A harang ritkán megy haza hiszen nem annyira kopó alkatrész ezért vannak pofás benne amik jobban kopnak adott esetben, de persze rá kell mérni. Mennyi km van benne h ilyen vehemes alkatrészek kellenek?
Sajnos a polini már nem elérhető úgyhogy marad a kalocsai. Még most gázadáskor elkezdett nyöszörögni és kuplungcseét javasolnak szóval még látom mi kellhet még! Lehet kuplungharang is és erre nem gondoltam
Ha variatort veszel fontos h nem adnak hozzá külső tárcsát ezt külön kell megvenni. Illetve ha már ezeket cseréLED a hátsó kontraszt rugót is kellene beleértve a hátsó kuplungot is. Így lesz teljes a szett.
a sportlégszűrő nyitott kipufogó nélkül szart se ér hiszen hiába jut be könnyebben a levegő kifelé ugyanolyan lassú.
Hát azért egyszerre nem megy minden a variátor belefér még az idén meg a fék.
A rugó csak elöl az is szerintem tavasszal. A kérdés ami még maradt mennyire tartós a variátor, ha komplett szettet veszek ajánlott e még valamit cserélni.
Eddig Tatabányán a Yamahánál szervizelték de ha van jobb ötlet hol elgurulok máshová is.
A kipufogót nem cserélném a sport légszűrő önmagában is ér valamit? Hol lehet beszerezni?
Tyű ez egy szép és komoly fejlesztés. Mindegy melyik variátor én inkább a politikai felé hajlok de ez szubjektív. Fékbetét témát pár oldallal ezelőtt beszéltuk megtalálod ..
a Bitubo nagyon jó választás főleg ha mindkét helyen cserélsz. De elől fényévnyivel jobb lesz.
esetleg egy sport légszűrő ha már a fordulatszámba “belenyulsz” egy sport kipufogó rendszerrel..
a sport motoron van egy komplett rávaló rendszer vállalható áron leömlőstül
a kymco felejtő, problémás.. lásd BMW c 650 sorozat... még ott is.
majesty csak az újabb 10 utáni széria jó kényelmes de punnyadt gyenge
beverly nagyon jó... lenne ha megmaradtak volna az M27es blokknál.. de nem. Az Evo blokk egy rakás kula agyon kell tuningölni h erő legyen benne. Egyebkent kényelem futómű pazar..
tmax500 csak a második széria injektoros 04 től, pazar minden porcikája ha, ismétlem ha vannak benned sportos allűrök ugyanis ilyen használatra lett tervezve. Illetve azért hiányzik belőle pár lóerő szerintem, de nagyon jó alternatíva leginkább 1 személynek ha jól megnézed.
marad a Honda...
a legnagyobb (tengelytáv) legnehezebb.. talán még a “legkisebb” kerekű is.
És ezzel gyakorlatilag be is fejeződött a “negatív“ jellemzők tömkelege.
két személlyel egyik sem tudja vele felvenni a versenyt sem tempóban sem fogyasztásban sem komfort kényelemben sem gazdaságosságban.
fényezhetném tovább de majd te döntesz, talán annyit még h a típusaid mind voltak alattam rövidebb hosszabb ideig nagyon “mélyrehatóan” teszteltem őket anno motorversenyzőként.
egyébként elkezdtem egy 10 ezer km tartós teszt megírását az FJs 600 omról ami most lett meg de az még azért 1 hónap mire összeszedek hozzá mindent.
Köszi a segítséget! Hezitálok még milyen motort vegyek. Agglomerációból fogok bejárni az M3-on, de még nem döntöttem Sw 600 jó lenne túrázni is, de lehet hogy a városba érve egy Beverly 500 jobb lenne. Vagy egy 500-as Xciting, vagy 400-as Maya....vagy egy T-max...áh, megőrülök......
"Igen onnan. Írtam a típust és küldtek 2 fajtát hogy milyet csináltak eddig. És az elsőt választottam. Szinte mind1 a hossz mert olyan kevés a különbség. Ezt írták!! Köszönjük megkeresését. Eddig két típushoz gyártottunk gázrugót:
FJS 600: 06-1k1k-120-105-283 Paraméterek: Rúd átmérő: 6 mm Csatlakozók: furatos;lapvastagság: 8 mm; furat: 8 mm
Kitolóerő: 120 N
Löket (rúd hossza): 105 mm
Szerkezeti hossz (kinyitott állapotban a furatközepeknél mérve): 283 mm
FJS 400: 06-11-150-105-300 Paraméterek: Rúd átmérő: 6 mm Csatlakozók: furatos;lapvastagság: 6 mm; furat: 6 mm
Kitolóerő: 150 N
Löket (rúd hossza): 105 mm
Szerkezeti hossz (kinyitott állapotban a furatközepeknél mérve): 300 mm
Ár (mindkét típus esetén): 3300 Ft + ÁFA / db Mennyiség: 1 db Utánvétes postaköltség: bruttó 1080 Ft Szállítási határidő: megrendeléstől számított 1-1,5 hét
A leírt méreteket kérem mérje le az Ön motorjának teleszkópján. Amennyiben egyezik valamely típussal, megrendelés esetén írja meg cégünknek, számlázási és postázási címmel mellékleve.
Így fotóról rendben lévőnek tűnik, ha olasz legyél aprólékos honnan származik tenger és környéke ilyesmi.. a hátsó és első gátlók állapota fontos keréken lenyomod majd érzed milyen gyorsan jön vissza a hátulja. Minél gyorsabb annál szarabb a teló. Elől fura olyan mintha csak rugózna csillapitás nélkül de azért nem szabad felüssön. A blokk azonnal indul nincs ketymeretye... ha van felejtő..
jeghideg motor, mikor odamész te melegíted lehetőleg ventillátorig. Olaj csekk!!
Fordulat fokozatos esés kb 1300ig
kormánycsapágy mindenképpen
ha mész vele 5 ezres fordulat éppen 100km/h ha magasabb rögtön +50 a vario szett bele mert kopott.
kicsit visitó hang 60-80 között ez a szij no problemó de ha hallod még 100 felett nincs olaj az áttételben.. ezt szeretik elfelejteni
a baloldali fékkarra 2 darab mikro kapcsoló van rákötve... ha kicsit húzod meg akkor csak a féklámpa kapcsolóját működteti ha rendesen rámarkolsz hallani fogod a másik kapcsoló hangját no ekkor tudod indítani. Elég bugyuta megoldás de ez van. Az alsó nem igen szokott zűrös lenni teljesen zárt.
oldaltámasznál van egy kapcsoló, azt kell kitakarítani vagy kicserélni ha menthetetlen, igazából ez egy biztonsági kapcsoló, hogy ha el is indítod véletlenül húznál egy gázt nem szökik meg a motor :D