Nem az UEFÁ-nak, hanem a közös piacra lehetett bedobni, majd másnaptól felvásárolni ezeket. Az enyémeket 2.5 óra alatt megvették, kb. mint egy online shopban.
Árban veszik vissza, ráadásul valutaváltásnál azt az árfolyamot nézik, ahogy vettem, tavaly nyáron, szóval nem is nyerek rajta, mert romlott a forint. :D
Ha az Eb-t elhalasztják 2021-re, ugyanígy június-július közé, akkor a vb-selejtezőket is át kell ütemezni, mert 2021. június elején 2 meccsnap lenne, az NL négyes döntőjével együtt.
Csak tippelgetés, de szerintem az NL-t törölni fogják az ősszel, és az ősszel indulhat a vb-selejtező, ha addig rendeződik a helyzet. Az NL-ből a vb-pótselejtezőre bejutó 2 csapatra meg majd kitalálnak valami mást (mondjuk két legjobb harmadik).
Román játékosok olaszországi játéka miatt elmarad az Izland-Románia. Ebből következően biztos, hogy a Puskásban nem lesz meccs továbbjutásunk esetén sem akkor, amikor kellene.
Szerintem meg a Premier Legaue-et is abbahagyhatnák, úgyis megnyerte a Pool. Meg a többi hasonló topligát is tökfelesleges megrendezni, ahol évente ugyanazok nyernek és a szezon elején 1,40-es szorzójuk van a bajnoki címre, hogy aztán a BL-nek nevezett pénzkitömős bohóckodásban ugyanazok jussanak tovább, közben felvásárolva az feljövő ellenfelek játékosait.
A futballnak, meg úgy az összes sportágnak pont arra van szüksége, hogy ne mindig ugyanaz nyerjen, mert épp ez (is) teszi versenyképesebbé.
Persze ezt te nyilván nem értheted, mert ha az elmúlt X évben nem a Barcelona lett volna X-szer bajnok, hanem mondjuk a Celta Vigo, akkor nyilván te sem divatból a Barcelonanak szurkolnál, hanem a Celta Vigonak, és most azon nyafognál, hogy mi szükség van arra a bajnokságra, amit a Barcelona nyer meg.
Könnyen beszélnek, mert a topligák a nemzetközi kupázást szeptemberben kezdik, a 4x4-nek playoffja sincs augusztusban. Addig befejeznék a bajnokságot, mi? És a többi csicska, aki júliustól selejtezik, így jártak, a BL/EL halasztását elmulasztják kérni?
És akkor mindenki tartsa a jegyét egy évig, vagy mindenkinek visszaküldik. Érdekes.
Meg ezt időben kellene kitalálni, és akkor pótselejtezők se legyenek? Hogy ez a rohadt pótselejtezős rendszer is most van, hogy nem lehet tudni, kik jutnak ki.
Ja, Dánia biztonságos. Volt: „Denmark's government and authorities briefed the media on Monday after the country saw its largest number of new coronaviruses in one day"
Halasztás lesz ebből szerintem, hacsak nem Magyarország vállalja be az egész EB-t, hamár úgyis annyi új stadionunk van :)
És pont Rómában lenne a nyitómeccs. :D Na, jó, egyszer van összeurópai eb, mikor mindenki össze-vissza fog utazgatni.
Hülyeség, de ahol meg lehetne rendezni a meccseket, ott rendezzék meg. A dán-finn-belga-orosz csoport elég biztonságosnak tűnik, fenn északon elutazgathatnak egymás között.