Magyarország ötmilliárd dolláros kötvény kibocsátási keretet igényel – derül ki az amerikai értékpapír-piaci felügyelet (SEC) honlapján megjelent tájékoztatóból. A lépés önmagában nem meglepő, hiszen az előző, 3,25 milliárdos dollár kötvénykeretnek még februárban a nyakára hágtunk. Az igényelt hitelkeret viszont egész nagy, a most nagyjából 9100 milliárd forintnyi teljes magyar devizaadósság több mint tizede.
A júniusi mintegy 1400 milliárd forintnak megfelelő dollárkötvény kibocsátása után újabb devizakötvényt dob a piacra a magyar állam, amely 3 és 5 éves kötvényekkel lép a kínai piacra. Átszámítva forintra így 143-238 milliárd forintnak megfelelő összeggel emelkedhet tovább a magyar államadósság, amely öt év leforgása alatt a duplájára nőtt.
December 31-én ugyanis a Pénzügyminisztérium közleményben tudatta, hogy a GDP-arányos államadósság szintjének csökkentése érdekében a december 19-i 615 milliárd forint után további 462 milliárd forintnyi állampapírt vásárolt vissza a Magyar Nemzet Banktól (Varga leendő munkahelyétől). Vagyis 12 napon belül 1077 milliárd forinttal, a Portfolio számítása szerint a GDP nagyjából 1,58 százalékával csökkentették technikailag, év végére, az államadósságot.
ezt a több mint ezermilliárd forintot feltehetően a KESZ-ről (kincstári egységes számláról) teremtették elő, vagyis a költségvetés likvid pénzügyi tartalékait csökkentették a két tranzakcióval. Ez egyben azt is jelenti, hogy ezt a pénzt a jövő év elején minden bizonnyal gyors, erőltetett tempójú állampapír-kibocsátással kell majd visszapótolni.
Vagyis a kormány úgy tett, mint az a hitelkártya-adós, aki a határnapon gyorsan kölcsönkér a haverjától vagy kivesz a konyhapénzből. Aztán nyomban nekilát ismét feszegetni a kutyás persely lemezét – magyarán újabb hiteleket vesz fel –, amint megvan a szép statisztika.
Mindezt egyébként a PM úgy fogalmazta meg a közleményében, hogy:
„a kormány tovább javítja az egyensúlyi mutatókat (...) továbbra is elkötelezett az államadósság csökkentése mellett.”
A magyar és lengyel gazdasági csodáról ír a Financial Times: bravúrosan kerülünk az elitklubba
A Financial Times véleménycikkét jegyző Ruchir Sharma indiai befektető, a Sikeres nemzetek tíz szabálya című könyv szerzője, népszerű gazdasági publicista és egyben a Morgan Stanley Investment Management vezető közgazdásza. A Bloomberg 2015-ben a világ 50 legbefolyásosabb embere közé választotta.
Mennyiert veszi most az allam paks1- tol, a szel meg naperomuvektol es a gazeromuvektol az aramot? Par eve pakstol 15 forintert, a megujuloktol 31 forintert, a tobbiektol meg 20-25 forintert vette.
Evente 20 milliard kilowattora aramot termel kb 10-15 forinttal olcsobban mint mas eromuvek. Es csak 25 ev alatt kell a kolcsont visszafizetni, de ha talalunk 5% kamatnal olcsobb kolcsont akarmikor visszafizethetjuk. Es az eromu mukodesi kolsege a beruhazasi koltseg nelkul kb 10-12 forint, es en kb 40 forintert kapom kedvezmenyesen az aramot.
Paks2 aramabol bejon evi 6-800 millio euronyi haszon, ez meg Krk sesre is eleg nemcsak kamatra. Egy stadion pl csak harminc ev alatt terul meg ha heti ket harom telthazas meccset jatszanak benne.
Közeleg az úgynevezett Minsky-pillanat, amikor az összes gazdasági szereplő hirtelen bizalmatlanná válik a fenntarthatatlanul magas állami és magánadósságok miatt – írta Matolcsy György.
„Az államadósság elleni küzdelmünkben kulcsszerepe lesz annak is, hogy számon kérjük azoknak a politikusoknak a felelősségét, akik ezt az elképesztő adósságot az ország nyakába varrták” – írja a miniszterelnök.
A kormány úgy döntött: mindent meg kell tenni azért, hogy a kínai Fudan egyetem Budapesten működjön. A magyar adófizetőknek ez több mint 500 milliárd forintjába kerülhet. Orbán Viktor most nem hirdeti, hogy egy országot adóssággal is le lehet igázni.
Félelmetesen manipulálják a magyarokatAz zavar, sőt, már már szívbemarkolóan fáj , hogy ostobának, érzelmileg pedig végtelenül manipulálhatónak gondolnak minket
„Az államadósság elleni küzdelmünkben kulcsszerepe lesz annak is, hogy számon kérjük azoknak a politikusoknak a felelősségét, akik ezt az elképesztő adósságot az ország nyakába varrták” – írja a miniszterelnök.
"Mint törvénytisztelő ember és a jogállam iránt elkötelezett politikus", arra kéri az embereket, adjanak időt az igazságszolgáltatásnak, hogy megnyugtató módon lehessen lezárni a múltat.
A megújulás azt is jelenti, hogy Magyarország nem lehet a jövőben olyan következmények nélküli ország, mint az elmúlt nyolc évben volt - rögzíti a közösségi portálon Orbán Viktor, hozzátéve: "mindannyian azt akarjuk (...) hogy Magyarországon ne lehessen többé visszaélni a hatalommal, ne lehessen kibújni a törvények alól".
Mint fogalmaz, "az elszámoltatással a jövőnek tartozunk, hiszen a jövő nemzedék számára az lesz a példa, amit mi most mutatunk";
Az zavar, sőt, már már szívbemarkolóan fáj , hogy ostobának, érzelmileg pedig végtelenül manipulálhatónak gondolnak minket. Elnézve az áramlást, meg az össznépi szihózist, még igazuk is lehet.
[...] Bővebben!Tovább »