Földünk légkörének negatív irányú elváltozásáért elsősorban mi, emberek vagyunk a felelősek. Tehát hibáinkat is nekünk kell kijavítanunk, vagy legalább is meg kell próbálnunk azt.
Az emberek éveik számának növekedésével egyre nagyobb mértékben felelősek az atmoszféra átalakításáért.
Ezért „ÜLTESS EL ANNYI FÁT, AHÁNY ÉVES VAGY!”, hogy oxigénnel, ózonnal dúsíthassuk környezetünket.
Egy olyan felkérést szeretnék elindítani, amelyben környezetünk jövőjéért aggódó és a javulásért tenni hajlandó felnőttek és gyerekek vennének részt.
Az akcióban életkortól függetlenül bárki részt vehet, hiszen légkörünket is közösen szennyezzük, igaz hogy kisebb, vagy nagyobb mértékben.
A részvétel önkéntes, az Életpontok számolását mindenki bizalmi alapon saját maga végzi, és az eredményeket senki sem kérdőjelezheti meg. A cél az, hogy mindenki legalább annyi pontot szerezzen, ahány éves.
Életpontot szerezni a következőképpen lehet:
- Faültetéshez facsemete ajándékozása (darabonként 1 Életpont)
- Faültetéskor:
- a csemetének való gödör kiásásában és a visszatemetésben való aktív részvétel
- a csemete beállítása a gödörbe
- a csemete ültetése közbeni és közvetlen utána való meglocsolása
- Az ültetendő facsemetének az ültetés helyszínére való szállítása (szállításonként 1 Életpont)
Egy facsemeténél személyenként maximum 1 pont szerezhető, függetlenül attól, hogy mennyit és miben segítettünk. Viszont minden faültetésben aktívan résztvevő megkapná a maga Életpontját. Így egyetlen facsemeténél több ember is pontot szerezhet.
Akár pici gyerekek is aktív résztvevőivé válhatnak az ültetésnek, ha pl. meglocsolják a fát, vagy segítenek a föld visszalapátolásában. Ugyanígy idős emberek is szerezhetnek Életpontot, ha pl. facsemetéket ajánlanak fel ültetésre.
A csemetéket végleges, megfelelő helyére kell ültetni, ahol lombkoronája maximálisan kiterebélyesedhet.
A Fórumon megoszthatnánk egymással észrevételeinket, javaslatainkat, sikereinket és esetleges kudarcainkat is.
Az lenne az igazán nagy eredmény, ha nemcsak magánszemélyek, családok, hanem iskolák, óvodák, önkormányzatok, intézmények, vállalatok is csatlakoznának ehhez az ötlethez, ami akár mozgalommá is szélesedhetne. Pl. egy iskolai osztály vállalhatná, hogy annyi fát ültet el, ahány tanuló van náluk, vagy egy vállalat támogathatná, hogy dolgozói számával megegyező csemete kerüljön elültetésre.
Nem feltétlenül pénzért kell vásárolni a kis fákat, akár otthon is lehetne magról nevelni őket, vagy olyan helyről kiásni, ahol bőségesen el vannak szaporodva a csemeték, és sorsuk a kivágás lenne.
Az akció a mai naptól indul (2013 augusztus 22), tehát már elültetett csemeték nem számítanak bele. Így magam is 0 ponttal kezdek.
Bízom benne, hogy sikeres lesz a felkérés és minél többen csatlakozni fognak hozzá.
Újabb felajánlást tettem a helyi iskolának, a tavalyihoz hasonlóan. A nyolcadikosoknak 2-2 szelídgesztenye facsemetét ajándékozok, amelyet a jövő héten fognak elültetni. Bízom benne, hogy sikerül ezt a szokást hagyománnyá érlelni. Rajtam nem múlik. :)
Ma kirándultam egy kicsit és hoztam egy ligeterdőből néhány juhar és tölgyfa magoncot és otthon elültettem őket a kertben. Ha egy kicsit erősebbek lesznek, elajándékozom őket. Úgy hallottam, hogy a juharfa nő az egyik leggyorsabban, tehát ideális lesz ligetekbe, parkokba.
A 2-3 napra előzőleg beáztatott nagyszemű és vékonyhéjú diókat is elültettem.
Szépen gyarapszik a magonc és csemetekészletem a kertben, jó dolog, hogy egyre többféle fajt tudok majd elültetni végleges helyre, vagy elajándékozni.
Szelídgesztenye magok várnak még, hogy földbe kerüljenek, de rájuk már csak a
jövő héten lesz időm.
Egy piacos néninek kajszi magoncokat adtam, mert sajnos kipusztultak náluk a kertben a sárgabarack fák.
Az egész füzérorsónak a leglényegesbb eleme az évi többszöri visszametszés. Mikor a legjobban növő hajtások elérik a 40 cm-t, akkor minden hajtást megfelezünk. Így alakul ki az a korona, amire rákérdeztél. (Egy évben kb. háromszor.) Így fordul korán termőre. Bármelyik fajta nevelhető ilyen oszlopossá! 2,5 m magas 0,8-1 m átmérőjű, talptól tetőig termő henger nevelése a legcélszerűbb.
(Nézd meg még a Cseresznyefa-kedvelőknek Index Fórum 105 és 298-306. hozzászólásait.)
De úgy nem érdekel a gyümölcsfa (oda ahova most tervezek ültetni). A nagy fa legyen mindenképpen valami fa formájú, ami árnyékot ad, ami alá le lehet ülni, ami mutatós.
Oszlopos fajtát talán majd késöbb a fal mellé valahova, de majd késöbb.
Akkor úgy néz ki marad a gömb juhar vagy valami nyírfa.
Én a baloldali két karika helyére ültetnék két cseresznyefát és szuperorsó alakra nevelném. Ez max. 1,5 m átmérőjű és 2,5 - 3 m magasságú felnőtt korában. Egy korai Pl.Rita és egy késői Pl. Sumburst fa igazán jól ellátna cseresznyével. A lombja, virága díszfának is elmegy. /Alá ülni nem lehet, hacsak nem a földre./ :-)
A hétvégén egy kicsit rendbe tettem a gyömölcsfa magoncaimat. A nagyobbakat kiástam és nagyobb gödörbe ültettem, mert méretükhöz képest már nagyon közel voltak egymáshoz. Három kajszifajtából 111 magoncot, alma oltványból 3 darabot, vadőszi oltványból 5 darabot ültettem át nagyobb helyre. Valamint ezeken kívül 11 magoncot és oltványt, a legnagyobbakat és legfejlettebbeket már állandó helyre raktam (körte, cseresznye, kajszi, őszi, alma).
Örömmel újságolom, hogy ezekkel a hétvégi állandó helyre ültetésekkel eddig már több facsemete került földbe augusztus 22-e óta (a topik megnyitása), mint éveim száma. :) Természetesen az elajándékozott csemetéket is bele számítottam. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy most szépen hátra dőlök elégedetten. Ez csak a kezdet és valószínűleg ha így haladok, akkor minden évben teljesíteni fogom az életre szóló "tervet".
Úgy tűnik, hogy én is olyan "megszállott ültető" vagyok, mint robida.
A nyír eddig nem került képben, nem is tudom, annak milyen változatai vannak, mi mutatna jól a mi kis kertünkben, de utánanézek. Valahol tudat alatt gyümölcsfát szeretnék, pl cseresznyét, csak attól félek, hogy nem lesz belöle semmi. Nap mint nap látom, hogy az almafákon még most novemberben is fenn az éretlen termés és elszomorít. Pedig szépek itt is a gyümölcsfák, sokat teremnek, csak részben nem érnek be. A cseresznye viszont nem összel érö, vagyis gyorsan érö gyümölcs, talán lenne esélye.
Bloodgood juharom nekem is van, nagyon szépen tud fejlődni keleti fekvésben, a tűző napot nem szereti, ne feledd, ezek a juharok savanyú talajt kedvelnek, és mindenképpen mulcsozd be a talajukat fakéreggel.
Én a helyedben nyírfát választanék "nagy fának". Most írom, nehogy elfelejtsem, diót eszedbe ne jusson, nem 100 négyzetméterre való, igen nagyra növő fa.
A nyírfa gyorsan nől, szórt árnyékot ad, azokat a környezezeti hatásokat, amiket írsz, vígan bírja. A "nagy kertben" egy nyírfa és egy bloodgood juhar nagyon szép lenne.
A kis részbe is tudsz fát ültetni, ha megméred a szélességét, akkor mondjuk biztosabbra mehetünk, de azért vannak az oszlopos fák, hogy ezeket a helyeket is ki tudjuk használni.
A gyümölcsről meg nem kell lemondanod, számos oszlopos fajta van, ami igen kevés helyet foglal, ott vannak a ballerina almafák, de körtében, szilvában, cseresznyében is kaphatók.
Aztán a bogyós gyümölcsök, nagyon szépek a törzse oltott ribizlik, egresek.
Ha van időd, akkor mérjél is légyszi, ötleteket kapsz, ne félj:)
A kertünkbe is jutottak ma bőven a magoncokból. Bár először egy Húsvéti rozmaring almát ültettem el végleges helyére, amit egyik fórumos kollégától kaptam régebben. Szeretném mégegyszer megköszönni neki. Amikor kaptam, még csak egy megindult szemzés volt, mára viszont már kiültethető nagyságúra cseperedett. Majd kajszi magoncok, naspolya, vajkörte és alma magonc került kiültetésre.
Ma folytattam a szomszéd üresen álló kertjének "begyümölcsfázását". Kétféle kajsziból 3+2 darabot, egy golden almát, valamint egy cseresznyét ültettem el náluk. Ezek mind saját nevelésű magoncok. Tavasszal bújtak ki a homokból, amibe tavaly rétegeztem a magokat. Mostanra nagyon szépen felcseperedtek a kikelt növények. Mivel itt leszek melletük, be tudom majd oltani őket, amikor eljön az ideje.
Elültettem a kertükbe még egy vilmoskörtét is, amit tavaly oltottam vadkörtére.
Egy másik szomszédnak is ajándékoztam 3+1 kajszimagoncot a kétféle fajtából.
A képeken jól mutat, de nem tudom itt hogyan viselkedne. Cseresznyefa nem sok van erre, egyröl sem tudok a környékünkön, mondjuk nemrég költöztünk ide így azért nem kizárt.
Szívem szerint persze hogy szeretnék, de tartok tölük. Ha tudnám, hogy beérik rendesen, akkor jó lenne, de csak azért hogy teleszemetelje egy évben háromszor a kertet (virághullás, gyümölcshullás, levélhullás), azért nem. A cseresznye kimondottan jól hangzik, bár a késön érö Sweet Hearth vajon beérne? Vagy éppen az a jó ha késön virágzik és érik, mert így a nagy májusi és juniusi esöket megússza?
Amiket látok gyümölcsfákat hogy szépen beérnek, azokat mind falhoz ültetik:
A szabadonálló almák még most is fenn vannak a fákon:
Mint látszik, nem túl érettek, beleharapva jó fanyar, savanykás ízük van. idén ßátlagon felüli meleg nyarunk volt, mégis ...
Ez volna a kis udvar. A kép a terasz elötti kis sávot mutatja, ide nem tervezünk semmi fát, talán lesznek majd itt is növények, de az ráér, még a terasz sincs lelapozva, meg hiányzik egy féltetö is. Ami érdekesebb az a ház melletti rész:
Itt egy kicsit nagyobb tér áll a rendelkezésünkre. A két egymás melletti pontra terveztem két kisebb fát, pl ide lennének jók a piros juharok, itt reggel és este árnyékot tart a két ház, nappal pedig a nagyobb, a jobb oldali ponton álló fának kellene tartania, oda jó lenne a gömbjuhar, vagy bármi hasonló, akár gyümölcsfa is, de erre majd visszatérek.
Csináltam pár képet, hogy milyen is ez a kis kert, hátha az alapján mást tanácsolnátok.
Az idöjárás itt kicsit más mind Magyarországon, a tél havas, hosszú, de nem túl hideg, nem hidegebb mind a magyar tél. A tavasz nagyon esös és többnyire hüvös, egészen junius közepéig, végéig tart. A nyár többnyire forró és száraz, na nem annyira mind ami ott megszokott, de tartós 28-34 fokra lehet számítani sok nappal és nulla légmozgással (éjszaka viszont szinte mindig 20 fok alatt van). A füvünk megégett a reggeli és esti locsolás ellenére, délután olyan forró volt, hogy égette az ember talpát. Ezért is kellene az árnyék.
Az ösz többnyire száraz és meleg, de elöfordulhatnak váratlan esök vagy havazások már szeptembertöl, de ez nem tartós állapot.
Sajnos olyan kertészetet nem találtam, ahol megfelelö választék lenne fákból, inkább csak az itt divatos fák kaphatók majdnem mindenhol. netröl viszont bármi rendelhetö földlabdával, cserépben, vagy csak úgy gyökerestöl föld nélkül. Ettöl csak azért félek, nehogy valami görbét vagy rosszul szétágazót kapjak...
Kb. egy hete emésztem még a dolgot, aztán megpróbálom beszerezni amiket választunk.
Ne hozz zavarba, Bukfenc, messze vagyok én a szakértőtől:) Csak úgy vagyok, mint egyes egerek a sajttal, ha kertről, fákról hallok, egyből beindul a fantáziám..