Ne sírj, ő már jó helyen van, és ha picit csendben figyelsz, megérzed, hogy ő simogatja a fejed, mert nem szereti, ha miatta sírsz. Sokkal boldogabb új évet kívánok.
Rossz ezt olvasni. Teljes gyógyulást és nagyon sok erőt kívánok!
Ezt találtam hirtelen a neten: A HCV okozta megbetegedésben általánosan alkalmazott gyógyszer a peginterferon és a ribavirin. A kezelt betegek 50 és 80 közötti százaléka meggyógyul.
Hát ez tényleg nem jó év neked sem. De én úgy tudom, a hepatitis C jól gyógyítható, vannak kimondottan erre gyógyszerek. Szorítok neked! Majd számolj be, hogy vagy.
Én is sok erőt kívánok mindenkinek, mert nagyon nehéz állandóan erősnek lenni. Ez a téli időszak különösen megviseli az embert lelkileg, sokszor csak ábrándozom, hogy milyen jó volt régen.
Nektek is, mindannyiótoknak kitrartást ebben az időszakban.
Nekem anyum 52 éves volt amikor meghalt. Igaz, őt a lélekrák (depresszió) "ölte" meg. Én 23 éves voltam Sokáig őrjítően hiányzott. Érte nem tehettem annyit, mint apuért. Aput ápolhattam.
Én is ugyanezt érzem. A TV ben, rádióban nap, mint nap hallom,hogy köszöntést küldenek a 90 év feletti édesanyjuknak, ilyenkor csak kerek szemekkel nézek, hogy mennyi szerencsés kiválasztott ember van, hogy ez megadatott nekik, hogy ilyen idősen is velük lehessen az édesanyjuk. Amikor nálunk nagyon rosszra fordultak a dolgok magamban mormoltam, hogy a 70. szülinapját érje meg anyukám (67 volt akkor), hát nemhogy 3 évet még 3 hónapot se kaptunk. Mindent odaadnék, hogy visszamenjek az időben és megelőzzem a bajt.
Én múlt hét óta, főleg a névnapom óta nagyon nagy hullámvölygbe kerültem csak ma kezdek kievickélni belőle. Szombaton be kellett mennem egy régi boltba, ahova anyukámmal jártunk bevásárolni és akkor mintha rámszakadt volna minden, csak úgy jöttek az emlékek. Alig bírtam tartani a könnyeimet a boltban, a parkolóban egyszerűen elsírtam magam. Mindig szokott süteményt hozni szegénykém, most semmi nem volt, csak a néma csend és a hideg. A legrosszabbul ma éjszaka voltam, csak forgolódtam, alig tudtam elaludni és úgy éreztem, mintha mázsás súlyok lennének a lelkemen, az elmúlt négy év szenvedése, mint egy gyorsvasút átfutott rajtam. Valami ilyesmi lehet a purgatórium. Remélem minél hamarabb túlleszek ezen az ünnepi időszakon.
Azért mostanság többet gondolok az elmentekre. Tavaly még anyósom és apum is karácsonyozott velünk. Anyósomról biztosan tudjuk, hogy karácsonykor azért élt még, mert úgy akarta. Aztán feladta. A sógornőméket várta, mivel karácsonyra mindig hazautaztak. Aztán elmentek és karácsony után, már nem evett, nem ivott. A dög pedig tette a dolgát, megette őt. Apumat tavaly karácsonykor egyik nővérem sem kereste. Én megfőztem a kedvencét. Fájlalgatta a lábát és nem evett annyit mint szokott, de fene sem gondolta, hogy a dög miatt van. Most, hogy megnáthásodtam a magam kis baja miatt szomorkásabb vagyok, érzékenyebb, sírósabb. Most gyászolom őket...
Mindenki máshogy reagál. A nagyapámat középiskolás koromban vesztettem el, nagyon szerettem a kisöreget, 84 éves volt, sokat segítettem az ápolásában, amikor már nem tudott egyedül járni. Én úgy reagáltam a halálára, hogy az öklömmel egyenesen a falba ütöttem egy hatalmasat és levált egy porcdarab, a kezem csak hónapok után jött rendbe, de nem is foglalkoztam vele. Akkor egy fél évbe telt, mire lelkileg helyrerázódtam. A lány akiről írsz valószínű elfojtja a bánatát, hosszú távon sajnos előtörhet belőle az elfojtott gyász. abszolút nem természetes ez a viselkedés ennyi idő után.