Örültem amikor létrejött ez a topik, jó volt olvasgatni, néha írni is.
A gyász egy nagyon szubjektív folyamat, nincs szabálya. Van akinél pár hónapig, másoknál évekig - sőt egy életen át is -, eltarthat.
Nem vagy sem rosszabb, sem jobb a másiknál, ha huszonvalahány évesen ilyen hosszú idő után is vágyik a lelked anyud után.
Én egyre kevesebbet sírok. Talán belenyugodtam a megváltozhatatlanba, nem tudom. De azt tudom, hogy a lelkem semmivel nem lett könnyebb.
Olyan mérhetetlen a magány bennem és tudom, ez már így marad mindörökre.
És ha sírdogálós vagyok ezen sorok miatt, hát legyen.
Valami elment anyuval mindörökre. Élem a napjaimat, szeretem a gyerekeimet, a munkámat, sok jó ember vesz körül, de a színek halványabbak lettek, a nevetésemben mindig van egy sóhaj.
Azt nagyon sajnálom, hogy halottak napján nem égett itt sok mécses a szeretteinkért.
Szia, szerintem is teljesen jó így, hogy van ez a topic. Egész stabil hetem volt, sok mindenen eltöprengtem és úgy látom, hogy pszichiáter nélkül is ki tudok mászni a gödörből, csak nekem sokkal több idő kell. Általános iskolába elején is fél órával többiek előtt elkezdtem a tábláról másolni a mondatokat, mert le voltam lassulva, ugyanis az óvodában átszoktattak balkézről jobbkézre. Majd nemsokára írok egy hosszabb monológot, de azt nem tudom, hogy mikor. Addig is a legjobbakat!
Mondjuk pl amiatt irok ide, mert kifejezetten érdekel Andris sorsa, hogy mikor lesz képes kikeveredni eből a pszichés katyvaszból ami miatt gyakorlatilag nem tud rendesen élni, megfogadja e valaha is bárki tanácsát, ilyesmi.
De te nem találod furcsának, hogy mondjuk van egy topic a rákról a betegek számára, mondjuk, hogy megosszák a tapasztalataikat, hogyan lehet csökkenteni a mellékhatásokat ki hol tart a kezeléseknél, mennyit javult, mennyit romlott, aztán egyszer csak azon kapja magát, hogy nem tud semmit írni, mert oldalakon keresztül részvétnyilvánitások vannak, ráadásul alig van szintén rákos kolléga, főleg a rákosok hozzátartozói számolnak be a szenvedéseikről? Na éppen emiatt jó volt kettéválasztai a témát , szerintem teljesen logikus volt, és ezen nem kell senkinek megsértődni. Mind a két helyen mindenki szivesen látott résztvevő, csak lehetőleg arról beszéljen ami a topic címe.
Én úgy gondolom, hogy aki beteg, az valóban nem mindig van olyan hangulatban, hogy a gyászoló hozzátartozók gondolatait, problémáit olvasgassa. Ezért is volt jó ötlet ez a külön oldal de ezt már az elején megbeszéltük. Gyerekek, nem látom okát, hogy miért ne jöhetne ide is a beteg, hiszen nyilván érdekli a többiek sorsa is, és esetleg jól is eshet neki, hogy szót válthat a többiekkel egyik sincs elzárva a másik elől, ez így kerek! A gyászolók is nyilván visszaolvasgatnak, ami nagyon jó, hiszen a tapasztalataik alapján tudnak segíteni, ha olyan esettel találkoznak.
Ja, és régi róka vagyok én is: a lánynevem F.Á.S. volt, de valamiért azzal sokat vacakol a fórum, illetve most már nem is engedett be, ezért változtattam!
Az az érthetetlen a kérdező számára, hogy a másik topicban pont te voltál a leghangosabb, hogy ne legyen siránkozás, mert rossz hatással van rád ( ami érthető) és nem szereted olvasni. Ezzel szemben olvasod és írsz ebbe a topicba, itt érez ellentmondást a kedves kérdező.
Szerintem is jobb lett, hogy szét lett választva a fórum. Bár érezhetően megsértődtek páran, mert ide már nem írnak.
Mi van ezen érthetetlen? Ha kifejezetten a rákról tudsz valami okosat mondani (vagy butát, mindegy), akkor te is ugyaúgy írhatsz az eredeti rákos topiicba, ez a topic meg a sirdogálásra alakult, meg a lelki feldolgozására.
azt nem értem, hogy a másik topicban nem szabad gyászolásról, rossz híreről írni, azért alakult ez a csoport. viszont akkor aki ott nem bírja olvasni, az miért jön ide? mi ebben a logika?
Halottak napja van. Az elsõ, Mióta döngve hullott Rá a hant. A Sír tövében egy-egy fénybogár Csillog. Különben sötét a határ, S hosszú az éj alant. Szívek, tilos a nagy világítás, S virág sincs annyi már, Elpazaroltuk régi ünnepen; Egy-egy szálat visz némán, könnyesen, Ki ma este a temetõbe' jár. Hiába, virág sincsen annyi már. De egy-egy szálat letenni szabad. S hallatni tompán, fojtottan szavunk, És aztán: kezet fogni halkan, loppal, Egyik halott a másik halottal: Ó, hisz' mi itt mind halottak vagyunk.
Szép dolgok ezek, biztos eljön az idő erre is, de a futás már lételemem. Szükség van rá és lelkileg is erősebbé tesz, ezt nagy biztonsággal állíthatom.
Én itt is szeretném megosztani, mert higgyétek el sokat segítetek, el se tudnám mondani, hogy hányszor adott erőt akár egy rövid mondat is. Amit le akarok írni nagy erőt kell vennem magamon, mert abban minden benne lesz, az egész folyamat.....
Amint ezt megteszem, az lesz az első igazi lépés a gyógyulás felé.
Valóban van ebben valami, valahogy húzom, halasztom a dolgokat, félek döntést hozni, mindenféle pótcselekvést választok, inkább futok 10 kilométert, minthogy leüljek beszélni a dolgokról.
Nem erted meg mindig. A gyogyulas elso lepcsofoka az, hogy ami benned van, azt megosztod masokkal. Es nem, nem a magunkfajta forumhuszarokkal, mert mi beszelni tudunk, de kozvetlenul segiteni nem.
Ahogy ígértem nemsokára leírom a teljes történetet és érhető lesz, hogy miért rekedtem meg, az okokat tudom, hátha a megoldáshoz közelebb visztek. Utána elmegyek pszichiáterhez is. Csak az a baj, hogy a környezetem előtt is titkolom a fájdalmam, tudod apukámat nagyon megviseli, ha szenvedni lát és nem akarom őt is letargiába sodorni.
Szia, igen, túl sokat halogatom a dolgot, muszáj lesz segítséget kérnem, mert önerőből nem nagyon tudok ebből kimászni, annyi pozitívumot mondhatok azért, hogy napról, napra erősebb vagyok egy picit és amikor nagyon rossz napom van akkor is találok valami kapaszkodót. Tavaly több hónapig szedtem egy depresszió elleni gyógynövény alapú idegnyugtatót, hatásos is volt, de miután elfogyott nem szereztem be újat, mert a 6 hetes szedési időt bőven túlléptem.
Jó olvasni téged, nyugodtan szidjál csak le, attól mindig észbe kapok, tavaly is rengetegszer húztál ki a mélypontról.
Ezt készséggel elhiszem, na de annyit azért megtehetne, hogy legalább a háziorvoshoz elmenjen és neki mesélje el, hogy képtelen túljutni a gyászon, és mit csináljon ez ellen, remélem az orvosnak elsül annyira az esze, hogy beutalja egy pszichiáterhez...
Annyiban viszont megertem Andrist, hogy a depresszio nagyon aljas betegseg, mert nincs kozben betegsegtudatod. Ez benne a durva, es altalaban ilyenkor jon elo a csaladi hatter felelossge - masszoval az, hogy legyen valaki, aki megfog es a fulednel fogva elrangat a dokihoz. Lehet, hogy neki nincs ilyen. Mi itt szovegelhetunk akarmennyit, ott kene lenni vele, berakni a kocsiba, aztan gyerunk.
Mindent megteszel, és mindenféle kifogást felhozol, csakhogy ne kelljen szaksegítséget kérned, illetve nehogymár megfogadd a józan tanácsokat. Legalább hazudd, hogy elmentél, rohadt rossz érzés azoknak, akik akarnának segíteni, de állandóan jön egy olyan válasz, hogy "Igen DE.. az nem is egészen úgy van... igen, de ti nem ismeritek a hátterét blablabla." Mindenáron meg akarod várni, hogy komplett elmebetegnek tartson mindenki aki egy kis időt is eltöltene veled önszántából? Meg akarod várni, míg a munkahelyed is megszűnik? Mert ez lesz a vége, nem érdekel , hogy hányan nem merik megmondani, nekem már mindegy, megengedhetem magamak, hogy azt mondjam ki amit gondolok.
Azért nem szeretném, ha azt hinnétek, hogy egy napom csak megállás nélküli szenvedéssel telik. Mindig van valami elfoglaltság, ami leköti a figyelmem, legyen szó egy kis takarításról, bevásárlásról, dokumentumfilm megnézéséről, stb.
Na akkor van gond igazán, ha kifogytam a teendőkből, akkor bizony meg tudok borulni annyira, hogy megjárom a mentális pokol legmélyebb bugyrát is. Ilyenkor úgy szorongok, reszketek magamban, mint egy kisgyerek, nehéz leírni pontosan, mert valami eszméletlen rossz érzés.
Szerencsére ebből az állapotból van kiút, múltkor éppen ledermedtem, amikor megláttam a fűben egy kis szöszmötölő sünt, annyira rácsodálkoztam, hogy el is tűnt a szorongásom. EZ a kis idétlen állatka többet segített, mint egy diplomás pszichodoki.
Nekem az segítene, ha kapnék egy pozitív jelet, visszaigazálást az Égiektől, hogy van értelme gürizni, küzdeni. Sajnos nem igazán tudok hinni, pedig hiszek, de hitetlen Tamás is vagyok. Annyira kegyetlenül materiális eza világ és annyi értelmetlen dolog történik, hogy nem értek semmit.
Pl. nem értem, hogy Afrikában miért ölnek nap, mint nap keresztény vallású gyerekeket a szélsőségesek, nem értem, hogy a náci háborús tisztek legtöbbje 100 év körüli kort élt meg felelősségrevonás nélkül, nem értem, hogy miért követnek el annyi értelmetlen gonosztettet az emberek nap, mint nap.
Tökéletesen értem miről beszélsz, amikor még normális életem volt én is belefutottam ilyen periódusokba, de amiben most vagyok az rettenetesen nehéz: nincs javítási lehetőség, egyszerűen vége egy olyan életszakaszomnak, ami a lényegemet adta. És mehetek én pszichológushoz meg akárhová, attól sajnos anyukám nem fog megköszönteni a névnapomon, nem lesz otthon karácsonykor.........
Tudod abba nem tudok belenyugodni, hogy másképp is alakulhattak volna a dolgok és nem kellett volna ebben a szörnyű betegségben meghalnia. Teljesen más szituáció érzelmileg, amikor az ember egy 80 év feletti szülőt enged el, aki természetes halállal megy el, szenvedés nélkül, úgy, hogy egy teljes életet élt gyerekestül, unokástul. Nagy szenvedés az is a gyereknek, de akkora törést nem okoz, mint az idő előtti, szenvedéssel járó halál.
Egyszerűen nem tudok úgy boldog lenni, hogy elvesztettem azt, akit a legjobban és legmélyebben szerettem a világon. Amikor teljesítek valamit, akkor szomorú vagyok, hogy nem tudom elmondani neki személyesen, és azon kattog az agyam, hogy egy jó 20 évet még simán élhetett volna, főleg úgy, hogy nem volt káros szenvedélye, egy későn felfedezett hasüregi tályogból kezdődött ez az egész borzalom.
Ahogy már máskor is, most is tökéletesen egyetértek. Nyilván vannak a gyásznak fázisai, amin kisebb-nagyobb mélységgel mindenki átmegy, de ami Andrisnál van, az egész egyszerűen kóros. Apukám halála után anyukám is járt pszichiáterhez, és bár ő nem volt hajlandó gyógyszert beszedni, rengeteget segített neki a szakszerű beszélgetős "terápia" is.