Keresés

Részletes keresés

solemare Creative Commons License 2013.11.12 0 0 367

Nagyon sajnálom, nálam is közeledik az évforduló, éjjel 2-3 órákat alszom, tökéletesen megértelek.

Tegnap hívott egy barátnőm, nyár óta nem látott és megkérdezte: még mindig feketében vagy?

Igen. Még mindig.

Lassan megszokod majd ezt az állandó rossz érzést, együtt fogsz vele élni, mint egy ócska ruhával.

Akertam neked írni, de már nem aktuális. A Lifenetwork-ön volt esténként a Visszatérés a halálból c. sorozat. Ha van rá módod, nézd vissza.

Segít, magamnál tapasztaltam.

Vigyázz magadra.

 

Előzmény: Andris8 (365)
Andris8 Creative Commons License 2013.11.11 0 0 366

Égjen e kis virtuális mécses anyukámért és minden topiktársam elhunyt szeretteiért is:

 

 

 

 

Andris8 Creative Commons License 2013.11.11 0 0 365

Ma van anyukám születésnapja. Ez a nap az egyik legfontosabb ünnep volt nekem minden évben egész életében. Sajnos már nem tudok egyik ünnepen se ünnepelni, kiégett az ünnepi érzés a szívemből, nagyon rossz, így, hogy se karácsony, se semmi, borzalmas, csak minden nap Bear Grylls túlélési program van. Ahogy Solemare tökéketesen megfogalmazta: a színek halványabbak lettek. Sajnos ezek az évfordulók nagyon megviselik az embert, ez nem depresszió, ez természetes, ha életünk egyik legfontosabb szereplőjével már nem tudjuk tartani a kapcsolatot, ami eddig természetes volt, annak az eltűnését nem lehet megszokni egyik napról  a másikra.

Törölt nick Creative Commons License 2013.11.11 0 0 364

köszönöm, igen tudom, de annyira sajnálom őt.

Előzmény: syssy48 (363)
syssy48 Creative Commons License 2013.11.11 0 0 363

Igen, ez az amit szeretnék elkerülni, amíg lehet. Nagyon sajnálom, de ne bánkódj emiatt, te jót akartál, nem te tehetsz róla.

Előzmény: Törölt nick (362)
Törölt nick Creative Commons License 2013.11.11 0 0 362

ehhez még azért hozzá kell tennem, hogy anyukám nagyon erős volt addig,

sosem panaszkodott, nem keseredett el igazán, pozitivan állt mindig a betegségéhez is,

és a kezelésekhez is, bátran vállalt mindent.

de itt láttam először sírni:(

Előzmény: Törölt nick (361)
Törölt nick Creative Commons License 2013.11.11 0 0 361

igen, nem mindenki olyan erős, hogy szembenézzen az igazsággal.

édesanyámban szerintem akkor tört meg valami végérvényesen, amikor a génvizsgálókhoz

elvittem és nem tudtak semmivel segiteni neki, a szemébe mondták, hogy nincs mit tenni.

ezt én azért nem tudom megemészteni (a másik topikba már írtam, elnézést érte), mert

előtte a telefonban elmondtam a dokinak részletesen a helyzetet, mire nem azt mondta, hogy

sajnos nem tudnak mit tenni, hanem kecsegtetett, hogy még erre is lesz megoldás, mert

ha nem kecsegtet, el se vittem volna anyut, max. a leleteivel megyek el, de azt akartam,

hogy ő is hallja, hogy van remény, még ha egészen kicsi is, de nem ez történt, hanem

elolvasták a leletet és elküldtek minket (miután legombolták a 20 ezret)

ezután adta fel végleg anyukám, szerintem.

Előzmény: syssy48 (355)
Törölt nick Creative Commons License 2013.11.11 0 0 360

egyébként szoktál álmodni? apukámmal is nagyon sokszor álmodtam régebben,

de amióta anyu meghalt, talán 1x sem, csak anyuról, teljesen átvette a helyét a fejemben,

pedig ő is nagyon hiányzik még mindig.

a legrosszabb az az álom, amikor a valóságot álmodom, hogy meghalt és hiányzik, ez a hiányérzet

álmomban talán még erősebb, annyira fojtogató, hogy felébredve végigkíséri az egész napomat.

 

Előzmény: solemare (357)
AliceCsodaországban01 Creative Commons License 2013.11.11 0 0 359

Nekem áttételes utolsó fázisban lévő (4) tüdőrákom van, némi nyirokmirigy rákkal és mellhártya rákkal megspékelve, ja és tüdőtágulásom van, tudod az a négybetüs, most nem jut eszembe a röviditése. Pár hetet, hónapot kaptam két éve, azóta a negyedik fajta kemoterápiát kapom, a legujabb egy régi korszerűtlen, sok melléhatással járó, de érdekes módon ez használ, úgy néz ki. (Feltéve ha bele nem halok mire befejezik. Mert 3 hét kényszerpihenő után - ct időpont - kifejezetten egészségesnek éreztem magam, de most, hogy ujra kezdik  (ill. folytatják) , megint gyengülök rendesen és ez csak fokozódik, ahogy halad  előre a kezelés, nem adok 3 hetet és megint ki kell nyitni a kerekesszéket. ). A gyógyszert a doktornő javasolta, táplálékkiegészitőket nem javasolt, azt monmdta gyakorlatilag kidobott pénz, van amelyik tényleg használ valamit a kezelések alatti mellékhatások ellen, de sok kifejezetten árt a betegségnek.  Már több refluxelleni gyógyszert kipróbáltunk, Qamateltől elkezdve valami F-el kezdődőig, ez a Dipankin az, ahol észre is veszem, hogy enyhült. De  nekem nagyon lelkiismeretes orvosaim vannak, akik komolyan veszik a mellékhatsokat, és MINDEN óvitézkedést megkapok, csak hogy minél kevesebb  legyen belőlük.

 

Míg nincsenek fájdalmaim, velem azt csinálnak amit akarnak, gondolkodni akkor fogok, ha ébren lenni már nem jó.

Előzmény: nemtudomkakia (358)
nemtudomkakia Creative Commons License 2013.11.10 0 0 358

Közben észrevettem, hogy nem jó helxre írtam, köszönöm a választ, kifogja próbálni, csak  a helyzet az, hogy semmiféle gyógyszert nem engednek, amit szed, gondolok itt immunerősitőkre azt sem tudják. Valóban a negyedik kemo után van de, mint írtam a további kettőt nem veszi  fel már! Elég volt a pusztitásból! Kegyetlen dolog de egy orvos ismerős azt mondta addig adják az embereknek amig birja, hát mi ez? nép pusztitás? Magam részéről fel vagyok háborodva, ahogy bánnak a betegekkel, mint egy "odadobott hús!" Ha meg szabad kérdezni Te, hogy vagy? és milyen típusú a betegséged?

Előzmény: AliceCsodaországban01 (350)
solemare Creative Commons License 2013.11.10 0 0 357

sajnálom:(

én egyszerűem nem álmodom velük, csak anyu halála utáni éjjelen mondta a nagylányom, hogy ugyanúgy hörögve kapkodtam a levegőt, mint anyu a haldoklása éjjelén

pedig olyan jó lenne legalább álmomban velük lenni

Előzmény: Törölt nick (339)
solemare Creative Commons License 2013.11.10 0 0 356

:)

Előzmény: Törölt nick (345)
syssy48 Creative Commons License 2013.11.10 0 0 355

Igen, igazad van, de pl. én tudom, hogy a férjem nem így viselkedne, ha tudná az igazat. Még a sugárkezelésre sem tudtam volna rábeszélni. Ez így most neki jó, nekem rettenetes, de mégis jobb így. Ő pl. nem volt hajlandó (szerencsére) semmit elolvasni a betegségéről a neten. Tehát nem tud semmit, és így nyugodtan él. Ő nem olyan erős, mint te, nem úgy állna hozzá, ahogy te. Nagyon tisztellek a hozzáállásodért.

Előzmény: AliceCsodaországban01 (347)
Törölt nick Creative Commons License 2013.11.10 0 0 354

Sajnos ( vagy hálisten ), én nem tudom, hogy apám utolsó két napja hogyan telt - Pécelen feküdt az elfekvőben - mert 24 órás ügyeleti szolgálatban voltam a rendőrségnél...Azon a szombati napon délelőtt, amikor meghalt, Kerepesen voltam halottszemlén...Egy szerencsétlen egyedül álló férfi halt meg a háza melléképületében, ott aludt egy fűtetlen lukban és ott találtak rá. Nagy háza volt, nem is értem, miért nem ott tartózkodott. A tanács embereivel megcsináltuk a leltárt és különböző ruhákban, meg cipőkben találtunk 180.000 Ft-ot meg a végrendeletét, melyben mindenét a katolikus egyházra hagyta...

 

Mikor hazamentem, akkor mondta anyám, hogy apám meghalt...Meg mondott még valamit, amit azóta se értek! Apám már hetek óta nem tudott kikelni az ágyból, 80 kilo felett volt eredetileg és lefogyott 42 kilora...

Szóval, a halála előtti napon, ahogy a szobatársai mondták, felkelt az ágyból, magához vett 2000 Ft-ot, felment egy emeletet és a pénzt odaadta az orvosnak!!!! Az meg elfogadta!!!!

 

Milyen emberek léteznek, hihetetlen...Mindkettőnk szerencséjére, nem találkoztam többé azzal az orvossal.

Előzmény: zsákbacickom (353)
zsákbacickom Creative Commons License 2013.11.10 0 0 353

A lányom utolsó napján - még nem tudtuk, hogy az - én mentem vele a mentővel, az orvos kijött hozzám és megkérdezte, hogy "ugye tudja, hogy menthetetlen?". Mondtam, hogy igen, és kértem, hogy neki ne mondja - azt válaszolta, hogy "higyje el, hogy ő ezt tudja".

Mi, a család valóban tudtuk, de neki nem mondtuk - teli volt tervekkel, gyógyulni akart. Azon a délelőttön is még tervezte a házuk kialakítását, és beosztotta a mi időnket is :-), azt mondta nekem: "én most itt maradok, nem lesz semmi baj. Te főzz a fiúknak (férjem és a vőm) egy jó nagy adag gusztustalanságot, annak örülnek két napig, énhozzám ne gyertek most, úgyhogy pihenj anyám, mert már veszélyes vagy". Elaludt, és már nem ébredt fel. Mi játszottunk és ő is játszott, hogy tartsa bennünk a lelket? Nem tudom.

(A "gusztustalanság" az ő fogalmai szerint a pacalpörkölt és társai...)

zsákbacickom Creative Commons License 2013.11.10 0 0 352

Tabátos, hol vagy? Kérlek, gyere...

solemare Creative Commons License 2013.11.10 0 0 351

Szia, apu is tervezett az utolsó pillanatig. És nekem olyan jó volt hallgatni. Neki sem mondták meg hála Istennek, de tudom, hogy tudta. Láttam a szemében, tudtuk.

Éreztem az utolsó ölelésében, amikor megbeszéltük, hogy én most kimegyek a családdal, de Karácsonykor jövök és együtt ünnepelünk születésnapot, névnapot.

Még mindig érzem azt az ölelést.

De tervekkel tele, bízva a gyógyulásban ment el. 3 hónap alatt. Nem volt kemó, semmi. Csak a fejfájására adtak valamit. Az utolsó pillanatig egyedül csinált mindent.Ez 91-ben volt.

Anyunak a szemébe vágták, hogy pár hónapja van, abban a pillanatban eltört benne valami.

Az első éjjel után úgy döntött, hogy feláll és harcol. A legnagyobb harcos volt, akit idáig ismertem.

Mindent végigcsinált, amit lehetett. A 4. kemó után a kertben kapált és úgy csillogott  a szeme, olyan boldog volt.

Az utolsó 2 hónap maga volt a pokol. Nem részletezem, bár ebben a topikban ez is belefér.

De az utolsó pillanatig bízott a gyógyulásban.

Mind a ketten átlagon felüli intelligáciával bírtak. És szívvel.

Az egyiknek úgy kellett végigcsinálni, hogy nem hallotta állandóan maga mögött: 2 hónap, 1 hónap, bumm!

A másiknak pedig- úgy sajnállak anyu -, ketyegett az óra megállíthatatlanul. Szörnyű lehetett. De ennek ellenére, bízva Istenben, ment előre.

Sokáig mentőztem, ismerem az emberi testet. Nem érzem hülyének magam.

De a végét szeretném emelt fővel végigcsinálni. Ha a gyerekek besegítenek ebben, átvállalják az orvosokkal való herce-hurcát, akkor én belefogok adni mindent, megígérem.

Drukkolok neked.

 

 

 

Előzmény: Törölt nick (346)
AliceCsodaországban01 Creative Commons License 2013.11.10 0 0 350

Én is sokat szenvedek a refluxtól. Próbálja ki a hugod a Depankin gyógyszert, ez emésztést elősegítő orvosság,  (naponta 3x2), recept nélkül kapható, nem akarom elkiabálni, de nekem mintha segítene. Sajnos nagyon drága, 2300 ft és elég hamar elfogy... :-(

És próbálja megbeszélni az orvossal, hogy az utolsó két  kemo előtt legyen egy kis szünet, amíg regenerálódik, ez kb három hét. Ha hányás elleni gyógyszert is szed, mindig szedjen mellé hashajtót is. És a kemokotyvalékban legyen gyomorvédő, és előtte-utána legyen sós vizes átmosó infúzió. Én is a negyedik kemót kapom mostanság... :-(((

Előzmény: nemtudomkakia (348)
Törölt nick Creative Commons License 2013.11.09 0 0 349

több variáció lehetséges, lehet, hogy pontosan érezte, hogy nem fog meggyógyulni, csak titeket akart megkímélni (bár ez hosszútávon ugye nem működik).

valószinüleg én se tudtam volna ilyen helyzetben kimondani az igazságot, főleg abban az időben, amikor azt sulykolták, hogy azt nem szabad.

a mi esetünkben anyukám pontosan tudta mi baja van, és annak ellenére remélte a gyógyulást, hogy senki se kecsegtette ezzel.

én mindig annyit mondtam neki, amennyit tudni akart, de pl. az utolsó ct leletet el sem olvasta, szerintem igy védekezett tudatosan.

az utolsó pillanatig sem búcsúzkodott, nem mondta, hogy meg fog halni és én se feszegettem ezt a kérdést.

nyilván a hozzátartozónak könnyebb, ha a betegségébe beletörődve és megnyugodva búcsúzik a beteg, de az én anyukám nem nyugodott bele,

és szerintem nem is fogta fel, hogy meg fog halni. képtelen lettem volna vele ezt tudatni az utolsó napokon, ennek igy kellett lennie, ahogy volt.

Előzmény: Törölt nick (346)
nemtudomkakia Creative Commons License 2013.11.09 0 0 348

Sziasztok! Figyelemmel kisérem a fórumot,nem vagyok beteg de, a húgom sajnos igen. Rettegek mindennap a félelemtől mi lesz vele, hisz élni kell, élnie kell!! Negyedik kemó után van és ez teljesen kikészitette 48 éves. Nagyon sok a gyomorsava , rettenetesen fáj a gyomra, eddig elég jól viselte a kemót de, most nem tud enni,inni, rögtön ki jön minden belöle.Még kettő lenne hátra neki de, úgy döntött nem veszi fel! Mellrákja van ,az egyik mellét levették, tud valaki valamit ami hatásos, ill, valaki próbált valamit refluxra? Köszönöm ha válaszoltok,és mindenkinek jobbulást kivánok, és az Isten áldjon meg Benneteket.

AliceCsodaországban01 Creative Commons License 2013.11.09 0 0 347

Nekem megvan az a képességem, hogy azonnal megérzem, ha bárki nekem mellébeszél, vagy hazudik, vagy elhallgat valamit. Szóval nekem sokkal jobb volt így, hogy mindent pontosan elmondanak és elmagyaráznak, és nem hadoválnak és hazudoznak.  És ÉN magyarázom el a családnak, hogy mi van, és nem ők gügyögnek nekem...

 

Viszont vannak emberek, akiknek egyáltalán semmi de semmi fogalmuk nincsen az emberi test működéséről, a betegségek jellegéről és egyáltalán az egészségügyi dolgokról, legfeljebb valami nagy zűrös  katyvasz amit a sok orvosi sorozatból összeszedtek (a dr Haus sorozat futtatásakor mejdnem megöltek egy mentőorvost, mert mnden sorozatban azt látták, hogy a filmen előveszik a tappancsokat s lám a halott életre kél) - na nekik tényleg nem szerencsés azonnal megmondani, hogy  jóuram magának rákja van, meggyógyítani nem tudjuk, van még pár hónapja, használja ki. Ezt egyébként nem sértésnek szántam, mert  nem kell mindenkinek amatőr orvosnak lennie, erre vannak az orvosok kitalálva. Minden ember más, és a kegyes hazugság  van akinél bejön, többeknél mint gondolnánk.

 

(Csak éppen a hozzátartozóknak nagyon rossz, hogy tudják mi a valós helyzet, de kénytelenek hazudozni orrba szájba... :-((((( )

Előzmény: Törölt nick (346)
Törölt nick Creative Commons License 2013.11.09 0 0 346

Szoktam ám olvasni benneteket, mert engem nem zavarnak se a gyászolók, se a halál...Úgy sem mint tény és úgy sem, mint beszéd téma.

 

Valamit szeretnék kérdezni, mert nem hagy nyugodni a gondolat, bár lehet, nem tudtok rá válaszolni, mert más világ van...

 

Szóval, amikor apám meghalt, 1979-ben még nem közölték a beteggel, hogy rákja van, csak a hozzátartozókkal. Amikor apám már a végstádiumban volt, szinte minden nap beszélt arról, hogy meg fog gyógyulni, meg hogy miket fog csinálni ekkor meg akkor, kikkel fog találkozni...stb.

 

Én pedig napról napra mérgesebb lettem, mert nehezen viseltem ezt a szituációt és szerettem volna rákiabálni, hogy: " Térj már észhez, nem mész te sehová, rákos vagy, meg fogsz halni...."

Hálisten soha nem mondtam neki ilyesmit, türtőztettem magam a haláláig és nagyon örülök így utólag, hogy nem mondtam neki semmit! De elhihetitek, hogy nagyon rossz volt hallgatni a terveit és úgy éreztem, hogy csalódás fogja érni, ha nem világosítom fel, holott tudtam, hogy ez marhaság!

 

Kíváncsi vagyok, nektek nincs e, vagy nem volt ilyen érzésetek?

 

 

 

Törölt nick Creative Commons License 2013.11.09 0 0 345

nem semmi történet, nagyon szoros lehetett a kapcsolatotok.

nálunk is sokszor voltak telepatikus megérzéseink anyuval.

köszi az utolsó mondatodat :)

Előzmény: solemare (344)
solemare Creative Commons License 2013.11.09 0 0 344

Igen, értem.

Elmesélek valamit.

Amikor a kisebbik lányom született, a férjem vitt be a kórházba, anyu otthon maradt a nagyobbal. Este 7 óra lehetett, mobilunk még nem volt abban az időben.

Éjjel 11.10-kor megszületett a kicsi, a férjem később hívta anyut. Amikor mondta a hírt, anyu csak ennyit kérdezett: Ugye 11.10-kor?

A férjem lemerevedett.

Később elmesélte, hogy este fél 10 körül elkezdett görcsölni a hasa. Lefeküdt a díványra és várt.

11.10-kor mintha elvágták volna a görcsöket. Akkor döbbent rá, hogy megszületett a kisebbik unokája.

Hát ilyen volt az én anyukám, ilyen volt a mi kapcsolatunk, ezért is hiányzik olyan nagyon.

Ja, igen.

Biztos vagyok benne, hogy amikor a találkozási pontotoknál jársz, ő mindig ott vár rád.

 

Előzmény: Törölt nick (343)
Törölt nick Creative Commons License 2013.11.08 0 0 343

és én is úgy vagyok, mint fenyvesic a másik topikból, hogy mindig azt várom,

hátha egyszer felbukkan valahol az utcán, ahogy régen sokszor összefutottunk,

és nevettünk, hogy szinte mindig ugyanott.

anyukám el is nevezte azt a helyet a találkozási pontunknak:)

de most annyira fáj ha arra járok, hogy többet már nem botlunk egymásba:(

olyan is volt, hogy én autóval voltam, ő meg ment át a zebrán:)...ááá ezek olyan jó,

és olyan szomorú emlékek is egyben.

a környék minden szegletéről ő jut az eszembe.

Törölt nick Creative Commons License 2013.11.08 0 0 342

elég szörnyű lehet ilyesmit álmodni.

én szerencsére csak olyan valóságosnak tűnőt álmodtam anyuról eddig,

hogy áll előttem és beszélgetünk, vagy csak a hangját hallom álmomban.

Előzmény: Törölt nick (339)
Törölt nick Creative Commons License 2013.11.08 0 0 341

én is belőled-belőletek merítek erőt itt a topikból, mert a környezetemben nincs senki, aki hasonlóan érezne.

Előzmény: solemare (340)
solemare Creative Commons License 2013.11.08 0 0 340

Jó érzés tudni, hogy nem vagyok egyedül, köszönöm.

Vannak kutyák, akik a gazdájuk halála után kiéheztetik magukat, vagy ráfekszenek a sírjukra és ott halnak meg.

Nem csodálkozunk rajtuk.

Akkor az ember miért ne érezhetne ugyanilyen mélységeket?

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy válasszuk a halált -hívő lennék, vagy mi -, csak azt, hogy fogadjuk el a fájdalmunkat és abból próbáljunk építkezni.

 

 

Előzmény: Törölt nick (338)
Törölt nick Creative Commons License 2013.11.07 0 0 339

tudjátok, valahogy az idővel nálam is nehezebb a fájdalom. az elején volt a sokk a halál miatt, a megkönnyebbülés, hogy már nem szenved, aztán a kijózanodás, utána hogy reggel nyolc óra, és nem hív???, aztán a rádöbbenés, hogy basszus, nem csak elutazott egy időre, majd ez a keserű fájdalom, hogy mennyire kicseszettül hiányzik, hogy annyira fáj, hogy többet ne szól hozzám, holott hallom a hangját, és hogy mikor megyek a temetőbe, mintha kínoznának, majd pedig három napig utána  arémálmok :§ mindenszentek után azt álmodtam, hogy ismét élt, és arról beszélgettünk, hogy kiástuk őt a sírból, mert rájöttünk, hogy nem is halt meg, és téves volt az egész. majd mivel akkor is beteg volt álmomban, el akart menni orvoshoz, mire én figyelmeztettem, hogy nehogy elmenjen, mert emlékezzen rá, hogy miért ástuk ki, és hogy ha akkor nem megy el orvoshoz, nem is tudtuk volna mai napig, milyen beteg.... iszonyú volt. a férjemnek meséltem másnap, azt mondta, egész éjjel nyahogtam, kihagyott a lélegzetem, figyelte, mi van velem :-(((

iszonyú volt az ébredés, hogy mégse ástuk ki, és nincs itt . jaj de nagyon fáj. mindenszentekkor a kislányom az apja ölébe bújva zokogott, hogy mennyire hiányzik neki a papesz :-( nem is nagyon tudom vigasztalni, mert amennyire nekem hiányzik, arra nem elég a szó 

de ahogy valamelyik nap a facebookon olvastam: " egy valamit megtanultam az életről: -megy tovább" . hát valahogy így van....

Törölt nick Creative Commons License 2013.11.07 0 0 338

tökéletesen megfogalmaztad, ugyanígy érzem én is.

anyukám halála óta minden este mécsest gyújtok otthon, ide valahogy eszemben sem jutott ilyesmit tenni.

mostanában nem volt kedvem írni, nem is tudtam volna mit, üres és szomorú vagyok belül én is.

nagyon szépen írtad, hogy színek halványabbak lettek.

Előzmény: solemare (337)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!