Gondolom, az lenne a cél, hogy a balkéz vezérelje a harmóniaprocesszort. Először tehát ki kell nézni a Yamaha leírásából, hogy a kíséret automatika bekapcsolása után a balkéz hanyas midi csatornán jön ki. A TC vezérlő csatornáját pedig erre kell állítani.
Segítséget szeretnék kérni! Szeretném össze midizni a szintimet, egy vokál processzorral. Írja már le valaki a lépési folyamatokat. az összekötés megtörtént!
Yamaha PSR-1100 szint, és egy TC-Helikon Vokál processzor.
Össze dugtam a két készüléket egy midi kábellal, a szinti kimenetrő, az effekt bebenetébe. Elvileg felkéne hogy ismerje a szintit, de ennek semmi jele. Csak egy nagy bugás halható! Kérném ha tud valaki akkor segítsen! köszi.
Vince Clark nyilatkozta egykor, hogy nem szereti a preset hangokat mert elvész a kisérletezés a felfedezés öröme, hiszen már minden hangszín készen van nincs, ami inspiráljon saját preset készítéséhez.
És ez tényleg így van, olyan fejlesztő gárda dolgozik 1-1 hangszer hangszínein, hogy hiába akarsz igazán jó(!!) soundot "kitekerni" a hangszeredből, 1-2 óra elteltével is arra jössz rá, hogy a gyári hangok még mindig mérföldekkel jobban szólnak, mint a Te próbálkozásod gyümölcse...
Véleményem szerint nem akkora gáz egy gyári presetet használni, attól lesz/lehet az egyedi, hogy milyen zenei környezetbe illeszted be.
Ha az jól illeszkedik, senki nem fogja a szemedre vetni, hogy az gyári preset vagy sem.
Lentebb már leírták, hogy a nagyok is előszerettel nyúltak a gyári hangokhoz és nem kevés slágert alkottak általa.
Más kérdés, hogy 1-1 digitális hangszerhez megvették (mert hozzá tudtak jutni..) a sound diskeket, amiken elég sok szintén nagyon jó hang volt elérhető. Igaz, hogy ez mára megadatott Nekünk is de közben eltelt jó 20 év.. Lásd D50 vagy M1 teljes sound disk kínálatát, ami letölthető a netről ingyé :) Hogy csak ezt a 2 legendát emeljem ki a sok közül.
Szóval kicsit túl van hangsúlyozva ez a preset nem preset téma, ha jót tudsz alkotni egy gyári hangszínnel, akkor tedd és örülj a pozitív visszajelzéseknek! :)
Az egy dolog, hogy egy szintiben gyárilag van egy hang, ami több helyen visszaköszön, de sok stílust bizonyos hangszínek határoznak meg (acid-tb303, vagy az említett Hammond (adott stílushoz), stb), ott meg arról megy az ötletelés topikokban, hogy bármilyen hangszerből, hogy lehet azt kitekerni.Ez már ellentmondás abban, hogy baj e, ha egy hangszín (ilyen formán mindegy, hogy gyári vagy nem) sokszor, sok helyen van felhasználva vagy nem baj.
Két dolog fontos:
Stílusfüggő a kérdés
Piacra dolgozunk vagy magunknak/haveroknak
Otthoni munka vagy pl rock zenekarban, élőben színapdi koncert környezet
Most nem a fentieket veszem sorba, csak néhány szétszórt gondolat:
„Szerintem így az fanyalgás, ha valaki ráismer egy Roland zongora hangszínre valahol és csak emiatt nem hallgatja tovább a zenét, még ha az jó is lenne ettől.”
Egyetértek és azt mondom, hogy még nem élő zenénél is, ha egy nóta adott témájához pont egy régebbi PCM szinti gyári hangszíne illik, akkor hülyeség emiatt másikat keresgélni, csak hogy nehogy „leszólják”. Ilyennel nem szabad foglalkozni, (ha ez valóban csak eseti jellegel merül fel az érintett zeneíró/szerző személynél).
Aki csak a maga örömére dolgozik, az meg azt csinál, amit akar. Akár kizárólag csak gyári hangszínekből is dolgozhat, aztán, ha vmiről kiderül, hogy nem csak a haveroknak tetszhet, akkor kicserélik a szükséges hangokat azt kész.
Aki nem szétcsavarós elektronikus zenét ír, hanem zeneibb dolgokat (pop, rock, jazz, filmzene, ilyenek), az kevesebbet zakatol egy hangszínen és a nótára, valamint a hangszerelésre koncentrál, mert „normál” hangszíneket használva nincs ezeknek akkora szerepe az egyéniségben.
Míg vmi techno nótánál az ítélkezésben nagy hangsúlya van a hangszíneknek is, addig zeneibb vonalon maga a zene az, ami eladja a produktumot vagy nem (haveri körben értelmezve is).
Filmzenés-szimfonikus témánál senki sem fog azon gondolkodni, hogy az Integra7 fafúvós szekciója helyett a 3000angol fontért megvehető spéci hangmintagyűjtemény vonatkozó hangját kellett volna használni egy TV reklámban, mert egy komolyabb filmnél úgyis van keret komplett zenekari felvételre.
Maga a „gyári” hangszín kérdése rávetíthető pl a gyári dobmintákra is. Ez persze már egy túlrugaszkodott gondolatmenet. Mivel kb10ezer ingyenes vagy „ingyenes” ilyen minta érhető el a neten, nincs ember, aki maga tekerne ki olyan lábdobot, ami ne létezne csak ebben az ingyenes halmazban, mivel elképzelhetetlennek tartom már azt is, hogy vki 100 lábdob hangszínnél többet meg tudjon különböztetni (teszten emlékezetből, hogy „ez már volt az előbb”) hallás útján és akkor még nincs is mellette más hang/szólam sem.
Annyi gondolat jön még de azok nem ezen topikba illenek.
Na lefekszem, holnap konci IntimTorna és Hooligans-al közösen. Tankcsapda lemondta :(
Ahhoz képest hogy az index szinte a legrégebbi fórumfelület itthon, egyben a leggázabb is és nagyon megbízhatatlan! Pl. Androidon képtelenség szöveget beilleszteni a szerkesztőablakba és még sorolhatnám, de nem is az extrémebbet sorolom. Tomhoz hasonló esetek tömkelege miatt és már csakis külső texteditorban kommentezek és copy+paste, amúgy időkorlát miatt rendszeresen elszállna az írás. :DDD
Ez tényleg nagyon ciki így 2013 végefelé már informatikailag!
Én ma ugyanígy jártam délelőtt. Hozzászóltam jó hosszan, talán még mondanivalója is volt az írásomnak, majd az elküld gomb megnyomásával szépen elszállt minden..
Valahogy nem volt kedvem megismételni:(
Miditom! A vintage szintik topikban feltettem egy kérdést.
Ahh, írtam egy magvasnak szánt hozzászólást, aztán amikor megnyomtam az "Elküldöm" gombot, az egész elszállt. Valószínűleg a bitek kritikája volt ez a mondanivalómmal szemben. Na, ha lesz időm, majd összeszedem ismét.
Még annyi jutott ezen gondolatodról az eszembe ("nem minden zenész válik a hangszerek szerelmesévé") - hogy mert lehet, hogy a zenésznek egy pont után nyűg a technika kezelése (a sok pilótavizsgás cucc)...
Aki meg beleszerelmesedik a technikába, az lehet nem is zenész, hanem mondjuk mérnök (pl. szerénységem...).
Én pl. nem a zene felől közelítettem meg a szintiket, hanem technikai oldalról. Számítógéppel kezdtem (C64, Amiga majd Atari), onnan szerettem volna továbbfejlődni. Amikor már nemcsak a számgép hangja szól, hanem inkább MIDIn vezérel valami komolyabb külső cuccot...olyan hihetelen volt, hogy mostmár nekem is van ilyenem, otthon.
És bizony nekem a zenét kellett hozzátanulnom (így vagy úgy, Édesapámtól, zenetenártól, autodidakta módon), mert abban nem álltam messze sem úgy, mint a technika ismeretével.
Persze mára már abban is jócskán lemaradtam, de ezt lehet pótolni, tanulással, utánaolvasással pl.
A ZENE az megint más. Járhat valaki szolfézsra, meg összahangzattanra - nem biztos, hogy tehetség híján messzire jut. Mi az a messzire? - kérdezhetnétek. Világhír, Webley-stadion, meg Hollywood-i filmek score-ja? Nem feltétlenül - legalábbis nekünk nem. Én, ha egy kis közösség előtt elismerést tudok szerezni, akkor már megérte. Természetesen nem elfogult szeretteimnek fogom gyártani a fércműveimet, csakhát valamiféle visszacsatolásra, sikerélményre szerintem mindannyian vágyunk. Hiába viszonylag magányos műfaj ez - én és a cuccaim - bezárkózva alkotunk éjszakánként... azért a végén csak megmutatod valakinek, vagy manapság felteszed, elküldöd, lájkokják, mittudomén... szerintem ez megéri a sok melót, ezért érdemes - akkor is, ha sosem leszel híresség (én nem is akarok).
Szóval jópár villamosmérnökből lett muzsikus tudtommal (főleg elektronikus szinten - Kraftwerk pl.), és sok jó zenész haverkodott össze a MIDI-vel és a szintikkel.
"Nem az számít ecsém honnan jössz, hanem hogy hová tartasz....:o)" - esetünkben is igaz....
Szerintem ez is egyfajta fejlődéstörténet, amit jó ha végigjár valaki.
Az első hangszereim vásárlását a pénztárca korlátozta be (erősen, felülről), szóval szinte mindig belépő szintű cuccaim voltak, azzal kellett főzni...
A továbbiaknál (és ez nincs régóta, mert csak kábé 1,5 éve kezdtem újra a témát komolyan) a motivációk a következők voltak:
1.) ez a legsűrűbb - mi van bagóért éppen, itthon & külföldön? Az itthont asszem' nem kell bemutatni, néha-néha ki lehet fogni tényleg nagyon olcsón dolgokat, de mivel nálunk nincs olyan használtcikk-kultúra (sem) mint mondjuk nyugatabbra, ezért egyesek hajlamosak irreális árakat kérni 1-1 cuccért.
Akinek van lehetősége külföldi Ebay-ről nézegetni pl. az még inkább kifoghat olcsóságokat. Pesze inkább a digitális-érából, most attól szabadul mindenki. Gondolom 1 évtizede a '70-es évek tekerentyűi mentek kavicsokért (állítólag nevetséges árakon lehetett 303-hoz vagy 808-hoz jutni, azt se tudták sokan mi az...) - de nézd meg most, több ezet font/dollár/euró egy legendásabb cucc. Hamar tanulnak az emberek:o(
2.) kíváncsiság...nem igazán tudom, mie ez, de relatíve olcsó, pillantás a Vintage Synth Explorer-re vagy Sonicstate-re, pár vélemény elolvasása után már lehet egy képed a vasról. Én pl. K4r-rel jártam így, és bevált. Vagy a Qadrasynth rack. Nam olyan ismertek idehaza, de megérnek 1 misét. 15 körül volt mind a 2, ezért egy vacak játék-keyboardot se kapsz.
3.) tudatosan keresem, vágyom rá, AKAROM!!! Ilyen volt pl. M1r, TG77, JV2080....ja, és a Trinity, mint Nagy Ezüst Álom... 5-600 körül volt akkor, amikor én 50-60ért tudtam venni haha... ma meg... és milyen jó, masszív és igényes még most is.
Mostanra lett egy 4. pont is, a cimborám ajánlására próbálok ki valamit, ami neki már bevált, és általában bejön, igazat adok neki. Mondjuk Ő nem aludta át 1 szál PCvel az elmúlt 10-15 évet, és gyűlt a cucc, a tapasztalat. Szóval hiteles emberektől is lehet sokat hallani-tanulni.
Az meg, hogy mit használ mondjuk a Depeche Mode? 10-15 éve még jelentett motivációt, mára már csak érdeklődve megnézegetem, memosolygom...
Állítólag pont a DM csinálta, hogy leragasztotta koncerteken fekete fóliával a szintiket, hogy ne vegyék le egyből ,mi is az...hmmm ravasz...további állítólag, hogy ez azért is volt hasznos, mert 1szer egy Kawai K1 is figyelt hozzáértők szerint a setup-ban és abból lehet kitört volna a skandallum...:o) DM K1-gyel? Noooormális????
Dehát amióta a rádió szól, én már mindent elhiszek, avagy még az ellenkezőjét is... őszintén, a mai napig vizslatok, hogy ki mit nyomogat egy élő koncerten, vagy videón...mert az ördög döfköd belül és érdekel.
Most csak ezért nem fogok rohanni, és venni ugyanilyet, mert esetleg gondolom rengeteg egyéni munka, fejlesztés lehet az adott megszólalás mögött... de ha egy számomra hiteles, és "idol"-kategóriában ücsörgő emberkénél látok valami érdekeset, hát azon eltöprengek. Miért pont azt és nem mást? Szponzoráció, mindössze? Vagy meggyőződés, tapasztalat? Na erről írhatna valamelyik Nagy Mogul....
Bár Te nem nevesítettél, de némileg magamra ismertem a válaszodból, amire most itt az elején szeretnék is reagálni - minden további félreértést/spekulációt elkerülendő.
Szóval én tudom, hogy sokszor nem fogalmazok kellően cizelláltan, és lehet néha - akaratlanul is - valakinek a lelkébe gázolok, mert esetleg karakteres a véleményem....
De szeretném ha tudnád/tudnátok, hogy egyáltalán nem ez volt a cél, és elnézést kérek, ha valaki úgy érezte hogy a mondandóm pejoratív, és neki szól. Semmiféle gúnyt vagy iróniát nem szerettem volna éreztetni, különösen veled szemben, akit az egyik legértelmesebb, legtapasztaltabb hozzászólónak tartok.
Nem szeretnélek ismeretlenül szembedícsérni, sem bratyizni, de valóban sokat profitálhatunk a Te és hasonló öreg rókák hozzászólásaiból, tehát javaslom, hogy maradjon meg a fórum a szólásszabadság és a (talán itt nem látszat-)demokrácia színterének, ahol mindenki előadhatja magát, sérelemek nélkül.
Én még egyszer sajnálom, ha félreérthető voltam, remélem elnézitek a néha szókimondó stílusomat....majd igyexszem árnyaltabb lenni. Erről részemről ennyit.
Még egy pár dolog a presetek-témában....
Közben elgondolkodtam azon, hogy mikor is nyúltam én a "rövidebb úthoz", és mikor motivált valami arra, hogy több időt-energiát fektessek a hangzásba.
Tudom, szentségtörésnek hangozhat, de amikor életem során 1-2-3 alkalommal valamiféle PROGRAMZENÉRE kértek fel, h gyorsan írjak, nos akkor sajnos a "biztosra menés" és az idő rövidsége miatt bizony kikerestem a legütősebb preseteket, és abból kalapáltam össze valamit. Pl. az ókorban, még a gimiben kellett valami nyitány egy amatőr színdarabhoz és kábé 2 napom volt összerakni valamit. Azt tudtam tenni, hogy akkor elő a D20-at, meg talán valami FM Yamahám is volt és Amiga-val szekvenszelve egy házi vonalkeverőn lekeverve majd HiFi VHS-re felvéve készült el a "Master"....:o) Nem bírom ki röhögés nélkül, ha ma a kezembe kerül...
Máskor meg szintén egy amatőr film alá (nem, nem olyan amatőr film! :o))) kellett valami para-soundtrack, akkor is úgy jött, hogy nah, holnapra kéne... Megint elő a JV, pár jó preset, és láss csodát, áll a nóta. El is voltak ájulva, hogy mekkora profi izé lett, mert ugyanez a hang volt a mittudomén-miben is!!! Hát én pár ilyen után úgy szocializálódtam, hogyha iparművészet, akkor arra elég a jól kiválasztott preset és kész....
De! Telt-múlt az idő, és kezdtem igénytelennk érezni a dolgot - ebben benne volt pl. a Benkő Lacis sztori is, amit már írtam - hogy hanygoljuk a GM-et, meg az Italo-Discos hangokat. Mi is ment abban az időben ('90-es évek eleje-közepe)?: Jarre: Chronologie, Vangelis: 1492, Jan Hammer: Beyond - The Mind's eye, és hasonlók.
Talán az első album után már jött a következő Enigma, meg a Deep Forest is (sampleres őrületből). Sok volt az inspiráció és faltam, ha valami technikai részletet láttam. Pl. Jarre hajlandó volt feltűntetni, hogy milyen vasakat hallani a lemezein. Vangelisről lehetett tudni, hogy most próbálgatja a Korg 01W-t (pár hang felismerhető volt pl. a Freeflight preset az 1492n, totál cool szerintem a mai napig) meg a belső fotókon amit ki lehetett venni CS80, DX7(!), Emulator II, Roland Juno, Jupiter, stb.... Hammer mester is eléggé a Korg híve volt, a Beyond az maga egy Wavestation bemutató némi 01W-vel meg korabeli cuccokkal.
Aztán még két gyors példa: Kitaro - Dream-albumon a Mysterious Islandban: M1 Lore - király! és a legutóbbi döbbenetem a Youtube-on - CS80 demo, valami szerencsés ördög nyomatja Vangelis klasszikusait a 80-asán, és állítja, hogy sok legendás hang (pl. Opera Sauvage és környékéről) CS80 Preset!!! Hihetetlen, és mégis...
Szóval rengeteg presetet fel lehet(ett) ismerni, ami persze csak tovább fokozta bátorságunkat és hátradőlésünket ezek használatának jogosságáról. Most is megvan még pár ROMplerem (pl. U220), mert a D110 mellett úgy éreztem, képvisel egy jó kis időszakot. Lehet, sok értelme pedig már nincs. De most adja m el jó esetben 15-ért, akkor már inkább nézegetem...
És most akkor a cáfolatról is...én is elhatároztam, hogy csinálok valami egyedit. Először az FM-be mélyedtem bele, az operátorok a feedback-ek és hasonlók tanulmányozásába. 2-operátoros keyboardom után lett 4-es DX, de 6op-os DX7-tel is elvoltam. Igaz ehhez már volt számítógépes programozó felületem, mert egyébként esélytelen volt. Most FM-ből TG33, AFM-ből pedig TG77-em van, ha akarok ezekkel játszhatok. TG33-nál ráadásul ott a vektor- opció - tényleg soha nem hallott hangok jönnek ki (majd szeretnék e WS-t is...). A 77-nál meg van ez a RCM lehet játszani az AFM-mel meg AWM2-vel, azért az sem rossz.
Ja, és a Casio VZ1, ami ugyan iPD-nek mondott, de állítólag közelebb van az FM-hez, mint a Yamahák (az fázismoduláció, és nem freki - mindják...). 8-modul (operátor), nagyon komoly... el kell majd mélyednem abban is, mert a presetek.....hát forget it....
Anno JV-30-nál már nem volt túl sok lehetőségem, de ott volt az ADSR-rel való variálás, meg a filterezés, amivel el lehetett úgy tekerni a gyári hangokat, hogy egész eredetinek tűntek...
Még előtte, a D-szériával is lehetett játszani, de elég pilótavizsgás volt az is. M1-gyel nagyjából hangokat kevergettem (ahogy írtad is, valami pad-hoz adjunk hozzá egy bell-t és akkor már egész jó lesz, stb.)
Vagy fel shift-eltem a dobhangokat, hogy ne legyen annyira felismerhető.
Aztán eleinte csak 8-bites samplerem volt csak, hát az nagyon kihallatszott a zenékből - még effektproci után is. Amikor aztán először tudtam CD-minőségben mintavenni - az volt a kánaán. Jöttek a loop-ok, groove-ok, unalomig. Meg minbtavadászat a haver kölcsönszintijéből, meg a Keys magazinos, és hasonló újságmelléklet CDk-ről... de jártunki mi ki DAT walkmannal (!!! Istenem, de drága mulatság volt!), a vasút mellé mintavenni, meg gyárba, meg mindenhova... őrület, ez az elektronikus zene!
Aztán, mikor már a samplerek is nagyjából kifújtak, akkor nálam megint előjött az igény a tiszta, borotvaéles, szintetikus hangra. Nálam ezt sajna a szoft-szintik képviselték, pénz híján - de már ez sem ma volt. Talán utoljára még Reason-nal ügyködtem, de sokakkal ellentétben beleuntam. Van olyan cimbim, aki azóta is egy szám Mac-en dolgozik, virtuál mindenfélékkel, meg pluginekkel és tök jól elvan. Eladta nekem a vasait és hülyének néz, hogy minek gyűjtöm őket. Én meg ugye pont fordítva haladok... Ha nem zenélgetnék velük, akkor is szívesen gyűjteném őket...
Nálam az utóbbi időben teljesen kimaradt a virtuál-analóg vonal, bár sokat hallottam róluk. Alesis Micron járt már nálam, meg hallottam Virus-t is. Jók-jók, csak még drágállom őket.
Még Waldorf-okon törtem a fejem, azokról is sok jót mondtak-írtak. Mert ha már egyedi hang, akkor építsük fel a legelejétől, nem? Csak az meg idő....ami szerintem mindannyiunknak kevés van. Barátnő-asszony, kölykök, család, haverok, ....esetleg egyéb "hobbik" - másodállás, fusi, miegymás. A szintizenélés meg elég időigényes, és az sem baj, ha nem csesz fel az ideg épp, mert abból nem lesz elmélyült alkotás.
Szóval nekem is lassan nem cuccost, hanem szabadidőt kéne vásárolnom, mert az a legnehezebb. Talán ha a melóhelyre be tudnám hozni, bár abból rövid úton botrány lenne...:o)
Most is írkálok róla, ahelyett, hogy muzsikálnék... szóval hajrá!
Hangszerválasztás/ vásárlás: én (is) említettem, hogy már vettem úgy hangszert, hogy a vásárlás előzményeként, már láttam valakinél. De nem ilyen indíttatású volt ez a döntés, hogyha neki olyan van és Ő sikeres, akkor emiatt nekem is hasonlóan össze jönnek majd a csábító lemezszerződések és vagy hatalmas pénzek. Egyszerűen garanciát láttam abban, hogy egy munkájában és művészetében elismert zenész, milyen hangszert választ. Most szponzortól függetlenül. Illetve; ezt egy demonstráció is követte, ahol gyakorlatilag a teljes működés bemutatásával, minden olyan funkcióra és lehetőségre is fény derült, amit pl. egy rendelésre megírt teszt, nem biztos, hogy ilyen részleteiben feltárt volna. De mondhatnám azt is, hogy azért is vált szimpatikussá az adott hangszer a művész által, mert annyira sokféleképpen használta, hogy valóban meglepő volt számomra a folyamatos "megújulás". Ha ennyi arca van, akkor az már nagyon is érdekel. Példálózni nem fogok, de már néhány hangszert sikerült úgy megkedvelnem, hogy a kezdetektől szüntelenül ragaszkodom hozzájuk. Valamint, ebben még az is benne van, hogy szeretem azt, amikor a technika kiszolgál. Elégedetten konstatálom azt, hogy valamit kellően áttekintve és precízen megtervezve, jól megépítettek. És ha még mindez a 80-as években is született, akkor aztán nagyon nagy a tiszteletem.
Ez már nem érintette szervesen a hangszínek témakörét, de minden esetre, jó az, amikor elégedett valaki egy általa választott és használt hangszerrel, amiben nem kizárt hosszú távon gondolkodni. Bár nem mindenki eszerint tesz. Vagyis, nem minden zenész válik, a hangszerek szerelmesévé.
Hangszer felismerés: szerintem azt kevésbé lehet megúszni, hogy egy adott hangszer hangja, ne legyen mindenképp felismerhető a zene hallgatásakor. Ha másért nem, azért, mert egyszerűen nincs két egyforma. Persze most eltekintve olyanoktól, mint pl. az M1 - T2 - T3, vagy JD - JV - XP - XV, vagy a DX - SY (stb.) közötti hangi azonosságok. De nem is kell ezt ennyire forszírozni. Ennek a zenében tényleg nincsen élvezeti jelentősége. Ez csupán csak annak válik érdekessé, vagy elkerülhetetlen témává, aki sok mindent kipróbált már. Aki már valamennyire ismeri az adott hangszerek sajátosságait. Egy hallgatót, főleg hogyha csak egy zenefogyasztó (ezt nem pejoratív értelemben!), szinte majdnem biztos, hogy abszolút nem fogja érdekelni, mivel készült az általa hallgatott zene. Személy szerint, engem sem úgy foglalkoztat ez a dolog, hogy, hú de gáz… Inkább csak arról van szó, hogy sokan használnak még korábbi típusokat, amik még nem olcsó műanyagok voltak, és hála a sok kísérletezős, nyomkorászós szakinak, ezek ugyanúgy használhatóak maradtak ma is, mint anno, a megjelenésük hajnalán. Csak közben tényleg meg lettek fejtve, és ki lettek használva azok a rejtett tartalékok is, amik kezdetben még nem voltak bennük ismertek. Számomra ennyiből érdekes csak ez a felismerősdi. Fel tudom idézni az akkorit, és most hosszasan el tudok töprengeni a jelenben. Ezt mégis hogy? De a legjobban mégis úgy tudnám szemléltetni ezt a felismerhetőséget, hogyha valaki egy adott hangszeren kipróbál több hangbankot, amit pl. letölt, vagy megvesz az eBay-en, akkor azért a nagy rengetegben mégis körvonalazódik egy állandó sound. Visszatérő hangszín kombinációk az azonos minták miatt, hasonló beállítási arányok minimális effekt módosításokkal… Vagyis, van egy keret, amit nem lehet túllépni. És ezt a keretet ismervén, már tudni is lehet, hogy mi a hang forrása. Teljesen új hangokat nem lehet kreálni (2), de nem is ez a legfőbb cél. Inkább a sokszínűség, a variálhatóság, (közhelyesen) a jó időben – jó helyen, a kevesebb néha több, stb. Másrészről, nem gondolom azt, hogy bármilyen hangszer miatt szégyenkezni kellene. Akár ár, akár tudás viszonylatban. Minden hangszer alkalmas valamire/valamihez. Az már más kérdés, hogy alkotói részről, mivel kell rendelkeznie.
Sziasztok! A legutóbbi hozzászólások (itt is és az adok-veszek fórumban is) olvasásakor, magamra ismerve, vagy magamra vetítve, érzek némi gúnyt, enyhe iróniát azzal kapcsolatban, hogy szerintem a hangszerek hangjait, nem kötelező érintetlenül hagyni. Nem vetettem el azt a lehetőséget, hogy akinek tetszik és egyénileg megfelel, az használja fel a gyári hangokat minden további nélkül. Én ugyan ezt a megoldást egy kicsit egyszerűnek találom, de ettől még mindenkinek szíve joga, hogy milyen utat választ. Tény, hogy az egyedi hangszínek ugyanúgy ritkaság számba mennek manapság, mint az idő számára is maradandó, jól megkomponált és előadott zenei remekművek. Természetesen most nem a klasszikus zenére gondolok, hiszen ott a rendelkezésre álló hangszerek mindegyike jelen van (szerzői döntés alapján), és ami inkább változást hozhat a zenében, mind amellett, hogy általában törekszik az újra (dallamban), a dinamika, a tempó és a ritmika. Később ezeket a határokat némileg ki lehetett tolni avval, amikor az elektromos áramot felhasználva új, azelőtt elképzelhetetlen hangszínek születtek és váltak a zene újabb alkotóelemeivé. Valóban, amióta létezik a Hammond orgona, elég sok helyen változatlanul hallható a hangja és ugyanígy bármely más hangszeré is. De ugyanakkor, ha azt nézem, hogy szakítva a hagyománnyal és megszokással, már kilép egy bizonyos zenei stílusból/tradícióból, pl. Keith Emerson, vagy szegény megboldogult John Lord is törekedtek arra, hogy tovább színesítsék ezt a megszokott hangszínt. Ezzel is megteremtve a később rájuk jellemző stílusjegyüket. Persze továbbra is hammond-ot hallunk, csak egy torzítás, egy leslie, vagy bármilyen effekt közbeiktatásával. Én is kedvelem az M1 hangjait, még akkor is, ha már teljesen ronggyá használták, szinte minden zenei műfajban. És kell is, hogy egy jó hangszer ekkora utat járjon be, ennyire népszerű legyen, mert csak így derülhet ki a gyártó számára is, hogy megint valami sikereset alkotott. Viszont így utólag visszagondolva, pont így marad meg az emlékezetben is, hogy: ez tuti egy M1 zongora, vagy M1 orgona, vagy bármelyik saját hangszíne, mert már annyit hallottuk úgy és csakis ugyanúgy. De hangsúlyozom, nem ciki az M1 és nem ciki a gyári preset! És unalmasnak sem mondanám, mert nem így mérem a hangszerek hangjait és vagy a zenei élményeimet. Csak mondjuk, hozzátennék még valamit az eredeti hanghoz. Egy kis lecsengést valamilyen más hangszínnel, vagy egy halk bell-t, hogy fényesebb legyen, stb… Nem baj, ha megmarad az alap, csak legyen körülötte még valami szín.
Abstrax, az előző hozzászólásokban nagyon sokat elmondtál arról, hogy te miért választasz valamilyen hangszert, illetve hogy azokból hangszert. Ez azt jelenti, hogy meglehetősen tudatosan dolgozol a hengszereléseknél. Az is kitűnik, hogy nem tartod bűnös cselekedetnek régebbi hangszerek hangjával dolgozni. Nekem is az a meggyőződésem, hogy ha valaki zenét csinál, akkor a siker nem feltétlenül azon múlik, hogy hajszálpontosan egy "bejáratott" soundot használ-e, vagy sem, hiszen a hogyan használja kérdése ennél sokkal fontosabb.
Azért is nyitottam ezt a topicot, mert mi a gyakorlatban millió alkalommal találkozunk azzal, hogy emberek konkrét hangszereket keresnek a következő történettel: "Azért szeretnék X szintetizátort venni, mert az Y zenekarban Z is azt használ, és az azzal készült új nótájukban vana az a bizonyos hangzás, na azt keresem!" Ilyenkor az emberben mindig felmerül, hogy azért kéne az új szinti, mert emberünk ugyanazt a nótát zseretné a lehetőségek szerint ugyanúgy eljátszani, vagy azt gondolja, hogy attól lett sikeres az Y zenekar felvétele, mert benne van az a szinti, és ez számára is inspirációt és sikert garantál. (Az fel sem merül, hogy azért veszi meg, hogy lássa a közönség, neki is OLYAN van! :) )
Én úgy gondolom, ahogy a régi elektromechanikusoknál még a minőségre mentek, úgy a mai "kínaiolcsóműanyagoknál" leginkább csak a színes kijelző ami áttörés. Persze olyan szempontok is vannak aki egy Fantom G-vel egyben szeretne mindent learatni, más a zongorára Nordot, a szintire Waldorfot vagy Virust vesz és így tovább. Én meg ha egy jó gitár soundot szeretnék ehhez képest, akkor egy gitárosnak szólok. Szóval mindenre a legmegfelelőbbet! A lekváros kenyérből elvégre sosem lesz vaddisznópörkölt! ;)
Hát olyan jókat olvasgatok én az itt megnyilvánulóktól...nahát erre van ez az színtér, nem igaz?!
Szóval sokat gondolkodtam én is ilyen dolgokon...meg végignyomkodtam az összes cuccom preseteit, és megállapítottam, hogy:
1.) igazán eredeti, lényegesen különböző és egyedi hangszín hál' Istennek sok van azért. De! A Háromkirályok (Roland-Yamaha-Korg)-és ez nem sorrend, csak felsorolás! - szóval a nagyok hangkaraktere azért eléggé tipikus, és egymással össze nem téveszthető szerintem.
Mindegyik másban jeleskedik, mindben van, ami erősség - és van ami az agyadra megy...:o)
2.) De egy idő után sok az átfedés, redundancia.... 500 preset végighallgatása után már eléggé összefolynak a dolgok...olyan, mint a parfümériában, 3 után már jöhet a KV, vagy betelsz....
Pl. tök jó stringek vannak a Trinityben de a 2080-ban is (főleg az Orchestra kártyán)...melyiket válasszam?
Melyiknek a legjobb a zongorája? És mire a legjobb? M1 Piano 16 nyilván nem az élethűségéről híres, de nagyon elterjedt, mert jellegzetes... A Yamaha gyártott klassz versenyzongorákat, akkor nem nyilvánvaló, h neki kéne a legjobbat csinálni? De a Rolandot se felejtsük el, van akinek az jön be. Ízlések és pofonok....
3.) Szinti-hangoknál pedig tényleg iszonyat nagy a tól-ig. Vannak jó dolgok mindegyik nagyban, de megintcsak tök más az Alesis, megint más a "másodélvonal" - pl. Kawai, Casio...bocs, akinek ezzel a lelkébe másztam, de a nagy trió után asszem' mégiscsak jön egy ilyen: majdnem dobogósok....
Én pl. tudatosan szereztem be a híresebbek közül sok mindent, de azért vannak (mások által) méltatlanul hanyagolt kedvenceim is.
Pl. Casio VZ1, Kawai K1 vagy K4r, Alesis Quadrasynth. De azért a nagyokat sem kímélte a piac pl. a Yamaha TG33 sosem vált túl népszerűvé, bár méltatlanul alábecsülték mondjuk a Wavestationhoz képest... Vagy pl. az SY/TG77, ami egy nagyon erős cucc volt a maga idejében, de jött a JV1080/2080 és alaposan lekörözte.
4.) Mostmár tudatosan kerülöm a GM-es cuccokat, mert az agyamra mennek.
Anno dacuma új volt - nekem a JV30-ban, a sok összegyűjtött, uniformizált hang. A játékok zenéi, a midi-fájlok, stb. ugyan nagyjából egységesen szóltak, meg azt lehetett mondani, h van egy egységnyi sugarú alap-hangkészlet, kiindulásnak.
De aztán 1 idő után kezdett dög unalmassá válni a General Midi, és próbáltam tudatosan divergálni tőle. Mondjuk 2 perc alatt össze lehetett vele hozni egy alap nótát, de az mondjuk inkább a vendéglátós szintet ütötte meg - most bocs, nem lenézés, csak az igazi fajsúlyos szinti-muzsikához mérem...
És aztán jött a rengeteg szerkesztgetés, kísérletezés, keverés, effektezés...meg a Nagyok hallgatása, vajon mit-hogyan csinálhatnak...meg hogy nekem az életben nem lesz ilyen zengetőm, és hasonló pofáraesések..:o(
A magunkfajta "hobbizenésznek" - gondolom a többség nem profi, nem ebből él - szerintem így is kánaán még a 10 éves cucc is. Adhattok a kezembe Fantomot, Motifot vagy M3-at, max. elvirágzok egy vastagabb akkord lefogása után...mert 3 hangból megáll a szám, nem kell vele semmit csinélnod. De tényleg ez a cél?
Persze-persze megnéztem az Integra-t, de nekem remegne a kezem, hogy besz.rik a félmilliós modulom, amiben minden Roland hang benne van...szóval marad nekem a durván 20-60 rongyos modul kategória, meg a kísérletezés...Legdrágább cuccom a Trinity volt 90-ért, de volt 50-ért 2080, a többi még ezalatt...most kábé egy Integra árábál tartok, de nem biztos hogy becserélném - pont a sokszínűség miatt. És még nincs vége, még van pár nagy álom - további pár kilóért, és asszem' OK vagyok - 1 ideig!!! :o)
Amúgy meg ki a franc vagyok én, hogy nem elég nekem az a sok jó cucc, amit sok híresség is használt?
Tanmese: van 1 jó barátom, aki gitáros. Szir-szar Johnsonokkal meg más kínai cuccokkal kezdte, és azt mondja a hangszer a fejlődése kerékkötöje...mondok OK, ideje továbblépned. De, mostmár a Gibson Les Paul, meg a Paul Reed Smith se elég jó neki - mondom neharagudj' de ki az isten haragja lettél te, hogy derogál máris a középkategória? Tényleg megszólal a kezed alatt egy több száz rongyos kézzel készült hangszer??? Hol marad a zenei (művészi/szakmai) alázat???
Néha magamat is le kell intenem, hogy nah, elég lesz már a tízenvalahány hangszer - mostmár "csak" produkálni kéne velük valamit....
Nagyjából úgy van, hogy 1-1 hangszerből 1-2 hangszínt használok csak egyszerre, hogy jó változatos legyen a dolog. Persze egy menőbb cuccal szinte önmagában össze lehet ütni egy kész számot.
Keresem a szinergiákat a hangszerek között, mi mihez lenne jó, stb.
Sok akusztikus/zenekari hangot is használok, ezeket nagy kihívás keverni szintetikus izékkel - könnyen diszahrmóniába meg ízléstelenségbe csaphat át a dolog.
Visszatérve a Fender Rhodes-hez... ezknek volt 1-1 alap hangzásuk, ami tök jellegzetes volt (Hammond, Rhodes, Mellotoron, stb), a jó öreg klasszikus elektromechanikusok... Persze lehetett ezekkel is sok hangzást kikeverni, de mégiscsak limitáltak voltak egy mai szintihez képest.
Ezekben nehéz újat alkotni. Van, aki visszatér az eredetihez - ha van ideje-pénze-elszántsága.
Én is mikrofonoztam már le jó zongorát - nagyon melós volt, de fantasztikusan "zongora-szerű:o)" persze!
Sokamindent be is samplereztem, de végül mégsem voltam vele elégedett. Néhány presettel sokszor messzebbre megyek.
Na jó, egyelőre ennyit erről, de folyamatosan jönnek a gondolatok, Ti se kíméljetek!
Érdekes a téma valóban! Az M1 ma már olyannyira vintage, mint egy Fender Rhodes, azonban érdekes módon egy Fender Rhodes, ami anno egy mobil olcsó zongora-klón akart lenni, még mindig egyedibb hangzást képvisel mint egy 20 éves M1! Ehhez a gyártók szerintem tudatosan úgy tervezik akár a milliós Kronosokat is, hogy majdnem-majdnem, de mégsem, azaz hogy mindig lehessen mibe belekötni, lehessen 8 év múlva is Kronos mk15-öt eladni. És ami igaz az igaz, az új Korgokban Kronosokban is az a digitális gumihangzás van ami szép, meg érdekes csak mégsem az igazi. Összehasonlítva az orrfúvós M1 hangszínekkel, sokkal szebbek ugyan, de valahogy másképp rosszabbak. De ez elmondható a Rolandra, Yamahára stb is. Merthogy aki egy zenekarban nyomja és van egy pofátlanul hamisítatlan Nord Pianoja élő gitárossal és dobossal, az véletlenül sem fogja abban az illúzióban élni, hogy ugyanazt megkaphatja egy szintiből is. Persze a sampler opció nagy segítség már az ellensúlyozásra, csak valahogy azok a nüansznyi finomságok sosem lesznek ott a zenében még így sem, mint ahogy egy gitáros egy dobos frazírozik játékosan pillanatról pillanatra másképp a zenében. Érdekes megfigyelni, hogy a sampla player korszak még most is reneszánszát éli, a fizikai modellezés mint új úttörő a 90-es évek végén nem nagyon tudott a VA szintiken kívül éket ütni ebbe a stabil falba. Most az új trend hogy hangzás-artikulációs szintiket terveznek a gyártók, ahol gombnyomásra már komplett mintákat váltanak játék közben, pl. string helyett pizzicato szól stb. Ezek persze a VST samplerekben már évek óta nem újdonságok, így a hardverek kicsit késésben vannak. Ott az SSD is ami most kezdi csak lassan felütni a fejét a szintikben majd.
Mindenesetre az adott cuccokra jellemző hangszín unalmasságának kérdése abból a szempontból érdekes, hogy egy Hammond hangját 50 év alatt sem untuk meg és arra sem panaszkodott senki hogy a pop és rock történelem hangzásában 947 egyforma hangzású gitár vagy dob untatna valakit és ezért hallgatna már inkább csak kizárólag népdalokat. Szerintem ez is ízlés kérdése, mert a jól eltalált soundokat sokan szeretni fogják és ettől még nem olyan lesz mint a cigány pólója, hogy 300-an ugyan azt hordják az utcán, mert a zenében ugyanazon alapanyagra is lehet más szabásmintát készíteni. Szerintem így az fanyalgás, ha valaki ráismer egy Roland zongora hangszínre valahol és csak emiatt nem hallgatja tovább a zenét, még ha az jó is lenne ettől.
Pár dolgot érdekesnek tartok én ebben a hangszínvadászós témában. Voltak ugye példának okáért a jó öreg KORG M1 hangszínei. Mint az egyik első PCM szintetizátor, a hangzása nem volt éppen kifogástalan, éreztül a hanhgján, hogy az eddigiekhez képest nagyságrendekkel jobb, de azért még nem igazán hozza az akusztikus hangszerek hangzási finomságait, dinamikai részletességét. Jöttek aztán az újabb és újabb hangszerek, a Korg esetében minden generáció természetesen egyre jobban szólt. Aztán szinte minden generációváltásnál az volt a panasz, hogy az előzőben a zongora, a szaxofon, meg a nem tudom micsoda erőteljesebben, átütőbben szólt. Tehát a zenészek nem nagyon bánták, hogy kezdetlegesebben, kisebb bitmélységgel, alacsonyabb mintavételezési frekvenciával, jóval kisebb minából reprodukálták a hongot a régi hangszerben, követelték vissza azt a nyers, mesterségesen manipilált soundot. Ennek épp nem rég az utolsó példája az volt, hogy a KORG Kronoshoz, amiben már tényleg zseniális hangszínek vannak, kiadtak egy M1 hangkollekciót. Élvezkedhetnek a Kronos tulajdonosok a jó öreg, kicsit orrfújós, kicsit köpködős, kicsit faragatlan hangszínek között :)
Hogy pl. én miért szeretem ezt vagy azt a zenét, számot, a műből azt a tételt, bármit, az ugye erősen szubjektív.
Épp szerelemes voltam egy lányba mikor ez a szám ment azon a nyáron, vagy meghatott ez vagy az a filmzene mert katartikus volt valamiért, esetleg semmi extra egyszerűen csak jó, dögös és ütöm a lábammal az ütemet vagy rázom rá a káposztalét...
Miért unom el a már-már zenei onániába fajuló (ámbár "művészinek" kikiáltott erőlködéseket és miért indulok be mondjuk a "You really got me"-ra a régmúltból, ami max. kemény 3 akkord, és talán alig van tiszta hang benne???
Azért, mert mint annyi minden, a zene sem mennyiségi műfaj.
De minőséginek is csak úgy igazi, ha van benne valami plussz, valami eredeti, valami báj....nem is tudom ezt rendesen megfogni, de biztos értitek...egyből megmondom, hogy jó vagy sz.r. Bejön vagy nem. No de néha ez sem egyszerű - ha egyből bejön, lehet hogy hamar ráunsz, és lehet nem véletlen, hogy én pl. Bartókot sem értettem 20 évesen....biztos kell egyfajta érettség, vagy befogadóképesség is bizonyos fajsúlyosabb műfajokhoz.
Vagy: mia meghatározóbb, a fontosabb? A dallam? vagy az akkordmenet, a hangszerelés? vagy ezek úgy összességében????
A suszterinas a dallamot fogja megjegyezni egy slágerből és azt fütyüli. De vajon élvezhető ez a kíséret nélkül? Vagy ha meghallgatsz egy instrumetalt - kerek egész az az ének, a dallam, vagy szólóhangszer nélkül?
Mondjuk ez egy klasszikusabb felállás, jópár mai zenében egyiket sem találni meg, mert....hmmm ez is messzire vezetne....
Magam is sokféle zenét próbáltam már csinálni - több-kevesebb sikerrel - de valahogy sosem tudtam egy bizonyos komplexitás alatt bevállalni... Mármint voltak 3 akkordos szösszenek is persze, meg agyonvariált soktémás ömlengések is a másik végen.
Írtam többek közt techno-t, house-t, trance-t (utóbbit még szerettem is, ha igényesre sikerült - karcolta jó szintizene határait..:o), aztán hip-hopot, hard rock-ot, meg instrumentális dolgokat is....nagy ideálom a filmzene (esetleg a videojátékok zenéi!) - ez volt mindig az álmom - ott aztán lehet valamit mutatni.
Volt nóta, amelyik valamire nyilván emlékeztetett - sokféle hatás ért addigra - de próbáltam ügyelni rá, hogy ne csináljak magamból egyből hülyét vagy plagizálót. Anno a '90-es évek elején az összekuporgatott JV-30-mal írtam a nótákat, és rengeteget melóztam, hogy ne legyen nyilvánvaló a sok GM preset... addig tekergettem a hangokat, míg már nem az volt ami....
Emlékszem, nagy büszkén bevittem az első anyagot Kiss Pistának a Pozsony utcai KORG szalonba megmutatni, aki megmutatta Benkő Mesternek.... Alapvatően pozitív és építő kritikát kaptam tőle, aminek a lényege az volt, hogy sok nótában van ötlet, meg nem mindig ismerni fel milyen olcsó cuccal is készült, de van néhány gagyibb rész, amit ő kihagyna. Sokat tanultam ebből és a későbbi észrevételekből pl.
Van pár legendás preset, ami megkerülhetetlen....olyan ez, mint a jazz-sztenderdek - 1000szer lerágott csont, de mégis minden zenekar nyomja - kegyeleti okokból, tiszteletből.... M1 Universe, Lore - egyszer úgyis elsütöd valahol. Roland-Fairlight SynVox - dettó. DX7 tubularr bell - folyik Eric Serránál a Nagy Kékség-ben, vagy Enya-nál a D50-ekkel és hasonlókkal, de én is bizony elsütöttem...DX Epiano??? rulez!!!! Alább egy nem teljes lista, de tanulságos...
Hmmm. Dilettánsoknak, tinédzsereknek, ősöknek tökmindegy mit mutatsz, mert nagyjából semmit sem fog jelenteni nekik ha mondod, hogy a Shakuhachi mekkora volt a Sledge Hammer-ben vagy későbbi változatban az Enigmában....
Meg milyen király volt a sok OrchestrHit a Yes-től az Art of Noise-ig egy időszakban...
Most már van vagy 10 vintage modulom - azért kellettek, mert:
1.) tisztelettel adózom a '80-as '90-es évek vasainak, zenéinek, előadóinak, japcsiknak, amiknak, akik gyártották, mindenkinek.
2.) birtokolni vágyom EREDETIBEN a sok legendás preset-et igen (pl. M1, D110, U220, TGk, stb...), nem vacak samplerezett meg PCs szedett-vedett verziókban trackerekből, modulokból kicsalva 8-biten, meg ilyenek....
3.) olyan élmény számora az igazi öreg (?) vasakkal dolgozni a sok plugin meg 1-szál PC meg virtuál izék után, hogy az csak na!
Korg Legacy collectionja volt pl. sokáig 1 MIDI-keyboard-dal, de sajnos (?) mellé tettem 1szer egy igazi M1-et éshát....nem voltak versenyben - az öreg vas javára. Elgondolkodtató, műszaki magyarázat volna vajon, korrekt? Lásd CD-vinyl kérdés - melyik miért dögösebb, pedig az LPnek ugye sansza sincs a digitálissal szemben (tényleg nincs? dehogy).
Természetesen nem fogom egyből az elcsépelt hangokat mozgósítani a zenéimben, de megynyugtat a tudat, hogy ha esetleg kell, hát ott vannak.
Minap hallgattam egy meditációs lemezt, nem régi, egy szál M1 szerintem - csodálatos zene, csak gyári presetekből. Ugye.
VZ1-et szereztem - mindig piszkált a Casio-hang, csak nem a körtemuzsikák, hanem valami komolyabb...nagy meglepetés ám!
Presetek felejtősek, aki ezek alapján ítéli meg, egyből el fogja adni.
Kaptam hozzá kártyát (Tokyo Collection) - ne ezek már egészen más hangok, különlegesek, van bennül meló...
De ha elkezded programozni a 8-operátorát (mert arról van ám itt szó, 'á la DX7, csak még 2-vel több!), UFO-hangok, space music, aki szereti a szintit az ezt értékelni fogja. És milyen méltatlanul alábecsült és hanyagolt hangszer, pedig nagyon profi! Ja, manapság egy effektet mögé kell azért kötni, úgy lesz az igazi. Ez csak egy példa arra, hogy bagóért mennyi kincs hever körülöttünk (40 alatt kapható ez a cucc már itthon is és masszív, fémházas, jó a billentyűzete is).
Még mondjuk 1 példa: Yamaha TG33 - vektorszinti, 2 AWM és 2 FM partból...csórók Wavestationja - mondták, és tényleg különleges hangja van. Felüdülés, és sok kísérletezésre ad lehetőséget....de még sorolhatnám.
Egyelőre ez jutott eszembe, éljen az új topik, kíváncsi vagyok ki mit gondol még erről....
Bár nem ismerem az "Adok-veszek" topikot, erről nekem ez a véleményem, hogy: Műfajtól függ.
Egy zenében - ha maga a zene (dallam, kíséret, esetleg szöveg) a fontos - nem lényegbevágó a hangszín. Az csak akkor kerül előtérbe, ha ezzel külön - mint művészi eszközzel - ki akarok valamit fejezni. A közelmúlt korokban is - amikor még nem voltak szintetizátorok - a meglévő hangszereket használták, esetleg módosítottak rajta, vagy újszerű effekteket vezettek be (csak példa: torzító, wah-wah, stb), de nem a zeneszám miatt, hanem esetleg ritkán újabb műfajként, ám a többit megtartották.
Egy új műfajnak lehet esetleg jele egyfajta szintetizátorhangzás (pl. techno), de az újdonságot sok más módon is el lehet érni. Kizárólag szintiben gondolkodni, egyfajta rövidlátásnak érzem a dolgot.
Ámde!
Lehet olyan műfaj, amelyben nem a hagyományos zeneiség a döntő. A mai "elektronikus zené"-nek mondott műfaj is erre tendál. Itt az effektek, a hangszínek kompozíciós tényezők. Egy különlegesre kialakított "preset" akár az egész zeneszámra jellemző lehet, bár a felismerhető "preset"-ek is bátran használhatók mindemellett.
Ha pedig odáig fajul a dolog, hogy az alkotás alapvető eleme maga az effektusok mikéntje, akkor eljutottunk oda, ahova a ma komolynak mondott zene már régen (legalább 50 éve) eljutott, és akkor azt a műfajt nevezték elektronikus zenének, s a mai - hasonlóan nevezett formája - még sehol sem létezett. Ebben a műfajban már nem, vagy csak kevésbé lényeges valamiféle dallam, vagy a harmóniák egymásutánja (akkordmenetek), és inkább fontos pl. a hangszínek váltakozása valamilyen eddig nem használt elvek szerint. Ezek a mai "új" elektronikus zenészek bátran forduljanak pl. Stockhausen, Cage (John), vagy magyarok közül Pongrácz, Dubrovai (stb stb) munkásságainak megismeréséhez, nehogy valamiféle plágium gyanújába keveredjenek, az elfelejtett közelmúltat megismételve.
