A gyógyszerre ivást ne folytasd, semmit nem old meg. Inkább próbáld meg kiírni magadból a bánatodat minél többször. Én gyógyszer nélkül megjártam a legmélyebb mélységeket, nagyon sokszor vagyok hullámvölgyben, de még a legsötétebb órában is képes vagyok kapaszkodót találni, ami segít. Amikor tavaly részt vettem egy önsegítő gyászcsoportban volt ott egy hölgy, aki szintén ilyen hosszú házasság után vesztette el a párját, mert egy figyelmetlen autós elütötte, amikor a motorjával hazafelé tartott. Ő a lányaiból és a kollégáiból merített erőt és 3 év kellett neki, míg eljött a gyászcsoportba.
A sírás igen, de ha kilövöd magad az nem segít a feldolgozásban. Csak mégegy gondot csinálsz a már meglévő szomorúságod mellé. Senki sem örülne, ha azt látná, hogy a szerette akit maga mögött hagy, intenzív lélekölésbe kezdene. Biztosan nagyon nehéz most neked, de ha magadat nyírod, azzal nem lesz jobb. Csak egy függőséged lesz. Ne majd, hanem most hagyd abba és ha nem megy, akkor igenis menj orvoshoz.
Köszönöm a velem együtt érző és kritizáló szavakat.Drága feleségem az utolsó előtti nap már nem tudott a szemembe nézni.Mindig elfordította fejét,szinte neki volt lelkiismeret- furdalása,mintha azt szerette volna jelezni,úgy emlékezz rám,ahogy 40 éve megismertél.
Mint már írtam 35 évnyi házasság után 54 évesen ment el.Gyerek kori szerelem volt a miénk. Ha láttátok volna szomorú tekintetét, lehet hogy ti sem bírtátok volna tovább.
Lelkiismeretfurdalásom továbbra is van ,bár ezzel már nem tudok segíteni.Még jó,hogy egyedül vagyok itthon, a fürdőszobában hangosan zokogva lehet sírni.Nem vagyok iszákos,nem is voltam,de most sokat segít a Xanax s mellé az alkohol.Remélem gyorsan elhagyom ezt a lehetőséget!!!!!
Igen, arra már rájöttem én is, hogy az ember csak nagyon minimális mértékben tud befolyással lenni az életére, de a lehető legtöbbet kell kihozni még a semmiből is.
Örülök, hogy most nyugisabban éled át ezt az időszakot. Erőt neked, jó sokat. Nekem most tuti gondjaim vannak, rá sem érek agyalni. Valahogy úgy van, hogy amikor azt gondolná az ember, hogy nem jöhet rosszabb, akkor kap egyet a szívlapáttal.
Próbálj picit többet írni a topicba a lelkiállapotodról, mi mind átmegyünk ezen és többet tudunk segíteni egymásnak, ha mindenki megosztja a tapasztalatait. Én is sokszor zuhanok letargiába, de ha összekapom magam, akkor akár 4 napra is nagyon erős tudok lenni, nekem ebben a futás sokat segít és az ha ide beírhatok könnyíteni a lelkemen. Mindig az adjon erőt, hogy milyen mélységeket jártál már meg és ha azt túlélted, akkor az erőt ad, hogy helyt tudj állni a mindennapokban. Nekem ez az év legnehezebb hónapja, mert itt volt a mindenszentek november 1., anyukám születésnapja november 11., és a névnapom november 30, tavaly alig bírtam ki ép ésszel ezt az időszakot, most valamivel nyugodtabb vagyok.
Megtetted amit tudtál, ami tőled telt, teljes szívvel. Nem mindenki tudja végignézni, végigélni a haláltusát. Nem is kell. Nem vagyunk egyformák. Apunál ott voltam, de nem biztos, hogy a párom mellett ott tudnék maradni. Nem tudom, hogy mennyire bírnám elviselni a változást, ami ilyenkor történik a szeretett személynél.
Szeretted és mellette voltál amíg bírtál ez a maximum. A te maximumod. Márpedig ezt ő is tudja.
Nem kell azt elultetni, az mar ott van. Es legyen is, ha belegondolok milyen lehetett annak a szerencsetlen nonek egyedul, cserbenhagyva meghalni, megerdemli.
a haldoklók félnek, rettegnek. te sem akarnál egyedül meghalni. mi is iszonyatosan szenvedtünk, mégis végig fogtuk a kezét apukámnak. nem mi voltunk a fontosak, hanem ő. nekem akkor rosszabb volt, de most jobb, met tudom, végig vele voltunk. adja az ég, hogy egyszer az én kezemet is fogja valaki
Sajnos én is ide kerültem.Drága feleségem 35 évnyi boldog házasság után hagyott itt örökre 54 évesen.A facebookon nyitottunk egy emlék oldalt neki, mivel egy méltatlanul kigúnyolt csengő hangú, közvetlen énekesnő rajongói táborához tartozott. A rajongók táborából sokan ismerték szerették.Megdöbbentette a rossz hír őket. Folyamatosan jönnek az oldalra és hozzám a bátorító,erőt adó üzenetek.Ezek talán segítenek feldolgozni kibírhatatlan, önmarcangoló fájdalmam.
De a kérdésem kétségbe ejt:
Olvasom az üzeneteket,melyek könnyeket csalnak a szemembe.Azon gondolkodom, igazából jó férje voltam e Drágámnak.Megtettem e mindent a gyógyulása érdekében.Az utóbbi időkben minden délutánom minden szabad időm vele töltöttem.Sokszor este negyed tízkor jöttem el tőle.Nem kellett volna tovább vele maradni?Vasárnap csak egy percre ugrottam be hozzá,megláttam sírva fakadtam,s nővérével azt üzentem nem tudom végig csinálni.Minden kommunikációt megszakítottam ,magamba zárkóztam.Kedd reggel valami belső hang azt súgta,kapcsold be a telefont.Reggel fél kilenckor az orvos hívott,rossz hírt kell közölnie.Összeomlottam, rázott a sírás.A fiam jött értem a munkahelyemre.Kérdem én újra ,tényleg jó férj voltam?Nem kellett volna mégis ott lennem az utolsó percben is?Párnáját szorongatom,amiben elment,s járkálok céltalan az üres lakásban,s újra jönnek a könnyek.
Szomorú fájó szívű üdvözlettel Oláh Katalin emlékoldalról a férje Tamás
A Halottak napja körül "sikerült" teljesen megzuhannom. A vonalas telefont kihúztam de a mobilt is kikapcsoltam 3 napra (aminek a számát pár barát tudja csak, mert új számom van), vittem virágot a rokonok sírjára is (más településeken is) de egyetlen élő hozzátartozómat fel nem kerestem.
Végül 7-én jutottam el odáig, hogy már felvettem a mobilomat...
Pedig nagyon bölcsen írsz, itt valami félreértés van. Én solemare elnyűtt ruhás hasonlata és a filmbéli mondat között láttam párhuzamot, csak erről van szó. És szerintem a filmbéli mondat nem jó, mert nem szabad elfojtani a bánatot, ki kell adni, én is teszem ezt nap, mint nap, különösen, ha ide írok.
Erről a ruhás hasonlatról jut eszembe egy film mondata, ami megragadt a fülemben: "meg kell tanulni elfojtani a bánatot és a megbánást, míg egy unalmas, állandó kín nem lesz belőle."
Köszönöm, majd rákeresek a neten. Nem tudom, hogy mi van most velem, de a hétköznapi apró bosszantó dolgok annyira felgyülemlettek, hogy legszívesebben elsírnám magam, de közben ilyen apróságok miatt nem tudok sírni, közben meg úgy érzem, mintha egy kanóc befelé égne. Legszívesebben keresnék egy kietlen helyet és kiüvölteném magaból ezt a sok rosszat.