Ez a selejtezésre is igaz, lengyelek a vb-re kijutottak, aztán leégtek, ugyanígy kb. a németek is. Osztrákok leszereplését az eb-n tudjuk, pedig a selejtezőkön hasítottak. Most a belga-olasz páros 100%-a van veszélyben, nyilván egyikük nem nyerhet, vagy egyik se.
Amúgy ha két 100%-os lesz az eb-n, akkor nyilván ott is lesz majd, amelyik elmondja, hogy nem kellett volna 100%-os pörögni a csoportkörben, főleg, ha egyik nyer, másik nem.
világ vicce volt, hogy a 3 döntetlenes portugálok nyerték az eb-t
Erre én is azt szoktam mondani, hogy nem a csoportkörben kell vitézkedni. A 82-es példa azért is viccesebb, mert az olaszok 2. helyen jutottak tovább (akkor a harmadik nem is mehetett tovább), a portugálok harmadikok voltak 2016-ban. Ráadásul az olaszoknak akkor szembe jöttek a brazilok, akik előtte vertek mindenkit, mindenki vb-győzelemre várta őket, csak az olaszok másképp gondolták.
2008-as Eb-n is a hollandok bekezdtek a csoportkörben, aztán a 8 között jöttek az oroszok. Más sportágakból is lehetne csomó hasonló példát hozni, hogy a csoportkörben/alapszakaszban nagymenő csapat hogy nem nyerte meg a tornát/szezont, és esett ki a végére (vagy a döntőt bukta el), vagy a gyengén kezdő hogyan nyerte meg a végén.
Ez igaz, engem zavart, hogy nem kaptunk ki a portugáloktól, megkaptuk a belgákat és mentünk haza. Sokkal jobb lett volna a horvát-magyar, angol-magyar, amiket a másik két csapat kapott, mindkettő tovább is jutott. A horvátok ellen talán nem, de a balfék angolok ellen még mi is továbbjuthattunk volna, nem csak Izland. De nem, nekünk akkor kellett Dzsudzsák-dupla, hogy két lövés is gólba pattant, és még Gera is úgy találta el a labdát. Örültem annak, hogy sziporkázunk, de azért meccs előtt lehetett tudni, hogy nem kéne pontot szerezni. 3-at lőttünk a portugáloknak, akik az eb-n összesen 5 gólt kaptak, ebből 3-at tőlünk. Hogy aztán ebből a 3-ból egy se maradjon a belgák ellen. Duplán kódolva volt ott minden, hogy a csoportkörrel megnyertük az egész tornát.
Amúgy a halálcsoport mellett barátságos meccsek is lesznek májusban, tehát ha kijutunk, és nem lenne elég a 2 nagy meccs a Puskásban, akkor májusra leszervezhetünk egy kellemes magyar-angol/spanyol/belga/olasz felkészülésit.
Nehogy már bevédd a portugálokat, menten falnak megyek.
1000 komment novemberben, fél évvel az eb előtt, ez igen, történelmi, ilyen vb-topikoknál se volt. Mondjuk az utolsó 600 kommentet 16 nap alatt sikerült összehozni, és ennek nagy része a playoff sorsolási rendszeréről szólt. :D
Nem tudom, mi lett volna, én akkor is örültem volna neki, mert a lényeg az volt, hogy kijutottunk. Most is kezd ilyen nagy dologgá válni a kijutás, mert megnehezítettük a dolgunkat a szlovák -6 ponttal, 4 éve a 30-40 éves szünet, most a Puskás Aréna vakít el minket.
Amúgy küzdelmes és változatos, egyedi év lenne, ha kijutnánk.
Március: playoff
Június: kijutás esetén német-francia-portugál
Szeptember-november: Nemzetek Ligája, cseh-szerb-szlovák-magyar csoport is lehet
Nem panaszkodom, hogy nehéz. 4 éve ajándék volt továbbjutni, tényleg világ vicce volt, hogy a 3 döntetlenes portugálok nyerték az eb-t. Ha mondjuk 4-12 év múlva lenne ez, és már megszoktuk volna a Puskást, zavarna, de hogy portugál-francia is avatja az új stadiont, az tiszteletre méltó.
A fricska az lesz, ha koszovói-portugál lesz a nyitómeccs. :D Izland-Portugália azért lenne vicces, mert 4 éve is pont az F-csoportban volt, ugyanígy az első körben, csak Portugália-Izland. De Izland-Franciaország szintén az előző eb-n volt, szintén fordítva, akkor a negyeddöntőben, és ez is reálisnak tűnik.
milyen érdekes amúgy, 4 éve az egész ország azon ujjongott, hogy könnyű csoport, most meg azon, hogy gecinehéz
valahogy az ilyen mindig mindenben a jót meglátni próbáló, egész pontosan ezt másokkal elhitetni próbáló országok szokták a történelem nagy fordulatait megszopni
Halálcsoportunknak köszönhetően a nyolcaddöntőben lehet Anglia-Németország/Franciaország, ha az angolok az elsők. Persze angol-portugál is, bármi rangadó lenne. Zsúfolt lesz, de 2016-ban is volt olasz-spanyol, ennyi csapatnál elkerülhetetlen.
Nekem is gyakran eszembe jut, hogy mi lett volna, ha akkor a gyökér Alaba belövi. Azzal kb. magukat is mellékvágányra rakta, egészen idén őszig. Bár bennük van, hogy jövőre is leégnek, nem könnyű csoportban vannak hollandokkal, ukránokkal.
De nem érdemes ezen gondolkodni, mert a norvég-magyar pótselejtező ugyanígy kezdődött, a 2. perc környékén már nagyon kellett Királynak védenie, ha akkor az bemegy, akkor nincs itt Kleinheisler, Priskin, kijutás.
Persze minden csoportban lesz egy csapat, ami A-B-A útvonalat jár be, nálunk a portugálok, emiatt el tudom képzelni, hogy letáboroznak Ausztriában, majd hol nyugatra, hol keletre buszoznak, hogy egy helyen maradjanak, mert nem nagy táv. Csak ugyanez a lengyeleknek Dublin-Bilbao-Dublin, az osztrákoknak Bukarest-Amszterdam-Bukarest, tehát akárki nem csinálhatja meg, de pl. az osztrákok maradhatnak otthon, nagyjából az is féltáv. A C-playoff győztesének Glasgow-London-Glasgow lesz, szintén vállalható mondjuk egy manchesteri táborozással.
Lehet mondani, hogy hülye az elosztás, de végül is sok csapat nem utazik annyit, mint egy országos eb-n, márpedig pont a játékosok tiltakoztak ez ellen, mondjuk pont de Bruyne megszívta a belgákkal, mert nekik Szentpétervár-Koppenhága-Szentpétervár túra lesz. :)
Az is érdekes, hogy pont a majdnem szomszédos törököket sikerült a bakui csoportba húzni... örülök neki, de azért furcsa.
Amúgy Bakuval Svájc szívta meg, mert előbb mennek Bakuba, át Rómába, vissza Bakuba. Ezzel szemben Wales két bakui után rómázik, a törökök Róma után 2 Baku.
Persze még mindig kevesebbet kell utazni, mint a francia eb-n, amikor 3 meccs volt 3 helyszínen, még ha kisebbek is voltak a távok.
Én is erre tippelek. Amúgy ha verjük a bolgárokat és itthon a telt házas Puskásban kijutunk, akkor megérdemeljük ezt az álomcsoportot. És megköszönhetjük az UEFÁ-nak, hogy ilyen sorsolásunk van, a románoknak dögunalom az osztrák-ukrán-holland, utóbbi nem is otthon. Ebben azért érzek némi protekciót, talán Csányi kavarhatta a gömböket.
Meglátjuk, sajnos regisztrált úton bonyolultnak tartom, nekem a készpénzes módszer lenne a legegyszerűbb, csak ugye ott van a névátírás. Franciáknál nem nézték, ki megy be jeggyel, nálunk el tudom képzelni, a magyar-urugayin megnézték a személyimet. Szóval bennem van a parafaktor.
Még van esélyed. Ha a románok nyerik a C-t, a franciák harmadikok és a csillagok úgy állnak akkor román-francia nyolcaddöntő lehetne a Puskásban 28-án.