/ mintha csak egy szekunder tekercs lenne a primer tekercs hatómezejében. a dolog ott lesz különösen érdekes mikor a megtermelt energia egy részét visszavezetjük a primer tekercsbe ezzel függetlenítve a rendszert az indító energia forrástól. véleményem szerint a primer tekercs a "környezetből veszi fel a "többlet" munkához szükséges energiát. véleményeket kérek, esetleg okfejtéseket pro és kontra.
belekezdtem egy új projektbe, mely sokkal értelmesebbnek tűnik az előzőhöz képest.
a lényege a következő:
egy parabola antennából kialakított tükörrel fókuszálom a ráeső fényt egy pontba, amit vagy tükörrel, vagy hővezető kábellel eljuttatok egy kétkamrás tartályhoz. a két kamra egyenirányító szeleppel van összeköttetésben. a melegítő tartályból az munkatérnek számító tartályba "megy" a felmelegített folyadék/gőz, és ott megforgat egy lapátkereket, ami pedig egy generátort. majd a folyadék a munkavégzés után "megy" a melegítő tartályba a munkavégzés helyéül szolgáló tartályból annak szelepén keresztül.
az elv egyszerű : a fokuszált fény hőmérséklet különbséget hoz létre a két tartály között, aminek hatására a bennük lévő folyadék mozgásba lendülve munkát végez. a parabola tükör állandó fényben tartásának érdekében a szélén fotocellákkal lesz ellátva, amit egy elektronika ellenőriz, ha a melegítő tartály hőcsökkenését érzékeli, és egy forgató mechanizmus segítségével a megfelelő irányba állítja. a parabolát már megrendeltem, bevonom majd a tükörfóliával és megnézem, h a fókuszpotban van e hőmérséklet különbség, ha igen a többi részét is megcsinálom :)
"... ha egy primer tekercs által indukált erő két vagy több szekunder tekercsre hatna akkor több elektromos energia termelődne /a veszteségek levonása után is/ mintha csak egy szekunder tekercs lenne a primer tekercs hatómezejében. "
Ha két szekunder tekercs van - rajtuk fogyasztóval, akkor a primer tekercs nagyobb áramot vesz fel, azonos bemeneti feszültség mellett. A felvett teljesítmény - ami U*I -
ilyenkor nagyobb, mint volna egyetlen szekunder tekercs esetén.
A leterhelt szekunder tekercs(ek) mágneses mezői "lerontják" azt - a primer tekercs által gerjesztett mágneses mezőt, amely a primer impedanciát amúgy magas értéken tudná tartani - az "önindukció"- ként emlegetett jelenség révén.
Terhelt trafó primer tekercse tehát gyatra induktív tekercsnek - helyesebben fokozottan veszteséges "induktivitásnak" mutatkozik.
"azt tom, h egy mágnest odanyomni F erő és két mágnest odanyomni 2F erő,"
Két mágnes odanyomásához dupla energia kell. Amikor elengeded őket - csupán ez az előbb befektetett energia szabadul fel - végül hőmennyiségként elnyelődve a környezetben.
De akkor a következő egyszerű jelenséget mivel magyarázod:
rögzítettem az asztalra egy mágnest, majd miután odanyomtam hozzá egy mágnest lemértem azt a távolságot amire "ellökte", majd kettő egyforma tulajdonságú/méretű másik magneseket is odanyomtam !egyszerre!, és azokat is ugyanakkora távolságra lökte el, egyszerre.
azt tom, h egy mágnest odanyomni F erő és két mágnest odanyomni 2F erő, de ha pl ezt a gravitáció végzi, akkor nem értem miért tudja mindkét mágnest ugyanakkora erővel ellökni mintha csak egy ütközik neki?
Egy transzformátornál a szekunder terhelés kiviszi a telítésből a vasat és megnő a primerköri teljesítményfelvétel. Hogy ezt egy tekerccsel éred el vagy többel az mindegy.
Akkora teljesítményt vesz fel amennyit a szekunder kör(ök) leadnak + a hatásfok.
Ott hibádzik - többek között - a gondolatod, hogy akárhány tekercset használsz, az átvitt energia 90%-át tudod, hasznosítani, az átvitt energia "szétosztódik" a tekercsek között.
Ha igaz lenne amit mondasz, akkor örökmozgónál is jobb szerkezet lenne, a bevitt energiából többet termelne.....:))
Nagyon értem, hogy mit írsz, ilyenképp működnek a segédtekercses villanygépek (örvényáram szabályzás, csak ez épp visszaszabályoz), de ahhoz állandóan kell egy konnektor...:))
Szerintem kezd az alapoknál, Faraday, Lenz, Oersted, Ampere, Siemens, Bólyai, Zypernowsky.
Energiát csak felszabadítani, vagy átalakítani tudsz, sokszorozni nem.
Még a fúziós energia is "csak" egy felszabadító energia.
Arra esetleg gondoltál már hogy ha ez ennyire rém egyszerű lenne, akkor már régen feltalálták volna és az utolsó kínai elektromos kütyüben is ilyen lenne?
Ember, nézz meg néhány videót a LHC-ról hogy képbe kerülj hol tart ma a tudomány. El kell hogy keserítselek, nem fogod otthon a sufniban barkácsolva megváltani a világot ezzel a találmánnyal.
tökéletesen igazad van, de a válaszod alapján nem volt egyértelmű az ötletem. én úgy gondoltam, h egy szekunder tekercs egyszerre két vagy ha geometriailag megoldható akkor több szekunder tekercsre hatna. ezért az a bizonyos 90%-os hatásfok minden szekunder tekercsnél jelentkezne csak épp egyszerre. így a befektetett 100% munka szekunder tekercsenként 90%nyi munkát végezne. ez már két szekunder tekercs esertén is 90%+90% esetén is 180%os gerjesztett energiát jelent a szekunder tekercsekben. és ha a megtermelt 180% -ból a primer tekercs 100% energiaigényét visszaforgatjuk akkor a mindössze 3 tekercsból álló rendszerünk 80% tiszta energiát "termel".
Sajnos képleteket nem tudok idevarázsolni, de ha az egyik tekercsből a másik átviszel energiát, ott van veszteség, mondjuk a 90 %-t tudsz átvinni, majd újra átviszed a 90%-nak a 90 %-t, és így tovább, nem pontos a képlet csak ilyesmi....
Ha jó lenne az ötleted, akkor ma vezeték nélkül menne a villamos és akksi sem lenne benne......:)
Az alapötlet abból fakad, hogy egy állandó mágnes ugyanakkora erővel és távolságra taszít magától egy másik mágnest mint kettő vagy több ugyanakkorát. Ebből indul ki az ötletem miszerint ha egy primer tekercs által indukált erő két vagy több szekunder tekercsre hatna akkor több elektromos energia termelődne /a veszteségek levonása után is/ mintha csak egy szekunder tekercs lenne a primer tekercs hatómezejében. A jelenség ott lesz különösen érdekes mikor a megtermelt energia egy részét visszavezetjük a primer tekercsbe ezzel függetlenítve a rendszert az indító energia forrástól. véleményem szerint a primer tekercs a környezetből veszi fel a "többlet" munkához szükséges energiát.
Véleményeket kérek, esetleg okfejtéseket pro és kontra.