Nem azt mondtam, hogy nem jók. Jók lesznek, ha a magyar útviszonyokat 3 évig bírják, különösebb gond nélkül. Nekem a szervizeléssel, tartalék/javitóanyaggal van gondom, hogy annyiféle gyártmány, annyiféle típus van. Nagyon sok a "levetett" és kifutott darab. Nem a Citarokra értem. Mennyi az anyagár a Citarokhoz? Ha nem baccuk szét a hazai buszgyártást, és a stadionok pénzét a buszgyártásba öljük, lehet, hogy lenne hazai busz, hazai termeléssel,adózással, olcsóbb alkatrészellátással, szervizeléssel, hazai foglalkoztatással.
no, de a médiakufárok (negyedik hatalom pol. ingyenélői) akik ugyan semmiféle értéket nem teremtenek, de ahhoz értenek a megtalált 2 után a 3. is jöhet ami természetesen semmit sem jelent. Dehogynem a hirérték (a faxság)
A KÖZOP programok nagy része autópálya és közútfejlesztés volt (ha ironikus akarnék lenni, néha egy felesleges, panorámagyilkos völgyhíd is előfordult), ezek pedig jellemzően nem a fővárosban valósultak meg.
Az természetesen igaz, hogy a közutak, különösen a mellékutak állapota jellemzően rossz, és településeken belüli, vagy azt környező utak állapota is sok esetben háborús területeket idéz, igen, de éppen ennek a legnagyobb kirakata a főváros. Én se szeretem, hogy ez így van, de attól még ez a helyzet.
Budapest, az ország fővárosa, nem azt érdemli, amit évtizedek óta kapott, nem az ország szennyvízlefolyójának kellene lennie, ahol minden mocsok, kosz és szemét egyhelyre folyik össze, hanem a nemzet fővárosának kell lennie, amire büszkék lehetünk, amilyennek megépült ez a város 100-120 éve, nem amilyenné züllesztették egyesek piszok nagy toleranciájukban.
Nem akarom különösebben reklámozni, de részt veszek a következő ciklus operatív programjainak tervezésében és szakmai vitájában, mint ahogy az egyik elemzője is vagyok az uniós források honi hasznosulásainak. Hidd el, nem járt rosszul a magyar vidék, rengeteg minden megvalósult, vagy megvalósulóban van, és ebből igen sok valóban hasznos dolog. Természetesen vannak egyenlőtlenségek, pláne, ha a KÖZOP programok óriási költségvetéseit kivonjuk a többi OP közül, ezekre oda kell figyelni az új programok tervezésénél. Amit tudok, megteszek.
De nem csak az útak állapotát kell itt rendezni, hanem a tömegközlekedés eszközeit, a buszokat és a trolikat, metrókat,
Abban igazad van, hogy több évtizedes lemaradás van. A néhány belinkelt út megújult.
Lesz folytatás is?
A tömegközlekedésre: Demszky (és az NKH) nem vette át az új metroszerelvényeket, többek közt fékprobléma miatt is. Most fékprobléma miatt laposodnak a kerekek. Mikortól közlekednek az újak? A hirtelen javulást Tarlós érte el. Hogyan?
Rengeteg új, és használt busz kezdett közlekedni. Hányféle típus, hányféle gyártmány? Biztos, hogy ez jó? Az alkatrész árakra és beszerzési időre, neadj isten raktárkészletre értem. Szakemberek ennyiféle buszhoz? BKK/BKV-t ez nem érdekli? Túl sok problémát lehet olvasni a használt járművekről.
Nézd, amit az állapotról írsz, abban igazad van, csak van még a fővároson kívül is élet, és vagy nyolc és félmillió ember, és ott is ugyanez elmondható az útállapotokról, és a többiről is.
Jogodban áll, én azért úgy gondolom, a fővárost fejleszteni kell a Demszky éra 20 éves, finoman szólva lazulása után, különösen.
A főváros úthálózatának állapota összességében siralmas, ez pedig nem pár év alatt alakult ki, hanem évtizedek alapvetően elhibázott, hozzá nem értő és tehetségtelen fejlesztéspolitikájának természetes produktuma.
De nem csak az útak állapotát kell itt rendezni, hanem a tömegközlekedés eszközeit, a buszokat és a trolikat, metrókat, és végre, évtizedek után üzembe kell végre állatani azt a ***** 4-es metrót. És ez még mindig csak a legtetejének legteteje annak, amit ebben a városban fejleesztéspolitikai értelemben el kell végezni.
Júliusban kezdik az idei útfelújításokat Budapesten, a kisebb munkákat igénylő szakaszokon júliustól novemberig dolgoznak, a bonyolultabb beavatkozásokat csak szeptember elején kezdik el, és november végéig befejezik. Tovább »
... sokkal több forrást kell útfelújításra és karbantartásra fordítani. Az a cél, hogy a következő uniós költségvetési ciklusban sokkal több forrást tudjunk majd szerezni erre a célra ...
A főváros vonatkozására értve. Gondolom, egyetértesz azzal, hogy erre a célra elkelne még a forrás egy ideig ...
sokkal több forrást kell útfelújításra és karbantartásra fordítani. Az a cél, hogy a következő uniós költségvetési ciklusban sokkal több forrást tudjunk majd szerezni erre a célra
Dehogy, ha te sajnálsz valamit olvtársam, az maximum annak politikai gyengesége, amit te képviselsz.
… Az alapkérdés volt a 88. Na, erre várom a választ, ami nem az elmúl 8-23 évre hivatkozik. Nem várja el a normális ember 3 év alatt a teljes megújulást, de a kezdetet elvárja …
Csakhogy te nem a kezdetet várod el, hanem azok visszatérést várod a hatalomba, akik politikai igényeidnek megfelelnek. Ez alapján határozod meg, mi a kezdet, ebből következően ennek a kezdetnek a valós relevanciája nulla.
… Amúgy a Demszky legalább belekezdett az útfelújításba, az más, hogy hogy sikerült, mi lett a vége. Tarlós bele sem kezdett …
Ez hülyeség, a kátyúzás ugyanúgy zajlik, ahogy Demszky 20 éve alatt mindig, az egyre szomorúbb szükség diktálja.
Azt el tudom fogadni, hogy sokkal több forrást kell útfelújításra és karbantartásra fordítani. Az a cél, hogy a következő uniós költségvetési ciklusban sokkal több forrást tudjunk majd szerezni erre a célra.
Sajnálom, ha nem érted. Az alapkérdés volt a 88. Na, erre várom a választ, ami nem az elmúl 8-23 évre hivatkozik. Nem várja el a normális ember 3 év alatt a teljes megújulást, de a kezdetet elvárja. Amúgy a Demszky legalább belekezdett az útfelújításba, az más, hogy hogy sikerült, mi lett a vége. Tarlós bele sem kezdett.
Ha ezek után azon akarsz rettegni, (és rettegtetni) hogy telkesítik a Margitszigetet, akkor itt azt is láthatod, hogy a Margitsziget kilenc helyrajzi szám alatt jelenleg is telkesítve van; a mostani telekhatárok azonban használathoz, funkcióhoz nem igazodnak, két ingatlan közötti telekhatár metszi ketté a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodát, vagy a most felújított szökőkutat. A telekhatárok átrendezése tehát egy kívánatos intézkedés lenne, a szoci kerületi Önkormányzat azonban megakadályozta a Fővárost, hogy a szabályozási terv tavaly decemberben kezdeményezett módosításával öt telket alakítsanak ki a Margit-szigeten.
Remélem a tényekkel, adatokkal nem izgattalak fel, és folytatod a mutyi elméletet. Oly szórakoztató!
Pesten van 22 önkormányzat, és 1,7 milló lakos. Ha csak megfeleznék a önkormányzatok számát, még akkor is átlagosan annyi emberre jutna egy önkormányzat mint a vidéki nagyvárosokban.
Miért, a Margitszigetnél nem azt mondják, hogy a XIII. kerüle jogtalanul szedte az iparűzési adót, mivel a parkot a Főváros tartja fenn? A Hajógyárin is a Főváros tartja fenn a parkot, mégis beszedheti az ipát a III. kerület a sok bulihely meg egyéb cég után.
Mihez nem értek? Ha egy haver egyedi igénye alapján meg lehet változtatni a területszervezés rendjét az egyik esetben, akkor nyilván másik esetben is meg lehet, nem?